Világcsúcstartóként harangozták be a kínaiak az új luxus SUV-t

2023.01.12.
A két ünnep között került sor a kínai Nio EC7 elektromos autó nemzetközi bemutatójára. Az újdonságot a világ legaerodinamikusabb crossovereként harangozták be – írja a carsweek.ru. A Nio EL7 kínai luxus crossover várhatóan jövőre kerül forgalomba Európában. Az EC7 Kínában "zászlóshajóként" debütál majd középkategóriás crossover kupéként. Az autó  4968 mm hosszú, 1974 mm széles és 1714 mm magas, tengelytávja pedig 2960 mm. Ennél is fontosabb azonban, hogy a crossover légellenállási együtthatója mindössze 0,23, így a cég szerint kategóriájában a legaerodinamikusabb a világon. Erejét egy kétmotoros elektromos hajtásrendszer adja, amelynek maximális teljesítménye 644 lóerő (480 kilowatt), nyomatéka 850 Nm. Ez elegendő ahhoz, hogy mindössze 3,8 másodperc alatt gyorsuljon 0-ról 100 km/h-ra. A crossover 75, 100 vagy 150 kWh-s akkumulátorral rendelhető, 490 és 940 km közötti hatótávolsággal. Az EC7 alapfelszereltségéhez tartozik a dupla táblás hang- és hőszigetelő üvegből készült óriási panoráma üvegtető. A Nio elektrokróm (EC) technológiája öt állítható fokozatot biztosít, lehetővé téve a természetes fény beáramlását, de szükség esetén a tökéletes fényszűrést is. A további finomságok közé tartozik a háromzónás klímaberendezés, a 23 hangszórós prémium audiorendszer és a fűthető hátsó ülések. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Súlyos tömegbaleset történt éjjel az M1-esen

2023.01.12.
A tatabányai és a bicskei hivatásos, valamint önkéntes tűzoltók áramtalanítják a járműveket és kiszabadítják az elakadt gépkocsit. Az OKF közlése szerint a helyszínre a mentők is kiérkeztek. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták a főváros felé vezető oldalon - írja az MTI.  
Címkék: 

Gondolatjel - "Önvezető autó"

2023.01.11.
Tévedni, hibázni, emberi dolog, elkerülhetetlen. Autóvezetésben baleseteket, személysérüléseket, emberhalált, anyagi kárt okoz. Ráadásul volán mögött ücsörögni nagyon unalmas, sőt frusztráló rutinfeladat lehet. Mindezt kiváltani hivatott a kameráival, radarral, lidarral „látó”, és mesterséges intelligenciájával „gondolkozó”, a szabályokat betartó, forgalmi helyzeteket felismerő és megfelelően kezelő, kiválóan tájékozódó gépjármű. Létrehozásához Elon Musk formátumú látnoki egyéniségek mellett, nagyon magasan képzett, kiváló természetes intelligenciájú szakemberek sok-sok munkájára és jelentős ipari, financiális háttérre van szükség – büszkék lehetünk, hogy e szakterületen hazánk a világ élvonalába tartozik, a Continental budapesti Mesterséges Intelligencia Fejlesztő Központjával, és olyan cégekkel, mint az aiMotive és a Commsignia. Minek ekkora felhajtás, ráfordítás, kérdezheti egy nagyszülő, mikor unokáim már régóta közlekednek önvezető autóval? Hogyhogy, netán korszakalkotó ifjú zsenik gondolták ki, barkácsolták össze? Egyáltalán nem – a kocsi teljesen közönséges, csak elkényeztetett utasai nem látják volánja mögött a vezető személyt. Az egész úgy működik, hogy odagurul a nagyszülő felvenni unokáját, elvinni különórára, sportolni, vidéki kollégiumba, vagy akárhová. Kötögetve, olvasgatva kivárja programja végét, majd hazaviszi, amikor a tini vagy fiatal huszonéves egyetlen köszönő szó nélkül pattan ki a kocsiból. De nemcsak az idősebb nemzedékkel viselkedik így, hanem szüleivel is. Neveletlen, netán bunkó? Meglehet, de nem itt a lényeg, hanem szelektív vakságában. Ő csak annyit vett észre, hogy megjelent, elszállította egy verda, de nem vette észre az idejét rászánó, a volánnál ülő felmenőjét, mintha csak a láthatatlan ember lenne – „magától” forgott jobbra-balra a volán, járt fokozatról-fokozatra a váltókar, talált el céljához a kocsi. Tehát saját érzékelése szerint „önvezető autóban”, „egyedül” utazott a fiatal, így hát nem is volt megköszönni valója senkinek. Máskor is bántóan veszik levegőnek a velük kedveskedőket: egyetlen köszönő szó nélkül, úgy vesznek birtokba születésnapi, karácsonyi ajándékot, mintha utcán találták volna, illetve még nagy lakliként is naivan hinnék, hogy Jézuska angyalkái hozták. Az ajándékozó meg eltűnődhet: ugyanennyi hatást váltott volna ki, ha kukába dobja, amibe szívét-lelkét beleadta, de mennyivel több örömmegnyilvánulást kaphatott volna vissza egy vadidegen hajléktalantól! Senkit sem szeretnék elmarasztalni vagy felmenteni, csak jelenségekre mutatok. A digitális korszak, a közösségi média, a Facebook, az Instagram, a TikTok idézett elő óriási változást az örökké ezeken a portálokon és az okostelefonon lógó korosztályban. Rengeteg virtuális ismerősük lett, de kevés igazán emberi kapcsolatuk. Három percnél tovább nem tudnak, akarnak odafigyelni valakire, valamire. Lelkileg elsivárosodtak, érzelmi intelligenciájuk nagyon szegényes, szinte alig jobb, mint egy számítógépé, okostelefoné, önvezető gépkocsié. Néha úgy tűnik, mintha enyhe fokú autista lenne egy egész korosztály – nem érti és kezelni sem tudja mások (sőt akár saját) igényeit, érzéseit. Nyugaton már idősek elleni rasszizmusról (Altersrassismus) írnak, beszélnek. Technológiai eszközeinknek nagyon sok a gyakorlatias előnye, de egyéni mérlegelés kérdése, hogy ennél nagyobbnak vagy kisebbnek tartja valaki a humánumban megnyilvánuló hátrányt – miközben gépek egyre emberibbek, emberek egyre gépszerűbbek lesznek. Mivel nagyon sokakat érintő kortünetről van szó, megpróbálom laikus (nem pszichológus vagyok, hanem autógépész-mérnök) gondolataimmal beindítani másokéit. Lehet örökösen megbántódni, elszomorodni, hogy örömszerzőnek szánt kezdeményezéseinkre nem érkezik válasz, nincs kölcsönösség. Akár bele is keseredhet valaki, ami látszhat rajta, és tovább rontja a helyzetet. Vegyük észre, hogy magunk is hibásak vagyunk e fiatalok elrontásában, egyéniségük torzításában, mert éveken keresztül folytattuk kiszolgálásukat, kedveskedéseinket, bármi viszonzás nélkül. Ősi, atavisztikus gondolkodásminták alapján lecsapódhat ez bennük úgy is, hogy alattuk áll a rangsorban, aki egyoldalúan, örökké kiszolgálja őket, akár le is nézhetik. Nem kell haragudni rájuk, mert jórészt egy elembertelenedő korszak öntudatlan létrehozói, egyben áldozatai. Ne zárjuk ki őket szívünkből, szeressük tovább családtagjainkat, fogadjuk el olyannak, amilyenek. Alkalmazkodjunk hozzájuk, az idősebb élettapasztalatával, bölcsességével, de elengedve jellemkárosító túlajnározásukat, állítsunk le egyoldalú gesztusokat, mert ha nincs mit megköszönni, nem bánthat egy-egy szó, mosoly elmaradása. Ne legyünk „láthatatlan” sofőrök „önvezető” autóban, mert aki beleszürkül e megalázó szerepbe, aligha veheti rossz néven, ha ekként kezelik. Ne csak autónkat vezessük természetes intelligenciánkkal, hanem családi életünket is! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Sokkoló fotók: traktorral ütközött és meghalt egy motoros Tolnában

2023.01.11.
A mezőgazdasági jármű egy kereszteződésben balra akart kanyarodni, a mögötte érkező motoros a szerelvény két pótkocsija közé hajtott - írták. Komlósiné Kiss Anett, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a motort vezető 30 éves, előszállási férfi a gyors orvosi segítség ellenére a helyszínen meghalt. Fotók: Donka Ferenc - MTI A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszon félpályás forgalomkorlátozás van. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Életfogytig tartó vezetési tilalom és jövedelem alapú bírságolás - Olaszországban

2023.01.11.
Mivel 30 éve alig változott az olasz KRESZ, itt az ideje azt megreformálni – mondta Matteo Salvini és egyből példákat is hozott arra, mi várható. A javaslatok között szerepel: a kötelező alkoholszonda az autókban, a jövedelem alapján megállapított közúti bírságok, a középiskolákban heti egy közlekedésbiztonsági óra bevezetése, hogy a fiatalok felkészüljenek a jogosítvány megszerzésére, a jogosítvány megszerzése után, az évek során a járművezetőknek rendszeres, tudás-felfrissítő tanfolyamok, egy olyan elektronikus vezérlés, amely megakadályozná a jármű elindítását, ha a biztonsági övek nincsenek bekötve, valamint a legsúlyosabb közlekedési szabálysértésekre vonatkozó szankció, ami a vezetési jogosultság élethosszig tartó visszavonásáról szól, ugyanis Salvini szerint „aki részegen vagy drog hatása alatt vezet, az potenciális gyilkos". Várhatóan már a jövő héten tárgyalnak az autópálya-szabályzat frissítéséről. Forrás: tg24.sk.it További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Napi cukiság rovatunk bemutatja: rendőrautóval érkezett a bölcsibe Áden

2023.01.11.
A már most elhivatott fiatalember a család legifjabb tagjaként szüleivel és nagytesójával él egy Pest vármegyei településen. A szomszédos község bölcsődéjébe jár, január 9-én reggel olyan felfordulást okozott, amit bizonyosan nem felejti el, aki látta. Történt ugyanis, hogy Áden apukája gondolt egyet és azt kérte a Pest vármegyei rendőröktől, hogy születésnapján autóztassák meg a speciális járgányokért rajongó kisfiát. Így esett, hogy két jól megtermett egyenruhás érkezett otthonukba kora reggel. Míg a bevetésre kész járgány az utcán parkolt, a rendőrök „megrohamozták” a házat és az ifjú ünnepelt ébredéséig feldíszített lakásban üdvözölték az álmos szemekkel előbújó, meglepett és megszeppent kisfiút. A dekoráció is egyértelművé tette, olyan helyre toppantak, ahol az apróságok - finoman szólva is - élénk érdeklődést mutatnak a rendőrség és főként a rendőrautók iránt. Az első döbbenet után jöhetett az üdvözlés, a köszöntés, az ajándékok átadása, majd a hab a tortán: irány a bölcsőde, rendőrkocsival! A célállomásig megtett 15 kilométer pillanatok alatt elröppent, nem titok, a csoportszoba helyett Áden legszívesebben az autóban töltötte volna az egész napot. Ráadásul aznap ő volt a legmenőbb a bölcsiben. Váljon minden álmod valóra, Áden! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Autóipari részvényárfolyam áttekintő

2023.01.11.
A legismertebb autóipari részvény kétségtelenül a Tesla. Jelenleg 118 dolláros árfolyam körül mozognak, ami jelentős visszaesés ahhoz képest, hogy milyen magasságokban is járt a Tesla részvények értéke. Elon Musk kalandjai a Twitternél, és népszerűségének részleges elvesztése megütötte az autógyártó árfolyamát és kérdéses, hogy valaha visszatalál a korábban látott többszáz dolláros szintre.  Befektetői elemzések szerint érdemes lehet régi, nagy hagyományokkal rendelkező autógyártókba fektetni, mint például a Ford, a Volkswagen-csoport vagy éppen a Stellantis. A Ford rengeteget fektetett az elektromos autózásba és övék az Egyesült Államok legkelendőbb autója, az F150, amelynek már elektromos verzióját is piacra dobták. A Volkswagen és a Stellantis egyaránt számos márkát forgalmaz és mindkettő igen jó esélyekkel vág neki a következő éveknek. Bár a Toyota a többieknél lassabban haladt az elektromos autók felé, de 2022-ben végül ők is elindultak ezen az úton. Korábban elsősorban hibridjeikkel tűntek ki, ráadásul már hidrogénes modelljük is van. A Toyota teljes elektromos járműkínálata, amely magában foglalja a hibrideket és az akkumulátoros elektromos járműveket is, várhatóan a tavalyi 28%-kal szemben az idei szállítások mintegy 29,5%-át teszi ki. A Toyota vezető szerepet tölt be az iparágban a szilárdtest-akkumulátorok fejlesztésében is, amelyek növelik a hatótávolságot és csökkentik a töltési időt, miközben biztonságosabbá teszik az elektromos járműveket. Ha a vállalat képes szilárdtest cellákat nagy méretekben gyártani és telepíteni, az előnyhöz juttathatja a Toyotát és a befektetőik is jól járhatnak. Szintén jó választás lehet a kínai BYD Vo. Az elektromos- és hibird autókat gyártó vállalatba a legendás befektető, Warren Buffet is beszállt. A gyártónak számos modellje van már most is, és még több bemutató várható tőlük a jövőben. Egyre több piacon jelennek meg Európában, várhatóan csak idő kérdése, hogy Magyarországon is. 2022-ben nagyjából 2 millió autót értékesítettek, a cél idénre a 4 millió. 2023-ban várhatóan enyhül a félvezetők hiánya okozta ellátási probléma, ami Európában a gazdasági nehézségek miatt nem feltétlenül vezet majd az eladások emelkedéséhez, de ha a világ más területein ki tudják szolgálni a keresletet az autógyártók, minden bizonnyal jó év áll az autóipar részvényárfolyamai előtt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Mennyibe kerül egy húszéves Mercedes fenntartása?

2023.01.11.
Rusznák András igazságügyi járműszakértő lesz podcast csatornánk legújabb részének vedége, akitől azt is megkérdezem, hogy mi a legdrágább beavatkozás, amikor hozzá kell nyúlni az autóhoz: -a karosszéria? -a motor? - vagy az egyéb apró cseprő dolgok (elektronika, kopó-fogyó alkatrészek)? És persze a kérdés: megéri? Mit adhat egy ilyen autó, amit a mai nem? Csütörtök este 8 órakor: HangZóna! Várjuk önt is az Autószektor PODCAST csatornáján! A korábbi adások itt találhatóak: https://www.autoszektor.hu/hu/podcast  
Címkék: 

A tervezettnél jóval több fiatal juthat ingyenes európai vonatbérlethez

2023.01.11.
Ujhelyi István bejegyzésében azt írta, az Európai Unió (EU) a tervezettnél jóval több ingyenes InterRail-bérletet oszt szét a DiscoverEU-program idei első eredményhirdetése során, így ebben a fordulóban több mint ezer magyar fiatal juthat végül hozzá az Európában felhasználható vonat-jegyekhez; ez majd háromszázzal több jegy az eredetileg tervezettnél. A közlemény szerint a program kiemelkedően sikeres, Magyarországon is minden alkalommal sokszoros a túljelentkezés, aminek köszönhetően idén a tervezett kvótánál 13 ezerrel több jegyet osztanak szét a pályázók között, amit egy másik uniós keretprogram megmaradt költségvetésének átcsoportosításából fedeznek. Így a mostani pályázati fordulóban a több mint 161 ezer jelentkező közül majdnem 48 ezer európai 18 éves fiatal jut végül utazási lehetőséghez. Ők akár harminc napon át utazhatnak majd 2023 márciusa és 2024 februárja között az előzetesen általuk megadott pályázati útiterv alapján - írta Ujhelyi István. A politikus tájékoztatása szerint 2018 nyara óta több mint 916 ezer fiatal adott be jelentkezést a programra, közülük pedig több mint 212 ezren jutottak hozzá az ingyenbérletekhez. Magyaror-szágról eddig mintegy 24 ezren jelentkeztek a különböző fordulókra, közülük 4600-an körbe is tudták, illetve tudják utazni Európát - fűzte hozzá az EP-képviselő. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Az olasz benzinkutaknak fel kell tüntetni a hatósági árat is

2023.01.11.
A benzinkutak kijelzőtábláinál azt az úgynevezett literenkénti árátlagot is ki kell írni, amelyet a környezetvédelmi minisztérium határoz meg naponta. Így a fogyasztók azonnal látják a különbséget a tárca által kalkulált összeg és a kútnál értékesített üzemanyag pillanatnyi ára között. Az intézkedést nem teljesítő kutak üzemeltetői pénzbírságot kockáztatnak, ha pedig többszörösen megsértik a rendelkezést, a hatóságok felfüggeszthetik az állomás tevékenységét hét naptól akár kilencven napig terjedő időszakra. A kutak ellenőrzését a helyi prefektúrák végzik a pénzügyőrséggel együttműködésben. A kormány egy úgynevezett riasztási bizottság létrehozásáról is döntött, amelynek az üzemanyagárak ellenőrzés alatt tartása mellett feladata lesz az árak okozta esetleges feszültségek kezelése is. A tervek között szerepel az autósztrádákon értékesített üzemanyag felső árhatárának megszabása is. A Meloni-kormány kedd este vezette be a törvényerejű rendeletet, miután az ünnepek alatt számos olaszországi kútnál az üzemanyagár hirtelen literenként két euró fölé emelkedett. December utolsó napjaitól a benzin ára literenként közel húsz eurócenttel nőtt. A kormányülés előtt Giorgia Meloni Giancarlo Giorgetti gazdasági miniszterrel, valamint a pénzügyőrség parancsnokával, Giuseppe Zafarana tábornokkal egyeztetett. A rendeletet részletező közlemény szerint a kormány az üzemanyagárak átláthatóságát akarja elérni az alkalmazott árak ellenőrzésének megerősítésével. A kútüzemeltetőket tömörítő szövetség (Faib) elnöke, Giuseppe Sperduto szerint nem helyes "spekulánsokként" feltüntetni az üzemanyagtöltő állomásokat, miután az árak azt követően emelkedtek, hogy a kormány megszüntette a korábbi állami támogatási rendszert. A Faib azonnali egyeztetést sürgetett a kormánnyal. Az ukrajnai háború tavaly februári kirobbanása után az akkori - Mario Draghi vezette - kormány literenként 0,30 euróval csökkentette az üzemanyagra kivetett adók mértékét. A kedvezményt ősszel a felére csökkentették, majd január elsejétől a Meloni-kormány eltörölte. A környezetvédelmi minisztérium adatai szerint a benzin literenkénti fogyasztói árának több mint felét az adók teszik ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója