Megérkezett a hivatalos sztrájkbejelentés a BKV-hoz

2017.03.31.
A közleményben azt írták, a BKV Zrt. vezetése a sztrájkbejelentést tudomásul vette és felhívta az érdekvédelmi képviseletek vezetőit, hogy a még elégséges szolgáltatás biztosításáról szóló tárgyalásokat mihamarabb kezdjék meg. A cég kijelentette, hogy a sztrájkhelyzet alatti együttműködés fenntartásához szükséges munkáltatói intézkedéseket megteszi, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a szükséges béremelés végrehajtása mellett továbbra is elkötelezett, és a továbbiakban is mindent megtesz, hogy a sztrájk elkerülhető legyen. Fotó: 24.hu A társaság tisztában van a dolgozók helyzetével, és számol a munkaerő piaci helyzettel, illetve tendenciákkal és - bár a BKV Zrt. jelenleg még nem rendelkezik elegendő tartalékkal a munkavállalói követelések teljesítéséhez - mindent elkövet annak érdekében, hogy ezek a források rendelkezésére álljanak, a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat ezért a kormányhoz fordult - írták a közleményben. Közölték azt is: a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetségének (BKSZSZ) képviselői kijelentették, hogy a személyszállításról szóló törvény előírásait a sztrájk alatt maradéktalanul betartják. A BKV-munkavállalóinak 80 százalékát képviselő VTDSZSZ és BKSZSZ péntek délelőtt jelentette be, hogy április 18-án 0 órától 20-a 24 óráig háromnapos, április 24-én 0 órától 28-a 24 óráig ötnapos sztrájkot hirdet, amely minden ágazatot érint.

Élményautó és bomba üzlet – mi az? Ritka Porschék kalapács alatt

2017.03.31.
Több száz kereskedő, gyűjtő és autórajongó vett részt február 8-án a nagyszabású árverésen, ahol az autóipar ritka remekeit adták-vették a szerencsésebbek. Az RM Sotheby’s európai részlegének ügyvezető igazgatója, Marteen Holder elárulta, hogy a 77 árverésen kínált járműből 59 darabot sikerült eladni. Már Arizonában érzékelhetővé vált, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a fiatalabb Porsche típusok iránt, nem véletlen tehát, hogy gyorsan elkelt a McQueen 911 R. Ám, mielőtt eláruljuk, hogy pontosan mennyit fizettek érte, érdemes megemlíteni azt a Porsche sportautót is, amelyért a legtöbbet áldozták. A legnagyobb sztár ebben a tekintetben a 993-as sorozat Turbo Cabriolet modellje volt, amelyből csupán 14 darab készült. A ritkaságért 1,2 millió eurót (kb. 370 millió forintot) adott az új gazdája! Nem sokkal maradt el mögötte az 1994-es évjáratú 964 Turbo S, amelyből 17 darabot gyártottak és most 805 000 eurót (248 millió forintot) adtak érte. Az árverés egyik fénypontjaként a képen látható 993-as sorozat egyik kabrió változatát sikerült eladni Nézzük akkor, hogyan teljesített a Steve McQueen előtt tisztelgő 911 R. Ne feledjük, hogy az érte kapott pénz 25 százalékát jótékony célokra adományozzák. Összesen 460 ezer euróért (141 millió forintért) kelt el! Ebben a tartományban mozgott egy Spa-Francorchamps-i 24 órás versenyen is győzelmet arató 911 GT3 RSR, amely 420 000 euróért (kb. 130 millió forintért) cserélt gazdát. Jól mutatja a kilométeróra állásának fontosságát egy 2004-es évjáratú GT3 RS, amelyet az előzetes becslések alapján körülbelül 100 ezer euróra taksáltak. Mégis 350 000 eurót adtak érte, hiszen csak 313 kilométert futott! Több, mint hatvanezer darabot gyártottak a 964-es sorozatból, ám abból csak 17 darab a Turbo S változat Annak ellenére, hogy a párizsi aukción a Porsche dominált, akadtak olyan példányok, amelyekre nem találtak vevőt. Egy 917/10 prototípust 4,6 millió euróért (nagyságrendileg 1,4 milliárd forintért) hirdettek meg, ám 3,9 millió eurónál (kb.1,2 milliárd forintnál) nem akartak többet adni érte, így az üzlet nem valósult meg. Emellett néhány autót csak áron alul sikerült eladni. Ilyen a 901 Cabriolet prototípus, amelynek eredetileg 850 ezer és egymillió euró közé becsülték az értékét, ám végül 560 000 eurót ( nagyjából 172 millió forintot) fizettek érte. Az 59 elkelt autóból 25 esetében nem sikerült a várt áron értékesíteni, de ezek zöme nem a Porsche emblémáját viselte. Az árverés utáni legfontosabb konklúzió, hogy a rendkívül ritka Porsche modellek csillagászati árakon cserélhetnek gazdát. Kitűnő befektetésnek tűnik tehát a limitált szériás modellek megvásárlása és óvása, hogy aztán évekkel később a vételár többszörösét kérje el érte a tulajdonos. Persze csak akkor, ha közben nem nő végleg annak szívéhez. Ugyanis erre is láttunk már példát, nem is egyet! Forrás: porscheforever.hu

Küzd az EU a drogos járművezetés ellen

2017.03.31.
A sarokszámok: minden egyes héten 500 ember hal meg közúti közlekedési balesetben Európa közútjain; ez évente 26 ezer áldozat. És ezekért a balesetekért sok esetben a drog a felelős. A balesetek 15%-ában okoz halálos vagy súlyos sérülést a drogos befolyásoltság alatti járművezetés. De ez még mind semmi! Az ETSC kutatása szerint a sofőrök 3-16%-a fogyasztott valamilyen drogot az elmúlt 12 hónapban (az EU átlag 11%). A kábítószerek hatása – különösen a dizájner drogok megjelenése óta) összetett, változatos, és gyakran kiszámíthatatlan. De az biztos, hogy szellemileg és fizikálisan egyaránt katasztrofálisan hatnak a vezetési képességekre, jelentős mértékben rontják a koncentrációt és a teljesítőképességet, ezáltal hihetetlenül megnövelik a baleseti kockázatot. Drogos befolyásoltság alatt nem látsz tisztán a pályán! (kép: themix.co.uk) Az ETSC szerint fokozott ellenőrzésekkel, különösen a megállításos ellenőrzésekkel és bekövetkezett baleseteknél koncentráltabb törvényszéki vizsgálatokkal sokat lehetne javítani a helyzeten. A tapasztalatok szerint ugyanis a drogos járművezetéssel szemben legnagyobb visszatartó erővel a lebukás kockázata bír. Ugyanakkor a járművezetők csupán 11%-a gondolja úgy, hogy egy átlagos út során rendőri ellenőrzésbe fognak futni. A közlekedési bűncselekményt elkövető drogos járművezetőknek elrendelt speciális rehabilitációs programok csökkentik a visszaesők arányát, de ezeknek a programoknak a módszertanán van még mit fejleszteni. Fontos lenne ezek egységes módszertan szerinti megszervezése, lebonyolítása, és EU szintű szabályozása. Összemosódik a táj. (kép: etsc.eu) Mindezek mellett folytatni kell a drogos befolyásoltság alatti járművezetéssel kapcsolatos kutatásokat, hiszen a legutóbbi témával kapcsolatos EU szintű átfogó anyag 2012-ben készült. Az elmúlt fél évtizedben azonban a droghasználati szokások rengeteget változtak. Új szerek jelentek meg a piacon, köztük vannak olyanok is, amelyek az illegális drogokhoz hasonló hatásúak, de nem kerültek még tiltólistára. Az ellenőrzések és kutatások mellett éppen ezért kiemelt hangsúlyt kell fektetni a kiemelt kockázatú célcsoportokat (elsősorban fiatal férfiakat) megszólító prevenciós programokra, oktatásra és kampányokra. „A drogos befolyásoltság alatti járművezetés ezrek életét teszi tönkre minden egyes évben. Ez egy nagyon összetett probléma, éppen ezért minden rendelkezésre álló eszközt be kell vetni a visszaszorításáért irányuló küzdelemben. A technológiai megoldások sokat segítenek, de legalább annyira fontos, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk az ellenőrzésre, rehabilitációra és kutatómunkára. Az EU tagországok kormányai sokat tanulhatnak egymástól, és az Európai Unió vezetése is sokat tehet az ügy érdekében az egységes szabályozás kialakítása, hatékonyabb adatgyűjtés és további kutatások elősegítésével.” – mondta Antonio Avenoso, az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) ügyvezetője. (borítókép: independent.co.uk)        

A német Bundesrat szabad utat adott a külföldieket terhelő autópályadíjnak

2017.03.31.
A hivatalosan infrastrukturális hozzájárulásnak nevezett díjról szóló törvényt a Bundesratnak nem kellett megszavaznia, de mozgósíthatta volna a törvényhozás két háza között egyeztető bizottságot, ami jelentősen késleltette volna a jogszabály életbe lépését. Több tartományi kormány kifogásolta a szabályozást, és a bizottság elé akarta utalni az ügyet, de a többség végül elutasította a kezdeményezést. Így megkezdődhet a díjfizető rendszer kialakítása. A külföldi autósoknak várhatóan 2019-től kell fizetniük a német autópályák használatáért. A tíz napra, két hónapra vagy egy évre szóló elektronikus matricát az interneten vagy töltőállomásokon vásárolhatják meg. A tíznapos matrica a motor károsanyag-kibocsátásától függően 2,50 és 25 euró (775-7750) közötti összegbe kerül. A rendszert a jobbközép bajor CSU nyomására vezetik be. Az Angela Merkel kancellár vezette testvérpárt, a CDU azzal a feltétellel támogatta az ügyet, hogy az új díj nem növelheti a német autósok terheit. A koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) kezdettől fogva ellenezték a külföldieket terhelő autópályadíjat, és csak a koalíció iránti hűségből szavazták meg a javaslatot a Bundestagban. Viszont a Bundesratban két szociáldemokrata vezetésű tartomány, Észak-Rajna-Vesztfália és Rajna-vidék-Pfalz kivételeket akart beépíteni a szabályozásba a kishatárforgalom tehermentesítésére. Sajtóhírek szerint a koalíciós pártok hosszan tartó éles vitát folytattak péntekre virradóra. "Még egy ilyen éjszakát nem szeretnék megélni" - nyilatkozott a Bundesratban hozott döntés után Horst Seehofer bajor kormányfő, a CSU elnöke. A rendszert második próbálkozásra igyekeznek bevezetni. Az első jogszabályt még 2015-ben fogadta el a törvényhozás, de az Európai Bizottság kifogásai miatt meg kellett változtatni. A brüsszeli bizottság kötelezettségszegési eljárást is indított Németország ellen, az uniós állampolgárok közti hátrányos megkülönböztetés tilalmára hivatkozva. A díjfizetési rendszer alapgondolata, hogy mindenkinek kell fizetni, de a német autósokat a gépjárműadó csökkentésével tehermentesítik. A Brüsszel követelésére átalakított szabályozásban az a legfőbb új elem, hogy a gépjárműadót nem automatikusan csökkentik a díj összegével, hanem a motor környezetvédelmi besorolása alapján adnak kedvezményt, amelynek minimális összege megegyezik az úthasználati díjjal, de a legmodernebb motorral üzemelő járművek tulajdonosai többet kapnak vissza, mint amennyit befizetnek. Így az autósokat a motor besorolása szerint különböztetik meg, és nem annak alapján, hogy Németországban vagy külföldön tartják-e üzemben a kocsit. Az új szabályozás teljes mértékben megfelel az uniós előírásoknak - jelentette ki Horst Seehofer. "Mi, németek, szinte valamennyi uniós tagországban fizetünk, ezért nekünk is be kellett vezetnünk egy díjat az autópályáink használatárért" - tette hozzá. A berlini vezetés számításai alapján a díj évi 3,7 milliárd euró bevételt hoz, ebből a külföldi autósok 500 millió eurót fizetnek be. A bevételt az úthálózat fenntartására és fejlesztésére fordítják. Forrás: MTI

Autólopás! KTX-795 Renault Megane Grand Scenic

2017.03.31.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. - Rendszám: KTX-795 -Gyártmány: Renault -Típus: Megane Scenic -Kivitel: egyterű -Gyártási év: 2007 -Motorszám: K9KP732D298089 -Alvázszám: VF1JMGED637682346 -Szín: almazöld -Lopás időpontja: 2017 március 29 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XX. -Utca, házszám: Szabadka u. 29.

Autólopás! LFJ-100 BMW X5 - fekete

2017.03.31.
Lopott autó bejelentés a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. - Rendszám: LFJ-100 -Gyártmány: BMW -Típus: X5 -Kivitel: SUV -Gyártási év: 2007 -Alvázszám: WBAFF41040L054072 -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2017 március 24 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XI. -Utca, házszám: Iglói út 2. -Megjegyzés: 2017 március 26 22:30 és március 27 07:00 között ellopták az Iglói út 2 elől a fekete BMW X5 3.0D xdrive autómat. ismertető jegyek: hátsó ülésen 3 gyerekülés van. a vezető oldali bmw lébszőnyeg kör alakban kikopott a filc. az autó céges autó. rendőrségen feljelentést megtettem. képek és egyéb részletek: https://new.hasznaltauto.hu/szemelyauto/bmw/x5/bmw_x5_3_0_d_automata-11198010

Szabálytalanul szerelték fel a kamerát a Bécsi úton

2017.03.31.
A levélben, amelyet közleményben a Főpolgármesteri Hivatal juttatott el az MTI-hez, úgy fogalmaztak: "megállapítást nyert, hogy sem a III. kerületi önkormányzat, sem a III. kerületi közterület-felügyelet nem rendelkezik érvényes tulajdonosi hozzájárulással" a II. kerület Bécsi úti, Újlaki templom előtti, a főváros tulajdonában lévő oszlopon kamera elhelyezéséhez. Hangsúlyozták: azaz a kamerát "szabálytalanul, a szükséges engedély hiányában" szerelték fel. Azt írták: "amennyiben ennek ellenkezőjét tudnák igazolni, szíveskedjenek bemutatni" a fővárosi Városháza városigazgatóság főosztályán a kézhezvételtől számított három munkanapon belül.  Felhívták a figyelmet arra, hogy a Siemens céggel kötött "semminemű esetleges megállapodás nem helyettesíti" a főváros tulajdonosi hozzájárulását az adott helyszínre. A Siemens semmi esetre nem jogosult tulajdonosi hozzájárulás kiadására, és a FÖRI-nek tett nyilatkozatuk szerint ilyet nem is adnak ki - fűzték hozzá. Közölték: a fővárosi Városháza és a FÖRI a leghamarabb felülvizsgálja a III. kerületi helyszíneket azért, hogy tisztázzák, vannak-e a kerület más pontján is a fenti esethez hasonló, szabálytalan kamerák. A III. kerületi önkormányzat pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy a közlekedésbiztonsági kamerák által rögzített szabálytalankodók ellen indított eljárások felfüggesztésére kérte fel Bús Balázs (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester az Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet vezetőjét. Tarlós István főpolgármester múlt pénteki sajtótájékoztatóján foglalkozott azzal, hogy Budapest egyes helyein, ahol évtizedek óta megszokott forgalmi rend volt, új KRESZ-táblákat helyeztek el, és emiatt, a kamerák felvételei alapján ötvenezer forintos bírságot szabnak ki a szabálytalan autósokra. A főpolgármester azt mondta: arra biztatja azokat, akik így jártak, ne fizessék be a büntetést, mivel a kamerafelvételek alapján a közterület-felügyelő nem jogosult büntetni. Közölte, kezdeményezi, hogy a helyzeten mihamarabb változtassanak. Az ORFK szerdán azt közölte: a közterület-felügyelet kameráival nem lehet az objektív felelősség alapján bírságolni.

Autólopás! NFU-626 Honda Civic

2017.03.31.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. - Rendszám: NFU-626 -Gyártmány: Honda -Típus: Civic -Kivitel: hatchback -Gyártási év: 2007 -Motorszám: R18A22023521 -Alvázszám: SHHFK27607U020285 -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2017 március 23 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: II. -Utca, házszám: Üstökös utca 2  

Autólopás! JDD-145 Toyota Corolla - szürke

2017.03.31.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. - Rendszám: JDD-145 -Gyártmány: Toyota -Típus: Corolla -Kivitel: Hatchback -Gyártási év: 2004 -Motorszám: 4ZZ1882239 -Alvázszám: JTDKM28E000056089 -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2017 március 24 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: IV. -Utca, házszám: Pálya utca 24. -Megjegyzés: Különös ismertetőjel: Az első szélvédőn, középen (a visszapillantó magasságában), felül van egy kör alakú, fehér alapon vörös kereszt, orvosi matrica, illetve a csomagtartó alatt, jobb hátsó oldalon egy másik matrica, amin fehér betűkkel GB (Gibraltál) felirat látható.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója