Mesél a szakértő – Nehéz szülés

2015.11.10.
Az egyik nagyon kedves ügyfelünk (eddigi) történetét szeretném ma elmesélni. Adott egy fiatalasszony, aki kis családjának autót keres. A Nissan Qashqai formára is és minden paraméterében megfelelő nekik, ne szépítsük, beleszerettek a típusba, van ilyen. Tudatos hozzáállással keresgéltek, de laikus lévén, nem szeretnének belefutni valami leharcolt autóba, ezért a kiszemelt példányokat szakértővel vizsgáltatják át. 2010-es, 1.6-os benzines Qashqai Az első autó Amikor kimentünk a dél-pesti járműkereskedésbe, még javában tombolt az indián nyár. Kellemes 21 fokos, napsütéses időben szemléztük az autót, az eseményen a megbízó is jelen volt. A hirdetés szövege szerint a járműben nem sokkal több, mint 60.000 km van, a képek alapján is úgy tűnt, hogy „patikával” lesz dolgunk. Ez lenne a lehető legjobb felállás. Az ügyfél csak jó híreket kap, mivel tetszik neki az autó, meg is veszi, tehát örül a kereskedő is, a szakértő pedig azzal a jóleső érzéssel bújhat ágyba este, hogy egy ügyfél rátalált a tuti vételre, tipikus „win-win-win” szituáció. De nem így lett Előbb mesélem a pozitívumokat. A járművet akármilyen szempontból vizsgáltuk, nem volt arra utaló jel, hogy ne lenne valós a KM-óra által mutatott futásteljesítmény. Sehol egy megkopott ülés, a kormány bőrbevonata sértetlen, az ajtófogantyúkon egy karcolás sem látszott. A motor járása (meg a nézése….) olyan volt, amilyennek lennie kellett. A váltó rövid úton, pontosan működött, süvített a klíma, jöttek-mentek az ablakok, tükrök, még a hangszórók sem recsegtek. Ez utóbbi ellenőrzése az ügyfél kifejezett kérése volt tőlünk. Egyszóval eléggé bíztatóak voltak az első eredmények. Korábbi sérülések A festékréteg mérés eredményei alapján még csak annyit lehetett megállapítani, hogy az első sárvédőket és valószínűleg a motorház fedelet is újrafényezték korábban. Ez előfordulhat, ez még nem jelentene problémát, mert egy 5 éves járműnél szinte természetes, hogy elszenvedett már kisebb-nagyobb sérüléseket. Persze az sem mindegy, hogyan javították meg anno. A paszta nem gyári kivitelű a jobboldalon De nem szabad itt megállnunk, és megelégednünk, hogy rendben, ezeket az elemeket lefújták. A karosszéria elemek belső illesztéseire, csavarkötéseire is rá kell néznünk. Sajnos itt ért minket az első rossz hír. A jobb első torony illesztéseinél felfedezhető volt, hogy a szigetelések nem gyári kivitelűek. Ebből pedig arra lehetett következtetni, hogy bizony nem kis ütést kaphatott korábban az autó. Az eredeti, gyári kivitel így néz ki a baloldalon Egyébként nem Mek Mester munkája volt, láthatóan mindent elkövetett a lakatos a szakszerű helyreállítás érdekében, de a tény, ettől még tény marad. Érdemes azonban ilyenkor még tovább vizsgálódni egy kicsit, mert a szerkezeti elemeken kívül a műszaki belsőség is kaphat ilyenkor pofonokat. Jellemzően a feltárt korábbi sérülés környezetében, esetünkben az autó jobb eleje környékén volt érdemes jobban szétnézni. A jármű elején jellemzően a hűtők (víz és klímahűtő) illetve a hűtést segítő ventilátorok és ezek házai vannak kitéve a sérülés veszélyének. Ellenőriztük még a fényszórókat is, de mindkettő gyári kivitelű volt, úgy néz ki ezek megúszták. A vízhűtő menetirány szerinti jobb felső sarka, és az ott lévő csőkönyök azonban már nem volt ilyen szerencsés. A lamellák felső részét nem kerülte el az ütés, itt látható valami kis kócosodás, de javítani nem kellett, valószínűleg nem is szivárgott a hűtővíz ezen a részen. A csőkönyökkel viszont már más a helyzet. Ahogyan elnéztem, ez bizony úgy, ahogy volt, letörött. Kócos lamellák, javított műanyag A szakszerű javítási technológia az ilyen sérülések esetén az egész hűtő cseréjét előírja. Igen ám, de a hűtő nagyon drága. Lusta vagyok megnézni a szakértői programomban most, hogy pontosan mennyibe kerül, de a japán alkatrészárakat ismerve, ezt nem lehet megúszni hetvenezer forint alatt. Egyszerűbb egy műanyagolvasztó pisztoly szakszerű használata és már készen is van az új rögzítés. Az eredmény A fiatalasszonynak ez így, együtt már sok volt. A szemle után minden hibát, hiányosságot elmeséltem neki, amelyek alapján már soknak találta a három és fél milliós vételárat. Tovább keresgélt, a második Quasqai-t nemrég szemléztük neki. A második felvonás Csak úgy, mint az első alkalommal, ügyfelünk ismét személyesen szeretett volna jelen lenni a vizsgálatnál és első kézből értesülni az eredményről, amely sajnos sokkal lesújtóbb volt, mint előtte. A tesó, kicsit magasabb futással Ebben a példányban már 112 ezer kilométer volt, de a látottak és a szervizkönyv alapján ez is reálisnak bizonyult. A korábbi törést ennek a kocsinak az eleje sem úszta meg, cserébe ezúttal minden szakszerűen volt javítva, még a fényszórók is gyári kivitelűek voltak – mondjuk ez elvárható, mert egy márkakereskedés árulja egyébként a szabadidő autót. Ami viszont ismét meghátrálásra kényszerít Talán a fékekkel és a futóművel kezdeném. A vizsgálat során megállapítottuk, hogy mind a négy féktárcsa és az összes fékbetét gyakorlatilag azonnali cserére szorul. A gyári tárcsák darabja 25.000 Ft körül mozog, a betétkészlet tengelyenként tizenötezer. Azonnali 150 ezres költség munkadíjjal. Menjünk tovább, majd belealkudjuk. A jobb hátsó féktárcsa állapota A gumiabroncsok kissé elöregedett, 3-4 mm profilmélységű kerekek voltak, amelyekkel nyilván nem lehet nekivágni a most következő téli szezonnak. Ezt azt jelenti, hogy újabb százezres nagyságrendű költség jelentkezik a vásárlás után azonnal, amikor megvesszük a téli abroncsokat. Motor Bár a motor egyenletesen, szépen járt, aggodalomra adhat okot, hogy a motorolaj szint a nívópálcán 1 cm-rel volt a minimum alatt. Ezek a szintek nem véletlenül vannak megállapítva, és lehet, hogy van némi mérnöki ráhagyás a megengedett szinteknél, de semmi esetre sem jó jel, ha az autó huzamosabb ideig megy úgy, hogy kevés a kenőolaj a motorban. Ennek a kockázatait természetesen megosztottuk az ügyféllel is. Szélvédő Ki szeretném még emelni az első szélvédőn talált sérülést is. A vezető látóterébe eső sérüléssel később már nem műszakizhat a kocsi, mi pedig pont ilyen kavicsfelverődést találtunk, ráadásul olyat, amelyből már el is indult a repedés a maga útján. A gyári szélvédő 75.000, egy utángyártott (ennyit azért engedjünk meg) kb. ennek a fele. Viszonyításképpen egy toll hegyével szoktatm szemléltetni a sérülés nagyságát az üvegen Szóval csak az itt felsorolt hibák javításával ott tartunk, hogy fékrendszer helyrehozása, az olajcsere szerviz és a szélvédő elvitt úgy háromszázezer forintunkat. Az autó egyébként dupla annyi KM-rel csak 200.000 Ft-tal volt olcsóbb, mint az első, hát akárhogyan is számolok, ez sehogy sem éri meg. Summa summárum A második autó szemléje után, kénytelen kelletlen azt mondtuk a hölgynek, hogy az elsővel még jobban járt volna, de az ügyfelek döntéseit nem kérdőjelezzük meg. Drukkolunk, hogy a következő választás már mentes legyen az ilyen, és ehhez hasonló betegségektől, természetesen annál a kocsinál is szívesen állunk rendelkezésre!

Javult a levegő a fővárosban, megszűnt a szmogriadó

2015.11.10.
A hétfőn mért adatok alapján a szálló por (PM10) szintje egy fővárosi mérőponton sem haladta meg a tájékoztatási küszöbértéket, két esetben a tájékoztatási és az egészségügyi határérték közötti légszennyezettség alakult ki, tíz mérőponton az egészségügyi határértéket sem érte el. Korábban írtuk: Megszüntették a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Salgótarjánban is - közölte a városháza kedd délelőtt az MTI-vel. Javult a levegő minősége, ezért Dóra Ottó (MSZP) polgármester elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatának megszüntetését. A hétfői adatok szerint a légszennyezettség szintje már nem haladja meg a tájékoztatási küszöbértéket. A szmogriadó tájékoztatási fokozatát vasárnap hajnalban rendelték el a városban, mert a szálló por átlagkoncentrációja két egymást követő napon meghaladta a köbméterenkénti 75 mikrogrammot. Megszűnt a szmogriadó Miskolcon és Budapesten is.
Címkék: 

Nyikos Katalin az év lízingszakembere

2015.11.10.
A Magyar Lízingszövetség által 2012-ben alapított, a Deloitte Zrt. által névadóként támogatott „Deloitte – Az év lízingszakembere” díjat idén Nyikos Katalin, a Deutche leasing Hungária igazgatósági tagja vehette át a szövetség szokásos éves rendezvényén, a Lízing Szakmai Napokon. A díj célja, hogy évente elismerésben részesítsen egy olyan kivételes személyiséget, aki az adott évben tevékenységével kiemelkedően hozzájárult a lízingszakma fejlődéséhez – mondta annak átadásakor Veszprémi István, a Deloitte adó- és jogi tanácsadási részlegének partnere. Nyikos Katalin 15 éve dolgozik a lízingszakmában, és azt megelőzően is a pénzügyi szektorban tevékenykedett. Kiemelkedően magas szintű szakmai ismeretei, aktivitása és példamutató emberi hozzáállása, közvetlen kapcsolatteremtési képessége egyaránt elismerésre méltó – mondta a díjátadó kapcsán Lévai Gábor, a Lízingszövetség főtitkára. A díj odaítélésekor fontos szempont volt, hogy Nyikos Katalin hosszú éveken keresztül vett rész a Deutsche Leasing itthoni felépítésében, és a társaság biztos alapokon állva stabilan vészelte át a válság nehéz időszakát. Emellett elismerésre méltó, hogy Nyikos Katalin hosszú évek óta aktív tagja a Lízingszövetségnek: a szövetségben végzett munkája során megkülönböztetett figyelemmel és kreativitással keresi a lízingszakma fejlesztési lehetőségeit.  
Címkék: 

Németország drónjogosítvány és -rendszám bevezetését tervezi

2015.11.10.
A tervek szerint az 500 grammnál nagyobb tömegű készülékeket rendszámmal kellene ellátni, a drónok kereskedelmi célú használatához pedig jogosítványra lenne szükség - erősítette meg vasárnap hírügynökségeknek a közlekedési minisztérium a Bild am Sonntag lap értesülést. Kereskedelmi célú használat esetén a drónokat irányító személyeknek vizsgát kellene tenniük a készülékek biztonságos vezetéséről és a vonatkozó légiforgalmi és jogi szabályok ismeretéről. A drónvezetői jogosítványt a szövetségi légiforgalmi hatóság állítaná ki. Az 500 grammnál nagyobb tömegű készülékeket pedig azért látnák el rendszámmal, hogy baleset esetén azonosítani lehessen annak okozóját. A szabályozás egyúttal a magántulajdonban lévő drónokra repülési tilalmat rendelne el bizonyos területek, például ipari létesítmények, büntetés végrehajtási intézetek, katonai objektumok, baleseti helyszínek és katasztrófa sújtotta területek felett.

Újabb Mercedest fogtak el Röszkén

2015.11.10.
A több mint 8 millió forintot érő járművel egy horvát férfi jelentkezett kilépésre 2015. november 8-án 21 óra után. A sofőr a jármű ellenőrzésekor egy kölcsönadási szerződést adott át, de a shengeni övezetből való kilépésre nem tudott engedélyt felmutatni. A határrendészek a vizsgálat során megállapították, hogy az autó szerepel a Schengeni Információs Rendszerben, a jármű lefoglalását a német hatóságok rendelték el. A magyar nyomózók a járművet lefoglalták. Az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ Sirene Iroda felvette a kapcsolatot a körözést elrendelő hatósággal.

Nem indultak a hajnali járatok a Liszt Ferenc repülőtérről

2015.11.10.
- Helyreállították a számítógépes rendszert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálján, folyamatosan indulnak a reggeli járatok - közölte a Budapest Airport Zrt. helyettes szóvivője az MTI-vel. Kurucz László elmondta: megkezdődött a poggyászfeltétel és a járatindítás. A nap folyamán az induló járatoknál előfordulhatnak még késések, illetve a poggyász később érhet célba. A Budapest Airport folyamatosan dolgozik a forgalom helyreállításán - tette hozzá. Informatikai hiba miatt a kedd reggeli járatok nem indultak el időben a Liszt Ferenc-repülőtérről. Korábban írtuk: Kurucz László, a Budapest Airport helyettes szóvivője elmondta, hogy a hiba elhárításán folyamatosan dolgoznak, egyelőre nem tudják megmondani, mikor szállhatnak fel a gépek, ezért az utasok türelmét kérik. Az érkező járatokat fennakadás nélkül fogadják. Hozzátette: a Budapest Airport Facebook- és Twitter oldalán a legfrissebb információkról folyamatosan tájékoztatják az utasokat.
Címkék: 

ICDP használtautó trendek a főbb európai piacokon – V. rész

2015.11.10.
Az első részben az európai piac méretéről és összetételéről volt szó, a második részben a használt és új autók értékesítésének egymáshoz viszonyulása volt a téma, a harmadik rész a flottakezelt gépjárművek használtautó piacra gyakorolt hatásait taglalta, a negyedik rész pedig az egyes piacok jogi és adminisztratív szabályozóit vette górcső alá. Ebben a részben a használtautó értékesítési csatornák alakulását vizsgáljuk meg 5 európai országban, és kitérünk arra is, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a független kereskedők számára, hogy érvényesülni tudjanak a piacon. Az a cikksorozat korábbi részeiből jól látszik, hogy az egyes európai piacokon milyen strukturális különbözőségek tapasztalhatók, de a tendenciák megfigyelése alapján a használtautó értékesítés alakulása még mindig stabilabbnak mutatkozik, mint az új személygépjárművek esetében. Mindez pedig jelentős teret ad az innovatív megoldásoknak, és több országban a franchise kereskedőknek arra, hogy hatékonyan növeljék teljesítményüket. A franchise és független kereskedők közti különbségek megmutatkoznak az üzleti modellben és az innovációban egyaránt. Valóban vannak a független kereskedők között olyanok, akik professzionális hozzáállással, komoly üzleti modellel végzik tevékenységüket a használt gépjárművek piacán. Több piacon ezek a független kereskedők képesek nagyra nőni, és innovatív módon tevékenykedve felülmúlni a franchise versenytársaikat. A független kereskedőkre nem feltétlenül úgy kell tekinteni, mint minden hájjal megkent ügyeskedőkre... (Forrás: AI generált illusztráció) A cikkben bemutatjuk a független kereskedők érvényesülésének három lehetséges útját: Olyan ajánlatok, melyek szétbontják a használt jármű becserélésének és egy másik jármű vásárlásának klasszikus módját, ehelyett más alternatívákat kínálnak az ügyfél számára. Az ún. „superstore” használtautó kereskedések új távlatokat nyitnak a kereskedés és az üzemeltetés tekintetében. Olyan kereskedések, melyek arra törekszenek, hogy a lehető legtöbb használt gépjárművet online értékesítsék. Ők azok, akik a fizikai értelemben vett autókereskedést a technológiai vívmányokkal helyettesítik. Hajlamosak vagyunk átsiklani afelett, hogy az adásvételi ügyletek abszolút értékét tekintve a P2P, vagyis a magánember és magánember közti használtautó értékesítés dominál minden vizsgált európai országban, és nem csupán a következő ábrán látható 5 példa mutatja ezt, mely az Egyesült Királyság, Spanyolország, Olaszország, Franciaország és Németország használtautó értékesítését mutatja az értékesítési csatornák szerint 2010-2013. között. Használt gépjárművek értékesítési csatornák szerinti megoszlása 2010-2013 között 5 európai országban A nagyobb európai piacokon a P2P tranzakciók képviselik a legnagyobb arányt, sőt, Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban abszolút túlsúlyban vannak 60% körüli teljesítménnyel. A független kereskedéseknek is nagyon fontos szerep tulajdonítható több piacon, különösen az Egyesült Királyságban, ahol 2010 és 2013 között 34%-ról 36%-ra nőtt a részesedésük. Franciaországban és Olaszországban is hasonló mértékű befolyásról beszélhetünk, ahol az értékesített darabszámot tekintve megelőzik a franchise kereskedéseket. Csak Németországban mutatkozik ezzel ellentétes példa, ahol a kereskedések az értékesített autók számát tekintve megverik a független szereplőket, habár az utóbbi időszakban számottevően, 17%-ról 24%-ra nőtt utóbbiak aránya. Míg a P2P tranzakciók számottevő részében olyan idősebb használtautók vesznek részt, melyek kívül esnek a franchise kereskedők érdeklődési körén, ennek ellenére lehetnek olyan eszközök, melyek révén a kereskedők számára is érdekes tud lenni egy-egy ilyen ügylet. Például a kiegészítő szolgáltatások, az állapotfelmérés, felújítási ajánlatok, javítási terv, vagy a „minden autót megveszünk” típusú megoldások. Ezek jelentős mértékben csökkenthetik mind az eladó, különösképpen pedig a vevő kockázatát. A folytatásban kibontjuk a független kereskedők érvényesülésének módjait, ezért érdemes lesz velünk tartani jövő héten is!   A képek illusztrációk, egyes esetekben mesterséges intelligencia által generáltak.

Ismét emelkedik az üzemanyagok ára

2015.11.09.
Az emeléssel a 95-ös benzin átlagára 340-341 forintra, a gázolajé 348-349 forintra nő. Legutóbb pénteken változtak az árak, akkor a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi ára bruttó 5 forinttal, a gázolajé 4 forinttal nőtt. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.

Vörös szőnyegre gurult a 700 leggyorsabb BMW egyike

2015.11.09.
A múlt héten rendezték meg a GQ férfimagazin immáron 17. „Men of the Year” díjátadó gálaünnepségét, amelynek ezúttal is a berlini Komische Oper operaház adott otthont. A magazin a nívós elismeréssel a show business, a zeneipar, a közösségi élet, a sportvilág, a politika, a kultúra és a divatvilág megbecsült, nemzeti és nemzetközi képviselőit tünteti ki évről évre. Az esemény főtámogatójaként a BMW idén is különleges VIP járműflottával szolgálta ki a gála meghívott vendégeit: az est legnagyobb sztárjai, így Daniel Brühl és Til Schweiger színészek, Isabelle Huppert színésznő, valamint Tom Jones és Bryan Adams zenei előadók is a vadonatúj BMW 7-es sorozat képviselőivel, illetve nagyteljesítményű BMW M modellekkel érkeztek meg a vörös szőnyegre. A csütörtök esti reflektortények négykerekű sztárja a vadonatúj BMW M4 GTS modell volt, amely 3,8 másodperces 0-100-as sprintidejével a valaha készült leggyorsabb sorozatgyártású BMW. 500 lóerős maximális teljesítményével és megannyi úttörő járműtechnológiai innovációjával eme nagyteljesítményű sportoló – amelyből mindössze 700 darabos limitált szériát készít a BMW – eredetileg a versenypályák meghódítására született, miközben korlátlan közúti használhatóságának köszönhetően vezetője és utasa bármelyik aszfaltcsíkon átélheti a lélegzetelállító vezetés abszolút élményét. Az est zenei aláfestéséről Bryan Adams előadó, Lang Lang zongorista és a Die Fantastischen Vier hip-hop együttes gondoskodtak, utóbbi ráadásul a díjátadó ünnepség közönségének mutatta be először „Name drauf” című vadonatúj szerzeményét. A mintegy 800 meghívott vendéget szórakoztató esemény háziasszonya idén első ízben Barbara Schöneberger színésznő volt. A GQ férfimagazin tekintélyes elismeréseit világszerte tizenegy országban adják át évről évre, köztük az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Japánban, Indiában és Kínában is. A GQ Men of the Year díj 2015-ös győztesei Isabelle Huppert - Az év asszonya 2015 Tom Jones - Legenda Boris Becker - Sport Lang Lang - Közösségi média Til Schweiger - Társadalmi szerepvállalás Tommy Hilfiger - Divatvilág Die Fantastischen - Vier Németországi zene Bryan Adams - Nemzetközi zene Daniel Brühl - Németországi film Mads Mikkelsen - Nemzetközi film

Háromszorosára növeli utasszállítógép-gyártását a Szuhoj

2015.11.09.
Az orosz vállalat Egyiptommal, Iránnal, Szaúd-Arábiával, Katarral és Ománnal folytat tárgyalásokat a 100 férőhelyes Sukhoi Superjet 100 (SSJ100) regionális utasszállító gép eladásáról. - Gyártási kapacitásunkkal 2020-ra elérjük az évi 200 gépes kritikus tömeget - közölte az alelnök. A cég jelenleg 60 regionális gépet gyárt évente. A Sukhoi egy nagyobb, 120 férőhelyes utasszállító gép kifejlesztésén is dolgozik, valamint megkezdte a közel-keleti ügyfélkör számára egy business jet kifejlesztését is. Az SSJ100 modellt Oroszországban gyártják, de folyamatban vannak a tárgyalások Indiával az ottani gyártás megkezdéséről az indiai offset program keretében. Az ír CityJet az elmúlt hónapban írt alá szerződést 15 SSJ100 repülőgép vásárlásáról egymilliárd dollár értékben.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója