Magyar találmány: a gépkocsi válik automatikusan fizetőeszközzé

2019.11.06.
A Rollet egyedülálló automatizált fizetési megoldása attól különleges, hogy a rendszám és bankkártya adatok egyszeri regisztrálása után a gépkocsi válik automatikusan a fizetőeszközzé, legyen szó parkolásról, tankolásról, vagy bármilyen olyan helyzetről, amikor autózás közben kell fizetni. A Rollet nemrég Bécsben, a közép-európai régió legrangosabb ingatlanpiaci konferenciáján nyerte el a közönségdíjat, így nem csoda, hogy a Web Summit szervezői is felfigyeltek rá és meghívták a világ leginnovatívabb vállalkozásai közé. „Ez a lisszaboni kiállítás rendkívül fontos ebben a szférában, ugyanis a legtöbb itt talál nemzetközi befektetőkre és üzleti partnerekre. A rendezvényen lehetőségünk nyílik befektetési alapkezelőkkel, önkormányzati vezetőkkel is tárgyalni a világ minden tájáról.” – nyilatkozta Andy Zhang, a társaság alapító vezérigazgatója. Mind a három cég szakmailag kiemelkedő startuppal érkezett, melyek a nemzetközi porondon is megállják a helyüket: a Fitpuli applikáció egy helyre gyűjti a felhasználó összes digitális alkalmazása és viselhető kiegészítője által mért egészségügyi adatokat és ezt összekapcsolja az orvosi paraméterekkel, illetve egy átfogó vizsgálat után, a laborleleteket is segít értelmezni. A teqball egy futballalapú új sporteszköz, amely az asztaliteniszt és a lábteniszt ötvözi, remekül fejleszti a technikai és a koncentrációs képességet. Egy teqmeccsen két-három másodpercenként kell labdába érniük a játékosoknak, azaz gyakorlatilag gondolkodniuk sincs idejük, ösztönből kell cselekedni. A Web Summiton három nap alatt több, mint 70 ezer ember vesz részt,  nemzetközi befektető ,illetve a világ leginnovatívabb vállalkozásai.      
Címkék: 

Így öregszik a magyar autóállomány

2019.11.05.
Sok a túlkoros autó a hazai utakon MTI/Komka Péter Mintha semmivel sem lehetne megállítani a hazai járműflotta öregedését: a Központ Statisztikai Hivatal adatai szerint ugyanis 2007 óta egyre magasabb a hazai autópark átlagéletkora. Tizenkét évvel ezelőtt 10,3 év volt az átlagéletkor, azóta viszont folyamatosan nőtt, tavaly pedig már elérte a 14,2-et. A négy éves öregedés sokkoló tendenciára utal, de azért akad biztató adat is: az öregedés tempója lassulni látszik. 2007-től volt, hogy évente hat tizeddel is nőtt a kocsik átlagéletkora, 2017-ben és 2018-ban viszont már majdhogynem megállt az öregedés. Két éve csak 0,2, tavaly pedig mindössze 0,1 évvel idősödött az állomány. Természetesen jóval idősebbek az átlagnál az egykori szocialista országokban gyártott autók. A Moszkvicsok 38,6, a Zasztavák 32,3, a Wartburgok 31,2, a Trabantok 31,2 évesek átlagosan. Ehhez képest fiatalok a Ladák, amelyek átlagéletkora csak 26,5 év. Igaz viszont az is, hogy ezek a járművek rohamtempóban fogynak, vagyis egyre kisebb hatásuk van a teljes járműállomány korára. Tavaly bő 3,6 millió gépkocsit tartottak nyilván itthon, és ebből már csak 411 volt Moszkvics, 974 Zasztava, 6282 Wartburg, 11787 Trabant, 40584 Lada. Ami a legfiatalabbak illeti: a listavezető a Dacia, a gyártás újraindításának köszönhetően a márka átlagéletkora 5,8 év. Ezt követi a Magyarországon szintén fiatalnak számító KIA 7,9, majd a Hyundai 9,5 éves átlagéletkorral. Ezzel egyébként el is fogytak azok a márkák, amelyek átlagos életkora egy számjegyű. A német prémiummárkák életkorát erősen befolyásolja az, hogy ezekből a gyártmányokból ezrével hozták be az idős, használt modelleket. Az Audik és a Mercédeszek az átlagos 14,2 évesnél is idősebbek. Előbbiek 14,6, utóbbiak, 14,4 évesek. A BMW-állomány viszont érdekes módon kilóg a sorból, és az átlag alatt marad. A hazai utakon futó bajor kocsik átlagéletkora „csak” 13,3 év. Ezrével érkeznek Nyugatról az idősebb használt autók Ami pedig a legnépszerűbb modelleket illeti: a hazai Opel-flotta 15,3, a Suzuki-állomány 14,7, a Volkswagen-kontingens pedig 15,6 éves. Miközben öregszik, egyre nő is a hazai járműállomány. A hazai utakon futó autók száma 2007-ben lépte át a hárommilliós határt – és bár 2010-ben, 2011-ben valamint 2012-ben ez alá csökkent – tavaly már 3.641.823 kocsi szerepelt a statisztikai hivatal adatsorában. Csak összehasonlításul: 1960-ban 31 ezer, 1980-ban már több mint egymillió, 1991-ben pedig már kétmillió autó futott a magyar utakon. Jelenleg a toplista élén az Opel áll 487 ezer kocsival, második a Suzuki 422 ezres, a harmadik pedig a Volkswagen 355 ezres kontingenssel. Érdekes adat, hogy a Hyundai meg a Kia mellett a német prémiummárkák darabszáma is dinamikusan nő. 2011 és 2018 között az Audik, a BMW-k és a Mercédeszek száma lényegében megduplázódott. Míg 2011-ben 55 ezer magyar rendszámos Audi volt, tavaly már 108 ezer, a BMW-állomány 50 ezerről nőtt 115 ezerre, a Mercedes-flotta pedig 56 ezresről bővült 110 ezresre. Majdnem félmillió Opelt használnak Magyarországon

Több mint 52 millió gépjármű van forgalomban Oroszországban

2019.11.05.
A teljes oroszországi autóállomány 84 százalékát személygépkocsik alkotják. Ebből a gépjárműtípusból 44,1 milliót tartanak nyilván. Az autópark 8 százalékát a könnyű haszongépjárművek adják, számszerűen 4,1 millió darabot. A teherautók száma valamivel alacsonyabb, 7 százalék, ami 3,8 millió darabot jelent. Az orosz gépjárműállomány kevesebb, mint 1 százalékát adják az autóbuszok. Ebből mintegy 400 ezer darab fut Oroszország útjain. Az orosz márkájú autók száma 16,6 millió darab, ami a teljes autópark 37,6 százaléka. Az országban a regisztrált személygépkocsik 62,4 százalékát alkotják a külföldi márkájú járművek. Összesen 27,5 millió darab van belőlük. A japán autógyártók 9,9 millió járművel megőrizték vezető helyüket a külföldi márkák között. Vagyis az Oroszországban futó személygépkocsik 22 százaléka japán eredetű.

Plug-in hibrid hajtást kapott a BMW X3

2019.11.05.
Az új BMW X3 xDrive30e sorozatgyártásban kínált első példányai 2019 decemberében gurulnak le a bajor prémiumgyártó egyesült államokbeli, Spartanburgban működő üzemének gyártósorairól, ahol az új BMW X3 belsőégésű erőforrással szerelt modellváltozatai is készülnek. Az újdonság piaci premierje 2020 tavaszán veszi kezdetét. A BMW xDrive intelligens összkerékhajtás minden pillanatban – még tisztán elektromos meghajtás esetén is – a vezetési szituáció követelményei szerint osztja el az első és a hátsó tengely között a hajtásláncból érkező teljesítményt és forgatónyomatékot. A BMW TwinPower Turbo technológiával dolgozó, 2.0 liter hengerűrtartalmú benzinmotor 184 lóerő maximális teljesítményéhez a nyolcfokozatú Steptronic automataváltóba épített elektromos motor 109 lóerő maximális teljesítménye társul, amely együtt 292 lóerő maximális rendszerteljesítményben teljesedik ki. A plug-in hibrid hajtáslánc-technológia csúcs forgatónyomatéka 420 Nm, amellyel az új BMW X3 xDrive30e mindössze 6,1 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás sebességre, végsebessége pedig 210 km/óra. Az új BMW X3 xDrive30e plug-in hibrid hajtáslánc-technológiájában dolgozó elektromos motor a működési üzemmód és a vezetési szituáció függvényében tisztán elektromos meghajtásra és a belsőégésű erőforrás támogatására is képes. A középkonzolon található eDrive gombról aktiválható MAX eDrive vezetési üzemmódban az új BMW X3 xDrive30e egészen 135 km/órás sebességig képes fenntartani a tisztán elektromos meghajtást, a hatótáv akár 55 kilométer is lehet. Az alapértelmezett hajtáslánc-beállításként aktiválódó Auto eDrive vezetési üzemmódban a technológia zéró emissziójú végsebessége 110 km/óra. A belsőégésű erőforrás mindkét vezetési üzemmódban csak az adott sebességhatár elérésével, vagy a gázpedál padlózásával csatlakozik be a hajtásba. A BATTERY CONTROL vezetési üzemmód eközben mindvégig garantálja a 12 kWh-s nagyfeszültségű akkumulátor töltöttségi szintjének fenntartását és növelését, hogy a hajtáslánc a tisztán elektromos meghajtást lehetővé tevő energiát az utazás egy későbbi fázisában, például nagyvárosba érkezve hasznosíthassa. Az új BMW X3 xDrive30e lítium-ion akkumulátorát helytakarékossági okokból a hátsó üléssor alá építették be a tervezők, a belsőégésű erőforrás üzemanyagtartálya pedig a hátsó tengely fölött kapott helyet. Mindez azt jelenti, hogy a plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt BMW X3 csomagterének tárolókapacitása szinte pontosan megegyezik a belsőégésű erőforrással szerelt testvérmodellek hasonló értékével, a 450 liter csomagtér-térfogat pedig a 40:20:40 arányban osztott hátsó üléstámla ledöntésével egészen 1 500 literig bővíthető. Az új BMW X3 xDrive30e nagyfeszültségű akkumulátorát a modellhez alapfelszereltségként kínált töltőkábellel, háztartási aljzatról is feltölthetik a bajor prémiumgyártó ügyfelei. Az akkumulátor töltési ideje ez esetben kevesebb, mint hat óra.

Időjárás előrejelzés Toyota-ablaktörlőkkel

2019.11.05.
Az ablaktörlő használata és az esőzés közötti, nyilvánvaló összefüggést kihasználva szeretné pontosabbá tenni időjárás előrejelzési szolgáltatását a Weathernews.com. A meteorológiai weboldal a Toyota Motor Corporation globális járműkommunikációs hálózatán valósította meg világelső elképzelését. November elsejétől különleges kísérlet vette kezdetét Tokióban, Oszakában, valamint Aicsi prefektúrában: hálózatba kapcsolt Toyota gépkocsik ezrei küldenek adatokat a Weathernews.com időjárás-előrejelző szolgálatnak. Habár az ennek során felhasznált technológia kifinomult, az információ meglehetősen egyszerű: arra kíváncsi ugyanis a meteorológiai szervezet, hogy működnek-e a járművek ablaktörlői, és ha igen, milyen fokozatban. A kísérlet egy fontos, hiányzó láncszemet igyekszik pótolni a csapadék-előrejelzés folyamatában. Ugyanis bár a Weathernews.com Japán-szerte mintegy 13 ezer telepített figyelőállomással rendelkezik, saját megfigyeléseiket pedig naponta 180 ezer, felhasználóktól kapott jelentések segítségével pontosítják, az általuk használt technológiának van egy fontos hiányossága. Az esőfelhőket észlelő radarok ugyanis jellemzően képtelenek a troposzféra1  alsóbb rétegében (a földfelszíntől számított 2000 méteres magasságon belül) kialakuló esőfelhők, illetve a rendkívül kis cseppekből álló szitálások észlelésére. Az ablaktörlők működtetéséből azonban – a rendelkezésre álló meteorológiai információkkal összevetve – nagy biztonsággal megállapítható a csapadék jelenléte – legalábbis ezt igyekszik most tesztekkel igazolni a Toyota és meteorológiai partnere. Ez az együttműködés egyébként az autózás biztonságát is javíthatja, ugyanis a legfrissebb felmérések szerint esős időben négyszer több baleset történik, mint a napsütésben gazdag napok során: a kezdeményezés részeként a felek kidolgoztak egy olyan algoritmust, amely képes előre jelezni az esetleges áradások helyszínét, illetve a Weathernews.com adatai kiegészíthetik az autók fedélzeti szenzorainak saját észleléseit. Így megjósolhatóvá válik például a megcsúszás veszélye egyes útszakaszokon. Mindezen fejlesztések alapját az a kezdeményezés jelenti, amelynek keretében a Toyota elkezdte globális hálózatba kötni járműveit. Az erre szolgáló vezeték nélküli adatátviteli technológiát elsőként az új generációs Crown és Corolla modellekbe építette be az autógyártó; a modellek körét, illetve a rendszer elérhetőségét pedig fokozatosan bővíti a vállalat. 
Címkék: 

Hatalmas az érdeklődés a hétvégi nyíregyházi rali EB futam iránt

2019.11.05.
A futamról - amely az országos bajnokság záróviadala is lesz egyben - Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára azt mondta, olyan versenyt sikerült Nyíregyházára hozni, amely az autó-motorsport egyik legnépszerűbb és legnézettebb eseménye. Emlékeztetett rá, hogy rali Eb-futamot utoljára 2006-ban rendeztek Magyarországon, a szabolcsi megyeszékhely azonban Nyíregyháza-rali néven tavaly már fogadhatott egy nagy sikerű hazai versenyt. Ezen az eseményen jelentették be, hogy a nemzetközi szövetség (FIA) két évre Nyíregyházának ítélte oda a rali Eb hazai futamának rendezési jogát, de - mint Szabó Tünde elmondta - a 2020-tól 2023-ig tartó kormánytámogatás miatt mindenképpen szeretnék elérni a FIA-nál a további hosszabbítást is. Csaknem 100 tévécsatorna fogja közvetíteni a szombati és vasárnapi versenyeket, a korábbi futamokat pedig összesen 177 millióan láthatták szerte a világon - jelezte az államtitkár. Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke a tájékoztatón arról beszélt, a kandidáláshoz és az Eb futam megrendezéséhez elengedhetetlen volt a stabil szakmai és rendezői háttér biztosítása, a kormány garanciája, illetve a mezőnyben a Magyarországot képviselő versenyzők felkészítése. "Nagy felelősség és feladat áll előttünk, hogy ezen a héten jól teljesítsünk, de felkészültünk, és minden készen áll ahhoz, hogy Magyarország méltó módon megrendezze ezt a versenyt" - közölte Oláh Gyárfás. Hozzátette, a futam fontos a magyar versenyzőknek, hiszen méltóképpen meg tudnak majd küzdeni a nemzetközi elittel és bebizonyíthatják, hogy rendelkeznek a megfelelő versenyzési tudással. „Szerencsére nem dőlt még el az Európa-bajnoki cím sorsa, ami mindenképpen jót tesz a nyíregyházi versenynek” - mondta Őry Tamás, a Rally Hungary magyarországi promótere. A szakember utalva a tavalyi ködös, párás nyíregyházi versenyre azt mondta, mivel a rali az improvizációról szól, az időjárástól nem tartanak a szervezők, a nagy nézői érdeklődést pedig jól jelzi, hogy Nyíregyháza ötven-száz kilométeres körzetében már alig lehet szállást találni. „A pályák és a rendezés rendben lesz, egy normál hazai futamhoz képest azonban a nézői kiszolgálásra nagyobb hangsúly kerül: nézői pontokat alakítanak ki a pályák mellett, gondoskodnak a parkolásról, az infrastruktúráról, a nézők szállításában pedig shuttle-buszok segítenek” - sorolta. „A mezőny a gyorsasági szakaszokkal Nyíregyháza mellett a Zempléni-hegységbe és Tokaj környékére látogat el, de a mádi, tíz kilométeres gyorsaságin például a szőlőtőkék között fognak száguldani a versenyzők” - mondta Őry Tamás. Hozzátette, tavaly pénteken rendezték a nyíregyházi városi gyorsaságit, ez idén vasárnap lesz, ami így kisebb terhelést ró a belvárosra. Ifj. Érdi Tibor, az ERC2 kategória kétszeres Európa-bajnoka nagyon nehéz versenyt vár, szavai szerint a külföldi versenyzőket nagyon változó körülmények és vegyes pályák fogják fogadni, ehhez pedig nem lesz könnyű alkalmazkodni. "Kíváncsian várom, hogy a magyar indulók mennyire lesznek versenyképesek a külföldiekkel szemben, az eddigi tapasztalatok szerint adott futamokon a helyi erők mindig gyorsak voltak és meglepetést okoztak a külföldi, rutinosabb versenyzőknek" - fogalmazott. A nyíregyházi rali Eb futam történéseiről az M4 Sport napi összefoglalókkal és háttér-információkkal is jelentkezik majd. A Rally Hungary programja november 8-án a máriapócsi Rabócsiring ralikrossz-pályán kezdődik egy villanyfényes, látványosnak ígérkező esti prológgal, majd szombaton és vasárnap további 13 gyorsasági szakasz vár a mezőnyre, amely összesen 212,14 kilométeres versenytávot teljesít.

Bivalyerős hibrid hajtást kapott az Audi A8

2019.11.05.
Az új modell A8 L változata megnövelt nyomtávjával és 5,3 méteres hosszával ősszel mutatkozik be az európai piacokon. A 3.0 TFSI, mint belsőégésű motor gondoskodik az A8 L 60 TFSI hajtásáról. A hathengeres, közvetlen befecskendezésű, turbófeltöltésű, részecskeszűrővel szerelt erőforrás 340 lóerős teljesítményt és 500 Nm nyomatékot teljesít. Az elektromos hajtásról az állandó gerjesztésű szinkronmotor (PSM) gondoskodik, amelynek legnagyobb teljesítménye 100 kW, legnagyobb nyomatéka pedig 350 Nm. A motor a kuplunggal együtt a nyolcfokozatú tiptronic sebességváltóba integrálva kapott helyet, amely a quattro összkerékhajtáson keresztül továbbítja a nyomatékot mind a négy kerékhez. A nagyfeszültségű akkumulátorból érkező egyenáramot az erősáramú elektronika alakítja át az elektromos motor hajtásához szükséges háromfázisú árammá. A rekuperáció (energia visszatáplálás) során generátorként működik és egyenáramot továbbít vissza a lítium-ion akkumulátorba. Az akkumulátor a csomagtér padlója alatt kapott helyet és nyolc modulba osztva összesen 104 hasáb alakú cellából épül fel. A nagyfeszültségű akkumulátor 14,1 kWh energia tárolására képes 385 V üzemi feszültség mellett. Hűtési köre összeköttetésben áll a légkondicionáló rendszer hűtési körfolyamatával és az alacsony hőmérsékletű hűtési körfolyamattal, amelybe integrálták az elektromos motort és az erősáramú elektronikát is. Az energiahatékonyság további növeléséhez az alapfelszereltség részeként az autóba kerülő négyzónás automata klímaberendezése egy hőszivattyút használ, amely a nagyfeszültségű elemek hulladékhőjét gyűjti össze. Az Audi A8 L 60 TFSI e quattro rendszerteljesítménye 449 lóerő, rendszernyomatéka pedig eléri a 700 Nm-t. Ez a nyomaték már 1 250 percenkénti fordulatnál, éppen az alapjárati fordulatszám felett rendelkezésre áll. Amikor mindkét motor együtt dolgozik, a zászlóshajó magabiztosan, 4,9 másodperc alatt gyorsít álló helyzetből 100 km/órás sebességre és fokozza a tempót egészen az elektronikusan szabályozott 250 km/óráig. A hálózatról tölthető A8 WLTP szabvány alapján meghatározott fogyasztása mindössze 2,5 liter 100 kilométerenként. Az Audi A8 L 60 TFSI e quattro elektromos hajtással akár 135 km/óra sebességre is felgyorsíthat, a – WLTP szabvány alapján meghatározott –tisztán elektromos hajtással teljesíthető hatótávolsága pedig elérheti a 46 kilométert. Számos országban a tulajdonosok adókedvezményben részesülnek vagy egyéb úthasználati kiváltságokat élvezhetnek, itthon például a zöld rendszám díjmentes parkolást biztosít a fővárosban.
Címkék: 

Europ Assistance, az autós mentőangyal

2019.11.05.
2019 nyarán több mint 25 ezren hívták a magyarországi Euro Assistance segélyvonalát, és kértek segítséget az utazások során felmerült egészségügyi bajok miatt – olvasható a cég sajtóismertetőjében. A segélykérések többsége „könnyű eset” volt, vagyis a panaszokat járóbeteg-ellátás keretében lehetett orvosolni. A nyaralók leggyakrabban Görög-, Horvát- és Törökországban szorultak orvosi segítségre. Az elmúlt húsz év gyorsmérlege szerint az említett 1,1 millió eset 44 százalékában ugyancsak utazással és egészségügyi gondokkal kapcsolatban nyújtottak mentőkart ügyfeleiknek. 284 ezer segélyhívás mögött valamilyen gépjárművel kapcsolatos elakadás, műszaki meghibásodás húzódott meg. Ezek a globálszámok azonban nem igazán fejezik ki az asszisztens-szolgáltatások – túlzás nélkül – nem egyszer életmentő jelentőségét. Ahogy a világban sokhelyütt, nálunk is egyre nő azoknak a száma, akik már felismerték, hogy (autós) utazásaik során – vagy akár otthon, a háztartásban – bárkivel megeshet baleset, és szakítva a „velem ilyen nem történhet” mentalitással úgynevezett care (gondoskodó) szerződést köt az Europ Assistance-el. Ezt illusztrálja egyik új keletű történetük, amikor úgy éjféltájban, egy Vörös-tengeren hajózó ügyféltől futott be segélyhívás a cég pesti operatív központjába. A tünetek alapján a távkonzultációra riasztott orvosok infarktust gyanítottak, miközben a sétahajó 7-8 órányira volt a legközelebbi kikötőtől. Az asszisztencia-szolgáltatónak sikerült az egyiptomi hadsereg egységét a betegért küldenie, akire még további szárazföldi szállítás várt, de végül elérték a szükséges ellátást biztosító kórházat. Egy másik hasonló segélyhívás egy thaiföldi szigetről érkezett a szabadságukat ott töltő családtól. A négyéves kislány szülei azért riasztottak, mivel a gyermeket hányásos-hasmenéses tünetekkel a szomszédos korházba kellett átszállítani. Ott azonban nem tudták megfelelően ellátni őt, így orvosi javaslatra az asszisztencia-szolgáltató úgy döntött: mentőrepülőt küld a gyerekért és Bangkokba szállíttatja. A thai fővárosban azonnal intenzív osztályra került a gyermek, aki aztán csak további 5 hétes korházi kezelés után térhetett vissza Magyarországra. Végül is mindkét eset szerencsésen végződött, a betegek egészségkárosodás nélkül megúszták a veszélyes kalandot. Ám az sem mellékes, hogy a vörös tengeri „eset” 5 millióba, a thaiföldi kislány szállítása és korházi ápolása pedig 40 millió forintba került. Az ilyen ügyeknek több tanulsága lehet, de mint ahogy Kalmár László, az Europ Assistance Magyarország vezetője kiemelte: „nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen egészségügyi ellátásra szóló limittel kötjük meg a biztosítást, különösen Európán kívüli úti cél esetében”. Az Europe Assistance – amely az Autóklub Sárga Angyal szolgáltatásaira emlékeztetően még a kilencszázhatvanas évek elején startolt – ma már több mint 200 országban van jelen, 750 ezer szolgáltatóból álló hálózattal és 39 segélyközponttal rendelkezik. A cégcsoport – a Generali óriásbiztosító részeként – 300 millió ügyfél számára nyújt segítséget a nap 24 órájában, gépjárművel kapcsolatos problémák esetén, illetve utazási asszisztencia-szolgáltatással, idősek számára nyújtott segítséggel, telemedicin-, valamint lakásasszisztencia-szolgáltatással. A magyar érdekeltség régiós részlegként tevékenykedik, s mint ahogy az illetékes vezetők, Pascal Baumgarten, Kalmár László és Hajdú Gyula tájékoztatójából kiderült, többféle kifinomult autós asszisztencia-szolgáltatásokat is kínálnak. Az egyik ilyen autós termék a közelmúltban bevezetett havi AutoSOS, amely függetlenül a gépkocsi korától, illetve a lefutott kilométerek számától bármely négykerekűre megköthető, beleértve ebbe matuzsálemi veteránokat is. E szolgáltatás azért is tűnik különösen figyelemre méltónak, mivel a magyar gépjárműpark életkora átlagosan 12 év, s a külföldön meghibásodott hazai rendszámú gépjárművek száma kirívóan magas. Márpedig egy súlyosabb műszaki hiba tönkre teheti a családi nyaralást, nem is részletezve, hogy a helyben javíthatatlan járművek hazaszállítása akár többszázezer forintra rúghat. Az autós asszisztenciabiztosítások – jegyezte meg Kalmár László ügyvezető – a helyszíni javítás mellett tartalmazhatják a szervizbe vontatás, az alkatrészcsere, vagy akár a tulajdonosoknak a kényszervárakozásra szóló szállásának költségét. A minden részletre kiterjedő AutoSOS Prémium10+ csomagok már kevesebb, mint havi 1300 forint díjért is elérhetők. Az assistance cég megszervezi a segélynyújtást, s mint ahogy arról előbb szó volt a bajbajutott autós nap minden órájában kérhet segítséget, méghozzá saját anyanyelvén kommunikálva a pesti segélyközponttal. H.Gy.
Címkék: 

Románia elcsábítaná a Volkswagen Törökországba tervezett üzemét

2019.11.05.
"Románia megfelelően képzett, és az országba települt autóipari beszállító cégeknek köszönhetően járműipari technológiai tapasztalatokkal is rendelkező munkaerővel rendelkezik" - mutatott rá Werner Braun újságíróknak a romániai Sinaia üdülővárosban. A Volkswagen eredetileg Törökországban, Izmir közelében, Manisa városban készült egy gyártóüzemet lépesíteni, amelynek beruházási költségét a német Automobilwoche autóipari szaklap a Volkswagen részéről 1,2-1,5 milliárd euróra, a beszállító cégek részéről pedig további egymilliárd euróra becsülte. Az autóipari üzemberuházás mintegy négyezer munkahelyet teremtene. A Volkswagen Törökország szíriai katonai akciója miatt napolta el döntését a beruházás megvalósításáról. Értesülések szerint a Volkswagen Bulgáriát részesítené előnyben az üzem alternatív telephelyeként, de Románia is jelezte készségét a beruházás befogadására. Mégpedig azzal az indokkal, hogy az országba települt számos német vállalatnak köszönhetően a helyi munkaerő már elsajátította a német munkakultúrát. A politikai környezet azonban Romániában nem eléggé stabil és korrupciós vádakkal terhelt, ezért "meglehetősen problémás" Werner Braun szerint.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója