Bemutatták a felfrissített Volkswagen Golfot

2016.11.12.
„Infotainment és hálózatba kapcsolt megoldások terén teszi a legnagyobb ugrást a Golf. Nincsen ennél intelligensebb, biztonságosabb és több összeköttetési lehetőséget kínáló kompaktautó” – magyarázta Dr. Herbert Diess, a Volkswagen Személyautók márka igazgatótanácsának elnöke a világpremier kapcsán. A több mint 33 millió példányban értékesített sikermodell új kivitelének bemutatása egyúttal a Volkswagen márka történelme legnagyobb termékoffenzívájának nyitánya. Dr. Herbert Diess hozzátette: „Igazán rákapcsol a Volkswagen. Csupán a 2017-es évben több mint tíz új modellről vagy jelentős modellfrissítésről rántjuk majd le a leplet. A Volkswagen 2020-ig teljes termékpalettáját megújítja.” Azt, hogy milyen lehetőségeket kínál ennek kapcsán a Golf, azt jól mutatja az is, hogy a vezetői segédrendszerek terén új mérceként szolgál. Olyan műszaki megoldások fokozzák jelentős mértékben a biztonságot, mint például a Front Assist automatikus vészfékrendszer az új gyalogosfelismerő rendszerrel, az új torlódási asszisztens és a szegmensben szintén újnak számító vészhelyzeti asszisztens. „A 2017-es modellévű Golf modellel a kompakt járművek körében első ízben tesszük elérhetővé az automatizált közlekedést” – mondja Dr. Frank Welsch, a Volkswagen Személyautók márka igazgatótanácsának műszaki fejlesztés területéért felelős tagja. „A Lane Assist sávtartó rendszer és az ACC távolságtartó sebességszabályzó fúziójával a torlódási asszisztens kívánságra akár 60 kilométer/óra sebességig képes átvenni az irányítást az igen megterhelő folyamatosan megálló, majd újra elinduló forgalomban. Ez a segédrendszer önállóan kormányozza, fékezi és gyorsítja az új Golf modelleket” – folytatta a főmérnök. A cikk nem ért véget. Kattintson ide a második részért!

Bemutatták a felfrissített Volkswagen Golfot

2016.11.12.
Ezeket az újdonságokat a továbbfejlesztett TSI motorcsalád egészíti ki. A új Golf modellekben debütál első ízben az új 1.5 TSI Evo – egy 110 kilowatt (150 lóerő)1 teljesítményű négyhengeres, turbófeltöltéses benzinmotor változó hengerlekapcsolással (Active Cylinder Management, ACT). Ezt egy BlueMotion-változat követi majd, a 96 kW (130 LE)2 teljesítményű erőforrás szintén rendelkezik majd az új ACT rendszerrel, valamint egy új vitorlázófunkcióval is. Ez utóbbi bizonyos esetekben a motort menet közben teljesen leállítja az üzemanyag-takarékosság fokozására. Dr. Welsch így összegezte a műszaki újdonságokat: „Mindez azt eredményezi, hogy az új Golf valós üzemelési körülmények között akár egy literrel kevesebb üzemanyagot fogyaszt a hasonló teljesítményű motoroknál. Ez a Smart Sustainability, azaz az intelligens fenntarthatóság. Ez a megfizethetőbb, mindenki számára elérhető haladás.” A Volkswagen ezenkívül a Golf GTI3 modelleket is erősebbé tette, a legendás modellváltozatok ezentúl 169 kW (230 LE)3, illetve GTI Performance kivitelben 180 kW (245 LE)4 teljesítményt nyújtanak majd. Új hétfokozatú DSG kettős tengelykapcsolós automatizált váltó szolgál majd ezentúl a kiemelkedő hatékonyságú sebességváltóként, ez fokozatosan leváltja a Golf összes hatfokozatú DSG egységét.   A Volkswagen a három- és ötajtós Golf, a Golf Variant, valamint a Golf GTI3 és Golf GTE5 sportos változatok modellfrissítését a márka otthonát jelentő gyárban, Wolfsburgban mutatja be. Itt fejlesztették ki a Golf mind a hét nemzedékét, és az évente születő közel egymillió Golf legnagyobb része itt készül. A legújabb Golf a még pontosabb vonalakkal jellemzett dizájnjáról ismerhető fel. A módosítások sorában új lökhárítókat, LED-technikájú nappali menetvilágítást is tartalmazó új halogénfényszórókat, új első sárvédő íveket, minden változat esetében alapfelszereltségként kínált teljes egészében LED-technikájú új hátsó lámpákat és új könnyűfém keréktárcsákat is találunk. A 2017-es modellévű Golf előértékesítése már december elején kezdetét veszi, a gazdagabb alapfelszereltség ellenére az alapára változatlan marad. A következő héten a Volkswagen a Los Angeles-i Autókiállításon a modellcsalád nulla helyi károsanyag-kibocsátású változatát is bemutatja a nagyvilágnak. Az új e-Golf6 a jelenleginél lényegesen nagyobb hatótávolságot kínál majd.

Már havazik a Nyugat-Dunántúlon

2016.11.12.
Hóesésben haladó járművek a 74-es főúton Zalaszentbalázs közelében A havazás, a szél és a hófúvás veszélye, valamint az északira forduló, viharossá fokozódó szél miatt Vas, Veszprém és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetéseket, a sok eső miatt három dunántúli megyére másodfokú, további kilenc megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki erre a napra a meteorológiai szolgálat.  MTI Fotó: Varga György
Címkék: 

Történelmi csúcson a mobilparkolási tranzakciószám

2016.11.12.
Folyamatos növekedést mutatnak Nemzeti Mobilfizetési Rendszerben indított vásárlások számai, a rendszer két és féléves üzembiztos, stabil, megszakítások és hiba nélküli működése alatt 2016. november 10-én első alkalommal haladta meg a napi mobilparkolások száma a 100 ezres számot, azaz a 100 550 fizetéssel végződő tranzakciót. A 2014. július 1-én üzembehelyezett Nemzeti Mobilfizetési Rendszer az első két üzleti évében – 18 viszonteladó partnerén keresztül, 76 parkolási üzemeltetőnél, 248 parkolózónában mobilparkolás, HU-GO viszonylati jegy, e-matrica, valamint parkolóellenőri lekérdezés mellett – több, mint 73 millió elektronikus fizetéssel végződött tranzakciót bonyolított le.
Címkék: 

Másodfokú téli tisztántartási készenlétet rendelt el a Magyar Közút

2016.11.12.
A Magyar Közút szombati, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint preventíven, illetve a csapadékviszonyoknak megfelelően közvetlenül is végzik a síkosság mentesítési munkákat. Az ország jelentős részén egyelőre eső esik, de a hőmérséklet a nyugati határ mentén csökken, és ezzel egy időben az eddigi eső egyre inkább havazásba vált át. A Kisalföldön és Vas megye nyugati felén már megmarad a hó - olvasható a közleményben. Nagyobb fennakadást nem jelentettek a társaság útellenőrei, de a közútkezelő arra kéri az autósokat, hogy a téli időjárási körülmények között fokozott óvatossággal és körültekintéssel vezessenek.

Király Viktor az első magyarországi Toyota C-HR tulajdonosa

2016.11.12.
A NUBU exkluzív divatbemutatója és Király Viktor koncertje által színesített program keretében, a Marie Claire Fashion Days előestéjén, a Várkert Bazárban megrendezett Toyota C-HR Fashion Night-on mutatta be vadonatúj, kategóriateremtő modelljét a jelenlévő közel ötszáz vendégnek, közöttük fontos üzleti partnereknek, a média képviselőinek és a hazai közélet ismert szereplőinek a Toyota. Az esti igazi meglepetése ugyanakkor az volt, hogy a Toyota felajánlott egy vadonatúj C-HR-t, és a modell márkanagyköveti szerepét Király Viktornak, aki korábban elsőként próbálhatta ki az autót hazánkban. A Toyota C-HR a Marie Claire Fashion Days előestéjén, a Várkert Bazárban megrendezett Toyota C-HR Fashion Night keretében mutatkozott be a hazai közönségnek. Az esten Király Viktor, az est sztárfellépője részére a Toyota felajánlott egy vadonatúj C-HR-t, és a modell márkanagyköveti szerepét. „Korábban ugyanakkor nem gyakran emlegettek bennünket egy lapon a divat és a trendteremtő design világával. Ezt a prekoncepciót szeretnénk végleg megváltoztatni a Toyota C-HR Fashion Night keretében bemutatott vadonatúj, kategóriateremtő, az ügyfeleink részéről is rendkívüli várakozások övezte C-HR-rel, amely új időszámítást nyit a Toyota számára – fogalmaz László Richárd, a Toyota Central Europe magyarországi divíziójának igazgatója. „Viktor közvetlensége, nyitottsága, trendszettersége, energikus lendülete tökéletesen passzol a Toyota C-HR által képviselt értékekkel, ezért nagyon örülünk, hogy elfogadta márkanagyköveti felkérésünket, és ő lehet az első Toyota C-HR tulajdonos Magyarországon. Reményeink szerint a Viktorral folytatott együttműködésünk révén még több új ügyfelet sikerült közelebb hoznunk a C-HR és a Toyota világához.” – teszi hozzá Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák hazai kommunikációjáért felelős vezetője.

Közösségi autómegosztó rendszeren dolgozik a Nissan

2016.11.12.
A tervek középpontjában a közösségi kapcsolattartás áll, mivel a Nissan a felhasználói profilok egyeztetése alapján alakítja ki az új generációs autómegosztó közösségeket, amelynek tagjai 100 százalékban digitális úton kapcsolódnak egymáshoz. A bevezetés előkészítését az idei évben Párizs környékén kezdik meg, és az első autók 2017 áprilisára kerülhetnek az utakra. A közösségi profilok kialakításán és a helymeghatározáson alapuló egyedi algoritmus egy csoportba sorolja az egymást kiegészítő igényű felhasználókat a 100 százalékban digitális, társtulajdonosi közösségek felállítása érdekében. A kiszámítható havi számlázás az autó használatán alapul, így a tulajdonosokat nem érheti meglepetés.  A Nissan Intelligent Get & Go Micra szolgáltatás az új Nissan Micra Acenta 0.9 manuális váltóval és a világon elsőként Bose Personal Audio hangrendszerrel szerelt modellt alkalmazza. A szolgáltatás magában foglalja a biztosítást, a szervizt, a hozzáférést az online egyeztető eszközhöz, az okostelefon applikációt és az autóba épített támogató technológiát. A közösségeknek el kell fogadniuk az éves 15 ezer kilométeres korlátozást.
Címkék: 

Autóvá átalakuló humanoid robotot fejlesztenek japán mérnökök

2016.11.12.
A robot első modellje úgy néz, mintha egy sci-fi képregényből kilépő kétlábú kolosszusról lenne szó: parancsra képes összecsukódni egy komplett, motorral és kerekekkel rendelkező futurisztikus járművé. A J-deite Ride elnevezésű robotóriás mintegy négy méter magas lesz. Humanoid robotként képes lesz lépkedni, autóvá összehajtogatva pedig bele lehet ülni és el lehet vele hajtani - olvasható az Asratec, a Brave Robotics és a Sansei Technologics cégek közleményében.   Az autóként is használható robotember fejlesztésének befejezését 2017-re tervezik, a különleges terméket egyebek között élményparkoknak akarják eladni. A kétfunkciós robot 1,5 méteres prototípusa már látható lesz az amerikai Orlandóban november 14-én megnyíló nemzetközi vidámparkipari szakvásáron (IAAPA).
Címkék: 

Ismét Hamilton volt a leggyorsabb Brazíliában

2016.11.12.
A Mercedes brit pilótája mögött a vb-pontversenyben vezető csapattársa, Nico Rosberg végzett a második, míg a finn Valtteri Bottas (Williams) a harmadik helyen. A délelőtt második holland Max Verstappen (Red Bull) ezúttal csak a hatodik időt érte el.     Eredmények:     2. szabadedzés: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:12.271 perc 2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:12.301 3. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:12.761 4. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:12.789 5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:12.828 6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:12.928      korábban:     1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:11.895 perc 2. Verstappen 1:11.991 3. Rosberg 1:12.125 4. Ricciardo 1:12.371 5. Bottas 1:13.129 6. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:13.289     A további program:     szombat: 3. szabadedzés 13.00 időmérő edzés 17.00     vasárnap: futam 17.00

Emelkedtek a Volkswagen-csoport eladásai októberben

2016.11.12.
Alig több mint egy évvel a károsanyag-kibocsátási botrány kipattanása után, már a harmadik egymást követő hónapban emelkedtek a Volkswagen-csoport eladásai. Az idei év első tíz hónapjában éves összehasonlításban 2,6 százalékkal 8,5 millióra növekedett a 12 márkát, köztük a névadó Volkswagent, az Audit, a Skodát vagy éppen a Seatot is gyártó csoport üzembe helyezett új autóinak száma. Európában 3,3 százalékkal több, 3,5 millió jármű talált gazdára, az ázsiai-csendes-óceáni térségben pedig 8,9 százalékkal 3,5 millióra ugrott a számuk. Különösen Kínában emelkedtek az eladások: 11,3 százalékkal 3,2 millióra nőtt a Kínában értékesített járművek száma.  A csoport eladásainak közel 60 százalékát adó márka, a Volkswagen októberben 4,4 százalékkal több járművet, 511 ezer autót értékesített. Míg a február-júliusi időszakban csökkentek, az utóbbi három hónapban már emelkedtek az eladások. Herbert Diess, a Volkswagen márkaigazgatója most először már arra számít, hogy az idei eladások meghaladják a tavaly elért 5,82 milliós számot. Reményre ad okot, hogy az első tíz hónapban 1 százalékkal több, 4,89 millió autót értékesítettek. Az emelkedést azonban alapvetően a kínai eladások hajtják. A kínai piac nélkül a Volkswagen eladásai októberben 9 százalékkal, a január-októberi időszakban pedig 8 százalékkal estek vissza. Különösen nagy mértékben csökkent Németországban a Volkswagenek iránti kereslet.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója