A címvédő Billy Bolt nyerte a döntőket a Superenduro GP-n - fotók

2024.02.04.
A 13 ezer néző előtt megrendezett látványos eseményen a három döntő alapján kialakult összesített eredménysor élén is a brit Bolt végzett, mögötte honfitársa, Jonathan Walker zárt másodikként, a portugál Diogo Vieira pedig harmadikként. Szőke az összetettben a 11. helyen zárta a versenyt. A világbajnoki sorozat budapesti viadalán a junior kategóriában rajthoz álló Liszka Roland az első és a második fináléban is ötödik volt, a harmadik döntőben pedig sokáig másodikként haladt, de végül hatodikként zárt. A viadal összetett rangsorában a 14 induló között az ötödik pozíciót szerezte meg. Az Európa-kupa küzdelmeiben is volt magyar induló, Tadics Dániel az első fináléban a 11., a másodikban pedig a 10. helyen ért célba a 14 motorost felvonultató mezőnyben, ezzel az összetett eredménysor 10. helyén végzett. A SuperEnduro GP vb-sorozat idei ötödik viadala után az összetettben Bolt vezet 301 ponttal, mögötte Walker a második (268 pont), a német Manuel Lettenbichler (193) pedig a harmadik. Szőke Márk a 11. pozíciót foglalja el 64 ponttal, a kézsérülés miatt Budapesten nem indult Zsigovits Norbert pedig 13. (37 pont) a 16 motorost számláló vb-pontversenyben. Fotók: MTI - Illyés Tibor A következő, utolsó előtti fordulóra három hét múlva, Szófiában kerül sor, majd március 2-án, Newcastle-ban zárul a szezon. További autós  és motoros tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A BYD 14 milliárd dollárt öl bele az okosautó-technológiákba

2024.02.04.
Ezt a kínai vállalat vezérigazgatója és alapítója, Vang Csuang-fu jelentette be a vállalat sencseni főhadiszállásán tartott Dream Day bemutatón.  A világ legnagyobb elektromosautó-gyártója, a Tesla vetélytársának tekintett vállalat által fejlesztett technológiák egyike például a mesterséges intelligencia által vezérelt Xuanji okosautórendszer, amely biztonságosabbá és kényelmesebbé teszi a járműveket, korszerűbbé válik általa például a hangfelismerés vagy az automata parkolás. BYD azon is dolgozik, hogy tenyérlenyomat-mozgásérzékelő technológiával lássa el az autóit, lehetővé téve a járművezetőknek az ajtók kulcs és távvezérlés nélküli nyitását.  A Tesla Autopilot rendszeréhez hasonlóan működő Navigation on Autopilot rendszer lehetővé teszi  a BYD-t vásárló járművezetők számára, hogy bizonyos helyzetekben levegyék kezüket a kormányról és lábukat a pedálról, és ehhez elég, ha 15 másodpercenként megérintik a kormánykereket. A rendszert csak a 41 ezer dollárnál (14 mFt) drágább autókba kerül bele szériakellékként, míg az olcsóbb BYD modellekben opcionális tartozék lesz. A rendszert már beépítették a Denza N7 EV-be, és hamarosan a BYD tulajdonában lévő YangWang márka luxusmodelljeiben is elérhető lesz.  A Warren Buffett amerikai befektető és multimilliárdos által támogatott autógyártó más érdekes és a maga nemében teljesen egyedülálló technológiákkal is előrukkolt. A YangWang U8 Gamer Editionhoz például a DJI-vel partnerségben kifejlesztette a világ első, autóba integrált dróntechnológiáját. A nagy teljesítményű drón lapos tetőcsomagtartóra emlékeztető tárolóban van elhelyezve, gombnyomásra száll fel, majd landol, miután nagy felbontású légi feltételeket készített az autós kirándulásunkról. Az integrált drón teljesen autonóm, kezeléséhez ki se kell szállni az autóból, menet közben irányítható.  Az akkumulátor cseréje és töltése is százszázalékosan automatizált, a jármű kormánykereke pedig úgy van kialakítva, hogy leválasztható a kormányoszlopról, és konzolként használható videojátékokhoz is. A BYD okosautó-technológiába történő befektetése egy időben történik azzal, hogy a vállalat nagy összegeket fektet saját teherhajóinak gyártásába. A minap az autógyártó üzembe helyezte első óriás teherhajóját, amely egyszerre hétezer autó szállítására is képes. A következő két évben a tervek szerint további hét teherhajója lesz a világ számos pontján rohamléptékben terjeszkedő, lábát Magyarországon is megvető kínai óriásvállalatnak.
Címkék: 

Videón, ahogy óriási ment a sofőr, kevésen múlt a frontális ütközés

2024.02.04.
A felvételen jól látszik, hogy az útviszonyok nagyon messze voltak az ideálistól. Nyálkás, csúszós volt minden, vélhetőleg fagypont közeli hőmérséklettel. A szemből érkező kamionos egy traktort előzött a ködben. A képre kattintva megnézheti a hajmeresztő videót Beférni esélye sem lett volna a kamerás autó előtt, ha az nem kormányozza le az útról a gépjárművet. Csupán ennek volt köszönhető, hogy az eset szerencsés kimenetellel ért véget, de nagyon kevésen, illetve a sofőr lélekjelenlétén múlott. Számos hozzászólás érkezett a poszthoz, volt, aki a kamionost védte, hogy nem cammoghat "Bécsig" a traktor mögött, más szerint a kamerás autó is gyorsabban ment annál, mint amit az útviszok talán megengedtek. Ez viszont biztos: "Az volt a szerencse, hogy nem kapkodott a kamerás autó sofőrje. Itt egy enyhe hiba is végzetes lehetett volna." Kérjük, vezessenek óvatosan! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Valamit tudnak az új vasúti hálókocsik: negyedmillióan választották az éjszakai vonatozást (képekkel)

2024.02.03.
Fotók: MÁV Az éjszakai nemzetközi vonatok választása vonzó azoknak, akik 800-1000 kilométeres távot utaznak, hiszen az éjjeli vonatút nagy része alvással telik. Az éjszakai vonatokon az utasok a 4-6 ágyas fekvőhelyes kocsikat, vagy az 1-3 ágyas hálókocsikat is választhatják, melyek egyéni utasoknak, pároknak, családoknak, de akár baráti társaságoknak is megfelelőek. Budapestet összesen 13 éjszakai járat érinti, többek között Berlin, Zürich, Brassó, Prága, Stuttgart is átszállás nélkül elérhető, míg a nyári időszakban két éjjel közlekedő vonattal az Adriára is eljuthatunk. A Magyarországot érintő járatok többsége a MÁV-START járműveivel közlekedik, ezeket tavaly több mint negyedmillióan vették igénybe. Naponta 10 fekvőhelyes és 8 hálókocsi közlekedik Utasellátó szolgáltatással a nemzetközi vonatokban Berlin, Stuttgart, Zürich és Brassó felé, továbbá nyáron 6 éjszakai kocsit Splitbe és további 4 kocsit Fiumébe és Koperbe. Az Utasellátó célú kocsik számottevő része műszaki és arculati szempontból is megújult, ezek közül kiemelendő a CAF járműsorozat külső-belső arculati modernizálása, vagy a 10-ből 6 db DWA étkezőkocsinak a teljes körű, a konyhatechnikát is magában foglaló felújítása. A vasúttársaság 22 használt háló- és fekvőhelyes kocsit szerzett be, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az egyre növekvő éjszakai utazási igényeket ki tudja szolgálni. Az utasforgalom egyenletes eloszlását dinamikus árképzés segíti, az alacsonyabb kihasználtságú vonatokra a jegyárak is olcsóbban érhetőek el. Ennek ellenére előfordul, hogy egy-egy járat már több nappal vagy héttel indulás előtt teljesen betelt, ami mutatja a szolgáltatás népszerűségét. A legkihasználtabb járat a Budapest és Zürich között közlekedő EuroNight vonat volt, amelyen tavaly közel 90 ezren utaztak, a legtöbben a fekvőhelyes szolgáltatást igénybe véve. A második legnépszerűbb járat a 2022 decemberében Stuttgartig meghosszabbított Kálmán Imre EuroNight volt összesen 60 ezer utassal. Népszerűnek bizonyult a Budapest és Berlin közötti Metropol EuroNight vonat is: a járat december óta új és rövidebb útvonalon, Drezda érintésével közlekedik, ezzel a tavalyi évben közel 50 ezren jutottak el az úti céljukhoz. A Budapest és Brassó között, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy érintésével közlekedő Corona InterCity utasforgalma is kiemelkedő volt. A vonat kapacitásbővítésének köszönhetően 61 ezer utas utazott. Ezen a járaton a nagyobb kényelem érdekében étkezőkocsi-szolgáltatást is biztosít a vasúttársaság. A nyári időszakban az egész évben közlekedő járatokat további szezonális, tengerparti vonatok is kiegészítik. A 2022-ben a The Guardian Európa 10 legjobb vasúti élményutazása közé választott Adria InterCity járattal tavaly közel 14 ezren jutottak el Splitbe, míg a Koperba és Rijekába közlekedő Retró Istria Expresszen 11 ezren utaztak a horvát és a szlovén tengerpartra. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Gyorsan, hamar egy BMW-t!

2024.02.03.
2023 utolsó napjai. Őszintén szólva nem terveztünk munkát, főleg nem a decemberi pangás után. Aztán karácsony napjaiban persze mégis jött be néhány megrendelés, nem volt mit tenni, felöltöttük a melósruhát és irány a terep. A megrendelések közül az egyiket már megénekeltem korábban, ez a volt a Lexus, amit kimentem megtapsolni. A másik feladat sokkal izgalmasabb volt. Egy BMW E91 318i kéziváltóval. Használtautó-vásárlás előtti átvizsgálás. N43B20A Nem rátenyereltem véletlenül a billentyűzetre, hanem ez a BMW egyik legátkozottabb motorjának kódja. A kétliteres négyhengeres szívómotor egy igazi betegágy, aki komolyan gondolja, hogy bajor autóval szeretne járni, egy kis utánanézéssel hamar rájön, hogy mindent, csak ilyet ne. A mi ügyfelünk mégis ilyet rendelt. A 2011-es évjáratú hármas kombi 240.000 km-t futott. Önmagában az, hogy ilyen motorral, korral és futásteljesítménnyel rendelkezik időzített bombává változtat egy ilyen kocsit: csapágy- és gyűrűkopás, olaj- és/vagy hűtőfolyadék fogyasztás, szelepszár tömítés problémák, repedésre hajlamos motorblokk és hengerfej, mind-mind jellemzői ennek a motornak. A kocsi motorjában egyébként cseréltek vezérlést. Ennél a típusnál az olajbetöltő fedél levétele után jól vizsgálható a lánc állapota, ez rendben is volt. Cserébe, amit az előbb a problémák között nem említettem, ezt a motort is utolérte a nitrogénoxid értékek problémája. Hibát hoz magára a szenzorra is, és persze borulnak a lambda értékek is. A tulajdonossal beszéltünk is erről, hogy nincs egyértelmű és hosszas vizsgálódás nélkül kideríthető oka. Egyáltalán nem biztos, hogy NOx érzékelő probléma van, inkább valamilyen keverékképzéses gond lehet a háttérben, de ezt eddig senkinek sem sikerült kiderítenie. Bármi is legyen az, még akkor is azt kell mondanunk, hogy az autó motorhibás, ha egyébként a próbaúton szépen működött a motorja. Mert ugye éppen nem áll fent a probléma. A diagnosztikai lekérdezésből azt is megtudtuk, hogy nagyjából 5.000 km-rel ezelőtt jelentkezett utoljára a hiba. Még egy kicsit a motornál maradva, érdemes egy pillantást vetni a hosszbordásszíjra is. Értem, hogy ez azért nem egy eget rengetően nagy költség, de később még jelentősége lesz annak, hogy ez is azonnali cserére szorul. Egyébként szépen volt tartva Persze körbe mértük ezt a kocsit is. A bal első sárvédő javítása akár lehetett volna csere is, mert mértünk rajta 1.000 mikron feletti értékeket is, pedig ez egy csavarozható elem. Fújták még a másik első sárvédőt is, de itt normál (plusz egy rétegnyi) értékek jöttek. Nem úgy a jobb hátsó sárvédőn, ahol szintén bőven ezer fölötti rétegek vannak. Ettől önmagában egy hátsó sárvédőn nem kell megijedni, mert ezt az elemet nem lehet csak úgy lekapni, szóval elég gyakori, hogy ilyen, vagy még cifrább értékeket mérhetünk. Hanem a minőség már más kérdés. Minden javított elemen voltak esztétikailag kifogásolható részek, de különösen a jobb hátsó sárvédő volt, csíkos, szemetes, matt és narancsbőrös. Annyira csúnya volt a felület, hogy nem is értettem, az ügyfél szeme miért nem akadt bele azonnal. Jobb híján a verdiktnél csak annyit tudtam erre mondani, hogy sajnos ez nagyon csúnya és vagy megtanulnak együtt élni vele, vagy jöhet a telifény vagyonokért. Kell két gumi A hátsó abroncsok elég jó állapotban voltak, mert ezeket nemrégiben cserélték. A 2022-es gyártású Goodyear gumik 5-6 mm profilmélységet hoztak. Sajnos az első abroncsok cseréjére már nem jutott pénz, így ott a cserehatárig kopott, nagyjából 2 mm-es 2019-es papucsok maradtak. Nyilván ezek sem maradhatnak tovább, de legalább a jobbik pár volt a hátsó tengelyen. És zárul a próbakör Imádom, amikor minden jelenlévő eljön a próbakörre. Nem viccelek, rajtam kívül beszállt az ügyfél, a barátnője és persze a tulajdonos is. Nem baj, legalább kibukik, ha lóg a hátsó csapágy. A kocsi még megbuggyantva is szépen gyorsult és jól vette a fekvőrendőröket is. Nem is nyúztam tovább, mentünk vissza a parkolóba. Azért feltűnt, hogy kicsit nyúlik a kuplung, úgyhogy alig vártam már az egyszerű, de annál hatásosabb kuplung vizsgálatot. 5. sebesség álló helyzetben kapcsol, 2-3k-s fordulat és viszonylag gyors kuplung felengedés. Jól sejtettem. A motor semmilyen fulladást nem produkált, cserébe átható kuplungszag árasztotta el a parkolót. A kocsi alatt gyakorlatilag nincs kuplung. Pedig a kocsi sürgős lenne A fiatal pár, aki megrendelte a vizsgálatot, a karácsonyi ünnepekre utazott haza Spanyolországból és az volt a terv, hogy saját autóval mennek vissza. Ezért volt olyan sürgős az átvizsgálás is. Említettem, hogy beszélgettünk a vásárlás előtti használtautó-vizsgálat eredményéről. Amikor a kuplungproblémához értünk az ügyfél megkérdezte: Mennyi idő kicserélni a kuplungot? Itt éreztem, hogy rendet kell tennem a fejében. Mert tegyük fel, hogy a két ünnep között valahol nagy nehezen bevállalják a BMW kuplungcseréjét. Mivel ők január első napjaiban szerettek volna útra kelni, megkérdeztem mi van akkor, ha mondjuk elsőre nem jó alkatrészt rendelnek a kocsihoz, vagy a leszállított alkatrész hibás? Mi van akkor, hogy ha valamiért nem sikerül a kuplungcsere és a kocsi ráz, vagy egyéb baja van a szerelés után? Mi van akkor, hogy ha javítás közben még kiesik egy-két csontváz a szekrényből. Egy 12 éves autónál kizárt dolognak tartom, hogy azzal közvetlenül a megvásárlást követően el merjek indulni egy két és fél ezer kilométeres útra. (Pláne egy ilyen hosszbordásszíjjal.) Még akkor sem szabad ezt megtenni, ha egy vásárlás előtti helyszíni állapotfelmérés nem hoz különösebb problémát. Vásárlás után még egy sokkal fiatalabb autót is el kell vinni a szervizbe, ahol tüzetesen átnézik. A fényképezőgépem meg ottmaradt A szemle végén a fotóstáskámat a BMW csomagtartójába tettem és mint aki jól végezte dolgát indultam tovább. Csak később esett le, hogy az egyáltalán nem értéktelen munkaeszközöm nincs meg. Hívtam az eladót, aki biztosított, hogy megvan a cucc, este oda is tudja adni, mert jönnek be a városba bulizni. Így nyertem még egy utat a 18. kerületbe, de ha már ennyire rendes volt a srác, felajánlottam nekik, hogy beviszem őket a városba. Így kocsikáztunk még éjnek idején is az eladóval és cimboráival: remélem jól sikerült az estéjük. A kocsit az ügyfelem nem vette meg. Próba szerencse alapon rendelt még egy Ford Mondeo Turnier-t is, de azt már nem én, hanem egyik kollégám vizsgálta meg. Amúgy turbóhibás és kuplung munkahenger gyanús volt. Mivel semmilyen visszajelzést nem kaptunk tőlük, nem tudjuk, hogy végül mivel és hogyan mentek vissza Spanyolországba. Minden esetre apám régi mondása most is igaz lett volna, ha belevágnak vizsgálat nélkül ebbe az autóba: Kisfiam, kapkodva csak besz@rni lehet… Ha Te is használtautó-vásárlás előtt állsz kattints ide a segítségért! További autós tartalmakért pedig kövesd az Autószektor Facebook oldalát!

Rekordok éve volt 2023 a 97 éves Volvónak

2024.02.03.
A 708 716 autóval elért új értékesítési rekordnak köszönhetően a bevételek 21 százalékkal 399,3 milliárd svéd koronára emelkedtek a 2023-as teljes évben – adta hírül a gyártó. A közös vállalatok és társult vállalkozások nélkül számított 25,6 milliárd svéd koronás működési eredmény 43 százalékos növekedést jelent 2022-höz képest. A közös vállalatok és társult vállalkozások nélküli működési árrés 6,4 százalékos lett, szemben a 2022-es 5,4 százalékkal. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A Honda újra Európában gondolkodik

2024.02.03.
A Honda szóvivői nem sokkal azután, hogy a Las Vegas-i Consumer Electronics Show-n a márka bemutatta tervezett elektromos járműveinek következő generációját, elárulták: továbbra is nyitottak arra, hogy a gyártást visszahozzák Európába. A japán autógyártó korábban az Egyesült Királyságban, egy swindoni telephelyen gyártott járműveket Európában. Az üzemet azonban 2021-ben bezárták a villamosítással járó jelentős kihívásokra hivatkozva, és a cég bejelentette: a gyártási tevékenységet azokra a régiókra összpontosítja, ahol nagy értékesítési volumenre számít. A CES-en az Auto Expressnek nyilatkozva Toshihiro Mibe, a Honda vezérigazgatója elmondta, hogy a swindoni telephely bezárását jelenleg is ésszerű döntésnek véli, de nyitottnak mutatkozott arra az ötletre, hogy a jövőben visszahozzák a gyártást Európába. "Az akkori döntés helyes volt. A jövőben a Honda a világ többi részén gyártott autókkal lesz aktív a [európai] piacon" - mondta. Arra a direkt kérdésre, hogy a gyártás visszatérhet-e Európába, Mibe így válaszolt: "Lehetséges, de egyelőre az európai exportot tervezzük. Még semmi sincs eldöntve". A Honda az elektromos járművek új korszakába merészkedik az új 0 Series EV-családdal, amelynek élén a Saloon EV Concept szériaváltozata áll majd. A vállalat szerint a koncepció 90%-ban tükrözi a későbbi szériamodellt, és ehhez csatlakozik majd egy pár SUV, egy sportautó és egy megfizethető, a jelenlegi Honda Jazzhez hasonló méretű EV. A vállalat kissé lassan vezette be az EV-ket a teljes kínálatában, különösen a Hyundai-hoz és a Kia-hoz képest. Persze, ott volt a Honda e, de az csak egyes piacokon volt elérhető, és soha nem fogyott különösebben nagy számban. A General Motors-szal közösen kifejlesztett Prologue talán a legmeggyőzőbb új EV, de ez még nem került a vásárlók elé.

Tengeri csaták miatt késhet egyes autók legyártása

2024.02.03.
Nem várható jelentősebb áremelkedés az új személyautók európai piacán a jemeni húszi lázadók támadásai okozta vörös-tengeri szállítási fennakadások miatt - áll a Fitch Ratings Londonban bemutatott szektorelemzésében. A nemzetközi hitelminősítő szerint semmiképpen sem valószínűsíthető az új autók árának olyan mértékű megugrása, mint amilyent a koronavírus-járvány után kialakult félvezetőhiány okozott Európában. A Fitch szakértői közölték: várakozásuk szerint a gyártók "lenyelik" a megnövekedett tengeri fuvarozási költségeket. Jóllehet a konténeres szállítási díjak januárban több mint kétszeresen haladták meg a novemberit, így is 60 százalékkal elmaradnak a 2021-ben mért legutóbbi csúcstól. A logisztikai költségek emelkedését valószínűleg ellentételezi a nyersanyagárak csökkenése, ez korlátozza a gyártók haszonkulcsára gyakorolt hatást - áll a Fitch elemzésében. A hitelminősítő szerint akár húsz nappal is megtoldhatja a gyártási menetrendeket a tengeri szállítmányozás átterelése a Szuezi-csatornától a Jóreménység fokát érintő, Afrikát megkerülő útvonalra, ez három naptól két hétig terjedő időtartamú leállásra kényszerít néhány európai gyártót. Az ebből eredő termeléskiesés elérheti a tízezer járművet; ennek legnagyobb része a Teslára jut. A Fitch Ratings szerint azonban valószínűtlen, hogy mindez megszüntetné az új autók piacán kialakult túlkínálatot. Az európai gyártók raktárkészletei ugyanis 10-20 százalékkal növekedtek 2023-ban a beszállítói hálózatokban kialakult szűkös keresztmetszetek enyhülésének hatására, és a raktárkészlet-helyzet javulása több mint elégséges az átmeneti termelési leállás áthidalására - áll a Fitch Ratings pénteken bemutatott szektorelemzésében. A cég szerint az elektromos autók európai piacán lassíthatja ugyan az árak csökkenésének folyamatát az importjárművek - különösen a kínai gyártmányok, illetve a Sanghajban készülő Tesla-modellek - átmeneti hiánya, ez a helyzet azonban valószínűleg rövid ideig tart, és nem befolyásolja az elektromos autók egyébként is csökkenő fogyasztói keresletét olyan európai piacokon, mint például Németország. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Tíz éven belül a Toyota helyébe lép a BYD

2024.02.03.
A 2023 negyedik negyedévében eladott több mint 520 ezer elektromos autóval a kínai BYD autógyártó az amerikai listavezető Teslát letaszította a globális trónról - a hír megdöbbenést váltott ki az iparágban. Elon Musk vállalata ugyanebben az időszakban 484 ezer 507 járművet adott el a végfelhasználóknak. Éves szinten azonban még mindig az amerikaiak voltak előrébb. A Tesla még mindig az első számú elektromos autó az Egyesült Államokban, ahol a BYD nem képviselteti magát, mert magas importvámokkal kellene megküzdenie. Ferdinand Dudenhöffer autóipari szakértő szerint szerepcsere zajlik ma az autóiparban. Az autógyártók többsége csak autót szerel össze, valójában a technológiai óriások beszállítóivá váltak. Utóbbiak felelnek az autó ökoszisztémájáért és intelligenciájáért. - A fémlemezek hajlítása kezd unalmassá válni - mondja Dudenhöffer. Az iparág legnagyobb átalakulása küszöbön áll Európa legnagyobb autógyártója, a Volkswagen is érzi, hogy a BYD alacsony áraival felrázza a kínai- és hamarosan a globális piacot. Évtizedeken át a németek voltak a piacvezetők Kínában. Idén azonban a BYD gyors növekedésével megelőzte a németeket. Ez annak is köszönhető, hogy elektromos autóikat, például az ID.3-at kezdetben nem fogadták jól Kínában. Ennek következtében a VW-nek jelentősen csökkentenie kellett az ID.3 árát, hogy fellendítse az eladásokat. - A BYD körülbelül tíz éven belül a Toyota helyébe lép - véli Dudenhöffer. A japán vállalat jelenleg a világ legnagyobb autógyártója. Ráadásul új versenytársak érkeznek: a Xiaomi és a Huawei más vállalatokkal együttműködve saját elektromos autómodelleket dobtak piacra, illetve a Huawei esetében márkát hoztak létre. Ferdinand Dudenhöffer iparági szakértő szerint ez a meglévő autógyártókat tisztán összeszerelő üzemekké változtathatja, míg az autó számára fontos szoftverek a technológiai cégektől származnak. - Úgy tűnik, hogy az iparág legnagyobb átalakulásának vagyunk tanúi. A szoftveralapú jármű a jövő járműve. Ez azt jelenti, hogy a jövőben hangvezérlő rendszerek lesznek a járműveinkben. Lesz félautonóm vezetés. Lesz ez az intelligens pilótafülke, amely szórakoztatja az embereket, amely információkat ad az embereknek. És mindezek nagy része Kínából érkezik. A kínai technológiai vállalatok gyakran jobbak és gyorsabbak, mint a mi technológiai vállalataink - magyarázza az interjúban Dudenhöffer. Az akkumulátoriparnak is új otthona van Kínában. A legnagyobb akkumulátorgyártók, a CATL, a Gotion, az EVE Power és sokan mások mind kínaiak. Ez azt jelenti, hogy az akkumulátoripar hangsúlya Dél-Koreáról (a Samsung, LG) áttevődik Kínára. - A szakértelem ott van, a mérnökök ott vannak, az elektrokémia ott van. Ezek a legjobb feltételek, így most egy olyan évtizedbe lépünk, amelyet én kínai évtizednek neveznék. Az amerikaiak - a General Motors, majd a Ford -, a japánok, a koreaiak után most úgy tűnik, eljött a kínaiak ideje - mondja a szakértő. - Kína az elektromos autók legnagyobb, a világ legnagyobb piaca. Tavaly jóval több mint ötmillió járművet adtak el. Ott lehet bekerülni az úgynevezett mérlegekbe. Ott ki lehet terjeszteni a költségelőnyöket. Ott van pénz az akkumulátorgyártók, a szoftver- és technológiai cégek innovációira - teszi hozzá Dudenhöffer. Mennyire veszélyes Kína iparpolitikája? A kínai növekedési modell a jövőben újabb és újabb kereskedelempolitikai konfliktusokba sodorja az ázsiai szuperhatalmat a Nyugattal. Ennek oka, hogy a világ USA után második legnagyobb gazdaságában a gyenge belső kereslet azt jelenti, hogy a kínai államilag támogatott vállalatok olcsó termékekkel árasztják el a külföldi piacokat. A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) korábbi vezetője, Pascal Lamy szerint ez a megközelítés újabb kereskedelmi konfliktusok garanciája. - Ez nem fenntartható. A túlkapacitás elkerülhetetlenül problémához vezet - mondja a szakértő, aki jelenleg a China Europe International Business School professzora. Ennek hátterében az áll, "hogy a kínai termelési rendszer egy részét nem a piaci magatartás határozza meg, hanem a Kínai Kommunista Párt által ellenőrzött beruházások". Ez a fejlődés számos ágazatban megfigyelhető, például az acéliparban, az elektromos autókban, az akkumulátorokban és a napenergia-iparban. Az Economist Intelligence Unit (EIU) elemző és tanácsadó cég feltételezi, hogy a kínai akkumulátorgyártási kapacitás 2027-re négyszeresen meghaladja a keresletet. Az Európai Unió ugyanakkor arra törekszik, hogy csökkentse az európai iparnak a zöld átmenethez szükséges anyagok és termékek tekintetében Kínától való nagyfokú függőségét. Támogatja a saját akkumulátorgyártás fejlesztését. Ha a kínai gazdaság a következő tíz évben évente 4-5 százalékkal növekszik, Kína részesedése a globális beruházásokból 33-ról 38 százalékra nőhet. Ez Michael Pettis, a Carnegie China vezető munkatársának becslése. A feldolgozóiparban a globális termelésből való részesedése 31 százalékról 36-39 százalékra emelkedne. A többi nagy gazdasági területnek ekkor megfelelő veszteségeket kellene elszenvednie, ami komoly kereskedelmi és gazdasági konfilktusokat eredményez. A jelent már Kína határozza meg az európai autóiparban és úgy tűnik, hogy a jövőt még inkább.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója