A frontális ütközés képei Szentkirálynál, két ember meghalt

2017.03.30.
A 4622-es számú úton, eddig tisztázatlan körülmények között történt baleset két áldozata a helyszínen meghalt, egy harmadik sérültet kórházba vittek. A rendőrök a helyszínelés idejére teljesen lezárták az érintett útszakaszt, a forgalmat a 44-es számú főút 8.700-as méterszelvényénél terelik el, illetve a 4622-es út 8.900-as méterszelvényénél visszafordítják a közlekedőket - közölte a főkapitányság. A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye szerint a baleset a Kecskemét felé vezető úton történt. A sérült állapota súlyos - közölték.

Opel Zafira teszt: őrangyal a fedélzeten

2017.03.30.
Hogy néz ki? A kocsi orra teljesen új, vagyis inkább újszerű, nagyban az Astrára hasonlít. Az Opel-emblémát hordozó háromdimenziós krómléc kifut a fényszórókig, még szélesebbnek mutatva a Zafirát. A markáns benyomást a márkára jellemző, dupla-ívű LED-es nappali menetfény erősíti. A korábbi rohamsisakos arcot szelídebb, lágyabb formák váltották le. Oldalról és hátulról semmit sem változott a kocsi. Annál inkább újult meg a pilótafülkéje. Valamennyi fontos funkció, a képernyő és a nyomógombok mind a vezető kezére esnek. A fedélzeti rendszer érintőképernyős, így jelentősen lecsökkent a műszerfalon szétszórt gombok száma. Világújdonság benne az OnStar őrangyal, amiről bővebben cikkünk végén olvashatnak. Akárcsak a korábbi Zafira Tourerben, az új Zafirában a vezető és utasai opcionális, hat irányban állítható, AGR-tanúsítású ergonomikus ülésnek örvendhetnek. A mozgatható középkonzol az első ülések között egy nagy fiókot és italtartót foglal magában, és alumíniumsíneken elcsúsztatható. A második sori utasokat tágas és komfortos tér fogadja. A középső ülés támlája előre hajtható, kényelmes kartámaszt képezve a két szélső ülésnek. A harmadik üléssor könnyedén eltűnik a padlóban, és sík rakodófelületet alkot a poggyásztérben. A harmadik sor szűkös, de gyerekeknek vagy rövidebb utakra ez is megfelelő. Az Opel frontkamera legújabb változata számos asszisztens rendszert támogat, köztük az AFL-LED világítás távfény-asszisztensét és a jelzőtábla-felismerést. A követési távolság jelző is a frontkamerával ismeri fel az előrébb haladó járműveket, míg az ütközési figyelmeztetés látható és hallható jelzést ad, ha veszélyesen lecsökken a távköz. A sáv-asszisztens automatikusan lép működésbe 60 kilométer/óra fölött, és figyelmeztet a fogalmi sáv véletlenszerű elhagyására. Tesztautónkat gazdagon felszerelték, az előbbiek mellett van benne radaros tempomat is. A sávelhagyásra pityegéssel figyelmeztet, nem veszi ki a kezünkből a kormányzást. A kilátást javítja, hogy az elődhöz hasonlóan a panoráma-szélvédőt kapott, azaz a napellenző feljebb tolható, így tágabbra nyílik előttünk a horizont (szurdokban ideális). Öt ülés mögött az ISO 3832 szabvány szerint mért csomagtér 710 literes, de 1860 literre bővül, ha előre hajtjuk a második üléssort. Hét személlyel is használható az autó, de a csomagtér ilyenkor parányi, mindössze 152 liter. Hogy megy? Az 1,6 literes szentgotthárdi dízel a suttogós fajta, nem is halljuk. 320 newtonméteres nyomatéka minden helyzetben kiszolgál, már kétezres percenkénti fordulattól a rendelkezésünkre áll, a 134 lóerős teljesítménycsúcsot 3500-as percenkénti fordulatnál adja le. A kézi sebességváltós modell végsebessége 191 kilométer/óra, álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre 11,6 másodperc alatt gyorsul fel. Milyen vezetni? Magas építése ellenére jól fekszik az úton a Zafira, futóműve feszes, de nem kényelmetlen. Az adaptív futómű (elöl McPherson, hátul multilink) révén kényelmes tour, vagy kemény sport üzemmódba is kapcsolhatjuk. Fékjei határozottak, az első hűtött tárcsák 321 milliméter, a hátsók 315 milliméter átmérőjűek. Az üresen 1601 kilogrammos Zafira nem jön zavarba szűk helyen sem, fordulóköre átlagos, 5,7 méter a sugara. Mennyibe kerül? Legolcsóbban 120 lovas, 1,4 literes turbós benzinmotorral juthatunk Zafirához, az Edition felszereltséggel 7,08 millióért, a tesztelt 1,6 literes, 134 lovas dízel változat alapára ugyanezzel a felszereltséggel 8,19 millió forint, a tesztelt Innovation változat alapára 9 millió forint, de a képeken látható autó 10 milliónál is drágább. Ha az árral felzaklattuk, nyugtatónak elárulom a fogyasztását, ami hajtós, téli üzemmódban 7,1 literre adódott száz kilométerenként. Mi az OnStar? Magyarországra is megérkezett az Opel OnStar, az autózást biztonságosabbá tevő személyes online- és szolgáltatási asszisztens. A regisztrálástól számított első tizenkét hónapban ingyenesen, teljes szolgáltatási portfóliójával lesz elérhető az OnStar. Vészhelyzetben mindig lehet számítani az Opel OnStarra – akár tudnak maguk segítséget kérni az autó utasai, akár nem. Súlyos balesetkor, amikor például az autó szenzorai nagymértékű lassulást, légzsák nyitást, borulást jeleznek, az Opel OnStar automatikusan kapcsolatba lép a központ kiképzett asszisztensével – nem géphanggal, hanem élő emberrel –, aki magyarul megkérdezi, kell-e segítség, és milyen. Ha senki sem felel, azonnal a helyszínre küldi a mentőket. Az Opel OnStar munkatársai az angliai Luton modern szolgáltatási központjában az év minden napjának mindegyik órájában ügyeletet tartanak. Hívás után mindaddig vonalban marad valaki, míg meg nem érkezik a segítség a helyszínre. Az Opel OnStar szolgáltatási központ értesítésére szolgáló SOS gomb, modelltől függően, a tetőkonzolon vagy a belső tükör házán található. Ugyanezzel a rendszerrel lehet vészhelyzetben az SOS gomb megnyomásával segítséget kérni. Nem csak bajban segít az OnStar. A konzolon lévő kék gombbal bárhol, bármikor teljesen hétköznapi segítséget is kérhetünk az OnStar munkatársaitól. Például külföldön, ismeretlen helyen szeretne pihenőt tartani az opeles, csak megnyomja az OnStar gombot és jelentkezik a magyarul beszélő kolléga. A központi adatbázisból pillanatok alatt megmondja, hol van a legközelebbi pihenő, benzinkút, étterem vagy szálloda és, ha az autósnak beépített navigációja van, akkor a kiválasztott célt távolból letölti a navira. Az Opel OnStar 4G/LTE-kapcsolata gyors adatcserét biztosít, támogatja az egyidejű telefonálást, illetve adatátvitelt, ezáltal új szintre emeli a mobil kommunikációt és az utasok szórakoztatását. A külön előfizetéshez kötött nagy teljesítményű WLAN-Hotspothoz akár hét készülék is csatlakozhat egyszerre, így az autóban ülők cseveghetnek, játszhatnak ismerőseikkel, filmeket vagy tévét kedvenc alkalmazásukkal, és természetesen dolgozhatnak is menet közben. A wifi-architektúra az autó elektronikájának szerves része. Maximális hatótávról, kiváló csatlakozásról és stabil internet-kapcsolatról speciális külső antenna gondoskodik, így az ügyfél okostelefon nélkül is igénybe veheti a felkínált szolgáltatásokat. A wifi hotspot szolgáltatás bevezetése Magyarországon rövidesen várható és az első három hónapban illetve 3 GB adatmennyiségig ingyenes lesz. Okostelefon-tulajdonosok appok révén is kapcsolatot teremthetnek autójukkal. A távvezérlési rendszer a következő funkciókra terjed ki: –        Kapcsolat felvétele bárhonnan az Opel OnStar csapatával –        Üzemi adatok, például abroncsnyomás vagy olajszint lekérdezése –        Az autó kinyitása vagy bezárása, bárhonnan –        A jármű lokalizálása –        A kürt és a világítás aktiválása –        Úti cél beadása a fedélzeti navigációs rendszerbe –        WLAN-Hotspot-beállítások Az Opel OnStar támogatása eltulajdonított jármű esetén a tulajdonost és a rendőrséget segíti az autó pillanatnyi helyének megállapításával és közlésével. Lehetőséget ad a bejelentett jármű újraindításának megakadályozására a távirányítású indításgátlóval. Ha csak valaki megkísérli az autót feltörni és a riasztó jelez, a tulajdonos az OnStaron keresztül sms és e-mail értesítést is kap. Különböző Opel-típusok magasabb felszereltségi szintjein széria az Opel OnStar, ami belépőmodellekbe 150 ezer forintért rendelhető opcióként. Az első tizenkét hónapban ingyenes a teljes szolgáltatási csomag használata. Az ingyenes periódus után az OnStar szolgáltatás éves díja 32 ezer 500 forint. Kép és szöveg: Biró Csongor
Címkék: 

Elektromos jövő: SKODA VISION E

2017.03.30.
A SKODA teljes gőzzel beindította a holnap mobilitásának tervezését és fejlesztését.A vállalat történetének első teljesen elektromos hajtású, önvezető tanulmányautója megtestesíti a márka elektromos autókkal kapcsolatos elképzeléseit. A 4.645 mm hosszú, 1.917 mm széles és 1.550 mm magas SKODA VISION E tengelytávja 2.850 mm, mely magabiztos megjelenést ad az úton. Formatervezői a SKODA esetében megszokott nagy belső teret alakították ki. A szabadidő autóknál megszokott magas üléspozíció és nagy belső tér ugyanakkor dinamikus vonalakkal, az enyhén lefelé menő tetővonallal egy coupé hatását kelti. Hajtásrendszere 225 kW telejsítményű, végsebessége 180 km/h, hatékony lítium-ion akkumulátora 500 km-es menetteljesítményt tesz lehetővé. A SKODA VISION E kerekeit két elektromos motor hajtja, az első és a hátsó kerekeket hajtó motorok nagy stabilitást és biztonságot adnak az autónak. VISION E révén a SKODA betekintést ad az önvezető autókkal kapcsolatos közeljövőben várható megoldásokra is. A legutóbbi kutatások szerint 2030-ban az üzemben lévő autók 30%-a lehet teljesen önvezető. A SKODA VISION E tanulmányautó ennek 3. szintjét hozza el: önállóan tud közlekedési dugóban haladni, átveszi a vezetést az autópályán, sávot tart illetve előzést hajt végre, önállóan megkeresi a szabad parkolóhelyet, ahová önállóan parkol be, és önállóan hajt ki a parkolóból.  

Május elsejéig lehet pályázni az elektromos autók beszerzésére

2017.03.30.
Hozzátette: öt hónappal a pályázatok beadásának megkezdése után már látszik, hogy nagy az érdeklődés, kétszáz felett van az elbírált pályázatok száma, és további több mint 300 beadott pályázatot tartanak nyilván. Mivel a kormány hosszú távon is kiszámíthatóvá kívánja tenni az elektromos autók elterjedését, ezért 2017-re 3 milliárd forint áll rendelkezésre a támogatásokhoz - húzta alá. A tájékoztatása szerint a pályázók között szép számban vannak gazdasági társaságok, az arányuk hozzávetőlegesen 50 százalék. Ugyanakkor az érdeklődők között idén jelentősen emelkedett a magánszemélyek aránya is, 30-ról 42 százalékra. A benyújtott pályázatok több mint fele a fővárosból és vonzáskörzetéből érkezett. A tárcavezető megerősítette: már az idén meg akarják valósítani azt, hogy elektromos járművekkel az ország teljesen átjárható legyen. Ehhez a tervek szerint 80 kilométerenként lesznek elektromos töltőállomások. A közösségi közlekedésben is támogatják az elektromos járművek bevezetését. Budapesten már közlekedik egy 20 járműből álló elektromos buszflotta, ami európai viszonylatban is jelentősnek számít - sorolta. Emlékeztetett: a kormány iparfejlesztési tervén belül már több éve dolgoznak az elektromos közlekedés fejlődését szolgáló szabályozási és támogatási környezet kialakításán. Az elektromos járművek elterjedésével elérhető, hogy csökkenjen a közlekedésben a gépjárművek által kibocsátott káros anyagok és az üvegházhatású gázok mennyisége, mérséklődjön a gazdaság fosszilis energiahordozó-igénye, és növelhető az energiabiztonság. Az ország fontos gazdasági érdeke, hogy Magyarország sikeresen vegyen részt a járműgyártás előtt álló fejlődésben. Az elektromobilitás elterjedését ösztönző intézkedések között említette a zöldrendszámok és a különböző adótípusú ösztönzők bevezetését, vagy az infrastruktúra-fejlesztés támogatását. A tisztán elektromos meghajtású járművekre nincs regisztrációs adó és nincs forgalomba helyezési illeték, nem kell fizetni továbbá cégautó adót és helyi gépjárműadót sem. Mindezektől az intézkedésektől azt várják, hogy már 2020-ra közel 30 ezer elektromos gépkocsi közlekedik majd a magyar utakon. Közölte: a Jedlik tervben az elektromobilitás fejlesztésekor nemcsak a töltőinfrastruktúra kiépítése és a járművek elterjesztése hangsúlyos feladat, hanem a kutatás-fejlesztés támogatása és a háttéripar kiépítése is. Ezen belül is fontos új irány az önvezető autók megjelenése. Kifejtette, mivel az országban működő nemzetközi nagyvállalatok egyre nagyobb hányada kutatás-fejlesztési tevékenységét is Magyarországra hozza, fontos új lehetőséget jelent majd a zalaegerszegi tesztpálya megépítése. Az önvezető járművekhez kapcsolódó fejlesztések tesztelési környezetének kialakításával a világ élvonalába került az ország - mondta. Az MTI érdeklődésére a tárca közölte: jelenleg mintegy 1600 zöld rendszámú autó fut az utakon, ezek közül közel 1000 elektromos autó. Jelenleg 153 nyilvános töltő érhető el országosan. Réger Mihály rektor hangsúlyozta, hogy az egyetem elkötelezett a környezetbarát technológiák oktatásában, kutatásában, az új, innovatív műszaki megoldások kidolgozásában és elterjesztésében. Az elmúlt években több olyan fejlesztést hajtottak végre, amelyek ezen célok megvalósítását szolgálták. Ezek közül kiemelte az épületenergetikai fejlesztéseket, az óbudai campus Bécsi és Doberdó úti létesítményeinek hőszigetelésével és nyílászárócseréjével jelentős energiamegtakarítást értek el, és évi 25-30 millió forint kiadáscsökkenést. Az óbudai campus három épületében 494 napelemmel fotovoltaikus rendszert építettek ki, amivel csökkent az üvegházhatású gázkibocsátás és nőtt az energiamegtakarítás. Az egyetemen a most átadott elektromos autót a mindennapi használat mellett oktatási és kutatási célokra használják majd - mondta.   (MTI)

Az Arconic bejelentette több évre szóló megállapodását a Toyotával

2017.03.30.
A megállapodás keretében az Arconic szállítja az alumíniumlemezeket a Toyota minden új Lexus RX modelljéhez. A jármű tavaly debütált és vált a Toyota első olyan járművévé Észak-Amerikában, amelyhez külső alumíniumpaneleket használnak. „A fogyasztók igényeit figyelembe véve, az autógyártók világszerte az alumínium felé fordulnak annak érdekében, hogy erősebb, ellenállóbb és nagyobb teljesítményű járműveket tudjanak építeni” - mondta Mark Vrablec, az Arconic Repülőgép- és Autóipari termékek részlegének elnöke. „Amerikában a legkelendőbb autók többségénél már átálltak az alumínium használatára a jobb teljesítmény, a hatékonyabb üzemanyag-felhasználás, a nagyobb vontatási és szállítási kapacitás, valamint a megnövelt biztonságossági eredmények érdekében. Ez a trend a jövőben is folytatódik majd, így büszkék vagyunk a Toyotával való együttműködésünkre.” A megállapodással az Arconic lett a Toyota kizárólagos alumíniumlemez-beszállítója a Lexus RX modellek esetében, amit a fogyasztói vélemények alapján a legjobb luxus kategóriás városi terepjárónak kiáltottak ki 2016-ban. Az Arconic és a Toyota közötti megállapodás az autóiparban erős szakértelemmel és gyártói kapacitással bíró Arconic Globális Hengerelt termékek üzletágát érinti. Az Arconic a davenporti (Iowa állam) és a danville-i (Illinois állam) gyáraiból fogja a Toyota alumíniumpanel igényeit kielégíteni. 

NGM: több mint 600 millió forintos tanműhely-támogatást kap a Mercedes

2017.03.30.
A minisztérium tájékoztatása szerint a tanműhely-fejlesztéssel nőhet a szakképzésben résztvevők száma a munkaerőpiac elvárásainak megfelelően. Hozzátették, hogy a vállalatoknál elsajátított tudás és készség birtokában a leendő szakemberek azonnal a munkaerőpiacra léphetnek, az állam ezért adókedvezményekkel és közvetlen támogatással ösztönzi a vállalatokat a gyakorlati oktatásában való részvételre. A közlemény felidézte, hogy a tanulószerződéses létszámot legalább 50-nel növelő tanműhelyekre egyedi minisztériumi döntéssel, legalább 27 százalékos önrész mellett tanulónként átlagosan legfeljebb 8 ezer eurónak, összességében legfeljebb 2 millió eurónak megfelelő juttatást kaphatnak a gazdálkodó szervezetek, ha a tanulói létszámot és a tanműhely fenntartását legalább 5 évre vállalják. Az NGM hangsúlyozta, hogy a középszintű duális képzést segítő tanműhelyeket, valamint a tanulók költségeinek biztosítását adókedvezmények is segítik.   (MTI)

Akár 100%-os támogatás a konvergencia régióban a munkavállalók képzésére!

2017.03.30.
Mit kell tudni a két pályázatról?   Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára (GINOP-6.1.6-17) Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára (GINOP-6.1.5-16) Pályázat benyújthatósága 2017. június 30-tól, 2017. október 30-ig 2017. május 3-tól, 2017. október 30-ig Pályázók köre Olyan mikro-, kis- és középvállalkozások, amelyek rendelkeznek egy lezárt teljes üzleti évvel, valamint éves átlagos statisztikai létszámuk az előző évben minimum 3 fő volt. Olyan nagyvállalatok, amelyek rendelkeznek legalább két lezárt teljes üzleti évvel. Támogatás igényelhető -       Szakmai képzések, OKJ-s képzések, informatikai képzések szervezése, távoktatás megszervezésére -       képzések megvalósítására belső képzésként, vagy vásárolt szolgáltatásként, (a képzési tervben szereplő személyi, tárgyi feltételek megteremtése, eljárások, módszertanok kidolgozása, stb.) -       a képzésekhez kapcsolódó elégedettségi mérések elvégzésére.   Támogatás mértéke Csekély összegű (de minimis) támogatás: 100% Képzési támogatás: ·         mikro-, kisvállalkozás: 70% ·         középvállalkozás: 60% ·         megváltozott munkaképességű munkavállaló részére: 70%   Csekély összegű (de minimis) támogatás: 100% Képzési támogatás: 50% Megváltozott munkaképességű munkavállaló részére: 60% Támogatás összege minimum 3 millió, maximum 50 millió Ft minimum 10 millió, maximum 100 millió Ft   Csak a konvergencia régióban megvalósuló projekteket támogatják! Tudjon meg a felhívásokról többet a nevükre kattintva! Érdekli, milyen feltételekkel indulhat a kiírásokon? Töltse ki pályázati előminősítő lapunkat ide kattintva! Pályázna, de nem tudja, hogyan induljon el? Keressen minket bizalommal a +36 1 321 1173-as telefonszámon, vagy az info@gwconsulting.hu e-mail címen! Tudja pályázatát biztos kezekben!

Nagyot csökken az üzemanyagok ára

2017.03.30.
A csökkentéssel a gázolaj és a benzin átlagára 349-349 forintra mérséklődik. Legutóbb szerdán csökkent a gázolaj átlagára, bruttó 3 forinttal, akkor a benziné nem változott. A szombati csökkenést is beleszámítva, a benzin ára március 1-je óta 19 forinttal lett olcsóbb, a gázolajé pedig 28 forinttal. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a múlt hét elején hozta nyilvánosságra, hogy április 1-jétől a benzin jövedéki adója 5 forinttal, a gázolajé 10 forinttal csökken a tavaly elfogadott jövedékiadó-változás nyomán, amely a kőolaj világpiaci árához köti az üzemanyagok jövedéki adójának mértékét. A tavaly júniusban elfogadott jövedéki adótörvény-módosítás értelmében 50 dollár feletti világpiaci árnál az adó mértéke az ólmozatlan benzin esetében literenként 120 forint, ha azonban a világpiaci ár legfeljebb 50 dollár, akkor 125 forint, míg a gázolajnál a magasabb ár mellett 110,35 forint az adó, az alacsonyabbnál 120,35 forint. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.   (MTI)

Játékos kampány indult a fiatalok biztonságosabb közlekedéséért

2017.03.30.
A friss jogosítvánnyal rendelkező 18-25 éves sofőrök esetében gyakran előforduló probléma a gyorshajtás, a biztonsági öv használatának mellőzése, az alkoholos befolyásoltság, a túlzott önbizalom és a megfelelő rutin hiánya. A biztonságos közlekedést népszerűsítő kampány e fokozottan veszélyeztetett korosztályt szólítja meg közvetlen hangvétellel, a közösségi média felületein is - írták. Jelezték: a kampányt a Közlekedéstudományi Intézettel és az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal szoros együttműködésben a Hungaroring Sport Zrt. valósítja meg. Az ügy mellé állt a túraautó-világbajnokság magyar pilótája, Michelisz Norbert is.  A közlemény szerint a három fordulóból álló vetélkedő két online feladat teljesítése után egy ügyességi vetélkedővel zárul. Az első körben a fiatalok játékos formában, online teszt kitöltésével tehetik próbára KRESZ- és vezetéstechnikai elméleti tudásukat a kampány weboldalán (www.kreszfaktor.hu).  A második forduló leginkább a kreativitásra helyezi a hangsúlyt. A versenyzőknek a lakóhelyükön megtalálható, "jól működő" közlekedési helyszínt vagy példamutató közlekedési magatartást kell bemutatniuk egy #kreszfaktor megjelöléssel a Facebookra feltöltött videóban.  A szakmai zsűri által kiválasztott pályaművek készítői jutnak tovább a döntőbe. A fiataloknak vezetéstechnikai ügyességi és elméleti feladatokat kell megoldaniuk. A KRESZ-Faktor során legjobban teljesítő résztvevő nyereménye egy személyautó és egy prémium vezetéstechnikai tréning - tudatta a tárca.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója