Volánbusz

Újabb Volán-társaságnál indul el ősztől az elektronikus utastájékoztatási rendszer

2014.08.14.

Megkezdődött a hazai közösségi közlekedés informatikai rendszereinek országosan egységes és átjárható módon történő megvalósítása. A folyamat első fázisaként az egyes közszolgáltatók elektronikus fejlesztései akár már egy-két éven belül, a központi rendszerhez kapcsolódóan biztosíthatnak komplex, átjárható szolgáltatásokat. A Borsod és a Vértes Volán után idén szeptembertől az Alba Volánnál is az i-Cell megoldását alkalmazzák.

Az i-Cell 2013. elején üzemelte be a Borsod Volán 510 buszát kiszolgáló elektronikus utastájékoztatási rendszerét, a Vértes Volán hasonló rendszerét 2013 őszén indították el, idén szeptemberben pedig az Alba Volán 240 járművével kezdődik a tesztüzem.

A Borsod, a Vértes és az Alba Volánoknál alkalmazott megoldások jelenlegi funkcióikat tekintve eltérnek egymástól, mert eltértek a megrendelői igények, de a rendszer központi és főbb részei megegyeznek és kompatibilisek egymással. Az i-Cell előre tekintő gondolkodásának köszönhetően olyan rendszereket telepítünk, amelyek egyszerre képesek utastájékoztatási és elektronikus jegyértékesítési szolgáltatásokat, valamint a flottakövetésben lényeges funkciókat is nyújtani. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a mi rendszereinkkel felszerelt járművek tulajdonosai, jelen esetben a Volán társaságok, nem csak az elektronikus, valós idejű utasinformálást és jegyértékesítést oldják meg, hanem komplex járműkövetési szolgáltatást is kapnak, ami nagyban hozzájárulhat az üzemeltetési költségek optimalizálásához. Azonban ezek a fejlesztések a Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platformba csatornázva válnak majd igazán racionálissá, hiszen ekkor képesek betölteni országos (és később nemzetközi) utastájékoztatási, valamint a jegyértékesítés révén az elszámolásban játszott szerepüket. Az i-Cell rendszereinek fejlesztése során kiemelt szempontként vesszük figyelembe az országosan egységes rendszer várható funkcionális követelményeit.” – nyilatkozta Farkas Károly, az i-Cell operatív igazgatója.

A közösségi közlekedés területén azért van szükség az összehangolt fejlesztésekre, mert eddig a helyi közlekedési közszolgáltató társaságok, a Volán-társaságok és a MÁV saját elektronikus utastájékoztatási és jegyértékesítési fejlesztéseiket jellemzően önállóan, szigetszerű rendszerek kialakításával végezték. Amennyiben ezek a lokális rendszerek csatlakoznak majd az országos központi rendszerhez, Magyarországon is megvalósul a közösségi közlekedésben a teljes átláthatóság és átjárhatóság úgy az elszámolás, mint az utastájékoztatás terén, az utazóközönség így magasabb minőségű szolgáltatást kaphat.

Ezért is fontos, hogy az egyes közszolgáltatók milyen műszaki megoldásokat alkalmaznak, hogy a járművekbe épített fedélzeti egységek és a központi rendszerek ki tudják-e szolgálni az utastájékoztatáson kívüli egyéb funkciókat is. Kiemelten fontos a projektek során telepített technológiai elemek megfelelő integrálhatósága, bővíthetősége, hogy az országosan egységes rendszerrel biztosítható legyen a kompatibilitás és a telepített rendszer lehetőséget adjon akár az egységes elektronikus jegyrendszer bevezetésére is.

A magyar tulajdonú i-Cell tizenhatodik éve foglalkozik telematikai szolgáltatások fejlesztésével. A társaság a flottakövetés mellett mobilfizetési technológiák terén is eredményes szakmai tevékenységet végez, 2013. óta pedig az elektronikus útdíjfizetés meghatározó szereplője. Az i-Cell több mint másfél évtizedes történetének szakmai és gazdasági eredményeit, hazai és Európai sikereit a minőség és az innováció iránti, vállalati alapértékként megfogalmazott elkötelezettségnek, a körültekintően megválasztott beszállító partnereinek, valamint a gyorsan változó technológiai környezetben kulcsfontosságú rugalmasságának és fejlődőképességének köszönheti.

A telematika mára globálisan az egyik legnagyobb fejlődési potenciált előre vetítő terület, amelyen Magyarország is értékes projektekkel szerepel. Az i-Cell például egy K+F projekt keretében szakmai partnereivel már 2010-ben létrehozott egy Floating Car Data technológián alapuló rendszert, amely a flottaszolgáltatók anonimizált járműkövetési adatait gyűjti össze. Az összegyűjtött adatok elemzésével valós forgalmi helyzetképet lehet kapni az ország úthálózatáról és előre lehet becsülni a várható forgalmi helyzetet; jelenleg ezt a rendszert használja az egyik legnagyobb globális szolgáltató is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....
2026.08.12
Az Aston Martin nagykövete, Jessica Hawkins úgy véli, néhány éven belül lesz női versenyző a....
2026.08.12
Nem volt túl sikeres a mostani modell, ezért csakhamar leváltja a BYD otthonában. ..
2026.08.12
A mai naptól kezdve Magyarországon is rendelhető a 2025-ös év világszinten legnépszerűbb kisautója....
2026.08.12
Az a sofőr, aki 50 helyett 109 km/órával hajtott, 210.000 forint bírságra számíthat. ..
2026.08.11
A Datahouse adatai szerint az idei első hét hónapjában 99 ezer 714 új személygépkocsit és....
2026.08.11
Meghatározó, új szereplővel bővül a hazai autópiac: hivatalosan is megkezdte magyarországi....
2026.08.11
Rendkívül kedvező eredményekkel zárultak a Nilu27 új fejlesztésű erőforrásának első próbapadi....