2014.09.24.

Autómentes napnak indult, aztán mobilitási hét lett belőle: a kerekes járművet forgalmazó cégek be is dobtak mindent, persze zöldbe csomagolásban, aztán megint jöttek a hétköznapok, beteg gebékkel és száguldó paripákkal.

2014.09.24.

- A japán Bridgestone tatabányai gumiabroncs-gyárának új üzemében már felszerelték a gépeket, az év utolsó negyedében megkezdik a próbagyártást - írta a szerdai Napi Gazdaság.

2014.09.24.

Az új Daily, az Iveco könnyű haszongépjárműveinek harmadik generációja nyerte el a „Nemzetközi év furgonja 2015” díjat - az elismerést a 65. Hannoveri Nemzetközi Autószalonon adták át.

2014.09.24.

- Augusztusban a tizenkettedik egymást követő hónapban nőttek Európában éves szinten az újonnan gyártott személygépkocsik eladásai a JATO Dynamics piackutató közleménye szerint.

2014.09.24.

A kormány felszólítása ellenére teljesen megszakadtak a tárgyalások az Air France vezetősége és a sztrájkoló pilóták között, akik kedden először utcai tüntetést is szerveztek.

2014.09.24.

Orbán Viktor szerint a duális képzésnek megvannak a hagyományai Magyarországon, ezért középiskolai szinten "fel tudjuk építeni" ezt a képzési formát; "a nagy kérdés az", hogy végig lehet-e vinni ezt a felsőoktatásban is.

2014.09.23.

A Dark Custom stílusú, városi motorok családjának legújabb tagja hazánkban is bemutatkozott. A lefelé terjeszkedő milwaukee-i gyár - néhány tőle megszokott hagyománnyal szakítva - új ügyfelek megnyerését reméli az újdonságtól.

2014.09.23.

Az AutoHop, a közép-kelet-európai régió vezető telekocsi közösségének rendszerében jelenleg Magyarországon regisztrált 120 ezer tag közül 21846 hirdeti magát „autós”-ként. Az autóval rendelkező AutoHop tagok, amikor útnak indulnak, felajánlhatják az autójukban fennmaradó, üres üléseket az...

2014.09.23.

Ezer új DAF vontatóval frissíti flottáját a Waberer's International Zrt., a beszerzésről szóló megállapodást a hannoveri IAA nemzetközi haszongépjármű vásáron írta alá Wáberer György, a Waberer's International Zrt. elnök-vezérigazgatója és Ron Bonsen, a DAF kereskedelemért felelős igazgatósági...

2014.09.23.

Az UEFA Champions League szponzoraként kérte fel a Nissan az egykori válogatott kapus Hajdu Attilát, hogy egy látványos kezdőrúgással nyissa meg az idei szezont. Az autómárka kreatívjai egy valóságos show műsorral készültek az eseményre. A kérdés az, hogy a villámgyors Nissan 370z Nismo, vagy az...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....
2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....
2026.07.03
Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki....
2026.07.03
Új fejezetébe lép a Joby Aviation és a Toyota Motor Corporation együttműködése. A függőlegesen fel....
2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..
2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....
2026.07.03
Június elején lezajlott a minden évben kiemelt akcióként hazánkban is megtartott ROADPOL „2Wheelers....
2026.07.03
Szeretne dobogóra állni a Hungaroringen Molnár Martin a brit Forma-3-as (GB3) versenysorozat....