Nyolcadával csökkent a Rába árbevétele és EBITDA-eredménye az első háromnegyed évben

2016.11.16.
A nemzetközi pénzügyi és számviteli szabályok szerint kimutatott első háromnegyed évi 29 milliárd forintos árbevétel 12, a 2,4 milliárdos EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 13 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól, a 802 millió forintos üzemi eredmény 22,4, a 6,3 milliárdos bruttó eredmény 6,4 százalékos csökkenést jelez. A harmadik negyedév 8,5 milliárdos érbevétele 0,5, az 541 milliós EBITDA 18,2 százalékkal haladja meg a bázisidőszaki adatot. A 19 millió forintos üzemi eredmény 116,6, az 1,8 milliárdos bruttó eredmény 1 százalékos javulást jelez. A jelentés szerint a külpiac alakulása továbbra sem kedvező, folyamatos kihívások elé állította a piaci szereplőket 2016 első három negyedévében például az amerikai tehergépkocsi piac, pang a kereslet a globális mezőgazdasági szegmensben, kiváltképp Amerikában, valamint a jármű üzletág ciklikussága is befolyásolja az eredményeket. Hozzáteszik, mindezt sikerült a termék és vevőportfólió optimalizálásával, valamint stratégiai partnerkapcsolatok kialakításával és fenntartásával kezelni, így egyes szegmensekben növekedést érve el: a futómű üzletág a fejlesztési stratégiájára alapozva a harmadik negyedévben jelentős, 30 százalékos növekedést ért el az európai piacon, valamint kiemelkedő forgalmat produkált a FÁK-országokban. Január eleje óta nőtt az alkatrész üzletág értékesítése, különösen bíztató eredményként említik, hogy a harmadik negyedévben a bel- és a külföldi értékesítés is erősödött, ami nagymértékben köszönhető a cég stratégiai partneri együttműködéseinek. Eközben a közlemény szerint a jármű üzletág elsősorban a polgári alkalmazások terén ért el jelentős exportnövekedést, kétszámjegyű növekedést. A tájékoztatás szerint a futómű üzletág az első háromnegyed évben 11,1, a jármű üzletág 36,4 százalékos csökkenést, míg az alkatrész üzletág 3,8 százalékos növekedést produkált. A harmadik negyedévben az alkatrész üzletág 1,8 százalékos, a jármű üzletág 56,2 százalékos növekedést, a futómű üzletág pedig 11,0 százalékos mérséklődést ért el. A tájékoztatás alapján sikerült tovább mérsékelni a múlt év végére már rekordalacsony szintre levitt hitelállományt, "a folyamatos nyereséges működés, a hatékony készpénztermelési képesség, valamint a továbbra is szigorú működőtőke-menedzsment eredőjeként a nettó hitelállomány 1,5 milliárd forintra csökkent". Az összeg 3,6 milliárd forinttal kisebb, mint az egy évvel ezelőtti és 1,8 milliárd forinttal kisebb, mint a 2015. év végi állomány. A közlemény szerint a Rába hitelállománya idén jóval az iparágban szokásos szint alá került, soha ilyen alacsony nem volt. A beszámoló szerint a cég pénzügyi stabilitása adja a hátterét a megkezdett, stratégiai jelentőségű beruházásoknak, a fenntartható versenyképességnek és a piaci pozíciók megőrzésének a kapacitások bővítésén és modernizálásán keresztül. Közölték azt is, hogy a társaság az évek óta bizonytalanul teljesítő tengerentúli piacok mellett üzletfejlesztést folytat a európai kontinensen, így mára az EU országai váltak a legfontosabb értékesítési területté.
Címkék: 

Csökkent a benzin ára

2016.11.16.
 A csökkentéssel a benzin átlagára 333-334 forintra mérséklődött, a gázolajé 348-349 forint marad.  Az üzemanyagok ára legutóbb pénteken változott, akkor bruttó 4-4 forinttal csökkent a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára.  A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.  Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.

Halálra gázoltak egy nőt Makón

2016.11.16.
Szabó Szilvia közölte, a baleset kedd délután történt a makói Csanád vezér téren. A földeáki asszony a balesetben olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a kórházba szállítása után életét vesztette. Az ügyben büntetőeljárás indult - tudatta a százados.

Beindult a téli időjárás

2016.11.16.
Télen megváltoznak a biztonságos közlekedést befolyásoló körülmények, ezért a gépjárművezetőknek kellő időben fel kell készülniük az évszakkal együtt járó speciális helyzetekre. A közúti közlekedési balesetek és az esetleges tragédiák megelőzése érdekében az autósoknak alkalmazkodniuk kell az időjárási, látási és útviszonyokhoz, valamint járműveik felkészítését is időben el kell végezniük. A téli hónapok velejárói a csúszós, jeges utak és a változó időjárási tényezők. Szélsőséges időjárás esetén jellemzőek a hótorlaszok és nem ritkák az elzárt útszakaszok sem. Általános jelenségnek számít a hó, a havas és az ónos eső is. Mindezekre tekintettel elmondható, hogy a téli autózás óvatos vezetéstechnikát igényel! Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy az alábbi közlekedési tanácsok betartásával és lassúbb, körültekintőbb vezetéssel megelőzhetők a közlekedési balesetek! Kérjük a személygépjármű-vezetőket, hogy fogadják meg tanácsainkat, hiszen minden esetben a balesetek és a velük együtt járó kellemetlenségek elkerülése a cél! Csak a téli közlekedésre felkészített, megfelelő műszaki állapotú járművel induljon útnak! Fordítson különös figyelmet a gumiabroncsok állapotára! Elindulás előtt tisztítsa meg a hótól borított járművét és gondoskodjon arról, hogy semmi ne zavarja a szabad kilátásban! Óvatosan válassza meg autója sebességét, ügyeljen a megfelelő követési távolság betartására! Számoljon azzal, hogy nedves, csúszós úton a jármű féktávolsága megnő! Jegesedésre különösen hidak és felüljárók útburkolatán lehet számítani, ezért ilyen helyeken kellő időben csökkentse járműve sebességet! Legyen gépkocsija csomagtartójában hólánc, hólapát, vonókötél, elemlámpa, láthatósági mellény és pokróc! Ne feledje, a hólánc használata közlekedési jelzőtáblával jelzett útszakaszon kötelező! Öltözködjön rétegesen! Legyen önnél megfelelő mennyiségű folyadék és feltöltött akkumulátorral rendelkező mobiltelefon is! Hosszabb útra történő elindulás előtt tájékozódjon az időjárási körülményekről és az útviszonyokról! Sűrű ködben használjon ködlámpát!   (police.hu)

Az internet-gazdaság alapjaiban alakítja át az ipari gyártási rendszereket

2016.11.16.
 Az NGM gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára kiemelte: a kormány napjainkban azon kezdett el dolgozni, hogy Magyarország ne csak az európai gépjárműgyártás, hanem az innováció központja is legyen. Minden alapunk megvan arra, hogy kövessük ezt az utat, hiszen a magyarországi járműgyártás egyre erősödik, az itteni kutatás-fejlesztési adottságokra támaszkodva a világ több vezető autógyára és beszállítója végzi nálunk a fejlesztéseit is - mutatott rá. A rendezvényen a Nemzetgazdasági Minisztérium és a magyar autóipar érdekelt szereplői közötti együttműködéshez történő csatlakozásról a Magyar Telekom, a T-Systems Magyarország Zrt., az Elmű Zrt., a Knorr-Bremse Fékrendszer Kft. vezetői írtak alá megállapodást.  Az államtitkár kiemelte: a magyar kormány az elmúlt egy évben a járműipar fejlődése, fejlesztése érdekében számos fontos lépést tett. Annak érdekében, hogy megteremtsük a magyar gazdaság hosszú távú növekedésének hajtóerejét - az Európai Unió újraiparosítási stratégiájával és célkitűzéseivel összhangban - megalkottuk az újraiparosítás programját - mondta. Ennek keretet ad az Irinyi terv, az Ipar 4.0 és a Jedlik Ányos terv - mutatott rá. Lepsényi István hangsúlyozta: az Irinyi terv révén azt szeretnénk elérni, hogy az ipari termelés bruttó hazai termékhez való hozzájárulása 2020-ra a mostani 23 százalékról 30 százalék közelébe emelkedjen. Ehhez gyors ütemben növelni kívánják a hazai termelővállalatok versenyképességét, át kell állni az innováció-vezérelt gazdaságra, az iparnak a tudásra, a kutatás-fejlesztésre és az új technológiák alkalmazására kell támaszkodnia - tette hozzá. Az államtitkár szerint a közlekedés területén az egyik legjelentősebb innováció a különböző önálló döntéshozásra képes, önjáró, önvezető módon közlekedő járművek kutatásával és fejlesztésével kapcsolatos. Lepsényi István kiemelte: a technológiai forradalom az autonóm, robot-járművek széleskörű elterjedését fogja elhozni, ez a folyamat nemcsak nagy technológiai kihívás, hanem óriási lehetőség is Magyarország műszaki fejlődésében, hogy ezen a területen a világ élvonalába emelkedjen az ország. Ma már több, Magyarországon jelen levő multinacionális cég végez ideillő fejlesztéseket, de ismertek kiváló hazai eredmények is - hangsúlyozta az államtitkár. Kiemelte: a zalaegerszegi járműipari tesztpálya megépítésével egy olyan nagyberuházást indított el a kormány, amellyel a járműgyártás terén meglévő jó pozíciónkat kívánjuk tovább erősíteni, emellett elő kívánjuk segíteni, hogy Magyarország a régió vezető járműipari gyártó- és fejlesztőközpontává váljon. Ezzel tovább erősítjük a járműiparhoz kapcsolódó felsőoktatást és támogatjuk az országban elérhető járműipari kutatás-fejlesztési kapacitások integrálását, segítjük a hazai kutatás-fejlesztési szolgáltatások eljutását a nemzetközi piacokra - tette hozzá. Elmondta: az NGM és a magyar autóipar érdekelt szereplői közötti a projektet támogató együttműködést eddig már 12 vállalat és cégcsoport írta már alá, hozzájuk csatlakozik a Magyar Telekom Nyrt, a T-Systems Magyarország, az Elmű Zrt. és a a Knorr-Bremse Fékrendszer Kft. Lepsényi István közölte: a nemzetgazdasági tárca szervezésében november 17-én és 18-án kétnapos konferenciát és kiállítást tartanak Budapesten a Millenárison. A témához kapcsolódóan meghívták Ausztria, Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Németország és Magyarország kormányfőit és ágazati vezetőit, az Európai Bizottság részéről Günther Oettinger biztost, az autóipari-, és a digitális gazdaságban érdekelt vállalatok vezetőit, kamarai és nemzetközi szakmai szövetségek, az érintett egyetemek, kutatóintézetek vezetőit. A konferencián szeretnék bemutatni a digitalizáció kihívásait, illetve általa hozzájárulni az Európai digitális agenda végrehajtásához és az európai gazdaság versenyképességéhez - mutatott rá az NGM államtitkára.   (MTI)

Két ember meghalt, két másik súlyosan megsérült

2016.11.15.
Az információk szerint a két település között három autó ütközött össze, az áldozatok és a súlyosan sérült utasok ugyanabban a járműben utaztak. A balesetnek egy könnyű sérültje is van - írták. A mentés és helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt. MTI
Címkék: 

Gázkazán és autós tinédzserparti

2016.11.15.
Húszévesnél öregebbek is érkeznek Továbbra is tart a roncsderbi, ami nagyon lesarkított és bulváros, de nagyjából igaz: folyamatosan nő az importált használt-kocsik száma, és idén várhatóan már meghaladja a 140 ezer darabot. Ez önmagában még nem baj, az viszont igen, hogy többségének kora meghaladja az amúgy sem fiatal hazai gépjárműparkét, ami tinédzserkorú. Az importált használt-kocsik kétharmada több mint tízéves, 18 százaléka 18 és 20 év közötti, miközben egy év alatt háromezernél több olyat helyeztek forgalomba Magyarországon, mely húszévesnél öregebb, de nem éppen minősített muzeális értékű veteránjármű. Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója                                          A szerző felvételei Donornak is érkeznek Többezer behozott jármű nem is szerepel a nyilvántartásban, mert donornak érkezik és alkatrészként kerül piacra. A legnagyobb legális hazai szereplő, az évi 6300 autót forgalmazó és a Porsche Hungaria részeként működő Das WeltAuto márkaigazgatója, Frank György értékelése szerint folyamatosan bővül a piac: amíg 2012-ben 404 ezer, idén darabszámban ennek másfélszeres várható, az élénkülés magyarázata, hogy végre megkezdődtek a sokáig halogatott autócserék és megint van pénz autóvásárlásra, legalábbis ezt jelzik a számok: az előrejelzések szerint idén százezernél több új személyautót helyeznek forgalomba. Alaposan megmozdult a használtak piaca is: az átírások száma várhatóan eléri a 610 ezret, ami 15 százalékos növekedést jelent egy év alatt. Továbbra is álmaikat kergetik a használt-kocsik vásárlói, akik a kisebb új helyett inkább tizenéves prémiummodellt választanak, ám nem számolnak a szükséges javítási és karbantartási költségekkel. Lassuló óratekerés A szakember szerint továbbra is súlyos gond a km/óra állások manipulálása és az áfacsalás. A visszatekerés frontján némileg javított a helyzeten a központi nyilvántartás: a műszaki vizsgákon rögzített óraállásokat már bárki leellenőrizheti. Vélhetően ennek tudható be, hogy a korábban jellemző és lélektani határnak számító 200 ezer kilométeres futásteljesítmények alaposan megnőttek a hirdetésekben… Szakmai körökben terjedő a kazánhasonlat, mely szerint a veszélyes és környezetszennyező háztartási eszközök kötelező cseréjét törvény szabályozza, az autóknál viszont szabad a vásár. Olyannyira liberális a behozatal, hogy minél öregebb és környezetszennyezőbb az autó, annál alacsonyabb a regisztrációs adó. Az már csak egy adalék, hogy az eredetiségvizsgálat sem kötelező az importált használtaknál, így olykor csak évek múlva derül ki, hogy nem épen makulátlan a jármű múltja. Fehér, szürke, fekete A szakemberek azt remélik, hogy szigorodnak a szabályozások, amivel nemcsak a környezet, de az ágazat is tisztulna. Mert napjainkban az igazi árelőnyt az jelenti, hogy az EU-országok közötti autókereskedelemben a fekete nepperek nyelik le az áfát, olykor szinte észrevehetetlenül kozmetikázott számlákkal. Ez pedig versenyhátrányba hozza a legális ágazat szereplőit. Az átlátható garanciát nyújtó fehér gazdaság szereplői nehezen tudnak versenyezni a feketék és szürkék által kínált „előnyös” ajánlatokkal. A Das WeltAuto például egy évet és harmincezer kilométert vállal mind a harminc telephelyén értékesített használt-kocsijaira, melyeknek eredete is garantált. Nem lassul a behozatal A Das Weltauto összeállítása szerint 2013-tól folyamatosan nő a külföldről behozott autók száma, idén az első háromnegyed évben 107 092 személyautó érkezett, ami 18,5 százalékos növekedést jelent egy év alatt, a 2015-ös szám 90 389 darab volt. Még jelentősebb a változás a két évvel ezelőtti adatokhoz képest: 2014-es év a januártól szeptemberig tartó időszakhoz képest már több mint 52 százalékos a különbség. Tavaly januártól decemberig 122 603 külföldről hozott használt-kocsit helyeztek itthon forgalomba, és idén ennél is többre lehet számítani. Hasonló a helyzet a kis-haszonjárműveknél is: a szeptemberig behozott 10 438 autó 15 százalékos növekedés jelent a tavalyi (9069), és 35,5 százalékos tavalyelőtti (7702) azonos időszakhoz képest. Osztályok szerint Import használt autó vásárlásánál a legnépszerűbb kategóriák változatlanul az alsó-közép- (26 705), felső-középkategóriás (23 660) és az egyterű (19 391) autók, márkák esetében pedig inkább a nagyobb presztízsűeket részesítik előnyben a vevők. Legtöbben Volkswagent (13 657), Opelt (11 253), Fordot (10 783), BMW-t (8449) és Audit (7090) választottak, a haszonjárműveknél az első helyeken a Ford (1551), a Volkswagen (1515), a Fiat (1125), az Iveco (1092) és a Renault (1082) végeztek. A teherjárműveknél 40, míg a személygépkocsiknál már 60 százalék feletti a tíz évnél idősebb autók aránya. Topmodellek Az importált használt-kocsiknál a modellek között a VW Passat (4216 db) a legnépszerűbb, majd a Ford Focus (3969 db), a VW Golf (3644 db) a BMW 3-as (3614 db), az Audi A3-as ( 2715 db) és az Opel Zafira következik. Az első kilenc hónap adatai alapján a magyarországi tulajdonosváltozásoknál a Suzuki Swift ( 31 194 db) vezet, majd az Opel Astra (24 164 db), a VW Golf ( 12 954 db) az Opel Corsa ( 12 519 db), a Ford Focus ( 11 856 db), a VW Passat (11 390 db), a VW Polo ( 8348 db) és a Renault Mégane ( 8079 db) következik.  
Címkék: 

Forradalmi Head up-display-t kap a Volkswagen I.D.

2016.11.15.
A Volkswagen elektromos tanulmányautójáról már olvashattak nálunk nagy cikket annak apropóján, hogy a formatervét két magyar dizájner, Száz Ákos és Fogarasi-Benkő László alkotta meg. Most kiderült, hogy az autó nemcsak új formanyelvet, hanem új technológiákat is felvonultat majd, mint például augmented head-up display, amit kiterjesztett fejmagasságú kijelzőnek lehetne fordítani. Az új rendszer úgy vetíti ki az információkat a szélvédőre, mintha azok 15 méterrel az autó előtt lennének. Sőt, a navigációs rendszer nyilai úgy látszanak, mintha az útra lennének festve. Mire ez a technológia megjelenik a sorozatgyártásban, túlmutat majd a navigáláson. Képes lesz az autóra leselkedő veszélyekre figyelmeztetni a vezetőt, mint például a csúszós burkolat, a lelépni készülő gyalogosok, vagy az úton lévő mozdulatlan akadály. Az információk egyre bőségesebbek lesznek, ahogy egyre több hálózatba kapcsolt autó szolgáltat majd adatokat a Here felhős térképszolgáltatásának. A Here rendszert  – amely tűpontos lidar-alapú 3D-s térképeket és az autók szenzorai által gyűjtött adatokat használja - nemrég közösen vásárolta meg az Audi, BMW és a Daimler.
Címkék: 

Kimagasló harmadik negyedév a Generali Csoportnál

2016.11.15.
A működési eredmény meghaladta a 3,6 milliárd eurót, ez átlagosan 5,6%-os visszaesést jelent az előző évhez képest, ám a harmadik negyedévben 7,3%-os növekedés volt megfigyelhető. Az adózott eredmény 1,6 milliárd euró (-5,9%), itt szintén a harmadik negyedév volt a legerősebb, 6,4%-os emelkedéssel. A nem-élet üzletág 1,5%-os bevétel-növekedésének hajtóereje a gépjármű szegmens volt (+3,3%). Az élet üzletág díjbevétele 4,5%-kal csökkent a szigorúbb termékkínálat következtében, mindezt egy magas – 10,1 milliárd eurót meghaladó – nettó cash flow mellett. Az eredmények az alacsonyabb nyereségességet a jövőbeni profitabilitás biztosítása érdekében megcélzó stratégia szerint alakultak. Az évesített sajáttőke-arányos megtérülés 12,7%. A vállalat tőkehelyzete továbbra is szilárd, 188%-os gazdasági szolvencia rátával (Economic Solvency Ratio).  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója