Frankfurtban mutatkozik be az új Golf Sportsvan

2017.08.23.
Mindazok, akik a Golfra esküsznek ám magasabb üléspozícióra, illetve nagyobb variálhatóságra és térkínálatra vágynak 2014 közepe óta a Golf Sportsvan modelleket is választhatják. A Volkswagen most felfrissítette kompakt egyterűjét, amely a Frankfurti Nemzetközi Autószalon (2017. szeptember 12-24.) mutatkozik be. Műszakilag az új Golf Sportsvan egyebek mellett három új TSI benzinmotorral, vezetői segédrendszerek bővített kínálatával, infotainment-rendszerek új generációjával (a csúcsberendezés gesztusvezérléssel) és gazdagabb szériafelszereltséggel mutatkozik be. Megjelenésében a Golf Sportsvan még precízebb és karakteresebb vonalvezetésével tűnik ki. Golf sorozatát követően a Volkswagen most Golf Sportsvan családját vetette alá széleskörű modellfrissítésnek. Az új Golf Sportsvan még precízebb vonalvezetésével kelt erőteljesebb benyomást, a külső fejlesztések között említhetők az új tervezésű lökhárítók, a LED-technikájú nappali menetfénnyel kiegészített, új halogén fényszórók, a xenon-technikát felváltó teljes-LED fényszórók, valamint a mindegyik változaton az alapkivitelhez tartozó LED-technikájú hátsó lámpák. Öt új könnyűfém keréktárcsa (16, 17 és 18 col peremátmérővel) és új külső színek – mint például a Cranberry vörös – teszik teljessé a külső megjelenés frissítését, míg az utastérben új dekorbetétek, szövetek és bőrülések keltenek még nemesebb összhatást. Már jön a frissítés, pedig még az aktuális modell is trendi A Golf Sportsvan modellfrissítését mindenekelőtt műszaki fejlesztései határozzák meg. Külön kiemelendő e tekintetben az új, 9,2 col képátlójú monitorral szerelt Discover Pro rádió-navigációs rendszere, amely gesztusvezérléssel is kezelhető. A megszokott gombokat és szabályzókat itt már hiába keresnénk, az érintéses vezérlés kizárólag az érintőképernyő és az új infotainment-rendszer bal oldalán sorakozó öt kapacitív mező segítségével zajlik. A Media Control App formájában a Volkswagen a táblagépek és az okostelefonok számára kínál igényes csatlakozási lehetőséget az infotainment-rendszerhez. Az alkalmazással az infotainment-rendszer számos funkciója vezérelhető kényelmesen a tabletről is, függetlenül a járműben elfoglalt üléshelytől. A számítógép ekkor egyszerűen WLAN-hotspot segítségével kapcsolódik a Discover Media vagy a Discover Pro berendezésekhez. A Volkswagen mindemellett a Security & Service szolgáltatáscsomagot is kínálja Golf Sportsvan modelljéhez, amely a legkülönbözőbb szituációkban biztosíthat hatékony segítséget. Különlegességei között említhetők például olyan szolgáltatások, mint az automatikus balesetjelentés, a műszaki segélyhívás és a szervizidőpont egyeztetés. Frankfurtban derül majd ki, milyen lesz az új Sportsvan A fokozott biztonság és kényelem szolgálatában a Golf Sportsvan palettáján olyan új vezetői segédrendszerek is szerepelnek, mint – a városi vészfék-funkcióval (City Emergency Braking System) kiegészített Front Assist technikájának részeként – a gyalogos felismerés (Pedestrian Monitoring), az araszoló (Stop-and-Go) forgalomban 60 kilométer/óráig részlegesen automatizált vezetést kínáló közlekedési torlódás asszisztens (Traffic Jam Assist), a vészhelyzet-asszisztens (Emergency Assist), a parkolási asszisztens (Park Assist) és a proaktív utasvédelem (Proactive Occupant Protection) legújabb generációja, valamint a vontatmány-asszisztens (Trailer Assist) (a parkolási asszisztenssel együtt), amely az utánfutóval végzett tolatásos manővereket könnyíti jelentősen. Három high-tech TSI benzinmotor, illetve két különösen gazdaságos dízelmotor alkotja a tervezett motorpalettát. A két erősebb TSI erőforrás aktív hengermenedzsmenttel (Active Cylinder Management) működik, amely meghatározott üzemállapotokban kettőt automatikusan leállít a négy henger közül, így mérsékelve jelentősen az üzemanyag-fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást. A felfrissített Golf Sportvan előzetes értékesítése idén ősszel indul Magyarországon.

Öt kilométeres torlódás az M1-es autópályán

2017.08.23.
Turán Péter elmondta, hogy az autópályán tengelysúlymérő-állomást telepítenek, ezért csak egy sáv járható. Emiatt mintegy öt kilométeres torlódás alakult ki. Hozzátette: a munkálatok szerdán 18 óráig, csütörtökön pedig reggel 7-től várhatóan szintén 18 óráig tartanak. Ebben az időszakban jelentős torlódások várhatók. Azt javasolta, hogy aki teheti, a Tata-Környe csomópontnál hajtson le az autópályáról, és a 61-es kilométernél térjen vissza a Tatabánya centrum csomópontnál. A nemzeti tengelysúlymérő rendszer kivitelezési munkálatai várhatóan e hét végére fejeződnek be minden frekventált helyen - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt a múlt héten. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium beruházásában országosan 89 helyszínen kerül az aszfalt alá automatikus tengelysúlymérő szenzor az útdíjköteles szakaszokon a túlsúlyos járművek kiszűrésére.

Körözött autó Csanádpalotán

2017.08.23.
Egy BMW típusú autó sofőrjeként, Csanádpalotánál akarta elhagyni az országot egy görög állampolgárságú férfi 2017. augusztus 20-án, 18 óra 45 perckor. A rendőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy a járművet a német hatóságok körözik. A magyar rendőrök a gépkocsit lefoglalták. 

Az egész több, mint a részek összessége

2017.08.23.
Bár néhány innovatív szolgáltatás körül valóban nagy a felhajtás, nehéz elképzelni, hogy valamelyik ezek közül felforgatja a közlekedésről való gondolkodásunkat. Az aktuális innovációkra jellemző, hogy egy lokális problémára találnak megoldást, amiből végül hatalmas, mindenki számára hasznos megoldást kreálnak. A végeredmény nagy és jelentős, de a manapság elterjedő innovatív megoldások bizonyos szempontból inkább csak lépések egy olyan környezet felé, ahol ezek a szolgáltatások annyira mindennapiak és integráltak, hogy egy pillanatra sem gondolkozik el az ember egy-egy szolgáltatás jelentőségén. Az elképzelést jól illusztrálja a BlaBlaCar, a világ legnagyobb „ride-sharing” szolgáltatója, ami 22 országban 45 millió felhasználó számára csökkenti az útiköltségeket. A BlaBlaCar mind felhasználóinak számát, mind pénzügyi eredményeit tekintve jelentős játékos, pedig valójában csak a rengeteg kihasználatlan autóülést próbálja menedzselni. A vállalkozás elsősorban hosszú utakkal dolgozik, és mint a legtöbb peer-to-peer szolgáltatás, a sofőrök és utasok értékeléseire támaszkodik, ezáltal bármelyik hosszú útra induló sofőrből szomszédot csinál, aki pont ugyanoda tart, ahova a felhasználó is, így logikus a költségek megosztása. Entrepeneur Persze nem minden innovációból lesz nagyvállalat, Helsinkiben működik például a Kutsuplus nevű szolgáltatás, aminek lényege, hogy a felhasználók saját buszútvonalakat tervezhetnek, így ha elég buszozni kívánó lakos menne többé-kevésbé hasonló irányba, saját buszt és sofőrt kapnak, aki mindenki számára megtesz egy kis kitérőt, a hosszú sétálást elkerülendő. Hogy ezek közül bármelyik is megváltoztatná a közlekedést? Aligha. De tegyünk egy lépést hátra és próbáljuk ezeket a szolgáltatásokat egy nagy halmazként vizsgálni. Szinte az összes szolgáltató létező technológiát és infrastruktúrát alakít hatékony szolgáltatássá elsősorban a felhasználók összekapcsolásával, így egy nagyon rugalmas, de kölcsönös függőségen alapuló szolgáltatást létrehozva. De meddig maradhatnak ezek elhatárolt, különálló szereplők? Hogyan fognak kapcsolódni a BlaBlaCar-hoz hasonló óriások egymáshoz és a Kutsuplus-hoz hasonló kisebb szereplőkhöz? A nagy játékosok valóban úgy tűnnek, mint ha egy újfajta üzleti modellen alapuló szolgáltatással tényleg megváltoztatnák a világot. Ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, és úgy hápog, mint egy kacsa, akkor az kacsa, szól a régi bölcsesség. De a valóságban ez nem mindig van így. Ott a portugál gálya, ami teljesen úgy néz ki, mint egy medúza, pedig nem az. Több, önmagában életképtelen organizmus alkot egy egészet. Így lehetne ez a BlaBlaCar és társai esetében is, a ride-sharing, car-sharing és számos további szolgáltatás közös fejlődése elvezethet oda, ahol ezek egy integrált szolgáltatáscsomaggá válhatnak. A mobilitás várhatóan jelentősen fejlődni fog a következő évtizedekben, így megeshet, hogy a ma önálló szolgáltatások egy olyan rendszer komponensei lesznek, ami a felhasználó számára valóban csak egy szolgáltatás, de a háttérben több tucat integrált szolgáltatás működik hálózatként, részben továbbra is függetlenül. Wired Egy olyan szolgáltatáscsomag, ami a ma oly népszerű közlekedési innovációkat vegyíti, valóban jelentős konkurenciát jelenhet a közlekedési ipar tradicionális óriásainak, így érdekes lesz látni, mi lesz a válaszuk, részt vesznek-e a jövő mobilitásának építésében, vagy hagyják, hogy egy teljesen új piac alakuljon ki, miközben ők ölbe tett kézzel üldögélnek. A cikk forrása Ben Waller ICDP publikációja. 

Versenykamionok és luxus sportautók Budapest belvárosában

2017.08.23.
Szombaton és vasárnap a kamion Eb-futam mellett egy másik sorozat, a több mint 500 lóerős luxus sportautókat felvonultató Blancpain GT Series versenyeit is megrendezik a Hungaroringen. A szervezők közleménye szerint csütörtök délután a 16 versenykamion - köztük a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert 24-es rajtszámú Tankpool24-Mercedese -, valamint a Blancpainben induló 19 versenyautó által alkotott "konvoj" 16 órakor indul a Hungaroringről, és az M3-as autópályán, a Kacsóh Pongrác úton, a Kós Károly sétányon, valamint a Hősök terén keresztül az 56-osok terén felállított parkolóig jut majd el rendőri felvezetéssel. A versenykamionok, Aston Martinok, Audi R8-asok, Bentley-k, Corvette-ek, Lamborghinik, McLarenek és Nissan GTR-ek felvonulását ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők, akik a pilótákkal is találkozhatnak, s lehetőségük lesz közös fotók készítésére, valamint aláírások begyűjtésére is. A szervezők tájékoztatása szerint a versenygépek 16.30-16.40 órára érkeznek az 56-osok terére. A kamion Eb 2015-ben 25 év szünet után tért vissza Magyarországra, s mivel a rendezvény az elmúlt két évben nagy sikert aratott, a szervezők az idén is különböző kísérőprogramokkal készülnek a várhatóan több tízezer fős közönségnek.

Gyártásba kerül az I.D Buzz tanulmányautón alapuló VW mikrobusz

2017.08.23.
Dr. Herbert Diess, a Volkswagen igazgató-tanácsának elnöke, és Dr. Eckhard Scholz, a Volkswagen Haszonjárművek márka elnöke a gyártásról szóló döntést a kaliforniai Pebble Beach-en tartott Concours d'Elegance versenyen jelentette be. Az időzítés nem véletlen: ez az esemény ugyanis a történelmi autók és az új tanulmányautók bemutatójának egyedi eseménye. A VW közleménye szerint Dr. Herbert Diess úgy fogalmazott: „Ez a legmegfelelőbb hely az I.D. Buzz számára. Ez az autó fontos pillért jelent a Volkswagen elektromos autókkal kapcsolatos programjában, és a kisbusz vezetés élményét viszi tovább a jövőbe.” Az I.D. Buzz a kompakt négyajtós I.D. modell után, 2022-ben érkezik meg a márkakereskedőkhöz. A Volkswagen főként az észak-amerikai, az európai és a kínai piacokat célozza meg az I.D.Buzz-zal , és mindenekelőtt az I.D. modell családdal. „A detroiti és a genfi autószalonokon való bemutatkozás után sok levelet és e-mailt kaptunk az ügyfelektől azt kérve, hogy ”építsék meg ezt a gépkocsit!”- említette meg Pebble Beach-en Dr. Herbert Diess, a Volkswagen vezérigazgatója. Az sem véletlen, hogy a VW igazgató tanácsa Pebble Beach-et választotta ki a döntés bejelentésére, amint azt Dr. Herbert Diess elmagyarázta: „A Mikrobusz, ahogyan a Bullit hívják Amerikában, mindig részét képezte a kaliforniai életmódnak, életvitelnek. Most ezt hozzuk vissza azzal, hogy kifejlesztjük a Volkswagen következő e-nemzedékét, és újraértelmezzük a Bulli-t, ez alkalommal már elektromos változatban” Ahogyan ez a Detroitban bemutatott autónál, az akkumulátorokat a gyártásra kerülő modellnél is a gépkocsi fenéklemezére rögzítik. Így az elektromos hajtás nem foglal el sok helyet, tehát az első és a hátsó tengelyeket is egymástól távolabbra lehet szerelni. Ez azt eredményezi, hogy nagy a tengelytáv és rövidek a túlnyúlások, ami több teret jelent a gépkocsin belül. ”Ennél fogva ez az autó kívülről úgy néz ki mint egy rövid kisbusz, még akkor is, ha valójában egy nagyobb mikrobusznak megfelelő bőséges belső teret kínál”- mondta Dr. Herbert Diess. Mindazok, akik ezt a modellt teherszállításra kívánják használni, ugyancsak megtalálják számításaikat: „ A minibusz verzió mellett egy I.D. BUZZ Cargo változatot is bevezetünk a piacra nulla emissziós értékkel a Level 3 szintű gépkocsik kategóriájában, ami nagymértékben automatizált vezetői képességgel is rendelkezik majd.”- mondta Dr. Eckhard Scholz, a Volkswagen Haszonjárművek márka vezérigazgatója. „ Ez egy ideális elektromos haszonjármű lesz különösen a belvárosi forgalom számára.” Ben Pon, akinek családja sikeres Volkswagen importőr Hollandiában, ugyancsak nagy érdeklődést mutatott az I.D. BUZZ iránt Kaliforniában. Éppen Ben Pon édesapja volt az, aki az első VW Bulli (T1) kifejlesztését inspirálta egy több mint 70 éve készített rajzával. Noha a Volkswagen legidősebb és a legfiatalabb többfunkciós MPV gépkocsiját több, mint hét évtized választja el egymástól, az I.D.BUZZ a híres előd génjeivel rendelkezik, miután maximális tér kihasználhatóságot kínál egy közepes méretű személygépkocsiéval azonos méretben. A gépkocsi hossza 4.942 mm, szélessége 1.976 mm, a magassága 1.963 mm, ez is jelzi a koncepció-autó nagy belső térkínálatát. A gyártásra kerülő változat az új, teljesen elektromos architektúrára épül, és a tanulmányautó sok formatervezési megoldását is magán fogja hordozni. Így változtatható lesz az ülések elrendezése, rendelkezni fog interaktív összekapcsolhatósággal, és magas fokú automatizált vezetési tulajdonsággal. Az elektromos autók kínálati skálájának kibővítése része a „Volkswagen Stratégia 2025”-nek, ami 2025-re több, mint 30 teljesen új elektromos Volkswagen kifejlesztését irányozza elő.

Budapesti járatokat is érinthet a brüsszeli sztrájk

2017.08.23.
Információk szerint a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtérről induló légi járatok 60 százalékát érintheti a poggyászkezelők váratlan sztrájkja, amelyet az alulfoglalkoztatottság, a nyári, megnövekedett utasforgalom okozta, túlterhelt műszak miatt indítottak – írta az MTI. A munkabeszüntetés mintegy 25 ezer utast érinthet, akiknek csomagjai csak részben, vagy egyáltalán nem kerülnek fel az induló repülőgépekre. A járatokról lemaradó csomagokat később, a megadott címre kiszállítják - közölte a repülőtér igazgatósága. Hozzátették: a várakozás és a kellemetlenségek elkerülése végett az utasok lehetőleg csak egy kézipoggyászt vigyenek magukkal. A Budapestre érkező járatok esetében légi irányítás egyelőre nem jelzett jelentős késéseket.

Dugóveszély! Lezárások egy forgalmas budapesti csomópontban

2017.08.23.
Csütörtöktől várhatóan október 31-éig forgalomkorlátozások lesznek a budapesti Nyugati téren, mert elkezdik a 3-as metróvonal felszíni pótlásához szükséges út- és forgalomtechnikai munkákat - közölte a BKV Zrt. kedden az MTI-vel. Mint írták, a kivitelezés részeként közúti jelzőrendszert építenek ki, áthelyezik a közműveket, és utat építenek. A munkálatok első szakaszában, csütörtöktől szeptember 3-áig több ütemben és szakaszosan lesznek korlátozások. A nappali munkavégzés miatt a Margit híd irányából balra a Váci útra kanyarodó két forgalmi sávból csak a belső lesz járható; a Bajcsy-Zsilinszky útról balra, a Margit híd irányába nem lehet kanyarodni, a visszafordító sáv járható marad. A Teréz körútról jobbra, a Váci útra kanyarodva sávszűkület várható. A Váci úton a Margit híd felé jobbra kanyarodó sávot egy szakaszon lezárják, de jobbra kanyarodni továbbra is lehet. A Váci útról a visszafordító és a balra az Oktogon felé kanyarodó két forgalmi sáv közül csak a belsőn lehet közlekedni. Lesznek időszakos éjszakai, illetve hétvégi munkavégzés miatti korlátozások is. A Teréz körúton a villamosperont megkerülő belső, balra - az Oktogon felé - visszaforduló sáv időszakosan nem lesz járható, visszafordulni és a Bajcsy-Zsilinszky útra balra kanyarodni a külső sávból lehet majd. A Teréz körúton a Margit híd irányába egyenesen haladó két forgalmi sávból pedig időnként csak egy lesz járható, a lezárás váltakozik majd a két sáv között.

Félszáz járművet vesz a katasztrófavédelem

2017.08.23.
Hajdu Márton közölte: a 6,1 milliárd forint értékű projekt keretében ötvenhét különböző járművet és négy, úgynevezett cserefelépítményt vásárolnak 2018-ban és 2019-ben. A projekt célja, hogy az új vízszállító, tűzoltó, valamint többcélú tűzoltógépjárművek vásárlásával a katasztrófavédelem gyorsabban, nagyobb kapacitással, modernebb felszereléssel, hatékonyabban tudja felszámolni az erdőtüzeket - mondta. Az is a céljuk, hogy a beavatkozásokkal okozott negatív környezeti hatások csökkenjenek - tette hozzá. Közlése szerint a hatékony beavatkozás egyik feltétele, hogy a víz, illetve oltóanyag utánpótlás a vízhiányos területeken is megoldott legyen, ehhez pedig speciális vízszállító járművek kellenek. Az OKF-nek az a szándéka, hogy az erdő- és bozóttüzeket a nehezen megközelíthető helyeken is hatékony műszaki felszereltséggel és megfelelő mobilitással rendelkező gépjárművekkel lehessen felszámolni. A szóvivő szerint a projekt megvalósítását kiemelten fontossá teszik a klímaváltozás miatt kialakuló vészhelyzetek is.

Jó hír az autósoknak! Csökkent az üzemanyagok ára

2017.08.23.
A csökkentéssel a benzin átlagára 341 forintra, a gázolajé 340 forintra mérséklődött. Az üzemanyagok ára legutóbb augusztus 9-én változott, a benzin átlagára 3 forinttal 343 forintra emelkedett, a gázolaj ára 343 forint maradt. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója