Sok dolguk volt a balatoni vízirendőröknek

2017.08.07.
Sok dolguk volt a balatoni vízirendőröknek az augusztus 6-i erős szélben. A Balatonaliga és Balatonboglár előtti vízterületen például homokpadon fennakadt vitorlásoknak segítettek, mert az erős hullámzás miatt nem tudtak továbbhaladni. A Badacsony előtti vízterületen az erős szél miatt leszakadtak egy hajó vitorlái, ráadásul manőverezés közben a kishajó külmotorja feltekerte a kikötőköteleket. A zamárdi előtti vízterületen szintén egy vitorlás kishajó vezetője kért segítséget: túl közel sodródott a parthoz, motorja meghibásodott. Balatonföldvárnál egy elsodródott szörfösnek, majd egy rózsaszín, flamingós gumimatracon elsodródott személynek, valamint a matracos segítségére siető szörfösnek és egy úszó személynek segítettek. A mentések idején II. fokú viharjelzés volt érvényben már a reggeli óráktól az egész Balaton vízterületén. A vízirendőrök továbbra is felhívják a figyelmet arra, hogy a fürdőzők és a vízben tartózkodók biztonsága érdekében elengedhetetlenül fontos figyelembe venni a viharjelzést! Elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszva, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével).

Jó első félévet zárt a nemzetközi Generali Csoport

2017.08.07.
A több mint 60 országban jelen lévő vállalatcsoport működési jövedelmezőségét jól mutatja a kitűzött célt túlteljesítő, 13,6 százalékos sajáttőke-arányos megtérülés. A 36 milliárd eurót meghaladó díjbevétel továbbra is stabil (-0,8%). A nem-élet üzletág díjbevétele 1,5 százalékos növekedéssel meghaladta a 11 milliárd eurót, a növekedés húzóereje a gépjármű szegmens (+3,7%) volt. Az életbiztosítási szektorban az új értékesítési érték (New Business Value) 52 százalékkal, közel 950 millió euróra nőtt. A nem-élet kombinált hányad (combined ratio) 92,9 százalékkal kitűnő szinten áll, míg a vállalat tőkehelyzete tovább erősödött: a gazdasági szolvencia ráta 207 százaléko (Economic Solvency Ratio).

Hajómodellező-világbajnokság Nagykanizsán 250 indulóval

2017.08.07.
A kilencnapos rendezvény hétfői sajtótájékoztatóján Lekszikov Zsolt, a szervező Canissa Modellező SE elnöke elmondta: a Távol-Kelettől az Egyesült Államokig nagy az érdeklődés a világbajnokság iránt, a 250 versenyzővel és technikai személyzettel együtt 600-800 résztvevőt várnak a nagykanizsai Csónakázó-tóhoz. A megnyitót augusztus 18-án, 18 órától tartják, a vb záróeseményét pedig augusztus 27-én, 17 óra 30 perctől. A versenyen 19 kategóriában zajlanak a küzdelmek, mindennap két-három pályán, párhuzamosan. Tizenkilenc ország 250 indulója 730 hajóval versenyez augusztus 18-tól Nagykanizsán Forrás: Canissa Modellező SE Lekszikov Zsolt hozzátette: a magyar válogatott 42 versenyzőt vonultat fel, valamennyi kategóriában vízre szállnak a hajóikkal, és a tavaly szintén Nagykanizsán rendezett Európa-bajnokság eredményei alapján azt remélik, hogy dobogós helyeket is szereznek. A nagykanizsai szervező egyesület a tagjai közül három junior és három felnőtt versenyzőt indít. Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője fővédnökként arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a Nagykanizsán évek óta zajló városfejlesztési stratégia fontos része a Csónakázó-tó, amelyre az itt élők és az ide érkezők is szabadidőközpontként, pihenőövezetként tekintenek. Lovas military-versenyek, fogathajtó bajnokságok és sárkányhajós futamok helyszíneként már évek óta kedvelt, amelyre folyamatos fejlesztésekkel és a hajómodellezők világbajnokságához hasonló jelentős rendezvényekkel szeretnék még inkább felhívni a figyelmet.

Megvannak a 17. Fina VB FŐszurkolói

2017.08.07.
Sári Boglárka és Szabó Ádám lettek a 17. Fina Világbajnokság FŐszurkolói, így övék lett a Főtaxi egyik elektromos kisautója, valamint egy 100.000 ezer forinttal feltöltött prepaid kártya is. A játékban azok vehettek részt, akik a világbajnokság ideje alatt Budapest népszerű helyszínein rábukkantak a Sláger FM száguldó riporterére a Főtaxi felmatricázott autójában. Akinek ez sikerült, 20 ezer forint értékű Főtaxi ajándékcsomaggal lett gazdagabb. A 15 szerencsés közül sorsolták ki a főnyeremény gazdáit, akiknek Sivó Annamária, a Főtaxi Zrt. értékesítési vezetője adta át a nyereményüket. Derzsi Emese lett a szerencsés nyertese a Facebookon 2017. július 21. és 2017. július 31. között zajló, „Szállj be te is! Pózolj elektromos kisautónkkal, és nyerd meg!” nyereményjátéknak, így ő is egy Főtaxis elektromos kisautóval lett gazdagabb. A játékban való részvételhez fényképet kellett készíteni a Duna Aréna mellett az elektromos kisautóval, majd a képet feltölteni a Főtaxi Facebook oldalára. A játékba több mint 200 fotót küldtek be a szurkolók, közülük sorsolták ki a nyertest, aki nyereményét a Főtaxi székházában vehette át.

Inter Cars – Traininig, Coaching vagy továbbképzés?

2017.08.07.
A training és a coaching csak néhány éve divatos kifejezés, de amit takarnak, koránt sem újkeletű dolog. A kifejezések a folyamatos fejlődésre utalnak, illetve a fejlődés kulcsát adó tudás megkaparintásának folyamatára. Sok vállalkozás, így sok autószerviz is megragad egy bizonyos fejlődési szinten, így sem a minőséget, sem a mennyiséget nem tudják növelni, magyarul egy határ után nincs is több bevétel, pedig lehetne. Nem kézzel fogható Egy vállalkozás vezetése sok tapasztalatot igényel, ugyanakkor arra a készségre is szüksége van a vezetésnek, hogy a változó világ új módszereit mindig beemelje szolgáltatásába, hiszen, ha ezt nem teszi, akkor lemarad a versenytársaival szemben. A több tucatnyi minőségi szervizt összefogó Q-Service hálózat központjában azon dolgoznak a munkatársak, hogy a járműjavító ipar legújabb módszereit, a cégvezetés – különösen a járműfenntartó cégek vezetésének – legmodernebb formáit megismerjék, majd továbbadják. Az autókat persze a kollégák javítják, de az ügyfeleket elsősorban a cégvezetésnek kell megnyernie. Az eszközök széles tárháza áll rendelkezésre, hogy minél több és minőségibb ügyfél térjen be a szervizünkbe, de az ügyvezetés gyakran tart az új módszerek elsajátításának nehézségeitől, vagy egyszerűen nem is hisz azok hatékonyságában. 5 hangsúlyos pont a szemléletben Piri András Q-Service üzletág vezetője öt olyan szemléleti jó tanácsot fogalmazott meg, amelyek elfogadása alapvető ahhoz, hogy egy járműjavító vállalkozás megkezdhesse menetelését a következő lépcsőfokokon. Sok szerviztulajdonos azt gondolja, hogy jó bornak nem kell cégér, vagyis például marketing tevékenységre semmi szükség, hiszen a meglévő ügyfelek elégedettek és visszajárnak. Ebből egyrészt soha nem lesz fejlődés, növekedés, másrészt, a meglévő ügyfelek bele fognak akadni más cégek reklámjaiba, akcióba, és könnyen megtörténhet, hogy aki egyszer máshová ment javíttatni, azt soha nem látjuk többi a saját szervizünkben. 1 – Kezdjünk el tudatosan ügyfeleket keresni! A szerviz is profitorientált vállalkozás. A Q-Service által tartott training-eken nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy ne csak a régi ügyfeleink öregedő autóra koncentráljunk, hanem teremtsük meg annak a feltételeit, hogy akár garanciaidő alatt álló, új autókat is vállalhassunk szervizünkben. Erre egyébként a Q-Service tagoknak van is jogosultsága, hiszen az úgy nevezett csoportmentességi rendelet alapján, a garancia időn belüli időszakos karbantartások elvégzésére már nem kötelezheti a járműtulajdonosokat semmi, hogy kizárólag márkaszervizben végeztethetik a műveleteket, hanem a megfelelő anyagok és alkatrészek, valamint megfelelő dokumentálás esetén, gyakorlatilag bárhová fordulhatunk. És ez még csak egy a sok lehetőség közül. 2 – Figyeljük a konkurenciát! Csak kevesek kiváltsága, hogy egy adott területen monopóliummal rendelkeznek egy szolgáltatásra. Csatolva az első pontra itt is elmondható, hogy ha valamilyen szolgáltatás, vagy akció a konkurenciánknál megtalálható, bizony érdemes komolyan elgondolkodni rajta, hogy mi is fejlesztünk, vagy beruházunk, esetleg kitanulunk valami új dolgot, hogy emiatt se történhessen meg az, hogy átpártolnak ügyfeleink, vagy az újak eleve nem hozzánk jönnek be. Képzés az Inter Cars budapesti központjában 3 – Ne féljünk tanácsot kérni! Miért is kéne ismernünk például a közösségi médiában való megjelenés technikáját, annak előnyeit? Honnan kellene tudni valakinek, aki előtte soha nem foglalkozott ilyesmivel, hogy hogyan fejleszthető hatékonyan a szerviz ismertsége, hogyan érdemes kialakítani az úgy nevezett image-et, hogyan finanszírozható hatékonyan a fejlesztés? Sehonnan, de ebben is segítenek a Q-Service központjában dolgozók. Nem kell feltalálnunk a kanálban a mélyedést, minden problémára létezik már a legjobb megoldás és a hálózat tagjainak ezt készséggel el is árulják. 4 – Ne féljünk segítséget elfogadni! Kicsit a hármas pont köszönt vissza pepitában. Mégis érdemes külön bekezdést szentelni neki, mert ez már cégvezető pszichológia. Vannak olyan szerviztulajdonosok, akik görcsösen ragaszkodnak ahhoz, hogy amit elértek az életben, azt kizárólag saját maguknak köszönhetik. De ha a segítség elfogadása az ára annak, hogy tovább lepjünk a mostani szintről, esetleg annak, hogy kimásszunk a gödörből, akkor ez egyáltalán nem szégyen, sőt erénnyé válik. 5 – Figyeljünk a csapatunkra! Ahogy már említettük, a szervizben az autókat a szerelők javítják, tehát a gépezet talán legfontosabb láncszemei ők. Gondoskodjunk arról, hogy jól érezzék magukat a munkahelyükön. Ne szenvedjenek hiányt szerszámban, alkatrészben, legyen minőségi munkaruha és így tovább, egy szóval a munkakörülmények legyenek megfelelőek. Építsünk belőlük igazi csapatot, akik egymást segítve és támogatva oldják meg a problémákat. Kerüljünk el mindenféle feszültséget a munkatársak között, ha kell, felülről irányítva a dolgokat. „Nem elég jónak lenni, azt meg is kell tudni mutatni.” A Q-Service tagjai egységes arculatot kapnak. Az országosan is jól ismert logó visszaköszön a bejáratnál, az ügyféltérben, a szerelők munkaruháján, és persze a papíralapú anyagokon: munkalapokon, számlákon egyaránt. A „tartalomhoz a forma” elvét követve elmondható, hogy ma már nem elég profin autót szerelni, profinak is kell látszani. Egy rozsdás udvarkapu, egy gazos előkert, egy koszos műhely, egy fecnikre firkált árajánlat sok ügyfelet elriaszthat. A Q-Service tagoknál előírás a rendezett környezet az ügyfélváró és az egységes megjelenés minden szinten. Nem csak kötelező az megfelelő külalak megléte, hanem a rendelkezésre álló vizualizációs anyagokat rendelkezésre is bocsátja a központ, úgyhogy ezek tervezésével, gyártásával már nem az egyes szervizeknek kell bajlódniuk. És indul a fejlődési dominó Az arculatváltás után több ügyfél érkezik a szervizbe és a nagy számok törvénye alapján ezek között lesznek az erősebb fizetőképességgel rendelkezők is. A jobb ügyfelek több bevételt is jelentenek, amelyet visszaforgatva a kollégák képzésébe, szerszámokba vagy bármibe, ami javulást jelent, a folyamat kezdődik elölről és remélhetőleg a fejlődési spirál csak tekeredik és tekeredik tovább. Testreszabott tanácsok A Q-Service hálózat partnereinek vezetői egyenként találkoznak a központ munkatársaival, így csak azok a dolgok kerülnek fókuszba, ami az adott vezetőnek, vagy tulajdonosnak fontos. Nincsen egységes kézikönyv „Így vezesd a szervized” címmel, hanem az egyedi igények és tulajdonságok figyelembe vételével folyik a training, így mindenki saját kézikönyvet írhat, és ahhoz folyamatosan csatolhat további lapokat.

Sporttörténelmet írt a magyar pilóta

2017.08.07.
A magyar pilóta sporttörténelmet írt a Torunban rendezett vb-n, ugyanis hetedik világbajnoki címét szerezte meg, egyúttal sorozatban a harmadikat. "A Wroclawban megrendezett Világjátékok technikailag volt embertpróbáló, a toruni vb viszont mentálisan viselte meg a mezőnyt" - nyilatkozta győzelme után Tóth a Nemzeti Versenysport Szövetség tájékoztatása szerint. A pilóta elmondta, a változékony időjárás miatt a 12 nap alatt csak négy versenyszámot tudtak teljesíteni, ugyanakkor végig készen kellett állniuk, hogy bármikor tudjanak repülni, mivel nem lehetett tudni, mikor kapnak felszállási engedélyt. A dobogón nem Tóth volt az egyetlen magyar, az ezüstérmet Szilágyi János szerezte meg.

Sokkoló fotók a Dunavarsánynál történt balesetről

2017.08.07.
Eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze 2017. augusztus 7-én 8 óra 6 perckor két személygépkocsi és egy tehergépjármű az 51-es számú főút 29. kilométerszelvényében Dunavarsány külterületénél. A balesetben egy személy életét vesztette, egy másik személy megsérült. Összetört gépjárművek az 51-es főúton, Dunavarsány külterületén, ahol két személyautó és egy teherjármű ütközött össze 2017. augusztus 7-én. A balesetben egy ember meghalt. MTI Fotó: Mihádák Zoltán A rendőrök a helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a forgalmat Budapest irányából Dunavarsány, Baja irányából pedig Majosháza irányába terelik. Forrás: Police.hu Forrás: Police.hu

Talmácsi Gábor a BMW Motorrad Magyarország márkanagykövete lett

2017.08.07.
Talmácsi Gábor gyorsaságimotor-versenyző a 2007-es MotoGP 125 cm 3-es kategóriájának világbajnoka idén egy vadonatúj BMW G 310 R motorkerékpárt használ. Talma motorsport karrierje több mint húsz éves múltra tekint vissza. 14 évesen, 1995-ben indult először felnőtt versenyen, majd 1999-ben megnyerte mind a magyar bajnokságot, mind az Alpok-Adria kupát. 2000-ben az Európa Bajnokságon összetettben az ötödik helyen végzett. Első jelentős sikereit a MotoGP sorozat 125-ös kategóriájában 2005-ben a RedBull KTM csapatában élte meg, három futamon is első lett: Mugello-ban, Assen-ben és Katar-ban is a dobogó legfelső fokára állhatott, míg a bajnokságban bronzérmet szerzett. Az Aspar Aprilia versenyzőjeként 2007-ben ugyanebben a kategóriában megszerezte világbajnoki címét. 2014-ben saját csapatot alakított Talmácsi Racing néven, ahol komplett motorsport képzést kínálnak fiatal magyar tehetségeknek. Jelenleg az újonnan alapított vállalkozásait Talmácsi Group név alatt működteti. Talmácsi Gábor számos díjat és elismerést kapott, többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét és Aranysisak- Casci d’Oro díjat 2007-ben, többször választották az Év Sportolójának, különböző grémiumok az Év Emberének, illetve 2011-ben az Év legnépszerűbb sportolójaként a legtöbb médiamegjelenés is az ő nevéhez köthető. A BMW G 310 R a BMW Motorrad számára új hengerűrtartalom-kategóriában képviseli a BMW roadsterek szellemiségét. A szíve egy teljesen új fejlesztésű, 313 köbcentiméter hengerűrtartalmú, folyadékhűtéses, négyszelepes egyhengeres motor két felülfekvő vezérműtengellyel és elektronikus üzemanyag-befecskendezéssel. Az erőforrás különlegessége a hátrafelé megdöntött beépítés, az „open deck” építésmód szerint készített henger, valamint a 180 fokkal elforgatott hengerfej, ez utóbbinak köszönhetően a szívócső a motor menetirány szerinti elejére kerülhetett. Az egység 9500 fordulat/percnél leadott 25 kilowatt (34 lóerő) teljesítménye, valamint a 7500 fordulat/percnél ébredő 28 newtonméter forgatónyomatéka, illetve a motorkerékpár mindössze 158,5 kilogramm menetkész saját tömege jóvoltából az új BMW G 310 R egy igazán dinamikus partner. „A BMW G 310 R egy kimondottan fürge és jól kezelhető motor, meglepett a dinamizmusa és a mindennapi használhatósága. Az, hogy a BMW Motorrad már ebben a kategóriában is ilyen erős alternatívát kínál, azt gondolom, hogy kiváló lépés a márka részéről” – osztotta meg első benyomásait Talmácsi Gábor az átvétel során. „Nagy megtiszteltetés és öröm, hogy Talmácsi Gábor elfogadta a felkérésünket és a BMW Motorrad Magyarország márkanagykövete lett. Talma kiemelkedő sportolói karrierje, személyisége, a részletekbe menő professzionalizmusa tökéletesen illik a BMW Motorrad által képviselt értékekhez. Bízunk benne, hogy a frissen létrejött partnerség, mind Talmácsi Gábor, mind a BMW Motorrad számára gyümölcsöző lesz. A BMW Motorrad Magyarországon is egy sikertörténetet épít, az idei év első hat hónapjában a BMW a legnépszerűbb márka az 500 cm3 feletti kategóriában, mely pozíció megtartásához az év során érkező újdonságok is nagyban hozzájárulhatnak. Talmácsi Gábor személye, márkanagyköveti aktivitása reményeink szerint további vonzerőt, érvet jelent majd a BMW motorkerékpárok mellett” – mondta el Zámbó Balázs, a BMW Group Magyarország motorkerékpár márkavezetője az átadás alkalmával a Wallis Motor Pest Hungária körúti motorkerékpár szalonjában.

Vihar és esőzés miatt inti óvatosságra az autósokat a rendőrség

2017.08.07.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő reggel 5 óra 2 perckor kiadott előrejelzése szerint a Nyugat-Dunántúl kivételével az ország több pontján várható eső, zápor, egy-egy zivatar. Északkeleten erős, viharos szél várható - írta a rendőrség, amely felhívta a figyelmet arra: a legjobb prevenció minden esetben a közlekedési szabályok megtartása, azonban a megváltozott időjárási viszonyokhoz való alkalmazkodás is kiemelten fontos. Egy autó a vihar után vízzel borított Maglódi úton 2017. augusztus 6-án. MTI Fotó: Lakatos Péter Az évszak egyik jellemzője a váratlanul lezúduló, özönvízszerű esőzés, mely próbára teheti a gépjárművezetőket. A látótávolság hirtelen csökkenésén túl, az autósok nagy része nem számol az úgynevezett „vízen futás” veszélyeivel. Ilyenkor a kerék fokozatosan elveszíti kapcsolatát az úttesttel, „felfut” a vízre, és a tapadás megszűnése miatt a jármű kormányozhatatlanná válik. Mindez akkor alakul ki a legkönnyebben, ha a nagy sebesség kopott gumiabroncsokkal párosul. Az autógumi futó felületének bordázatát nyáron is ellenőrizni kell, zivatar idején azonnal csökkentsék a sebességüket, vagy álljanak félre, és ha csendesedik az eső, akkor folytassák útjukat. Tartsanak nagyobb követési távolságot és közlekedjenek lassabban!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója