Beszállítók

Megválasztották a Siemens új főnökét

2013.07.31.

Szerda délelőtt a Siemens AG felügyelőbizottsága egyhangú szavazással Joe Kaeser pénzügyekért felelős igazgatósági tagot választotta meg a müncheni konszern vezetőjének.

Peter Löscher eddigi Siemens főnök távozik a cégtől, miután a konszern kudarcok sorozatán van túl, s az előrejelzések sem kedvezőek. Korábbi cikkünket itt olvashatják.  Joe Kaeser 56 éves, kinevezése augusztus elsején lép életbe. Igazgatzósági utódjáról rövidesen dönt a Siemens.

Peter Löscher 2007-ben vette át a kinevezését, hat évet töltött a konszern élén.

Hivatali ideje alatt a 370 ezer embert foglalkoztató vállalat piaci értéke több mint 20 százalékkal csökkent és ötször kellett kiadni profitfigyelmeztetést. Az utóbbi három hónapban a Siemens kétszer tájékoztatta részvényeseit arról, hogy nem éri el a tervezett nyereséget. A felügyelőbizottság a legutóbbi - július 25-én kiadott - profitfigyelmeztetés után döntött a váltásról.
    

Joe Kaeser első nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a Siemens nem szanálásra szoruló vállalkozás. Az utóbbi időszakban viszont "túl sokat foglalkoztunk saját magunkkal, és a bevétel dinamikája kissé elmaradt a versenytársakétól" - tette hozzá.
    

Angela Merkel kancellár a napokban szóvivője útján tudatta, a német gazdaság zászlóshajójának tartja a céget, és úgy véli, fontos, hogy minél hamarabb "nyugodtabb vizekre evezzen". Joe Kaeser is a hajómetaforát használta nyilatkozatában, kiemelve, személyes célja az, hogy "nyugodtabb vizekre" kormányozza a 190 országban tevékenykedő vállalkozást.
    

A konszern legutóbbi profitfigyelmeztetése szerint a profitmarzs - a nettó nyereség aránya a bevételben - nem éri el a tervezett 12 százalékot. A 2011-2012-es üzleti évben ez az arányszám 9,5 százalék volt a Siemensénél, míg az amerikai General Electric 15 százalékos profitmarzsot produkált, a másik nagy versenytárs, a svájci központú ABB pedig 10,3 százalékot ért el. A társaság a tavalyi üzleti évben 78,3 milliárd euró bevétel mellett 4,59 milliárd euró - az egy évvel korábbinál 27 százalékkal kevesebb - nyereséget ért el.
    

Elemzők kiemelik, hogy Peter Löscher a megújuló energia felhasználását szolgáló berendezések vezető gyártójává kívánta formálni a céget, de az ágazat felfejlesztése nem járt eredménnyel, és elszívta a forrásokat más üzletágaktól. A napelempanel-gyártás például a kínai konkurencia és elhibázott cégfelvásárlások miatt több mint egymilliárd euró veszteséget okozott a Siemensnek. Közben a hagyományosan sikeres üzletágakban is több kudarc érte a céget. Például már 2011-ben le kellett volna szállítani a Deutsche Bahn német vasúttársaságnak az Inter-City Express (ICE) vasúti szerelvények új generációját, de a megrendelést még mindig nem sikerült teljesíteni.
    

A Siemens az orvosi műszerektől a gázturbinákon keresztül a vasúti szerelvényekig a fejlett technológia szinte valamennyi területén érdekelt. Magyarországon a 19. század vége óta tevékenykedik. A Magyar Siemens Műveket a második világháború után államosították, de a cég már 1974-ben újra megjelent az országban egy nyugatnémet-magyar vegyesvállalat tagjaként. A Siemens jelenleg több mint kétezer főt foglalkoztat Magyarországon.

autoszektor.hu - spiegel.de - MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.02
A téli közlekedés veszélyei nem kizárólag a hóhoz és a jéghez köthetőek. Bár az elmúlt időszakban a....
2026.02.02
Mindig szerettem a GTI-t, vonzott egyszerűsége, finomsága, okossága és érzékenysége. Az Év Magyar....
2026.02.02
Az Európai Parlament új szabályokat fogadott el, amelyek jelentősen befolyásolhatják az európai....
2026.02.02
Érdekes elemzés látott napvilágot az Egyesült Államokban, amely bizonyítja, hogy egy-egy iparágat....
2026.02.02
Robert Fico jelezte, hogy Szlovákiának el kell kezdenie gondolkodni a sofőr nélküli buszok....
2026.02.02
Egy 28 éves férfi csütörtök késő délután elaludt autójában, az út közepén Bécs-Liesingben. Egy....
2026.02.01
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Elavult kerékbilincsek. ..
2026.02.01
Igazi motorsport legendák, klasszikus versenyautók szerepelnek a legdrágábbak pályáján.  ..
2026.02.01
Mivel a forgalmat megállították, a dugó egyre nagyobb, már legalább 2 kilométeres. ..
2026.02.01
A spanyol autóipar egyik legendája, a Pegaso Z‑102 hamarosan újjászülethet, méghozzá egy olyan....