Alkatrészgyártás

Teherautó-alkatrészekek a Hajdu Autótechnika Zrt.-től

2013.09.20.

A Hajdu Autótechnika Zrt. egy teljesen új piaci szegmensben, a haszonjármű-iparban is megvetette a lábát - mondta Harsányi József vezérigazgató-helyettes az MTI-nek.

    Hozzátette: az autóipari beszállító eddig személygépjárművekhez gyártott fém alkatrészeket. A profilbővülést az indokolta, hogy a személygépkocsi-típusok életciklusa a korábbi 7-8 évről 3-5 évre rövidült a válságban, emiatt óriási verseny alakult ki az autóipari beszállítók között. Ezzel szemben a haszongépjárművek életciklusa 10-15 év és az ezekhez legyártott fém alkatrészek magasabb hozzáadott értéket képviselnek - mondta.
    Fontosnak nevezte, hogy a hajdú-bihari székhelyű társaság a válságban vágott bele a teljesen új szerszámgyártás-üzletágának elindításába. A cég többéves projektjei közül kiemelte a DAF, a CUMMINS és a SCANIA haszongépjármű-gyártóktól elnyert megbízásokat, amelyek egyenként több millió euró értékűek. Tájékoztatása szerint az új üzletágból származó árbevétel az idén eléri az 500 millió forintot.
    Kiemelte: a téglási gyár komplex szolgáltatást nyújt a megrendelőinek, amelyek között a legnagyobb autógyártók is megtalálhatóak. Az egyes autóalkatrészekhez megkapott háromdimenziós tervrajz birtokában a cég saját tervezőmérnökeivel megtervezi a gyártására alkalmas szerszámot, majd az első darab teljes körű jóváhagyását követően elkezdik a sorozatgyártást. A sorozatgyártás befejeződését követően a gyártónként eltérő, de általában több mint tízéves szerviz-ciklusban is biztosítják az adott márka számára az alkatrészt.
    A Hajdu Autótechnika az elmúlt 5 évben teljesen megújította a szerszámüzemét és a hozzá kapcsolódó gyártástechnológiát, a negyvenfős gyáregységben 11 fős mérnökcsapat dolgozik a legkorszerűbb, úgynevezett CAD-CAM rendszerben. A vállalat több mint 16 prémium márkát, így például a Mercedest, az Audit, a Volvót, vagy a BMW-t tudhatja a megrendelői között.
    A 155 dolgozót foglalkoztató autóipari cég árbevétele tavaly 5,6 milliárd forintot tett ki. A vezérigazgató-helyettes szerint az árbevétel az idén is meghaladja az ötmilliárd forintot.
    A három céget tömörítő, összesen több mint 600 embert foglalkoztató Hajdu csoport forróvíztárolók, megújuló energiás termékek, és motoros háztartási készülékek gyártásával foglalkozó tagvállalata a Hajdu Ipari Zrt. Az ipari parkot a Hajdu Infrastruktúra Zrt. üzemelteti. A cégcsoport összesen 230 hektáros ipari parkkal rendelkezik, ebből jelenleg 30 hektár van beépítve, a fennmaradó területre új cégek betelepülésére is van lehetőség - mondta.

MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..
2026.09.26
A Geely lelepzelte a vadonatúj, ultragyors, mesterséges intelligenciával támogatott Geely Smart....
2026.09.26
A bajor prémiumgyártó tizenötödik alkalommal áll névadó szponzorként Németország legnagyobb....
2026.09.26
A gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) szervezői hivatalosan nyilvánosságra hozták a 2027-es....
2026.09.26
És mi köze ennek a Kékfényhez?   ..
2026.09.26
Több jármű ütközött az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Szárligetnél, a baleset....
2026.09.26
Kétszáz új gyalogos-átkelőhellyel, számos akadálymentes villamosmegállóval és járdával, valamint....
2026.09.26
Az amerikai iskolák környékén a tanév első heteiben reggelente sokkal többen nyomkodták a....
2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..