kerékpár

Rövid és maratoni túrák, extrém versenyek a balatonfüredi biciklifesztiválon

2013.08.18.

Rövid- és középtávú túra, országúti maratoni és extrém versenyszámok is lesznek a Balaton Bike Fest kerékpáros versenyen, amelyet augusztus 23-25. között rendeznek meg a balatonfüredi Bringaparkban.

Lehetőség lesz nevezni a 20 kilométeres Hotel Marina Tihany-túrára, a hosszabb távot kedvelőknek pedig a 40 kilométer hosszú Balaton-felvidék túrára. Aki kipróbálná az országúti kerékpárversenyt, annak a 105 kilométeres Balaton-felvidéki Maratont ajánlják a szervezők, vagy a még nagyobb kihívást jelentő 204 kilométeres I. Balaton-kerülést augusztus 24-én, amely a tó körüli kerékpárúton vezet végig - adták hírül közleményben a szervezők.
    

Különleges, extrém versenyek közül a Monster Dirt Jump Contest során óriási, épített ugratókon repkednek majd a legjobbak, a G-Híd Triál versenyszámban akadályokon kell átugratniuk a versenyzőknek kerékpárjaikkal, a Next Consulting Pump Track megmérettetésen pedig egy hullámosra épített földpályán, úgynevezett pumpapályán száguldanak majd a bringások.
    

A belvárosi sétányon korzózók sem maradnak látványosság nélkül: szombat délután a Balaton-part mellett húzódó Zákonyi Ferenc sétányon száguld majd a Fa Men Országúti Kritériumverseny mezőnye.
    

A résztvevők a futamok ideje alatt frissítőpontokat, szervizállomásokat, mozgó szervizautókat és orvosi ügyelet vehetnek igénybe, rajtszámukkal pedig részt vesznek a napi tombolasorsolásokon, ahol szállásutalványokat és értékes kerékpáros ajándékokat nyerhetnek.
    

A részletes programról és a nevezés feltételeiről a program honlapján (http://www.balatonbikefest.com/) lehet tájékozódni.
 

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....
2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..