Sürgős akcióterv az uniós forrásvesztés elkerülésére

2013.08.12.
 Hozzátette: intézkedéseket kell hozni a probléma megoldására, a mintegy 500-600 milliárd forintnyi uniós forrás elvesztésének elkerülése érdekében a 8200 milliárd forintnyi, 2007-2013-as, hétéves keretből.    Emlékeztetett arra, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól augusztus 1-jén a fejlesztési ügyek felügyelete a Miniszterelnökséghez került, mert a 2014-2020-as időszakra jutó mintegy 6000 milliárd forint felhasználására 2014 január elsejével induló, új intézményi rendszert kell kialakítani. Elmondta: feladata előkészíteni az új intézményrendszer kialakítását, és korrektül levezényelni a 2007-2013-as időszak befejezését.   Az új rendszerben a szakminisztériumoknak, szakpolitikáknak döntő szerepet szánnak, ezért az irányító hatóságok a szakminisztériumokhoz kerülnek, a központi irányítás, a koordináció a tervek szerint a Miniszterelnökségen lesz.    A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) dolgozóival, vezetőivel szemben elvárás, hogy a jövőben a magyar nemzeti érdeket képviseljék Brüsszelben, és a közcél érvényesüljön az öncéllal szemben - tette hozzá.    A kormánybiztos azt kérte, hogy augusztus 14-én legyen kormányülés, és ezen tárgyalják meg a Brüsszel által kifogásolt területek ügyét, és a szükséges lépéseket. Javasolni fogja, amelyik tárcánál forrásvesztés következik be, azonos összegű legyen 2014-ben a minisztérium költségvetésének csökkentése. Emellett jogszabály-módosítási csomagot is javasol a gyorsítás és egyszerűsítés érdekében - fejtette ki.   Bejelentette azt is: Johannes Hahn európai uniós biztoshoz fordult, hogy minél hamarabb zárják le a vitákat, amelyek között a kormánybiztos szerint vannak politikai támadások is. Várhatónak nevezte, hogy az Európai Bizottság az eljárásokat bírság ellenében feloldja, erről szeretnének szeptember 15-éig megegyezni.    A bírság összegéről tárgyalnak, a Brüsszel által kifogásolt projektek eltérő értéket képviselnek, összességében súlyos százmilliárdokról van szó, ehhez képest 50-100 milliárd forint közötti bírsággal megúszná az ország, időt spórolna, az érintett forrásokat pedig nem veszítené el - mondta a kormánybiztos.    A szervezeti döntések között említette Lázár János, hogy három elnökhelyettest bízott meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél: Dányi Gábor fejlesztési és informatikai területért, Simó Balázs, a nemzetközi ügyekért, köztük az Európai Bizottsággal tárgyalásért, Vitályos Eszter a belső jogi ügyekért lesz felelős.    A sajtótájékoztatón Lázár János elmondta, hogy a 2007-2013-as időszakban rendelkezésre álló 8200 milliárd forint felhasználásának 95 százalékáról döntöttek, 500 milliárd forintos mozgástér van. Az idén az első félévben rekordösszeget, 740 milliárd forintot fizetett ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, az idén 1200-1300 milliárd forint kifizetése a reális.   Jelentős létszámleépítést az intézményrendszernél nem terveznek, de a nemzeti és a közcél képviselete mindenkivel szemben elvárás - tette hozzá.MTI 
Címkék: 

Weltauto: az olcsó kocsik szegmense bővül a legjobban a használtautó-piacon

2013.08.12.
A Datahouse Kft. adatait idézve a közlemény rámutat: a második negyedévben 12,2 százalékkal nőttek a használtautó-eladások, míg az első három hónapban 10,4 százalékkal. Az idén az első félévben 215 733 autót vásároltak használtan, 11,4 százalékkal többet, mint 2012 hasonló időszakában.   A növekedés jól érzékelhető, a kereskedések azt tapasztalják, hogy jelenleg nem létezik eladhatatlan autó a piacon. Ez különösen a drágább, jobban felszerelt, minőségi autókínálatra igaz, amelyből egyre nagyobb a hiány - állapította meg Horváth Zoltán, a Weltauto márkaigazgatója a közleményben.  Hozzátette: mivel kevés új autó kerül vissza a piaci körforgásba, a vevők gyakran választják továbbra is az importot, amely kézenfekvő, azonban kockázatos megoldás. A márkaigazgató jelezte: a második negyedévben 16 577 gépkocsit hoztak be Magyarországra az országhatáron túlról, ez az első félévre vetítve 22,6 százalékos növekedés.    Az év első hat hónapjában a hazai piac keresletének megfelelően az alsó-közép kategória volt a legnépszerűbb (69 349 autó), az importált kocsik körében pedig a felső-középkategória (8223 autó).    A használtautó-piacon a legkeresettebb márka az Opel, a Suzuki és a Volkswagen, az importnál felkerül a listára a BMW is.   A Weltauto a Porsche Hungaria használtautó-üzletága, amely 2001 óta működik. A használtautó-kereskedők közül egyedüliként rendelkezik - jelenleg 38 tagú - országos értékesítői hálózattal.MTI 
Címkék: 

Az ipari létesítmények építése húzza az építőipart

2013.08.12.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) arról készített felmérést, hogy a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett első öt havi adatok mennyire tükröződnek a tagvállalati cégek eredményeiben.   Az MTI-hez hétfőn eljuttatott felmérés szerint a válaszadók fele jelezte, hogy nettó árbevételük 2013. első felében az előző év azonos időszakához képes csökkent, illetve változatlan maradt, növekedésről inkább az út-, autópálya- és vasútépítő cégek számoltak be.    A cégek mintegy 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy árbevétel-arányos jövedelmezőségük még mindig 2 százalék alatti, csökkenést elsősorban az épületek építésével foglalkozó Pest megyei és budapesti cégek jeleztek.    A cégek kapacitáskihasználtsága átlagosan 70 százalékos,  ennél magasabbat általában a nem épületek építésével foglalkozó cégek jeleztek.    Az ÉVOSZ közölte: a KSH az építőipar szerződésállományának csökkenéséről számolt be az előző év azonos időszakához képest. A cégek visszajelzéseiből ennek összetétele is látható. 2013. I. félévében a Bács-Kiskun és a Fejér megyei építőipari cégeknél, valamint az út-, vasútépítőknél bővült a szerződésállomány, a többieknél viszont nem változott, illetve csökkent.    A kintlévőségeket tekintve elmondható, hogy a vállalkozások árbevételének átlagosan 10 százaléka van késedelemben, amelynek az ÉVOSZ megítélése szerint 80 százalékban behajtható.        A felmérésben résztvevő, épületépítéssel foglalkozó cégek 90 százaléka úgy ítéli meg, hogy piaci helyzetük nem javult az elmúlt fél évben. Ezt támasztja alá, hogy a közel 95 ezer építési vállalkozásból - a tavalyi azonos időszakához viszonyítva - az első félévben több cég került ki a nyilvántartásból felszámolási, kényszertörlési eljárások miatt.   A termelésbővülésből következő létszámbővítéssel egyelőre nem számolnak a cégek, kétharmaduk az állományi létszám változatlanul hagyása mellett dönt.      A válaszadók kétharmada számolt be arról, hogy 2013. I. félévében - átlagosan 3,5 százalékkal - emelték meg a béreket. Így is alacsonyabb az átlagbér az építőiparban, mint a nemzetgazdaság többi ágazatában - közölte az ÉVOSZ.    A válaszadók 94 százaléka szerint az idén sem kezdődött el a vállalkozások adminisztrációs terheinek és az ebből adódó költségének csökkenése, viszont kevésbé borúlátóak a feketemunkát és a lánctartozást illetően.   Az építőipar a növekedő pályán akkor tudja magát megtartani, ha a jövőben az európai uniós forrásokat a pályázók gyorsabban le tudják hívni a támogatott projektekre. Ezzel párhuzamosan az otthonteremtési támogatás, a panelprogram, az energiatakarékos felújítások támogatási programjainak feltöltése nagyobb mennyiségű forrással, valamint a középületek rekonstrukciós programjának kidolgozása és végrehajtása élénkítheti a keresletet - mutat rá az ÉVOSZ.MTI 

A kezdetek: a kocsi magyar találmány

2013.08.12.
Egy rugózó szerkezetet fejlesztettek ki, olyan kocsiszekeret alkottak melynek szekrényében vesszőből font kas volt, amely hátrafelé fokozatosan magasabbra emelkedett, alkalmasint azért, hogy szükség esetén ponyvával letakarható legyen. A kas hátsó ülésén két személy foglalt helyet, egy pedig szemközt levő kisülésen, a kocsis háta mögött. A szerkezet újszerűségét és szakmai egyediségét mutatja, hogy a kocsi szó több európai nyelvben is előfordul és a jelentése is azonos. A múzeum kívülről.Ennek a híres találmánynak; a kocsiszekérnek állít emléket a kocsi Kocsi Múzeum.Kiállításunkban a kocsi készítésének fázisai mentén haladva megismertetjük a bognárok és kovácsok eszközkészletét, utalunk a fogatoláshoz használt lószerszámok készítőire,a szíjgyártókra is majd a 15. századi kocsi méret-és anyaghű rekonstrukcióját tekinthetik meg a látogatók. Játékos, élményszerű foglalkozásokat tervezünk (igény szerint), amelyek jól kapcsolhatók a történelem, földrajz, magyar nyelv és irodalom, környezetismereti órák tananyagához. Havonta az adott ünnepekhez kötődően különböző foglalkozásokra is várjuk a csoportokat. A múzeum belülről.Fenntartója: Kocs Község ÖnkormányzataForrás: www.kocs.hu 
Címkék: 

A vártnál lassabban nőtt a japán GDP

2013.08.12.
    Az április-júniusi negyedévben az éves japán GDP 2,6 százalékkal emelkedett, a 3,6 százalékos piaci várakozásokkal szemben.    Az első negyedévi éves GDP-növekedést az ESRI 4,1 százalékról 3,8 százalékra csökkentette.    A második negyedévben a japán GDP 0,6 százalékkal nőtt az első negyedévihez képest, szemben a 0,9 százalékos piaci várakozással.
Címkék: 

SKYACTIV-D dízel Mazda6 nyert Indianapolis-ban

2013.08.12.
A legendás versenypálya történetében ez volt az első alkalom, hogy egy dízel modell pilótája állhatott a dobogó legfelső fokára; Sylvain Tremblay már kezdettől fogva megszerezte a vezetést, így a háromórás verseny végén a Mazda6 haladt át kategóriájában elsőként a célvonalon.Ez a győzelem már sorban az ötödik a Mazda számára, mellyel megelőzi a Porsche-t konstruktőrök között, a 12 állomásos sorozat 8. versenye után a GX kategóriájában. A nyertes Mazda6 2,2 literes SKYACTIV turbódízel motorja 51%-ban ugyanaz, mint a sorozatgyártású modellé – ha a felhasznált alkatrészek számát tekintjük. A Mazda azért választotta ezt a megközelítést, hogy példázza a Mazda6 minőségét, tartósságát és megbízhatóságát, melyek az utcai modellt is jellemzik.A Mazda amerikai leányvállalatának motorsportért felelős vezetője, John Doonan szerint a Mazda és a SKYACTIV dízel technológia történelmet írt:Miközben sorban ez az ötödik győzelmünk a szezonban, ez idáig a legfontosabb. Indy-ben nyerni mindegyik versenyző álma – ez az álom vált valóra a Mazda számára ma.A nyertes pilóta, Sylvain Tremblay szintén dicsérte a Mazda csapatot, mely nyugodtan és koncentráltan dolgozott a verseny ideje alatt. „Nem volt könnyű napunk, de a csapat fókuszált maradt, és végül nyerni tudott. Indianapolisban nyerni dízel autóval, versenyzésünk első évében nagyon meggyőző mind a Mazda, mind a csapat számára.” 
Címkék: 

Hétfő reggelre erősödött a forint

2013.08.12.
    Hétfőn kora reggel 296,32 forinton jegyezték az eurót, szemben a péntek délutáni 297,03 forinttal.    A dollár árfolyama alig változott, a péntek délutáni 222,40 forintról 222,36 forintra csökkent a jegyzése, a svájci frankot 241,41 forint után hétfőn reggel 240,66 forinton jegyezték, a japán jent pedig 2,3074 forint után 2,3057 forinton.    Az euró gyengült, jegyzése a péntek délutáni 1,3360 dollárról 1,3326 dollárra csökkent.    Hétfőn reggel a lengyel zloty 0,05, a cseh korona pedig 0,08 százalékkal gyengült az euróval szemben, míg a román lej árfolyama nem változott. Az eurót reggel 4,1893 zloty, 25,8425 cseh korona és 4,4325 lej árfolyamon jegyezték.
Címkék: 

Kia tanulmányautó a Frankfurti Autószalonon

2013.08.10.
Minden modern kori kihívásra kész, karaktere harcos, formái robusztusak és stílusosak, kontrasztos anyaghasználat és praktikus méretek jellemzik.A tanulmány a Kia útkeresésének eredménye, európai autó, európai ízléssel, magas elvárásokkal bíró vezetőknek, telis tele olyan különlegességekkel, amik korábban nem feltétlenül tartoztak a kisautók jellemzői, értékei közé.Bár egyelőre a sorozatgyártást nem tervezik, a tanulmány feladata a Frankfurti Autószalon közönségének szondázása: mi a véleményük a márka kisautó terveiről?
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója