2014.02.02.

A Szalay-Bunkoczi autós páros és a Kovács-Czeglédi-Ács kamionos trió együtt tartott élménybeszámolót az Africa Race-ről Budapesten.

2014.01.24.

Sztárvendégek és rajongók alkotta párok mérték össze gyorsaságukat az ODT promóciós sarokban.

2014.01.16.

Három nappal a céldobogón áthaladás után hazai környezetben fogadta az Opel Dakar Team újságírók és rajongók kérdéseit, elismerő kézfogását. A lehetőséget megragadva beszélgettünk a méltán csalódott, de a jövőt illető kérdésekben nagyon is optimista hozzáállású navigátorral.

2014.01.11.

Szalay Balázs és Bunkoczi László pályafutása során ötödször gurulhatott át a Rózsaszín-tó partján felállított céldobogón. Igaz, először az Africa Race történetében, hiszen korábban (2004 és 2007 között) mindig a Dakar célbaérkezését ünnepelte itt.

2014.01.10.

Az Opel Mokka továbbra is 17 liter olajat „eszik” naponta, a helyes nulla helyett, de stabilan halad a szenegáli főváros felé Szalay Balázs és Bunkoczi László. A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos trió harmadik szakaszgyőzelmével már a második összetettben.

2014.01.08.

Nem segített, hogy a fiúk éjszakáig szereltek, de még a ráolvasás, sőt, az imák sem – Szalay Balázs és Bunkoczi László Opel Mokkáját elhagyta az erő, s az erővel „kézen fogva” távozott a jó kedv is az autóból.

2014.01.04.

Az Africa Race ötödik szakaszán, As Sakn és Dakhla között az átlagsebesség meglehetősen magas volt (körülbelül 130 km/óra), viszont a pálya ezúttal is rejtett csapdákat. ezeket a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős sikeresen elkerülte, így újfent begyűjtött egy második helyet, ötből már...

2014.01.03.

A hetedik helyen rajtoló Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős úgy ment át a mezőnyön, mint kés a vajon, s jó esélye volt arra, hogy megszerezze idei első szakaszgyőzelmét. Hogy végül nem sikerült – négyből immár harmadszor másodikként ért célba –, arról két defektes kerék tehet – írja a dakar....

2013.12.17.

A hétvégén zárult a Carrera jubileumi bajnoksága, a különleges alkalom hangulatát emelte, hogy két héttel az indulás előtt az ODT versenykamion legénysége is vállalta a megmérettetést egy számukra teljesen ismeretlen pályán.

2013.11.20.

Az Opel Dakar Team november 19-én leplezte le az Africa Eco Race 2014-re felkészített és átalakított versenyautót.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.05
Megemelték a keretösszeget, meghosszabbították a jelentkezési határidőt a vállalati e-autó....
2026.02.05
Vendég: Bogyay Norbert a gyári Simsonok hazai gyűjtője. ..
2026.02.05
Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról. A Pest és Jász-Nagykun-....
2026.02.05
Meglepő fordulat, radikális stratégiaváltás.   ..
2026.02.05
Február 10-én leplezi le vadonatúj típusát a Toyota. Egyelőre csak annyit tudunk róla bizonyosan,....
2026.02.05
Hatalmas érdeklődés övezi az utcán, elismerő tekintetek és felkiáltások kísérik útját. De vajon....
2026.02.05
Autóbuszai csaknem tíz százalékát korszerű járművekre cserélte a BKV: csütörtöktől mind a 65,....
2026.02.05
Egyes piacain stagnált, másutt látványosan erősödött a Toyota-csoport prémiummárkája, amely fontos....
2026.02.05
Noha a tömegközlekedés elérhetőségét javító intézkedések gyakoribbak, mint azok, amelyek a....
2026.02.05
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro....