Tarlós: problémásak a kamerás büntetések

2017.03.27.
A közterület-felügyelő akkor büntethetne szabályosan, ha nem csak a közterület-felügyeleti kamera felvételére támaszkodna, hanem a helyszínen lenne, és ott szabná ki a büntetést. A legtöbb esetben nem ez történik, hanem egy szobában ülve a kamera felvétele alapján büntet, ez szabálytalan - fejtette ki. Tarlós István úgy fogalmazott: "megpróbálok beavatkozni amennyiben igaz az, hogy Budapest egy város, és minden kerületben én vagyok a főpolgármester". A kerületi közterület-felügyeletek jelen pillanatban is még teljesen önállóak és eléggé dezorganizáltan működnek - értékelte. - Az a véleményem, hogy a szellemiségüket is, és a helyzetüket is érdemes volna felülvizsgálni - mondta a főpolgármester, aki azzal indokolt: a közterület-felügyeletet nem arra találták ki, hogy az autósokat üldözve szabályos "pénzbehajtásnak látszó akciókat bonyolítsanak le". Szólt arról is, régóta "rossz szemmel" nézi, hogy az óvodáknál és az iskoláknál reggel és délután megjelenek kerületi közterület-felügyelők és "kényszerhelyzetben lévő" szülőket büntetnek. Tarlós István megjegyezte azt is, túlzónak tartja, hogy 50 ezer forintra büntetnek autósokat egyes szabályszegések miatt, ezért módosítást kezdeményez ez ügyben is. A rendőrségnél és a belügyminiszternél javasol módosítást a közterület-felügyelettel kapcsolatban - jelezte kérdésre. Tarlós István azt mondta, hogy a lakossági elégedetlenség nagyon nagy mértékű ezekben az ügyekben. Nem az autósok üldözése és a pénzbeszedés az egyetlen feladata a közterület-felügyeleteknek - jelentette ki. Hozzátette: utánanéz annak, hogy a közterület-felügyelőknek van-e érdekeltségük minél több bírság beszedésében, mert ha igen, akkor azon változtatni kell.

Lufthansa érdeklődik a hyperloop technológia iránt

2017.03.27.
Megtörténtek az első egyeztetések a Hyperloop Transport Technologies (HTT) céggel, de stratégiai együttműködés nem jött létre - mondta. A HTT és konkurense a Hyperloop One a Tesla vezérigazgatója Elon Musk ötlete alapján olyan csőpostához hasonlítható szállítási technológia kifejlesztésén dolgozik, amelyik vákuumos csővezetékben óránként 1200 kilométeres sebességgel teszi lehetővé utasok és teheráru szállítását. A Bild am Sonntag cikke alapján a Lufthansa számításai szerint a München-Hamburg, Berlin-Düsseldorf és Köln-Berlin útvonalakon lehetne hyperloop összeköttetéssel gazdaságosan kiváltani a légi járatokat. A Lufthansa szóvivője a lap cikkének ezt az állítását nem kommentálta a dpa hírügynökségnek.

Halálos baleset és útlezárás az M7-es autópályán

2017.03.27.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, közúti közlekedési baleset történt 2017. március 27-én 8 óra körüli időben az M7-es autópálya 72. kilométerszelvényében, Kőszárhegy térségében, a Balaton felé vezető oldalon. A rendelkezésre álló adatok alapján négy gépjármű ütközött össze. A balesetben többen megsérültek, közülük egy személy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani. A további balesetek elkerülése érdekében, kérjük a gépkocsivezetők fokozott figyelmét és türelmét!

Navigációs sztorik a nagyvilágból - ázsiai trendek

2017.03.27.
Az egyes országok sajátosságait olykor még felkutatni is nehéz, számos, az európaitól eltérő szabályozás vonatkozik a szoftverfejlesztés munkafolyamataira. Kerecsen Tamás az NNG technológiai vezetője megosztotta tapasztalatait a világ egyik legkülönlegesebb piacáról, Ázsiáról. Japán az ázsiai régió második legnagyobb piaca, az ország sajátossága, hogy az új személyautók iránti kereslet általánosságban csökken, ennek ellenére a luxusautó eladások 19 százalékkal növekedtek 2016-ban. A rögtön szembetűnő egyedi írásmód mellett Japánban a házak címezése is rendhagyó, így a helyiek között egyre nagyobb népszerűségnek örvend az egyszerűen használható, telefonszám szerinti navigálás. A japán piac egyéb sajátosságairól az alábbi videó is beszámol, mely a Jaguar-Land Rover japán piacra készült modelljeinek navigációját mutatja be, amit az NNG budapesti kollégái fejlesztettek. A képre kattintva videó indul. A kulturális különbségek mellett az ázsiai piacok egyik sajátossága a rendkívül szigorú szabályozás a térképek kihozatalával kapcsolatban. Dél-Koreában például komoly büntetésre, indokolt esetben halálbüntetésre is számíthat az, aki koreai térképet szállít vagy küld külföldre. Ezzel az NNG-nek is meg kell küzdenie, mert a nyelvet beszélő és a piacot ismerő magyarországi kollégáink segítségével ugyan ki tudjuk fejleszteni a szoftvert itthon is, a teszteléshez és a térkép előkészítéséhez viszont oda kell utazniuk kollégáinknak néhány hétre, vagy akár hosszabb időre is. Hasonló biztonsági előírások Kínában is vannak. Az ottani navigációkhoz készített valamennyi, Kínát ábrázoló térképnek ugyanis tartalmaznia kell egy bizonyos fokú, központilag meghatározott torzítást. A térképet tartalmazó navigációs motort pedig a megfelelő kormányhivatalnak kell jóváhagynia, mielőtt az gyártásba kerülhet. Az ország ugyanakkor hatalmas potenciált jelent: az ázsiai régió legnagyobb piacán a belföldre gyártott autók jelentenek hatalmas lehetőséget az NNG-hez hasonló beszállítóknak, hiszen ezek élvezik a legnagyobb adókedvezményeket, ezért hatalmas rájuk a kereslet. Az idei évre az NNG elemzői – belföldi és külföldi gyártók modelljeit összesen vizsgálva – több mint 24,5 millió új autó eladását várják.  

Jó hír: kifogástalan a repülőgépek levegőjének minősége

2017.03.27.
A szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az utasok régóta aggályokat fogalmaznak meg azzal kapcsolatban, hogy a gépek fedélzetére befújt levegő minősége rossz. Az EASA szerint az utasok leginkább amiatt aggódnak, hogy a hajtóműből befújt levegő olajból származó illatanyagokat is tartalmazhat, amely káros az egészségre. Az EASA tájékoztatása szerint 2015 júliusa és 2016 júniusa között összesen 69 járaton vizsgálták a levegő minőségét a repülés minden szakaszában többféle repülőgéptípuson, a pilótafülkében és az utaskabinban is. Két műszercsoport az illékony szerves vegyületeket, a szén-monoxid- és a szén-dioxid-, valamint ózonszintet mérte, de figyelembe vették a környezeti adatokat is. Az eredmények azt mutatták, hogy egyetlen vizsgált anyag koncentrációja sem haladta meg a határértéket, főként a számos szennyezési lehetőség miatt alkalmazott nagy kapacitású levegőkicserélők miatt. A Boeing 787-es levegőjében pedig minden vizsgált elemből jóval kevesebbet mutattak ki. Ennek oka az, hogy míg a másik hét típus levegőrendszere a hajtóműből fújja be a levegőt (úgynevezett bleed air rendszer), addig a Boeing 787-ese közvetlenül a külső levegőt szívja be a belső térbe. Megjegyezték, hogy a repülőgépeken lévő levegő az átlagosnál sokkal szárazabb, a nyomás alatt lévő kabinban pedig olyan légnyomást tartanak fenn, amely a földön 2500 méter magasságban jellemző.

VW header

2017.03.27.

Körözött gépkocsik Csanádpalotán

2017.03.27.
Egy román állampolgárságú férfi egy tréler vezetőjeként 2017. március 26-án 1 óra körül akarta elhagyni az országot Csanádpalotánál. Az ellenőrzés megállapította, hogy a sofőr által szállított Audi S6 és Citroen C3 típusú gépkocsikat a német hatóságok körözik. A magyar rendőrök a két járművet lefoglalták.

Katari Nagydíj - Vinales szezonnyitó győzelme a Yamahánál

2017.03.27.
Eredmények, Katari Nagydíj: MotoGP (20 kör, 107,6 km): 1. Maverick Vinales (spanyol, Yamaha) 38:59.999 perc 2. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 0.461 másodperc hátrány 3. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 1.928 másodperc hátrány. Moto2 (20 kör, 107,6 km): 1. Franco Morbidelli (olasz, Kalex) 40:18.480 perc 2. Thomas Lüthi (svájci, Kalex) 2.681 másodperc hátrány 3. Nakagami Takaaki (japán, Kalex) 3.304 másodperc hátrány. Moto3 (18 kör, 96,84 km): 1. Joan Mir (spanyol, Honda) 38:27.364 perc 2. John McPhee (brit, Honda) 0.135 másodperc hátrány 3. Jorge Martin (spanyol, Honda) 0.218 másodperc hátrány.
Címkék: 

36 súlyos baleset és 43 ittas vezetés a hétvégén

2017.03.27.
Az elmúlt 72 órában a rendőrök 106 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyből 36 súlyos és 70 könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány összesen 481 személyt fogott el, közülük 119 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 297 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 578 személyt állítottak elő, köztük 151 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 43 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 355 esetben foganatosítottak.  

AMTS percről-percre – Sokan voltak kíváncsiak a Suzuki Ignisre

2017.03.26.
Az Lada Vesta mellett talán az új Ignis érdekelte a legtöbb látogatót az AMTS-en az új autók közül. A Japánban készülő mini SUV mindössze 3,7 méteres hosszával, és tekintélyes, 18 centis hasmagasságával és opciós, 400 ezer forintos  összkerékhajtásával könnyű terepen sem vall szégyent. A keskeny karosszéria ellenére van ötszemélyes kivitel a kocsiból, aki viszont megrendeli a sínen tologatható hátsó üléseket, annak meg kell elégednie négy ülőhellyel. A csomagtartó átlagos méretű a maga 267 literjével, viszont 40 litert veszít az, aki összkerékhajtással rendeli meg a kocsit. Szinte hihetetlen, de az alapváltozat tömege mindössze 810 kg, de még az összkerekes kivitel is csak 60 kilóval nehezebb nála. Újdonság a városi koccanásgátló rendszer, ami, ha gyalogost vagy álló tárgyat érzékel az autó előtt, akkor először a kormányt rezegteti meg, aztán automatikusan fékezésbe kezd.  Kizárólag az 1,2-es, 90 lóerős kettős befecskendezésű, négyhengeres szívómotorral lehet majd megvenni az Ignist, de ez elérhető az SHVS nevű enyhe hibrid rendszerrel is, amivel az átlagfogyasztás 4,6-ról 4,3 literre, a gyorsulás pedig 12,2-ről 11,8 másodpercre csökken.  A listaáron 3,75 milliós, valójában kicsit több mint 3 millióért elhozható GL alapváltozat felszereltségbe beletartozik a manuális klíma, a multifunkciós kormány, a telefonkihangosítás, a keréknyomás-ellenőrző, az első elektromos ablakemelő, a távirányítós központi zár, a CD-lejátszó, az USB-csatlakozó, az ötszemélyes kialakítás (a jobban felszerelt verziók a négyszemélyesek), a hat légzsák és az ESP is. A Suzuki standján természetesen Magyarországon készülő autók is voltak, a frissített SX4 és a Vitara mellett az első esztergomi Swiftet is kiállították, amely 1992-ben gördült le a szerelőszalagról.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója