Újabb vonatbaleset történt szombat este

2022.10.16.
Autóval ütközött egy személyvonat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Tállya és Abaújszántó között szombat este.  A helyszínelés alatt pótlóbusz szállította az utasokat a Szerencs-Abaújszántó vonal teljes hosszán - közölte közösségi oldalán a Mávinform. Azt írták: egy Szerencsről Abaújszántóra közlekedő személyvonat Golop megállóhelynél a fénysorompós vasúti átjáróban gépjárművel ütközött. A fénysorompó piros jelzést mutatott - tették hozzá. A tájékoztatás szerint a vonaton utazók közül senki sem sérült meg, de a Katasztrófavédelem a honlapján azt közölte: a mentők is kiérkeztek a baleset helyszínére.
Címkék: 

Ismét a levegőből vadásztak Zalában a szabályszegőkre

2022.10.15.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai a 2022. október 12-én célzott ellenőrzést hajtottak végre a közlekedésbiztonság javításának érdekében Az akció célja elsősorban a közúti közlekedési balesetek megelőzése, és a kiemelt közlekedési szabályszegések visszaszorítása volt.   Az akció során az egyenruhások Zalaegerszegen, a Belső Elkerülő utca és a Malom utca kereszteződésében kiemelten az „ÁLLJ! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasításának betartását, valamint egyéb közúti közlekedési szabályok betartását ellenőrizték pilóta nélküli légijármű segítségével. A rendőrök 10 járművezetővel szemben intézkedtek, akik közül 6 személlyel szemben helyszíni bírságot szabtak ki összesen 35 ezer forint összegben, 4 esetben pedig figyelmeztetést alkalmaztak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Jó esély van rá, hogy nem jut mindenkinek a Ferrari SUV-ból

2022.10.15.
A Ferrarit elárasztják a 390 000 eurós (157 millió forint) Purosangue szabadidő-autóra leadott megrendelések, és az olaszországi jelentések szerint hamarosan kénytelen lesz lezárni a rendelési listát. Ellentétben a rivális luxusmárkákkal, amelyeknek SUV-jai gyakran adják eladásaik oroszlánrészét (Aston Martin, Lamborghini, Porsche), a Ferrari úgy döntött, hogy első négyajtós gépe gyártását az éves termelése legfeljebb 20 százalékára korlátozza, hogy fenntartsa az exkluzivitást. Még ha feltételezzük is, hogy a Ferrari össztermelése 15 ezerre nő az új modell hozzáadásával, az még mindig csak évi háromezer Purosangue-nak felel meg, ami a potenciális ötéves életciklussal számolva összesen 15 ezer példányt jelent. És ez közel sem tűnik elégnek ahhoz, hogy lépést tartson a kereslettel. „Fennáll a kockázat, hogy nem tudjuk kielégíteni a keresletet, és talán hamarosan le kell zárnunk a rendelésfelvételt” – mondta a Ferrari kereskedelmi és marketing igazgatója, Enrico Galliera az Autonews Europe-nak a modell szeptember 13-i globális debütálása előtti VIP-bemutatón. A Ferrari szerint szívó V12-es motor - amilyet egyetlen teljesítményorientált rivális sem kínál - felelős nagy részben az előrendelések tetemes mértékéért. Galliera szerint az érdeklődés „robbanásszerűen megnőtt”, amikor a vállalat bejelentette, hogy a Purosangue V12-es motorral kerül gyártásba (később lesz hibrid is). A meglévő ügyfelek elégedettségének megőrzése érdekében Maranello azt ígéri, hogy a Ferrari-tulajdonosoknak való kiszállítást fogják előnyben részesíteni az új vásárlókkal szemben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Úthenger méretű felniken gördül ez az ízléstelenül átalakított Lexus

2022.10.15.
A hatalmas kerekű, nagy hasmagasságú amerikai tuningautók, az ún. hi-riserek vagy donkok eredetileg a 80-as évek végén kialakult Dirty South szubkultúrához (Atlanta, New Orleans, Houston, Memphis és Miami központú hip hop irányzat az Egyesült Államok déli részein) tartoztak, de a tuningtrend a 90-es évektől kezdve az USA más régióiban is elterjedt. A hi-riser stílusban átalakított járművek aránytalan, túlméretezett kerekeinek felniátmérője általában 20-tól 30 colig terjed, de készült már 50 colos kerekeken gördülő donk is. 22-23 col fölött gyakran a sárvédők és a futómű módosítására is szükség van, hogy a jármű fogadni tudja az extrém méretű papucsokat, a felfüggesztést gyakran úgy alakítják ki, hogy a kocsi eleje valamivel magasabbra kerüljön, mint a hátulja, ami még látványosabbá teszi a megjelenést. A legtöbb rajongó egyetért abban, hogy a klasszikus hi-riser hagyományosan az ötödik generációs, 1970-76-ig gyártott Chevrolet Impala. Azért kapták a hi-riserek a donk nevet, mert az impalás logót „donkey”-ként, azaz „szamárként”, emlegették a tulajdonosok. Persze ezen a konkrét típuson kívül szinte minden nagyméretű amerikai szedánból készítettek már donkokat, viszont a Lexus SC 430 egyáltalán nem tekinthető tipikus kiindulási alapnak. Bár az öblös V8-as motor és a hátsókerék-meghajtás stimmel, a japán származás, a kupé-kabrió tető és a kompakt, gömbölyded karosszéria nem megszokott ebben a műfajban. A képeken látható, meglehetősen ízléstelenül átalakított, 2002-es évjáratú Lexus SC 430 nemrég cserélt gazdát a Facebook Marketplace-en. Készítője, a Kansas Cityben élő Marcus Cooper a hirdetés helyesírási hibáktól hemzsegő leírásában csak annyit közölt, hogy hiányoznak a hátsó ülések, mivel a helyükre masszív hangszórókat épített be, és hogy jó műszaki állapotban lévő, munkába járós kocsiról van szó, amelyet azért ad el, mert sok másik autója is van, és kell nekik a hely. 11 ezer dollárt (4,73 millió forintot) kért a Lexusért, ami elfogadható összegnek tűnik, különösen annak fényében, hogy az efféle hatalmas felnik és gumik milyen borsos összegekbe kerülnek még kint is. Bár Cooper jó ízlése megkérdőjelezhető a ránézésre legalább 25-26 colos, hatküllős felnik láttán, azt viszont el kell ismerni, hogy a lila szín jól áll a luxusfelszereltségű kupé-kabriónak. Nem csak az úthengerekre emlékeztető felniszett, hanem a hűtőrács és a benne található egyedi embléma is arany színben pompázik. Ennek azonban van hagyománya a Lexusnál, a japán prémiumgyártó ugyanis az első korszakában, a 90-es években számos típusánál extraként elérhetővé tette az amerikai vásárlók számára az arany emblémákat és típusjelzést.  A meghirdetett SC 430 futásteljesítménye 156 ezer mérföld (251 ezer kilométer). Ennek nagy része valószínűleg még a gyári, 18 colos kerekeken kerülhetett bele, nehezen hihető ugyanis, hogy a mostani állapot ne lenne akadálya a mindennapos közlekedésnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Vadgázolás - Hogyan tudjuk kivédeni? (2.rész)

2022.10.15.
Interjúnk második részében az elméleti rész mellett a gyakorlatban is hasznos tanácsokat kapunk, mert vendégem Hoffer Zsolt rendőr alezredes a Hungaryan Police Rally team pilótája, és vezetéstechnikai szakértő. (Az előző rész itt olvasható.) Ha már kilép elénk a vad. Említetted, hogy a fék a legjobb barát ilyenkor. De hogy kell drasztikusan fékezni? Szerintem az átlag sofőr életében nem rúgja meg igazán a fékpedált… Sok esetben valóban ezt tapasztaljuk, hogy abban a tévhitben élnek az átlag autósok, hogy elég csak kicsit jobban nyomni a pedált, és az már vészfékezés. Normál esetben van egy lassító fékezés, amit használunk a hétköznapok során, de amikor egy hirtelen fokozódó szituációval találkozunk akkor dinamikus fékezést kell eszközölnünk, így egyre erősebben nyomjuk a pedált, ezáltal az autó orra lefelé megy, - ezt úgy hívjuk, hogy motorcsónak effektus. A vészfékezés az, amikor rúgás szerű pedálmozdulatot eredményezünk a fékpedálon, ezt egyszerre kell csinálni a tengelykapcsoló pedállal együtt (manuális váltós autó esetében). Az ABS miatt azt érezzük, hogy a fékpedál doboló mozgást végez, innen tudjuk, hogy a blokkolásgátló fékrendszer rendeltetésszerűen működik. Fotó: Police.hu Ha ütközéshez kerül a sor, akkor mit tudunk tenni? Elrántsuk a kormányt, tegyünk bármilyen hirtelen mozdulatot, amivel megbillenthetjük az autó egyensúlyát? Ez egy jó kérdés, de aki még nem járt vezetéstechnikai képzéseken nem tudhatja, hogy kell megoldani egy adott vészhelyzetet egy kormánymozdulattal, és nem tudja, hogy mit kell nézni ahhoz, hogy ezt a manővert biztonságosan kivitelezze (lesz-e elég helye hozzá pl.). Nekik az a tanácsom, hogy semmiképpen se mozdítsák meg a kormányt, és bízzák magukat a fékre. Még a tapasztalt járművezetőknek sem ajánlom, hogy belerántsanak a kormányba, mert nem ez a cél. Hanem az, hogy felismerjük saját, és járművünk határait, és ezen belül egy semmiképpen sem hirtelen manőverrel módosítsunk az ütközési pontot annyit, amivel már nem lesz akkora a kár, így például csökkenthetjük az esélyét annak, hogy egy nagyobb testű vad a szélvédőn keresztül az utastérbe csapódjon. Akkor semmiképpen ne az orrával kapjuk el, hanem inkább az autó elejének az oldalával kapjuk el, mert így lepattanhat az autóról? Mind a vad mind saját magunknak fontos lenne, hogy ne, de csak abban a helyzetben, szituációban, ha kivitelezhető ez a lehetőség, mert nincs két egyforma szituáció. És azt sem szabad elfelejteni, a vadak általában csoportosan kelnek át az úton, ugranak ki az úttestre, így ilyen esetben nincs teljesen jó megoldás. Tény, hogy az ösztön mindenképpen dolgozik az emberben, hogy szeretné ezt minél jobban elkerülni, de a legfontosabb, hogy ne rántsuk be az autót az árokba, vagy ne menjünk neki a szembejövőnek, ezeket semmilyen ösztönös mozdulat nem bírálhatná felül. Amire még fontos figyelni, hogy minimalizálni kell annak az esélyét, hogy egy nagy aganccsal ellátott állat a motorháztető közepén dőljön el, hiszen fékezésnél pont úgy találjuk el a lábát, hogy a testrész fog beborulni a motorháztetőre, ez a legveszélyesebb, mert ha az agancsával a szélvédőt betöri akkor a többszáz kilós állat bejuthat az utastérbe. Fotó: Police.hu Láttam sokkoló képeket olyan balesetről, amikor egy nagyvad sajnos az utastérbe kerül ütközés után. De tény, hogy ez nem egy gyakori eset. Ez a helyzet „kivédekezhető” egyáltalán? Valóban nem gyakran előforduló esemény, hogy a vadgázolás során az állt bejusson az utastérbe, és azt is tudni kell, hogy a járművek technikai fejlőése mellett a szélvédők is fejlődnek, ma már elterjedt a több rétegben ragasztott szélvédő, aminek erős a teherbírása. Ez persze nem mindentől védhet meg bennünket, de csökkenti a kockázatot. Ha pedig már beszélünk róla, hogy elkerülhetetlen az ütközés, akkor egy érdekes dolog, hogy a fékezésnél az autó orra leszúródik, ez típustól függően kisebb-nagyobb mértékben valósul meg, (pl. az SUV-nál magasabban van az autó eleje). Viszont, ha az ütközés pillanatában elengedjük a féket, amikor már úgysem tehetünk semmit akkor az autó orr magassága visszajön, így nagyobb felületen érintkezik a vaddal. Ez a vad szempontjából is jobb lehet, ha nem borul rá a motorháztetőre, és számunkra, és a kimenetel szempontjából is jobb lehet. Mert néha az a pár centi is nagyon sokat jelent. Autós magazin vagyunk, de nem lehet elmenni a motoros balesetek mellett sem. Sajnos már ebben a szezonban is volt halálos vadgázolás. Szoktak tőled vezetéstechnikai tanácsot kérni a motorosok? Vagy nekik azt mondod, hogy sötétedés után már ne induljanak útnak, ha erdős részen keresztül vezetne útjuk? A motorosok vezetéstechnikai képzése nem az én szakterületem, de azt hiszem, hogy ebben az időszakban, ha meg lehet oldani, akkor inkább nem motorkerékpárral induljanak útnak, főleg sötétedés után. Ha másképp nem lehet megoldani akkor pedig úgy kell megváltasztani a sebességet, hogy minden körülmények között meg tudjon állni, Tudom, hogy nehéz ezt belőni egy motor esetében, de aki éjszaka elindul, talán ezzel tisztában is van. Azt tudni kell hogy a motorkerékpáron nincs karosszéria ütközéselnyelő elem, így egy vadgázolás elég közvetlen és direkt esemény, ezáltal sokkal veszélyesebb is mind a járművezető mind a vad vonatkozásában is. Fotó: Police.hu Úgy gondolom, hogy hasznos tippeket hallottunk, meg is próbálom gyorsan összefoglalni a három leglényegesebb elemet: - Semmiképpen ne tegyünk hirtelen kormánymozdulatot - Használjuk intenzíven a fékberendezést - Úgy helyezkedjünk, hogy legyen mozgástér Én ezt még egy fontos dologgal egészíteném ki, mert ha lehetőségünk van, akkor ismerjük meg a saját tudásszintünket, méressük fel, és fejlesszük vezetéstechnikai centrumokban. Az esetleges hiányosságokra a szakemberek egyszerűen felhívják a figyelmet, és így sokkal gyorsabban lehet megtanulni a hibákat, és javítani rajtuk. Egy-egy ehhez hasonló vadgázolással kapcsolatos közlekedési helyzetben is, és napi szinten is fontos, hogy egy hirtelen fellépő közlekedési szituációra milyen gyorsan, milyen vezetéstechnikai módszert alkalmazva hogyan reagálunk. További autós tartalmakért kövessenek minket Facebookon is.  

Aláírták a dél-erdélyi autópálya hiányzó szakaszának megépítési szerződését

2022.10.15.
Temesváron írták alá az A1-es dél-erdélyi autópálya hiányzó szakaszának tervezési és kivitelezési szerződését a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) és az UMB Kft. által vezetett román konzorcium képviselői pénteken. Az aláírási ceremónián részt vett Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter, aki aláírta az útépítés finanszírozási szerződését. A hegyek között haladó 9,13 kilométeres Mardzsina (Margina) - Holgya (Holdea) pályaszakaszt - amely egy két kilométeres alagutat is magába foglal - a konzorcium áfa nélkül 1,826 milliárd lejért (159,77 milliárd forint) építi meg. A cégcsoportnak a tervezést 11 hónap alatt, a kivitelezést pedig 34 hónap alatt kell elvégeznie - közölte honlapján a CNAIR. Ha betartja a szerződésben vállalt határidőket, 2026 augusztusában válik folytonossá az autópálya Temesvár és Déva között. Mardzsina és Holgya között jelenleg a pálya nyomvonala mellett kanyargó DN68A országúton halad a forgalom. Sorin Grindeanu a minisztérium facebook oldalán élőben közvetített aláírási ceremónián és sajtótájékoztatón elmondta: az UMB a román kormány legmegbízhatóbb partnere az autópálya-építésekben. Eddig valamennyi esetben időben teljesítette a vállalt feladatokat. A kormány vállalta, hogy a szerződésben rögzített összeget kipótolja az árnövekedések összegével. A dél-erdélyi A1-es autópályából a magyar-román államhatártól Nagyszebenig csupán a Mardzsina és Holgya közötti kilenc kilométeres szakasz nem épült meg. A problémás hegyi szakasznak 2016-ra kellett volna elkészülnie, de a román állam felbontotta a szerződést az olasz építővel, amely 2013-ban nyerte el a munkát. Az útépítést hosszú ideig a környezetvédelmi engedély hiánya késleltette. A tervezés kezdeti szakaszában ugyanis nem voltak tekintettel arra az EU-s követelményre, hogy a hegyes, erdős szakaszon biztosítani kell az átjárását a vadállatok számára a pálya két oldala között. Ennek a követelménynek végül azzal sikerült érvényt szerezni, hogy az út egy részét alagútba vezették. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Továbbra is kaotikus a helyzet a franciaországi benzinkutakon

2022.10.15.
A TotalEnergies valamennyi létesítményében állt a munka pénteken, az amerikai Esso-ExxonMobil két olajfinomítójában - ahol szintén fizetésemelésért szervezett sztrájkot a CGT - viszont felvették a munkát a dolgozók a hétfőn aláírt megállapodás alapján. A TotalEnergies vezetősége a kormány nyomására csütörtökön ült először tárgyalóasztalhoz a szakszervezetek képviselőivel a sztrájk szeptember 27-i kezdete óta, péntek reggel a cég többségi szakszervezetei, a CFDT és a CFE-CGC bejelentették, hogy megszületett a megállapodás a 7 százalékos inflációkövető béremelésről novembertől, valamint 3 és 6 ezer euró közötti rendkívüli bónusz kifizetéséről minden munkavállalónak.   A CGT - amely 10 százalékos fizetésemelést követelt, 7 százalékot az inflációra, 3 százalékot pedig a cég által az első félévben elkönyvelt 10,6 milliárd eurós nyereség igazságosabb elosztásaként - azonban éjszaka felállt a tárgyalóasztaltól és nem írta alá a megállapodást. Élisabeth Borne miniszterelnök pénteken úgy vélte, hogy már érzékelhetők "a javulás jelei" az üzemanyag-ellátásban, miután az Esso-ExxonMobil dolgozói felvették a munkát. Emmanuel Macron francia elnök szerda este úgy vélte, hogy a következő héten normalizálódhat a helyzet. Gazdasági elemzők szerint egy-két napon belül visszatérhet a nyugalom a töltőállomásokon, amelyeknek mintegy harmada küzd jelenleg ellátási problémákkal, s emiatt az autósoknak órákat kell várakozni a benzinkutaknál. A BVA közvélemény-kutatóintézet pénteken közzétett felmérése szerint a franciáknak 37 százaléka támogatja a sztrájk folytatását, és kétharmaduk egyetért azzal, hogy a kormány nyomást gyakorolt a felekre a megállapodás érdekében. A szakszervezetek ugyanakkor más ágazatokban keddre "általános sztrájkot" hirdettek az inflációkövető fizetésemelések érdekében. A legjelentősebb megmozdulást a vasúti és a párizsi tömegközlekedési dolgozók tervezik, így várhatóan jelentősek lesznek a fennakadások a közösségi és a vasúti közlekedésben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Készüljön fel a dugóra: hétfőtől forgalomkorlátozás lesz az M0-son és az M31-esen

2022.10.15.
Burkolatjavítási munkák miatt október 17., hétfőtől egy hónapig forgalomkorlátozás lesz az M0-s autóúton Rákoscsaba térségében, valamint az M31-es autópálya két szakaszán – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A közlemény szerint hétfőtől az M31-es autópálya Gödöllő irányába a 3-as kilométer környezetében egy forgalmi sávra, az M0-s autóút irányába, a 7-es kilométerszelvény térségében pedig – három helyett – két sávra szűkül. Október 18., keddtől az M0-s autóúton az M3-as autópálya irányába, a 31-es főúti csomópont után a kapaszkodósávot lerövidítik, a munkavégzés környezetében sávelhúzásra kell számítani. Az ideiglenes forgalmi rend kialakítása során további időszaki korlátozásokra kell számítani az M31-es autópályán hétfőn, az M0-s autóúton kedden napközben. A Magyar Közút arra kéri a közlekedőket, hogy kellő időben, egymást segítve soroljanak be a forgalmi sávba, és kiemelt óvatossággal közlekedjenek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Nem akart várakozni a pirosnál a pofátlan audis, de csúnyán ráfaragott

2022.10.15.
Nem olyan régen a Patosfán átvezető mellékúton haladt a Magyar Közút egyik dolgozója, ahol egy teljes körű útfelújításhoz kapcsolódó jelzőlámpás forgalomiránytásnál megállt a piros jelzésnél. Ekkor érkezett meg lendületből az autóján komoly üzenetet hordozó audis, aki megállás nélkül vágtázott át a fekete A4 Avanttal a tilos jelzés ellenére. Nem sokkal később a település másik pontján szintén érvényben lévő jelzőlámpás irányításnál szintén nem volt sok türelme a szabálytalankodó autósnak és a lámpánál álló Daciát kikerülve nyomta tovább. De itt is csak azért állt meg, mert jöttek vele szemben, de ahogy elhaladtak mellette már vágódott is ki. Sajnos a második esetnél sikerült egy követőt is szereznie, szintén egy audist. A két esetet bemutató videó a Magyar Közút Instagram oldalán tekinthető meg.  A kivitelezők visszajelzései alapján sajnálatos módon nem egyedi esetről van szó. Volt, hogy naponta többször is figyelmen kívül hagyták autósok a munkások mellett a piros jelzést és csak a szerencsén múlt, hogy nem ütköztek össze a velük szemben szabályosan haladókkal a munkaterületen. A mellékút egyébként 2,4 kilométeren az alapoktól kezdődően megújul, jelzőlámpás irányítás jelenleg nincs, csak a csapadékvíz elvezetési és a hídjavítási munkák, a buszmegállók felújítása, valamint a kopóréteg építése van hátra. Ezek hamarosan mind megvalósulnak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Palkovics: olyan kihívások előtt áll az autóipar, mint 100 évvel ezelőtt

2022.10.15.
Palkovics László felhívta a figyelmet arra, hogy többféle jövő körvonalazódik az autózásban. A legnagyobb kihívás szerinte, hogy az EU 2035-re szeretné, ha az autógyártás zéró karbon-kibocsátású lenne, de ez nem egyértelműen a villannyal hajtott autók gyártását jelenti kizárólag, mivel a jogszabály megengedi karbonneutrális üzemanyagokkal, vagyis hidrogénnel vagy szintetikus üzemanyaggal hajtott járművek gyártását is. A miniszter a megoldandó feladatok közé sorolta a zéró kibocsátás mellett a fenntarthatóságot, a megújuló üzemanyagok területét, a technológiai- és versenyképességi kihívásokat, valamint a változó fogyasztói szokásokat, miközben háború és vírushelyzet is nehezíti a célok elérését. Palkovics László a hajtásrendszerek változása mellett szólt az önvezető rendszerek gyors térnyeréséről is, amelyekhez rendelkezésre állnak a technológiai feltételek, ám "az a kérdés, hogy rábízhatjuk-e magunkat ezekre". Megjegyezte, hogy Németországban a 3-as szintű önvezetés bevezetésére a jogszabályokat előkészítették, de még nem vezették be, miközben Magyarország is dolgozik a jogszabályi környezet megteremtésén, mert "nem szeretnénk ebben sem lemaradni a németektől". A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a modern autóiparban kiemelkedő szerepe lesz az akkumulátornak, és annak gyártásában Magyarország nagyon jól áll, hiszen Európában itt van a legnagyobb akkumulátorgyártó kapacitás, és "a kínai CATL debreceni gyárának bejelentésével ez még sokáig így is lesz". Palkovics László beszélt arról is, hogy mindhárom német prémium autógyártó jelen van az országban, és már nem csak gyártanak, hanem komoly kutatás-fejlesztést is megvalósítanak. Ezt Magyarország, amely high-tech ország kíván lenni, és a gyártás területén a világ ötödik legmodernebb országa, mindenben támogatja - fűzte hozzá. Fotó: TIM További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója