2014.09.06.

A HI-LEX Hungary Kft. közel 490 millió forintos összköltségű beruházásban építette ki a gépkocsik ablakemelő rendszeréhez és váltókábel gyártásához szükséges kapacitását; a nyugat-nógrádi város ipari parkjában működő cég a kapacitásbővítéssel 29 új munkahelyet is teremtett.

2014.08.27.

Mintegy 800 millió forintos beruházással új elektronikai gyártócsarnokot épített Mezőtúron a RAFI Hungária Kft., amellyel 40 új munkahelyet teremtettek.

2014.08.23.

A jelenlegi tulajdonos szerint még folynak a tárgyalások a potenciális befektetőkkel a májusban leállított gyártás újraindításáról és a jövőbeli modellek fejlesztéséről.

2014.08.17.

Új technológiák bevezetésére, illetve berendezések vásárlására költi az uniós pályázaton elnyert csaknem százmillió forintot saját forrással kiegészítve a ceglédi székhelyű Minetechnik Kft. - közölte a főként acélmegmunkálással, hegesztett acélszerkezetek gyártásával és forgácsolásával...

2014.08.15.

Bővítette beszállítói körét, s immár a Volkswagennek is szállít alkatrészeket a téglási HAJDU Autotechnika Ipari Zrt. - közölte az autóipari alkatrészeket gyártó vállalkozás vezérigazgató-helyettese pénteken az MTI-vel.

2014.07.30.

Mintegy 180 millió forintból bővítette üzemcsarnokát az Elcometal Kft., a beruházáshoz a csavar- és kötőelemgyártással foglalkozó cég 61 millió forint támogatást nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán - közölte a cég szerdán az MTI-vel.

2014.07.29.

Mintegy 433 millió koronás beruházási támogatást nyújt a dél-koreai Hyundai Mobis társaságnak a cseh kormány.

2014.07.28.

Autólámpákat gyártó üzemet épít az észak-morvaországi Mosnovban a dél-koreai Hyundai Mobis, a beruházás értéke négymilliárd korona.

2014.07.26.

A német beszállító egy új, fejlett Head Up Display-t mutatott be, amely a kiterjesztett valóság érzetét nyújtja.

2014.07.20.

A Federal-Mogul Holdings Corporation (NASDAQ: FDML) ma bejelentette, hogy Motorparts Ágazata lezárta a Honeywell Friction Materials üzletág egyes üzleti eszközeinek korábban bejelentett akvizícióját. A Honeywell Friction Materials üzletág székhelye a németországi Glindében található, ezenkívül...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.26
A korhűen legyártott, az eredetivel tökéletesen egyező Auto Union Lucca először jelent meg....
2026.07.26
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Autó extrákkal. ..
2026.07.26
És mit kell tennünk, ha ilyennel találkozunk?   ..
2026.07.26
A hosszabb távokra használt utazóautóknál ma is van még létjogosúltsága a dízel erőforrásnak, ezt....
2026.07.26
A Corsa A GSi-től az új Corsa GSE-ig: eddig minden Corsa-generáció felvonultatott legalább egy....
2026.07.26
Helyére került a Déli Körvasút új, 2500 tonnás acél hídszerkezete a Soroksári út felett - közölte....
2026.07.26
Egy utas az autóba szorult a baleset következtében – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.07.26
Közel kétmillió eladott jármű és kiugró exportnövekedés mellett rekord első félévet zárt a Geely....
2026.07.26
Sokan papucsban ülnek a volán mögé nyáron, és jogszabály nem tiltja ugyan, de a nem megfelelő....