Eredményes első félévet zárt hazánkban a Taxify

2017.04.16.
A nemzetközi hátterű start-up applikációját hazánkban már több mint 60 ezren töltötték le, közülük körülbelül 40 ezren legalább egyszer használták is a szolgáltatást. A kapacitás növelésével a cég hatékonysága is javult, a kezdeti 10-12 perces átlagos várakozási időt az elmúlt hat hónap során sikerült 4-5 percre csökkenteni. Nő a bizalom az applikációban történő fizetés iránt A Taxify célközönsége kezdetben leginkább az innovációra fogékony, az applikációkat és online fizetési módot szívesen használó utasok voltak. Mára azonban elmondható, hogy rengeteg olyan utassal bővült az ügyfélkör, akik alapvetően bizalmatlanok voltak ezekkel az újításokkal szemben. Ezt bizonyítja, hogy bár Közép-Kelet-Európában a nyugatihoz képest kisebb arányban használják az emberek a bankkártyás fizetés lehetőségét, a hazai Taxify-os utazások kiegyenlítésének közel 60%-a az applikációban történik a korábban uralkodó készpénzessel szemben. A külföldiek is preferálják a mobilalkalmazást és a bankkártyás fizetést „Mivel a Taxify számos európai országban jelen van, a külföldről hazánkba látogatók a már ismert, megbízható szolgáltatást tudják igénybe venni. Ehhez nagy segítség a 20 nyelven elérhető applikáció, mely valóban népszerű a Budapestre látogató turisták körében is” – mondta el Cziráki Dániel, a Taxify operatív vezetője. Kiemeli: a turisták szívesen használják akár egészen rövid távra is a Taxify autóit, különösen a 3-4 fős baráti társaságok. „Az applikációval könnyen még a kávézóban, étteremben megrendelik az autót és fejenként gyakorlatilag egy vonaljegy áráért eljutnak az úti céljukhoz úgy, hogy készpénzre sincs szükségük. A magyar fővárosba látogatók körében a leggyakoribb úti célok között természetesen a nagyobb látnivalók, a repülőtér és a belvárosi buli negyed szerepel” – összegez Cziráki Dániel. Régiós szinten vezető a magyar Taxify A körülbelül negyedmillió lebonyolított utazással  jelenleg hazánk a régióvezető. A sofőrök átlag értékelése az utasok visszajelzései alapján 4.89, ami kiemelten magasnak számit régiós szinten is a Taxify-nál, A közép-európai régióban Bukaresten, Prágában, Kijevben, Varsóban, Pozsonyban és Belgrádban van még jelen a cég.  Globálisan a Taxify márciusiban közel 1,5 millió utat bonyolított le világszerte. A februári globális növekedésük közel 20%-os volt, a márciusi közel 40 %-os és az áprilisi hónapra is közel 40%-os növekedést tervez a cég.

Halálos baleset az 52-es számú főúton

2017.04.16.
A helyszíni szemle adatai szerint egy 46 éves férfi közlekedett Mazda 5 típusú személygépkocsival Solt belterületén, a Kecskeméti úton Dunaföldvár irányába 2017. április 15-én 21 óra 30 perckor. A Kecskemét út és a Nyírfa utca kereszteződésében, az 52-es számú főút 54.040-es méterszelvényénél eddig tisztázatlan okból elütötte az úttesten – nem kijelölt gyalogos-átkelőhelyen – neki balról jobbra áthaladó gyalogost, egy 91 éves nőt. A baleset következtében az asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A sofőr – aki használta a biztonsági övet – nem sérült meg. A baleset körülményeit a Kalocsai Rendőrkapitányság vizsgálja.  Minden közlekedőnek tennie kell a saját biztonsága érdekében! Ennek egyik módja a láthatóság növelése. A közúti közlekedés legvédtelenebb résztvevői a gyalogosok, ezért mindent meg kell tenniük a saját észlelhetőségük érdekében. A fényvisszaverő mellény és egyéb láthatóságot biztosító kiegészítők használata, viselése életmentő lehet! Lakott területen kívül, éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a fényvisszaverő mellény vagy ruházat használata kötelező, azonban tanácsos azt más körülmények között - nappali fényben, illetve belterületen - is viselni, továbbá a sötét ruhák helyett feltűnő színűeket előnybe részesíteni, különösen éjszaka az úttesten vagy amellett gyalogolva. Számtalanszor tapasztalható, hogy a gyalogosok figyelmetlenül lépnek az úttestre vagy eleve szabálytalanul próbálnak átkelni azon. Gyakori jelenség az is, hogy a gyalogosok takarásból, álló járművek közül vagy mögül lépnek hirtelen az útra abban bízva, hogy az elsőbbséget megkapják. Ez megnyilvánulhat abban is, hogy a gyalogos úgy gondolja, ha ő látja a közeledő gépkocsit, akkor a járművezető is látja őt, de ez sajnos nem mindig van így. Ha az út mellett járda, leállósáv, útpadka és kerékpárút nincs, vagy az alkalmatlan a gyalogosközlekedésre, lakott területen lehetőleg a menetirány szerinti bal oldalon, lakott területen kívül pedig kizárólag a bal oldalon, a járműforgalommal szemben, az úttesten közlekedhetnek. Legyenek kiszámíthatók, ne váltsanak hirtelen irányt, ne tegyenek elhamarkodott mozdulatokat, mert ezekkel megzavarhatják a közlekedés többi résztvevőjét! Ha a gyalogos az út egyik oldaláról a másikra kíván átmenni, úgy elsősorban a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen kell átmennie. Ha nincs a közelben átkelőhely, úgy lakott területen levő főútvonalon az útkereszteződésnél (a járda meghosszabbított vonalában), valamint a menetrend szerint közlekedő jármű megállóhelyén levő járdasziget és az ahhoz közelebb eső járda között, egyéb helyen bárhol, a legrövidebb áthaladást biztosító irányban mehet át. A gyalogos átkelőhely azonban nem védett övezet! Ugyan ott elsőbbsége van a gyalogosnak, ám ezzel élnie kell és nem visszaélnie. A gyalogos olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs (például nincs gyalogos-átkelőhely), mielőtt az úttestre lép, köteles meggyőződni arról, hogy áthaladásával a járműforgalmat nem zavarja. Nem léphet az úttestre, ha a jármű olyan közel van, hogy annak zavarása nélkül az úttesten átmenni nem tud! Forrás: police.hu

A Citroen SUV offenzívája a C5 Aircross-szal folytatódik

2017.04.16.
A Citroen középkategóriás SUV-jának teaser fotói és néhány technikai részlete nagypéntek előtt láttak napvilágot, egyúttal az is kiderült a PSA csoport közleményéből, hogy az újdonság a távol-keleti piacon már a következő év második felében megjelenik, Európába viszont csak 2018 év végén érkezik a modell. A C5 Aircross a konszern EMP2-es platformjára épül, moduláris mivoltának köszönhetően e részletében osztozik a Peugeot 3008-cal és a DS 7 Crossback-kel, viszont ennél több részlet egyelőre nem tudható a jövevényről. A C5 Aircross formavilágával első alkalommal szintén a Shanghaji Autoszalonon talákozhatott a nagyérdemű, 2015-ben Aircross SUV Concept néven. Az összeszerelésnek értelemszerűen két lokációja lesz, az öreg kontinens számára a franciaországi Rennes-ben, a kínai piacra pedig chengdu-i gyárban készülnek az autók. Kínában a márka eladásai 17 százalékkal estek vissza 2016-ban az azt megelőző évhez képest, az így értékesített 250 ezret meghaladó volumen - ennek ellenére is - 20 százalékát teszi ki a Citroen globális eladásainak. A csökkenő kereslet a teljes PSA csoportra volt jellemző Kínában tavaly, a 618.352 darab eladott jármű 16 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A Citroen súlypont áthelyezése az egyterűekről a SUV-okra jóval később történt, mint a Renault-nál, vagy a Peugeot-nál, az európai vásárlók körében talán ennek tulajdonítható a népszerűség elvesztése a szakértők szerint. A márka szerint a C5 Aircross és annak kistestvére, a C3 Aircross a mérföldköve a Citroen új termék offenzívájának. Ezutóbbi előfutárát, a C-Aircross koncepciót, a genfi autószalonon mutatták be a múlt hónap elején és várhatóan már idén ősszel a kereskedésekben is látható lesz. A C3 Aircross a szub-kompakt egyterűt, a C3 Picasso-t fogja helyettesíteni a porfólióban, melynek architektúrája megegyezik a Peugeot 2008-aséval, és az Opel Crossland X-ével. A ráncfelvarrott C5 szedán, melynek európai gyártása nemrég leállt, szintén látható lesz a C5 Aircross-t és C-Aircross koncepciót bemutató shanghaji standon. Forrás: autonews.com

Harmincmillió euró érkezik Brüsszelből CNG és LNG töltőinfrastruktúra fejlesztésre

2017.04.16.
Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) közös érdekű közlekedésinfrastruktúra fejlesztési forrásként elkülönített 22 milliárd eurós összeg csaknem 90 százalékát, 19,3 milliárd € szerződött le a 28 tagállam pályázója, összesen 452 fejlesztési tervre. A kereslet óriási volt a források iránt, hiszen az első évben a rendelkezésre álló források három, míg a második évben a források több mint kétszeresét pályázták meg. Az innováció és új technológiák a meghirdetett keret nem egész 5 százalékát tehették volna ki a kiírások összetett feltételrendszere szerint. Az első két évben 300 millió eurónyi támogatást sikerült az e témakörbe tartozó pályázatoknak elérni. Az elsősorban, de nem kizárólag alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának fejlesztését előmozdítani hivatott csomag a bio- és földgáz alapú közlekedés kiépítésére a támogatási összeg 62 százalékát fordítja, míg az elektromos töltőpontok 18 százalékkal részesedtek. A Magyarországon még hiányzó, de a vonatkozó stratégia szerves részét képező alternatív energiahordozó, a hidrogéngáz töltőinfrastruktúra fejlesztése is számottevő méreteket ölt Európa más részein, hiszen 11 százaléknyi forrást kötöttek le rá. Csaknem minden közlekedési szektornak juttat LNG-t a CEF forrás, tengeri hajózásra 11 százalék, belvízi hajózásfejlesztésre a 300 millió 17 százaléka érkezett. Kizárólag közúti LNG és CNG infrastruktúra fejlesztésére a források 30 százaléka jut, miközben több szektor együttes LNG ellátására a források további 4 százalékát fordítja a CEF. Domanovszky Henrik - a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület elnöke Vízi, közúti és vasúti fejlesztések - Magyarország az első két évben sikeresen pályázta meg a számára elkülönített kohéziós kereteit, ugyanis az elérhető összeg 99,2 százalékát, mintegy 1070 millió eurót szerződött le. A jellemzően nagy vasúti és közúti fejlesztések mellett légiforgalmi és hajózást segítő projektek is szép eredménnyel járulnak hozzá hazánk fejlődéséhez, versenyképességének emeléséhez. A három nyertes innovatív projektet a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület nyújtotta be a kormány támogatásával. Eredményeként 6 darab töltőállomás jön létre közúti CNG és LNG járművek számára, egy LNG töltőpont a dunai hajózást támogatandó és a lehetőség nyílt egy új, magyar innovatív terméken alapuló szolgáltatási modell, a Clean Fuel Box alapján 39 CNG töltőpontot létrehozni. „Ezekkel a fejlesztésekkel lendületbe hozhatjuk a Magyarországon évtizedes lemaradásban lévő gázalapú közlekedést. Sikereink egyértelműen visszaigazolták az alapításunkkor megfogalmazott célokat, hiszen széleskörű szakmai összefogást terveztünk annak érdekében, hogy a hazánkban elmaradt g-mobilitás fejlődése útjára induljon” – tette hozzá a figyelmet az MGKKE elnöke.

Magyar hölgyek a világ autósportjában

2017.04.15.
Azt már régóta tudjuk, hogy mi magyarok a világ autótervezésében, autógyártásában és autósportjában évtizedek óta újra és újra letesszük a névjegyünket a legjobbak közé. Az viszont viszonylag új - és rendkívűl örvendetes - jelenség, hogy a magyar autóversenyző hölgyek közül immáron többen is ott tudnak lenni Európa komoly, és komolyan vett versenysorozataiban. Sőt, idén úgy tűnik, az egyik világmárka reklámarcaként is debütálhat két magyar hölgy - akik már jó ideje egyenrangú félként küzdenek a férfiak mezőnyében. De ne szaladjunk ennyire előre. Kovács Miklósnak, a Kia világhírű magyar autótervezőjének neve vélhetően már sokak előtt ismerős. Azt is sokan tudják, hogy a női szemeknek is egyre vonzóbb autókat előállító koreai gyártó sportos kisautójának, a Picanto-nak az új generációja ezekben a napokban, hetekben kerül a kereskedésekbe. Az viszont már kevesebbek előtt ismert tény, hogy két magyar autóversenyző hölgy idén ezzel a típussal, a Kia Piccanto-val versenyez a lengyel központú, majdhogynem Európa bajnokságként működő Kia Lotos márkakupában. Krajnyák Petrát és Vogel Adriennt pedig az idei AMTS Tuning Show-n az a megtiszteltetés érte, hogy a Kia Picanto arcaiként mutatkozhattak be a nagyközönség előtt.     Képre kattintva galéria nyílik! Mondhatnánk persze azt, hogy Adrienn és Petra számára szerencsés egybeesés az, hogy éppen idén, amikor megkezdik versenysorozatukat a Kia Lotos Kupában a Picanto versenyautóval, akkor újul meg a generációról generációra sármosabb, csajszisabb, dögösebb Picanto modell.Ez ugyan tény, de mindebből még korántsem következik, hogy a világ ötödik legnagyobb autógyártója meghozza azt a döntést, hogy Magyarországon - de valójában egész Európában - az ő arcukkal, nevükkel népszerűsítik a kisautót. Ehhez a döntéshez nyilvánvalóan arra is szükség volt, hogy a versenypályákon kívül, a kommunikációjukban, a társadalmi felelősségvállalásukban is olyan példát mutassanak, amely emberek milliói előtt teheti őket  - és rajtuk keresztül az arcukkal nevükkel reklámozott autótípust - szimpatikussá. A recept, vagy ha úgy tetszik, az ide vezető út, nem egyszerű: nyilván nem árt, ha két csinos, kedves lányról van szó, de a profi kommunikáció, a kedvesség, a munkabírás sem utolsó szempont. Valószinűleg az idei - minden eddiginél nagyobb közönségsikert hozott - AMTS Tuningh Show-n mindezt egyszerre bizonyították: három napon keresztül "állták a sarat" és mosolyogva, kedvesen hívták fel a nagyérdemű figyelmét az új, igazán formás Piccantóra. Petrát és Adriennt egyébként hamarosan a Hungaroringen is láthatjuk, hiszen az idei budapesti WTTC futam betétfutamaként megrendezett Kia Lotos versenyen, a május 12-14-i hétvégén, Michelisz Norbert mellett, kettőjükért is szurkolhat a magyar közönség.     Képre kattintva galéria nyílik! Igaz, akinek érdeklődését felkeltette ez a két vagány autóversenyző lány, annak szívesen ajánlok egy még közelebbi programot, ahol ráadásul kötetlenül, a versenydrukk okozta izgalmak nélkül lehet találkozni, beszélgetni velük.  Hozzám hasonlóan, ők is a Macskaárvaház Alapítvány nevű állatvédő civil szervezet aktivistái, így május elsején, hétfőn, az alapítvány árvaházánál, a heves-megyei Kápolna nevű - csodaszép - kis faluban velük és persze az alapítvány számos más kedves aktivistájával találkozhat bárki, aki az autósport mellett az állatvédelem ügyét is szívén viseli. Ja, és ha szabad a magam, Petra és Adrienn közös kérését tolmácsolni: aki eljön május elsején Kápolnára - ahol kedves mentett macskák mellett számos különleges versenyautót is megcsodálhat - mindenfajta belépő és részvételi díj helyett, hozzon magával egy zacskó macskaeledelt, amivel nem csak jót tesz, de egyúttal jegyet vált vele arra, hogy Petrával és Adriennel autózhasson is egyet.        

Kicsoda Carlos Tavares, az Opel megmentője?

2017.04.15.
Az energikus, több nyelvet tökéletesen beszélő Tavares nagyra törő ambíciói ellenére határozott, de szerény ember. A PSA 2016-os évértekelőjének első tíz percében folyamatosan megköszönte azok munkáját, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a csoport kimászott a gödörből. Kiemelte a dolgozók mellett a pénzügyi elemzők, az újságírók, a vállalatvezetők és a szakszervezeti bizalmik szerepét is. Nem magát helyezte reflektorfényben, nem magát ünnepelte, de jó karmesterként kihozta a legjobbat embereiből. Megnyerő modorával és határozottságával négy hónap alatt ütötte nyélbe az Opel megvásárlását. Meggyőzte a GM-et, a német, illetve a francia kormányt, a szakszervezeteket és az Opel, illetve a PSA vezetését, hogy Európa-bajnokként nagyobb esély van a fennmaradásra és a prosperálásra, mint egymás ellenfeleként. A PSA-Opel közös vállalat rövid távon 5 millió autót is értékesíthet évente és elérhetik az áhított 6 százalékos jövedelmezőségi szintet (profitrátát), amivel a részvényesek elégedettek lehetnek. Az Opel felvásárlásának lázában mindenki megmentőként tekintett Tavaresre és senki sem legyőzőként. A tranzakció óta hetek teltek el, vannak még megválaszolatlan kérdések, de a lényeg változatlan: az Opel német, a Peugeot-Citroen és a DS francia, a Vauxhall pedig brit marad. Karl-Thomas Neumann, az Opel első embere március végén Szentgotthárdon megerősítette ugyanezt és az együttműködés sikerét hangsúlyozandó elismerte, hogy a Crossland X és a Grandland X bizonyítják, hogy igenis lehet PSA-platformra jó és piacképes Opelt építeni. Aranyember Tavares már bizonyított. Három éve, amikor átvette a PSA-csoport vezetését bejelentette, hogy az előre menekülés nem történhet meg felvásárlások nélkül, de előtte rendet kell tenni a saját portán. Ez az expanziós törekvés tetszett a részvényeseknek és a francia államnak, hát még az a profizmus, amivel Tavares megtisztította a veszteséges csökevényektől a vállalatot. Márciusban a PSA 3,24 milliárd eurós eredményt jelentett be az egy évvel korábbi 2,73 milliárdhoz képest. Ne felejtsük el, hogy a PSA 2012 és 2014 között még 8 milliárdos veszteséget halmozott fel, 2015-ben pedig már 1,2 milliárd eurós profitot ért el. Hogyan? Megszorításokkal, költségcsökkentéssel, karcsúsítással, ésszerűsítéssel. A profitráta a tavalyi 5 százalékról hatra kúszott fel. Ugyanezt várják tőle most az Opelnél is, ebben partner a jelenlegi Opel-vezetés, bár újabban mindenféle pletykák keltek szárnyra arról, hogy esetleg távozik Neumann, akit Tavares jó szakembernek tart és továbbra is szívesen látná az Opel első embereként. Francia kapcsolat Tavares 32 évet töltött el a Renault-nál és a Nissannál, a japán márka észak-amerikai üzletágát vezette, amikor nagy lendülettel megérkezett Carlos Ghosn mögé, a második legfontosabb pozícióba. Mivel hamar kiderült, hogy két Carlos nem fér meg egy csárdában, 2013. augusztus 29-én lemondott pozíciójáról. A távozást megelőzte egy nyilatkozat, amelyben a Bloombergnek kifejtette, hogy erősnek és felkészültnek érzi magát, hogy valamelyik autógyártó első embere legyen. Mivel csak pár évvel fiatalabb Ghosn-nál, egyértelmű volt számára, hogy a Renault-Nissan szövetségben sosem lehet CEO. Sokáig azonban nem volt munka nélkül, 2014 januárjában már a PSA vezérigazgatói székében csücsült. Ekkor változott meg jelentősen a vállalat részvényesi összetétele, a francia kormány és a kínai Dongfeng Motor egyaránt 14-14 százalékkal szállt be az üzletbe, hogy megmentsék a szakadék széle felé tartó, a Peugeot-család többségi tulajdonában lévő PSA-t. Tavares ötéves programot dolgozott ki arra, hogy a PSA-csoport újra nyereséges legyen (az eredeti terv 4 százalékos profitráta volt, ebből csinált 4,5, majd 6 százalékot). Bár konzervatív módszerekhez nyúlt, két év alatt mégis sikerült fordítania, így újabb programot tett le az asztalra, benne az Opellel. Nem pazarol A portugált sok minden hajtja előre, az egyik álma, vagy inkább terve, hogy a világ leghatékonyabb autógyártója legyen. Ezt leginkább a veszteségek mérséklésével fogja elérni. Nem szeret pazarolni, és főleg nem szeret a fióknak, vagy a raktáraknak termelni. Átvételével a PSA kevesebb autót kezdett gyártani, 2,6 millióról 1,6 millió autóra csökkentette két alatt a termelést. Ezért is keltett némi meglepetést, hogy az Opel-PSA csoport első teljes évében, azaz 2018-ban 5 millió fölötti eladást vár. Jelenleg mintegy 4,35 millió autót gyárt a két vállalatcsoport közösen. Egy korábbi interjúban azt nyilatkozta a minőség legnagyobb ellensége a mennyiség. Hangsúlyozta, hogy ebben az iparágban az elmúlt években azok követték el a legnagyobb hibákat, akik meggondolatlanul és a következményekkel nem számolva csak a mennyiségi növekedésre hajtottak. Nem nevezte meg a vállalatot, de mindenki tudja, hogy a Volkswagen-csoportot hajtja ez a vágy. Tavares számára a teljesítmény sokkal fontosabb, mint a méret. Asztala csupasz Tavares igazi csapatjátékos, ezt az íróasztala is bizonyítja. Az ugyanis üres, még egy papírtartó sincs rajta. - Nincs szükségem papírokra - nyilatkozta. - Ha valamilyen számadatra tartok igényt, megkérdezek valakit a csapatomból. Ő tudni fogja. És azt is, hogy azon a bizonyos adaton javítania kell. A PSA-nál a legnehezebb feladat számára az volt, hogy tágabbra nyissa az emberek látómezejét, hogy ne lokálisan, hanem globálisan gondolkozzanak. Hátrányként értékelte fel, hogy a PSA vezetőit számos épületben, városban, földrészen találta, így úgy döntött, hogy a 700 legfontosabb döntéshozót egy irodaházba telepíti. Az év végén lesz a költözés, a helyszín Párizs külvárosa. Pénz beszél Nyugodt és megfontolt emberként ismertük meg eddig. De Tavares tud harcos és agresszív is lenni. Gondoljunk csak arra a vitára, ami a béréről szólt 2015-ben, amikor a korábbi juttatási csomag értékét csaknem megduplázva 5,24 millió euróra tornázta fel az éves bérét. A francia kormányzat képviselői rosszallásukat fejezték ki, mondván, a francia emberek nem nézik jó szemmel a rongyrázást. Tavares azzal védekezett, hogy a felügyelőbizottság döntött, ő csak elfogadta a döntést.  De hozzátette, olyan ez, mint a foci. A jó játékosokat mindenütt megfizetik. Hát még a jó portugálokat - de ezt már én teszem hozzá. Azt is elmondta, hogy a piacon a top fizetések csupán harmadát kapja, így egyáltalán nem érzi magát kivételezettnek. Versenyző típus Tavares győztes típus. Az üzleti életen kívül is hozzászokott a harchoz. Bolondul az autóversenyzésért. Gyerekkora óta az autósport megszállottja. 14 évesen már önkéntes pályabíró az estorili versenypályán, csakhogy közelről szagolja a benzingőzt és hallja a gumicsikorgást. 1983-ban maga is versenyautóba ül, kezdetben ralizik, majd a pályaautózást is kipróbálja. Több mint 500 futamon indult karrierje során, ebből mintegy 150-szer ralizott. Évente 22-24 versenyen vesz részt (2014-ben a barcelonai 24 órás versenyt is teljesítette egy Peugeot RCZ Cup A2-es versenyautóval), március és október között minden hétvégéjét ezzel tölti. Télen Párizs melletti kis dácsájában saját öreg autóinak a restaurálásával, szerelgetésével töltődik fel. És ez nem múlt. Ma is megteszi, igaz, már nem raliautóba ül, hanem csak pályaautóba. És nem a győzelemre hajt, hanem csak kikapcsolódik. Utolsó igazi versenye a februári Monte Carlo veterán rali volt, ahol Peugeot 104 ZS modellel indult, amelyből kettő is van neki. Utolsó versenyén 275 indulóból 107. lett, az eredménnyel messzemenőkig elégedett. Főleg azért mert a kétezer kilométeres távot hiba nélkül teljesítette Peugeot-ja, bár a beépített mérőműszerekre panaszkodott. Maga újította fel a kocsit, barátai segítségével. Van pár érdekesség a garázsában: együléses Nissan motorral szerelt szabad kerekű pályaautó, 1976-os Alpine A110 raliautó, 1979-es Peugeot 504 V6 Coupé, és egy igazi ritkaság, egy 1966-os, kilencven lovas, négyhengeres Porsche 912. Az Opel-körüli hercehurca azonban elszakította autóitól és a versenypályától az utóbbi hónapok hétvégéi mind munkával teltek. És ez nem lesz másképp a folytatásban sem. Biró Csongor   Carlos Tavares 1958. augusztus 14-én született Lisszabonban, édesanyja francia nyelvtanár. Portugál nemzetiségű, 17 éves korától Toulouse-ban tanul, a párizsi École Centrale-ban diplomázott. 1981-ben kezdett a Renault-nál, leghíresebb munkája a Megane II projekt vezetése volt. 2009-től a Nissan amerikai üzletágát vezette, 2013-ban nevezték ki a Renault helyettes vezetőjének. 2014-től a Faurecia francia óriásbeszállító igazgatóságának tagja. Három gyermek édesapja. Portugál gyökereit nem adja fel, van egy lakása Algarvében és Lisszabonban.  

Halálos baleset történt Bolhón

2017.04.15.
  Ahogy azt korábban közöltük, halálos közúti közlekedési baleset történt 2017. április 15-én Bolhó belterületén. A rendelkezésre álló adatok szerint egy Suzuki Swift tisztázatlan körülmények között - letért az úttestről, árokba hajtott, ahol egy betonhídfőnek ütközött.     A balesetben egy személy megsérült, az autó vezetője pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleseti helyszínelés és a műszaki mentés félpályás útlezárás mellett zajlott.  
Címkék: 

Bottas nyerte az időmérőt

2017.04.15.
A 27 éves versenyző pályafutása 80. F1-es hétvégéjén szerezte meg első pole pozícióját. Bottas mellől csapattársa, a háromszoros világbajnok brit Lewis Hamilton startolhat, a harmadik rajtkocka pedig a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettelé, a Ferrari német pilótájáé lett.  Vettel mögött Daniel Ricciardo (Red Bull), Kimi Räikkönen (Ferrari), Max Verstappen (Red Bull) lesz a sorrend a rajtrács 4-6. helyén. Jolyon Palmer, a Renault brit pilótája Forma-1-es pályafutása során először jutott be a legjobb tíz versenyzőt felvonultató Q3-ba, vagyis az időmérő harmadik szakaszába, s végül a 10. rajthelyet szerezte meg. A szezon előtt a középmezőny hátsó felébe várt Renault istállónál annak is örülhettek, hogy másik versenyzőjük, a német Nico Hülkenberg a hetedik pozícióban zárt az időmérőn. Az egészségi problémái miatt az idény első két versenyét kihagyó német Pascal Wehrlein kiválóan teljesített a gyengécske Sauber volánja mögött azzal, hogy a 13. rajthelyet csípte el. Az 57 körös Bahreini Nagydíj vasárnap 17 órakor kezdődik.     A rajtsorrend:     ---------------------     1. sor: Valtteri Bottas (finn, Mercedes) Lewis Hamilton (brit, Mercedes)     2. sor: Sebastian Vettel (német, Ferrari) Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)     3. sor: Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) Max Verstappen (holland, Red Bull)     4. sor: Nico Hülkenberg (német, Renault) Felipe Massa (brazil, Williams)     5. sor: Romain Grosjean (francia, Haas) Jolyon Palmer (brit, Renault)     6. sor: Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) Lance Stroll (kanadai, Williams)     7. sor: Pascal Wehrlein (német, Sauber) Esteban Ocon (francia, Force India)     8. sor: Fernando Alonso (spanyol, McLaren) Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)     9. sor: Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) Sergio Perez (mexikói, Force India)     10. sor: Marcus Ericsson (svéd, Sauber) Kevin Magnussen (dán, Haas)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója