A győzelmet tűzte ki célul hazai versenyére Kiss Norbi

2017.08.21.
Elemeire szedték a 24-es rajtszámú kamiont a nürtingeni bázisukon. Még komolyabban készül az egész csapat Norbi hazai versenyére, mivel az eddigi biztató sikerek után győzni érkeznek a Hungaroringre. 2017-ben már több lehetősége van a csapatnak mint tavaly, hogy jobban kiismerjék az erőforrás határait. A Tankpool 24-nél új fejlesztésekkel próbálnak előrukkolni, amelyeknek az eredményét a Hungaroringre kilátogató közönség láthatja majd először. Idén Norbinak mindenképp a győzelem az elvárás önmagával szemben. Tavaly már közel álltak ahhoz, hogy az Actrosszal is nyerjen Norbi a Hungaroringen, ahogy korábban az MAN versenykamionnal is sikerült már ez a bravúr.    A futam előtt Norbi hazalátogatott Szombathelyre is, némileg kikapcsolódni, illetve gyerekekkel találkozott egy olyan KRESZ-táborban, ami a helyi vállalkozók támogatásával jött létre. Az ingyenes napközis foglalkozásokat rászorult szülők megsegítésére alapítottak, akik nem engedhetik meg maguknak azt, hogy gyermekeik nyaralhassanak. A szervezők színes programot állítottak össze a szurkolóknak. A táborban a kerékpárszerelés rejtelmeibe is betekintést nyerhettek, gokartozhattak, elektromos autókkal, sportautókkal is megismerkedhettek. A sztárvendég a kamionos helyi hős, Kiss Norbi volt, aki közúton is az abszolút biztonságos autózás híve, és  kifejezetten fontosnak tartja azt, hogy minél korábban megismerkedjenek a fiatalok a KRESZ szabályaival. A hétvégén azonban már kifejezetten gyorsan akar hajtani, még ha a limiter 160 km/h-ra le is korlátozza majd az 5.3 tonnás versenykamionját. A Kamion EB és Fesztivál szervezői Kiss versenyei mellett kifejezetten színes programot állítottak össze, hiszen újra hazánkba látogat a Blancpain GT Series is, azaz a felsőkategóriás luxusautók versenye, valamint lesz szabadtéri retro/vintage teherautó kiállítás is, de a  családokra gondolva lesznek kifejezetten gyermekeknek szánt lehetőségek és programok is a főtribün mögött.

Sofőrje helyett vezet a Lexus LS, de ez még nem a teljes önvezetés

2017.08.21.
Az autonóm mobilitással foglalkozó mérnökök és egyéb szakemberek hat lépcsőben határozzák meg egy jármű önvezető képességének a fokát. A nulla a teljesen hagyományos, önműködő funkciókkal nem rendelkező gépkocsit, az öt pedig a tökéletesen független, minden helyzetben a helyes döntést meghozni képes, és azt megfelelően végre is hajtó járművet jelöli. A legtöbb autógyártó egyetért abban, hogy a hármas szint (amely átmenetileg képes a vezető nélkül közlekedni, ám annak folyamatosan készenlétben kell állnia, hogy beavatkozzon, ha a helyzet úgy kívánja) felesleges, sőt, veszélyes, ezért átugorható. Így végső soron a nullán kívül négy lépcsőfok marad, amelyekből a második testesíti meg a végső célhoz vezető út felét – azt a pontot, ahol a Lexus LS új generációja is tart. „Más autógyártók már ezt a szintet is autonóm közlekedésnek nevezik, ám ez megtévesztő lehet, ezért mi inkább úgy mondjuk: fejlett vezetőtámogató technológiákat kínálunk” – emlékeztetett a japán Nikkei gazdasági folyóiratnak adott interjújában Kiyotaka Ise, a Lexus biztonsági technológiák fejlesztéséért felelős igazgatója. Ennek értelmében a Lexus LS három fő funkcióval teszi kevésbé megterhelővé a vezetés perceit: az egyik a radar alapú, távolságtartó sebesség-szabályozás, a másik az aktív kormányzást alkalmazó sávkövető funkció, a harmadik pedig a sávváltás támogatása, amely a környező forgalmat és útviszonyokat ellenőrizve szabályozza a kormányzást és a jármű sebességét – magyarul a Lexus LS képes a vezető beavatkozása nélkül haladni és előzni. A funkciók hátterét adó fedélzeti rendszereket a Toyota-csoport érdekeltségébe tartozó Denso, a világ egyik vezető biztonságtechnikai és elektronikai beszállítója fejlesztette ki. Az új LS-ben alkalmazott sztereo kamerarendszer a korábbi, hasonló megoldásoknál gyorsabb, részletgazdagabb háromdimenziós képalkotásra képes, így pontosabban ismeri fel a legkülönfélébb alakú és méretű akadályokat, a gyalogosoktól a szegélykorlátokon át a csak felfestéssel jelölt, forgalomtól elzárt területekig. A berendezés éjszakai gyalogosfelismerő képessége is nagymértékben javult. Szintén új fejlesztés a Denso milliméteres hullámhosszon működő radarja, amely a korábbinál kisebb méretű, ám érzékenyebb, különösen az észlelési terület szélein, így szükségtelenné válnak a korábban alkalmazott, állásszöget szabályozó mechanizmusok, ami a további helytakarékosság mellett egyszerűbb felépítést, kevesebb hibalehetőséget és gyorsabb üzemelést tesz lehetővé. Fontos, hogy a Lexus és a Toyota nem kényelmi, hanem biztonsági szolgáltatásként tekint az autonóm mobilitási funkciókra: a cégcsoport végső célja a halálos kimenetelű közlekedési balesetek teljes és végérvényes kiküszöbölése – ezért is tartják elhibázottnak azt a stratégiát, amelyben egyes versenytársaik az önállóság hamis ígéretével arra késztetik a vezetőket, hogy túlságosan megbízzanak egy félig kész technológiában. A legújabb tervek szerint 2020-ra elkészülhet a Lexus szériaérett, ötös szintű autonóm gépkocsija, amely valóban képes minden kritikus helyzetet megoldani, utána pedig a technológia gyorsan teret nyerhet az alacsonyabb kategóriás típusokban is.
Címkék: 

Autóvásárlás a plázában: Opel Cayu Store

2017.08.21.
Az Opel Cayu (Car for You) Store-ban modern technika segítségével konfigurálhatja össze álomautóját a vásárló, aki az új cipője mellé új autót is szeretne vásárolni.  "A városi ember hozzászokott, hogy mindent egy helyen megkap." mondta el az Opel németországi vezetője, Jürgen Keller. A márka egy Stuttgarti partnerével közösen, a digitalizálás szellemében és a legújabb innovatív technológiák használatával fejlesztette ki a városlakókra szabott "kereskedést".  Egy új cipő és szemüveg mell elfér egy autó is                                  Auto-Medienportal Akit nem győznek meg azonnal az Opel autói, tehet egy próbakört, mindössze a parkolóba kell lemenni és beülni az egyik - mindig rendelkezésre álló - tesztautóba.  "Az autóvásárlás nem is lehetne kényelmesebb, egyszerűbb és modernebb. A Cayu egyszerű, érthető és könnyen elérhető." - mondta el Tina Müller, az Opel marketingigazgatója.  Az Opel stratégái persze érezték, valami különleges kell ahhoz, hogy a "boltba" ne csak nézelődni járjanak a vásárlók, így speciálisan a plázák közönségére szabott ajánlatokat terveztek. A Cayu értékesítői különleges lízingkonstrukciókat ajánlanak, amik elsősorban a fiatalabb korosztályt hivatottak megmozgatni. Aki akarja, ott helyben alá is írhatja a szerződést, amitől - gondolva a vásárlás hevében hozott meggondolatlan döntésekre - 30 napig elállhatnak.  Ugyanakkor még egy valódi különlegesség vár az emberre, ha az Opel új egységébe látogat: a szállítási idő maximum két hét, ami manapság általános szállítási idők mellett elképesztően gyors - persze minden bizonnyal ilyen-olyan korlátok között vállalják a gyors teljesítést.  A stuttgarti egység nem sokáig lesz egyedülálló, az Opel tervei szerint számos helyen meg fogják valósítani a koncepciót, persze egyelőre csak Németországban, de kitudja, hamarosan talán mi is valamelyik plázába megyünk megvenni új autónkat. 

Nem adja el egyelőre a Ducatit a Volkswagen

2017.08.21.
A konszern stratégiai igazgatója a hírügynökségnek adott interjúban határozottan cáfolta, hogy a Volkswagen egyes érdekeltségei eladására kényszerülne - amit a dolgozók érdekképviselete egyébként is hevesen ellenez. "Sokkal fontosabb számunkra azzal foglalkozni, hogy milyen új üzleti területekre lépjünk be, mint hogy melyiktől váljunk meg" - fogalmazott. Hozzátette: "Egy globális nagyvállalatnál az üzleti portfólió kiterjesztése és optimalizálása egyébként is konszenzust igénylő, nagyhorderejű döntés. Üzleti portfóliójának a Volkswagen is nagy fontosságot tulajdonít és ebben az időtényezőt másodlagos szempontnak tekinti." Médiaértesülések szerint a Volkswagen bankokat kért fel a Ducati és a Renk értékesítési lehetőségeinek a felmérésére. Több, egymástól független forrásból is úgy tudni, a Ducatira öt vételi ajánlat is érkezett 1,3 és 1,5 milliárd euró között és az egyik érdeklődő az olasz Benetton család befektetési alapja.  A Ducati eladása azonban nem élvezi a Volkswagen felügyelőbiztosságának a támogatását. A biztosság tagjainak közel a felét a munkavállalók képviselete adja, akik a konszern jó pénzügyi helyzetére való tekintettel mereven elleneznek mindent, ami leépítés. "A felsővezetésnek pontos elképzelései vannak arról, mi tartozik a konszern fő tevékenységi körébe is mi nem" - mutatott rá Thomas Sedran, megjegyezve, hogy a labda most már a felügyelőbizottság térfelén van.  A dízelügy költségeinek az előteremtéséhez pedig "a lehetőségek sokkal szélesebb tárháza áll rendelkezésünkre annál, ami a közbeszéd tárgyává vált". Akár feltételezhetjük azt is, hogy eljön az az idő, amikor egy megfelelőbb tulajdonost keresünk valamelyik üzleti területünknek - mondta a konszern stratégiai igazgatója, aki alig két hónappal a dízelbotrány kitörését követően igazolt át a Volkswagenhez az Opeltől.
Címkék: 

Csökken az üzemanyagok ára

2017.08.21.
A csökkentéssel a benzin átlagára 341 forintra, a gázolajé 340 forintra mérséklődik. Az üzemanyagok ára legutóbb augusztus 9-én változott, a benzin átlagára 3 forinttal 343 forintra emelkedett, a gázolaj ára nem módosult.  Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között, a legtöbbet az autópályákon kell fizetni. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.  
Címkék: 

A kék Simsontól az egyetemi katedráig 2.

2017.08.21.
Térjünk vissza az autókra. A motorkerékpárokhoz képest miben tudott a kocsi új, más élményt, minőséget nyújtani? A felnőtté válás élményét adta meg. Milyen autói voltak eddigi élete során? Én az átlag magyar kocsitulajdonosnál gyakrabban cserélem az autókat, átlagosan négy-öt évenként. Ár-érték arány szempontjából talán három évenként kellene, de akkorra még nem hajtok bele annyi kilométert, hogy megváljak tőle. Szóval kezdődött a Ladával... Egy bordó „kocka” Ladával, ami egyébként akkor és a maga műfajában viszonylag összetett, jó autónak számított. Persze az igazsághoz tartozik, hogy nyugati járművekkel összehasonlítani akkoriban nem tudtuk. A Trabanthoz képest viszont maga volt a csoda. Az első, „nem szocialista” kocsim is magyar volt. Suzuki? Persze. Öt ajtós és fapados. Tanársegéd voltam, amikor kihívtak németországi tanfolyamokra, az elsőre még résztvevőként, a további kettőre már szaktolmácsként. No ebből a két útból meg az eladott Lada árából jött össze a pénz a Suzukira. Nem voltam elégedetlen vele, a következő alkalommal is Suzukit vettem, igaz, az már Sedan volt, s ha nem is fullos, de legalább nem csak alapfelszereltséget tartalmazott. Mi volt a következő? Egy Honda Civic. Pezsgőarany színben szerettem volna rendelni, de egy zöld metálra jóval nagyobb engedményt adott a szalon. A pénz döntött. Egyébként remekül húzott, a német autópályán 1400 köbcentis motorja ellenére simán ment kétszázat. Hű maradt a márkához? Nem. Megláttam egy Chevrolet Evanda típusú autót, ritka kocsinak számított. Tágas volt és a motorja is gyönyörűen muzsikált. Öt éves kora előtt adtam el, utána tértem vissza a Hondához, egy 1,8-as Civichez. Dinamikus, igen jó kocsi volt Mivel jár most? Most egy 2000-es dízel Audi 4 Avanttal. Ez volt a szíve vágya? Nem akartam prémium kategóriás autót, nem akartam dízelt, nem akartam kombit és nem akartam automata sebváltósat, de erre nagyon jó árajánlatot kaptam, túlfutott tesztautó volt Ehhez képest ez az Audi kombi – bár az audisok megorroltak rám amikor ezt mondtam, helyesbítettek, hogy az Avant az más -, dízel, s automata. Ez a kocsi meggyőzött. A biztonsága és az eleganciája, finom működése egészen lenyűgöző. 2013 óta vezeti a Széchenyi István Egyetem Közúti és Vasúti Járművek Tanszékét. Mit gondol, mi egy egyetem szerepe a társadalomban, az ország fejlődésében, a fiatal hallgatók kiteljesedésében, önmegvalósításában?   Az egyetem nem hatóság, hanem az én felfogásom szerint mindenekelőtt szolgáltató intézmény. Felelős azért, hogy korszerű, a piacon használható tudást adjon a nála tanulóknak, segítse megtalálni önmagukat, motiválja őket. Ezzel szolgálja az egyént, ezzel szolgálja a társadalmat. Én erre törekszem, s valószínűleg azért érzem jól magam ezen az egyetemen, mert az intézmény szellemiségével azonosulni tudok. Hogyan látja a motorizáció, azon belül az autóipar jövőjét? A belátható jövőnek két fő kérdése van: miként tudjuk az elektromos energiát tovább tárolni, hosszabb utazásokra felhasználni. A másik: az önvezető autók hogyan alakítják át a közlekedés rendszerét, technikáját, szokásainkat, s szinte az egész életünket. Hogyan rendezi át az utak infrastruktúráját, de még a tulajdonviszonyokat is. Odahívok a házamhoz percre pontosan egy kocsit, megmondom a címet, elvisz, s megy tovább az útjára. Nem lesz feltétlenül arra szüksége az embernek, hogy nagy értékű autója a garázsban tétlenül parkoljon, ha bármikor, könnyedén magamhoz rendelhetek, bérelhetek egy önvezető járművet. Ami még ehhez kapcsolódóan nagyon fontos: az időtényező. Az önvezető autókban akár egy mobil irodát is berendezhet magának az ember, nem veszik el az utazáshoz szükséges ideje. Biztosan jó az, ha minden szabad percünket felhasználunk a munkára? Ha nem akarunk lemaradni, akkor igen. Mikorra épülhetnek ki az önvezető autók infrastrukturális feltételei? Azt tapasztalom, hogy a magyar kormány ebben az ügyben nagyon jól és gyorsan lépett, a felkészülés már megkezdődött. A feladattal megbízott kormánybiztosság szakértően és átgondoltam készíti elő a terepet. A kocsik autonómiája azonban nemcsak műszaki, de jogi és erkölcsi kérdéseket is felvet. Igen, és ezeket nehezebb megválaszolni. Mi van, ha elénk jön egy kamion, s ahová menekülni tudunk előle, ott éppen gyerekek vannak. Melyik döntés a helyes? Milyen erkölcsre tanítjuk meg az önvezetőket? Ezeket a kérdéseket mind tisztázni kell, mielőtt tömegével elterjednének. Ráadásul a kérdésekre sokszor nem léteznek jó válaszok, csak rossz és rosszabb döntés közül jelölhetjük ki valamelyiket. Az elektromos energiaforrások viszont inkább műszaki kérdéseket vetnek fel. Igen, az akkumulátor méretét, tömegét, a töltések lehetőségét, az egy töltéssel megtehető távolság kérdését. Ezekre biztosan megtaláljuk az egyre tökéletesebb megoldásokat. Professzor úr, ön régóta elkötelezte magát a kamarai munka iránt, a megyei fejlesztési és képzési bizottság elnöke. Miért fontos ez önnek? A szakképzés kamarai feladat, mi próbálunk egyensúlyt teremteni a gazdasági igények, és a végzett, képesítést szerző tanulók között. Tanszékvezetőként ezzel is foglalkozom az egyetemisták körében, de meggyőződésem szerint a pályaorientáció az előfeltétele annak, hogy a felsőoktatási intézmények motivált, jól felkészült fiatalokat kapjanak. Az egyetemnek is érdeke tehát, hogy segítsük a fiatalokat a pályaválasztásban. A mesterképzés is a szívügyemnek számít a kamarában. A mestervizsgát azok a szakemberek tudják letenni, akik öt éves gyakorlattal, s megfelelő elméleti felkészültséggel rendelkeznek, sőt speciális pedagógiai ismereteket is meg kell szerezniük. Az a tapasztalat, közülük sokan lesznek önálló vállalkozók, munkájukkal élénkíteni tudják a gazdaságot. Ez tehát olyan fontos ügy, amelyben számíthatnak rám, egyébként is azt mondják rólam, Duracell-nyuszi vagyok, belebetegednék, ha nem volna folyamatosan feladatom. Gyermekei érdeklődnek-e a műszaki pályák, azon belül a motorizáció iránt? A 13 éves fiam igen, belőle szerintem műszaki mérnök lesz. A lányom tizennégy éves. Ő a nyelvek iránt érdeklődik, abban mutat tehetséget. Feleségem jogász, a megyei önkormányzatnál a külkapcsolatokkal foglalkozik. Van-e már segédmotorja valamelyik gyereknek? Nincs, egyelőre csak biciklizünk velük.    

A német megállapodás átvételét várja az osztrák dízelcsúcstól az ÖAMTC

2017.08.21.
Bernhard Wiesinger, az ÖAMTC igazgatója azonban fontosnak tartja, hogy szóba kerüljön a dízelmotorok utólagos hardver-átalakításának a kérdése is. A motorok utólagos átépítése viszonylag sokba kerül ugyan, de az ÖAMTC mérései szerint megbízhatóbb eredményt hoz, mint a szoftverfrissítés.  Mintegy kilencven százalékkal csökkenti ugyanis egy használt VW Passat autó nitrogén-oxid kibocsátását egy olyan nitrogén-oxid szűrő beépítése, mint amilyent a modern dízelmotoroknál alkalmaznak. Egy ilyen szűrőnek azonban nem csak a beépítése kerül sokba - miután maga a berendezés is 1500 euróba kerül -, hanem az üzemeltetése is. A készüléket ugyanis rendszeresen, ezer kilométerenként egy liter "adblue" (karbamid, urea) adalékkal kell feltölteni - mutatott rá Friedrich Eppel, az ÖAMTC biztonságtechnikai igazgatója.  A szoftverfrissítésnek a nitrogén-oxid-kibocsátásra gyakorolt hatásáról az ÖAMTC és német társszervezete, az ADAC mérései nem jutottak egyértelmű eredményre. Csak annyit lehetett biztosan megállapítani, hogy mindegyik tesztelt autónak a kibocsátása a törvényes határértéken belül maradt, városi forgalomban azonban - és ez a dízelautók belvárosi kitiltásának szempontjából fontos körülmény - nem javultak lényegesen a kibocsátási értékeik. Friedrich Eppel azonban hangsúlyozta, hogy a két autóklub együtt csak tíz autón végzett méréseket, mégpedig eltérő eljárással, ami nem tekinthető reprezentatív mintának. Az ÖAMTC egy "ökoprémium" bevezetését is szeretné elérni a dízelcsúcson az öregebb, Euro 0-3 kategóriás dízelautók bontóba küldésének a támogatásához új autó vásárlásakor. Bernhard Wiesinger reményét fejezte ki, hogy az osztrák dízelcsúcs nem válik politikai kampány áldozatává, mivel az autózás és a környezetvédelem ügye annál sokkal fontosabb figyelmet érdemel.  Az ÖAMTC igazgatója tévútnak tekinti a felvetést a belsőégésű motorok kivezetéséről 2030-tól. Szerinte a politikának határértékek lefektetésével kell foglalkoznia, nem pedig technológiák felett ítéletet mondania. De ha már ezt teszi, akkor nem kellene kihagynia a szórásból a teherautókat, a hajókat és a repülőgépeket sem ahelyett, hogy csak a dízelautókat állítja pellengérre - fogalmazott az osztrák autóklub igazgatója.
Címkék: 

Inter Cars –Szerviz a város szélén

2017.08.21.
Egyetlen városunk, amely nevében elárulja távolságát a fővárostól, Hatvan. A 23 ezer főt számláló település Budapest felé eső szélén találjuk az M&M Autó Company Kft márkaszervizét. Vendéglátónk a Maldrik testvérpár elmesélte, hogyan maradhat fent csaknem 30 éven át egy szerviz. A Jól ismert embléma ad garanciát a minőségre A szülők belefogtak Az autóalkatrész kereskedelemre alapított vállalkozás 1988-ban indult el, amelyet még a szülők alapítottak. Az azóta a magyar piacról azóta kivonult alkatrész nagykereskedés árukészletére alapozó alkatrészboltból később az akkori hálózat tagjaként AutoFit szerviz lett. A három állásos szerviz ekkor kezdte megalapozni ügyfélkörét, amelyet azóta is tart. 2005-ben Hyundai márkaszervizzé és kereskedéssé avanzsáltak, de a szűk két év alatt nem jött el az átütő siker. 2007-ben a Peugeot-hoz váltottak, a márkának azóta is márkaszervizeként működnek Hatvanban. De az is betérhet, aki új Peugeot-ot szeretne rendelni, hiszen úgy nevezett márkakereskedői ügynökségként is működnek. Felszerelés előtt az új cégér A mai napig is családi vállalkozásként működnek, a szervizt Zsolt vezeti, és ő látja el a járművillamossági és diagnosztikai munkákat, testvére a munkafelvételen dolgozik, és bizony még mindig helytállnak a szülők is. Csatlakozás a Q-Service-hez A piaci átalakulást és a szakma meghatározó résztvevőit követve a szerviz tagja lett egy szervizhálózatnak, de 2015-ben végül a Q-Service-hez való csatlakozás mellett tették le a voksukat. A színvonalas márkafüggetlen szolgáltatást akarták megemelni egy márkaszerviz ügyfélkörrel és szolgáltatással. De a válság éveit az M&M szerviz is megérezte, a márkaszerviz egyre kevesebb fizetőképes ügyfelet tudhatott magáénak. De amellett, hogy újra erősödött a független szervizforgalom, Zsoltéknak sikerült megtartaniuk Peugeot márkaszerviz jogokat. Az Inter Cars feltételeit kezdetben is könnyű volt teljesíteni – mondják, hiszen a szerződés feltételei eredetileg is rájuk szabva lettek kialakítva. Zsolt és Mariann kiemelték, hogy az Inter Cars kínálatában elérhető alaktrészek, szerszámok és garázsipari berendezések köre folyamatosan bővül. Ezek közül a gazdag klíma alkatrész kínálatot emelték ki, de az új járműdiagnosztikai berendezést is tőlük vásárolták már. Vizsgasoron a Micra Annál is inkább, mert minél több, a munkához szükséges árut vesznek az Inter Cars-tól annál nagyobb mértékben nő a bónuszpontjaik száma, amelyet mindig visszaforgatnak a vállalkozásba és a munkatársak új eszközöket, szerszámok és munkaruházatot is kapnak. Szerszámbeszerzésük például 80-90%-ban már az Inter Cars-tól van. Hogyan alakul a piac? Zsolt és testvére nem rejtik véka alá, hogy olykor akad még szabad kapacitás a szervizben, viszont valamikor a meglévő sem elég. Ez hektikusság nehezen tervezhetővé teszi a mindennapokat, de azért látják maguk előtt a fejlődés útját. Az interjúra például Zsoltot egy autó mellől kellett elhívni és maga is (Q-Service logós) szerelőruhában ült le velem beszélgetni, mert most éppen nagy a hajtás. Arra készülnek, hogy ez most már így is marad, sőt! Most is keresnek munkaerőt, vizsgabiztosnak mindig lenne mit csinálnia, de elkél lassan egy plusz fő a munkafelvételre és a szerelőállásokba is. Ami az óradíjat illeti Mariann szerint még mindig általános tévhit, hogy egy márkaszerviz a „maszekoknál” sokkal nagyobb óradíjon dolgozik, holott ez nem igaz. A hivatalos óradíj az M&M-nél 9.135,- forint bruttóban óránként, de ha az ügyfél rájuk bízza az alkatrész beszerzését, akkor ez máris lecsökken 6.850,- Ft-ra. Egyébként nem is lehet náluk mindenre saját alkatrészt hozni. A vezérléshez, kuplung-, vagy lendkerék cseréhez nem engednek be külsős hozzávalókat, de a fékjavítások is olyan kényes ügynek számítanak, ahol csak a saját forrásból beszerzett alkatrészeket hajlandóak beépíteni. Cserébe a drágább alkatrészek árából ők is adnak kedvezményeket, máshogyan ez nem működne. Zafira emelkedett hangulatban Megtérő ügyfelek A szerviz jelenleg összesen 6 szerelőállással, 1 vizsgasorral és egy lakatosműhellyel rendelkezik. Ezen kívül nagyon jól felszereltek, sokan térnek be olyan problémákkal, amit a kisebb, felkészületlenebb műhelyek nem tudnak megoldani, egészen egyszerűen azért, mert nincsen gépjük, szerszámok az adott hiba kijavításához. Jellemzően ekkor találkoznak vele, hogy egy korrekt műhely is működhet korrekt áron, úgyhogy nem egy ügyfél „ragadt” már náluk egy-egy korábban reménytelennek tűnő, de az M&M Autó Company-nál megoldott probléma után.

Húsz percen belül fogták el a belvárosi autófeltörőt

2017.08.21.
  A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. augusztus 20-án 13 órakor bejelentés érkezett, mely szerint egy férfi Budapest VII. kerületében, a Dózsa György úton feltört egy autót. A járőrök a helyszín közelében 13 óra 20 perckor elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 41 éves budapesti L. Csabát. A férfit előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol elszámoltatása folyamatban van.
Címkék: 

A Great Wall kínai autógyár szemet vetett a Jeep-re

2017.08.21.
  A Reuters brit hírügynökség két, az ügyet jól ismerő forrásból is úgy értesült, hogy a kínai Great Wall Motor találkozót kért a FCA-tól, és ajánlatot készül tenni vagy az egész konszernre vagy annak egy részére. A tárgyalások magánjellegűek, így a Reuters nem nevezhette meg forrásait. Egyelőre a Great Wall és az FCA sem kommentálta a hírt.    Az Automotive News című amerikai ágazati hetilap hétfőn ugyancsak arról számolt be, hogy a Great Wall kapcsolatba lépett az FCA-val, és annak a legsikeresebb márkája, a Jeep iránt érdeklődik. Az Automotive News a kínai vállalat elnöke, Vang Feng-jing egy e-mailjét nevezte meg az értesülés forrásaként.    A Great Wall Motor Kína legnagyobb utcai terepjáró (SUV) és platós terepjáró (pickup) gyártója, és azon kevés kínai gyártó egyike, amely már Európában is rendelkezik gyártókapacitással. Bulgáriában gyártják a H6 szabadidő-autót és a Steel pickupot.   A Fiat Chrysler a világ hetedik legnagyobb autógyártója, és már hosszabb ideje keres partnert. Az FCA árfolyama 3,55 százalékos pluszban, 11,08 eurón állt hétfő délelőtt a milánói tőzsdén, míg a Great Wall 2,95 százalékos nyereségben zárt Sanghajban.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója