Elektromos taxikat adott át a Nissan

2014.10.24.
Leszállították a két első Leaf taxit Rómában, a környezetbarát autók a Taxi 3570 társaság flottájában állnak majd munkába, egyelőre csak egy évre, próbaüzemben. Mivel a Leafek hatótávolsága jóval elmarad a hagyományos dízel taxikétól, egy mobilizált töltőállomás fogja segíteni az autókat abban, hogy mindig mozgásképesek maradjanak.Erre a célra egy Nissan NV400-ast alakítottak át úgy, hogy a rakterébe akkumulátort tettek. A 130 darabos, napelemről töltött lítium-ion tetrafoszfát akkumulátor 100 kilowattórás teljesítményű, és képes 15 perc alatt 30-ról 80 százalékosra növelni a Leaf akkumulátorának töltöttségét. Ezen kívül a forgalmas Fiumicino repülőtéren egy statikus gyorstöltőt is felállítanak, amely 0-ról 80 százalékosra fél óra alatt tudja feltölteni a Leaf akkumulátorát.Spanyolországban is átadták az első Leaf taxit, az ünnepélyes esemény helyszíne a Puerta del Sol volt, ahol a spanyol utak nullás kilométerköve található. Barcelona viszont a tágasann e-NV200 taxiból kapott, ami nem véletlen, ugyanis az autót a város melletti Nissan gyárban készítik. 

Megnyitotta kapuit a kolbászfesztivál

2014.10.23.
Galéria képek: 

42 millió autó: termelési rekord a Volkswagen wolfsburgi gyárában

2014.10.23.
A jubileumi gépjármű egy panoráma tolótetővel felszerelt Orix-fehér Volkswagen Golf GTE1 volt 204 lóerős (150 kW) teljesítménnyel. „Ma 42 millió jó okunk van arra, hogy az üzemben végzett munkánkra büszkék legyünk. Ezzel a jubileummal a wolfsburgi gyár új mércét állít a hatékony termelésben” – nyilatkozta Jens Herrmann, az üzem vezetője, majd hozzáfűzte: „A köszönet elsősorban az itt dolgozó kolléganőket és kollégákat illeti, az ő magas fokú elkötelezettségük és kiemelkedő szakmai tudásuk tette lehetővé, hogy ezt a sikert elérjük”. Andreas Heim és Jürgen Hildebrandt, az üzemi tanács tagjai szintén méltatták az eredményt: „Ez a rendkívül magas 42 milliós darabszám annak a bizonyítéka, hogy az üzemben dolgozó munkatársak immár generációkon keresztül óriási elhivatottsággal és hozzáértéssel építik az autókat. Ezek azok az értékek, amelyek megkülönböztetik a wolfsburgi gyárat.”Jelenleg a Golf, a Golf Sportsvan, az e-Golf2, a GTE illetve a Touran és a Tiguan gyártása folyik Wolfsburgban, az üzem termelési kapacitása a napi 3.800 autót is meghaladja. Tízesztendőnyi sorozatgyártást követően 1955-ben már az egy milliomodik Bogár elkészültét ünnepelhették Wolfsburgban, ahol 1974-ig pontosan 11.916.519 darabot gyártottak ebből a típusból. 1974-ben vette kezdetét a Golf gyártása, amely kategóriájának névadójául is szolgált, és amelyből 1976-ban már az egymilliomodik darab gördülhetett le a wolfsburgi szerelőszalagról, 1988-ban pedig már a tízmilliomodik Golfot ünnepelhette a wolfsburgi gyár. A kilencvenes évek során többek között a Polo és a Lupo bővítette a gyártási palettát. A 25 milliomodik Golf 2007-ben hagyta el a gyárat, míg a 30 milliomodik Golfot 2013-ban ünnepelhette az üzem. Wolfsburgban az idők során összesen több mint 20 különböző modell készült, többek között a Passat, az Audi 50, az Audi 80, az Audi 100, a Jetta, a Bora, a Golf Variant és a SEAT Arosa. 1Golf GTE üzemanyag-fogyasztása l/100 km: 1,5 (kombinált), CO2-kibocsátás g/km: 35 (kombinált), Energiahatékonysági osztály: A+2Áramfogyasztás kWh/100 km: 12,7 (kombinált), CO2- kibocsátás g/km: 0 (kombinált), Energiahatékonysági osztály: A+

Nőhetnek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak

2014.10.23.
A kgfb-törvény 2010. január 1-jétől eltörölte azt, hogy minden járműre egységesen az év első napjától az utolsóig kössenek kötelező biztosítást az autósok. A 2010 előtt vásárolt járműveknél maradt a január elsejei kgfb-évforduló, viszont a később vásároltaknál mindig a vásárlás napján "fordul" a kötelező biztosítás, vagyis azzal a nappal lehet biztosítót váltani. Az eltelt négy évben már a forgalomban lévő járművek fele sem tartozik az év végén biztosítót váltók körébe, így a megszokott novemberi kampánynak csökken a jelentősége.Időközben változott a kgfb-díj meghirdetési szabálya is. Miután a biztosítók év közben bármikor módosíthatják a tarifáikat, mindössze annyi a kikötés, hogy azt 60 nappal korábban kell meghirdetniük. Ez vonatkozik az év végén forduló kötelező biztosításokra is, így a január első napjától alkalmazandó díjakat november elsejéig ki kell hirdetni. Az év végi kampányok jelentőségének csökkenésével a Genertel vezérigazgatója szerint a biztosítók is stratégiát váltottak, és már nem a lassan a költségeiket sem fedező, leszorított díjakkal, hanem a kötelezőhöz kínált kapcsolódó szolgáltatásokkal operálnak. A Genertel az elsők között volt ezen a téren, amikor olcsó - de korlátozott kockázatot vállaló - casco biztosítást ajánlott a nála kötelező biztosítást kötőknek.A most novemberben induló kampányban a társaság ismét újít, amikor az autó mellett kerékpárra is felelősségbiztosítást kínál a társaság. Az ezer forint alatti díjért, a kgfb mellé megköthető kiegészítő biztosítás a család bármely tagja által, kerékpárral másnak okozott károkért vállalja a felelősséget.A piac egészére várható díjnövekedést a károkra kifizetett összeg emelkedésével indokolta Csikós Dániel. Amíg 2008-ban a 32 ezer forintos éves átlagos kgfb-díjhoz alig több mint 20 ezer forint kárkifizetés tartozott, addig idén a második negyedévben az átlagdíj nem érte el a 20 ezer forintot, míg a kárkifizetés 16 ezer forint volt. Amennyiben a kárkifizetésekhez hozzáadjuk a biztosítók költségeit is, akkor már kifejezetten veszteséges ez az üzletág, így a díjak alakulásában látszódó trendforduló ennek szükségszerű következménye.A kárkifizetések növekedését azzal magyarázta a vezérigazgató, hogy folyamatosan növekszik a gépjármű állomány - főleg a használt kocsik behozatalával -, miközben az üzemanyagárak csökkenésével az egyes autók is többet futnak az utakon. A legnagyobb költségnövekedést az okozza, hogy ezzel arányosan emelkedik a személyi sérüléses balesetek száma is.

40 éves a Mercedes 240 D 3.0 - A dízeltörténelem nagy ugrása

2014.10.23.
Ez utóbbihoz az eddiginél nagyobb lökettérfogatú és teljesítményű motor kellett. Volt ugyan személyautóba való soros 6-os, de a karosszériába nem fért el, nehéz és drága is volt. A Mercedes háza-táján körülnézve találtak egy megfelelőt! Teherautóban és stabil motorként volt egy 5 hengerű, ezt vették át. Megszületett az OM 616-os bázisán az OM 617 jelű motor. Ezidő tájt a dízelek még osztott égésterűek voltak, a Mercedesnek is megvolt a saját "szemes" előkamrája. A 3005 cm3 lökettérfogatú motor névleges teljesítménye 59 kW (80 LE) 4000 min-1 fordulaton, maximális forgatónyomatéka 171,5 Nm/2400 min-1.A motor a Strichacht (per nyolcas) Mercedes W115, vagy közkeletű nevén az „állólámpás” Mercedesbe került.A 240 D 3.0 volt akkor a világ legdinamikusabb és leggyorsabb széria dízelautója, végsebessége 148 km/h, gyorsulása álló helyzetből a 100 km/h sebességre 19,9 másodperc. Automatikus nyomatékváltóval maximális sebessége 143 km/h, gyorsulási ideje 20,8 s. A 10,8 liter/100 km fogyasztás akkor élenjáró érték volt. A 240 D 3.0-ból 53 690 darabot gyártottak 1974 októbere és 1976 novembere között. Ez a modell volt a legkedveltebb és leggyorsabb dízelautó a világon. (A W115 dízelverzióiból - mert többféle dízelmotorral is szerelték - mindösszesen 945 206 darab került le a futószalagról.)Az OM 617-es dízel számtalan műszaki újdonsággal szolgált, mely a vezetők kényelmét szolgálta. A motor kulcsindítású lett: az izzításhoz és indítótöltethez nem kellett külön kezelőszervet működtetni, kart megemelni, mint a többi dízelnél. A műszerfalon az izzítást lámpa jelezte, ha kialudt, a motor indítható volt. A motor az indítókulcs elfordítására állt le! A fiatalok talán el sem hiszik el, hogy korábban vagy egy kar működtetésével, de többnyire a gázpedál alá kellett a cipő orrával benyúlni és azt visszahúzni azért, hogy a motor leálljon. Mindezeket a komfort újdonságokat a Bosch soros adagoló kiegészítő pneumatikus szabályzója tette lehetővé. Az adagoló másik újdonsága, hogy kenését a motor kenőolaj köréhez csatlakoztatták, így az külön karbantartást nem igényelt.A korabeli szakkommentárok lelkendezve írtak róla: „Végre egy dízel, melyet vánszorgása miatt nem kell „letolni” az autópályán”, „Ezt még a kimondottan nem dízelrajongók is megkedvelhetik”, „Dinamikus, takarékos, kényelmes!”.Az 5-hengerű dízelt kisárúszállítókba is szerelték. 1978-tól a W 116-os széria 300 SD S-osztály autóiba is bekerült, USA és kanadai piacra szállították. Ez az 5-hengerű motor (OM 617A) turbótöltőt és közbenső hűtőt, azaz intercoolert kapott, ezzel teljesítménye elérte a 82 kW-ot.A motor történetének itt még nincs vége, mert tovább tuningolták, hogy vele rekordokat döntsenek meg. A Mercedes korábbi rekordautója, a C 111 sorozat modelljei közül egyet dízelesítettek, ez lett a C 111-IID. A motorból 140 kW-ot hoztak ki. 1976 júniusában a Nardo-i körpályán 13 eddigi dízel rekordot adtak át a múltnak és 3 abszolút rekordot is felállítottak. Dr. Nagyszokolyai Ivánaz Autótechnika szaklap főszerkesztője

9000 kilométerről a Csabai Kolbászfesztiválra

2014.10.23.
A karrierjét Békéscsabán kezdő, a helyiek számára csak „Pácsó”-ként becézett rádiós számára kevés olyan alkalom van a naptárban, amihez ennyire ragaszkodik. Így amikor műsorvezető társai a „Celeb vagyok, ments ki innen!” forgatása miatt Dél-Afrikába készültek, és a Class FM emiatt kiköltöztette a Morning Show-t is, Feri úgy szervezte az életét, hogy mindenképpen hazaérjen a fesztivál október 23-i indulásáig.A minap az M1 Család-barát műsorának Csabai Kolbászfesztivált népszerűsítő forgatásán (ami október 24-én pénteken kerül a képernyőre) megosztotta velünk, hogy kolbászrajongóként Afrikában is megkóstolta ugyan a kolbászokat és szalámikat, de hamar rá kellett jönnie, hogy – finoman szólva is – távol áll az ízlésétől az ottani ízvilág. Kint ugyanis leginkább marhahúst használnak alapanyagként, a paprikának közel sem olyan a minősége, mint Magyarországon, és a szárazkolbászokat nem füstölik, hanem szárítják.Egy olyan disznótoros ételekért rajongó embernek, mint amilyen Rákóczi Feri, ez elég volt ahhoz, hogy elvegye a kedvét a további próbálkozástól, és inkább kivárja azt a néhány napot, amíg végre a hamisítatlan csabai kolbászt kóstolhatja újra. Feri hamarosan megérkezik a kolbász fővárosába, hogy a következő 4 napban a Csabai Kolbászfesztivál arcaként és műsorvezetőjeként „az igazi csabai” hangulatot varázsolja ide hozzánk!

Panaszt emelt a nagykövet a Top Gear műsorvezetője ellen

2014.10.23.
Október elején Clarkson a Top Gear forgatócsoportjával rendőri kíséret mellett menekülni kényszerült Argentínából, miután helyiek kövekkel dobálták meg őket, mert egyik gépkocsijuk rendszámtáblája a falklandi háborúra utalt.A műsorvezető 1991-es Porsche 928-asának H982 FKL rendszáma bőszítette fel az argentin veteránokat. Nagy-Britannia 1982-ben vívott háborút Argentínával a dél-amerikai ország partjai közelében fekvő brit fennhatóság alatt álló Falkland-szigetekért, amelyeket az argentin hadsereg elfoglalt. A háborúnak több száz halálos áldozata volt.A forgatócsoport tagjai drága, megsérült autóikat - a Porsche mellett egy Ford Mustangot és egy Lotust - hátrahagyva Chilébe távoztak. Clarkson a kövekkel rájuk támadó több száz fős tiltakozó tömegre emlékezve arról beszélt, hogy "ez volt a legfélelmetesebb dolog", ami valaha történt vele.A BBC kitart amellett, hogy a rendszámtábla hasonlósága merő véletlen, Clarkson pedig azt állítja, hogy az argentin tisztviselők politikai okokból hergelték ellenük a tömeget, mert el akarták távolítani őket az országból. A londoni argentin nagykövet, Alicia Castro, aki hétfőn járt a BBC-nél Clarkson "provokatív viselkedése és az argentin kormánnyal, valamint az argentin néppel szembeni támadó megjegyzései" miatt követelt bocsánatkérést.A nagykövet emellett sajnálkozását fejezte ki Clarkson "teljesen hamis vádaskodása" miatt az Argentínában állítólag a brit állampolgárokkal szemben tapasztalható neheztelésről. A BBC közölte, hogy a panaszok esetében szokásos eljárást folytatja le az ügyben.A Top Gear a brit közszolgálati televízió egyik legnépszerűbb műsora, több mint kétszáz országban és térségben sugározzák. A magazin és 54 éves szabad szájú házigazdája miatt azonban korábban már tartania kellett a hátát a BBC-nek. 2011-ben a csatorna Mexikótól kért bocsánatot, mert Clarkson és műsorvezető társai a mexikóiakat lustának és ostobának festették le. Idén pedig azért kért elnézést Clarkson, mert egy műsor forgatásán állítólag rasszista kifejezést használt.
Címkék: 

Kétezer lóerős szuperautó Amerikából

2014.10.22.
Az amerikai Trion SuperCars új információkat és képeket tett közzé készülő újdonságáról, az európai hipersportkocsik (Ferrari LaFerrari, Porsche 918, McLaren P1, Koenigsegg One:1, Bugatti Veyron) vetélytársának szánt Nemezisről. Terveik szerint 2016 januárjában kezdődne a kocsi gyártása, de az első prototípusokat már 2015 februárjában elkészítik. A Nemezis az újabb vetélytársakhoz hasonlóan szénszálas önhordó vázra épül, és a külső karosszériaelemei is könnyű anyagokból készülnek majd. Futóműve az együléses versenyautókéhoz hasonlóan nyomórudas rendszerű lesz, és a sebesség függvényében mozgó aktív aerodinamikai elemek sem hiányoznak majd.Az igazi nagy durranás a Nemezis középre beépített motorja: a 9 literes, dupla turbós V8-as erőforrása a tervek szerint 2000 lóerőt ad majd le, a gigantikus erőt egy nyolcfokozatú szekvenciális váltó továbbítaná a kerekek felé. Nem feledkeztek el a megállásról sem, a megfelelő lassulásról elöl hat, hátul négydugattyús karbon-kerámia fékek gondoskodhatnak.Meglepő, de a 2,8 másodperces 0-100-ig tartó gyorsulás elmarad a Veyronétól 0,3 másodperccel, pedig az amerikai kocsi is négykerék-meghajtású. Viszont azt ígérik, hogy akár 450 km/h-val is tud majd menni a Nemezis, ami a teljesítményhez hasonlóan új rekordot jelentene a szériagyártású autók között.Az üzemmód-választó kapcsolót a beszédes nevű „Predator” módba kell majd állítani, ha a kocsit a tudásának megfelelő módon akarják vezetni. Ez az állás spontánabb gázreakciókat, feszesebb futóművet, hangosabb kipufogót és magasabb leszabályozási fordulatszámot jelent, de valószínűleg enélkül sem lesz nehéz áthágni a közúti sebességhatárokat. Teljesen digitális a konfigurálható TFT műszerfal, a belső teret internet eléréssel is ellátják.A Trion SuperCars 50 példány legyártását tervezi a Nemezisből, a vételár várhatóan meghaladja majd a 786 ezer eurót, ami bő 240 millió forintnak felel meg.

Hárommillió autónál tart a megújult Dacia

2014.10.22.
A hárommilliomodik autó, egy kék Sandero Stepway kulcsait a Párizsi Autószalonon, ünnepélyes keretek között adta át Nicolas Wertrans, a Renault-csoport globális értékesítési igazgatója a spanyol tulajdonosnak.„A Dacia már hárommillió autó eladásánál tart, amióta 2004-ben megújult. Ez különlegesen ritka, nagyszerű eredmény a mai autóiparban” – mondta Wertrans.A fejlődés idén sem állt le a Renault-csoport kötelékébe tartozó román márkánál: 2014 első felében 24,4 százalékkal több autót adtak el 2013 azonos időszakához képest, az eladott autók száma minden európai országban növekedett. A Dacia növelte a leggyorsabban a piaci részesedését (36,2 százalékkal), és abban is az élen járnak, hogy az övék a kontinens legfiatalabb modellkínálata is.Tavaly hat új piacon, az Egyesült Királyságban, Írországban, Dániában, Norvégiában, Cipruson és Máltán jelent meg a Dacia hivatalos vezérképviselettel, idén Izraelben is megkezdődik a Daciák értékesítése.

Fából faragott Bugatti Indonéziából

2014.10.22.
A Közép-Jávában található Boyolaliban működik az a kis manufaktúra Indonéziában, amelyik híres autótípusok fa másainak elkészítésére szakosodott. Legújabb művük az 1250 lóerős Bugatti Veyron SuperSportot ábrázolja, tökéletesen élethű, 1:1-es méretarányban. A jelentések szerint a kocsiért 40 millió indonéz rupiát, azaz több mint 800 ezer forintnak megfelelő összeget fizetett egy németországi megrendelő, akinek már el is küldték a nem mindennapi alkotást. A tikfából készült Veyron tökéletesen kidolgozott belső térrel rendelkezik, olyannyira, hogy a pedálokat, az automataváltó előválasztó karját és a kormánykereket még mozgatni is lehet. Az indonéz vállalkozás korábban már elkészítette az 1954-es Mercedes-Benz 300 SL fából készül makettjét is több híres motorkerékpár mellett.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója