Debreceni csapágyak kerülnek a nagy német gyártók autóiba

2017.05.11.
A 25 ezer négyzetméteres gyártóhely 2018 márciusára készül el, kiépítéséhez a kormány 4,5 milliárd forint támogatást ad. Az új csarnokba korszerű köszörűs technológiát telepít tartozó debreceni kft. Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere elmondta: a csarnok felépítése után a cég a jelenlegi 1350 dolgozó mellé 2021-ig további 500 dolgozót vesz fel. Ezzel nemcsak a város, hanem a régió legnagyobb foglalkoztatója lesz - tette hozzá.     Papp László polgármester, Oliver Jung igazgatósági tag, Szabó Péter ügyvezető igazgató és Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára (b-j) a FAG Magyarország Ipari Kft. új, több mint 25 milliárd forintos beruházással épülő csapágygyára új csarnokának alapkőletételén Debrecenben 2017. május 11-én. MTI Fotó: Balázs Attila Szólt arról, hogy Debrecen gazdasági élete jelentősen bővült az utóbbi években, a város nemcsak a megye, hanem Kelet-Magyarország ipari centrumává vált. Ehhez minden feltétel adott, hiszen komoly tartalékok vannak a munkaerőpiacon, a szakképzés folyamatos fejlődésen megy át. Az FAG pedig megmentője lett egy hagyományosan debreceni iparágnak, a csapágygyártásnak - emelte ki a polgármester.     Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium  parlamenti államtitkára leszögezte: Debrecen  nemcsak az olcsó munkaerőre támaszkodik, hanem a hozzáadott értékre is. Ezt a kormány is elismeri - fűzte hozzá, emlékeztetve, hogy 25 százalékkal megemelték a szakmunkás minimálbért. Szabó László elismerően szólt arról, hogy az FAG már XXI. századi technológiát alkalmaz, és kiváló termékei eljutnak az Európai Unió országaiba.      Oliver Jung, az FAG igazgatósági felidézte, hogy egy évtizede a debreceni volt az első gyár, amelyért felelősséget vállalt, és mára bebizonyosodott, hogy versenyképes, a legmagasabb követelményeknek megfelelő munka folyik az FAG Magyarország Ipari Kft.-nél. Az FAG Magyarország Ipari Kft. a német Schaeffler-csoport tagja. Csapágyakat és azok komponenseit gyártja és exportálja a legnagyobb autóipari cégek számára, Németországba. A cég tavalyi árbevétele 100 millió euró volt.

Túraautó-vb - Michelisz a lendületben és a hangulatban is bízik a Hungaroringen

2017.05.11.
"Arra számítok, hogy azt a lendületet, amit a szezon elejétől megtapasztaltam a Honda csapatban, tovább tudjuk vinni, és a Hungaroringen futamgyőzelmet ünnepelhetünk" - nyilatkozta az összetettben negyedik helyen álló pilóta a viadal csütörtöki sajtótájékoztatóján. "Elsősorban a hangulat az, amely tized- vagy századmásodperceket szabadít fel bennem Mogyoródon." Michelisz hozzátette, rendkívül profi közeg fogadja a versenyzőket a Hungaroringen. Nagy Dániel, a Zengő Motorsport versenyzője az elmúlt években szurkolóként, tavaly már mint csapattag volt kint a Hungaroringen. "Ezúttal egészen más érzés lesz, hiszen idén már értem is szorítanak majd egy kicsit a nézők" - jelentette ki. Nagy Norbert, a Zengő Motorsport túraautó Európa-bajnokságban (ETCC) induló versenyzője elmondta, dobogóra szeretne állni a sorozatban. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: "Nemrég visszagondoltam rá, hogy hét évvel ezelőtt mekkora kockázatot vállaltunk azzal, hogy idehoztuk ezt a sorozatot. Nagy vállalkozás volt, és most méltán lehetünk büszkék rá, a Hungaroring életében az egyik legjobb döntés volt." Kitért rá, hogy több mint 450 önkéntes, pályabíró és sportbíró segíti a munkát a WTCC-futamon. A hétvégi WTCC-forduló keretében szombaton 14 órától rendezik az időmérő edzést, vasárnap pedig a két futamot 12.35-től, illetve 13.45-től. A mogyoródi versenyhétvégén nemcsak a WTCC-ben és ETCC-ben induló magyaroknak, hanem az egyik betétsorozat hazai pilótáinak is szurkolhatnak a kilátogatók. A Kia Picanto Kupa 18 fős nemzetközi mezőnyében Vogel Adrienn és Krajnyák Petra személyében két női versenyző áll rajthoz, ráadásul előbbi összetettben a negyedik helyet foglalja el a magyarországi versenyek előtt.

Toyota: Verhetetlen értéktartás a családi autók között

2017.05.11.
Tudja, mi a különbség az idealista és az optimista között? Amikor belépnek egy kapcsolatba, az idealista arra számít, hogy az majd örökké tart, míg az optimista abban reménykedik, hogy a lehető legszebben ér majd véget. Míg az utóbbi megközelítés házas- vagy élettársi viszonylatban meglehetősen cinikusnak számítana, autóvásárláskor nagyon is helyén való: nem mindegy ugyanis, hogy amikor eladósorba kerül a jármű, milyen veszteségekkel kell számolnunk. A Pénzcentrum.hu gazdasági szaklap és az Eurotax a hazai piacvezető autómárkákat, valamint népszerű prémium gyártmányokat vizsgálva elemzést készített arról, melyikük milyen mértékben és – ami nem kevésbé fontos – milyen ütemben veszít újkori értékéből. Vannak ugyanis márkák, amelyek jól rajtolnak, hogy aztán később elveszítsék lendületüket, és azzal együtt piaci értéküket, míg mások értéke egy erősebb zuhanást követően stabilizálódik. Az értékelés során itt is érdemes figyelmen kívül hagyni az extrém magas, illetve szélsőségesen alacsony áron kínált (azaz prémium és fapados) autómárkákat, mivel ezeknek egy tudatosan felhúzott vagy mesterségesen lent tartott kezdeti értékhez viszonyítva kell teljesíteniük. Az elemzésből kiderül, hogy a (német) presztízsmárkák magabiztos kezdés után a harmadik évtől zuhanórepülésbe mennek át, míg a Dacia (a piaci elemzésekben egyedüliként értékelhető fapados márka, hiszen a Chevrolet már évekkel ezelőtt kivonult a piacról, a Lada pedig nincs elég régen jelen ahhoz, hogy releváns adatokkal szolgálhasson) folyamatosan és erőteljesen esik ugyan, de a piaci átlagárak tömegvonzása miatt ezt irreálisan magas értékről indítja. Ha az autóiparban jellemző modellváltási, modellfrissítési ciklusokat figyelembe véve három évnél, azaz egy generáció átlagos élettartamának a felénél vizsgáljuk meg a fent említett szempontok szerint szűrt tömegpiaci (azaz nem prémium, és nem fapados) értékeket, a Kia (62,6%), a Toyota (60,9%) és a Volkswagen (60,0%) vezetik a mezőnyt. A német és a koreai márka lába alól egy évvel később kicsúszik a talaj, felzárkózik viszont a Suzuki, amely kisautó-specialistaként megint csak inkább az alsó árszegmensekben képviselteti magát. A két japán márka innentől fej-fej mellett uralja a piacot: a városi és törpeautók iránt érdeklődők a Suzukiban találják meg a számításukat, a Toyota pedig az összes többi piaci szegmenst vezeti. A piaci ármozgások viszonylatában általában felelőtlenség jövőbe mutató jóslásokba bocsátkozni, körvonalazódni látszik azonban egy trend, amely a következő években meghatározhatja a használt autók árának alakulását: ahogy új autóként egyre többen teszik le a voksukat a hibridek mellett, úgy képviselnek egyre nagyobb súlyt a használtpiacon is a benzin-elektromos típusok. Aki tehát most hibrid autó mellett dönt (mint az ezen a téren is piacvezető Toyota hazai vásárlóinak 20,4 százaléka), biztos lehet benne, hogy döntését az évek távlatából is helyesnek fogja tartani.  
Címkék: 

Autóipari startupok és amit tőlük tanulhatunk: AutoButler

2017.05.11.
Az Autobutler azokon segít, akik kénytelenek szervizbe vinni autójukat, de nem akarnak telefonhívások sorozatán át eljutni egy szervizbe, amelyik vagy reális áron megjavítja az autót, vagy nem.  Az utóbbi évek sikere alapján a dán startup mindezt kifejezetten sikeresen teszi, a 2010-es indulás óta már jelen vannak Svédországban, Németországban, az Egyesült Királyságban, az idei terv pedig Franciaország bevétele. A dánok alapötlete egészen egyszerű volt: részletes és pontos kérdésekkel már a szervizbe érkezés előtt megismerni az autót és várható hibát, majd ezután a hiba javítására legalkalmasabb műhelybe irányítani az ügyfelet. A honlapon vagy a mobil alkalmazásban megadjuk az autónk adatait és ha tisztában vagyunk azzal, milyen javítást vagy karbantartást kell elvégezni az autónkon, csak röviden leírjuk és hamarosan 3 ajánlat érkezik a postafiókunkba.  autobutler.co.uk Az Autobutler használatához persze cseppet sem kell érteni az autókhoz, elég, ha a saját autónk típusával tisztában vagyunk. A fiatal startup ügyfélszolgálata éjjel-nappal működik, így akár telefonon vagy chaten is segítséget kérhetünk a lehetséges hibák felismeréséhez. A szolgáltatás rövid időn belül eljuttatja a felhasználó számára a 3 legideálisabb ajánlatot közeli, ügyfélbarát személyzettel és árazással dolgozó műhelyektől. Az Autobutler sikerességének kulcsa, hogy használatával mindenki jól jár. Az ügyfél gyorsan megtalálja a megfelelő szervizt bármilyen problémája is legyen az autójával, a szerviz pedig amellett, hogy ügyfeleket szerez, hasznos visszajelzéseket ad a műhely számára. Egyrészt láthatja, mennyit profitál a szolgáltatás használatából és a riportokból az is látszik, hol lehetne javítani, mik azok a tényezők, amelyek miatt sok ügyfelet elbukik a szerviz. Például ha a műhely rendszeresen azért marad alul a versenytársakkal szemben, mert nem biztosít csereautót, az Autobutler figyelmezteti a gondra és jelzi, hol lehetne javítani a kiszolgálás minőségén. Ilyen visszajelzéseket kapnak a műhelyek. Az Autobutler 2010 óta nagyot nőtt, befektetők hada próbál megszerezni belőle egy darabot magának. Befektetőik közé tartozik az Index Ventures, akik korábban a Facebook, a Skype és a Dropbox sikerét is hamar felismerték, de az Opelt nemrég bekebelező PSA csoport is látott bennük fantáziát. Bár a szolgáltatás egyelőre csak néhány jelentősebb (vagy a dánok számára kézenfekvő) piacon érhető el, a terv a folyamatos terjeszkedés, így egyszer talán a magyar autótulajdonosok is élvezhetik a dán szolgáltatás előnyeit. A skandinávok egyértelműen az ehhez hasonló megoldásokban látják az autóipar jövőjét és talán igazuk is lehet. Az ICDP konferenciáján tartott előadás közben látni lehetett, hogy céljuk valóban az autó szervizelésének legtöbb mozzanatát digitalizálják. Az ő jövőképükben a szervizkönyv nem a kesztyűtartóban van, hanem a telefonunkban ahol az ő applikációjukon keresztül bármikor elérhetjük.  A cikk forrása az ICDP tavaszi találkozón előadott prezentáció.      
Címkék: 

Vasárnaptól ismét megállnak a metrók a Kossuth téren

2017.05.11.
A téren véget értek a metróállomás forgalmának korlátozásával járó bontási munkák, vasárnap újra a korábbi forgalmi rend lép életbe. Ennek értelmében a metrók ismét megállnak az állomáson, az M2A pótlóbusz és a D2-es hajójárat pedig megszűnik. Az állomást még tavaly decemberben zárták le, az első tervek szerint három hónapra, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) egykori, az állomás felszíni csarnokának is helyet adó épületének bontási munkálatai miatt.

4,5 milliárd dolláros befektetést tervez a vegyiparba a Mol

2017.05.11.
Hernádi Zsolt a vállalat új stratégiájáról szólva azt mondta: a világban zajló változások gyökeresen meg fogják változtatni mindennapjainkat, és ez alól az olajipar és a Mol sem vonhatja ki magát. Jelenleg a kitermelt kőolaj 50 százalékát a közlekedés használja, és ez az arány hosszú távon biztosan csökkeni fog. A szénhidrogén helyettesíthető lesz a közlekedésben, azonban az élet más területén továbbra is pótolhatatlan nyersanyag marad. Közölte, a vállalat a hagyományos üzletágait, a kutatás-termelést és finomítást is fejleszti, de emellett jelentős beruházásokat hajt végre a vegyiparban. A Mol 4,5 milliárd dollárnyi befektetést tervez a következő 15 évben a vegyipar területén, ez a cég válasza a hagyományos üzemanyag-felhasználás várható csökkenésére - tette hozzá. Átalakulnak a töltőállomások is, a Mol 2000 állomásán innovatív üzleti megoldások kaphatnak helyet, fokozatosan értékesítőhelyekké és szolgáltatóhelyekké válnak, ahol akár a villanyszámlát is be lehet majd fizetni - mondta. Közlése szerint a társaság új lehetőségek felé is nyit, és jelentős fejlesztéseket tervez az innováció területén is. A következő években 100 millió euró értékben ruház be a társaság befektetési alapok hálózatába, egyebek mellett startupokba, innovatív megoldásokba, ipari fejlesztésekbe. MTI
Címkék: 

„Biztonsággal - Kék Lámpával”

2017.05.11.
A vetélkedő célja a rendőri balesetek megelőzése, továbbá a szakmai és közlekedési szabályismeret felfrissítése és elmélyítése volt. A versenyen a közterületi szolgálatot ellátó rendőrök mérték össze szakmai elméleti és gyakorlati tudásukat három kategóriában (motoros járőr, gépkocsizó járőr, valamint karos forgalomirányító). A versenyzők a megyei döntőn 55 kérdéses KRESZ elméleti és 25 kérdésből álló szakmai tesztlapot töltöttek ki, valamint kategóriánként külön-külön autós és motoros ügyességi versenypályát teljesítettek az egri rutinpályáján. A karos forgalomirányító kollégák a Rákóczi út - Cifrakapu út kereszteződésében vették át a forgalomirányító jelzőlámpa szerepét. Eredmények: Gépkocsizó járőr kategória: I. hely: Zbiskó Péter (Füzesabony Rendőrkapitányság) II. hely: Oszlánczi Sándor (Heves Rendőrkapitányság) III. hely: Handzó Tamás (Gyöngyös Rendőrkapitányság) Motoros járőr kategória: I. hely: Kovács Péter (Heves Megyei Rendőr-főkapitányság) II. hely: Horváth Zoltán (Gyöngyös Rendőrkapitányság) Karos forgalomirányító kategória: I. hely: Fodor Ferenc (Gyöngyös Rendőrkapitányság) II. hely: Szabó Norbert (Eger Rendőrkapitányság) III. hely: Csörgő Marcel (Füzesabony Rendőrkapitányság) Az első helyezettek elnyerték a jogot arra, hogy képviseljék megyénket a 2017. június elején, Hollókőn megrendezendő országos döntőn.

Szlovákia világelső az autógyártásban

2017.05.11.
Ezer lakosra számítva Szlovákiában tavaly 192 autó jutott, míg a második helyen tanyázó Csehországban 128. Az abszolút számokat tekintve azonban Csehország megelőzi Szlovákiát. Szomszéduknál tavaly 1,3 millió, Szlovákiában pedig valamivel több mint 1 millió gépkocsi hagyta el az autógyártók összeszerelő üzemeit. Csehország így a világ 15., Szlovákia pedig a 20. legnagyobb autógyártója. „A Jaguar Land Rover nyitrai beruházását követően, vagyis nagyjából 2019-től a Szlovákiában legyártott autók száma elérheti az 1,25 milliót, vagyis még közelebb jutunk a csehekhez” – figyelmeztet Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője. A világ legnagyobb autógyártója manapság Kína, amely a globális gyártás csaknem harmadát adja. A sorban az USA, Japán és Németország következik. 

Megérkezett Debrecenbe az első Mercedes-Benz autóbusz alváz

2017.05.11.
Kossa György hozzátette: a hazai és nemzetközi autóbusz fejlesztésben több éves tapasztalatot szerzett mérnöki gárda mellett szakképzett hazai munkaerő várja az első munkafázisok megkezdését a korszerűen felszerelt gyártó csarnokban, amelynek eredményeként új, az utazási és járművezetési komfortot maximálisan kielégítő alacsony padló belépésű járművel gazdagodik a hazai autóbusz paletta. Az elmúlt időszakban az ITK Holding Zrt. autóbuszgyártással kapcsolatban hosszú együttműködést követően először szándéknyilatkozatot írt alá az EvoBus Hungária Kft.-vel (Daimler Buses magyarországi vezérképviselete), majd ezt követően leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. további számos szerződést kötött annak érdekében, hogy a Daimler Buses cégcsoporthoz tartozó EvoBus GmbH által gyártott Mercedes Benz járóképes alvázakra saját fejlesztésű autóbuszokat tervezzen és gyártson. Az alváz prototípusának közös fejlesztése öt évig tartott, a ráfordított költség mintegy egymilliárd forint - mondta a vezérigazgató. Az első termékcsalád a 12 méteres alacsony belépésű városi és elővárosi autóbusz lesz - mondta megjegyezve, hogy március végén elkezdődött Debrecenben az autóbuszgyártáshoz kapcsolódó oktatási és fejlesztési központ építése. A körülbelül ötezer négyzetméter alapterületű létesítményben részben a későbbi gyártáshoz szükséges szakemberek (szakmunkások, mérnökök) duális rendszerű képzésének gyakorlati része folyik majd, később pedig Budapestről a debreceni épületbe kerül az ITK Holding Zrt. kutatás-fejlesztési része is - jelezte Kossa György. Beszámolt arról is, hogy az oktatás- és járműfejlesztés mellett kísérleti üzemükben kezdik meg az új "magyar Mercedes" buszok gyártását. A tervek szerint idén augusztus-szeptember környékén a prototípus rendelkezni fog a sorozatgyártáshoz szükséges típusengedéllyel. Mindezek után még ebben az évben elkészülnek az első autóbuszok az új debreceni üzemben, ahol idővel három műszakban évente akár 250-300 darab autóbusz készülhet, a dolgozók száma pedig száz körül lesz. Kossa György rámutatott: az építkezés nem áll meg, a nagyobb léptékű fejlesztés a beruházás második ütemében, Debrecen déli ipari parkjában, a repülőtér közelében lesz. A tervezése elkezdődött, várhatóan 2018-ban átadhatják az új üzemet. Ebben a gyárban egy műszakban 300 darab, a három műszakban pedig körülbelül évi 700-800 darab, a két üzemben együtt évi 1000 darab autóbusz készülhet majd. Az ITK cégcsoport a járműfejlesztésre és a gyártási infrastruktúra bővítésére 70 millió eurót fordít Debrecenben - jelezte. Hozzátette, a debreceni üzemekben városi, elővárosi, két-három tengelyes városközi (helyközi), illetve idővel elektromos buszokat is készítenek, de egyedi megrendelésre is gyártanak - kisebb méretű - járműveket. A cég már keresi a járművek értékesítési lehetőségeit a hazai és a nemzetközi piacokon. Az ITK cégcsoport a magyarországi közösségi közlekedés terén már eddig is több mint 20 milliárd forint beruházást valósított meg, amivel jelentősen hozzájárult a hazai autóbusz üzemeltetés korszerűsítéséhez - mondta az ITK vezérigazgatója Debrecenben. MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója