2020-ban érkezhet az önvezető Lexus

2017.11.06.
A világ vezető prémium hibrid gyártójaként is emlegetett, modelljeinek legendás megbízhatóságáról, és az azokban bemutatkozó forradalmi, jövőbemutató technológiákról ismert japán prémium autómárka évek óta dolgozik azokon az integrált biztonsági rendszereken, amelyek hozzájárulhatnak egy olyan világ megteremtéséhez, amelyben nem történnek halálos közlekedési balesetek: a Lexus minden ember számára biztonságos és kellemes közlekedést szeretne biztosítani, ezért nagy erőkkel fejleszti az önvezető autók technológiáit. A környezetbarát hibrid és hidrogén üzemanyagcellás technológiák élharcosának tekintett autógyártó (amely a világ egyetlen autómárkája, amelynek minden modellje elérhető hibrid hajtással) a járműautomatizálás terén is megelőzi versenytársait. Zászlóshajója, az LS luxuslimuzin nemrégiben bemutatott legújabb generációja is több olyan világelső aktív bizonsági technológiát kínál (a Lexus Safety System +A csomag részeként) amelyek már az önvezető technológia előszobájának tekinthetőek. Így például már a mostani modellben is elérhető a gyalogosok észlelésére is képes aktív kormányzási asszisztens, amely (világelső technológiaként) segít elkerülni azokat az ütközéseket és gázolásokat amelyek már nem előzhetők meg kizárólag automatikus fékezéssel, valamint az első keresztirányú forgalomfigyelő, ami a kereszteződésekben fenyegető ütközésre figyelmezteti a vezetőt. Ha a gyalogosészlelés gázolásveszélyt feltételez, animációval jelzi a gyalogos helyzetét és irányát a Head-Up Display által kivetített nagyméretű, színes képen, így a vezető ösztönösen azonosítja a veszélyhelyzetet. Az aktív kormányzási asszisztens felismeri, ha egy gyalogos az autó elé készül lépni, és felméri, hogy a gázolás elkerülhető-e kizárólag fékezéssel, ha nem, akkor a rendszer a vezető riasztása és a fékek működtetése mellett automatikus kormányzással is közbeavatkozik, segítve a gázolás elkerülésében vagy a baleset súlyosságának enyhítésében. A Lexus LS-ben megtalálható sávkövető asszisztens már ma is kormányzással tartja az autót a kijelölt sávban, amikor az adaptív sebességtartó automatika működik. Amellett, hogy kamerával figyeli a sáv vonalvezetését, az elöl haladó jármű nyomvonalát is ellenőrzi, így az autót akkor is a sávban tartja, ha nem láthatók megfelelően az úttestre felfestett felezővonalak, illetve araszoló forgalomban is, amikor a járművek nagyon kis távolságban követik egymást. Ha ez nem volna elég, az útkereszteződésekben bekövetkezett ütközések elkerülését segítő FCTA az első keresztirányú forgalmat ellenőrzi. A világon elsőként alkalmazott rendszer egy előre tekintő radarral működik, és figyelmezteti a vezetőt, ha a nehezen belátható kereszteződésben egy másik jármű közeledik oldalirányból. A figyelmeztetés az LS nagyméretű HUD-képén jelenik meg. Ha az LS a közelítő járművet figyelmen kívül hagyva továbbhalad, a multi-információs képernyőn is felvillan a figyelmeztetés, és hangjelzés szólal meg. A modellben emellett már most működik a parkolássegítő fékezés (álló tárgyak, hátulról közelítő autók, hátul megjelenő gyalogosok elkerülésére): parkolás közben a vezetőnek rengeteg dologra kell ügyelnie, járművek érkezhetnek a holttérből, gyalogosok jelenhetnek meg az autó mögött – és akkor még nem beszéltünk a falakról, a különféle tárgyakról, a karosszéria rosszul belátható sarkairól és a bonyolult manőverekről. Az ezekből adódó sérüléseket csökkenti a kis sebességtartományban működő fékrendszer: a már létező intelligens távolságmérő radar (ICS) és a hátsó keresztirányú forgalomfigyelő automata fékezés (RCTAB) technológiákat kiegészítő berendezés a világon elsőként kínál hátsó gyalogosfigyeléssel egybekötött automata fékezést. A rendszer a tolatókamerával fedezi fel az autó mögött feltűnő gyalogosokat, amire figyelmezteti a vezetőt, és szükség esetén fékez is. Ezekre a már most is világelső technológiákra építve a Lexus célja, hogy a “Városi Társ”  önvezető technológiák, melyek a Tokióban leleplezett LS+ tanulmányban mutatkoztak be, már 2020 első felében megjelenhessenek a közutakon. A legmodernebb technológiákkal felszerelt LS+ tanulmányautó az LS zászlóshajó holnapját vetíti elénk. Modern, mégis tiszteletet parancsoló stílusával és a tervek szerint 2020-ban már működésre kész önvezető technológiáival az LS+ tanulmány a Lexus jövőbe tekintő szemléletét szimbolizálja. Tanulmányautóként az LS+ megmutatja, hogyan nézhet majd ki a jövőben az LS, zászlóshajóként pedig azt jelképezi, milyen irányt vehet az L-finesse formanyelven alapuló, új generációs Lexus-dizájn. A merészen átalakított orsó formájú hűtőrács egy nagyméretű nyitható-zárható részt tartalmaz, ami hatékonyabb hűtést és jobb aerodinamikai teljesítményt biztosít. Emellett több előremutató részletmegoldás is megjelenik az LS+ tanulmányban, például a részben lézerfényű fényszórók és hátsó lámpatestek, vagy az elektronikus külső visszapillantó tükrök. A legújabb önvezető technológiákat mesterséges intelligencia támogatja. A Lexus egy olyan világ megteremtésére törekszik, amelyben az önvezető technológiák révén minden ember biztonságban, egyszerűen és akadálytalanul közlekedhet. Az automatizált autózást a kizárólag gépjárművek által használható utakon az “Autópálya Társ” önvezető technológia támogatja majd, aminek megjelenését 2020-ra tervezi a vállalat. Ezeken az utakon a jármű fedélzeti rendszerei tisztán felismerik a mindenkori forgalmi helyzeteket, s ennek megfelelően hoznak döntéseket és irányítják az autót. Ezek a technológiák már ma is számos automata funkciót kínálnak a sávváltástól a besoroláson át egészen a jármű sávban tartásáig és a többi autó mögötti biztonságos követési távolság tartásáig. Az LS+ tanulmány egy adatközponttal kommunikálva tudja frissíteni a rendszer szoftverét és új funkciókat telepíteni. Mindeközben az útvonal és a környező területek ‘big data’ adatfolyamából tanuló mesterséges intelligencia még tökéletesebb önvezető képességgel ruházza fel az autót. A használóival együtt fejlődő autó új korszakot nyit, és olyan járművé válik, amihez az emberek már érzelmileg is kötődhetnek. Az LS+ által képviselt közeljövőről az alábbi linken tekinthető meg videó: https://www.youtube.com/watch?v=k5jL73h-s-A
Címkék: 

Hétvégi mérleg: törtek az autók és az emberek

2017.11.06.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 483 személyt fogott el, közülük 104 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 307 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 594 személyt állítottak elő, köztük 289 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 53 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 343 esetben foganatosítottak. Magyarország területén 2017. november 3-án 0 óra és 2017. november 5-én 24 óra közötti időszakban a rendőrök 81 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök és a katonák 34 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon. Magyarország területén 2 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 7 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. 

Látványos videókkal mutatja meg a jövőt a Toyota

2017.11.06.
A Lexus prémium márkát is jegyző Toyota idén januárban a Nemzetközi Szórakoztató Elektronika Szakkiállításon (CES) bemutatta az inspiráló négykerekű Toyota Concept-i modellt, amelyet múlt héten a Tokiói Autószalonon kiegészített egy univerzális, kisméretű járművel és egy gyalogjárókra tervezett járművel is. A Toyota Concept-i sorozat arra készült, hogy ezek a járművek egy új korszak “szerethető autói” legyenek. “Nem egyszerűen gépek, hanem partnerek”, amelyek jobban megértik vezetőjüket, és pótolhatatlan társként együtt fejlődnek vele. A Toyota Concept-i sorozat “lelke” egy olyan technológia, ami az AI (mesterséges intelligencia) segítségével megérti az emberek érzelmeit és szándékait (TANULÁS). Ezt a képességet az önvezető technológiákkal párosítva olyan járművek születhetnek, amelyek biztonságos és nyugalmas közlekedést biztosíthatnak (VÉDELEM). Ha mindezt további megoldásokkal ötvözik, a technológia odáig fejlődhet, hogy képes lesz előre kiszámítani a vezető érzéseit, megteremtve ezzel a vezetési élmény új dimenzióját (INSPIRÁCIÓ). A Toyota Concept-i RIDE névre hallgató kisméretű jármű annak érdekében született, hogy mindenki, vagyis az idősek és a mozgáskorlátozottak számára is biztosítsa a mobilitás örömét és szabadságát, míg Toyota Concept-i WALK a gyalogos zónákban biztosít szabad mozgást, másokat sem akadályozva, hiszen nem foglal nagyobb helyet, mint egy gyalogló ember. Az embereket is megértő AI Segédnek bármikor átadható az autóvezetés feladata, de bármikor át is vehető tőle, így a közlekedés mindig élvezetes és biztonságos lehet. A Toyota Concept-i A négykerekű, mesterséges intelligenciával működő, az emberek megértésére képes partnerként működő jármű egy új korszak “szerethető autója”, amely ötvözi az emberek megértésére képes technológiát (TANULÁS) és az önvezető technológiákat, biztonságos és nyugalmas közlekedést (VÉDELEM), valamint új, élvezetes vezetési élményt (INSPIRÁCIÓ) biztosítva. A futurista utastér, a fejlett HMI2 és az AI Segéddel történő interakció új felhasználói élményt teremt. A Toyota azt tervezi, hogy már 2020 körül megkezdi Japánban a tanulmányautó bizonyos funkcióival kiegészített járművek közúti tesztjét. A modell legfontosabb tulajdonságai: Technológia, ami képes megérteni az embereket (TANULÁS): A vezető kifejezéseiben, akcióiban és hangszínében “olvasva” a Concept-i felméri az érzelmeket és az éberség szintjét. Az általános információkat, például az internetes híreket összeveti a személyes információkkal, például a közösségi oldalakon kifejtett aktivitással, a GPS információkkal vagy az autóban korábban folytatott beszélgetésekkel, és ezek alapján előre felméri az autós várható igényeit. E technológiára építve a Toyota Concept-i sorozat értékes innovációt kínál az olyan területeken, mint a biztonság és a vagyonvédelem (VÉDELEM) és az élvezetes vezetési élmény (INSPIRÁCIÓ). Biztonság és nyugalom (VÉDELEM): “Az embertől tanuló” önvezető technológia. Az embereket megértő technológia segítségével a Concept-i nemcsak az autó, hanem a vezető mindenkori állapotát is figyeli. Ennek alapján előfordulhat, hogy a Concept-i önvezető üzemmódra vált, például amikor az autó állapota kiváló ugyan, de a vezető egy veszélyes vagy stresszes közlekedési helyzetbe kerül. Az autó emellett a vezető érzelmeinek, éberségének és figyelmének ismeretében stimulálja az autós mindegyik érzékét (beleértve a látását, tapintását, sőt akár a szaglását is), hogy még a magasabb szintű stresszt is könnyebben elviselhetővé tegye. Új, élvezetes vezetési élmény (INSPIRÁCIÓ): “Az embertől tanuló” önvezető technológia. Az autós érzelmeinek és érdeklődésének ismeretében a Concept-i beszélgetést is kezdeményez. Az autó a vezető hangulata alapján érdekes témákat vet fel, egészen újszerű stílusban valósítva meg a kétirányú kommunikációt. A technológia egy “Érzelmi térképet” is készít, rendszeresen mappázva a vezető érzelmeit és GPS-adatait. Az egyéni érzelmek gyűjtésével és azok “big data” adatelemzésével a Toyota Concept-i sorozat járművei felfrissítő élményeket biztosíthatnak azáltal, hogy új, élvezetes útvonalakat javasolnak a napi rutin helyett.   Az autó dizájnjának izgalmas jellegzetessége az előre erősen elnyújtott utaskabin; az egyszerű kialakítású és levegős belső tér központi eleme a műszerfal közepén elhelyezett AI Segéd; innen áramlanak kifelé a kabin vonalai, méghozzá egyenesen a karosszéria lemezeire, egységes stílusban egyesítve az autó külső és belső formavilágát. Az ösztönösen használható HMI, a 3D-HUD (head-up display) rendszer és az AI Segéd interakciója egészen újszerű felhasználói és vezetési élményt nyújt. A Toyota Concept-i ről három videót is készített a Toyota: Az elsőben egy randira igyekvő fiatalember és autója társalgását láthatjuk: https://www.youtube.com/watch?v=Lqlvy6srWT4 A másodikban a gyermekeiért megy el az iskolába egy kezdő sofőr édesanya: https://www.youtube.com/watch?v=UBudc9y9UpU A harmadikban pedig egy leendő apuka első találkozását láthatjuk az autójával: https://www.youtube.com/watch?v=AoMAfWYxI4k   A Toyota Concept-i legfontosabb műszaki adatai: Hossz./Szél./Mag.             (mm) 4,510 /1,830 /1,475 Tengelytávolság             (mm) 2,700 Utasok száma 4 fő Hajtás elektromos Hatótávolság Kb. 300 km   A Toyota Concept-i RIDE A Toyota Concept-i RIDE egy kisméretű jármű a “felhasználóbarát városi mobilitás” megvalósítására: felfelé nyíló ajtók, elektromosan csúsztatható, univerzális ülés, a mozgáskorlátozottak számára is könnyen használható joystick-irányítás egyaránt megtalálható benne. Az ülés elhelyezése és az önvezető funkció bárki számára lehetővé teszi a biztonságos közlekedést, így az autómegosztó szolgáltatásokban is elképzelhető az alkalmazása. A modell legfontosabb tulajdonságai: Univerzális kialakítás a kerekes széket használók részére: A jármű felfelé nyíló ajtói tágas nyílást tárnak fel, és az elektromos mozgatású ülés kicsúszik oldalra, így a kerekes székkel közlekedők – akik számára nehézséget okoz a beszállás – is könnyen használhatják az autót. Ráadásul a felfelé nyíló ajtók a kerekes szék ki- és beemelését is megkönnyítik, ami kényelmesen elfér az utastér hátsó részében. A joystick-alapú irányítás kiváltja a kormánykereket, a fék- és a gázpedált, és nagyon leegyszerűsíti az autó kezelését vezetés és parkolás közben; ez utóbbi műveletet a jármű kis mérete is megkönnyíti. Emellett a Toyota Concept-i sorozatban működő AI Segéd – amely itt a műszerfal nagyméretű kijelzőjében kapott helyet – olyan információkat szolgáltat, amelyek fontosak lehetnek a mozgásukban korlátozott embereknek; például ellenőrzi, hogy a meglátogatni kívánt épületek akadálymentesek-e. Biztonság és nyugalom: Menet közben a vezetőülés középre áll be. A parkolást olyan vezetősegítő funkciók támogatják, mint az automatikus parkolás, illetve a kiszállás utáni önálló parkolás, így bárki – nem csupán a kerekes széket használó, hanem az idős emberek is – biztonságosan és relaxáltan használhatja az autót.   A Toyota azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a Toyota Concept-i RIDE megjelenik az autómegosztó szolgáltatások kínálatában. Az univerzális mobilitás megosztásával a Toyota arra törekszik, hogy mindenki számára kényelmesen használható és könnyen elérhető közlekedési módot kínálhasson. A Toyota Concept-i RIDE modellel lakott területen kívül is biztonságosan, kényelmesen és élvezetesen lehet közlekedni, az AI Segéd pedig akkor is emlékszik a vezetőre, ha az átül a modellsorozat más járműveibe, így az ember és a gép közeli kapcsolata folyamatos marad. A Toyota Concept-i RIDE-ról készült videóban azt láthatjuk, hogyan könnyíti meg autója egy mozgáskorlátozott lány mindennapjait: https://www.youtube.com/watch?v=xLbLQe9ClEk A Toyota Concept-i RIDE legfontosabb műszaki adatai Hossz./Szél./Mag.             (mm) 2,500 /1,300 /1,500 Tengelytávolság             (mm) 1,800 Utasok száma 2 fő Hajtás elektromos Hatótávolság Kb. 100-150 km   A Toyota Concept-i WALK A Toyota Concept-i WALK egy kompakt méretű, a gyalogos körzetekre tervezett, önvezető mobilitási eszköz, amellyel az emberek sokkal messzebbre juthatnak el.A három kerék, a változtatható tengelytávolság, a kormányzási funkció és az alacsony padló révén a jármű könnyen használható, és nem kell hozzá különleges öltözék vagy sisak. Az elképzelés szerint a jármű a megosztó szolgáltatásokban tűnhet fel, illetve a városnéző cégeknél, de akár a lakott területen kívül is használható. A modell legfontosabb tulajdonságai: Biztonságos közlekedés a járdán a gyalogos zónákra tervezett járművel: Egy jármű, amely képes megfordulni egy lépésnél rövidebb és egy vállszélességnél keskenyebb területen, és ami nem foglal több helyet, mint egy sétáló ember. A beszélgetések és a kormányrúd érzékelőinek információi alapján az AI Segéd megérti a vezetőt, és ha menet közben veszélyt észlel, figyelmeztet, majd automatikusan megelőző lépéseket tesz. A három kerék és a tengelytávolságot állító szerkezet mindig az adott sebességhez igazodik, így a jármű álló helyzetben és menet közben egyaránt stabil marad. Bárki könnyen használhatja: A kormányzási funkció bekapcsolásával a felhasználóknak nem a testsúlyuk áthelyezésével kell irányítaniuk a Toyota Concept-i WALK modellt, így bárki könnyen kezelheti a járművet. Az alacsonyabb padlókialakításnak köszönhetően kortól, nemtől vagy ruházattól függetlenül egyszerű a fel- és leszállás, vagyis az idősebb emberek ugyanolyan könnyen közlekedhetnek a járművel, mint a szoknyát viselő nők.   A vállalat elképzelései szerint a Toyota Concept-i WALK kiválóan alkalmas az autómegosztó szolgáltatók számára, mivel az AI Segéd akkor is emlékszik a vezetőre, ha az átül a modellsorozat más járműveibe, így az ember és a gép közeli kapcsolata folyamatos marad. A jármű kiválóan használható városnézésre, az egyes tömegközlekedési központok közötti rövid utakra, de akár lakott területen kívül is. A Toyota Concept-i WALK-ról készült videóban egy fiatalos nagymama vásárol ajándékot unokájának a jármű segítségével: https://www.youtube.com/watch?v=XoHSCMd3EDg A Toyota Concept-i WALK legfontosabb műszaki adatai Hossz./Szél./Mag.      (mm) 500-700 /400 /1,130 (140) Tengelytávolság         (mm) Kevesebb, mint a jármű hosszúsága Hajtás elektromos Hatótávolság Körülbelül 10-20 km  
Címkék: 

Metrófelújítás - BKV: negyvenöt másodpercenként indulnak a metrópótló járatok

2017.11.06.
A vezérigazgató szerint elegendő sofőr és jármű áll rendelkezésre a 3-as metró kiváltására annak felújítása alatt. Akik azt mondják, hogy sűrűbben kellene indítani reggelente a járműveket, nem értenek a közlekedés szervezéséhez - értékelte az igazgató.          MTI Fotó: Máthé Zoltán Emlékeztetett, nem csak buszokkal, de villamosokkal is pótolják a kieső metrót. Ez utóbbiak a metró utasainak 10-20 százalékát képesek elszállítani. A szerelvények helyett a következő egy évben munkanapokon 20.30-ig a Lehel tér és Újpest-központ között, esténként és szombat-vasárnap pedig a teljes vonalon pótlóbuszok közlekednek.

Ennyi Trabant van még Európa leggazdagabb országában

2017.11.06.
Internationale Trabant-Register - így hívják azt a szervezetet, amely a Trabant márka jogait birtokolja Németországban. Húsz aktivistájuk természetesen nem feledkezett meg a születésnapról, s Zwickauban, az August Horch Museum-ban egy mozgó kiállítást is rendeztek. Hamarosan pedig egy állandó kiállítás is megnyílik, ennek várható ideje noveber 10. A múzeum szóvivője a lapnak azt mondta, az új autós kiállítás háromnegyede a Trabantról szól. Az egyesületeknek saját műhelye is van, ahol a Trabantokat javítják, szépítgetik, tuningolják. Vagyis a Trabant sokak körében továbbra is népszerű, egy olyan múltat hoz a jelenbe, ami már sosem tér vissza. A bild.de megemlíti azt is, erotikus naptárak kedvenc tárgya a Trabant, már kész a 2018-as naptár, ahol minden hónapot egy Trabant és egy hiányosan öltözött szépség jelenít meg. Ha kiváncsi az erotikus fotókra, ITT nézheti meg. Fotó: wikipedia
Címkék: 

Jogosítványhamisítással vádolják a válogatott focistát

2017.11.06.
A Guinea-ban született, s hazája nemzeti válogattjában szereplő focista a lipcsei csapat egyik trükkös sztárja, Keita azonban nem csak a Bundesligában trükközik, hanem a hatóságok előtt is - írja a sport24.at hírportál. A 22 éves, már most zseninek elkönyvelt labdarúgó ráadásul kétszer is megpróbálkozott azzal, hogy hamis guineai jogosítványát Németországban is érvényes vezetői engedélyre cserélje, a hatóságok azonban mindkétszer visszadobták. Másodjára fel is jelentették, csalás és közokirattal való visszaélés miatt súlyos pénzbüntetésre számíthat. Autójából és a Bundesligában ismert keresetekből arra következtehetünk, a büntetést könnyen kifizeti, kérdés, vezetheti-e nem éppen hétköznapi autóját vagy elküldik az edzések között egy autós iskolába jogosítványt szerezni? Keita nem csak a pályán trükközik.

Autólopás! PCZ-536 Toyota Prius

2017.11.06.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. - Rendszám: PCZ-536 -Gyártmány: Toyota -Típus: Prius -Kivitel: Plus -Gyártási év: 2013 -Alvázszám: JTDZS3EU103050757 -Szín: fehér -Lopás időpontja: 2017 november 3 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XVI. -Utca, házszám: Ajak utca 6.

Autólopás! MNW-513 VW Sharan

2017.11.06.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. - Rendszám: MNW-513 -Gyártmány: Volkswagen -Típus: Sharan -Kivitel: egyterű -Gyártási év: 2002 -Motorszám: AUY -Alvázszám: wvwzzz7mz3v001322 -Szín: ezüstszürke -Lopás időpontja: 2017 október 31 -Lopás helyszíne - város: Dunaharaszti -Utca, házszám: Andrássy Gyula utca 65. -Megjegyzés: 2017.10.30 20:00 és 2017.10.31 05:00 közötti időpontban eltulajdonították az MNW-513 fogalmi rendszámú Volkswagen Sharan típusú személy-gépkocsinkat. Dunaharaszti Andrássy Gyula utca és Kós Károly utca sarkán parkolt a ház előtt.

Autólopás! 1 SNH 407 Toyota Corolla Verso - ezüstmetál

2017.11.06.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. - Rendszám (belga): 1 SNH 407 -Gyártmány: Toyota -Típus: Corolla Verso -Kivitel: 1.8 benzin 50th anniversary edition -Gyártási év: 2017 -Alvázszám: NMTDG26R00R105423(1) -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2017 október 26 -Lopás helyszíne - ország: Belgium -város: Brüsszel -Utca, házszám: Eleonore 77 -Megjegyzés: A gépkocsit valamikor 2017 október 26 és november 4 között lopták el.

Autólopás! MGX-186 Renault Clio

2017.11.06.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. - Rendszám: MGX-186 -Gyártmány: Renault -Típus: CLIO -Kivitel: IV -Gyártási év: 2013 -Alvázszám: VF15R5A0H48514392 -Szín: fehér -Lopás időpontja: 2017 november 4 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XI. -Utca, házszám: Fraknó utca 4 -Megjegyzés: hátsó ablakok sötétítettek

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója