Az Amazonon értékesít autókat a Fiat

2016.11.18.
A lehetőség egyelőre csak az olaszországi vásárolóknak áll a rendelkezésére és csak három modell, a Fiat 500, a Fiat 500L és a Fiat Panda között választhatnak az Amazon.it portálon, de az autók listaáránál akár harminc százalékkal is olcsóbban. A vásárlók az Amazon közvetítésével kiválaszthatják, hogy melyik márkakereskedőnél kívánják átvenni az autót. A megrendelés teljesítése mintegy két hetet vesz igénybe.

Halálos baleset az 51-es számú főúton

2016.11.18.
  A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2016. november 18-án 16 óra 50 perc körül eddig tisztázatlan körülmények között az 51-es főút 160-as kilométerénél egy személyautó elütött egy kétkerekűt hajtó férfit. A balesetben a kerékpáros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.  
Címkék: 

Évi 2,3 milliárd forint a Budapest-Belgrád vasútvonalra

2016.11.18.
A MÁV Zrt. november 5-én közölte az MTI-vel, hogy megalakult a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt., a vegyesvállalatot a magyar vasúttársaság és a kijelölt kínai társaságok - China Railway International Corporation és a China Railway International - alapították 85 százalékos kínai és 15 százalékos magyar részvételi aránnyal. A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról a magyar és a kínai kormány 2015. november 24-én, Szucsouban kötött egyezményt. A projekt célja a Budapest és Belgrád közötti 350 kilométeres szakaszon emelt szintű vasúti összeköttetés biztosítása, csökkentve a két főváros közötti személy- és áruszállítási menetidőt. A fejlesztésre kijelölt magyar szakasz a 150-es számú Budapest-Kelebia vasútvonal 166 kilométer hosszban. A közös vállalat feladata tenderek előkészítése és lefolytatása a tervező és kivitelező kiválasztására, a szerződések megkötése, valamint a megvalósításnál a projektmenedzsment és monitoring ellátása. A vegyesvállalat nem végezhet kivitelezési feladatokat, a tervező és fővállalkozó munkáját koordinálja majd, a független mérnök és európai uniós tanúsító szervezetek mellett - tájékoztatott a MÁV.

Itt a MINI vadonatúj versenyautója, a John Cooper Works Rally

2016.11.18.
A MINI évtizedeken átívelő, legendás motorsport-történelmében új fejezet veszi kezdetét: elkészült a brit prémiumgyártó legújabb és legtehetségesebb versenyautója, a MINI John Cooper Works Rally. Új négykerekű bajnok van születőben… A vadonatúj MINI John Cooper Works Rally premierjével a MINI Motorsport a versenysportok iránti hosszú távú elköteleződését nyomatékosítja, amelyben a tereprali-szereplés, az FIA Világkupa, a világ legkeményebb motorsport-eseményeként számon tartott Dakar Rali és a legújabb megbízhatósági megmérettetés, a legendás Selyemútról elnevezett Silk Way Rally egytől egyig kiemelt jelentőséggel bír. A 2017-es MINI John Cooper Works Rally a MINI és az X-raid istálló közösen megtervezett, számtalan technológiai újítással felvértezett versenyautója, amelynek célja, hogy a brit prémium márkát ismét a motorsportok csúcsára repítse. A vadonatúj MINI Countryman kiváló műszaki alappal szolgált a dinamikus élsportoló megépítéséhez, a MINI John Cooper Works Rally pedig egy egészen egyedülálló tereprali-versenyautóként öltött testet. Egy olyan versenyautó megépítése, amely a világ minden táján sikerrel veszi az akadályokat és képes a tereprali legkeményebb csapásait is túlélni, már önmagában komoly kihívás. Minden részletében továbbfejlesztett járműtechnológiai arzenáljával a vadonatúj MINI John Cooper Works Rally versenyautót azonban már a kezdetektől fogva úgy tervezték és építették meg, hogy elődmodellje világraszóló sikertörténetét is felülmúlja majd. A MINI és elsőszámú motorsport-partnere, az X-raid istálló a jövőben még tovább fejleszti és finomítja majd a vadonatúj versenyautó technológiáit, hogy a MINI John Cooper Works Rally a világ minden táján legendás elődmodelljei méltó utódjaként szállhasson versenybe. A motorsport csúcsán dolgozó szerelőbázisok átfogó versenysport-tapasztalatainak felhasználásával mindeközben a MINI sorozatgyártású járműveinek megbízhatósága, teljesítménye és hatékonysága is még tovább tökéletesedik majd. A MINI John Cooper Works Rally a brit prémiumgyártó vadonatúj fejlesztésű versenyautója, amelyet az aktuális MINI ALL4 Racing továbbgondolásával, széleskörű fejlesztési tapasztalatokra építve álmodtak meg a mérnökök. A vadonatúj MINI Countryman műszaki alapjaira épített versenyautó minden tekintetben megfelel a négykerekű versenysportok szabályrendszerét összeállító Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA – Fédération Internationale de l’Automobile) biztonsági előírásainak és versenyfeltételeinek. A MINI John Cooper Works Rally tervezési, fejlesztési és összeszerelési folyamatait a mérnökök folyamatos elemzések és átfogó vizsgálatok mentén, az elődmodell széleskörű újragondolásával végezték. A vadonatúj, minden tekintetben átgondolt, lebilincselő menetteljesítményre képes versenyautó megépítésekor mindenekelőtt a következő hat területre koncentráltak a tervezőmérnökök:     Aerodinamika     Hőelvezetés     Súlyelosztás     Alacsonyabb súlypont     Átdolgozott bukócső és karosszériaváz     Újraprogramozott motorvezérlés  
Címkék: 

Több járat lesz jövőre Budapest és Toronto között

2016.11.18.
A BA közleménye szerint az Air Canada szabadidős légitársaságának járata a nyári csúcsszezonban - júniustól szeptemberig - közlekedik, hétfő és péntek kivételével a hét minden napján. A légitársaság az indulási időpontokon nem változtatott, a gép valamennyi járatnapon délelőtt 10 órára ér Budapestre és délben indul vissza Torontóba. Az Air Canada Rouge utasainak okmány- és biztonsági ellenőrzését, szűrését már a budapesti repülőtéren elvégzik, ami jelentősen lerövidíti az utasok várakozási idejét a kanadai érkezéskor. Toronto Pearson repülőterén pedig az Egyesült Államokba tartó átszálló utasok átesnek az úgynevezett pre-clearance eljáráson, ami után már gyorsan, a zöld folyosókon keresztül léphetnek be az országba. Ez az eljárás a magyar, a kanadai és az amerikai hatóságok közötti szoros együttműködés révén jött létre, egyben komoly elismerése a budapesti repülőtér biztonsági színvonalának - hangsúlyozza közleményében a BA. A járatot az Air Canada Rouge 282 személyes Boeing 767-300ER szélestörzsű repülőgéppel üzemelteti. A járat az Egyesült Államok mellett számos egyéb desztinációra, így a Karib-térségbe, Mexikóba és egész Latin-Amerikába is kínál átszállásokat.
Címkék: 

4 milliárd forintot csoportosítanak át az elővárosi közlekedésre

2016.11.18.
Ezen felül a kormány jóváhagyta az idei költségvetésben a vasúti személyszállítási közszolgáltatások költségtérítésének túllépését 2,284 milliárd forinttal, illetve az autóbuszos személyszállítási közszolgáltatások költségtérítésének túllépését 1,843 milliárd forinttal. A kormány felhívta a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy kössön megállapodást a fővárosi önkormányzattal az elővárosi közlekedésről november 30-ig úgy, hogy a fővárosi önkormányzat a közigazgatási határon belül végzett személyszállítási közszolgáltatások bevételekkel nem fedezett, indokolt költségeinek fedezése érdekében 2019. december 31-éig évente az autóbuszos szolgáltatásokhoz 310 millió forinttal, a vasúti szolgáltatásokhoz 2,740 milliárd forinttal járul hozzá. A kormány határozott arról is, hogy a főváros tulajdonában álló BHÉV Zrt. állami legkésőbb december 31-ig kerüljön állami tulajdonba. A tulajdonosi jogokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) gyakorolja majd annak érdekében, hogy a BHÉV Zrt. részvényei a szintén az NFM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó MÁV-hoz kerülhessenek, nem pénzbeli hozzájárulással megvalósuló tőkeemeléssel.
Címkék: 

Hét sorozatban bizonyított a 220 Volt H-Moto Team

2016.11.18.
Egy sikerekkel teli évet zárt Magyarország legnagyobb gyorsaságimotoros csapata. A 220 Volt H-Moto Team valamennyi korosztályban pályára gurult az idén, és nagyon komoly nemzetközi megmérettetéseken is bizonyította, ott a helye a legjobbak között. Szereztek két bajnoki címet – Vincze Viktória Hanna és Robert Muresan –, volt, akit egy kanyar választott el a csúcstól – Györfi Alen –, és voltak olyanok, akik a TOP 10-ben végeztek, mint Kakuszi Ádám, Bódis Ricsi, Csányi Gergő, Szilárd Zalán és Kovács Bálint. A csapattulajdonos, Kelemen Krisztián nagyon elégedett versenyzői teljesítményével, és úgy véli, jövőre még ennél is jobb eredményt érhetnek el mind hazai, mind nemzetközi szinten. – Mi alapján választották ki az év elején, hogy melyik versenyző melyik sorozatban álljon rajthoz 2016-ban? – Az esetek nagy többségében olyan bajnokságot kerestünk a motorosainknak, ami biztosíthatta a fejlődésüket, illetve anyagilag vállalható volt a számukra. Összesen hét sorozatban voltunk jelen, és szinte valamennyiben szereztünk futamgyőzelmeket, dobogós helyeket, nem véletlen, hogy Robert Muresan révén a Román Superbike Bajnokságban, míg a kilencéves Vincze Viktória Hanna révén a MAMS Kispályás és Utánpótlás Bajnokság PW50 Speciál kategóriájában bajnoki címmel zártuk a szezont. Nagyon bízom abban, hogy Robert végre kiszabadul saját gazdasági helyzetének fogságából, és visszatérhet a nemzetközi motoros élet legmagasabb szintjére, míg Hanna az új motorjával feljebb lépve is olyan eredményes tud lenni, mint amilyen az idén volt. Ismerve a sport iránti hihetetlen elkötelezettségüket, bőven bennük van ez az előrelépés. – Az sem árnyalja a pozitív összképet, hogy ketten is az utolsó pillanatokban maradtak le a bajnoki címről? Sőt, Györfi Alen esetében inkább egy kanyarról kéne beszélnünk… – Alennek az utolsó verseny előtt javasoltam, hogy vegyen igénybe nem szokványos segítséget, azaz menjen el jóshoz és különböző médiumokhoz, csináltasson egy rontáslevételt is! Hihetetlen dolgok történnek vele már két éve! Két bajnoki címének kellene lennie a józan ész alapján, és mégis más ünnepelt mindkét év végén. Kakuszi Ádám kategóriaváltással kezdte az idei esztendőt, de amint sikerült együtt edzenie Bódis Ricsivel, rohamosan fejlődött, ami győzelmekben csúcsosodott ki! Optimális testi adottságokkal rendelkezik, nagy motoros válhat belőle, amihez minden feltétel megteremtésében segíteni fogok neki. Jövőre mindketten külföldön, komoly sorozatokban bizonyíthatnak majd. Úgy vélem, az a kemény munka, amit mindketten elvégeznek a sikerek érdekében, meg fogja hozni a gyümölcsét. De itt említhetném Csányi Gergőt is, aki eddigi pályafutása legkomolyabb megmérettetésén van túl, hiszen 2016-ban a németek által szervezett Triumph Challenge sorozatban állt rajthoz, és annak ellenére sikerült többször is dobogóra állnia, hogy nem a legújabb technikával vette fel a versenyt a vetélytársaival. Ennek ismeretében az összetettben elért ötödik helye igencsak bíztató, jövőre remélem képes lesz megszerezni a bajnoki címet is. – A csapat legifjabb versenyzője, Szilárd Zalán számára szintén nagy segítséget jelentett, hogy a nagyoktól leshette el közös edzéseken a motorozás fortélyait. Ha tartja a fejlődésének ezt az ütemét, hova juthat el 2017-ben? – Csapatunk folyamatosan építkezik, nem véletlen, hogy a legkisebbek munkáját afféle mentorként folyamatosan segítették a tapasztalt versenyzők. Bódis Ricsi vállalt ebben főszerepet, de Alen és Wicca is rengeteget tett a fejlődésükért. Zalán is rengeteget edzett együtt velük, és ennek köszönhetően folyamatosan javította meg a köridejeit a különböző pályákon, egyre biztosabban motorozott. Valamennyi pályára guruláskor kizárólag a motorozásra koncentrált, ami szinte hihetetlen, hiszen egy hatéves kisfiúról van szó. Jó szellemiségű versenyzőalkat, ezt bizonyította már idén, hisz amikor megcsillant előtte a lehetőség, akkor képes volt ösztönösen kihasználni. Nagy élmény volt látni a kakucsi pályán bemutatott előzéseit! Az út elején jár, de megvan benne a képesség, hogy nagyon jó versenyző váljon belőle. – Említette Kis Viktóriát, aki idén a korábbi évek sikerei után ezúttal – ahogy azt Ön is mondta – elsősorban mentorként tett le sokat az asztalra. Számára ez a jövő? – Nem, ám ez az év így sikerült. Utólagosan kijelenthetem, hogy a spanyol vonal erősítése több lehetőséggel kecsegtethetett volna, de a döntést közösen hoztuk meg, ezért ezen már nem szabad rágódni. Sokkal több lehetett volna ebben az évben… Persze voltak részsikerei mind az EJC-ben, mind a spanyol női kupában, éppen ezért biztos vagyok abban, hogy amennyiben a pályán kívüli életét stabilizálja, rengeteg örömet szerezz majd a magyar motorsportnak. Ugyanakkor az sem titok, és ennek már idén leraktuk az alapjait, Wiccára fontos feladatok várnak a csapat életében, hisz számítunk rá Hanna mentoraként is. – A végére maradt az a két pilótája, akitől nagyon sokat várt és vár a következő szezonokat tekintve. Bódis Ricsi a 2015-ös eredménytelen szezont követően, idén már kétszer is a dobogóig száguldott az EJC-ben, míg Kovács Bálint élete első komoly nemzetközi megmérettetésében, az ADAC KTM Cup sorozatban végül a hetedik lett. – Mindkét versenyző hozzáállása példamutató volt az egész szezonban. Ricsinek időbe telt, amíg a motorjával összeszokott és kellő önbizalma lett, viszont utána… Élmény volt nézni a motorozását! Rengeteg elismerést kapott a teljesítményéért, és amennyiben a technika bírta volna az utolsó futamon, akkor akár összetettben is dobogón végezhetett volna. Azon dolgozunk, hogy egy kiugró lehetőséget biztosítsunk számára a jövő évben, hisz rászolgált a továbblépésre. Bálint esetében nem az volt a cél, hogy olyan bajnokságban induljon, ahol elöl tud menni, hanem az, hogy küzdjön a "darálóban", és magához képest fejlődjön. Az már látszott az év második felében, hogy egy körön a leggyorsabbak közé tartozik. Jövőre, Ricsihez hasonlóan, fellép egy olyan kategóriába, ahol továbbra is a tanulásé lesz a főszerep.
Címkék: 

Forgalmat irányító jelzőőrt gázoltak el a 7-es főúton

2016.11.18.
Sznopek Veronika elmondta: a közútkezelő munkatársai egy korábbi kamionbaleset miatt megrongálódott jelzéseket és elemeket állították helyre péntek délelőtt a 219-es kilométernél. A cég egyik dolgozóját, aki a félpályás útzár miatt a járműforgalmat irányította, egy személyautó gázolta el - közölte a szóvivő.
Címkék: 

Új szolgáltatásokkal érkezik Brooklynba a BMW autómegosztó innovációja

2016.11.18.
Hamarosan New York Brooklyn városrészére is kiterjeszti működési területét, a BMW Group prémium autómegosztó szolgáltatása, a ReachNow újabb metropoliszban teszi elérhetővé ügyfelei számára a minden tekintetben személyre szabott mobilitás opcióit. Mindezzel párhuzamosan a ReachNow négy vadonatúj, kísérleti jelleggel bevezetett mobilitási szolgáltatása a személyre szabott utazás új dimenzióját is életre hívja, amely a saját igények szerint alakított mobilitás lehetőségét nyitja meg a felhasználók előtt. A ReachNow még az idei évben megkezdi kísérleti jelleggel bevezetett mobilitási szolgáltatásai átfogó tesztelését, amelyek segítségével a felhasználók már sofőrrel együtt is kérhetik a járműparkba állított egyes BMW modelleket, az előre egyeztetett időpontokra és helyszínekre pedig különleges járműveket is kibérelhetnek – akár öt teljes napon át. Azon MINI-tulajdonosok pedig, akik távollétükben is kamatoztatnák négykerekű kedvencük képességeit, a forradalmi autómegosztó szolgáltatáson keresztül bérbe is adhatják járművüket. A ReachNow mindezeken felül egy vadonatúj lakossági szolgáltatást is bevezet, amely egy komplett autóflotta kibérlését teszi lehetővé, kizárólagos helyszíni rendelkezésre állással emelve minden korábbinál magasabb szintre a személyes mobilitás kényelmét. - A BMW Group idén ünnepli fennállása századik évfordulóját, és biztos vagyok benne, hogy az iparág az elkövetkezendő tíz-tizenöt évben több változáson megy majd keresztül, mint az elmúlt egy évszázadban összesen. Rendkívüli várakozásokkal tekintünk a jövőbe, hogy kiaknázhassuk a mobilitás gyökeres átalakulásában rejlő kivételes lehetőségeket, a ReachNow térnyerése pedig nagyszerű példaként szolgál arra, hogy miként formáljuk egyre fenntarthatóbbá a nagyvárosok élettereit. Maximálisan személyre szabott, minden tekintetben a felhasználók igényeihez alkalmazkodó mobilitási szolgáltatásainkkal minden korábbinál átfogóbb hangsúlyt fektetünk ügyfeleinkre – fogalmazott Peter Schwarzenbauer, a BMW AG igazgatótanácsának tagja. A kísérleti jelleggel bevezetett négy vadonatúj mobilitási szolgáltatás a ReachNow okostelefon-alkalmazásán keresztül lesz elérhető – az iparágban először –, a személyes mobilitás valaha átélt legátfogóbb választási szabadságát kínálva a vállalatcsoport ügyfeleinek. A BMW Group a ReachNow egyes működési területein a következő négy kísérleti szolgáltatást vezeti be: Az ügyfelek a ReachNow okostelefon-alkalmazásán keresztül kikereshetik és lefoglalhatják a hozzájuk legközelebb parkoló autót, de ha épp szabad, előzetes egyeztetés nélkül, spontán is beülhetnek a kiszemelt modellbe. Használat után elegendő az autót egy nyilvános parkolóhelyen hagyni, ahol a szolgáltatás többi felhasználója is könnyedén rátalál a járműre.  
Címkék: 

Visszatért a Földre két kínai űrhajós

2016.11.18.
A Tienkung-2 Kína második űrállomása, szeptember közepén lőtték fel. Az elsőt, a Tienkung-1-est az év elején vonták ki a forgalomból. A már veteránnak számító, 50 éves Csing Haj-peng asztronautát és az újonc, 37 éves Csen Dongot október közepén vitte az űrállomáshoz a Sencsou-11 űrhajó. Beszámolók szerint különféle orvosi és biológiai kísérletet hajtottak végre, és elkezdték felkészíteni az űrállomást arra, hogy két év múlva csatlakozzon hozzá a főmodulja. Az állomáson most 14 tudományos berendezés van, köztük a világ legnagyobb nagy érzékenységű gammasugárzás-érzékelője, amelyet kínai és európai mérnökök közösen fejlesztettek ki. A Tienkung-2 a belső-mongóliai sztyeppén ért földet pénteken, az űrhajósok egészségesek. A teljesen kiépült űrállomás hat év múlva kezd el működni, és legalább egy évtizedig szolgálatban lesz. Kína azt tervezi, hogy folyamatosan lesz rajta személyzet. Az Egyesült Államok törvényt alkotott arról, hogy Kína nem vehet részt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) folyó munkában, mert Washington azzal vádolja Pekinget, hogy űrprogramja főleg katonai jellegű. Kína ezért határozta el, hogy saját űrállomásokat állít Föld körüli pályára.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója