Módosító javaslat: csak a régi ügyfelek javára térhetnének el a kgfb-díjtarifák

2015.11.11.
A Balla György és Gulyás Gergely fideszes képviselők által jegyzett törvényjavaslat indoklása szerint egyes kgfb-t kínáló biztosítók az elmúlt években csak az új ügyfelek részére tettek kedvezőbb ajánlatot az új biztosítási időszakra, régi ügyfeleik szerződése az újakhoz képest rosszabb feltételekkel módosult. A törvényjavaslat ezt a tendenciát kívánja megfordítani úgy, hogy a biztosítók korábbi ügyfeleik hűségét tudják csak díjtarifájuk kialakításánál elismerni. A javaslat kifejezetten rögzíti, hogy a díjtarifák közötti különbségtételre csak a régi ügyfél javára van lehetőség. Ezt a tényt a biztosító köteles a honlapján és az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben folyamatosan feltüntetni. A biztosítóknak figyelemfelhívásra alkalmas módon értesíteniük kell ügyfeleiket az évforduló előtt arról, hogy a díjtarifa a már meglévő ügyfelek számára nem lehet hátrányosabb az új ügyfelekhez képest, továbbá arról, hogyan módosul a szerződés a régi ügyfél javára az új szabályozás bevezetésének eredményeként. A törvény elfogadása esetén a kihirdetését követő hatvanadik napon lép hatályba. Az új szabály a hatálybalépést követő naptól meghirdetett díjtarifa által érintett összes szerződésre vonatkozna. Forrás: MTI

Hetvenöt repülőgépet rendelt a Boeingtől az indiai Jet Airways

2015.11.10.
A Boeingnek az MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint ezzel történetének legnagyobb rendelését adta le az indiai légitársaság. Az üzlet értékét a Boeing nem közölte. A szerződésben a korábban 25 jelenlegi konstrukciós Next Generation gépre leadott rendelést MAX-ra változtatják és vételi jogot, valamint opciót biztosítanak további ötven gépre. A mumbai székhelyű, 1992-ben alapított Jet Airways India második legnagyobb légitársasága a diszkont IndiGo után, naponta mintegy háromszáz járatot üzemeltetnek 74 célállomásra 116 gépes flottával. A múlt évben 17,2 millió utast szállítottak. A MAX gépek a Next Generationnél 14 százalékkal kevesebb kerozint fogyasztanak, egyebek mellett a kettős tollazatú szárnyvégeknek és az új hajtóműveknek köszönhetően. Az első MAX-ok 2016-ban teljesíthetik első felszállásukat, forgalomba pedig először az amerikai Southwest Airlines diszkont légitársaságnál állnak várhatóan 2017 harmadik felében. A típusra eddig mintegy 2700 megrendelés érkezett.
Címkék: 

A Waberer's elhalasztja a tőzsdére lépést

2015.11.10.
A Waberer's 2015. október 5-én stratégiai fejlesztése következő lépéseként kérvényezte részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT), amit a tőzsde jóváhagyott. A BÉT a társaság 14 654 028 darab, egyenként 0,35 euró névértékű, 5 128 910 euró össznévértékű, dematerializált, névre szóló törzsrészvényét 2015. október 6-val vette fel a terméklistára. Mivel a kibocsátó a bevezetési kérelem benyújtásakor zártkörűen működő részvénytársaság volt, az első kereskedési napot nem határozták meg. A Ptk. módosítása alapján a tőzsde bevezetést jóváhagyó döntése után következhet a nyilvános működési forma cégbírósági bejegyzése, majd - ha része a folyamatnak - a tranzakció, jegyzés lebonyolítása. A cégbejegyzés és tranzakció után, egy második lépésként kérelmezi a kibocsátó a tőzsdei kereskedés megkezdését (a bevezetéstől számított 90 napon belül), amelyről a BÉT újabb határozatban dönt. Amennyiben a kibocsátó nem kéri a tőzsdétől a kereskedés megkezdését vagy valamely kereskedés megkezdéséhez szükséges feltételt nem tudja teljesíteni, az értékpapírokat a tőzsde egyszerűen törli a terméklistáról, anélkül, hogy bárki kereskedett volna velük, a társaság pedig ezt követően újra zártkörűvé alakul.

Járműtechnológiai digitalizálásban erősít a Volkswagen

2015.11.10.
A Matthias Müller vezérigazgatónak közvetlenül alárendelt digitalizálás-technológiai stratégiai részleg élére kinevezett Johann Jungwirth egy éve dolgozik az Apple-nél, korábban pedig öt éven át a Mercedes-Benz amerikai kutatási-fejlesztési részlegét irányította. Az Apple autóipari ambícióival kapcsolatban akkor indultak el a találgatások a nemzetközi sajtóban, amikor Johann Jungwirth a Mercedestől a számítástechnikai vállalathoz igazolt át. Amerikai médiaértesülések szerint az Apple egy elektromos autó kifejlesztésén dolgozik, amit 2019-ben tervez piacra vinni. A Mercedesnél Jungwirth a járművek hálózatra kapcsolásával és autonóm közlekedésével foglalkozott. Az Apple-nél betöltött pontos szerepéről nincsenek információk. Hivatalos titulusa szerint Mac számítógép-rendszerek fejlesztésével foglalkozott igazgatói munkakörben. A Volkswagen konszernnél az Audi tette meg eddig a legnagyobb lépéseket a járműtechnológia digitalizálása felé. Januárban például egy Audi A7 modell önállóan tette meg a Szilikon-völgyből a Las Vegas-i CES szórakoztató elektronikai vásárra vezető mintegy 900 kilométeres utat. Az Audi vezette be - elsőként TT modelljében - a jármű irányítási és szórakoztató elektronikai rendszereit egy modulban egyesítő digitális műszerfalat is.

Százezer dollárért keltek el Kennedy limuzinjának rendszámtáblái

2015.11.10.
Ugyanezen az árverésen 118 750 dollárt (34,7 millió forint) fizettek az elsüllyedt Titanic óceánjárón felszolgált utolsó első osztályú vacsora egyetlen fennmaradt menükártyájáért. Kennedyt 1963. november 22-én nyitott gépkocsijában utazva lőtték agyon. Az elnöki limuzint ezután egy cincinnati javítóműhelybe szállították. A rendszámtáblát leszerelték, valaki a szemétbe hajította. A műhely tulajdonosa megkérdezte, elteheti-e emlékbe. Családja azóta őrizte az ereklyét, amelyet most az egykori cégtulajdonos lánya bocsátott áruba. Az eleinte a könyvespolcon, két könyv között, majd egy asztalfiókban őrzött rendszámtáblák csaknem tökéletes állapotban maradtak fenn. A Heritage Auctions aukciósház szerint egy Kennedy-relikviákra szakosodott, névtelenséget kérő "csúcsgyűjtő" vásárolta meg a tárgyakat. Egy névtelenséget kérő gyűjtő bocsátotta áruba az 1912-ben az Atlanti-óceánon elsüllyedt Titanic luxusgőzösen az első osztályú utasoknak utolsóként felszolgált vacsora egy menükártyáját, amelyre öt, egy asztalon osztozó üzletember ráírta a címét. Az aukciósház úgy tudja, ez az egyetlen fennmaradt étlap erről a vacsoráról, s hogy az öt asztaltárs közül négy túlélte az 1912. április 15-i katasztrófát.

3,5 millió autónál tart a Dacia

2015.11.10.
A Dacia 2004-ben mutatta be a Logan első generációját, ami a márka újraindulását is jelentette. Az azóta eltelt bő 10 év alatt már a 3,5 milliomodik legyártott autónál tartanak. A 3,5 milliomodik autó egy fekete Sandero Stepway lett, amelyet egy angol vásárlónak szállítanak le Aldershotba. A Renault 1999-ben vásárolta meg a Daciát. Egy évvel később vezették be a Nova ráncfelvarráson átesett változatát, a SupeRNovát, amelyben már Renault motor és váltó volt. Ezután jött a Solenza, majd a Logan, aztán a Sandero, a Duster, a Lodgy és a Dokker. Korábban a román gyártó több mint 2,5 milliót gyártott a Renault 12-es licence alapján az 1300-as és az 1310-es modellekből, így a teljes gyártási mennyiség már jóval meghaladta a hatmilliót. 2015 első felében a Dacia eladásai több mint 10 százalékkal nőttek, 290 ezer darabra. A Dacia legfontosabb nyugat-európai piaca továbbra is Franciaország, ahol az ötödik helyet foglalja el az eladási listán, és a piaci részesedése eléri az 5,3 százalékot. 
Címkék: 

Visszavonult az autóversenyzéstől Alexander Wurz

2015.11.10.
A 41 éves osztrák versenyző kedden közölte, hogy a múlt hétvégi, bahreini hatórás viadal volt karrierje utolsó futama. Wurz 2012 óta a Toyota színeiben szerepelt a hosszú távú versenyeken. Az 1986-ban, 12 évesen BMX-ben világbajnok Wurz a Forma-1-ben három dobogós helyezést ért el, 1996-ban és 2009-ben pedig megnyerte a híres Le Mans-i 24 órás versenyt. - Húsz év professzionális autóversenyzés után eljött az idő, hogy szögre akasszam a sisakomat. Sokat köszönhetek az autósportnak, és sok mindenre vagyok büszke, közte a két Le Mans-i sikerre, illetve a pályafutásom harmadik F1-es futamán elért harmadik helyezésemre Silverstone-ban - írta a weboldalán Wurz, s még hozzátette, a jövőben is a sportág közelében marad, de pilótaként nem ül többet autóba.

Átadták a Mol tiszaújvárosi butadiéngyárát

2015.11.10.
- Kedden átadták a Mol Petrolkémiai Zrt., a Mol-csoport 100 százalékos tulajdonú leányvállalatának új butadién-kinyerő üzemét, a 2013-ban indult 35 milliárd forintos beruházás 40 új munkahelyet teremt a vegyi gyárban, a kivitelezés pedig több száz szakembernek adott munkát. A magyar olajipari vállalat tájékoztatása szerint a beüzemelési fázis zökkenőmentesen zajlott, a technológiai rendszerek a műszaki elvárásoknak megfelelően működnek. Korábbi tájékoztatás szerint a gyár 8-15 milliárd forinttal növelheti a tiszaújvárosi vegyipari vállalat eredményét. A 130 ezer tonna éves kapacitású üzemben előállított butadién a műgumigyártás legfontosabb alapanyaga, amelyet elsősorban autóabroncsokat gyártó társaságok használnak fel. A butadién előállítása zárt technológiai rendszerben történik, a környezetbe káros anyag nem kerül, az üzem megépülésével Tiszaújváros és térsége környezeti terhelése nem növekszik. A butadién iránti kereslet jövedelmezősége lényegesen jobb és kiegyensúlyozottabb, mint a petrolkémiai társaság által gyártott polimereké. A Mol-csoport ezért vizsgálja a további feldolgozás lehetőségét. Várhatóan 2017-től például a Mol a japán JSR Corporationnel vegyesvállalati formában szintetikus gumit gyárt majd Tiszaújvárosban, amelyhez az egyik legfőbb alapanyagot a butadién üzem szállítja. A Tiszaújvárosban felépülő, oldószeres eljárással készült sztirol butadién gumit (S-SBR) gyártó új üzem évi 60 ezer tonnás gyártókapacitással rendelkezik majd, és a piaci kereslet függvényében megvizsgálják a további kapacitásbővítési lehetőséget - közölte korábban a Mol. A Mol Petrolkémiai Zrt. korábban Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) Zrt. néven működött, a Mol-csoport idén tavasszal lett a cég teljes tulajdonosa és nyár végén változtatott nevet. A tiszaújvárosi vegyi cég Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik legjelentősebb társasága, mintegy ezer embert foglalkoztat, a vállalat telephelyén működő mintegy hatvan vállalkozás további háromezret. Az elsősorban műanyag alapanyagokat gyártó társaság a nyilvános cégadatok szerint az elmúlt évben 402 milliárd 196 millió forint nettó árbevétel mellett a mérleg szerint 30 milliárd 74 millió forint eredményt könyvelt el. Mindemellett a Mol-csoport petrolkémiai üzletága Pozsonyban hamarosan egy LDPE (kis sűrűségű polietilén) üzemmel is bővül, amely várhatóan 2016 első negyedévétől működik majd - közölte a vállalat a BÉT honlapján kedden. A Mol szlovákiai leányvállalatának, a Slovnaftnak az új üzeme három régebbi, 180 ezer tonna éves összkapacitású üzemet vált ki, növeli a termelés rugalmasságát, a termékek minőségét és biztosítja a finomítóból származó vegyipari benzin átvételét, miközben csökkenti a termelési költségeket. Az üzemhez kapcsolódó teljes beruházás értéke körülbelül 350 millió dollár - olvasható a tájékoztatásban.

Az autós nem lát, a gyalogos nem látszik

2015.11.10.
A sajtótájékoztató résztvevői balról jobbra: Polgár József, Csicsák Zsolt, Rósa Gergely és Óberling József Fotó: Alföldy Miklós Óberling József ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke sajtótájékoztatóját azzal kezdi, nem lehet elégszer elmondani és hangsúlyozni annak veszélyét, hogy ősszel és télen a gépjárművezetők nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekednek. Sem magukat, sem a járművüket nem készítik fel a megváltozott viszonyokra. A tudatformálás részeként immár negyedik éve kampányol a rendőrség a Látni és látszani akció keretében. Több mint 250 szerviz és 150 optikai szaküzlet csatlakozott a kampányhoz, amelynek keretében az autók világítását és az autóvezetők látását díjmentesen elvégzik – fogalmaz Óberling József, s elmondja azt is, a tavalyi kampányban 150 ezer gépjárművet ellenőriztek, s 7 százalékuknál észleltek problémát. A www.latnieslatszani.hu honlapon megtalálható azoknak a szervizeknek és optikusoknak az elérhetősége, akik a kampány végéig ingyenesen elvégzik az ellenőrzést. A szervizek igazoló lapot is adnak az autósnak, ha megfelelt a jogszabályi elvárásoknak. Ha nem, akkor kijavítják a hibát, ezért persze fizetni kell, ez azonban még mindig olcsóbb, mintha büntetést kellene fizetni. Óberling József hangsúlyozta, a rendőrség az akció végéig, december 10-ig kiemelten ellenőrzi a járművek világítását. A szabályok megszegése figyelmeztetést, helyszíni bírságot vagy szabálysértési feljelentést vonhat maga után. Óberling József ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke Az ezredes a sajtótájékoztatóján elmondta, a Látni és látszani kampány keretében nem csak az autósokra, hanem a kerékpárosokra és a gyalogosokra is kiemelt figyelmet fordítanak, a láthatósági mellény viselése az esetükben szó szerint életmentő lehet. Fontos lenne a látni és látszani mellett az is, főleg a kezdők gépkocsivezetők esetében, hogy részt vegyenek olyan vezetéstechnikai tréningen, ahol az őszi-téli közlekedési szituációkra felkészülnek. Erre nem csak a meghívott újságíróknak volt lehetősége, hanem az egyik kereskedelmi rádió bevonásával 120 kiválasztott élesben gyakorolhatta szakavatott trénerek segítségével rossz látási viszonyok között a közlekedést. Rósa Gergely A Látni és látszani kampány optikai főtámogatója a Zeiss cég, amelynek képviseletében Rósa Gergely kereskedelmi vezető, Csicsák Zsolt értékesítési vezető és Polgár József szakreferens bemutatták a cég speciálisan az autóvezetésre kifejlesztett szemüveglencséit. A DriveSafe kifejlesztésével az volt a világhírű német cég célja, hogy gyenge fényviszonyok, rossz látási körülmények között is biztonságossá tegye a vezetést. A DuraVision DriveSafe antireflex réteg fényáteresztési tartományát úgy tervezték, hogy a Xenon/HÍD és a LED fényszórók által kibocsájtott fény okozta zavaró szemkáprázást csökkentse, mégis maximálisan látható a környezet, így biztonságos az éjszakai vezetés – mondták el a szakemberek.  

681 új munkahelyet hoz létre a Continental Magyarországon

2015.11.10.
A tárcavezető elmondta: a kormány kiemelten támogatta a projektet, amelyhez 1,7 milliárd forinttal járult hozzá. A beruházással a Continental autóipari beszállító nyíregyházi üzemében új gépsorokat telepítenek, felújítanak egy csaknem négyezer négyzetméteres gyártócsarnokot, építenek egy új raktárcsarnokot, beindítják a hűtő-fűtő csövek gyártását, valamint növelik a légrugógyártás kapacitását. Emlékeztetett: legutóbb augusztus végén jelentett be az országban 1995 óta jelenlévő Continental magyarországi beruházást, az akkori projekt főként a makói üzemet érintette. A mostani beruházás elsősorban Nyíregyházán hoz változást, hiszen itt hoznak létre 665 munkahelyet, a többit pedig Makón. Mint mondta, a Continental a világon a legnagyobb autóipari beszállító, márpedig az autóipar a magyar gazdaság zászlóshajója, ráadásul a projekt az ország keleti felében teremtene munkahelyeket, ezért támogatta a kormány. Emellett azért is szánt nagy figyelmet a projektnek, mert a Continental német vállalatcsoport, és a magyar-német gazdasági kapcsolatok alapvetően határozzák meg a magyar gazdasági teljesítményt. - A Magyarországon jelenlévő 80 milliárd euró értékű külföldi tőkebefektetés egynegyede Németországból származik, és miközben a Németországba irányuló magyar export és a magyar-német kereskedelmi forgalom rekordot döntött tavaly, az idei év első nyolc hónapjában az előbbi 7, az utóbbi pedig 8 százalékkal nőtt - közölte. Szijjártó Péter hangsúlyozta: az elmúlt években több beruházást is bejelentettek, ami azt bizonyítja, hogy a magyar modell működik, vagyis lehetséges a pénzügyi fegyelem megtartása mellett a gazdasági növekedés és az új munkahelyek teremtése.   Jókay László, a Contitech Hungária Kft. nyíregyházi gyárának ügyvezető igazgatója elmondta: a Continental csoportnak világszerte 200 ezer alkalmazottja van, forgalma 34,5 milliárd euró volt tavaly. A magyarországi cégcsoportnak 7 ezer alkalmazottja van, és több mint 1 milliárd euró volt a tavalyi forgalma - fűzte hozzá. Közölte: a most bejelentett beruházást az elkövetkező másfél-két évben hajtják végre, ennek keretében Nyíregyházán is megkezdik az autóipari hűtő-fűtő csövek gyártását, modern kaucsukkeverék-gyártó gépsort és az ehhez szükséges logisztikai hátteret hoznak létre. Ezáltal tovább javíthatják piaci pozíciójukat, és jelentős munkahelyteremtőként jelenhetnek meg a térségben - mutatott rá. Nagy Mihály, a makói és váci ContiTech Fluid Autotmotive Hungária Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy két lépcsőben valósítják meg a beruházást, először egy jelenleg üres csarnokban kezdik meg a gyártást várhatóan 2016 második felében, majd a jövő év végén újabb bővítést hajtanak végre, és növelik a gyártóterületet. Fontos volt az állami támogatás ahhoz, hogy Magyarországra hozzák ezt a projektet - mondta.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója