baleset

Mozdonynak, majd felüljárónak ütközött egy szuperexpressz, többen meghaltak

2018.12.13.

Pályaellenőrző mozdonynak, majd egy felüljáró pillérének ütközött egy szuperexpressz csütörtök reggel Ankarában, a balesetben hét ember meghalt, 46-an pedig megsérültek, köztük hárman súlyosan - közölte Ankara tartomány kormányzói hivatala.

Vasip Sahin ankarai kormányzó elmondta: az ütközések hatására a vonat három kocsija felborult, a gyalogos-felüljáró pedig ráomlott a szerelvényre.

A gyorsvonat a Törökország középső részén fekvő Konya városba indult a nagysebességű vasúthálózat ankarai főpályaudvaráról.

(kép: euronews)

A baleset 7,5 kilométer megtétele után, a török főváros nyugati részén található Marsandiz állomásnál történt, ahol az érintett járat a menetrend szerint nem áll meg. A nagysebességű gyorsvonatok városon belül az előírásnak megfelelően viszonylag lassabban haladnak, városon kívül azonban az utazósebességük eléri az óránként 250 kilométert.

(kép: CNN Türk)

A török hírtelevíziók felvételein mentőalakulatokat lehet látni a helyszínen, ahol a kisiklott vagonok a leomlott felüljáró alá szorultak. A mentési munkálatok még tartanak.

Az ankarai főügyészség nyomozást indított. A közlekedési minisztérium közleményében leszögezte: a szerencsétlenséget okozó pályaellenőrző mozdonynak nem szabadott volna azonos vágányon haladnia a gyorsvonattal. (mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....
2026.07.02
Még többen tesztelhetik csütörtöktől a budapesti közbringarendszer új kerékpárjait - közölte a....
2026.07.02
A válasz meglepő!   ..
2026.07.02
A Forma–1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone felfedte, az előző években a Ferrarit ajánlotta....
2026.07.02
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 07. 02.....
2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....
2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....