Gyulán építi fel az Airbus a helikopteralkatrész-gyárat

2019.05.29.
A zöldmezős beruházás keretében megépülő új gyárban a helikopterek dinamikus rendszereihez szükséges precíziós alkatrészeket fognak előállítani, amelyeket az Airbus Helicopters összes típusában használnak majd. A gyártás várhatóan 2021-ben indul el. A magyar kormány a fém alkatrészek felületkezeléséhez szükséges képességeket biztosítja, továbbá egy Repülőgépipari Akadémia is létesül az új Airbus üzem szakember utánpótlásának biztosítására. Az új létesítmény az Airbus és a magyar állam közös vállalkozásában fog működni. Az Airbus birtokolja majd a részvények többségét és a cég lesz felelős az üzem operatív irányításáért is. Az MTI megkeresésére a gyártó nem válaszolt arra a kérdésre, hogy mekkora összeget fektetnek be és hány embert foglalkoztat majd az új üzem. Az Airbus Helicopters és az állam 2018 végén írtak alá szándéknyilatkozatot, amelynek értelmében hosszútávú repülőipari projektek megvalósítása érdekében együttműködnek a jövőben. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter akkor azt mondta, a két fél közötti együttműködés a gyár létesítésén kívül kiterjed még 36 új honvédségi helikopter beszerzésére, ez nagymértékben hozzájárul azon célkitűzés eléréséhez, hogy a walesi vállalásoknak megfelelő határidőben teljesíthető legyen a NATO-nak (Észak-atlanti Szerződés Szervezete) tett vállalás, miszerint az ország meghaladja a 2 százalékos védelmi-ipari költési küszöböt. Az Airbus-szal történt megállapodások nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a védelmi költségvetésen belüli fejlesztési kiadások aránya 20 százalék fölé szökjön.

Hardcore homokozójáték

2019.05.29.
A Ford tehergépjármű tagozatával 1948-ban jelenik meg az autózás horizontján. Ennek a portfóliónak az egyik legnépszerűbb modellje a Ranger, ami anno hatékony válasz volt a piacon egyre szélesedő japán hegemónia előretörésére. A Ranger 1982-ben kezdi el menetelését és igen nagy ívet fut be a változatait tekintve. A modell újkori időszámítása 2011-ben kezdődik, mikor is felbomlik a Mazdával kötött frigye és ettől kezdve teljes egészében az amerikai autógyár veszi kézbe az autó fejlesztését. Az ekkor debütáló régi új Rangerben – bár nem deklarálják – érzhetően megjelennek a tengerentúli gének. Formavilága látens módon követi a F-széria motívumait, nagyobb robusztusabb lesz, mint elődje. A komfortja is más magasságba lép és új motorok is megjelennek a géptető alatt 2.2 és 3.2 dízel változatokban, a szortimentet pedig a 2.5 benzines teszi teljessé. Az eladásokban a prímet a legerősebb gázolajos a 200 lóerős 3.2 literes verzió viszi hatsebességes automataváltóval. Ford Ranger XLT adta az alapot Európában így idehaza is szinte slágerautónak számítanak a kis platósok. Noha közülük számos példány raktere egész pályafutása során soha nem lát egyetlen zsák cementet vagy festékesvödröt sem. A pickupok piaci népszerűségére azonnali választ adnak a gyártók, megjelennek a csili-vili verziók, amik már túlzás nélkül személyautós belsőt és menetkomfortot biztosítanak használójuk számára. Minden igényt kielégítő, amolyan two in one járművekké avanzsálódnak, amivel a földútról nyugodtan odakanyarodhatunk akár az Opera elé is. A Ranger újkori lépésváltása óta szinte szürke eminenciásként gyűjtötte híveit, aminek eredményeként a legnépszerűbb pickup lett tavaly a honi piacon a maga 2248 eladott autójával, de európai viszonylatban is 15 százalékos növekedést könyvelhet el már az idei év első negyedévében a 2018 hasonló időszakához képest. 15 centivel szélesebb nyomtáv, és 5 centivel nagyobb hasmagasság Nem volt véletlen a picit távolabbról indított bevezető, hiszen a pickupok újra pozicionálásának egy újabb mérföldkövének lehetünk tanúi a Raptor esetében. Az autókban eddig is megjelenő személyautós kényelem és vezetéssegítő rendszerek mellett a Raptor újabb vértet kapott. Ugyanis olyan sportos, terepes tulajdonságokkal ruházták fel, ami egyedülálló a széria pickupok szegmensében. Leo Roeks, a Ford Performance csapatának európai igazgatójának megjegyzése az egész cikk mottójaként is megállja a helyét, miszerint: „Felejtsünk el mindent, amit eddig a picupokról tudtunk”. És ez minden tekintetben igaz, nem csak annak tűnik. Volt honnan meríteni, hiszen a nagy tesó az F-150 Raptor számos inspirációt és tapasztalatot adott az európai verzió megszületéséhez. A Ranger Raptoron valóban rengeteg változtatást vittek végbe. Szóval nem csak az optikai demonstrációról vagy és jól megkomponált filozófiáról és kellő mennyiségű felirat elhelyezéséről szól ez a modellverzió. Raptor "'pőrén". A kasztni nélküli alávázon láthatóvá váltak a megrősített részek, és a műszaki átalakítások Alapos metamorfózison ment át a technika, melynek folyományaként az alapnak tekintendő Ranger XLT változathoz képest 15 centiméterrel szélesebb lett a nyomtáv és hasmagasság is megnőtt öt centivel. A futóművek úgynevezett pozíció érzékelős FOX Racing Shox lengéscsillapítókat kaptak, amiknek így elől 32, hátul 18 százalékkal lett nagyobb a mozgástartományuk. Az említett Pozíció Érzékelő funkció pedig azért felel, hogy „normál” használat esetén simább legyen az autó futása. A futóműtuning további részeként elől alumínium lengőkarok dolgoznak, valamit a hátsó felfüggesztés egy plusz Watt rudazat segíti, mely utóbbi feladata az oldalirányú mozgás kordában tartása. Nagyobb teljesítményűek lettek a fékek és a nyomaték speciális BF Goodrich abroncsokkal kapaszkodik a talajba. A megváltozott futóműgeometriának és az immáron 283 mm hasmagasságnak köszönhetően jobbak lettek a terepszögek, elől 32,5 hátul 24 fok. FOX Racing Shox lengéscsillapító  Az alváz és a főegységek védelme is megerősítést, illetve vastagabb páncélzatot kapott. Az alváz nagy igénybevételnek kitett részeit dupla lemezeléssel tették szívósabbá, illetve azok a helyek is kettős megerősítést kaptak, ahol a fokozottabb a csavarodás-nyírómozgás léphet fel, illetve a felütések által törésveszély lehet. Az autóban a másik újdonság a négyhengeres duplaturbós motor, amihez 10 sebességes automataváltó kapcsolódik. Ez utóbbit a F-150-ből emelték át az európai verzióba. A 213 lóerős 500 Nm abszolváló erőforrás a menetpróba alatt kapott hideget meleget is. Lesz, ami lesz alapon nyomtuk is neki rendesen, mint süket a csengőt az olykor 30 centi mély homokban. Persze a hajtáslánc terheléses spontán főpróbáját nem a tollforgatókra bízták. Már a fejlesztés ideje alatt kitaposták a Raptor lelkét, ahol nem kevesebb, mint 200 órán járatták csúcsra az egységet. A Raptor sportos hangulatot árasztó utastere. Dísztűzött, hímzett és nem utolsó sorban jó oldaltartásúak az ülésekkel Most annak a résznek kellene következnie, hogy milyen vezetéstámogató rendszerekkel és enteriőrrel kényezteti vezetőjét az Ranger Raptor. Kéremszépen minden benne van, aminek benne kell lennie egy ilyen autóban, Elektronikus Stabilitásvezérléstől kezdve, az Utánfutó Stabilizáló rendszeren át, a Hegymeneti Elindulássegítő, Lejtmeneti és az Adaptív Terhelésszabályozásig minden. Azonban a kényelem, az ergonómia és funkciók tesztelése körön kívül maradtak ezen a két napon, hiszen a szervezett programok egyértelműen az off-road üzemmódot helyezték a középpontba. Ezért a műszerfal centrumában megjelenő terepfunkciók és annak ikonjai kapták a főszerepet, ahol a normál és a sport mód mellett fű/murva/hó, sár/homok, szikla és baja beégett alternatívái közül választhattuk ki a helyzetnek megfelelőt. A terepmód választó ikonjai A minden szempontból tökéletes szervezés jó ívet adott a kétnapos programnak ugyanis fokozatos volt a ráhangolódás. A repülőtéren átvett Ranger Raptorokat először közúti környezetben próbálhattuk. Jó lehet a permanencia ez esetben is meg volt, ami az aszfalt minőséget illeti, hiszen a marokkói utak állapota is hagy maga után kívánni valókat csak úgy, mint némely hazai. De, ez ebben az esetben nem volt releváns kérdés az autó tulajdonságait tekintve. Később az útról letérve olajfaliget köves talaján autóztunk „sodrós-burulós” feelinggel a kerekeink alatt. A kavicsos részt később egy durvább sziklás etap követte. A természet építette makadám úton kellett leereszkednünk a tengerpartig. A döcögésünket vízmosta árkokkal és medicinlabda nagyságú kövekkel tűzdelt nyomvályú kísérte végig, ahol néha kikerülhetetlenül felsírt a haspáncél a Ranger alatt. A kocsi ide-oda dülöngélése miatt az előttünk lévő autó műszaki dekoltázsát is megmutatta, ugyanis a néha lehetetlen pózokba állt a kasztni teljes belátást nyújtva a Raptor alváza alá. Sziklás etap Ezek után pedig egy olyan rész jön a történetben, ami olyan, mint a tévében teniszt nézni. Izgalmas-izgalmas, de csinálni még jobb. Ugyanis tengerparti fövenyen való száguldás következett kilométereken keresztül, mely idillt egy rendszertelen homokdűnékkel tűzdelt rész zárta. A nap záró akkordja tökéletes megtapasztalása volt annak, hogy mit érezhetnek a Dakar pilótái, amikor elakadnak. Ami elakadhat, az el is akad Mert elakadni el lehet egy pillanat alatt, hiszen a homok a szó átvitt és valós értelmében is olyan alattomosan ássa alá a lendületet, hogy onnan nem nagyon van tovább. Ez a tézis igazolást is nyert. Ráadásul, a dominó elv alapján, ha egy valaki elakad, akkor jó birka módjára mindenki elakad. Ezen a délutánon a szervezők megdolgoztak a pénzükért, mivel az utolsó szakasz számukra, ugyanis a jobb egyből történő instruálást az ásó, a rántókötél, és a homokvas váltotta le kényszerű levezetésként. "Dakar feeling" A bemutató második napján a forgatókönyv hasonló volt csak fordított sorrendben, aminek a végét, egy baja jellegű kiépített pálya zárta és egyben tette fel a koronát a menetpróbánkra. Kétségtelenül a szervezők a csúcson hagyták abba az autó bemutatását, amiből kár, hogy nem lett egy kis háziverseny így a végére. De természetesen nem lehettünk elégedetlenek, hiszen meggyőző élményekkel lettünk gazdagabbak. Igazi élményautót készített a Ford Nagyon zanzásítva és némi képzavarral élve ez az afrikai menetpróba lett/volt a Ranger Raptor európai belépője. Az első impressziók alapján is igazolódott, hogy igaz élményautót készítettek a Fordnál, ami egészen formabontó alternatívát kínál a szegmens szerelmesei számára. Az autó meggyőző tulajdonságai és a prezentálás kendőzetlen tényszerűsége mindenképpen emlékezetse marad, ami elhomályosítja a Raptor nettó 12,9 milliós vételárát is.    

Török furmány: sebességmérő rendőrautó – kartonból

2019.05.29.
Az alapötlet a régi: a feltételezett rendőrautó látványa ösztönösen a sebesség csökkentésére készteti a sofőröket. A törökök abból a pszichológiai alapvetésből indultak ki, hogy bár az emberi agy rendkívül összetett, néha a legegyszerűbb ingerek váltják ki viselkedésünkben a leghatékonyabb reakciókat, egyfajta természetes védelmi mechanizmusként. Ennek ismeretében állította hadrendbe a török rendőrség a Potemkin-rendszert. Az eljárás rendkívül egyszerű: kartonból kivágott, életnagyságú rendőrautót raknak a bokrok közé az út szélére úgy, hogy takarva legyen, de mégis távolról látsszon. A helyzet tökéletesen szimulálja azt a szituációt, amikor rendőrök állnak lesben radarral. Hogy az ál-járőr még valóságosabb legyen, egy napelem segítségével időről időre kigyulladnak a „járművön” a villogók, és megszólal egy kis beépített sziréna is. Az első tapasztalatok rendkívül kedvezőek. Az érintett útszakaszokon jelentősen lelassul a forgalom és az autósok a megengedett legnagyobb sebességet nemcsak ezen a szakaszon, hanem még hosszú kilométereke át tartják.

Fővárosi Közgyűlés - Tovább korlátozzák a gépkocsiforgalmat szmogriadónál

2019.05.29.
A döntés értelmében az eddigieken túl a 12-es, 13-as és 14-es környezetvédelmi osztályú - együttesen Euro 5-ös dízelüzemű - gépjárműveket is korlátozás alá vonják magas légszennyezettség idején. A budapesti szmoghelyzet riasztási fokozata során a forgalomkorlátozás nem érinti az 5-ös környezetvédelmi osztályú (vegyes hibrid, csak gázüzemű, csak elektromos meghajtású) gépjárműveket, a 6-os (Euro 3 benzines), a 9-es (Euro 4 benzines), a 14-es benzines (Euro 5 benzines), valamint a 15-ös és 16-os osztályú járműveket, amelyek Euro 6-osok üzemanyagtól függetlenül. Az Országos Taxis Szövetség javaslatát befogadva a budapesti droszthasználati engedéllyel rendelkező személytaxi szolgáltatást végző gépjárművek is, mint a közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatás végző gépjárművek, bekerültek a - szmogriadó riasztás fokozatában előírt forgalomkorlátozó intézkedések funkcionális - kivételi körébe. A módosított rendelet október elsejével lép hatályba. A korlátozás eredményeképp a 2018-as adatok alapján a Budapesten és 74 agglomerációs településen üzemben tartott gépjárművek 52 százaléka kerülne korlátozás alá és a javasolt korlátozás a dízelüzemű gépjárművek szennyezőbb 88 százalékát érintené, ami az összes állományhoz képest 35 százalékot jelent. A Fővárosi Közgyűlés 2017-ben arról döntött, hogy 2018. október 1-je után a fővárosi riasztási fokozat elrendelése esetén korlátozzák a 7-es és a 8-as környezetvédelmi osztályú - Euro 3-as dízelüzemű - gépjárművek forgalmát is. Továbbá az akkori határozatban rendelkeztek arról is, hogy a korlátozás 2019. október elsejével riasztási fokozat elrendelése esetén a 10-es és a 11-es környezetvédelmi osztályú - Euro 4-es dízelüzemű - gépjárművekre is vonatkozik.  

Több ezren vettek részt Niki Lauda búcsúztatásán

2019.05.29.
Az osztrák hírügynökség beszámolója szerint az ötszörös vb-győztes, címvédő Hamilton mellett a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff, a stuttgarti istálló 2016-os világbajnoka, Nico Rosberg, valamint jelenlegi finn pilótája, Valtteri Bottas is ott volt a szertartáson. Lauda 2012 óta dolgozott a Mercedes F1-es csapatánál, az utóbbi években tanácsadóként. A búcsúztatáson részt vett Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Chase Carey, a Forma-1 első embere, Luca di Montezemolo, a Ferrari korábbi elnöke, illetve Flavio Briatore korábbi F1-es csapatfőnök is. A korábbi versenyzők közül az osztrák Alexander Wurz, az ausztrál Mark Webber, és a belga Jacky Ickx is ott volt a Stephansdomban, a sportvilág más szereplői közül pedig a kétszeres olimpiai bajnoki osztrák alpesi síző Hermann Maier, a szintén kétszeres ötkarikás aranyérmes norvég alpesi síző Aksel Lund Svindal is megjelent a búcsúztatón. Az eseményen beszédet mondott az osztrák származású hollywoodi színészsztár Arnold Schwarzenegger, Ausztria korábbi F1-es pilótája Gerhard Berger, Sebastian Kurz volt kancellár, valamint az ország szövetségi elnöke, Alexander Van der Bellen. A gyászmise során a négyszeres F1-es világbajnok francia Alain Prost olvasott fel egy szöveget az Ószövetségből. A szertartás szövegét szinkrontolmácsok fordították angolra. A beszámoló szerint a búcsúztatóra a Stephansdom szinte teljesen megtelt, az első sorokat a családtagoknak és a meghívott prominens vendégeknek foglalták le, de a további helyeket megnyitották a nagyközönségnek. A Stephansdomban 800 ülő- és nagyjából háromezer állóhely áll rendelkezésre. A búcsúztató után Lauda koporsóját a Forma-1-es pilóták kíséretével kivitték a székesegyházból, és elszállították a temetésre, amelyen már csak a szűk családi kör vesz részt. Niki Lauda 1975-ben, 1977-ben és 1984-ben nyert F1-es vb-címet, visszavonulása után 1992-től 1997-ig a Ferrari istállónál, majd 2012 óta az elmúlt öt idényben konstruktőri vb-győztes Mercedesnél dolgozott. A múlt vasárnapi Monacói Nagydíj rajtja előtt a Forma-1-es pilóták egyperces gyászszünettel emlékeztek meg a legendás versenyzőről.

Megszűnik a Red Bull Air Race, Zamárdiban lesz az utolsó előtti verseny

2019.05.29.
A Red Bull szerdán honlapján jelentette be, hogy jövőre nem folytatja a műrepülős vb-t, melynek a 2003-as megalapítása óta több mint 90 versenye volt. "Ezek az események a világ legkivételesebb pilótáinak adtak lehetőséget arra, hogy alacsony repülési magasságban, nagy tempóban bemutatott extrém manőverekkel mérjék össze tudásukat" - írta közleményében a Red Bull. A sorozat megszűntetését az osztrák cég azzal indokolta, hogy bár az Air Race a legmagasabb minőségű sportrendezvények egyike, mégsem vonzott olyan nagy létszámú érdeklődőt, mint más, a Red Bull által rendezett világesemények. A műrepülős vb-sorozat június közepén az oroszországi Kazanyban folytatódik, majd a Balatonra, Zamárdiba látogat a mezőny július 13-14-én. Az utolsó Red Bull Air Race-viadalt Japánban rendezik szeptember elején. A magyarországi futamra 13. alkalommal kerül sor, ez rekord a sorozat történetében, ugyanakkor most először nem Budapest lesz a helyszín, miután február elején a Főpolgármesteri Hivatal bejelentette, hogy a főváros nem ad engedélyt a viadalra. Az idei szezon február elején Abu-Dzabiban indult, eredetileg nyolc versenyből állt volna, de a mostani közlemény szerint már csak három helyszínen, Oroszországban, Magyarországon és Japánban lesz futam.

Honda SH mode

2019.05.29.
Galéria képek: 

Honda SH

2019.05.29.
Galéria képek: 

Meggyőző az új BMW X1

2019.05.29.
A BMW X1 továbbfejlesztett változata minden korábbinál vonzóbb egyéniséggé emeli a BMW X modellcsalád legkisebb tagját. Mindezt részletekbe menően továbbgondolt formanyelv, rendkívül magas szintű sokoldalúság és egy sor csúcstechnológiás felszereltségi opció váltja valóra, miközben a karosszérialemezek alatt erőteljes és kiváltképp hatékony három-, illetve négyhengeres BMW TwinPower Turbo erőforrások dolgoznak, az új BMW X1 kimagasló vezetési élményét pedig BMW xDrive intelligens összkerékhajtás fokozza. A BMW X1 aktuális modellgenerációja már első pillantásra rabul ejti a vezetés szerelmeseit, a továbbfejlesztett változat pedig a kompakt méretű Sports Activity Vehicle még vonzóbb oldalát gurítja reflektorfénybe. Az új BMW X1 azonnal felismerhető, hiszen leglátványosabb dizájn-innovációit frontrészén és hátsó kialakításán viseli. Bármelyik modellváltozatról legyen is szó – az alapfelszereltségtől egészen az xLine, Sport Line és M Sport felszereltségi csomagokig –, mindegyik változatot önálló, a saját karakteréhez leginkább illő kisugárzás szerint álmodták meg a tervezők. A BMW X1 M Sport a lehető legsportosabb ruhát ölti fel, többek között alacsonyabb hasmagasságot kínáló BMW M sport futóművel, a BMW Individual magasfényű Shadow Line külső felszereltségi csomag kibővített tételeivel (2019 novemberétől) és a BMW M aerodinamikai csomag újításaival. Az új BMW X1 frontrésze minden korábbinál magabiztosabb megjelenést garantál. A középen összeérő, nagyméretű BMW-hűtőrács két oldalán vadonatúj, minden korábbinál szigorúbb tekintetű, LED-technológiás adaptív fényszórók világítanak, az első lökhárítóban pedig LED-es ködlámpák és nagyobb légbeömlők kaptak helyet. Az új BMW X1 hátsó kialakítása ugyancsak új. A hátsó lökhárító újratervezett betétje például immár alapfelszereltségként a karosszéria színében pompázik, amely még egységesebb, még markánsabb kiállást kölcsönöz a modellnek. A karosszéria stílusjegyeinek másik nagy újítása a vezetőoldali külső visszapillantó-házba integrált projektor, amely a modell zárt állapotában kéttónusú „X1” képet vetít ki. Ez utóbbi nem csupán vizuális elem, hiszen a be- és kiszállás így sokkalta könnyedebb általa. Az új BMW X1 vonzó megjelenését háromféle karosszériafényezési lehetőség – a Jucaro Beige metál, a Misano Blue metál (kizárólag az M Sport felszereltségi csomag esetén) és a végtelenül exkluzív BMW Individual Storm Bay metál –, valamint négy új keréktárcsa-dizájn fokozza. A BMW X1 továbbfejlesztésével a bajor prémiumgyártó a modell jövőjét is bebiztosítja. 2019 nyarától az újdonság motorházteteje alá választható összes benzines és dízelüzemű erőforrás maradéktalanul teljesíti az Euro 6d-TEMP emissziós szabvány előírásait, miközben a BMW X1 sDrive16d és a BMW X1 xDrive25d már most az Euro 6d szabvány követelményei szerint működik. Az egyszerre sportos és hatékony három-, illetve négyhengeres erőforrások modellváltozattól függően a BMW xDrive intelligens összkerékhajtáson vagy a csúcstechnológiás elsőkerék-meghajtáson keresztül juttatják teljesítményüket és forgatónyomatékukat az úttestre, a lebilincselően dinamikus vezetési élmény és a kiváló vezethetőség kettősét kínálva a bajor prémiummárka ügyfeleinek. A hatfokozatú manuális váltóval és hétfokozatú duplakuplungos automataváltóval is elérhető BMW X1 sDrive16d kivételes hajtáslánc-hatékonyságról tesz tanúbizonyságot. A 85 kW / 116 lóerő maximális teljesítményre képes dízelmotor 100 kilométerre vetített átlagos üzemanyag-fogyasztása manuális váltóval 4,1 – 4,4 liter, amely kilométerenkénti 107 – 116 gramm kombinált károsanyag-kibocsátással párosul. A hétfokozatú automataváltó esetében mindez 4,2 – 4,4 literre és 109 – 116 grammra módosul. A sportos menetteljesítményre összpontosító BMW X1 xDrive25d (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 4,9 – 5,2 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 128 – 136 gramm / km)* dízelmotorja eközben 170 kW / 231 lóerő maximális teljesítmény és 450 Nm csúcs forgatónyomaték leadására képes, amely minden vezetési szituációban garantálja a BMW által fémjelzett vezetési élményt. A modell 6,6 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás sebességre. Menetteljesítmény szempontjából az új BMW X1 motorpalettájának egyik csúcsmodellje a BMW X1 xDrive25i, amelynek 170 kW / 231 lóerő maximális teljesítményre képes benzinmotorja egy nyolcfokozatú Steptronic automataváltón keresztül továbbítja erejét a kerekek felé, a leginkább megtestesítve az összes BMW X1 modellre jellemző, végtelen sokoldalúságot. A BMW X1 xDrive25i 6,5 másodperc alatt tudja le a nulla-százas gyorsulást, amelyhez 100 kilométerre vetített 6,3 – 6,8 liter átlagos üzemanyag-fogyasztás és kilométerenkénti 144 – 155 gramm kombinált károsanyag-kibocsátás társul. A továbbfejlesztett BMW X1 modellpalettáján tizenhat különböző hajtáslánc-konfiguráció található, amelyek közül a bajor prémiumgyártó összes ügyfele megtalálja kedvencét. Az új BMW X1 futómű-technológiája kategóriaetalon agilitással, precíz irányíthatósággal és abszolút menetdinamikával vértezi fel a BMW X modellcsalád legkisebb tagját. A legtöbb modellhez megrendelhető BMW xDrive intelligens összkerékhajtás minden pillanatban az aktuális vezetési szituáció szerint osztja el a motorból érkező erőt a kerekek között, amely kiváló tapadást, példaértékű iránystabilitást, illetve mindenféle időjárási körülményben és vezetési szituációban lélegzetelállító menetdinamikát eredményez.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója