Az üzletközpontok fedett parkolóit mostantól nem használhatja bárki

2026.08.21.
Köztudott, hogy az elektromos autók sok plusz súlyt cipelnek az akkumulátoraik miatt és ugyanezen akkumulátorok okoznak komoly nehézséget tűz esetén is. Ezért Belgiumban elindult egy kezdeményezés, ami megtiltja, hogy a villanyautók a Carrefour (francia szupermarket hálózat) feletti parkolókat használják. Azoknak az ügyfeleknek, akik akkumulátoros modellt vezetnek, autójukat a földszinten kell hagyniuk. A döntés középpontjában a fenti két probléma áll. Az első probléma a súly. Számos kereskedelmi épület a nyolcvanas években vagy még korábban épült, amikor egy közönséges autó súlya körülbelül 800 kg volt. Ma a forgatókönyv teljesen más. Egy elektromos autó súlya átlagosan 1500-1800 kg (de a nagyobb méretű SUV-k vagy a prémium kategóriás modellek elérik, vagy meg is haladják a 2500 kg-ot), mert már önmagában az akkumulátor több száz kilót képes hozzáadni az autó súlyához. A Belgiumban elfogadott tilalom azonban nemtetszést váltott ki, a villanyautósok azzal érvelnek, hogy egy kisebb elektromos autó súlya lehet kevesebb, mint egy nagyobb méretű, hőmotoros modellé.   Azonban a döntéshozók kezében van egy adu ász: a tűzbiztonság. A lényeg nemcsak az elektromos autók kigyulladásának lehetősége, hanem mindenekelőtt a vészhelyzet kezelése. A lítium-ion akkumulátorral járó tűz különösen bonyolult lehet. Az akkumulátortüzeknél a kémiai reakció a cellák belsejében zajlik és rengeteg hőt termel, ráadásul a tűz fenntartásához oxigén sem feltétlenül kell. Ezért a hagyományos, habos oltás önmagában nem elég, az akkumulátort órákon át hűteni kell. A tűzoltók speciális eszközöket (hőálló tűzoltótakarók a tűz terjedésének megakadályozására, akkumulátorhűtő lándzsák, különleges konténerek) használnak. Az oltási művelet a tetőtéri parkolókban jóval bonyolultabb lehet, mint az utcai szinten. A tilalom bevezetéséhez eddig 18 belga üzlet csatlakozott. Forrás: autoblog.it    

Szokatlan helyen razziáztak a rendőrök, ittas vezetők nem csak az utakon vannak

2026.08.21.
Fotó: police.hu Kilenc ittas motorcsónak-vezetőt is kiszűrtek a Tisza-tavon a rendőrök azon közlekedésrendészeti és közbiztonsági ellenőrzés során, amelyet Jász-Nagykun-Szolnok, a Heves, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrök végeztek a víztározó térségében augusztus 14. és 15. között - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n szerdán. Az akció keretében - amelyet a Készenléti Rendőrség, a társszervek és a polgárőrség is segített - kiemelt figyelmet fordítottak az ittasan közlekedőkre a közúton és a vízen egyaránt. A hajósok mellett hat gépkocsivezetőről derült ki, hogy ittasan ült a volán mögé - tartalmazza a közlemény. A földön, vízen és levegőben végzett ellenőrzések nyomán 105 alkalommal szabtak ki helyszíni, 48 esetben pedig közigazgatási bírságot. Feljelentést 28 esetben tettek, vízi közlekedési szabályok megsértése miatt pedig 8 eljárást kezdeményeztek – tudatták. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!     
Címkék: 

A delta felsővezeték, ami felturbózott egy troli-útvonalat

2026.08.21.
Fotó: BKK Augusztus 31-től közvetlen kapcsolatot teremt Zugló, a Városliget és Angyalföld között a meghosszabbított útvonalon közlekedő 81-es trolibusz. A járat az Örs vezér térről a Mexikói úton keresztül a Dózsa György út M végállomásig közlekedik majd. A BKK fejlesztésének köszönhetően javulnak a kerületközi közlekedési kapcsolatok, és számos célpont válik átszállás nélkül elérhetővé. A módosított útvonal bevezetését a közelmúltban kiépített állatkerti delta felsővezeték teszi lehetővé, ami Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének keretében, az Európai Unió támogatásával valósul meg. A változást megelőzően a BKK társadalmi egyeztetést folytatott és egyeztetett Zugló önkormányzatával is. Az online kérdőívet csaknem 800-an töltötték ki, a válaszadók 73 százaléka támogatta a járat meghosszabbítását, 71 százalékuk szerint az új útvonal kevesebb átszállást jelent majd az utazások során. A meghosszabbított útvonalú 81-es trolibusz – amely a hét minden napján a jelenlegi üzemidőben, alacsonypadlós, légkondicionált járművekkel közlekedik –, az Örs vezér tere és a Kassai tér között változatlan útvonalon jár. Ezt követően azonban az Erzsébet királyné útja érintésével, a Mexikói út M csomóponton és az állatkerti deltán keresztül éri el új végállomását, a Dózsa György út M csomópontot. A fejlesztés révén Zuglónak közvetlen kapcsolata jön létre a XIII. kerület irányába, a Dózsa György úton, illetve a Váci úton található irodanegyeddel, az M3-as metróval. Átszállás nélkül elérhetők lesznek a Városliget fontosabb intézményei, például az Állatkert, a Fővárosi Nagycirkusz, vagy épp a Hősök terén lévő múzeumok. Emellett Alsórákos felől a Mexikói út mellett az Erzsébet királyné útja (aluljáró) megállónál is át lehet szállni az 1-es villamosra. Az M1-es metró elérése továbbra is biztosított marad a Mexikói útnál, valamint új kapcsolat jön létre a Széchenyi fürdő térségével is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!   
Címkék: 

Ezeken a helyeken megszűnik az autópályadíj-fizetés

2026.08.21.
A jelenet mindenki számára ismerős: sorok a fizetőkapuknál az autópályákon, a megfelelő sáv állandó vadászata, hirtelen fékezés, várakozás. A fizetőhelyeken a legideálisabb esetekben is értékes perceket, zsúfolt nyári főszezonban egy hosszabb utazás alkalmával akár órákat is vesztegethetnek a sofőrök. De már nem sokáig. Ugyanis van egy jó megoldás ezekre a közlekedési helyzetekre. A Franciaországban, Spanyolországban és Portugáliában már jól bevált Free Flow rendszert most Olaszországban tesztelik és várható, hogy egyre több helyen terjed majd el Európában. A Free Flow egy elektronikus útdíjszedési rendszer, hagyományos fülkék vagy fizikai akadályok nélkül. A járműveknek nem kell megállniuk a fizetéshez, a megszokott sebességgel haladhatnak át az útra telepített, intelligens kamerákkal és szenzorokkal felszerelt portálok alatt. A rendszer automatikusan rögzíti a rendszámot vagy a fedélzeti egység jelét, így a forgalom egyetlen pillanatra sem torpan meg. A modell, amely teljes mértékben kiküszöböli a fizikai akadályokat és a megállókat, már működik több országban és most az olasz hálózat mintegy 200 kilométerén tesztelik, az A36-os autópályán. Az észlelés kétféle módon történik. Azok számára, akiknek a fedélzetén van Telepass vagy UnipolMove (egy kis elektronikus eszköz, amelynek a jeleit leolvassák a fizetőkapuk feletti érzékelők, így a sorompó automatikusan felnyílik, nem kell megállni, az útdíjat a rendszer automatikusan rögzíti és később egy összegben vonja le a megadott bankszámláról), nincs változás a korábbiakhoz képest. Azok számára viszont, akik nem rendelkeznek a készülékkel, a nagyfelbontású kamerák lefényképezik az autó rendszámát és kiszámítják a megtett kilométert, számszerűsítve az esedékes összeget. Ebben az esetben az útdíj egyenlege nem az autópályáról való kilépéskor történik, hanem 15 naptári napon belül. A cél egyértelmű: a technológia fokozatos kiterjesztése a teljes autópálya-hálózat mentén a nulla várakozási időre és a folyamatos újraindítás okozta szennyező kibocsátások csökkentésére. (Magyarországon a Free Flow kifejezést gyakran a hazai e-matrica rendszerre értik, de ez technikailag eltér az olaszországi kapumentes megoldástól. Fontos különbség, hogy míg a Free Flow-nál a használat után kell fizetni és kizárólag az adott szakaszért, addig Magyarországon az úthasználat előtt kell megváltani a heti, havi, éves vagy vármegyei matricát.) Forrás: open.online      

Brutális akcióval ünnepli 35 évnyi magyarországi sikertörténetét a Toyota

2026.08.21.
Ennek szellemében egyedülálló akcióval ünnepli a hazai Toyota értékesítés elindulásának 35. évfordulóját a márka importőre – a készleten lévő modellekre kínált, 35 jubileumi ajánlat jelentős kedvezményei akár a 35%-os szintet is elérhetik az év 35. hetében: a készpénzes vásárlók számára extra kedvezményt érhető el 400.000 Ft-tól akár 2.950.000 Ft-ig A finanszírozást választóknak 0% THM, 3,5 millió Ft-os hitelösszeg és 35 hónapos futamidő kombinációja teszi még elérhetőbbé a márka kínálatát A Toyota az első márkák között volt, amely a rendszerváltást követően hivatalos importőri és márkakereskedői hálózattal jelent meg Magyarországon, és a hazai piac folyamatos fejlődése a márka európai erősödését is folyamatosan támogatta. A Carina és az idén 60. éves jubileumát ünneplő Corolla mellett a márka hazai megismerésének fő motorjává az Országos Mentőszolgálat elavult flottájának megújulását szolgáló Toyota Hiace vált, amely már első évében közel 400, második évben közel 1000 darabszámmal debütált, és az egyik utolsó példány milliós km futással ma már a Kresz Géza Mentőmúzeum gyűjteményében tölti jól megérdemelt pihenését. A másképp, de nem kevésbé intenzív igénybevételt igénylő vállalkozói és mezőgazdasági fronton az itthon is ikonná váló Hilux is ekkortájt vett repülőrajtot. 1994-ben érkezett a RAV4, amely mostanra a márka és a világ legnépszerűbb modelljévé nőtte ki magát, míg a Celica szintén 1994 óta dobogtatja meg a hazai sportautós lelkeket. Ennek a folyamatos portfólióbővülésnek köszönhetően 1996-ban már 10.000 hazai értékesítésű Toyota rótta az utakat. 1997-ben kezdte leváltani a prémium szegmensben a Carinát a még ma is az utakon sokszor szembe jövő Avensis, amely egészen 2018-ig jelentette a Toyota személyautó kínálat tetejét. A volumenben és egyben a kisautó szegmensben az igazi áttörést a 2000-es Év Autója díját a márka történetében először elhódító Yaris megjelenése hozta (mely 2021-ben megismételte ezt a sikert), a kínálat másik végét pedig az itthon debütáló Land Cruiser jelentette 2000-ben. Ezek is segítettek 2002-ben a elérni a márka 50.000-es kumulált értékesítési darabszámát. 2001-ben megérkezett hivatalosan a prémium szegmensben a kifinomultság új szintjét definiáló, Amerikát és egyre több európai országot is már meghódító Lexus, méghozzá először a GS, majd 2002-től az IS modellel. A 2000-es évek piaci trendfordulója az évtized első felében az egyterűek, mint a Yaris Verso és a Corolla Verso kivitelek sikereit hozta, mely családok ezreinek lett akár több évtizedes partnere. Ekkortájt indult hivatalosan is hódító útjára a második generációs Priussal a hibrid meghajtás Magyarországon, mely már akkor demonstrálta a Toyota elkötelezettségét a fenntartható mobilitás és a hatékony innováció irány, mely aztán fokozatosan összenőve a márka nevével és megbízhatóságával az ország és a világ kedvenc autómárkájává tette. A 2008-as válság előtti csúcsévben közel 15.000 új Toyota került az utakra, a Yaris és a Corolla fej fej mellett vitte el ennek kétharmad részét. Mire 2009-ben mélybe taszította a vásárlási kedvet a válság, már közel 150.000 új Toyota és 1.500 itthon értékesített Lexus futotta az utakat. A szektor lassú kilábalása után 2015-től vett igazán új lendületet a márka, ami egybeesett az erősödő regionális jelenléttel: a lengyel, cseh és szlovák piac összefogásával a cégcsoporton belül. A tízezrek kedvencévé váló Yaris újabb és újabb generációinak sikere mellé a szabadidőautók és crossoverek térnyerésével a RAV4 mellé a divatos C-HR is berobbant. A Hilux először haladta meg az 1000 darabos éves értékesítést. A növekedés eredményeképp végül 2021-ben született először a válság előtti szintet is meghaladó regisztrációs eredmény, és onnantól nincs megállás, hisz 2022-től immár 5. éve a Toyota vezeti a hazai újautó-értékesítési statisztikákat. 2024-re a 300.000-es értékesítési mérföldkő mellé a Lexus 10.000-es mérföldkövének elérése is hozzájárult, 2026 első félévében pedig ismét rekord értékesítést elérve továbbra is a Toyota a magyar vásárlók kedvenc autómárkája – 2025-re pedig az ország útjain levő járművek közel 7,3%-a Toyota vagy Lexus, ezzel a Toyota az 5 legnépszerűbb hazai márka között van a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján! Mindezt megünneplendő, a 35. hét akár 35%-os akciójával egy igazi különlegesség, egyben köszönet a márkának eddig és jövőben bizalmat szavazók számára, hiszen a márka 35 készleten levő modelljének több száz autója vásárolható extra kedvezménnyel vagy különleges finanszírozással meg mindössze 1 hétig, augusztus 24. és 29. között!   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!     
Címkék: 

Melyik autómárkát tartják a legmegbízhatóbbnak?

2026.08.21.
Az autó egyik legfontosabb mérvadója a megbízhatóság. Persze, fontos, hogy mennyi lóerőt pakoltak a géptető alá, fontos a technológia, a stílus és a kényelem is. De mindez semmit sem ér, ha a kocsi folyton lerobban. Több, mint negyven éves autóm van, amellyel néha nem jöttünk ki jól, tudom, miről beszélek. Szóval, fontos, hogy ha reggel beülök, némi simogatás és próbálkozás után csak beindul és meg sem áll, amíg úgy nem akarom. Új autóknál lehetőség szerint pedig egyből induljon. Felvetül hát a kérdés, hogy a piacon elérhető autók közül melyik a legmegbízhatóbb? Fontos, kit kérdezünk, mert más válazt kapunk itthon, mint Angliában vagy az Egyesült Államokban. Vannak viszont olyan válaszok, amelyek mindenhol megállják a helyüket, így ezekből igyekeztem összeszedni párat. Nem meglepő, hogy globálisan a japán gyártókat emlegeti mindenki, a '80-as és '90-es évektől az egész világ megismerte, mit is tud a Toyota, a Lexus, a Honda, a Mazda vagy akár a Subaru. Persze ezek sorrendje eltér. Az egyik legmegbízhatóbbnak tartott autó, a Toyota Corolla. (Kép forrása: Toyota) A dobogó csúcsán viszont rendületlenül a Toyota Motor Corporation áll, névadó márkájával, illetve a luxus Lexus-szal. A gyártó évtizedeket töltött a második világháború után, hogy hazájában, majd a teljes világon kivívja megérdemelt megbecsülését az autópiacon. Több felmérés, mint a J.D. Power vagy a Consumer Reports is a tetőre helyezte a Toyota márkáit, azok alacsony szervizelése, megbízható hajtásaik és a többi márkánál kevesebb bejelntésnek köszönhetően. A Toyoták többsége több százezer kilométert is bír élete során, sőt, van, amelyik a varázslatos milliós számot is elérte. A Subaru, bár itthon nem annyira elterjedt, világszerte csendben mindig felhúzta magát a dobogóra. Az egyszerű kínálat, a megosztott, több járműnek is alapként szolgáló platform és a boxermotorok segítették, hogy a márka elismertséget szerezzen. A Crosstrek, a Forester, illetve az Outback mind nagy népszerűségnek örvendenek nyugaton, mivel egyszerre praktikusak és sokáig húzzák az igát. A Subaru Crosstrek az egyik legismertebb és legmegbízhatóbb szabadidőautó. (Kép forrása: Subaru) Hasonlóan elismert a Mazda és a Honda is, mindkettő népszerű itthon is. Utóbbi a Civic-kel és a CR-V-vel hódított az évezred fordulója óta, illetve itthon a Jazz is közkedvelt kisautó. Bár vannak problémái a turbós motorjaival és az elektronikával, összességében egy megbízhatónak tartott márka. A Mazda szintén egyre növekvő bázissal büszkélkedik, nekünk is van otthon egy előző generációs CX-3-as, még azon tanultam vezetni. A márka visszafogott mérnöki munkája és a megbízható motorok miatt az egyik legjobb márkák közé sorolható. Megbízhatónak tartják még a Suzukit, illetve a Hyundai-Kia koreai márkapárost. Mindhárom elég nagy népszerűségnek örvend itthon is, rengeteg modell érhető el belőlük, és a tömérdek Swiftet, C'eedet és i30-ast elnézve, elég sokáig bírják is. A német márkák közül a BMW és a Porsche megbízhatósága növekedett az elmúlt években, de ezeknél az autóknál a szerelési költsaég igen magas, ha mégis probléma történik. A német márkákat, mint a BMW, megbízhatóbbnak tartják az elmúlt időszakban. (Kép forrása: BMW)   Összességében tehát a japánok viszik a prímet, a Toyota közülük is kiemelkedik. Persze nem csak az embléma a fontos, hanem az is, hogy a tulajdonos mennyire körültekintően foglalkozik az autójával. Egy rosszul karbantartott autó, bármilyen gyártó szalagjáról gurult is le, hamarabb tönkremegy. Emiatt kell rendszeresen átnézetni, olajat cserélni, illetve nem halogatni, ha valamilyen szervizre van szükség, mert sosem lehet tudni, egy felvillant szervizlámpa figyelmen kívül hagyása mit okozhat. Nyitókép forrása: Toyota

Rekord árbevétellel és erős profitnövekedéssel zárta az első félévet a Geely

2026.08.21.
A Geely Auto bejelentette 2026 első félévére vonatkozó pénzügyi eredményeit, amelyek során rekordértékesítésről, több mint 1,42 millió jármű globális eladásáról számolt be. A bruttó árrés 17,9%-ra emelkedett, miközben a járművenkénti korrigált eredmény 45%-kal nőtt éves összevetésben, 6806 RMB-ra (903 USD-re). A Geely modellek értékesítése megközelítette az 520 000 járművet, megszilárdítva helyét vállalat világ vezető újenergiás járműmárkái között. A belső égésű és öntöltő hibrid Geely modellek eladásai 580 000 darabot tettek ki. A Geely Auto új energiás prémium márkája, a Zeekr több mint 178 000 járművet értékesített, ami a csoport teljes értékesítési volumenének mintegy 12,5%-át tette ki. A vállalat új energiás tech márkája, a Lynk & Co továbbra is stabil lendületet mutatott, több mint 144 000 értékesített járművel.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!     
Címkék: 

Megszólalt a buszsofőr az M3-ason történt katasztrofális baleset után

2026.08.21.
Gerván Dániel azt írta, a sofőr tudatában van annak, hogy a veszteséget és a hozzátartozók fájdalmát semmilyen szó nem enyhítheti, emellett tisztában van a baleset következményeivel és azok súlyával is. Hozzátette, a busz vezetőjét rendkívül megviselték a történtek, amelyek feldolgozásában szakemberek nyújtanak neki segítséget. Az ügyvéd kiemelte, az eljárás nagyon korai szakaszban van, így a nyomozás érdekeire figyelemmel nem osztanak meg további részleteket az ügyről, de tisztában vannak azzal, hogy az jelentős közérdeklődésre tart számot. A család további információkat a jövőben a jogi képviselőjükön keresztül oszt meg a nyilvánossággal. A lengyel zarándokokat szállító busz augusztus 16-án hajnalban szenvedett balesetet az M3-as autópályán. Az oldalára borult járművön 59-en voltak, közülük 12-en meghaltak, többen súlyosan megsérültek. A sérülteket a miskolci, a debreceni, a nyíregyházi és az egri kórházba szállították. A sofőr ellen halálos tömegszerencsétlenség gondatlan okozása miatt indult eljárás, a bíróság kedden döntött a letartóztatásáról. MTI   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!     
Címkék: 

Autós üldözésben rendőrök is megsérültek, több kocsi is összetört Veszprém megyében

2026.08.21.
Fotó: police.hu A közlés szerint késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik. A rendőrök az aszófői autós pihenőnél megállították a járművet, a sofőr azonban a megállást követően nagy sebességgel továbbhajtott Tihany belterülete felé. Ott nekiütközött egy szolgálati gépjárműnek. A rendőrök Tihanyban ismét megpróbálták megállítani, a férfi azonban a kerékpárútra hajtott, ahol az ott tartózkodó rendőröket megkísérelte elütni. Ekkor célzott lövéseket adtak le a jármű kerekeire. A gépkocsi ennek ellenére, megrongálódott kerekekkel is továbbhajtott. Balatonfüreden ismét megpróbálták intézkedés alá vonni, ekkor a jármű egy szolgálati gépkocsinak ütközött, majd továbbhajtott. Röviddel később ismét egy szolgálati gépjárműnek ütközött, ezt követően nagy sebességgel haladt tovább, végül pedig egy villanyoszlopnak csapódott. Az intézkedés során négy rendőr könnyen megsérült, valamint a jármű vezetőjét is kórházba szállították. A sofőr a menekülés közben folyamatosan veszélyeztette az úton közlekedők biztonságát, valamint a gyalogosok és a kerékpárosok életét, testi épségét is - írta a rendőr-főkapitányság. Hozzátették: az eset valamennyi körülményének vizsgálata folyamatban van. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!     

Hogyan hűtsük le az autót 5 másodperc alatt légkondi nélkül?

2026.08.21.
Nyáron, a napon parkoló autók belső tere rendkívül gyorsan felmelegszik az úgynevezett üvegházhatás miatt: a napfény áthatol az ablakokon, a belső felületek (ülések, műszerfal) elnyelik a hőt, az üvegek viszont bent tartják azt. Már 10 perc alatt akár 15–20 °C-kal is magasabb lehet a hőmérséklet az utastérben, mint kívül. Ha a külső hőmérséklet eléri a 30–35 °C-ot, a zárt autóban a levegő hőmérséklete rövid időn belül 60–70 °C-ra emelkedhet. A sötét műszerfal, a kormánykerék és az ülések még ennél is jobban felforrósodhatnak: ezek hőmérséklete elérheti a 75–85 °C-ot is. A forró belső teret hatékonyan és gyorsan le lehet hűteni a légkondicionáló használata nélkül is a huzatos szellőztetéssel. Húzza le az egyik első ablakot teljesen. A szemben lévő ajtót nyissa ki és csukja be, határozott mozdulattal, legalább ötször ismételve ezt a módszert. Ez szó szerint kipréseli a beszorult, forró levegőt az autóból és pillanatok alatt friss levegőt áramoltat be. És hogy ezután, amikor beül az autóba, ne égesse meg a kezét a tűzforró kormánykerék megérintésével, alkalmazza ezt a trükköt: parkoláskor, a motor leállítása előtt, fordítsa el a kormányt 180 fokkal, így amikor majd elindul, visszafordítva a kormányt, annak a kevésbé forró része lesz felül, így nem okoz gondot a kormányzás. Forrás: autoappassionati.it  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója