Anyukám is érteni fogja! – Mosom kezeim

2014.06.12.
Tartalomhoz a forma, szól a régi mondás és van benne valami. Elég lehangoló látványt tud nyújtani egy szép autó, ha már a színe sem látszik a kosztól. Ilyenkor a kedves járókelők sokszor újjukat ceruzaként használva odabiggyesztenek egy kis üzenetet: Koszos, mosd le! Vannak azonban már rendesebb „járókelők is”, akik a felirat helyett egy komplett képpel ajándékozzák meg a szennyezett autó gazdáját.Ezt nevezem kreativitásnak!Ne essünk át a kocsi ló másik oldaláraAz autók jobbára fémből, pontosabban acélból készülnek, ami hajlamos a rozsdásodásra. Minél többször éri őket víz, annál hamarabb és annál gyorsabban következik be ez a káros jelenség. Azokban az időszakokban, amikor nem tud kiszáradni a kocsi, inkább ne is mossuk le, mert többet fogunk ártani vele, mint amennyit használunk. Én például télen egyszer sem mosom le. Amikor ráesik a hó, akkor a sepréssel együtt általában megtisztul a karosszéria, és ha nem is makulátlan állapú, de mindenképpen tisztának mondhatóvá válik. OK, de most nyár van. Havonta egy-két mosás belefér, de ilyenkor sem mindegy, hogy hol és hogyan mosunk vagy mosatunk.Első lépésAz autó külső felületét hol eső, hol pedig por éri. E két „áldás” váltakozása idővel azt eredményezi, hogy a karosszérián egyre vastagabb, makacs retekréteg képződik. Ha tudjuk azt, hogy homok (por) valójában úgy képződik, hogy kőzetek morzsolódnak porrá, akkor könnyen beláthatjuk, hogy ezek a porszemcsék kemények, és ha rányomjuk őket a lakkozott felületre, akkor könnyen karcolják azt. Ezért semmiképpen ne kezdjük el szárazon törölgetni a koszt az autóról. Ennek a rétegnek az eltávolítására legjobb megoldás a nagynyomású vízsugár, illetve az ezt követő bő víz – puha szivacs kombináció. Teljesen tökéletes munkát sajnos így sem tudunk végezni, de érdemes megtennünk, amit csak tudunk.Bőlére eresztveZsírtalanításMintha otthon az edényeket mosogatnánk. Miután a kajamaradékokat levakartuk, muszáj elmosni az egész edényt, mert az még tiszta zsír. Zsíros, olajos szennyeződéseket szed össze a kocsi is. Az utak aszfaltburkolata is kőolajszármazékból van (bitumen), ezen kívül a rosszul karbantartott autókból kifolyt olaj is könnyen landol a kocsinkon. Ehhez a művelethez ismét vízre, lehetőleg melegre és megfelelő minőségű (a környezetvédelmi szempontokat figyelembe vevő) autósamponra lesz szükségünk. Alaposan menjünk végig a kocsi minden pontján. Rettentően idegesítő, hogy a öblítés után látunk meg egy foltot, amit nem érintettünk. Lelőttem a poént! Igen, öblítünk, mint a fogorvosnál ha túl vagyunk a nehezén.SzáradásMagától is megszárad, de természetesen csúnya marad. Ha nem desztillált vízzel öblítettünk, akkor száradás közben csak a víz (H2O) párolog el, az oldott sók ottmaradnak, majdnem rosszabbul néz ki így, mint előtte. Legjobb, ha még nedves állapotban fogunk egy mikroszálas kendőt és áttörölgetjük vele az egészet. De ne csak ott ahol a papok táncolnak! Nyissuk ki az ajtókat, csomagtér fedelet és törölgessük meg a hézagokat is. (Ha a samponos mosásnál ezek a részek kimaradnak, akkor kosz a törlőkendőnkre kerül a hézagokból, úgyhogy…)Tücsök hátán a harmatcseppAhogy telik múlik az idő a fényezésünk veszíteni fog a ragyogásából. Jó hír, hogy van lehetőség visszaállítani a gyári állapotnak majdnem megfelelő csillogást. Ezt a műveletet polírozásnak hívjuk. Nem csak esztétikai szempontból fontos a polírozás, hanem a teljesen sima felületre nem tapad annyira a kosz, télen nem ragaszkodik annyira a hó és jég, plusz még a légellenállásunk is csökken, de sajnos ezutóbbi hatás elhanyagolható.Az eredmény már-már hihetetlenPolírozni nem is olyan egyszerű. Egyrészt célszerszámok és speciális polírozó anyagok kellenek hozzá, másrészt rengeteg idő és türelem. El ne felejtsem megemlíteni, hogy mindezek mellett kemény fizikai melót is jelent, úgyhogy a legjobb lesz, ha ezt valamelyik erre a műveletre szakosodott műhelyre bízzuk. Ehhez nagyságrendileg a Deák Ferences pénzünket kell előkészíteni, de van az az állapot, amikor már megéri.Hol mossam?Azzal kezdeném, hogy közterületen ne, ezt ugyanis környezetvédelmi okokból tiltják, a kocsi mosáshoz felhasznált víz ugyanis szennyvíznek minősül. Városszerte megtalálhatóak az úgy nevezett kézi önkiszolgáló autómosók, ahol néhány száz forint ellenében használhatjuk a nagynyomású mosót, amiben még mosószer is van. Ugyanez a szolgáltatás a benzinkutak többségében is megtalálható, csak kicsivel kevesebb ideig locsolkodhatunk egy százasért.Tehát, aprópénz, szivacs, törlőrongy és irány a kocsimosó! Ha nincs kedvünk bajlódni, akkor másokra, vagy gépekre is bízhatjuk a piszkos munkát, de erről kedden olvashat majd „anyukám”.

Közel négymilliárd forintba kerül a világ legdrágább rendszámtáblája

2014.06.12.
Afzal Kahn, a Kahn Design tuningcég tulajdonosa úgy döntött, hogy megválik F1 feliratú rendszámtáblájától. A könnyen megjegyezhető feliratot viselő két fémlapért 10 millió fontot szeretne kapni, ami forintra átváltva 3,8 milliárdot jelent.Kahn 2007-ben vette meg 440 ezer fontért (167 millió forint) a rendszámot, és azóta több autóján, egy fekete Mercedes SLR McLarenen (képünön) és egy Bugatti Veytonon is használta már. Tavaly ajánlottak neki már hatmillió fontot (2,3 milliárd forintot) is a rendszámért, de ő nem állt kötélnek, mert úgy véli, az áru még ennél is többet ér.
Címkék: 

Európában is épülhet Tesla gyár

2014.06.12.
Évi 500 ezres értékesítési számnál már "lenne értelme" egy összeszerelő üzemnek Európában és Kínában is - mondta Elon Musk, hozzátéve, hogy az értékesítési szám valószínűleg egyenlő arányban oszlik majd meg az Egyesült Államok, Európa és Kína között.Áprilisban egy pekingi konferencián Elon Musk közölte, hogy a Tesla valószínűleg az elkövetkező három-négy évben létesít üzemet Kínában a 25 százalékos importvám elkerülése érdekében.  A Tesla jelenleg a General Motors és a Toyota egykori "New United Motor Manufacturing" közös vállalkozásának kaliforniai üzemében, Fremontban gyártja a Model S autókat. A JATO Dynamics autóipari piackutató adatai szerint Európában az idei első négy hónapban 3467 Model S-t értékesített a Tesla, az Egyesült Államokban pedig 2050 példányt. A Tesla a jövő év második negyedében mutatja be az Egyesült Államokban a Model X elektromos hajtású SUV modellt, melynek értékesítését Európában a jövő év végén kezdik meg. Ezt követően, mintegy három év múlva mutatja majd be a Tesla a Model S-nél mintegy 20 százalékkal kisebb "belépő szintű" modelljét mintegy 32 ezer eurós induló áron. Nagy-Britanniában a Tesla a Model S-t (képünkön) 50 ezer font (19 millió forint) áron értékesíti.

Autólopás! MJN-837 Honda Jazz

2014.06.12.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:MJN-837-Gyártmány:Honda-Típus:Jazz-Kivitel:5 ajtós-Gyártási év:2005-Motorszám:L13A61001164-Alvázszám:LUCGE375053201151-Szín:fekete-Lopás időpontja:2014 június 12-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XII.-Utca, házszám:Nagy Jenő utca 2.-Megjegyzés:A jobb első "A" oszlopon pár centin le van verődve a festék, illetve a bal hátsó ajtón van egy benyomódás.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.659448160809537.1073743093.423534077734281/659448180809535/?type=3&theater

Autólopás! LAV-323 Seat Alhambra - fekete

2014.06.12.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:LAV-323-Gyártmány:Seat-Típus:Alhambra-Kivitel:Egyterű-Gyártási év:2005-Motorszám:BTB-Alvázszám:VSSZZZ7MZ6V502485-Szín:fekete-Lopás időpontja:2014 június 11-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XXI.-Utca, házszám:Áruház tér-Megjegyzés:Áruház téri Spar (Kaisers) parkolóból, amíg a terhes kismama bement vásárolni. A szélvédő törött, a jobb oldali díszléc kiáll, a motorháztető alatti jobboldali díszrács hiányzik.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.659307960823557.1073743091.423534077734281/659307964156890/?type=3&theater

Több mint 9500 magyarországi Toyotát hívnak vissza

2014.06.12.
A világon több mint kétmillió autót hív vissza a Toyota, Magyarországon a 9582 érintett gépkocsi közül mintegy 2500-at ismételten rendelnek be ellenőrzésre - mondta el Krajcsovits Sándor, a Toyota Motor Hungary pr-menedzsere az MTI-nek.„Az utólagos ellenőrzés, ismételt visszahívás és alkatrészcsere oka, hogy változott a légzsákokat gyártó Takata által szolgáltatott adatbázis – tette hozzá.Krajcsovics felidézte, hogy 2013-ban 2,13 millió autót hívtak vissza a légzsákfelfúvó-egységek esetleges nem megfelelő működése miatt.A visszahívott autók közül 648 ezer Japánban van, 1,62 millió autó külföldi országokban. Az érintett modelleket 2000-2004-es időszakban gyártották, közös bennük, hogy a légzsákjaikat mind a Takata Corp. szállította.Az utólagos ellenőrzésre most visszarendelt autók közül 581 ezer az Európai Unió országaiban fut.

Eladó Gorbacsov és Jelcin limuzinja

2014.06.12.
Az 1989-ben, speciálisan a reprezentációs célokra gyártott ZIL limuzint Mihail Gorbacsov és Borisz Jelcin használta. A páncélozott autó tulajdonképpen egy időkapszulának is felfogható, amivel vissza lehet menni az időben a hidegháború végének korszakába.A kocsi belseje tökéletesen tükrözi az akkori szovjet autóipar színvonalát, bár természetesen a luxus minden mennyiségben tetten érhető a berendezésben. Az 5,5 (!) tonnát nyomó járművet egy 7,7 literes V8-as benzinmotor mozgatta, amely 315 lóerős volt. Bár a súly-lóerő arány nem éppen kiemelkedő, a kocsi így is elérte a 190 km/h-s sebességet.Állítólag kiváló állapotban van a limuzin, csak 29403 kilométert tettek meg vele 25 év alatt. Valószínűleg ennek, és az illusztris korábbi tulajdonosok személyének köszönhető, hogy az autóért 1,25 millió eurót, azaz kb. 382 millió forintot kérnek.
Címkék: 

Lassul a kínai autópiac növekedése

2014.06.12.
A lassulás legnagyobb vesztesei a kínai autógyártók, piaci részesedésük 42 százalékról 38 százalékra csökkent.Nem mindegyik külföldi gyártó nyert azonban a hazaiak visszaszorulásával. A Kínában hagyományosan ellenszenvvel kezelt japán márkák, mint a Toyota, Honda és a Nissan piaci részesedése továbbra is csak 5 százalék körül van. Egy 40 000 kínai fogyasztóra kiterjedő felmérés során a megkérdezettek fele nyilatkozott úgy, hogy soha nem venne japán autót.A General Motors Buick és Chevrolet márkáinak eladása is csökkent a január-májusi időszakban, a tavalyi 8,6 százalékról 8,2 százalékra. A Kínában viszonylag új piaci szereplőnek számító Ford azonban a sportos SUV-okkal és szedán típusú autóival 3,8 százalékról 4,1 százalékra növelte piaci részesedését. A külföldi autógyártók közül Kínában továbbra is a Volkswagen áll az első helyen az eladásokat tekintve, tavalyi 13,4 százalékos részesedését 14,4 százalékra tudta növelni. A VW minden kategóriában jelen van, az olcsóbb szedánoktól a SUV-okig kínál autókat - elemzők szerint olyan kedvező áron, hogy a kereskedők csak ritkán adnak kedvezményt rájuk.
Címkék: 

Közlekedik a család 2014 – A zalaegerszegi fordulót a Büki család nyerte

2014.06.12.
Kép és szöveg: Horváth MiklósA pünkösdi hosszú hétvége első napján hét család részvételével került megrendezésre a közlekedésbiztonsági vetélkedősorozat Zala-megyei elődöntője. A vetélkedő megnyitója előtt a SuliMoped program eredményhirdetése is megtörtént, ami csakúgy, mint a Közlekedik a család széria, szintén az ORFK-OBB szervezésében zajlik országszerte. Annyi a különbség csupán, hogy itt nem egy jármű, hanem a segédmotor-kerékpár jogosítvány megszerzésében segítik a 14. életévüket betöltött, 7-8. osztályos tanulókat. A Megyei RFK és a helyi polgárőrség önkéntesei az Autó Fatér telephelyén állították össze és bonyolították le a családok ügyességét és felkészültségét felmérő feladatsort.Anti András r. alezredes a ZMRFK Közlekedésrendészeti osztály vezetője a SuliMoped program sikereit méltatja - képre kattintva galéria nyílikA továbbjutás lehetőségét nem adták könnyen a szervezők, ugyanis a mindössze három feladat teljesítéséhez – mint utólag kiderült – átlag feletti koncentráció és ügyesség kellett. A végrehajtás részleteinek bemutatása után a családok gyermek tagjai egy kerékpáros feladatot teljesítettek, a szülők egyikének pedig egy aprólékosan kidolgozott rutin pályán kellett végig menni egy Skoda Rapid Spaceback-kel. Végül pedig a családtagok együttesen a két közlekedési eszköz használatára vonatkozó elméleti tudásukról adtak számot egy-egy KRESZ-tesztlap kitöltése által.A rámpára tolatást a mezőny egyetlen tagja sem próbálta korábbanA rutinpályás feladat szokatlan részei a következők voltak: az indulás után az autó jobb kerekeit egy keskeny padlón kellett végig vezetni úgy, hogy közben a sofőrnek a lehúzott ablakon keresztül luftballonok áthelyezését is abszolválni kellett. Ezt követően jobbra hátra betolatás következett, megspékelve egy nehezen kontrollálható bójaérintéssel, majd ismét egykezes manőverezés mellett fémkarikák áthelyezése következett. Az orral be- és kihajtás, valamint a szlalom előtt következett a legnehezebb feladat: a kiállított autóknál és javítóműhelyekben használt emelő rámpára kellett tolatva felállni, majd zárásként ismét egy padlón végigvezetni az autó jobb kerekeit.Csoportkép a 7 családból álló mezőnyrőlA harmadik helyen az Offner család végzett, nyereményük egy 10 ezer forintos vásárlási utalvány volt. Másodikként a Pintér családot köszönthettük, akik 20 ezer forintos vásárlási utalvánnyal térhettek haza. Az első helyezett a Kemendollárról érkezett, négytagú Büki család lett, számukra a zsámbéki döntőn való részvétel még egy 30 ezer forintos utalvánnyal is kiegészült.A továbbjutó Büki család. (jobbról balra) Büki Zoltán és felesége Mónika, Boglárka és Barnabás 

Spanyol kitüntetés Dr. Martin Winterkorn-nak

2014.06.12.
A Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke mindkettőjüknek kifejezte legmélyebb háláját a kitűntetésért és kiemelte, hogy Spanyolország és a SEAT mindig a Volkswagen-csoport stratégiájának sarokköve volt, és az is marad a jövőben is. A Katolikus Izabella Rend Nagykeresztjével olyan spanyol és külföldi személyeket tüntetnek ki, akik kiemelkedő civil tevékenységükkel Spanyolország javát szolgálták, illetve jelentős szerepet játszottak a spanyol nép és a nemzetközi közösség többi tagja közötti barátság és együttműködés elmélyítésében.Dr. Martin Winterkorn kifejezte nagyrabecsülését a kitüntetés kapcsán, és hangsúlyozta a Volkswagen Csoport folyamatos elkötelezettségét Spanyolország iránt. „Óriási megtiszteltetés számomra a Katolikus Izabella Rend Nagykeresztjével történt kitüntetés. A Volkswagen Csoport határozottan kiáll a spanyolországi ipar és foglalkoztatás mellett. Európa legnagyobb autógyártója továbbra is motorja kíván maradni az erős és sikeres spanyol iparnak” – tette hozzá.A Volkswagen AG Európa vezető autógyártója, mely hozzávetőlegesen 22 ezer embert foglalkoztat Spanyolországban, három autóból egy gyártása az ő nevéhez fűződik, és minden negyedik Spanyolországban értékesített autó hozzá köthető. A Volkswagen AG évente megközelítőleg 500 millió eurós befektetéseket valósít meg az ibériai országban. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója