Red Bull Air Race: Matt Hall győzött Zamárdiban, Sonka vezet összetettben

2019.07.14.
A 47 éves Hall a hétvége során kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, miközben a 41 esztendős Sonka - bár kiválóan repült szombaton és vasárnap is - a legjobb négy pilóta részvételével rendezett fináléban nagyot hibázott, elütötte az egyik kapu pilonját, ezért három másodperces időbüntetést kapott. Sonka így csak negyedik lett, Hall mögött a brit Ben Murphy végzett a második, a kanadai Pete McLeod pedig a harmadik helyen. Mivel az összetettben eddig vezető japán Muroja Josihide csak két pontot szerzett Zamárdiban, Sonka az élre állt a pontversenyben 65 ponttal. Hall (61 pont) a második, Muroja (55) a harmadik. A Red Bull Air Race idei, egyben a versenysorozat történetének utolsó versenyét Japánban rendezik szeptember elején. A névadó főszponzor május végén jelentette be, hogy a 2019-es lesz a Red Bull Air Race történetének záróidénye.

Brit Nagydíj: Hamilton hatodszor nyert Silverstone-ban

2019.07.14.
A címvédő és ötszörös világbajnok hatodszor végzett az élen a nagy-britanniai futamon, így Jim Clarkot és Alain Prostot megelőzve az örökrangsor élére állt. Hamilton idei hetedik sikerét aratta, amely egyben pályafutása nyolcvanadik futamgyőzelme volt. Mögötte csapattársa, a finn Valtteri Bottas lett a második, a Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc pedig a harmadik. A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője egy ütközés következtében csupán a 16. helyen végzett. A két héttel ezelőtti Osztrák Nagydíjon győztes Max Verstappen autóján tíz perccel a kezdés előtt, a rajtrácson hátsó szárnyat cseréltek. Közvetlenül a rajt után csak egy változás történt az élmezőnyben: Vettel megelőzte Pierre Gaslyt. Hamilton a negyedik körben átvette a vezetést az első helyről indult Bottastól, de csapattársa két kanyar után ismét az élre állt. A tizedik kör után a két Red Bull és a - lágy gumik miatt némileg lelassult - két Ferrari nagyot csatázott egymással: Gasly visszaelőzte Vettelt, de a csapata rögtön ezután kirendelte kerékcserére, majd Verstappen a boxutcában Leclerc elé került, és bár a monacói is visszavette a pozíciót két kanyar után, a folytatásban is csak centiméterek választották el őket egymástól. A 21. körben Antonio Giovinazzi kicsúszása miatt beküldték a biztonsági autót, ezt kihasználva Hamilton az élre állt, Bottas pedig a második helyre került. A Mercedes-csapatnál villámgyorsan reagáltak, a Ferrarinál épp ellenkezőleg, és mivel késlekedtek Leclerc boxba hívásával, Vettel megint a monacói előtt találta magát. A biztonsági autó kiállása után a két Mercedes ismét elhúzott a többiektől, Verstappen pedig előbb visszaverte Leclerc újabb támadását, majd megelőzte csapattársát, Gaslyt, és előrelépett a negyedik helyre. A 36. körben Leclerc is elment Gasly mellett, majd néhány perccel később Verstappen megelőzte Vettelt, ám néhány másodperccel később a német pilóta hátulról nekiütközött holland riválisának. Mindketten vissza tudtak térni a pályára, Verstappen az ötödik pozícióban folytatta a versenyt, Vettelnek azonban ki kellett állnia orrkúp-cserére. A Ferrari pilótája tíz másodperces büntetést kapott, aminek semmi jelentősége nem volt, mivel amúgy is a mezőny végére csúszott vissza. A hajrában Hamilton nem állt ki újabb kerékcserére, Bottas igen, végül mégis a címvédő brit pilóta futotta a leggyorsabb kört, amiért egy bónuszpontot kapott. A világbajnokság két hét múlva Hockenheimben, a Német Nagydíjjal folytatódik.

Átáll villanyautókra a JLR egyik gyára

2019.07.14.
Újabb komoly lépést tesz a Jaguar-Land Rover szövetség a villanyautózás irányába, ugyanis egyik brit gyártósorukat teljesen átalakítják, hogy az képes legyen villanyautók gyártására. Egész pontosan a Castle Bromwich-i gyárról van szó, ahol állítólag három teljesen új elektromos autóhoz programozzák épp a gépeket. Mindezt a Sunday Times írta meg, ahol azt is tudni vélik, hogy egészen pontosan melyik modellekről is van szó. Állításuk szerint a következő generációs XJ szedán lesz az egyik emissziómentes modell, amit egy SUV követhet. Spekulációk szerint a következő generációs Range Roverről lehet szó. A harmadik modell kérdéses, akár a teljesen elektromos F-Type is lehet, noha annak a bemutatóját jóval későbbre várják. Mostantól a Jaguar-Land Rover minden villanyautója azonos platformon osztozhat, ezzel csökkentve a gyártási költségeket. Mindegyikbe egy óriási 90,2 kWh-s akkumulátorcsomag kerülne, ami megközelítőleg akár 470 kilométeres hatótávval is szolgálhatna a prémium autók számára. Az MLA platformra egyébként már jelenleg is gyártanak fél-elektromos hajtásláncokat, a jelenlegi plug-in hibrid változatok 50 kilométer vélt hatótávot tudnak.  

Beindult a nyári csúcsforgalom az európai utakon

2019.07.14.
Svájc legtöbb kantonjában megkezdődött a nyári vakáció és ezzel együtt megkezdődött a csúcsforgalom. A nyaralni indulók miatt már szombat reggel több mint 10 kilométeres volt a torlódás a Gotthárd-alagútnál. Ausztriában korlátozások is lassítják a forgalmat. Salzburg tartományban lezárták egy Ausztriát és Németországot összekötő autópálya lehajtóit a lakosság védelmében, az átutazók így nem tudják a sztrádáról letérve kikerülni a közlekedési dugókat. Németországban tartományonként változik az iskolai szünidő kezdete, de a legnépesebb tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában pénteken lett vége a tanévnek. A német autóklub arra figyelmeztetett, hogy a következő hetekben rengetegen indulnak Európa déli és keleti része felé. A horvát autópályákon érezhetően megnőtt a forgalom az elmúlt napokban. A nyári szezonban gyakran alakulnak ki dugók a horvát utakon, hétről hétre újabb nyaralók indulnak el az Adriára, illetve térnek vissza, ezért mindkét irányban lehet torlódás. A Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások is indulnak haza nyári szabadságra, ezért Magyarországon is nagy a tranzitforgalom - ismertették a Híradóban.

Elkészült Peking második nemzetközi repülőtere - csupa világrekord

2019.07.14.
A látványos építészeti és élvonalbeli technológiai megoldásokkal rendelkező repülőtér építési munkálatait 2014. december végén kezdték meg, a terminál épületének felépítéséhez pedig 2015 szeptemberében láttak hozzá. A repülőtér egyik legszembetűnőbb érdekessége, hogy a világ legnagyobb egyterű termináljával dicsekedhet. Légiforgalom-irányító rendszere pedig a Kínában használt legkorszerűbb automatizált rendszer, amely egyszerre négy kifutópálya irányítására képes.  Jen Hsziao-tung, a Daxing légiforgalom-irányító központjának igazgatóhelyettese elmondta: a repülőtéren óránként több mint 250 le- és felszállás mehet majd végbe, de a hosszú távú tervek szerint ezt a számot 300-ra növelnék, a jelenlegi négyen felül további két kifutópálya hozzáadásával. A CGTN adatai szerint az új légikikötő, amely nevét arról a Peking déli részén fekvő kerületről kapta, ahol található, 2021-re évi 45 millió, 2025-re pedig már évi 72 millió utas fogadására lesz alkalmas. A repülőtér légiforgalom-irányító központja szintén világelső lesz méretét tekintve: 173 légiforgalom-irányítót foglalkoztat majd, akik Észak-Kína három kulcsfontosságú repülőterének forgalmát irányítják majd; a két pekingi nemzetközi repülőtér mellett a fővárostól keletre fekvő Tiencsin városét is. A Daxing repülőtér mindezeken felül Ázsia legnagyobb hangárját is magáénak tudhatja, amely a világ legnagyobb utasszállító repülőgépének számító Airbus A380-asból egyszerre kettőt is tud fogadni. A hangár a China Southern Airlines tulajdonában van, ez a légitársaság adja majd a repülőtér forgalmának 40 százalékát. A repülőtéren a következő két hónapban hat, valamennyi rendszerre kiterjedő tesztelést végeznek, az első menetrend szerinti járat pedig szeptemberben szállhat fel.  

Tóbiás és Balambér kalandjai – Mit tegyünk a viharban?

2019.07.14.
Ha nyár, akkor vízpart és strandolás, gondolhatnánk, de az elmúlt hetek zivataros időjárása megmutatta, hogy ezekben a hónapokban a viharokkal is számolni kell. A napokban az ország több részén komoly károkat okoztak a felhőszakadások, jégesők, ezért arra is fel kell készülni, hogyan tudjuk elkerülni a baleseteket, sérüléseket.  Keressünk védett helyet A viharos szél ágakat törhet le, fákat csavarhat ki, megbonthatja tetőket, a lezuhanó tárgyak pedig komoly sérüléseket okozhatnak. Ezért nagyon fontos követni a meteorológiai előrejelzéseket, ha pedig már kitört a vihar, keressünk stabil, védett helyet. A sátrakat, gyenge építményeket hagyjuk el, mert nem adnak kellő védelmet. Nagy károkat és súlyos sérüléseket okozhatnak a kidőlt fák Amíg odakint haladunk egy biztonságos hely felé, lehetőleg maradjunk távol a fáktól, épületektől, hogy a letört ágak, cserepek, üvegszilánkok ne okozzanak sérülést. Ha leszakadt villanyvezetéket látunk, meg se közelítsük, mert életveszélyes. Ha épületen belül vagyunk, az ajtókat, ablakokat zárjuk be, és készüljünk fel egy esetleges áramszünetre, legyen kéznél zseblámpa. Érdemes áramtalanítani az elektromos készülékeket is, hogy villámcsapás esetén ne károsodjanak. Mit csináljak, ha villámlik? Viharban a legnagyobb veszélyt a villámlás jelenti. Ezek nagy energiájú légköri elektromos kisülések, amelyeknek hatalmas az áramerőssége. Magyarországon évente 20-40 embert ér villámcsapás, legtöbbször nyílt területen, kocogás vagy biciklizés közben. De mit tehetünk, ha szabadtéren vagyunk, és hirtelen lecsap egy villámlással kísért zivatar? Néhány szabály betartásával megúszhatjuk a villámcsapást Ahogy a felhőből kiinduló villám a földfelszín felé halad, a legrövidebb utat keresi. Ezért vannak olyan helyek, ahová nagyobb eséllyel csap be, más körülmények között viszont biztonságban vagyunk. A villámcsapás leginkább a hegytetőn, sík terepen, nagyobb vízfelületen tartózkodókat veszélyezteti, és a környezetből kiemelkedő magasabb pontokat veszi célba. A villámlás elől a legjobb bemenekülni egy épületbe.  Ha fürdőzés közben csap le a vihar, azonnal jöjjünk ki a vízből. Kerüljük a nedves felületeket. Sose húzódjunk be magányosan álló fa alá. Ne tartózkodjunk magas épületben, például kilátóban, magaslesen. Kerüljük a kiemelkedő tárgyakat, antennákat, villanyoszlopokat.  Ha van nálunk bármilyen áramot vezető tárgy, például bicikli vagy fémből készült szerszám, tegyük le őket a földre, és menjünk távolabb. Nyílt területen sose hasaljunk vagy üljünk le a földre. Ha nincs más választás, akkor a lábfejeket összezárva guggoljunk le, és várjuk meg a zivatar végét. Az autóban biztonságban vagyunk a villámoktól. A kocsi fémváza elvezeti az áramot, így az utastérben nem okozhat sérülést. Csak arra figyeljünk, hogy az ablakokat húzzuk fel, és a fém részeket ne érintsük meg, de célszerű semmihez sem hozzányúlni odabent. A vihart akkor tekinthetjük veszélyesnek, ha a villámlás és a mennydörgés között kevesebb, mint 6-15 másodperc telik el. Ez ezt jelenti, hogy a villám kevesebb mint 2-5 kilométerre van tőlünk. Ha a villámlás és a mennydörgés között eltelt másodperceket elosztjuk hárommal, nagyjából megkapjuk, hány kilométerre vagyunk a vihartól. (Ha pontosabban szeretnéd kiszámolni, akkor az eltelt másodperceket szorozd meg 330-cal, ennyi a hang sebessége. Így megtudod, hány méterre van a vihar. Például 12 másodperc × 330=3960 méter, azaz majdnem 4 kilométer.) Mit tegyünk, ha valakit villámcsapás ért? Ha valakibe belecsap a villám, az áram keresztülhalad a testét, majd eléri a talajt. Óriási fájdalmat, súlyos égési sérüléseket, sokkot okozhat, de akár létfontosságú szervek is leállhatnak. Abban az esetben van esély a túlélésre, ha az elektromos áram a test felszínén folyt keresztül.  Villámcsapott emberhez azonnal hívjunk mentőt Ha azt látjuk, hogy valakibe villám csapott, azonnal hívjunk mentőt. Ellenőrizzük, hogy lélegzik-e, van-e pulzusa, eszméleténél van-e. Ha az életjelek kielégítőek, fektessük az oldalára, és ne hagyjuk kihűlni. Ha nem lélegzik, vagy leállt a szívverése, azonnal kezdjük meg az újraélesztést. A villámcsapott emberhez nyugodtan hozzá lehet érni, az emberi test ugyanis nem tárolja az áramot. Előfordulhat, hogy az áldozat látszólag jól van, de ilyenkor is hívjunk mentőt, mert később romolhat az állapota, ezért szokták megfigyelésre bent tartani őket. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!  

Óriásberuházást hajt végre egy japán autóipari beszállító cég Nyergesújfalun

2019.07.14.
Szijjártó Péter elmondta, a beruházás 188 új munkahelyet teremt. Ezek nagy része felsőfokú, mérnöki végzettséget igényel, ezért a kormány a befektetéshez 4,7 milliárd forint támogatást nyújtott – mondta. A miniszter kiemelte, hogy Japán Magyarország legjelentősebb ázsiai kereskedelmi partnere.  Százhatvan japán vállalat 34 ezer embert foglalkoztat, és 800 milliárd forintot fektetett be Magyarországon. A kormány eddig hat vállalattal kötött stratégiai megállapodást. "Az új üzem hozzájárul majd, hogy Magyarország részt vegyen az autóipari dimenzióváltásban és fenn tudja tartani azt a növekedési ütemet, amellyel az első negyedévben első volt az unióban" – közölte Szijjártó. Nikkaku Akihiro, a Toray Industries elnöke elmondta, cége 2014-ben jelent meg Nyergesújfalun, miután felvásárolta a Zoltek üzemét, ahol szénszálat gyártanak. A két ütemben megvalósuló beruházás világszinten húsz százalékkal bővíti a Toray szeparátor film gyártó kapacitását. Muramacu Kijosi, a Toray Industries értékesítési vezetője közölte, hogy a Toray 20 éve a lítium akkumulátorokban használt szeparátor film egyik legnagyobb gyártója. Az 5 és 25 mikron közötti vastagságú film választja el az anódot és a katódot, vezeti az elektronokat, zárlat esetén pedig szigetelőként viselkedik. Az új üzem 48,5 hektáros területen épül fel. A cég biztosítja a világ szénszálgyártásának a felét, a termékeket szélerőművek turbináinak megerősítésére és repülőgépek fékrendszereihez használják, de az olajkutatásban és olajfúrásban, valamint a hajó- és a sportszergyártásban is alkalmazzák. A nyergesújfalui vállalat termékeivel támogatta Fa Nándort a Spirit of Hungaryóceáni versenyvitorlás megépítésben.

Torlódás alakult ki a röszkei határátkelőhelyek kilépőoldalán

2019.07.14.
Várkonyi Gergely közölte, a röszkei autópálya-határátkelőhelyen négy-, a közúti átkelőnél egyórás várakozási időre számíthatnak a Szerbia felé tartó autósok. Hozzátette: az ásotthalmi közúti átkelőnél szintén egyórás a sor. Az utazók Szerbia felé választhatják a tiszaszigeti és a tompai közúti határátkelőt, ahol kisebb várakozási idővel kell számolniuk, illetve a bácsalmási, bácsszentgyörgyi és hercegszántói átkelőket, utóbbi helyeken nincs várakozás - tudatta a főhadnagy. A határátkelőhelyek nyitva tartásáról és az ott várható várakozási időkről a www.police.hu oldal határinfó rovatában, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobilapplikáció segítségével tájékozódhatnak az utazók.

Mégis letartóztatta a horvát rendőrség a magyarokat letaroló ámokfutót

2019.07.14.
A rendőrség a 35 éves horvát állampolgárt a balesetet követően előbb őrizetbe vette, majd később elengedte. A férfi ellen büntető eljárás indult. A hatóságok annak a vér- és vizeletmintának az eredményére vártak, amelyet rögtön a baleset után vettek az elkövetőtől az egyik kórházban, hogy megállapítsák, állt-e kábítószer hatása alatt. Az alkoholteszt már korábban kimutatta, hogy a férfi nem volt ittas állapotban. Várták továbbá a telefonszolgáltató jelentését is, hogy kiderüljön, a sofőr használta-e telefonját a baleset előtt, valamint az egészségi állapotára vonatkozó adatokat, hogy megállapíthassák, az hozzájárulhatott-e a tragédiához. A férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt emelhetnek vádat - írja az MTI. Az újság azt is tudni véli, hogy az őrizetbe vett horvát férfinak drogproblémái voltak, és mindössze két nappal a belesett előtt tért haza egy elvonókúráról, ahol függőség miatt kezelték.  A napilapnak a balesetet szenvedett család barátja elmondta, hogy mindhárom sérült túl van az életveszélyen. A hétéves kisfiút többször is meg kellett műteni, de már nincs az intenzív osztályon. Az anyukának bár súlyosak a sérülései, stabil az állapota. Az édesapát fejsérülés miatt több napig mesterséges komában tartották, de már ő is jobban van. Mint kiderült, a magyar rendszámú autóval balesetet szenvedett család Ausztráliában él. Az édesapa magyar származású, ismert teniszedző és Újvidéken született. Az édesanya horvát származású, Ausztráliában ismerkedtek össze. Az édesapának és a kisfiúnak volt magyar állampolgársága. A család rokonokhoz érkezett Budapestre, ahol néhány napot töltöttek, majd a horvát tengerpartra akartak utazni, ahol a nő rokonai élnek.  A szörnyű baleset csütörtökön délután történt. A család gépkocsijával a fizetőkapuhoz érve lassított, amikor - a közzétett felvételek szerint - fékezés nélkül, teljes sebességgel hátulról beléjük rohant egy BMW, amelyet a 35 éves horvát állampolgár vezetett. Az óriási ütéstől a magyar autó először nekicsapódott a beton úttorlasznak, majd a fizetőkapu bódéjának, ezután megpördült a tengelye körül, és egy másik bódénak, illetve az ott várakozó magyar rendszámú autónak is nekicsapódott. Háromnegyedórát vett igénybe, míg a tűzoltók kiszabadították a roncsból a családot és válságos állapotban szállították őket kórházba.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója