Baleset történt az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszán.
Az idei nyári menetrend végével kivonja a még megmaradt nyolc Boeing 757-300-asát a német szabadidős légitársaság, járatain azután már csak Airbusok repülnek.
Érdekelt bárkit is korábban, ha egy profi pilóta káromkodott? Egyáltalán nem, de mióta az FIA bünteti, azóta mindenki erről beszél.
Az egyenruhások a múlt héten 11 ittas sofőrrel szemben kezdeményeztek eljárást, valamint öt, személyi sérüléssel járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság gyorsított eljárásban nem jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte azt a férfit, aki a vele szemben folytatott intézkedés során elütött egy rendőrt - közölte a Központi...
Hátizsákban is elfér a lemezlovas kisautó, igazi zenegép, komoly divatcikk!
Megjelent a magyarországi autópiacon a kínai Geely járműgyártó kisteherató-márkája, a Farizon, két modell értékesítését kezdte meg az első márkakereskedőjük, a Duna Autó - jelentette be a kizárólagos importőr AutoWallis és a Duna...
Folyamatosan hasznosítja az első napok tapasztalatait a BKK a Flórián téri építkezésnél.
A szegedi Procontrol Kft. okosszekrényei ott vannak a zürichi Bentley szalonban, az Autoliv román és törökországi cégeinél, de itthon is „próféták”. Partnerük a kecskeméti Mercedes gyár, a Duna Autó, a Pappas, a Schiller vagy éppen a Petrányi – egyebek között.