Megvan a korlátlan hidrogénforrás előállításának módszere

2019.04.30.
A hidrogén a leggyakrabban előforduló anyag a világegyetemben: az ismert legkönnyebb anyag az univerzum mintegy 74 százalékát teszi ki. A Földön persze mások az arányok: az óceánok összetételében kevesebb, mint 11 százaléknyi, a légkörben pedig az egy százalékot sem éri el a hidrogén aránya. Ahhoz tehát, hogy üzemanyagként használhassuk, mesterségesen kell előállítanunk a hidrogént, ami legegyszerűbben elektrolízissel, azaz vízbontással lehetséges. Mivel földünkön a 2018-as adatok alapján egymilliárd 386 millió 604 ezer 230 köbkilométerny (azaz 1,39 trillió köbméter, vagyis 1,39 trilliárd liter) víz található, ez elvileg nem jelent problémát. Csakhogy ennek a víznek mintegy 97 százaléka tengervíz, ami a tudomány eddigi állása szerint nem volt alkalmas a vízbontásra,mivel sajátos összetételének köszönhetően vízbontás során rendkívül gyorsan korrodálja a pozitív elektródát (anód). Édesvízből hidrogént előállítani viszont a legkevésbé sem fenntartható megoldás, hiszen a föld ivóvízkészletei így is korlátozottak. Ezért számít mérföldkőnek az a felfedezés, amelyet a kaliforniai Stanford Egyetem három kutatója (HongjieDai, J. G. Jackson és C. J. Wood professzorok) tett:speciális szerkezetű nikkel vegyületekkel vonják be az anódot, amelyek egyrészt elősegítik az elektrolízis folyamatát, másrészt megelőzik a pozitív elektróda korrózióját. A kísérletsorozatban a hagyományos elektróda 12 óra elteltével annyira korrodálódott a tengervízben, hogy leállt az elektrolízis folyamata –az új fejlesztésű, bevont anód viszont több mint ezer órán át üzemképes maradt. Ráadásul a folyamat során tízszer nagyobb áramerősséggel tudták bontani a tengervizet, mint korábban, ezért az eljárással adott idő alatt nagyobb mennyiségű hidrogén állítható elő – a hatásfok gyakorlatilag megegyezik a jelenleg használt, tisztított édesvizet alkalmazó folyamatokéval. Az eljárást nem csak laboratóriumi körülmények között végezték el, egyszerű iskolai eszközökkel, a San Francisco-i öbölből merített tengervízzel is működött. A kutatók szerint most a vállalatokon a sor, hogy ipari léptékben is megvalósítsák a folyamatot.A tudósok optimisták, szerintük a jelenleg létező, tisztított vizet alkalmazó berendezések néhány alkatrészének cseréjével gyorsan és hatékonyan átállíthatók tengervíz bontására. A Stanford Egyetem által kidolgozott módszer új lendületet adhat a hidrogén ipari felhasználásának, és elősegítheti a hidrogén üzemanyagcellás személy- és haszonjárművek elterjedését. A felfedezés pont időben érkezett, hiszen az FCEV technológia élharcosa, a Toyota a következő néhány évben megkezdi a technológia széles körű piaci bevezetését. 2020-ra megfelezi az üzemanyagcella gyártási költségeit, a 2025-ben színre lépő, harmadik generációs berendezések pedig csupán negyed annyiba fognak kerülni, mint most. Ez megteremti az alapot a Toyota azon ambíciójához, hogy a második generációs Miraiszedánból és további üzemanyagcellás típusaiból évente 30 ezer darabot (a jelenlegi mennyiség tízszeresét) értékesítse világszerte, ha pedig az üzemanyag is olcsón, nagy mennyiségben áll majd rendelkezésre, méghozzá fenntartható forrásból, akkor 20 éven belül valóban beköszönthet a Toyota által megálmodott hidrogén alapú gazdaság kora.    

Piëch Mark Zero: szükség van-e újabb sportautó gyártóra?

2019.04.30.
Két üléses sportkocsi indulásként. Jön a SUV is. Amikor az idei Genfi Autószalonon debütált a tisztán elektromos hajtású, két üléses sportkocsi, rekord számú német újságíró volt jelen. Aligha az ifjúnak szólt a nagy érdeklődés, sokkal inkább apjának, aki már letette névjegyét az autóiparban. Ferdinand Piëch, a legendás Porsche unokája vajon bíztatta-e fiát, a Porsche dédunokát arra, hogy belevágjon az autógyártásba? Abba az iparágba, amely most éppen a hagyományos meghajtás és az elektromos meghajtás borotvaélén jár kötéltáncot, nem tudva, merre és mikor mozdul el az a bizonyos inga? A német kollégák között az is vita tárgya volt, vajon Anton az új kocsival konkurenciát csinál-e a Volkswagennek, annak a cégnek, amelyben apja meghatározó tulajdonos. Akik a kérdésre nemmel feleltek, arra hivatkoztak, az új cég kicsi, aligha veheti fel a versenyt a nagy VW-val. Ráadásul a Piëch Automotive Mark Zero névre keresztelt autója aranyárba fog kerülni, 150-170 ezer eurós elektromos autójával olyan résbe kíván behatolni, amely a VW érdekeit nem érinti. A fiúk amúgy sem felelnek az apák tetteiért, az ifjú Piëch bármibe belevághat, legyen az VW konkurencia vagy éppen sem. Lehet, hogy sosem tudjuk meg, az apa hogyan reagált fia felvetésére, amikor belevágott az autógyártásba. Már pedig Anton belevágott. Örömünkre egy magyart is talált vezető designernek, Varga Lászlót, akivel korábban közzétett interjúnkat ITT olvashatják. Magyar a vezető designer. A Piëch Mark Zero-ról sok mindent tudunk, és sok mindent nem. Tudjuk, hogy három elektromos motor hajtja meg, az Audi e-tronban csak kettő van. Tudjuk, hogy a három motor 450 kW teljesítményű, 600 lóerőt produkál, a végsebessége 250 km/óra, s százas tempó eléréséhez mindössze 3,2 másodpercnyi idő szükséges. A három e-motorból egy elől, kettő pedig hátul hajtja majd meg a tengelyeket, darabja 150 kW, így jön ki a háromszor 150-ből a 450 kW. Az első tengelyen levő motor egyébként aszinkron, a két hátsó pedig szinkronmotor. Tudjuk azt is, hogy a WLTP szerint az akkumulátor egy feltöltéssel 500 kilométernyi távot enged megtenni, s hogy 4 és fél óra alatt 80 százalékos töltöttségi szint érhető el.   Három e-motor hajtja majd.  Az sem titok már, hogy az első fecske két üléses sportkocsi lesz, amit követ majd négy üléses és SUV változat is. A két üléses méretei is tekintélyt parancsolóak. A hossza 4,43 méter, a szélessége 1 centiméter híján két méter, a magassága pedig 1,25 méter. Amit viszont nem tudunk: hol készül az autó? Nagy kérdés, hogy egy induló kis cég megteremti-e a gyártáshoz a szükséges horribilis összegű saját üzemet, fényezővel, szerszámgyárral, e-motor gyárral, vagy külső cégektől szerzi be? Anton a kép jobb oldalán, balra üzlettársa, Rea Stark Rajcic. A különleges akkumulátor Kínában készül, ami nem melegszik fel, s eddig forradalminak tűnő cellatípust ígérnek. De vajon a többi alkatrész? Német kollégák még azt sem tartják kizártnak, hogy a gyártást bérmunkában valamelyik Volkswagen érdekeltség végezné. A papa révén a kapcsolat adott, a VW-nak kapacitása is van, kérdés, mit szól ehhez az igazgatóság és a felügyelőbizottság Wolfsburgban? Az új elektromos sportkocsin ugyanis ott díszeleg a Piëch név. Lehullt a lepel, de maradtak még kérdések. A legfontosabb: hogyan reagál a piac? Olyan autót alkottunk, amelyet magának csak kívánhat az ember - nyilatkozta Anton Piëch, aki úgy fogalmazott, az a céljuk, hogy az emocionális vezetési élményt a legmodernebb technológiák támogassák.  
Címkék: 

Hogyan lesz egy nőből targoncás?

2019.04.30.
A Linde gépeitőlpiroslik majd a Hungexpo területe2019. május 16-án: a Mach-Tech és az Ipar Napjai szakkiállítások keretein belül ismét az ország legügyesebb targoncásainakszurkolhatunk.  Az elmúlt több mint 10 év során olyan vicces és igencsak technikás versenyszámok voltak terítéken, mint a targoncával való kosárra dobás, a gyufa meggyújtása, vagy épp a lengőtekézés. A verseny tétje ezúttal sem kicsi: a három, dobogós helyezést elérő, legjobb versenyző lehetőséget kap arra, hogy képviselje hazánkat a németországi Aschaffenburgban megrendezett Nemzetközi Targoncakupán, a StaplerCup-on. És bár nem lesz külön női kategória, a tavalyi versenyhez hasonlóan idén is külön díjazzák a legjobb női versenyzőt.Ezt tavaly Barnóczki Regina kapta, akiidén is indul a versenyen. Rajta kívül még 7 hölgy lesz ott, hogy megmutassák, igenis van helye a gyengébbik nemnek az anyagmozgatás világában. Közülük egyébként többen egészen más területről váltottak a targoncázásra: van, aki a vendéglátásból nyergelt át, van, aki előtte diákmunkás volt egy autógyárban, és egy idegenforgalmi szakmenedzser végzettséggel rendelkező női versenyző is indul a megmérettetésen. (a kép illusztráció) De a legizgalmasabb talán Németh Noémi története, aki egy büfépult mögül került a targonca ülésébe: „Mielőtt targoncázni kezdtem, a vendéglátásban dolgoztam. Teljesen kikészített, így váltani kellett, de gyorsan. Az első céghez, ami szembejött, jelentkeztem, de itt közölték, hogy nincs szükségük lányokra, meg amúgy is targoncásokat keresnek csak. Igen? Majd én megmutatom! – gondoltam. Levizsgáztam, újra jelentkeztem, így lettem targoncás, nem is akármilyen! Ennek 4 éve, életem legjobb döntése volt.” A XI. Targoncakupa azonban nem csak emiatt lesz különleges: a verseny közben TargoncART néven egy rendhagyó kísérletnek is szemtanúi lehetnek a látogatók. A kezdeményezés lényege, hogy a Linde nagy precizitású targoncájánakemelővilláira egy filctollat erősítenek, amellyel szabadon választott rajzokatkészíthetnek a vállalkozó szelleműek a targonca elé kifeszített vászonra. A2019. május 14-17. között megrendezettIpar Napjai szakkiállítás– így természetesen a XI. Targoncakupa május 16-án is– ingyenesen látogatható, viszont előzetes regisztrációhoz kötött: http://iparnapjai.hu/hu/regisztracio

Az Audi A7 Sportback nyerte a 2019-es „World Luxury Car” címet

2019.04.30.
A World Car Award 24 országból érkezett 86 zsűritagja az Audi A7 Sportback modellt tüntette ki, mint a piacon elérhető legjobb új luxusautót. A „World Car Awards” kategóriákat tekintve pedig ez a győzelem a tizedik diadal az Audi számára. „Óriási megtiszteltetés az Audi számára sorozatban másodszor is elnyerni a „World Luxury Car” kitüntető címét.” – nyilatkozta Hans-Joachim Rothenpieler, az Audi igazgatótanácsának a műszaki fejlesztésért felelős tagja. „Büszkék vagyunk erre az elismerésre, hiszen nagyszerűen igazolja, hogy az Audi a különböző szegmensekben is képes vezető prémium kategóriás autókat fejleszteni.” Az új Audi A7 Sportback három világ legjobb tulajdonságait egyesíti: a formavilágában olyan, akár egy kupé, helykínálata egy limuziné, variálhatósága pedig akár egy Avant modellé. Egy új stílusú Gran Turismo, amely átgondolt digitalizációval, dinamikus vezetési élménnyel és az ügyféligények széles körét kiszolgáló térkoncepcióval hódít.

A Volkswagen ID. R első tesztje a Nordschleifén

2019.04.30.
„A Nürburgring-Nordschleife a várakozásoknak megfelelően óriási kihívásnak bizonyult” – hangsúlyozta Sven Smeets, a Volkswagen Motorsport igazgatója. „Az előzetes széleskörű számítógépes szimulációk alapjain e teszt során azon dolgoztunk, hogy az ID. R beállításait mindenekelőtt futóműve tekintetében tökéletesen ezen egyedülálló versenypályára hangoljuk. Az energiamenedzsment máris kiválóan működik, így a terveknek megfelelően hajthattuk végre a tesztprogram előirányzott pontjait és Bridgestone partnerünk különböző verseny-gumiabroncsait is összevethettük egymással.” A pálya karaktere aprólékos futóműhangolást igényel „Nagyszerű pillanat volt: a kedvenc pályámon először az ID. R volánja mögött” – idézte fel Romain Dumas pilóta. „Az ID. R kanyarsebességei jóval nagyobbak, mint amilyenekhez a GT-sportautókban szoktam, de jól érzem magam a cockpitban, ami itt rendkívül fontos. „A Nürburgring-Nordschleife felületét több és nagyobb hullám jellemzi, mint azokét a pályákét, ahol eddig teszteltünk, ezért arra összpontosítunk, hogy a lengéscsillapítók és a szabadmagasság beállításait ezen egyedülálló pályakarakterisztikához igazítsuk.” A Nürburgring-Nordschleifén futott első tesztek adataival a Volkswagen Motorsport mérnökei tovább dolgozhatnak az ID R. finomhangolásán, mielőtt az elektromos versenyautó ismét kigördül a világ legnehezebb versenypályájára. A Volkswagen ID. termékcsalád jövőbeni tisztán elektromos hajtásrendszerű, sorozatgyártású tagjainak előfutáraként az ID. R rekordkísérletét 2019 nyárra tervezik.

Neuville győzött Argentínában

2019.04.30.
Neuville 48,4 másodperces előnnyel nyerte a 2019-es Argentin-ralit, így Ogier mellett már ő is két győzelemnél tart idén. A belga előnye már 10 pont a francia előtt a világbajnokságban. Péntek délután vette át a vezetést, amikor Ott Tänak bajba került egy törött féltengely miatt. De az észt szombaton még keményen támadott, azonban a nap végén feladta az első hely üldözését, amikor a generátor is elromlott a Toyota Yarisban, és félre kellett állnia az út szélére. Neuville ezután már csak a tisztes előnye megtartására törekedett, hogy biztonsággal célba vezesse a Hyundai i20 WRC-t. 2017 után ismét megnyerte ezt a nehéz versenyt, és idén is már a második sikerét ünnepelhette Korzika után. „Remekül érzem magam, büszkék lehetünk arra, amit elértünk. Fantasztikus volt az autónk egész hétvégén, nagyon kényelmesen éreztem magam benne. Az egész csapat keményen dolgozik, aminek már kezd látszani az eredménye. Ez az eredmény remek a bajnokság szempontjából is, de a következő versenyen még keményebbek lehetnek” – nyilatkozta Neuville a verseny után. A második helyen Neuville csapattársa, Andreas Mikkelsen futott be, a norvég 14 verseny óta nem állt dobogón, így igencsak örült az eredményének. ez egy győzelemnek érződik: „végre megtaláltuk az autó sebességét, és meg tudtuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek. Nem is lehetnék boldogabb” -nyilatkozta. Sébastien Ogier úgy lett harmadik a Citroën C3-assal, hogy számtalan problémával kellett megküzdenie (szombaton például elment a kormányszervo az autóból). A franciák hatszoros világbajnoka a verseny utolsó 5 kilométerén vette át a dobogó legalsó fokát Kris Meeke-től, akit egy defekt hátráltatott. Ogier ráadásul a Power Stage-et is megnyerte mindössze 0,1 másodperccel Latvala előtt, így bezsebelhette az 5 bónusz pontot is. Pedig Meeke is megérdemelte volna a harmadik helyet, mivel szombaton egy 10 másodperces időbüntetés után is vissza tudott kapaszkodni az ötödik helyről a dobogóra, hogy aztán vasárnap ismét hátraessen a defekt miatt. A 200. versenyét teljesítő Jari-Matti Latvala lett az ötödik szintén Toyotával, a finn a három nap alatt folyamatosan gyorsult, és a verseny végén már azt mondta, hogy sikerült visszanyernie azt a jó formáját, amit tavaly az év végére ért el. Mögötte az a Dani Sordo lett a hatodik, aki sokáig még a negyedik helyen állt. Teemu Suninen volt a magányos hetedik az egyetlen állva maradt Ford Fiestável (csapattársa, Evans szombaton egy sziklával ütközött). Tänak csak a nyolcadik helyre tudott visszazárkózni, a legjobb 10-be még a WRC2 Pro kategória győztese, Mads Ostberg, és a WRC2 kategória győztese, Pedro Heller fért be. A világbajnokság Chilében folytatódik május közepén, két hét múlva.   Argentín-rali, végeredmény: 1 Thierry Neuville, N.Gilsoul Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 3h20m54.6s 2 Andreas Mikkelsen, A.Jager Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 48.4s 3 Sebastien Ogier, J.Ingrassia Citroen Total WRT Citroen 1m04.8s 4 Kris Meeke, S.Marshall Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 1m06.2s 5 Jari-Matti Latvala, M.Anttila Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 1m21.1s 6 Dani Sordo, C.del Barrio Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 1m26.7s 7 Teemu Suninen, M.Salminen M-Sport Ford WRT Ford 4m57.3s 8 Ott Tanak, M.Jarveoja Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 14m24.8s 9 Mads Ostberg, T.Eriksen Citroen Total Citroen 14m28.5s 10 Pedro Heller, M.Marti Pedro Heller Ford 20m14.5s   A világbajnokság állása:   1 Thierry Neuville 110 2 Sebastien Ogier 100 3 Ott Tanak 82 4 Kris Meeke 54 5 Elfyn Evans 43 6 Andreas Mikkelsen 30 7 Jari-Matti Latvala 29 8 Esapekka Lappi 26 9 Dani Sordo 26 10 Sebastien Loeb 22 11 Teemu Suninen 20 12 Benito Guerra 8 13 Gus Greensmith 6 14 Marco Bulacia Wilkinson 6 15 Pontus Tidemand 4 15 Yoann Bonato 4 17 Mads Ostberg 2 18 Ole-Christian Veiby 2 19 Stephane Sarrazin 2 20 Adrien Fourmaux 1 21 Pedro Heller 1 21 Ricardo Trivino 1 21 Janne Tuohino 1  
Címkék: 

Nagy Futam - Hetedszer rendezik meg a belvárosi bemutatót szerdán

2019.04.30.
Az idei rendezvény különlegessége az elektromos formulaautós világbajnokságon, a Forma-E-ben szereplő egyik versenyautó lesz, amelyet eddig még nem lehetett látni Magyarországon. A Mahindra Racing versenygépét a Forma-E-ben háromszoros futamgyőztes belga Jerome D'Ambrosio vezeti majd. A Bajcsy-Zsilinszky úton, a Bazilikánál kialakított paddockban már szerda reggel 8 órától meg lehet nézni a versenyautókat, a show pedig 14 órakor kezdődik és 16.30-ig tart. Ennek keretében tartja meg bemutatóját Verstappen és D'Ambrosio, de a ralikrossz-világbajnokságon szereplő Szabó Krisztián is pályára gurul az Audi S1-es versenyautóval, valamint a magyar pilóták közül a túraautó-világkupában (WTCR) szereplő Michelisz Norbert (Hyundai) és Tassi Attila (Honda), illetve a kétszeres gyorsasági kamionos Európa-bajnok Kiss Norbert is.  Magyarország eddigi egyetlen Forma-1-es versenyzője, Baumgartner Zsolt egy Formula Renault-val megy majd végig az Erzsébet tér-Andrássy út-Oktogon-Andrássy út-Erzsébet tér útvonalon, de tartanak bemutatót ralisok, terepralisok és autókrosszosok is. Az esemény megtekintése ingyenesen. (mti)

Szabó Krisztián: Minden jól ment az elődöntő utolsó fél köréig

2019.04.30.
Egy kiváló, döntőben elért negyedik helyezés után érkezett Szabó Krisztián az FIA ralikrossz-világbajnokság második fordulójára, Spanyolországba, a barcelonai pályára, amelyet az első helyszínnel, Abu Dhabival ellentétben már ismert. Szombaton a két kvalifikációs futamot követő, nap végi ötödik hely bizakodásra adott okot: bár a kétszeres Európa-bajnok a vasárnapi két kvalifikációs futamon a köztes eredménylista nyolcadik pozíciójába csúszott vissza, az elődöntők körébe továbbjutott. Itt a legjobb hat közé, a döntőbe kerülésért küzdött, de Janis Baumanis egy agresszív manőverrel kizökkentette, így az EKS pilótája utolsó helyen zárta a második elődöntőt. „Talán a legjobb futamom a Q3 volt a hétvégén, a leggyorsabbak csoportjában, csak pár tized különbséggel kaptam ki. A Q4-ben már gyengébb eredményt értem el, miután beragadtam a jokerkörét teljesítő Doran mögé, így összetettben nyolcadik lettem. Az elődöntőben minden jól alakult az utolsó kör feléig. Ekkor egy kis helyet hagytam a jokerről nagyobb tempóban visszatérő Baumanisnak, aki szerintem kissé agresszív módon, nem túl szabályosan kijjebb rakott, úgy előzött meg” – összegezte a vasárnapi történéseket érezhető csalódottsággal az Audi S1-gyel versenyző Krisztián. Az incidenst vizsgálták, de nem osztottak ki büntetést a lett ellenfélnek. „Most, nem sokkal utána dühös vagyok, mert az én nézőpontom szerint nem volt túl korrekt, túl sok volt már, ahogyan megérkezett. Viszont legalább ezen a versenyen is sokat tanultam, azt, hogy jobban kell védenem a pozíciót, ez más, mint amihez eddig hozzászoktam.” „Pozitív viszont a barcelonai hétvégéből, hogy gyors voltam, amikor egyedül mehettem, akkor egy-egy körön megvolt a tempóm. A teljes futamon kell még javítanom, mert a rajtoknál és az első körben buktam el a pozíciókat. Az eredmények nem feltétlenül ezt mutatják, mégis úgy gondolom, összességében erősebb volt ez a hétvége, mint a múltkori. Az is jó hír, hogy annak ellenére, hogy nem jutottam a döntőbe, még mindig ötödik vagyok a bajnokságban, ahányadik a verseny előtt is voltam. Két hét múlva folytatás Spában” – tekintett már most előre Szabó Krisztián. A spanyol WRX eredménye: 1. Timmy Hansen (svéd, Peugeot 208); 2. Kevin Hansen (svéd, Peugeot 208); 3. Andreas Bakkerud (norvég, Audi S1); 4. Niclas Grönholm (finn, Hyundai i20); … 8. Szabó Krisztián (magyar, Audi S1). A WRX állása 2/10 forduló után: 1. Kevin Hansen (svéd, Peugeot 208) 56 pont; 2. Niclas Grönholm (finn, Hyundai i20) 48 pont; 3. Timmy Hansen (svéd, Peugeot 208) 38 pont; 4. Janis Baumanis (lett, Ford Fiesta) 36 pont; 5. Szabó Krisztián (magyar, Audi S1) 28 pont. Részeredmények: Q1: 9. Q2: 4. Q3: 8. Q4: 14. INT: 8. SF2: 6. Következő verseny: Spa-Francorchamps, Belgium, május 11-12.  

„Felelősséggel a jövőért”: faültetési program az Audi Hungariánál

2019.04.29.
„Felelősségteljes vállalatként már gyáralapításunk óta aktívan hozzájárulunk a természeti erőforrások védelméhez és ezt a felelősséget az Audi Hungaria nagyon komolyan veszi. A faültetési programmal munkatársaink kifejezték, hogy számukra is fontos a természetes élőhelyek fenntartása“- mondta Achim Heinfling, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke. „Vállalatunk környezeti mérlegének javítása érdekében céltudatos lépéseket teszünk, hogy ezáltal is tovább emeljük az Audi Hungaria környezeti teljesítményét a szén-dioxid-kibocsátás, az energia-, víz- és hulladék-gazdálkodás területén“ - hangsúlyozza Achim Heinfling.    A gyártó telephely zöldterülete csaknem 70%, amelyen az elmúlt években több alkalommal is szerveztek faültetési programot, és ez a jövőbeli tervek között is szerepel. A vállalat területén elültetett fákat fakataszterben tartják nyilván.      Az AUDI HUNGARIA Zrt. konzekvensen követi azt a stratégiai célt, hogy a tevékenységéből fakadó környezeti hatásokat a lehető legalacsonyabb szintre csökkentse.Az Audi Hungaria hőellátásának több mint  %-át ma már klímasemleges, geotermikus energiából fedezi. A vállalat Európa egyik legkörnyezetkímélőbb lakkozójával rendelkezik. Az Audi Hungaria a keletkező hulladékmennyiség 99%-át hasznosítja.    2018-ban a vállalat különböző intézkedésekkel közel 27 GWh energiát takarított meg, ami mintegy 13 000 háztartás éves energiaszükségletének felel meg. Az Audi Hungaria két logisztikai központjának tetején – mintegy 160 000 négyzetméteren – egy 12 megawatt beépített csúcsteljesítményű naperőmű épül. A naperőműpark építési munkálatai augusztusban kezdődnek, és a tervek szerint már ez év végén elkezdődik a megújuló energia termelése.    Az Audi Konszern célul tűzte ki, hogy legkésőbb 2030-ig minden gyártó telephelye szén-dioxidmentesen működjön. Az Audi Hungaria viszont már jóval korábban szeretné ezt a célt elérni, és így jelentősen hozzájárulni a klímaváltozás globális hatásainak csökkentéséhez.  

Mi igaz az autóipari botrányokból? Nem sok.

2019.04.29.
Üzleti etika órák gyakori példája a Ford Pinto esete. Az amerikaiak terve az volt, hogy a kis Pinto majd felveszi a versenyt a növekvő üzemanyagár miatt oly népszerűvé vált japán modellekkel. A terv jó volt, a kivitelezés kevésbé: ahogy azt a Mother Jones magazin feltárta, a Pinto nagyon könnyen kigyulladt, ha hátulról érte ütés egy baleset során. Persze tervezési hibák előfordulhatnak a legnagyobb jószándék mellett is, a botrány oka nem elsősorban maga a hiba ténye volt, hanem az, hogy kiderült, a Ford tudott róla. Költség-haszon számítások után arra jutottak, hogy pénzügyileg jobban járnak, ha a hiba által okozott haláleseteknél megfizetik a kártérítést és inkább nem hívják vissza a már eladott autókat. Miután három fiatal meghalt Indiana államban az autó hibája miatt, a Ford-ot gondatlan emberöléssel vádolták, később pedig az összes Pinto-t visszahívta, hogy elhárítsák a potenciális veszélyforrást. Később árnyalta a képet, hogy vizsgálatok során kiderült, hogy a vádak túlzóak voltak és a Pinto nem volt kevésbé biztonságos a kor többi kisautójánál. Ugyanakkor a Ford hírnevén ejtett csorbán ez már mit sem segített. Mindössze tív évvel ezelőtt, 2009-ben egy család a Lexus modelljükben utazott, amikor is balesetet szenvedtek, a család pedig életét vesztette a balesetben. A Toyota visszahívta a modelleket és azt állították, orvosolják a hiba forrását: a beakadó szőnyeget. Mint kiderült, nem a szőnyeg akadt be, hanem a gázpedál. A Toyota elismerte, hogy félrevezette vásárolóit és sokáig rekordnak számító 1,2 milliárd dolláros bírságot fizetett érte. Ugyanakkor ebben az esetben is kiderült, hogy egy beszállító túlzott spórolása vezetett a tragédiához, a Toyota valóban nem hibázott, legfeleljebb a túlzott bizalom róható fel nekik. Nem is olyan régi, de annál híresebb botrány a Takata légzsákok esete. A japánok légzsákjai túl nagy erővel nyíltak ki, ezért nyílásuk során fémdarabok repülhettek az utastérbe. A hibás termékek hét ember halálát és több száz sérültet eredményeztek, míg végül a Takata 19,2 millió autót hívott vissza az Egyesült Államokban. Mint kiderült, a Takata és az ő termékeiket használó Honda egyaránt tisztában volt a hibával, de először úgy látták, jobb hallgatni. A legérdekesebb botrányt egyébként nem is botrány, legalábbis nem egy autógyártó botránya. 1982-ben az Audi egyik csúcsmodellje volt a 5000-es. Az eladások jöttek, minden a legnagyobb rendben volt, mígnem a híres „60 Minutes” műsor gorcső alá vette az Audi 5000 modellt. A műsorban azt állították, hogy az autó önmagától gyorsít, ezt pedig felvételekkel és tulajdonosokkal készített interjúkkal támasztották alá. Hogy miért nem vonták felelősségre az Audit? Mert a 60 Minutes hazudott. A felvételek trükkök voltak, a tulajdonosok pedig nem voltak tisztában vele, hogy az autó azért gyorsított, mert ők a fék helyett a gázpedálra léptek. Az Audi viccesen vágott vissza, különböző reklámokban kvízeket töltettek ki a nézőkkel, amik teljesítése után megbizonyosodhattak róla, hogy ők elég okosak ahhoz, hogy Audit használjanak. Bár a németek nem tettek semmi rosszat, két évtizedbe került, mire teljesen kiheverték a 60 Minutes által okozott károkat. Biztosak lehetünk benne, hogy minden iparágban vannak hasonló történetek és az autóipari botrányokat is hosszan lehetne még sorolni, de így is érdemes elgondolkodni, hogy mekkora felelősség nyomja az autógyártók vállát. Bízzunk benne, hogy a sok botrány után mára megtanulták kezelni is azt.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója