Generali: már a magyarok háromnegyede szerint jól jön a magán egészségbiztosítás

2023.03.21.
Magas színvonalú és gyors: ezt várják a magyarok a magánellátástól A válaszadók szerint minden életkorban érdemes biztosítással védekezni a betegségek és balesetek következményei ellen (40%), főként a 30 év felettiek tartják ezt fontosnak. A felmérésből az is kiderül, hogy szerencsére egyre többen ismerik fel a megelőzés jelentőségét, a megkérdezettek 22%-a kifejezetten a rendszeres szűrővizsgálatok miatt véli hasznosnak a magán egészségbiztosítást. „A magyarok egyébként elég egyértelműen vélekednek arról, mit képesek nyújtani a privát praxisok az állami rendszerrel szemben: főként a szakszerűbb ellátás (20%) és a gyorsabb betegút (19%) miatt választanak magán egészségügyi biztosítási csomagot, és hajlandóak arra áldozni, hogy a felmerülő magánorvosi kiadásokat ilyen módon fedezzék. A helyzet az, hogy bármikor, bárkivel történhet olyan váratlan esemény vagy megbetegedés, melyre nem számított, aztán pedig jönnek a kérdések: mi lesz velem, hogyan tudom mielőbb intézni a rám váró vizsgálatokat és ki fogja ezeket fedezni. Ez egy olyan területe az életünknek, melyre fokozottan igaz: jobb félni, mint megijedni. Emellett a magán egészségbiztosítások mára egyértelműen beépültek a vállalatok béren kívüli juttatási rendszeribe is, így a cégek többsége megtartja ezt a lehetőséget munkatársaik motiválására, vagy éppen az új belépők bevonzására. Hiszen az egészségtudatosság főleg a fiatalabb korosztály körében lett még erősebb, a fiatalok tanulnak a korábbi generációk hibáiból, ők már nem félnek orvoshoz menni, időt, pénzt szánni például szűrővizsgálatokra vagy egy-egy panasz kivizsgálására. És ők azok, akik már elvárják, hogy olyan munkahelyük legyen, ahol ennek lehetőségét egészségbiztosítás keretében kínálják számukra” – mondja Schaub Erika, a Generali Biztosító személybiztosítási és ügyfélkapcsolati területért felelős igazgatósági tagja. Joggal félünk a daganatoktól, költenénk is a hatékonyabb ellátásra A Magyar Rákellenes Liga a napokban hívta fel a figyelmet, hogy bár a tendencia az utóbbi években javul, hazánk még mindig élen jár a 100 ezer lakosra jutó daganatos megbetegedések tekintetében, a statisztikák szerint pedig a tüdő- és emlőrák, valamint a vastagbéldaganatok a legjellemzőbbek Magyarországon. Ezzel egybehangzó eredményre jutott a Generali kutatása is, hiszen a válaszadók éppen a rákos elváltozásoktól tartanak a leginkább (34%), ezt a szív- és érrendszeri betegségek (21%), valamint lemaradva a diabétesz (7%) követi. A felmérés résztvevőinek egyöntetű véleménye szerint az azonnali, szakszerű onkológiai vizsgálattal (80%), a rosszindulatú daganat kezelésének mihamarabbi megkezdésével (82%) és a stresszfaktort minimalizáló betegúttal (75%) küzdhetnek a páciensek a legjobb esélyekkel a kórral szemben. Mivel pedig úgy gondolják, hogy ezek a körülmények főként a magánellátásban teremthetőek meg, ezen a területen inkább a magán egészségbiztosítók szolgáltatásait részesítik előnyben. „Ha tehát betegek vagyunk, egyértelműen a gyógyuláshoz vezető legrövidebb út megtalálása az elsődleges, miközben szeretnénk jó kezekben lenni és nyugodtak lenni afelől, hogy a szeretteink anyagi biztonságáról is gondoskodunk. A magán egészségbiztosítások éppen ezt képesek nyújtani. A Generali CliniCare egészségbiztosítás segítségével rosszindulatú daganatgyanú esetén magas színvonalú, gyors és komplex kivizsgálásban részesülhet a páciens, a műtéti biztosítási csomag keretében pedig a szükséges beavatkozást megszervezi és finanszírozza a biztosító, a kapcsolódó vizsgálatokkal együtt, ezen felül pedig akár az onkopszichológiai konzultáció vagy az utólagos dietetikai tanácsadás is beletartozhat. Tapasztalataink szerint emellett még nagyon fontos az ügyfeleknek, hogy a szolgáltatásokat a családjuk minden tagjára kiterjeszthessék és őket is biztosítsák baj esetére, de az egészségbiztosítások már a megelőzésre tudatosan figyelő ügyfeleket is jutalmazzák, így aki sportol, nem dohányzik és rendszeresen részt vesz a szűrővizsgálatokon, lefaraghat a biztosítási díj összegéből is” – teszi hozzá Schaub Erika.  

Februárban tovább nőtt az új autók forgalomba helyezése az Európai Unióban

2023.03.21.
Februárban 11,5 százalékkal 802 ezerre nőtt a forgalomba helyezett új személygépkocsik száma az Európai Unóban. A növekedés azonban a félvezetőalkatrész hiány miatt az előző évben kialakult alacsony bázishoz képest nagy. Januárban is 11,3 százalékos volt a növekedés. Az év első két hónapjában forgalomba helyezett közel 1,6 millió személygépkocsi 11,4 százalékkal haladja megy az egy évvel korábbi bázist. Fotó: Volkswagen A nagyobb nemzeti piacok közül Spanyolországban az év első két hónapjában 32,1 százalékos volt a növekedés, Olaszországban pedig 18,2 százalékos. Franciaországban 9,1 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba, Németországban pedig mindössze 0,2 százalékkal többet. Februárban az akkumulátorról üzemelő teljesen elektromos autók (BEV) forgalomba helyezése 39,7 százalékkal 97,3 ezerre nőtt  az egy évvel korábbihoz képest, így a kategória 12,1 százalékos piaci részesedést ért el a 2022. februári 9,7 százalékkal szemben. A hibrid elektromos autók forgalomba helyezése is erőteljesen, 22,3 százalékkal 204,8 ezerre nőtt, ami 25,5 százalékos részesedésnek felel meg, míg egy évvel korábban az újonnan forgalomba helyezett autók 23,3 százaléka volt hibrid elektromos. A teljesen elektromos autók Csehország (-3,2 százalék) és Szlovákia (-28,2 százalék) kivételével a régió valamennyi piacán nagy növekedést értek el, beleértve a három legnagyobb piacot is: Németországban 14,7 százalékost, Franciaországban 45,7 százalékost, Hollandiában 88,9 százalékost. A hibrid elektromos autók forgalomba helyezése Spanyolországban 31,8 százalékkal, Franciaországban 24,6 százalékkal, Németországban 24,2 százalékkal, Olaszországban 24,2 százalékkal nőtt. A hálózatról is tölthető (plug-in) hibrid autók forgalomba helyezése viszont 7,4 százalékkal 57,5 ezerre csökkent, ami elsősorban a német piacon megszűnt támogatásnak tudható be. Németországban 44,8 százalékos volt a csökkenés. A februárban forgalomba helyezett benzines autók száma 11,1 százalékkal nőtt éves bázison az EU-ban 36,9 százalékos, az egy évvel korábbival megegyező részesedéssel. A legnagyobb piacokon, Spanyolországban 19,0 százalékkal, Olaszországban 16,3 százalékkal, Németországban 8,9 százalékkal, Franciaországban pedig 7,7 százalékkal nőtt a benzines autók forgalomba helyezése februárban éves bázison. A dízeles autók forgalomba helyezése 8,4 százalékkal csökkent, a piaci részesedés pedig 15,0 százalékos lett, 3,2 százalékponttal alacsonyabb az előző évinél. Néhány országban nőtt a dízeles autók forgalomba helyezése: Lengyelországban 18,9 százalékkal, Csehországban 12,4 százalékkal, Olaszországban pedig 2,2 százalékkal. Magyarországon 9747 autót helyeztek forgalomba az idén februárban a 2022 februári 9448 után. A hibrid elektromos autók részesedése az idén februárban 39,0 százalékos, a benzineseké 37,4 százalékos, a dízeleké 10,6 százalékos volt, a teljesen elektromos autóké pedig 6,5 százalékos. Tavaly februárban 41,8 százalékos volt a hibrid elektromos autók részaránya, a benzineseké 36,7 százalékos, a dízeleké pedig 12,2 százalékos, a teljesen elektromos autók pedig 3,6 százalékát tették ki az összes forgalomba helyezésnek. MTI

Nem emlékszik, hogy jutott haza a lopott rakodógéppel

2023.03.21.
Egy hőgyészi gazdálkodó tett bejelentést a rendőrségen 2023. március 15-én reggel. Elmondta, hogy az éjszaka folyamán ismeretlen tettes eltulajdonított a Hertelend-pusztai állattartó telephelyükről egy Manitou rakodógépet, ezzel megközelítőleg 5.000.000 forint kárt okozva. A telep nagykapuja be volt zárva, de a rakodógépben benne volt az indítókulcs. A biztonsági kamera részben rögzítette az esetet. Fotó: police.hu Az intézkedést a hőgyészi rendőrőrs körzeti megbízottai kezdték meg. A sértett meghallgatását követően a kollégák kiváló hely- és személyismeretének köszönhetően az ellopott gépet rövid időn belül megtaláltak Dúzs határában, majd a lehetséges elkövetőt is beazonosították. A Tamási Rendőrkapitányság nyomozói közben szemlét tartottak a telephelyen és a megtalált munkagép fülkéjében is nyomokat rögzítettek. A beszerzett bizonyítékok alapján egy 22 éves dúzsi lakosra terelődött a gyanú, aki korábban dolgozott a Hertelend-pusztai telepen. A fiatalembert előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Elmondta, hogy előző este több helyen járt, közben „beviszkizett”. Arra emlékszik csak, hogy Mucsiból gyalog indult haza, aztán képszakadás és reggel otthon ébredt. Az ügy vizsgálatát lopás bűntett elkövetése miatt folytatják a Tamási Rendőrkapitányságon.

RAM 1500 Revolution BEV koncepcióautó: Cowboy elektromos jármű

2023.03.21.
  A RAM 1500 Revolution BEV koncepcióautó ízelítőt ad a 2024-ben debütáló 1500 BEV szériamodellből, amely a már kapható Ford F-150 Lightning modellel versenyez. A Stellantis csoporthoz tartozó RAM Trucks márka a CES technológiai vásáron egy új akkumulátoros-elektromos pick-up tanulmányát mutatta be. A RAM 1500 Revolution BEV Concept Car előzetest ad a 2024-ben debütáló 1500 BEV szériamodellről, amely a már kapható Ford F-150 Lightning modellel versenyez. A tanulmány az úgynevezett "STLA Frame" platformra épül, és egy nem részletezett négykerékhajtást kínál két elektromos hajtómodullal, 800 voltos architektúrával és akár 350 kW töltési teljesítménnyel. 160 kilométeres hatótávolságra akár tíz perc alatt feltölthető. A RAM Trucks nem nyilatkozik az akkumulátorok kapacitásáról és a hatótávolságáról. RAM 1500 Revolution BEV koncepció autó Vizuálisan a tanulmány az új, megvilágított grafikával és a hűtőrácson lévő "RAM" felirat megvilágításával tűnik ki. Az utastérben nincs B-oszlop, és a bejutás ellentétes irányban nyíló ajtókon keresztül történik. Az infotainment rendszer két képernyőből álló nagyméretű kijelzővel rendelkezik. Az alsó eltávolítható, a felső áthelyezhető. A belső teret úgy tervezték, hogy variálható legyen, a harmadik sorban opcionálisan lehajtható ülésekkel és kivehető középkonzollal. A külső tükrök helyett a jármű kamerákkal van felszerelve. Emellett olyan modern technológiák, mint a hangvezérlés, a mesterséges intelligencia és az érzékelők támogatják a vezetőt. A kisteherautó maximális rakományhossza legfeljebb 5,5 méter. A RAM Trucks nem ad további információkat a külső méretekről, illetve a hasznos teherbírásról és a vontatási kapacitásról.   Cs.A.-Ő.P. Cikkünk megírását az InterCars támogatta.  

Fölényes kettős győzelmet aratott a Toyota a Sebring 1000 mérföldesen

2023.03.21.
Mike Conway, Kobajasi Kamui és José María López a 7-es rajtszámú Toyota GR010 Hybriddel a csütörtöki edzésbalesetet feledtetve, 239 kört teljesítve győzelmet aratott az Egyesült Államokban megrendezett szezonnyitón, ezzel megszerezték a Toyota Gazoo Racing 40. győzelmét a WEC-ben.  A 2022-es világbajnok és Le Mans-győztes alakulat, Sébastien Buemi, Brendon Hartley és Hirakawa Rio a 8-as rajtszámú másik Toyotával mindössze 2,168 másodperccel lemaradva lett második. Kíméletlen következetesség, hibátlan csapatmunka és tökéletes abroncskezelés volt a kettős győzelem kulcsa, amivel a Toyota bebizonyította, hogy készen áll a bajnokság új részvevői, a Cadillac, a Ferrari és a Porsche által jelentett, minden korábbinál nagyobb kihívásra a Hypercar kategóriában. Csak azért nem volt tökéletes a japán csapat hétvégéje, mert a pole pozíciót csütörtökön nem sikerült megszerezni, az ugyanis az 50-es rajtszámú Ferrarié lett a 8-as és a 7-es Toyota előtt. De a rajt után Sébastien Buemi a nyitó körökben már folyamatosan nyomást gyakorolt az olasz autóra, míg Mike Conway a harmadik pozícióért küzdött a másik Toyotával. Azonban egy korai biztonsági autós szakasz, amelyet egy baleset miatt rendeltek el 25 percre, megszűntette az élen folyó csatát. A biztonsági autó mögül ugyanis az 50-es Ferrari kiment üzemanyagért a boxba, így a két Toyota az élen találta magát. Az újraindítás után a saját tempójukat tudták diktálni, és folyamatosan elhúztak a mezőnytől, Sébastien Buemi még új Hypercar-körrekordot is felállított a pályán. A 8-as autó vezetett a futam első felében, de a 7-es autó Lópezzel a volánnál átvette az első helyet az ötödik órában egy különösen gyors boxból kivezető körnek köszönhetően, amelyre Hirakawának nem volt válasza. Mindössze fél másodpercre volt egymástól a két Toyota 90 perccel a leintés előtt, amikor Kobajasi és Buemi vették át a volánt. A svájci pilóta ekkor arról számolt be a rádión, hogy az autója nehezen vezethetővé vált a forgalomban, emiatt több mint 10 másodperccel volt már lemaradva, amikor a verseny az utolsó órájához ért. Aztán a különbség több mint 23 másodpercre nőtt a 8-as Toyota lassúra sikerült utolsó bokszkiállás után, ami azt jelentette, hogy a csata véget ért, végérvényesen eldőlt, hogy ezúttal a 7-es autó fog győzni. Egymást bevárva, a 2 körös előny tudatában visszafogott tempóban, kockázatot kerülve mentek a már sötétben zajlott leintésig a GR010 Hybridek, a győztes 7-es rajtszámú autót Mike Conway vezette a célba. A hétfutamos világbajnokság következő versenyét, a Portimaó 6 órást április 16-án rendezik. Végeredmény, Sebring 1000 mérföldes: 1. #7 Toyota Gazoo Racing 239 kör 2. #8 Toyota Gazoo Racing +2.168 mp 3. #50 Ferrari AF Corse (Fuoco/Molina/Nielsen) +2 kör 4. #2 Cadillac Racing (Bamber/Lynn/Westbrook) +2 kör 5. #5 Porsche Penske (Cameron/Christensen/Makowiecki) +4 kör 6. #6 Porsche Penske (Estre/Lotterer/Vanthoor) +4 kör Nyilatkozatok: Kobajasi Kamui (csapatvezető és pilóta, 7-es autó): „Fantasztikus érzés megnyerni ezt a versenyt, szeretném megköszönni mindenkinek a nagy támogatást, különösen Japánban, beleértve Toyoda-Sant és Sato-San elnököt is. A Toyota Gazoo Racing család nagyon keményen dolgozott, hogy felkészüljön erre a szezonra. Nehéz volt elfogadni, ami az időmérőn történt, de erősen tértünk vissza a versenyre, és megmutattuk azt a filozófiánkat, hogy egy csapat vagyunk, és mindenki keményen dolgozik közösen a sikerért. Megérdemelten nyertünk, de nem becsülhetjük alá a többi gyártót; ma a tapasztalatunk segített nekünk, de ebben a szezonban nagy kihívás előtt állunk, ezért meg kell erősödnünk és még keményebben kell küzdenünk.” José María López (pilóta, 7-es autó): „Nagyon örülök a csapatnak; mindenki olyan remekül teljesített, hogy kettős győzelmet arattunk ilyen sok vetélytárs előtt. Annak ellenére, hogy nem volt a legjobb az időmérőnk, tudtuk, hogy erős autónk van a versenyre, és a legénységünk is mindent jól csinált. Nem volt könnyű a csütörtöki baleset után először visszaülni az autóba, de elégedett vagyok a szereplésemmel, és természetesen Mike és Kamui is remek munkát végzett. Tökéletes versenyt futottunk, ez a legjobb módja annak, hogy elkezdjük a szezont.” Mike Conway (pilóta, 7-es autó): „Fantasztikus eredmény egy kettős győzelemmel kezdeni a szezont. A verseny nagyon szoros volt a két autónk között, így nagyon boldog vagyok, hogy megszereztem a győzelmet. Sebring egy nagyon trükkös, hepehupás pálya, ahol könnyű hibázni, de a 7-es autóban mindenki mindent jól csinált, Kamui és José is nagyszerű munkát végzett. A végén elöntöttek az érzelmek, mert édesapámra gondoltam, aki egy éve hunyt el. Ezt a győzelmet neki ajánlom." Fotó: Toyota Gazoo Racing

A Széchenyi István Egyetem képzési kínálatával és innovációival ismerkedtek a hazai középiskolák vezetői

2023.03.21.
A Széchenyi István Egyetem ZalaZONE-on működő Zalaegerszegi Innovációs és Képzési Központjában fogadta a középiskolák vezetőit, többek között Győrből, Zalaegerszegről, Kaposvárról, Szombathelyről és Sárvárról, hogy az intézmény technológiai hagyományaihoz méltó, innovatív környezetben mutassa be képzési kínálatát és azokat a kutatás-fejlesztési területeket, amelyekbe a leendő hallgatók is bekapcsolódhatnak egyetemi éveik alatt. Prof. dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke.  „Mivel a Széchenyi a régió meghatározó egyeteme, fontosnak tartottuk, hogy a középiskolák számára részletesen is bemutassuk fejlődésünk irányait” – fogalmazott prof. dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke. Az intézmény kiemelt fejlesztési területei között említette a járműipar és a telekommunikáció mellett a fenntartható energiamenedzsmentet, a mezőgazdaság, valamint az egészségügy területét is, a közös kapocsként pedig a technológiai tudást jelölte meg. „Mosonmagyaróváron például olyan agrártechnológiai képzést tudunk megvalósítani, amely a mezőgazdaság legújabb kihívásaira kínál válaszokat. Ilyen a dróntechnológia, a precíziós eszközök használata. Ugyanez a technológiai megközelítés igaz többek közt az egészségtudomány területére is” – részletezte. A kuratórium elnöke bemutatta az egyetem struktúraváltását, szervezeti felépítését, valamint azokat a szinergiákat, amelyek fontos eleme az oktatás, a kutatás, az ipar és a térségfejlesztés. Az egyetem győri, zalaegerszegi, mosonmagyaróvári és budapesti képzési helyszínein túl olyan jelentős, a technológiai fejlődést elősegítő tagjai vannak, mint a ZalaZONE tesztpálya, a Technológiai Transzfer Intézet vagy a HUMDA Zrt. „Bár fiatal egyetem vagyunk, ma már a Széchenyi a hetedik legnépszerűbb felsőoktatási intézmény Magyarországon. Ezt tovább erősítik az idei felvételi jelentkezések adatai, hiszen az első helyen mintegy negyven százalékkal többen jelölték meg az intézményt idén, mint egy évvel ezelőtt” – hangsúlyozta prof. dr. Palkovics László. Hozzátette, mindez a szisztematikus munkának és az egyetem által a középiskolákkal kialakított széles körű együttműködéseknek köszönhető. A kuratóriumi elnök a Széchenyi-egyetem harmadik missziós tevékenységére, az egyetemi tudás versenypiacon való hasznosítására, új védjegyek és szellemi tulajdon létrehozására, valamint az induló – spinoff – vállalkozások támogatására is kitért. 2024-től jelentősen megváltozik a felvételi pontszámítás rendszere, hiszen a pontok egy részéről az intézmények maguk döntenek. Az új felvételi rendszert dr. Kovács Zsolt az egyetem általános és oktatási elnökhelyettese mutatta be a résztvevőknek. „Hetven országból mintegy 14 ezer hallgatóval, 11 tudományterületről kilenc karral, 200 magyar és 40 angol nyelvű oktatási programmal, négy doktori iskolával rendelkezünk, a nemzetközi rangsorok szerint a világ legjobb ezer felsőoktatási intézménye közé tartozunk” – fogalmazott. Kitért az egyetem által kínált nemzetközi környezetre és lehetőségekre, a képzési programokra, a hallgatókat szolgáló tehetséggondozási rendszere, a gazdag sportolási és szórakozási lehetőségekre, valamint az egyetem kiterjedt ipari kapcsolataira és a változatos karrierlehetőségekre is. A 2024-től érvényes, új felvételi pontrendszerről elmondta, a Széchenyi István Egyetem a pontszámítás nagyobb autonómiájára lehetőségként tekint, hiszen a célja, hogy minél több fiatalnak nyújtson magas színvonalú képzéseket, és juttassa őket a munkaerőpiacon rendkívül értékes diplomához. A többletpontok rendszeréből kiemelte az emelt szintű érettségi, a nyelvvizsga, a szakmai versenyek eredményei, valamint a felkészítő képzések nyújtotta lehetőségeket. „Mivel az intézmények eltérő számításokat vezetnek be, ezért a hozzánk jelentkezők dolgának megkönnyítése érdekében egy online pontszámító kalkulátor bevezetését is tervezzük” – hangsúlyozta az elnökhelyettes. Dr. Háry András, a ZalaZONE Ipari Park Zrt. vezérigazgatója a ZalaZONE-on kialakult innovációs ökosztisztémát mutatta be a résztvevőknek. Mint mondta, már az induláskor alapvetés volt, hogy a tesztpálya az ipari szereplők mellett a kutatóintézetek előtt is nyitva álljon. A Széchenyi István Egyetem számos kutatási projektjét segítik az itt zajló tesztek. „Mindazok a területek, amelyek jövőbe mutató technológiai irányokat képviselnek – az automatizálástól az elektromobilitáson és a szenzorokon át az önvezetésig – otthonra lelnek parkunkban. Ez az ökoszisztéma a hallgatók számára is hatalmas lehetőség” – fogalmazott az igazgató. Hozzátette, azokat a mérnökjelölteket, akik ebben az innovatív közegen képzelik el jövőjüket, a ZalaZONE gyakornoki programja várja, ahol az egyetemi kutatások mellett az itt működő jelentős fejlesztő cégek nyújtotta lehetőségeket is kihasználhatják. A vendégek megismerkedhettek a Formula Student élmezőnyébe tartozó Arrabona Racing Team verseny- és a SZEngine motorfejlesztő csapattal, valamint Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén, a Shell Eco-marathonon világcsúcsot felállító SZEnergy Team hallgatói csapattal. A nap folyamán az intézményvezetők az egyetem számos technológiai innovációját, köztük a Digitális Fejlesztési Központ, valamint a Járműipari Kutatóközpont smart city fejlesztéseit, különleges járműveit és drónjait is láthatták.  

Közzétette első Fenntarthatósági jelentését az AutoWallis

2023.03.21.
Az AutoWallis Nyrt. publikálta első, a 2021-es évről szóló Fenntarthatósági jelentését, ezzel tovább haladva azon az úton, melyet 2019-es tőzsdei megjelenésekor kitűzött maga elé. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat célja, hogy az évtized végére a közép-kelet-európai régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójává váljon. Ahhoz, hogy a régió 14 országában jelenlevő csoport ezt a célt elérje és folytatni tudja eredményes működését, megfelelően kell reagálnia az autóipari változásokra, és működése során az ESG szempontoknak is meg kell felelnie – jelentette ki Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója. Hozzátette: a szigorodó környezetvédelmi előírások miatt az autóipar átalakulása elkerülhetetlen, a technológiaváltáshoz folyamatos innováció szükséges. Kiemelte, hogy a jövőben egyre fontosabb lesz a teljes autóértékesítési értéklánc lefedése, a digitális értékesítési csatornák fejlesztése és a mobilitási szolgáltatások iránti növekvő kereslet kiszolgálása. A változásokhoz való alkalmazkodás mellett az AutoWallis stratégiájában kiemelt szerepet kap a környezettudatosság is, amit a vállalat jelentésében is bemutatott. Az AutoWallis első Fenntarthatósági jelentésében megtalálhatóak a vállalat 2021-es ESG teljesítményei és kezdeményezései. A Csoport részvényesei, befektetői, elemzői, valamint munkavállalói így nemcsak a pénzügyi, gazdálkodási adatok alapján ítélhetik meg a társaság teljesítményét, hanem ezenfelül is betekintést kapnak a működésbe. Többek között ráláthatnak, hogy az AutoWallis milyen hatással van környezetére, közelebbi közösségére, szélesebb körben a társadalomra, valamint betekintést nyerhetnek az AutoWallis vállalatvezetési gyakorlataiba. Székely Gábor, az AutoWallis befektetői kapcsolatok és ESG igazgatója elmondta: annak érdekében, hogy a vállalat meglévő fenntarthatósági vállalásait magasabb szintre emelje, elindította az ESG-minősítés megszerzésére vonatkozó felkészülését. A társaság a Deloitte-ot bízta meg, hogy elkészítse ESG-jelentését és segítse az ESG-minősítés – jelenlegi tervek szerint – 2024 végéig történő megszerzéséhez szükséges további intézkedések kidolgozását. Az ESG igazgató elmondta, hogy a Deloitte kiemelkedő vállalati fenntarthatósági tapasztalatával, autóipari ismeretével megfelelő támogatást nyújtott az első fenntarthatósági jelentés elkészítésével járó feladatok menedzselésében. Szücs Réka, a Deloitte fenntarthatósági és klímaváltozási üzletágának vezetője hozzátette: megtisztelő volt, hogy részt vehettek az AutoWallis első fenntarthatósági jelentésének elkészítésében. Kiemelte, hogy a Deloitte célja hosszú távon is értéket teremteni, mely egybevág az AutoWallis ambíciójával. Fenntarthatóság terén az AutoWallis kiemelt céljai között szerepel, hogy a Csoport működése, így az adminisztratív, értékesítési, szervizelési feladatok, valamint a szolgáltatások teljesítése során keletkező hulladékok minél magasabb arányban újrahasznosításra kerüljenek és a cégcsoport tulajdonában lévő ingatlanok energiahatékonyságát tovább fejlessze. Törekednek arra, hogy az energiaigényt egyre nagyobb részben megújuló energiaforrásokkal elégítsék ki, minél több eszközzel támogassák az elektromos autózás lehetőségeit, valamint a Csoport karbonlábnyomának csökkentése érdekében előnyben részesítsék a környezettudatos beszállítókat. Székely Gábor kiemelte, hogy az AutoWallis elhivatott amellett, hogy növekedése környezetileg és társadalmilag is fenntartható legyen, így fontos céljuk, hogy a működés során minden érintett területen megfelelő módon és mértékben érvényesüljenek a fenntarthatósággal kapcsolatos szempontok. Hozzátette, hogy a hosszú távú értékteremtést tartják szem előtt, nagy hangsúlyt fektetve a környezetbarát megoldások ösztönzésére és az átállás előmozdítására.    
Címkék: 

Válik a Porsche felügyelőbizottsági elnöke, szomorú az ok

2023.03.21.
A válásnak szomorú oka van: Claudia Porsche két éve "demenciaszerű betegségben" szenved. Állítólag ez olyan változáshoz vezetett a személyiségében, amely lehetetlenné tette házastársként való együttélést. Az osztrák portál cikke. Képernyőfotó. Claudia Porschét négy gondozó gondozza éjjel-nappal közel két éve, és hónapok óta nem tud önállóan mozogni. A 74 éves nő szellemi képességei is egyre jobban csökkennek. Az egykori CDU-s politikus alázatosan vállalja betegségét, ám a teljes házas élet már nem lehetséges. Ehelyett Claudia Porschét folyamatosan a családja és az ápolószemélyzet gondozza. Ebben a nehéz időszakban Wolfgang Porschét jó barátja, Gabriela Prinzessin zu Leiningen (59) támogatja, 25 éve ismerik egymást. A "Bild" szerint kettejük között "a szeretet és a mély kapcsolat gyengéd növénye nő néhány hónapja". Wolfgang Porschét az egyik leggazdagabb osztráknak tartják. Vagyonát körülbelül 8,6 milliárd euróra becsülik.

Óriási Harley-fesztivál lesz Budapesten

2023.03.20.
Kolja Rebstock, a Harley-Davidson EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régió alelnöke a rendezvény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: körülbelül 100 ezer vendégre számítanak, ami a budapesti turizmus számára is nagy lehetőség. A Harley Davidson ötévente látványos keretek között ünnepli az évfordulókat, de a budapesti fesztivál lesz ezek közül a legnagyobb - tette hozzá. Martin Hermansky, a Harley-Davidson EMEA régiókért felelős ügyvezető igazgatója felidézte, hogy az amerikai cégnek már 1928-ban volt magyarországi kereskedelmi képviselete. Mint elmondta, a közép-kelet-európai piacon belül nem a magyarországi a legjelentősebb, de az eladások növekednek. Az MTI kérdésére hozzátette, hogy az értékesítések még nem érték el a pandémia előtti szintet, tavaly 200 motorkerékpárt adtak el. Tom Ager, a régió marketingigazgatója a zenei kínálatot ismertetve elmondta: az ausztrál Wolfmother és a brit Darkness mellett a Deep Purple legendás gitárosa, Glenn Hughes is fellép korábbi zenekarának klasszikus számaival. A második napon a hat élőzenei színpadon csak női eladókat láthat majd a közönség, a magyar zenekarok közül az Anna and the Barbies zenél majd. Június 24-én az idén 40 éves Pokolgép és az Edda Művek is fellép. Szalay Balázs, a Sportmarketing Ügynökség vezetője a további programokról elmondta: látványos motoros és kaszkadőrbemutatókkal készülnek a szervezők. A fesztiválon a látogatókat családi park, adrenalin park és szabadtéri mozi is várja, ahol olyan filmeket vetítenek majd, amelyekben az elmúlt 120 év Harley-Davidson motorjai szerepelnek. A beltéri kiállításokon az ikonikus amerikai motorkerékpárgyártó történetét ismerhetik meg a nézők. A Harley-Davidson Expo mellett a professzionális épített motorok bemutatóját is megrendezik a helyszínen - tette hozzá. Dobai Attila, a Harley Owners Group (HOG, Harley-tulajdonosok csoportja) vezetője szerint a fesztivál egyik leglátványosabb része a június 24-re tervezett motorosfelvonulás lesz. Mint elmondta: 50-80 országból várnak vendégeket, és minden ország képviseletében egy-egy motoros országa lobogójával vonulhat majd végig a Dózsa György úton. Az MTI kérdésére közölte: a jubileumi rendezvény előtt a szokásoknak megfelelően idén is megtartják a Harley-Davidson Open Road Festet Alsóörsön június 16-20. között. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Tizennyolchengeres gázmotorból jön a delej, de mi lesz az akkukkal?

2023.03.20.
Globálisan 2,3 milliárd dollárnyi beruházással épültek elektromos járműveket kiszolgáló töltők. Magyarországon eddig 3579 nyilvános töltő működik, ezeknek kell ellátnia az útközben tankolni akaró közel 67 ezer zöld rendszámos autót, melyek közül minden második tisztán elektromos. A háztartási konnektorok száma több millió, de azt csak otthon használhatók. A hasonló népességű Ausztriában 21 566 közterületi töltő szolgálja a villanyautósokat. Szóval a villanyautóvásárlóknak nem csak magasabb árral és a világszerte megszűnő támogatásokkal, de itthon még a ritkább hálózat kockázatával is szembesülnie kell, miközben hitvita folyik arról, hogy mi termelje az áramot. Helyben termelt árammal töltik a villanyautót Fotó: Boros Jenő A lényeg, hogy tiszta legyen a forrás. A magyar közgondolkodásban a dunai vízi erőmű kiesik, annak ellenére, hogy az áramtermelés mellett a folyó szabályozhatósága a hajózást és a vízi szállítást is segítené. Maradnak a hagyományos energiatermelők, miközben épülnek a naperőművek és a szélkerekek, de mi van akkor, ha nem süt a nap, nem fúj a szél.? A jelenséget a német Dunkelflauténak, vagyis sötétszélcsendnek, ami nem passzol a pillanatnyi áramigényekhez és komoly rendszertervezési feladatot jelent. Márpedig az elmúlt 42 év időjárási adatai alapján Magyarországon gyakori a sötétszélcsend: olykor csak néhány órás, de akár 19 órán át is eltarthat. A 2030-ban a jelenlegi összteljesítményt jelentősen meghaladó, 15 ezer megawatt (MW) nap- és 3 ezer MW szélerőmű a hazai áramigények 42 százalékát képes majd kielégíteni, az arány 30 ezer MW napenergia és 10 ezer MW szélenergia esetén 60 százalékra nőhet. Abban a többség egyetért, hogy az ellátásbiztonsághoz további, karbonsemleges áramtermelők kellene, de tudományos körökben is eltérőek az álláspontok abban, hogy milyen arányban. Sőt, egyáltalán szerepeljenek-e az energiaellátó rendszerben ostorozott megoldások: lehet-e nukleáris és gázmotoros erőművek nélkül biztonságos a megújulókon alapuló energiaellátás? Magyarországnak 2030-ig két és félszer jobban kell teljesítenie a kibocsátás-csökkentésben, az ezzel kapcsolatos szakmai kérdések sokszor csapnak át politikai vitába, mivel a megoldásoknál komoly szerepek van annak, hogyan alakuljon energiafüggőségünk, hogyan lehet kiegyenlíteni az árak és a fogyasztás hektikusságát. Mindezek felmerültek az Opel és az AlteGo Green Fórumán is, ahol új elektromos autókkal és azok áramellátását szolgáló rendszerrel is megismerkedhettek a meghívottak. A Stellantis csoporthoz tartozó és Wallis tulajdonú márka stratégiai megállapodásának köszönhetően egy közeli erőműbe is ellátogathatott a publikum. Az Opel folyamatosan bővíti elektromos kollekcióját Fotó: Boros Jenő Az előadások mottója világos: Sose a jelenre tervezz, hanem a jövőre! Dános András a márka kommunikációs menedzsere szerint fontos az elektromos autók választékának bővülése, de nem kevésbé fontos a háttér, vagyis hogy miből jön a delej. Villamos modelljeinek is köszönhetően dinamikusan nőnek a márka eladásai. Sokan abban bíztak, hogy az elektromosok tömeggyártásával csökken majd az áruk, de nem így történt, mert inkább a normál autók drágultak. Szóval egyelőre nem demokratizálódott a villanyautózás, továbbra is csak keveseknek érhető el, a vevőkör tovább szűkült a támogatások megszűnésével. Igaz, közben nemcsak áruk, de hatótávjuk is nőtt, de még mindig ritkás a hazai a töltőhálózat. A szegmensre jellemző, hogy a prémiummárkák dominálnak. Az is biztos, hogy 2024-ben már valamennyi Opelből lesz elektromos változat, igazi unikum a a sikeres Manta. 2028-tol már csak elektromos Opelek jönnek, a gyártó ígérete szerint 500-800 kilométeres hatótávval. Ma már a cégek sem félnek az akkus modellektől, mert egyre fontosabb a jármű teljes életciklusára vetített költség, a TCO, aminek keretében sok üzemanyag és szervizköltség takarítható meg. Vannak még megoldatlan jogi és adózási kérdések, például hogyan lehet elszámolni céges autónál az otthoni töltés. Előtérben az energiatároló konténer, háttérben a Főtáv     Fotó: Boros Jenő Autókból nem lesz hiány, ígéri Zám Donát, az Opel termékmenedzsere, aki szerint továbbra is szabad a választás, de egyre többen voksolnak az elektromosokra. Nem véletlenül, hiszen azonos teljesítményű benzinesnél száz kilométeres út 3000 forintba, elektromossal ennek harmadába kerül. A karbantartás is olcsóbb, értékállóságról még kevés a historikus adat, de már nem kell felni a maradványértéktől. A növekedési és fenntarthatóság díjjal kitüntetett Alteo ügyvezetője, Novotny Dénes a cég energiatermelő rendszerét ismertette, ennek részei a megújulók, napelemek és hagyományos technológiák, melyek a a nap-és szélhiányos időszakok energiaellátásának kiegyenlítését szolgálják. Akkukonténer a Füredi úti Alteo telepen           Fotó: Boros Jenő A megtermelt, de el nem használt energiát tárolni kell, erre autó akkumulátorokat is használnak, ami jó hír, hiszen mindig felmerül a kérdés, hogy mi lesz a használtakkal. A rossz hír az, hogy nem a kiszuperáltakat használnak, mert azok ellenőrzése, javítása, és átszerelése költséges, vagyis drágább mint az újaké, a megbízhatóság és gazdaságosság miatt ezeket építik be a laboratóriumi tisztaságú és klimatizált konténerekbe. Magyarország 7000 megawattnyi fogyasztásához igazodva másodperces a szabályozás, amennyiben a szükségesnél kevesebb az energia, akkor besegít az akku, és közben a gázmotor hajtású generátoros automatikusan megtermeli a hiányt. Az akkupakkokat évenként ellenőrzik, az ötéves csomagok még mindig 90 százalékon teljesítenek. Az Alteo budapesti irányító központja      Fotó: Boros Jenő A Füredi úti gázerőmű 18 hengeres motorjának minden hengerében 30 literes dugattyú dolgozik, a 350 mm lökethossznak köszönhetően 2600 kilowattnyi teljesítménnyel és 77 ezer newtonméternyi nyomatékkal. Az elektromos áramot termelő és generátort hajtó - percenként 750 fordulaton működő - gázmotor óránkénti fogyasztása 1450 m3. Olajcseréjéhez ezer liternyi kenőanyag kell. Tizennyolchengeres gázmotor hajtja az áramtermelő generátort  Fotó: Boros Jenő Az Alteo működtet többek között szélerőművet Bábolnán és több szeméttelepen biogázosat is. A szakemberek szerint a szabályozáshoz és kiegyenlítéshez több gazerőmű és energia tároló kell. Egyre inkább így van ez az e-mobilitás terjedésével: 2025-ben már 100 ezer tisztán elektromos autó közlekedik magyar rendszámmal. A hálózatokból mostanság már nem annyira a kilowatt, mint inkább az amper hiányzik. A szakemberek erre külön felhívják a figyelmet a töltők telepítésekor, amik egyre elterjedtebbek a társasházakban, céges parkolókban és flottakezelőknél. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója