Kínai autóalkatrész-gyár létesül Debrecenben, 300 új munkahely jön létre

2022.09.13.
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere azt mondta, a város gazdasága napról napra erősödik, ami azt üzeni, "munkahely, megélhetés, vagyis a jövő biztosítva van Debrecenben". Felidézte, hogy nyolc évvel ezelőtt alakították ki a több mint 700 hektáros déli ipari övezetet, amely hamarosan betelik. Európa egyik új gazdasági centruma jön létre Debrecenben, amelynek fókuszában az elektromobilitással és az energiatárolással kapcsolatos befektetések állnak - fűzte hozzá. Matthew Shen, a Halms Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a tulajdonos Huashou cég innovatív, integrált megoldásokat nyújt a világ autógyárainak, az elektromos járműgyáraknak, leginkább alumínium részalkatrészeket, korszerű technológiával előállított fröccsöntött motor és váltóházakat gyártanak. Hozzátette: bíznak az elektromos járműgyártás jövőjében, és az európai ügyfelekkel való szorosabb kapcsolattartás érdekében döntöttek a debreceni befektetés mellett, ahol digitalizált, automatizált gyártósorokat működtetnek majd. A déli ipari parkban több mint 30 ezer négyzetméteren ipar 4.0-ás technológiával kezdi meg működését 2022 végén az új üzem - jelezte. A gyárat a kínai érdekeltségű cég a Xanga cégcsoporttól bérli, amely üzletpolitikája húsz éve ugyanaz: kulcsrakész gyártó-, szolgáltató infrastruktúrát fejleszt - ismertette Herdon István vezérigazgató. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ennél nincs lejjebb: segítségnyújtást színlelve fosztotta ki a baleset sérültjét - videó

2022.09.13.
A vádirat szerint az idős asszony idén június 10-én délelőtt Kiskunhalason, néhány perccel azután, hogy 150 ezer forint készpénzt vett fel egy bankjegykiadó automatából, biciklijével szabálytalanul kanyarodva közúti balesetet szenvedett és súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.   A helybeli nő – az ügy vádlottja – több arra járó és a balesetet észlelő személlyel együtt a földön fekvő, vérző fejű sértetthez sietett. Mialatt a többiek mentőt hívtak és igyekeztek a sérült asszonyt ellátni, a vádlott segítségnyújtást színlelve összeszedte az úttesten szétszóródott holmikat. Kihasználva azt, hogy mindenki a sértettel van elfoglalva, a vádlott félrevonult és a sérült nő pénztárcájából kivette a benne lévő 150 ezer forint készpénzt, majd távozott a helyszínről. Az ügyészség a nőt kifosztás bűntettével vádolja. Bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ha megnézi ezt a videót, sosem akar majd büntetőfékezni

2022.09.13.
A büntetőfékezés nem játék! – erre irányítja rá a figyelmet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.), a Magyar Autóklub (MAK) és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) együttműködése keretében elkészült rövid videó, amely egy „klasszikus” büntetőfékezéses esetet teljesen újszerű módon mutat be, részben rávilágítva annak esetleges pszichológiai hátterére és következményeire is. A videó a NÚSZ Zrt. #közlekedjbiztonságosan kampányának részeként valósult meg.   Szinte hétről hétre látni újabb és újabb büntetőfékezést bemutató videókat a világhálón, a médiában, a közösségi felületeken, annak ellenére, hogy egy ilyen eset súlyos közlekedési bűncselekménynek számít, akkor is, ha nem történik baleset. A Büntető Törvénykönyv a közúti veszélyeztetést három évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti, sőt, akár nyolc évet is kaphat az az elkövető, aki súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget, és akár tizenötöt is, ha kettőnél több ember halálát okozza ezzel. A NÚSZ Zrt. idén immár negyedik éve, ez alkalommal egy egész éves kampánnyal kapcsolódott a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedési Kultúra Napja kezdeményezéséhez, és második alkalommal indította útjára #közlekedjbiztonságosan kampányát. A társaság célja, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy a közlekedésben résztvevők számára a tudatos, egymásra odafigyelő, higgadt, toleráns magatartás legyen a természetes - minél szélesebb körben. A kampány legújabb eleme „A büntetőfékezés nem játék!” című videó, amely a NÚSZ Zrt. YouTube csatornáján is megtekinthető. A kampány eddig megvalósult elemeiről, kiadványokról, további videókról a nemzetiutdij.hu oldalon lehet tájékozódni. A cikk egész évben folyamatosan frissül. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Németországban drágább a tankolás, mint az összes környező országban

2022.09.13.
Az üzemanyagkedvezmény (Tankrabatt) lejártával Németországban ismét emelkedtek az üzemanyagárak; a németországi autósok a 2022. szeptember 5-i állás szerint átlagban 2,07 eurót fizettek egy liter szuperbenzinért és 2,16 eurót egy liter dízelért. Németország közvetlen szomszédjaival összehasonlítva az E5-ös szuperbenzin (Euroszuper 95) literjének ára ugyanazon a napon csak Dániában (2,04 euró) és Hollandiában (2,01 euró) volt hasonlóan magas. Németország uniós szomszédjai közül Dániában egy liter dízel 2,07 euróba került, 9 centtel kevesebbe, mint Németországban, Hollandiában pedig 11 centtel kevesebbe 2,05 euróba. Németország uniós szomszédjai közül Lengyelországban voltak a legolcsóbbak az árak szeptember 5-én: a szuperbenzin 1,38 euróba, a dízel 1,61 euróba került. Luxemburgban a szuperbenzin 1,61 euró, a dízel 1,83 euró, Franciaországban a szuperbenzin 1,62 euró, a dízel 1,78 euró, a Cseh Köztársaságban 1,64 és 1,85 euró, Belgiumban pedig 1,69 és 2,02 euró volt a benzin és a dízel ára. Ausztriában a szuperbenzin 1,74 euró, a dízel pedig 1,90 euró volt szeptember 5-én. Még augusztus közepén a német töltőállomásokon a benzin és a dízel árak alacsonyabbak vagy hasonlóak voltak a legtöbb közvetlen uniós szomszédos ország árainál. A mostani áremelkedés fő oka az üzemanyagok energiaadójának, a "tankkedvezménynek" (Tankrabatt) lejárta augusztus 31-én. A Tankrabatt keretében benzin adótartalmát literenként 29,55 centtel, a dízelét pedig 14,04 centtel csökkentették június 1-jétől három hónapos időtartamra. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Bepánikolt a puntós, és besorolás közben rommá törte az autóját az M0-son - videó

2022.09.13.
Néhány hete az M0-s autóúton található egyik forgalomfigyelő kamera egy különös balesetet rögzített. Egy kamion éppen előzött a középső sávban és sorolt vissza a külsőbe. Ezzel egy időben a felhajtóágon érkezett egy személyautó, ami vélhetően szintén a külső sávba szeretett volna bemenni.           A bejegyzés megtekintése az Instagramon                       Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés   A felvételek alapján úgy tűnik, hogy a puntós pont a kamion visszasorolása után, egy másik személyautó mellé ért, talán megijedt/bepánikolt és túl heves kormánymozdulatokkal reagált a szituációra, emiatt a kocsija beszitált és irányíthatatlanul a szalagkorlátba csapódott. A videó itt tekinthető meg. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A soha nem létezett Porsche Cayenne kabrió

2022.09.13.
Ezek között volt egyterű, utcai versenyautó és egy kabrió Cayenne is. Igen, úgy tűnik, hogy a nyitott tetős SUV-k iránt való érdeklődése sosem fog alábbhagyni a németeknek, és még a legmenőbb autógyáruk is elgondolkozott egy ilyen torzszülött gyártásán. Ugyanakkor – talán szerencsére – mindössze egyetlen példány készült a Porsche Cayenne Convertible-ből, ami most éppen a Porsche Museumban pihen Zuffenhausenben. Húsz éve szó szerint berobbant a piacra a Porsche Cayenne. Akkoriban még elég gyerekcipőben járt a városi terepjárózás Európában, a Porsche viszont elsők között ismerte fel a piacban rejlő potenciált. Noha rengeteg kompromisszummal járt egy SUV megépítése egy olyan márkának, aki sportautókkal fektette alapköveit, a Porsche mégis képes volt bebizonyítani, hogy egy városi terepjárónak nem feltétlenül kell unalmasnak lennie. A recept pedig működött. Olyannyira, hogy tulajdonképpen a Cayenne mentette meg a Porschét a teljes csődtől. Amolyan kötelező különc lett a gépezetben, hogy a 911-es életben maradhasson. Nem sokkal az alap Cayenne bemutatása után pedig máris elgondolkozott a Porsche egy kabrió változaton. A prototípust PFM-nek, azaz Package Function Modelnek nevezték házon belül, hiszen vezetni nem lehetett, kizárólag tanulmányi célokat szolgált. Például nincs benne egyetlen extra merevítés sem, ami elengedhetetlen lenne egy nyitott tetős modell esetében. Az ajtók 20 centiméterrel lettek hosszabbak, és nem voltak benne biztosak, hogy képesek lennének egy olyan puhatetőt alkotni rá, ami szép, és mellette még gyorsan be is csukódik. Arra viszont jó volt a prototípus, hogy megvizsgálják, mennyire maradna pratikus hosszabb ajtókkal, és kényelmes félbevágott tetővel a Cayenne. Illetve arra is kíváncsiak voltak, hogy jól nézne-e ki egy kabrió SUV, úgyhogy kétféle hátsórészt is terveztek a modellre. Egy biztos, a Porsche mostanság profitált abból, hogy akkoriban nem tudták eldönteni, hogy melyik far állna jobban a furcsa autónak: a jelenlegi kínálatban már létező Cayenne Coupé örökölte néhány vonását 2002-es tanulmányautó elődjének. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Gondolatjel – Mint a grönlandi vikingek

2022.09.12.
Nem Kolumbuszék, hanem a hallatlanul vagány, vállalkozó kedvű vikingek jutottak el a fehér emberek közül elsőként Amerikába. Nyitott sárkányhajóikkal rendszeresen szelték át a zord északi Atlanti-óceánt, belakták Izlandot és tovább nyomulva felfedezték magunknak Grönlandot is (Zöld-földnek nevezték el). Telepeket létesítettek, meghonosították szokásos életmódjukat. Füves lejtőkön szarvasmarhát, lovat tartottak, európaiasan öltözködtek. Az őshonos, évezredek óta ott élő és nagyszerűen boldoguló inuitokat (eszkimókat) mélységesen lenézték, szóba se álltak velük, nemhogy tanultak volna tőlük. Nem tudták, nem is tudhatták, hogy éppen egy kedvező időjárási ablakban érkeztek a Föld legnagyobb szigetére, amikor kedvezett a klíma, dús füvet legelhettek állataik, és kaszálni lehetett télire. Később zordabbra fordultak a viszonyok, életmodelljük fenntarthatatlanná vált. Ám makacsul kitartottak mellette, a Skandináviából bizonyos rendszerességgel érkező hajósoktól nem praktikus dolgokat kértek, hanem például harangot templomukhoz. Átvéve a helyiek fókavadászati, halászati módszereit, jégkunyhó-építését, állatbőrökből készült ruházatát, velük együtt virulhatnának mindmáig, de ez szóba se jöhetett, már csak néhány rom és skanzenszerűen újjáépített falucska emlékeztet rájuk. Tipikus kudarctörténet… Mi talán okosabban, intelligensebben viselkedünk? Nem! Senki se gondolt rá, hogy kedvező helyzetben futott fel technikai civilizációnk, és nem tarthat így örökké, vagy ha mégis eszébe jutott valakinek, halk hangja elveszett a modern gazdaság dübörgésében. Ahogy a vikingek szarvasmarhái lekopasztották a legelőket, autóink évtizedek alatt elfogyasztották az elmúlt földtörténeti korokban keletkezett olajkincs nagyobbik felét – csak jelentéktelen mértékben térnek el a különböző becslések, de senki se beszél további évszázadokról. Jó, át lehet állni elektromos mobilitásra, de akkor lítiumból, rézből, ritka földfémekből fogyunk ki, és kérdéses az energetikai aspektus is. Egyszerűen túl sok gépjárművet gyártottunk és használunk az egész földkerekségen, az állomány egy jelentős része kedvtelési-, fényűzési-igényeket elégít ki, de megátalkodottan ragaszkodunk hozzájuk, mint a vikingek marháikhoz. Nekik egyszerűen csak balszerencséjük volt a hőmérséklet csökkenésével, a flóra megváltozásával, nem tehettek róla. Mi viszont a benzin- és dízelmotoros gépkocsik százmillióinak kipufogógázával erőteljesen hozzájárultunk és hozzájárulunk az éghajlatváltozáshoz, a légkör felmelegedéséhez, amely időjárási szélsőségeket okoz, mint az idei, katasztrofális aszály, vagy éppen ellenkezőleg özönvíz szerűen pusztító esőket. Vészes tempóban olvadnak gleccsereink, apadnak el folyóink, amelyek vize helyenként már mennyiségében sem elegendő és túl meleg is atomerőművek hűtésére. Nem mondhatjuk, hogy pechünk van, magunknak idéztük elő a klímaválságot. Párhuzamot vonhatunk a grönlandi telepesek harangrendelése és prémiumautók, luxuskocsik vásárlása között. Ők keresztény hagyományukhoz ragaszkodtak, amely nem készített fel reális fenyegetések kivédésére, mi pedig a fogyasztói társadalom hedonista önmegvalósításához, amely megköveteli mindennek megvásárlását, amit gyárt az ipar, és elénk tol a marketing, a reklám, s megkívánunk. A Bibliából csak a „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön!” parancsot hajtjuk végre, nyolcmilliárdan vagyunk, és szinte mindenki szeretne a szükségesnél nagyobb teljesítményű, jobban kistafírozott, drágább kocsival járni. A tenger halaiban műanyag-mikroszennyezés mutatható ki, a madárfajok ijesztő tempóban fogynak, és szinte minden állat megsínyli életfeltételeinek megváltozását. Amit a grönlandi vikingek tettek kis léptékben, globálisan ismételjük meg. Pedig vannak jó példák, amelyeket éppúgy elutasítunk, mint a vikingek az inuitokét. Amazóniában őslakos indián törzsek képesek kordában tartani szaporodásukat, hogy megéljenek a helyi erőforrásokból, és meg is élnek. De micsoda felháborító, nevetséges gondolat, hogy kerekes járművet, lőfegyvert nem ismerő vademberekről vegyünk mintát! Van kevésbé extrém társaság is, a fejlett Egyesült Államokban, a mindmáig lovas kocsin járó, a technika áldásait elutasító, házaikat kalákában építő amish-csoport. Egészségesek, jó kedélyűek, kevesen hagyják el közösségüket. Persze nem kellene, és nem is lehetne egy az egyben átvenni furcsaságaikat, csak jó lenne elgondolkozni egy kicsit, hogy valóban szükségünk van-e mindenre, amit használunk, azon az áron, hogy az emberiség jövőjét éljük fel. A fenntarthatóság záloga nem a benzines helyébe lépő villanyautó, nem is túlméretezett házaink fűtésének lejjebb állítása néhány fokkal, hanem valamennyire elfordulni a grönlandi viking modelltől az amish-életstílus felé. Persze nem vagyok annyira naiv, hogy bíznék ezen utópiában, mi igenis grönlandi vikingek vagyunk, öntudatosan menetelünk egy olyan megrázkódtatás felé, amely után csak nyomai maradnak pazarló civilizációnknak.    

Kétszáz munkahelyet teremt a Bosch új zalaegerszegi mérnöki központja

2022.09.12.
A tárcavezető az alapkőletételen arról számolt be, hogy az állam 1,2 milliárd forint támogatást nyújt a projekthez, amelynek keretében a német hátterű cég autonóm vezetéshez kapcsolódó fejlesztéseket és teszteléseket végez majd hazánkban. Beszédében kiemelte, hogy mind a három prémium német autómárka, amelyek Németországon és Kínán kívül egyedül itt rendelkezik gyártóbázissal, valamint az autonóm vezetéshez kapcsolódó kutatások terén más, világelső német vállalatok is fontos kutatási helyszínként tekintenek hazánkra. Leszögezte: cél, hogy hazánk átlépjen a "Made in Hungary" időszakából az "Invented in Hungary" időszakába. - Amikor mindenki szociális alapon akart segélyeket osztani, akkor mi Magyarország legnagyobb gazdaságfejlesztési és beruházástámogatási programját indítottuk el. És az energiabeszerzést sem vagyunk hajlandók sem politikai, sem ideológiai kérdésként felfogni - mondta. Fotó: Filep Istvám/MTI Aláhúzta, hogy "a legjobb védekezés a támadás", ezért a cél a legnagyobb és legfejlettebb technológiai színvonalú beruházások Magyarországra vonzása, enélkül nem lehetséges a növekedés fenntartása. Mint emlékeztetett, erre jó példa, hogy a világgazdasági nehézségek ellenére is megdőlt tavaly és idén is a valaha volt legnagyobb beruházás rekordja, méghozzá mindkettőt a forradalmi átalakuláson keresztülmenő autóipar területén jelentették be. A miniszter úgy vélekedett, hogy hazánk mára az elektromos autóipar egyik európai fellegvára lett, amihez egyebek mellett az is kellett, hogy itt a legalacsonyabbak a termelő és fejlesztő cégek adóterhei, illetve hogy a kormány nem hajlandó politikai vagy ideológiai kérdésként tekinteni az energiaellátásra. Az eseményen együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá a Széchenyi István Egyetem és a Bosch csoport képviselői. A zalaegerszegi beruházás részleteiről a Bosch közleménye úgy fogalmaz: a jövő autóit fejleszti és teszteli a társaság a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya szomszédságában. A 3500 négyzetméternyi területű Bosch Kutató-Fejlesztő és Teszt Kampusz Zalaegerszeg 200 fejlesztőmérnöknek ad majd lehetőséget arra, hogy formálják a jövő meghatározó autóipari technológiáit. A közleményben Szászi István, a Bosch csoport magyarországi és Adria régiós vezetője kifejtette, a cégcsoport világszerte elkötelezetten kutatja a jövő technológiáit, Magyarországon is évről évre erősíti kutatás-fejlesztési tevékenységét. Néhány napja adták át a Bosch Budapest Innovációs Kampuszt, most pedig elkezdik a Bosch Kutató-Fejlesztő és Teszt Kampusz Zalaegerszeg építését. Miskolci és maklári telephelyükön is végeznek K+F tevékenységet, ma már minden ötödik munkatársuk innovációval foglalkozik. Az új zalaegerszegi komplexumban az önvezető autózással, az elektromobilitással és a mesterséges intelligenciát használó technológiákkal foglalkoznak - olvasható a közleményben. A cégcsoport jelenleg is használja a ZalaZONE-t vezetéstámogató rendszerek tesztelésére, az új központ a jövőben főként a vezetéstámogató rendszerekhez, valamint az autonóm vezetéshez kapcsolódó fejlesztésekkel és tesztelésekkel foglalkozik majd, például radar- és kameraalapú rendszerekkel vagy lézeralapú távérzékeléssel. Emellett részt vesz vezetéstámogató rendszerek, műszerfalak, kormányvezérlő rendszerek, elektromos motorok és ABS-rendszerek fejlesztésében és tesztelésében is. A Bosch Kutató-Fejlesztő és Teszt Kampusz Zalaegerszeg 10 ezer négyzetméteres telken helyezkedik el, ahol egy 2000 négyzetméteres irodaépületet, valamint egy 1500 négyzetméteres műhelyt alakítanak ki. Utóbbit a többi között nyolc tesztautószerelő-állomással, valamint diagnosztikai műszerekkel szerelik fel, és alkalmas lesz mind a belsőégésű-, mind az elektromos motorral hajtott autók tesztelésére. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nyugdíjba megy a győri Audi egykori vezetője

2022.09.12.
Egy ingolstadti származású veszi át az Audi fő üzemének irányítását: 2022. december 1-től Siegfried Schmidtner, aki jelenleg a termékmérnöki részlegért felelős, vezeti az ingolstadti telephelyet. Achim Heinfling utódja lesz, aki több mint 30 év Audinál eltöltött idő után visszavonul. Mellettem az utódom: Achim Heinfling és Siegfried Schmidtner. Fotó: Audi AG Schmidtner jelenleg a Termelés és a Műszaki Fejlesztési részleg termékmérnöki részlegéért felelős. Ebben a funkciójában többek között a gyártásorientált terméktervezésért, valamint prototípusok és előszériás járművek gyártásáért felel. "Siegfried Schmidtner a folyamatláncok és a gyártás beindítása terén szerzett szakértelmével kulcsszerepet játszott a különböző modellsorozatok sikeres bevezetésében" - mondja Gerd Walker, az Audi igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja. „Üzemvezetőként a telephelyet a tisztán elektromos modellek új korszakába fogja vezetni.” A Müncheni Műszaki Egyetem gépészmérnöki tanulmányait követően Schmidtner terméktervezés és folyamatlánc-tervezés témakörből szerzett doktorátust. 1998-ban kezdett az Audinál a gyártástervezés terén. Ezt követően különböző vezetői pozíciókat töltött be, irányította a termelést az ingolstadti telephelyen, és az Audi A3 és Q2 modellsorozatok kezdeti bevezetéséért volt felelős. A prémium elektromos platformok és az Audi A4, A5 és Q5 modellek sorozatán belüli projektmenedzsment után Schmidtner vette át az Audi gyártás központi funkcióit, a stratégia, a digitalizálás és az átalakítás középpontjában. Tanfolyam az átalakuláshoz Ingolstadtban Schmidtner új pozíciójában decembertől a jelenlegi ingolstadti üzemvezető, Achim Heinfling munkáját folytatja. „Achim Heinfling sikeresen kijelölte az Audi átalakítási irányát Ingolstadtban” – mondja Gerd Walker termelési igazgató, elismerve a telephelyvezető eredményeit. „Rengeteg tapasztalattal és empátiával hajtotta előre a fenntarthatósági stratégiát és a telephely villamosítását olyan jövőbeli projektekkel, mint az akkumulátorgyártás fejlesztése és az IN-Campus. Számára mindig a munkaerő volt az első, különösen a világjárvány nehéz időszakaiban.” Heinfling több mint 30 éves múltra tekinthet vissza az Audi-csoportban. A gépészmérnöki tanulmányait követően a diplomás mérnök 1990-ben kezdte pályafutását Ingolstadtban. Különféle vezetői pozíciókat töltött be, többek között a motorok és alvázak tervezésében és gyártásában. Heinfling kulcsszerepet játszott abban, hogy az Audi győri telephelye a világ legnagyobb motorgyárává fejlődjön. 2017 októberétől 2019 októberéig az AUDI HUNGARIA Zrt. Igazgatóságának elnökeként dolgozott.
Címkék: 

Év végén indul a Credobus elektromos autóbuszának gyártása

2022.09.12.
A tájékoztatás szerint a Credobuszok gyártója, a Kühne Mezőgazdasági Gépgyár Zrt. és a Kravtex Kft. konzorciuma tavaly mintegy 1,1 milliárd forint értékű elektromos buszfejlesztési projektet indított. A projektre a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól 400 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek, az önerő mértéke megközelíti a 700 millió forintot. A szóló és csuklós, akkumulátoros Credobus Econell Next modellekkel világviszonylatban is az első, úgynevezett ultrakönnyű e-busz család jön létre. Az alacsony járműtömegnek köszönhetően az elektromos Credobuszok az egységnyi hatótávhoz kevesebb energiát fognak felhasználni, csökkentve a beépített akkumulátorkapacitást és az erőművi emissziót. A modellcsalád a 2021-től bemutatkozó Econell Next típusok formavilágával és szolgáltatáskínálatával kerül piacra. A cégcsoport maga fejleszti és gyártja az önhordó vázszerkezeteket és fém alkatrészeket, a különböző beépülő komponenseket pedig közel száz magyar vállalkozás készíti. Ezen kívül a rendszerintegrációs és szoftverfejlesztési feladatokat is Magyarországon végzik. A közleményben kiemelték, hogy 2020 és 2022 között az Európai Unióban megduplázódott az elektromos járművek aránya az újonnan regisztrált városi buszok között. A jelenlegi harminc százalékos részesedés az évtized végére száz százalékra növekedhet. Az elektromos Credobus Econell Next autóbuszok a konstrukciójukkal és ár-érték arányukkal nemcsak belföldön, hanem a kelet-közép-európai régióban is sikerre számíthatnak - írták. Hozzátették, hogy Magyarországon több mint 50 milliárd forintra lehet pályázni a Zöld Busz programban elektromos meghajtású autóbuszok beszerzésére. A pályázatok korábbi fordulójában döntően külföldi gyártmányú autóbuszok beszerzése valósult meg, azonban a Credobus új modelljei ezt a trendet megváltoztathatják, így újabb szegmensben csökkenne az ország import-kitettsége. A Kravtex-Kühne csoport már vizsgálja a lehetőségét annak is, hogy hidrogén üzemanyagcellás autóbusszal bővítse előkészületben lévő e­busz választékát. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója