Bővíti telephelyét a német Eissmann Nyíregyházán

2017.08.19.
Böszörményi Attila a nyíregyházi leányvállalat alapításának 20. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen arról beszélt, hogy a társaság tavaly vásárolta meg a beruházáshoz szükséges telket, amelyen a meglévő 16 ezer négyzetméteres gyártócsarnokhoz hasonló nagyságú üzemegységet építene fel. A beruházás első részében a mostani gyártóterület egyharmadával bővítenék a gyárat, a fejlesztés 2018-ban vagy 2019-ben kezdődhetne el - közölte az ügyvezető, hozzátéve, az új beruházással kétszázzal több, mintegy 1100 munkavállaló dolgozhatna a Eissmann-nál. A jelenlegi nyíregyházi gyártócsarnokot csaknem 1,5 milliárd forintból, még 2011-ben építette fel a cégcsoport - mondta el. Felidézte, hogy az 1964-ben alapított vállalatcsoport első leányvállalata 1997-ben alakult meg Nyíregyházán, kezdetben bérmunkában szállítottak az Opel és a BMW automata sebességváltójához kiszolgáló- és burkolatelemeket. A fő tevékenység mára a kezelőelemek gyártása lett, a nyíregyházi gyárban a prémium kategóriás autókhoz készülnek automata és manuális váltógombok, kézifékmarkolatok, kézifék- és váltómandzsetták. A termékek másik csoportját a burkolati elemek, a légzsáktakarók, a díszlécek, a könyöklők, a fejtámlák és a kormányrés takarók adják. Az Eissmann hét autógyártónak, a Volkswagennek, a Daimlernek, az Audinak, a Bentleynek, a BMW-nek, a Mininek és a SEAT-nak közvetlenül szállít alkatrészeket, más márkákhoz a rendszerbeszállítókon keresztül juttatják el termékeiket. Az Eissmann-csoportnak három kontinensen 13 gyára működik. Tavaly a konszern 493 millió euró forgalmat bonyolított, alkalmazottainak száma meghaladta az 5 ezer munkavállalót. A nyilvános cégadatok szerint a magyarországi leányvállalat 2016-ban 21,5 milliárd forintos nettó árbevételt ért el a 2015-ös 19,9 milliárd forinthoz képest. Adózott eredménye alig változott a két évvel ezelőtti adatokhoz képest, 2015-ben 1 milliárd 625 millió forint, míg 2016-ban 1 milliárd 609 millió forint nyereséget realizált.

Autólopás! NVB-550 VW Passat - fekete

2017.08.18.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján.  Rendszám:  NVB-550 Gyártmány:  Volkswagen Típus:  Passat B5.5 Kivitel:  Kombi full extrás Gyártási év:  2003 Motorszám:  AVF314276 Alvázszám:  WVWZZZ3BZ3E324189 Szín:  fekete Forgalmi engedély száma:  JL18841 Lopás időpontja:  2017 augusztus 18 Lopás helyszíne - város:  Budapest Kerület:  XII. Utca, házszám:  Dobsinai utca 4/A. Megjegyzés:  Ismerteto jelei:Jobb elso felnikupak hianyzik,hatsó lámpák belulrol bemattulva,hatso lokhárito a kozepen megnyomva!

„Az Arteonnal megérkezett az automobilizmus a XXI. századba”

2017.08.18.
Szerző: Horváth Miklós, fotó: szerző, JustCreative A manöken, a divattervező és a női magazin főszerkesztője mellett egy szobrász, egy kritikus és a mesterfodrász is elismerő szavakkal, történetekkel méltatta a Klaus Bischoff keze munkáját dicsérő formatervet, valamint az avantgard stílusú, business class gran turismoként definiált újdonság menetdinamikáját. A hazai közélet népszerű alakjai egy hétvégén szerzett tapasztalataikról beszéltek egyhangúan elismerve, hogy az érzelmekre és az értelemre is grandiózus hatással van a Volkswagen nóvuma. Képre kattintva galéria nyílik Elsőként Zsidró Tamás beszélt a hétvégén szerzett tapasztalatairól, ugyanis a mesterfodrász egy balatoni túra előtt a Guns N’ Roses bécsi koncertjére is az Arteonnal utazott. A menetdinamikát illetően a fodrász elmondta, hogy fekete párducnak nevezte el a „minden szituációban kipróbált” újdonságot, amit csak a házigazda, Gundel Takács Gábor kérdésére kapott válasz után sikerült megfejteni mit is jelent. Tamás bevallotta, hogy rendesen tolta neki, amikor csak lehetett, ergo fennáll a veszélye a későbbi bírság kiszabásának. „Sokféle autóm volt már, melyeknél külön meg kellett tanulni mi-micsoda, itt viszont amint beültem, minden azonnal egyértelmű volt. Alapvetően egy dzsipes fazon vagyok, ezért különösen nagyra értékeltem, hogy gyorsan, dinamikusan reagált az autó minden mozdulatomra”. A formát illetően megtudtuk, hogy az Andrássy úti szalon előtt parkolva feldobta az utcaképet az autó, rengeteg érdeklődőt vonzott magához, sőt Tamás három fiúgyermeke „…ez egy nagyon menő autó, apa vedd meg!” felkiáltással fogadta a jövevényt. Az Arteon motorkínálatában 150-280 LE-s TSI és TDI aggregátok szerepelnek Epres Panniról kiderült, hogy a reggeli hangulatától függ leginkább, hogy aznap sietős vagy türelmes stílusban vezet, no meg persze a két tíz év alatti gyermekkel való utazás is meghatározó számára a volán mögött, hiszen a legtöbb esetben a csemeték az útitársai. Az Arteonban legjobban az automataváltó, az ergonómia és a helykínálat fogta meg, de mosolyogva bevallotta az édesanyaként is aktív modell, hogy a 240 lóerős teljesítmény is megihlette őt egy Bécsi úti gyorsulásra. „Régen nagy rali rajongó voltam, most előtört belőlem a fiatalságom, ahogy odaléptem picit a gázra”. Panni elmondta, hogy a háromszoros olimpiai bajnok vizilabdázó férje, Benedek Tibor az első nap önkényesen birtokba vette az autót, mert nagyon tetszett neki, egyúttal az utca közönségének is elcsavarta a fejét az autó „… pedig nem is néztem ki jól aznap…” – tette hozzá Panni. Szőke Gábor Miklóst, a rozsdamentes acéllal és keményfával dolgozó szobrászművészt természetesen az autó formavilága ragadta meg leginkább. A monumentális kültéri szobrok alkotója egyébként nagy autórajongó, oldtimer gyűjteményében egy 1969-es Bogár is megtalálható, talán ennek apropóján hasonlította az Arteont a szarvasbogárhoz, majd a beltérben végigfutó kék dekorfény okán a kék futrinka bogarat is megemlítette. Az ihletést az állatok dinamizmusából és a természetből merítő művész az elmúlt 4 hónapot Amerikában töltötte, elmondása szerint az ottani értelmetlenül hatalmas jószágok után – melyeknek szintén nagy rajongója – igazi kijózanodást hozott az Arteon. „Deszkák és acéllemezek szállításában is jól vizsgázott az autó, de dinamikus formája másoknak is feltűnt. Egyszer egy Audis mellém állt a piros lámpánál és gyorsulási versenyre hívott” – zárta gondolatait a spontán versenyt elutasító szobrász. A csomagtér 563/1557 literes Cakó Kinga divattervező az autó kezelésének könnyű megszokását emelte ki, hozzátéve, hogy a „könnyen megszokott jó” után furcsa volt visszaszokni a sajátjához. A formavilágot illetően az orr részt és a csomagtér fedél vonalait emelte ki Kinga, de elmondása szerint más részletek is hozzájárultak ahhoz, hogy nehéz szívvel adja vissza az autót. „Mindenre jelez az autó, szinte magától megy, jó érzés, hogy egy plusz kontrol is van az ember körül, ami növeli a biztonságérzetet. Az ergo komfortos hátmasszázs is nagyon bejött…” A szarkasztikus publicista és kritikus Puzsér Róbert azzal kezdte mondandóját, hogy számára egy autóban teljesen érdektelen szempontok a menettulajdonságok és a kényelmi funkciók. „Számomra az autó szobrászat. Az autó azt fejezi ki, hogy az adott kor embere mit gondol a sebességről, a dinamizmusról és önmagáról. Ezért az autók megtervezésében kell lennie egy jó nagy adag futurizmusnak. A kritikus pont számomra a hátsó lámpa, én hátsó lámpa fetisiszta vagyok. Azt hiszem még nem láttam olyan szép négyajtós szedánt, mint az Arteon” – lepte meg a közönséget elismerő szavaival a kritikus. „Az első lámpa és a hűtőmaszk összedolgozása ilyen jól még nem sikerült soha egyetlen autónál sem, a hátsó lámpája pedig kifejezetten gyönyörű. Érdekes, hogy a Tesla azt hazudta, hogy megérkezett az autó a XXI. századba, miközben az én benyomásom az volt, hogy na, ne már (…). Most éreztem, hogy tényleg megérkezett az autó a XXI. századba, ugyanakkor mindvégig idegen volt számomra használni. Ez nem az én autóm, túl luxus, túlzottan high class, ez egy cégvezető autója, aki képes vele reprezentálni valamit. Én a háromajtós kupé vagyok, felnőtté válási, elköteleződési problémákkal, sebváltó terén meg kifejezetten konzervatív vagyok”. Végül, de nem utolsó sorban D. Tóth Kriszta, a wmn.hu főszerkesztője kapott mikrofont, aki beszélgetős műsorában is használt e-Golfját gazellának nevezte, az Arteon besorolásánál pedig a Zsidró-iskolát követve szintén a szavannáról választana ragadozót. Kriszta elmondta, hogy eleinte voltak hatalmi harcai az autóval, de aztán helyreállt a rend és amikor már ő volt a főnök, érdekes, izgalmas autó lenyomata maradt meg benne. „Amikor az egyik barátnőm meglátta a fekete Arteont, azt kérdezte: „Mi van cica, lenyúltad apuci autóját?” Szerintem nincsenek női vagy férfi autók, hanem a médiához hasonlóan – ahol van jó vagy rossz, érdekes vagy érdektelen tartalom – itt is van izgalmas, kényelmes vagy unalmas, kényelmetlen autó. Az Arteon egyértelműen az előbbi”. És ha már szóba került Robi által, hogy kihez illik ez az autó, Kriszta az OTP-s Csányi Sándorhoz tartja jól illőnek az Arteont. Telepített kamerás felvételekre Kriszta esetében is lehet számítani. Német Balázs márkaigazgató elmondta, hogy a „divattervező mérnökök által alkotott autó” nem csak egy szellemes reklám szlogen, ugyanis benne van az autó valódi esszenciája. Az új avantgard gran turismo trendet teremt, előtérben van a dizájn, és kiemeli a német mérnöki precizitást. A márkaigazgató szerint az Arteon egyfajta vágytárgy, mely az érzelmekre és praktikumával az értelemre is hatással van. Érdekességként említésre került, hogy a teljes VW konszern (beleértve a Bugatti és Porsche modelleket is) palettáján az Arteon motorházteteje a legnagyobb. A vételár céges kedvezményekkel 8 millió forint körül lesz, a 190 lóerős, összkerékhajtásos, automataváltós verzió árcédulája pedig 10 millió forint alatt marad. Újságírói kérdésre megtudtuk, hogy várható ebben a kategóriában is a teljesen elektromos verzió megjelenése, azonban biztos, hogy nem Arteon név szerepel majd a hátulján.

Meseszép retró tanulmányautó az Infinititől

2017.08.18.
Az Infiniti márka még nincs 30 éves (1989-ben alapították), ezért veterán autótípusokkal sem rendelkezik. Most azonban úgy tűnik, hogy múltat, történelmet szeretnének alkotni maguknak, erre utal legalábbis a 40-es évek versenyautóira emlékeztető Prototype 9, amely a híres Pebble Beach Concours d’Elégance veterán kiállítás egyik sztárja lesz hamarosan. A sok zakatoló, prüszkölő, hangos veterán között üdítő színfoltnak ígérkezik némaságával, mivel meghajtását a szeptemberben érkező, második generációs Nissan Leafből származó 150 lóerős villanymotorra bízták. Ezzel a tanulmányautó 5,5 másodperc alatt tud felgyorsulni 100 km/órára, a végsebessége pedig megközelíti a 170 km/órát. A 4,33 méter hosszú Prototype 9-nek az 1,82 méter széles és csak 0,91 méter magas, kézzel készített karosszérián az egyetlen Infinitikre emlékeztető jegy a márka jellegzetes hűtőmaszkja, ami kifejezetten jól mutat a tető nélküli retró versenyautón. Mivel a villanymotort leszámítva korhű technikára törekedtek a mérnökök, a futóművekben laprugók teljesítenek szolgálatot, nincs szervokormány, a kocsi létraalvázra épül, és a fényszórók is hiányoznak. „Ez a teljes méretű prototípus egy munkaidő utáni ötletből nőtte ki magát. A mérnökeink, tervezőink izgatottak lettek attól, hogy megalkothatnak a márka múltjáról egy víziót, amely egy tisztelgés az gyökereink felé. Az alkalmazottaink a saját szabadidejükben dolgoztak a projekten, aztán egyre több részleg kapcsolódott bele a munkába. A csapatunk megmutatta, hogy milyen gyártási, mérnöki, formatervezési és hajtáslánc-tervezési potenciálokkal rendelkezik. Mindenki hozzá akart tenni valamit a saját, tradicionális mesterségbeli tudásából a projekthez” – nyilatkozta Roland Krüger, az Infiniti első embere az autóval kapcsolatban.
Címkék: 

Monte Carlo - kicsiben Győrben

2017.08.18.
A „sátorverés” és regisztráció mellett a csütörtöki program már a gépátvétel és az ellenőrzések jegyében zajlott. A csapatoknak bizonyítaniuk kell, hogy autójuk megfelel a szabályoknak és teljesítik a versenyhez szükséges előírásokat. Az első két napon tilt-, noise-, és brake-teszten esnek át a gépek. A csütörtökön és pénteken rendezett statikus versenyszámok után hétvégén, azaz augusztus 19-20-án lesznek a látványos dinamikus versenyszámok, amikor az egyetem körül mérik össze tudásukat a formula autók.   Érdekessége a magyar futamnak, hogy egy kategóriában, egymás ellen indulnak a hagyományos, belsőégésű, és az elektromos motorral felszerelt járművek. A dinamikus versenyszámok csúcsa a vasárnapi úgynevezett endurance-futam, amelyben 22 kilométert kell megtenniük a versenyzőknek, és az üzemanyag takarékosságot, az időt és az állóképességet is vizsgálják.   De mi is az a Formula Student?   A Formula Student egy formula autós (nyitott vezetőfülkés) versenysorozat, mely alapvetően konstruktőri verseny, a hangsúly elsősorban az alkalmazott módszereken, a felhasznált technikákon, a csapatmunkán, s a statikus versenyszámok során az elődásmódon van. A gyorsaság, a direkt egymás elleni versenyzés nem jelenik meg, a végeredmény összetett pontszámítási szisztéma alapján alakul ki. Az XMEDITOR nyolcadik alkalommal rendezi meg a Formula Student Hungary konstrukciós versenyt, mely az eddigi gönyűi helyszínről beköltözött Győrbe, méghozzá a Széchenyi István Egyetem területére, illetve környékére.   Nincs a világon még egy olyan FS-verseny, mely városi körülmények között zajlik. A Formula-1-ben az egyik legnépszerűbb futam a Monte Carlo-i, a győri versenyt tehát a Formula Student Monte Carlo-jának is hívhatjuk. 2010-ben 6 országból 11 csapat nevezett, majd az évek során egyre többen jelentkeztek és érkeztek a megmérettetésre. 2012-ben már elektromos autók is rajthoz álltak, így vált az FSH komplex versennyé.   Idén is számos országból jelentkeztek a küzdelemre: ezen a nyáron 39 team próbál a legjobb lenni Győrben. Közülük 13-an elektromos járművel tesztelik az új pályát.   Izgalmas versengésnek ígérkezik tehát az idei FSH, hiszen az indulóknak új és szokatlan kanyarokban, új környezetben kell bizonyítaniuk augusztus 17-20-a között.   Fotók: Lukács Gabriella, Polcz Péter, Farkas Csaba

Több száz rekesz borult az úttestre egy kamionról

2017.08.18.
Több száz rekesz borult az úttestre egy kamionról péntek délután Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a 25-ös főút Borsodnádasd és Bükkszenterzsébet közötti szakaszán, Borsodnádasd közelében. A balesethez Ózdról érkeztek ki a hivatásos tűzoltók, akik megkezdték a műszaki mentési munkálatokat. Elsődleges információink szerint a balesetben senki nem sérült meg. 
Címkék: 

Játszóteret csinálnak az utcákból Bécsben

2017.08.18.
Meghatározott napokon, délutánonként újra a gyerekeké fővárosunk néhány utcája, ahol szabadon labdázhatnak, biciklizhetnek vagy ugróiskolázhatnak anélkül, hogy ideges felnőttek elzavarnák őket a parkoló autóikat vagy a nyugalmukat féltve. A Wiener Spiel!straße nevet viselő kezdeményezés keretében ugyanis időről-időre elzárják Bécs egy-egy utcáját a forgalom elől és játszóutcát csinálnak belőle. Fotó: orf.at Itt képzett pedagógusok várják a gyerekeket – elsősorban olyan játékokkal, amelyekhez egy játszótéren nincs elég hely. A különböző labdajátékok, zsonglőrködés, kreatív elfoglaltságok mellett így rendkívül nagy népszerűségnek örvend a KinderRadSpaß biciklis program, amely nemcsak ügyesebb, de biztonságosabban biciklizésre tanítja a gyerekeket. A játszóutcák természetesen a felnőttek előtt is nyitva állnak. Ők piknikezhetnek vagy beszélgethetnek egy jót a környéken lakókkal. A Wiener Spiel!straße (Bécsi Játszóutca) a Bécsi Városháza oktatási valamint városfejlesztési ügyosztályának közös projektje. Célja, hogy a gyerekek visszafoglalhassák az utcát, és együtt játszanak. A kezdeményezéshez a kerületek szabadon csatlakozhatnak – eddig a 3., a 9. és a 10. kerület vesz részt a projektben.
Címkék: 

A Honda identitás

2017.08.18.
Kevés olyan járműmárka van a világon, amely az emberi lélekre és tudatra identitás teremtő hatással bír. A járműiparban ezen kevesek egyike a Honda, amelynek vásárlói talán a legnagyobb számban gondolják úgy, hogy egy velük, az ő stílusukkal, értékrendjükkel, világlátásukkal azonos, vagy inkább ahhoz hasonlatos gépet vásárolnak. Azért különleges a Honda márka és a vásárlói között e titkos kapcsolat, mert bár egy igen magas minőségű, de semmiképpen sem luxus, vagy magas sznobéria faktorú prémium termékről van szó. Arról nem is beszélve, hogy a Honda termékpalettája lehetővé teszi, hogy ne csak autóban, motorban, robogóban, de akár sövényvágóban, fűnyíróban, csónakmotorban vagy áramfejlesztőben is kifejezhessük a márka értékeihez fűződő identitásunkat. Magyarországon a Honda rajongás, ha nem is szubkultúra, de azért nem ölt tömegméreteket.  A Jazz, a Civic vagy a HRV eladásai nem döngetnek piaci rekordokat. Motorkerékpárban egy ideje ugyan hagyományosan piacvezető a legnagyobb japán márka, viszont a piac olyan kicsi, hogy ezért nem nevezhető a két kerekű Honda rajongás sem tömegméretűnek.  Képre kattintva galéria nyílik! Ráadásul nekem kifejezetten szimpatikus is ez a Honda identitás, még akkor is ha nem vagyok a márka fanatikusan elkötelezett hívei közül való. Minőség, precizitás, megbízhatóság, különleges design. Ezek mind fontos és Honda termékekre jellemző értékek, ezért azt kijelenthetem, nem állna távol tőlem az az attitüd, hogy mindazon termékcsoportból ahol ez lehetséges a Honda márkát válasszam. Itt van mindjárt az új Civic, amelyről talán kevesen tudják, hogy több korábbi generációja a globális autóeladási lista top tíz szereplője. Ami azért elég komoly elismerés ha figyelembe vesszük a különböző kontinensek gyökeresen eltérő ízlés világát.  Szóval el tudnék képzelni magamnak egy új Civic-et, mellé pedig városi közlekedéshez egy PCX-et. Ha pedig egyre több hölgy társamhoz hasonlóan valódi túramotoros kalandorkodásra adnám a fejem, és megtehetném, vélhetően egy Africa Twin CRF 1000 L mellett döntenék. Ez csak az elmélet, a gyakorlatban viszont éppen az utóbbi hetekben keresgéltem fűnyírókat és nem megrögzött Honda rajongóként is a Honda HRS fűnyíró család egyik design-os tagján akadt meg a szemem. A Honda HRS 536S például a design-ján és a márkáján kívül azért lett különlegesen szimpatikus, mert alkalmas az úgynevezett "mulcsozásra". Ennek lényege, hogy ez az okos és szimpatikus gép a levágott füvet egyúttal össze is darálja, amely visszakerül a földbe és tápanyagul szolgál a talaj részére. Vagyis nem csak füvet vág hanem komposztál, nem csak high-tech szerkezetű de hagyományos ökológiai módszereket is alkalmaz.  Tehát egyáltalán nem megrögzött Honda fun-ként pontosan értem és megértem miért rajonganak sokan a márkáért és az általa képviselt értékekért. Nem is csodálkozom, hogy a Honda - nálunk sajnos nem kapható - szuper CUB nevű kismotorjából több mint száz millió darab fogyott világszerte és hogy a Civic-en kívül a CRV is a globális toplista egyik éllovasa. Megértem azt aki a Honda autójából egy Honda fűnyírót vesz ki a telkén és azt is aki a Hondájának vonóhorgára egy finoman brummogó Honda csónakmotorral szerelt kishajót húz a vízpartra.  A márka identitás ugyanis sokszor a sznobéria ikertestvére. Valjuk be sokan, sokszor azért rajonganak egy márkáért mert attól magasabb társadalmi presztízsűnek érezhetik magukat. A Honda rajongás ennél magasabb rendű érzés. Egy hosszú évtizedek óta, töretlenül képviselt, minőség tudathoz, innováció igényhez és az utóbbi időben egyre magasabb fokú  környezettudatossághoz tartozást jelent. Ennél vállahatóbb értékeket nehéz is lenne egy gép esetében felsorolni.

A tilosban parkoló autókat elszállítják Budapesten

2017.08.18.
Azon gépjárművek tulajdonosai, akik az érintett terület megállni tilos jelzéssel ellátott útszakaszán parkoltak és gépjárművüket elszállították, a 06-80-180-780-as zöldszámon érdeklődhetnek arról, hová szállította el az illetékes hatóság járművüket, valamint a további teendőikről. A telefonszám 2017. augusztus 18-án 8 órától augusztus 21-én 20 óráig üzemel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az ünnepi hétvégére vonatkozó, megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek a fővárosban!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója