Ittas tinédzser ellopta anyja autóját, majd fának hajtott

2017.04.17.
Húsvét szombat éjjelén támadt kedve kocsikázni egy 15 éves bajor tinédzsernek Németországban - írja a bild.de. A fiú elcsente anyja autóját, s amikor a rendőrök meg akarták állítnai, gázt adott. Az üldözés nem tartott sokáig, a fiú ugyanis egy fának hajtott, s összetörte az autót. Saját magától ki tudott szállni a kocsiból, ekkor a rendőröknek támadt, akik megbilincselték. Kiderült, hogy ivott is, vérében 0,24 ezrelékes volt az alkoholszint. Természetesen jogosítványa sem volt, így sok mindenért felelnie kell a hatóságok előtt, s persze anyja sem fogja megdícsérni, hogy összetörte az autóját.  

AMTS 2017

2017.04.16.

2020-ban érkezik a Tesla Model X wolfsburgi kihívója

2017.04.16.
Az I.D. hatchback és egyterű koncepciók mellett a VW egy harmadik jármű részleteiről is csepegtetett információkat a közelmúltban, melyről kiderült, hogy crossover és 2020-tól tervezett a német autógyár zéró-emissziós palettájának sorát erősíteni. A márka ígérete szerint nem kérdés, hogy a belső égésű motorokkal szerelt autókkal minden tekintetben felveszik majd a versenyt, valamint az autonóm vezetés képessége is része a szériafelszereltségnek, de a wolfsburgi modell küldetése itt nem ér véget: a Tesla Model X-nek is kihívója lesz. A hivatalos közlemény szerint a Volkswagen egyértelmű célt állított fel az elektromos autógyártást illető terveiben, miszerint a következő évtized közepéig a niche modellek startup státuszából a széles kínálatú sorozatgyártásig szeretne eljutni modell offenzívájával világszerte. Az I.D. crossover egy négyajtós kupé és egy SUV keveréke, mellyel az autóipar leggyorsabban növekvő szegmensének célcsoportját kívánják megcélozni, ahol előtérben van a tágas térkínálat, a komfortos menettulajdonságok és a magasabb üléspozíció. A koncepció autó önvezető funkciója egy gombnyomással aktiválható, a volán közepén található VW embléma megnyomásával a kormánykerék eltűnik a műszerfalba. A manőverek biztonságát lézer és ultrahangos szkennerek, radarszenzorok és kamerák segítik. Az I.D. crossover a 2015-ben piacra dobott Tesla Model X ára alatt lesz a gyáriak szerint, sőt a VW a dízel autóinak kategóriájába taksálja a konszern a három év múlva sorozatgyártásba kerülő újdonságot. A Volkswagen nem titkolt célja, hogy 2025-ig egymillió elektromos autójuk talál gazdára világszerte, igazodva ezzel a stratégiával a folyamatosan szigorodó emissziós szabályokhoz és a változó piaci igényekhez. A Volkswagen tavalyi eredményeivel letaszította trónjáról a Toyotát, mely addig a világ legtöbb autóját értékesítő márka volt. Elektromos autóinak fejlesztéseivel a dízel-emissziós botrányból fakadó, eddig 24 milliárd eurós kiesését kívánja balanszírozni. Forrás: autonews.com

A koplaló vadmacska - Jaguar XE 2.0 D 180 R-Sport teszt

2017.04.16.
Közelről nézve is könnyű összetéveszteni a nagyobb XF-fel, Ian Callum nagyot alkotott Az ember már az első méterek megtétele után érzi ebben a Jaguar XE-ben, hogy egy tehetséges mérnökök által megtervezett, minőségi sportlimuzinra lelt. Nem emlékszem olyan négyajtósra, amiben ilyen mélyen ültem volna, amiben a kormány azonnal ennyire feszesnek és precíznek érződött volna. Érzésre majdnem akkora a kétliteres dízelmotor nyomatéka, mintha egy háromliteresé lenne, a sportos R-Sport futómű pedig úgy tud kényelmes lenni, hogy közben alig engedi dőlni a karosszériát a kanyarokban. Az első benyomások tehát több mint rendben vannak, de vizsgáljuk meg az XE-t alaposabban is. Az R-Sport kivitelhez ezüstkeretes fekete hűtőrács és sportosabb lökhárító is jár Persze nem hibázhatott a Jaguar, hiszen az XE-t a kínálata legjobban fogyó modelljének szánták, az Audi A4, a BMW 3-as, a Mercedes C-osztály, a Lexus IS, az Infiniti Q50 és a Volvo S60 vetélytársának. Ez a legolcsóbb modell jelenleg a brit márka palettáján, az alapmodell 10,5 millió forintba kerül, ami nagyjából megfelel a kategória átlagának, talán egy kicsit lefelé lóg ki onnan. A 4,67 méteres hosszhoz 2,83 méteres tengelytáv társul Van mit bizonyítania a XE-nek, mert elődje, a 2001-ben bevezetett, 2009-ig gyártott X-Type csúfos bukásnak bizonyult. A vevők nem bocsátották meg, hogy tulajdonképpen egy Jaguar-formájú Ford Mondeót kaptak a donor autónál jóval drágábban, és szűkebb karosszériával. Mivel az alapok egy tömegautóból származtak, hátsókerék-meghajtású változata nem is volt az X-Type-nak, az erősebb motorokhoz összkerékhajtás tartozott, a gyengébbekhez pedig fronthajtás. Pedig a Jaguar mindent megpróbált, hogy sikerre vigye az X-Type-ot, még takarékos dízel, és praktikus kombi változatot is bemutatott, de vevők nem rajongtak a típusért, amit az is bizonyít, hogy nyolc év alatt mindössze 350 ezer példány fogyott belőle világszerte, miközben akkoriban a 3-as BMW-ből egy év alatt fogyott ennyi, és csak Európában. A magas far miatt nagy segítség a tolatókamera parkoláskor A Jaguar minden tudását bevetette az XE fejlesztésekor, hogy az új limuzin ne jusson az X-Type sorsára. Kifejlesztette hozzá a vadonatúj, moduláris iQ platformot, amire az azóta megjelent XF is épül, de ezt kapja majd meg a Range Rover Evoque következő nemzedéke is. Egyedülálló a D-szegmensben, hogy a karosszéria 75 százaléka alumíniumból van, ami nem csak a súlycsökkentés szempontjából előnyös, hanem azért is, mert ez a fém nem rozsdásodik. Persze hátrányai is vannak, mint például a nem túl helytakarékos szerkezet, és a magas ár, de az XE esetében csak az előbbi érződik, amiről majd később írok. Az XE karosszériájának maradék 25 százaléka főleg nagy- és ultranagy szilárdságú acélokból áll, ezek az ajtókban, a B-oszlopoknál, a csomagtartónál és a padlólemez hátsó részén helyezkednek el, ami a súlyelosztást javítja. Közel ideális, majdnem 50-50 százalékos a tengelyek terhelése, ami a sportos menettulajdonságok egyik garanciája. Sportos a vezetői helyzet, a kormány mögötti fülekkel is lehet váltani Meglepő, de a rengeteg alumínium ellenére az XE nem könnyebb vetélytársaknál (az Alfa Romeo Giulia például bő mázsával könnyebb). Ez annak is köszönhető, hogy a Jaguar igényes, kettős keresztlengőkaros első, és integral linknek hívott hátsó futóműve többet nyom a hagyományos MacPherson-többlengőkaros kombinációnál. Az Integral linkhez azért ragaszkodik a cég, mert ezzel jobban meg lehet valósítani a kényelmes rugózás és az agilis viselkedés kombinációját, mint egy hagyományos multilink rendszerrel. A karosszéria és a váz háromnegyede alumínium, ami egyedülálló a kategóriában Az XE látványos orrának formája az XJ zászlóshajó mintájára készült, a hátulja viszont már az utána bemutatott XF-nek szolgált mintául. 4,67 méteres hosszával a „bébi-Jaguar” a kategóriában is kicsinek számít, és ez sajnos nem csak a külsőre, de a belső térre is igaz. Elcsépelt közhely, de tényleg olyan, mint egy szűk szabású sportzakó: csak annyi helyet ad, amennyi feltétlenül szükséges, egy centivel sem többet. A kényelmes félbőr sportülések mélyen vannak és kanyarban is jól tartanak Két 180 centis felnőtt még épp, hogy elfér egymás mögött, de ha ennél magasabb ember ül elöl, akkor hátul már csak gyerekeknek elég a tér. Hátul nem sokkal nagyobb a hely, mint egy kisautóban, a fej- és válltér is kisebb a kategória átlagánál, ráadásul a helyzetet súlyosbítja a vaskos kardánalagút és a hátsó ajtók szűk nyílása is. A csomagtartó sem nevezhető óriásinak, defektjavító készlettel 455, a feláras pótkerékkel 415 litert kínál, mindkét érték a középkategóriás szedánok legkisebbje. A hátsó sorban az átlagnál kisebb a helykínálat, de két átlagos magasságú felnőtt elfér A minőségérzet is hagy némi kívánnivalót maga után, sem az anyagok tapintása, sem a kidolgozás nincs a kategória legjobbjainak szintjén. Ettől függetlenül nem rossz érzés a kocsiban ülni, csak tudomásul kell venni, hogy a németek előrébb tartanak belsőépítészetben. Legalább az ergonómia jó, minden elsőre megtalálható, leszámítva az ablakemelőket. Elsőre mindenki a tükörállító gombokat fogja nyomkodni, és csak utána fog rájönni, hogy amit keres, az egy emelettel feljebb van a lépcsőzetes ajtópanelen. A magyar nyelvű InControl Touch nagy előrelépés a Jaguar régi rendszeréhez képest Szerencsére nem száműzték az összes valódi gombot az érintőképernyős menürendszerbe, ami megkönnyíti a kezelést. Nem bonyolították túl a műszerfal dizájnt, ez alól csak az ajtók és a műszerfal felső találkozási pontjai, meg a gyújtásra kiemelkedő forgókapcsoló jelent kivételt, utóbbi az automatikus váltó előválasztó karját helyettesíti, és forgatni kell a menetprogramok kiválasztásához. Valódi sportszedánhoz méltó a vezetői helyzet: a vaskos, jó fogású sportkormány elég közel húzható, az R-Sport kivitelhez járó sportülés mélyen van és az oldaltartása is tökéletes. Látványos, amikor gyújtásra kiemelkedik az automata váltó tekerőkapcsolója. Alatta négyféle menetprogram közül lehet választani A tesztautóban a Jaguar új fejlesztésű, az XE-vel egyszerre bemutatott kétliteres Ingenium dízelmotorja dolgozott az erősebb, 180 lóerős változatban, nyolcfokozatú ZF automatikus váltóhoz kapcsolva. Ennél van egy olcsóbb és gyengébb kivitele ugyanennek a motornak, a 163 lóerős alapváltozat 232 ezer forinttal olcsóbb. Ez túl kicsi különbség ebben az árkategóriában ahhoz, hogy valaki ne az erősebbet válassza, igaz, a fogyasztásban már 10 százalékos különbség van a kettő között, de még az erősebb is megelégszik papíron 4,2 literrel, ami a valóságban a még mindig kedvező 5-6 liter között tartható, szabályos autópálya-tempónál pont 5 litert kér. A nagytestvér XF hathengeres dízelét sajnos nem kínálják az XE-hez, így aki gázolajos motorban gondolkodik, annak egyelőre meg kell elégednie 180 lóerővel, de hamarosan a dupla turbós változat is érkezik kb. 220-240 lóerővel. Kissé hangos, de erős és takarékos az új fejlesztésű, kétliteres Ingenium dízel Hidegindításkor távol áll az angolos diszkréció az XE-től, mert a dízelmotorja kellemetlen csörömpölésbe kezd, de jelentősen elhalkul, ha bemelegedett, igaz, akkor is hangosabb marad, mint például a kategória leghalkabbja, az A4 és a C-osztály. Ha nem is túl kulturált az Ingenium erőforrás, az legalább nem lehet rásütni, hogy gyenge lenne: 1750-es fordulatszámnál már jelentkezik a 430 Nm-es nyomatékcsúcs, ami olyan könnyedén lendíti meg a másfél tonnás kocsit, mint az őszi szél a sárguló faleveleket. Hivatalosan 231 km/h a végsebesség és 7,8 másodpercig tart a százas sprint. Utóbbinál papíron minden konkurens jobb, de vezetés közben valahogy mégis erősebbnek, gyorsabbnak érződik a Jaguar a vetélytársaknál, ami nem kis részben a fürgén és finoman kapcsoló, turbólyukat ügyesen elkendőző 837 ezer forintos automata váltónak is köszönhető. A digitális műszerfal egyelőre csak a nagyobb Jaguarokhoz érhető el De nem is a motor ereje a legjobb az XE-ben, hanem az, ahogyan kanyarodik. Nagyon sportos az elektromos rásegítésű kormányzás, nincs túlszervózva, direkt az áttételezése, és bőségesen szállít visszajelzéseket is. Kellemes meglepetést okozott a R-Sport kivitelhez járó sportfutómű is, mert a 18-as felnikkel is megmaradt a kényelmesnek, úgy, hogy közben az úttartása is hihetetlenül jó, a hosszú rugóutak miatt a kanyar közbeni bukkanók sem hozzák ki a nyugalmából. Merev karosszériája és igényes futóműve jóvoltából az XE egyértelműen a kategória legjobb vezethetőségű autói közé tartozik, csak a 3-as BMW és az Alfa Giulia említhető vele egy napon. Semmi szükség az 545 ezer forintos adaptív lengéscsillapításra, a passzív csillapítórendszer hangolása közel van a tökélyhez. Érződik, hogy a futóművet a bukkanós, kanyargós angliai országutakra lőtték be, és ami ott jól működik, a világ más tájain is beválik. Szűk a nyílás és a belméret is, a csomagtér pótkerékkel csak 415 literes A mutatós XE-t tényleg olyan jó vezetni, és olyan keveset fogyaszt, hogy a szűkös helykínálatot, a kissé ódivatú műszerfalat és a zajos motort is megbocsátja neki az ember. Karakterben az Alfa Romeo Giulia áll hozzá a legközelebb, ami szintén egy nagy hagyományokkal rendelkező sportos márka friss középkategóriás modellje, zajos dízelmotorral és nagyszerű vezetési élménnyel. Kétségtelen, hogy a német vetélytársak kifinomultabb autókat készítenek, de a Jaguarral jár egy olyan előny is, amit azok nem tudnak: nem jön szembe percenként egy ugyanolyan belőle, és az utcán bizony sokan utána fordulnak. Ez a brit kocsi azoknak való, akik élnek-halnak a vezetésért, nincs nagy családjuk, és szeretnek kitűnni a tömegből. Álló helyzetben is stabilnak tűnik, mivel széles és alacsony. A kipufogó nem hajlik lefelé Műszaki adatok Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 1999 cm3. Furat/löket: 83,0/92,3 mm. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 133 kW (180 LE)/3500. Nyomaték: 430 Nm/1750-2500. Sebességváltó: nyolcfokozatú, automatikus. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa.  Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4672/1967/1416 mm. Tengelytáv: 2835 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1602/1603 mm. Tömeg: 1540 kg. Terhelhetőség: 690 kg. Csomagtartó térfogata: 415/455 l. Üzemanyagtartály térfogata: 56 l.  Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 7,8 mp. Végsebesség: 231 km/óra. Átlagfogyasztás: 4,2 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 5,4 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 111 g/km.  

Bahreini Nagydíj - Vettel győzött és vezet az összetettben

2017.04.16.
A 29 éves Vettel az idén másodszor, pályafutása során pedig 44. alkalommal nyert F1-es futamot, Bahreinben harmadszor diadalmaskodott. A harmadik helyen a pole pozícióból karrierje során először rajtoló Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája zárt. A rajtot Bottas tökéletesen kapta el, így az első kanyarban megtartotta a vezető helyet, mögötte Vettel egy remek manőverrel "beugrott" Hamilton elé, s átvette a második pozíciót. Az ötödik körben Bottas, Vettel, Hamilton volt a dobogósok sorrendje. Vettel a 11. kör végén a boxba hajtott kerékcserére, majd a 13. körben Lance Stroll (Williams) és Carlos Sainz (Toro Rosso) balesete miatt a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót, ezért a legtöbb pilóta, aki addig még nem járt a boxban, ekkor hajtott be. Fotó: formula1.com A boxkiállások közben Daniel Ricciardo (Red Bull) megelőzte Hamiltont, így amikor a Safety Car a 17. körben útjára engedte a mezőnyt, Vettel, Bottas, Ricciardo volt az első három sorrendje, a negyedik helyen Hamilton száguldott, de az újraindításkor azonnal elment Ricciardo mellett, így feljött harmadiknak. A 27. körben Bottas nem tanúsított ellenállást, amikor a célegyenesben megelőzte őt Hamilton, akire várt még egy 5 másodperces büntetés a boxban, mert korábban indokolatlanul lassan hajtva, szabálytalanul akadályozta a kerékcserére igyekvő Ricciardót. Bottas autóján a 31. körben másodszor is kerekeket cseréltek, Vettel az élről két körrel később kapott új garnitúra gumit. Hamilton a 42. körben állt ki kerékcserére, valamint letölteni a büntetését, s a harmadik helyre jött vissza a pályára Vettel és Bottas mögé. Tíz körrel a leintés előtt Hamilton megelőzte Bottast, s üldözőbe vette az élen száguldó Vettelt, miután a Mercedes-boxból rádión azt mondták neki, hogy még a győzelemre is van esélye. Ez azonban már nem sikerült a brit pilótának, így meg kellett elégednie a második hellyel. A vb két hét múlva, az Orosz Nagydíjjal folytatódik Szocsiban. Bahreini Nagydíj, végeredmény (57 kör, 308,238 km, a pontszerzők): 1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:33:53:347 óra 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 6.660 másodperc hátrány 3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 20.397 mp h. 4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 22.475 mp h. 5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 39.346 mp h. 6. Felipe Massa (brazil, Williams) 54.326 mp h. 7. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:02.606 perc h. 8. Romain Grosjean (francia, Haas) 1:14.865 p h. 9. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:20.188 p h. 10. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:35.711 p h.     pole pozíció: Bottas A vb-pontversenyek állása 3 futam után (még 17 van hátra):     pilóták: 1. Vettel 68 pont 2. Hamilton 61 3. Bottas 38 4. Räikkönen 34 5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 25 6. Ricciardo 22 7. Massa 16 8. Perez 14 9. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 10 10. Grosjean 4 11. Kevin Magnussen (dán, Haas) 4 12. Ocon 3 13. Hülkenberg 2 14. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 2     csapatok: 1. Ferrari 102 pont 2. Mercedes 99 3. Red Bull 47 4. Force India 17 5. Williams 16 6. Toro Rosso 12 7. Haas 8 8. Renault 2

Megtagadható a kártérítés, ha ittas volt a sofőr

2017.04.16.
A szövetség az ünnepi hétvége alkalmából figyelmeztetett, hogy még egy kisebb koccanás is több százezer forintba kerülhet, ha a jármű vezetője alkoholt fogyasztott. Kiemelték, hogy ilyen esetekben - a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény szerint - a biztosítók 5 millió forintig is visszakövetelhetik a kártérítés összegét. A súlyos büntetések ellenére tavaly több mint 1500 balesetet okoztak az ittas sofőrök, az ország egyes részein, többek között a fővárosban, Nógrád és Zala megyében 20-25 százalékkal nőtt az esetek száma - derül ki a Mabisz által idézett rendőrségi összesítésből.

Lehet, hogy korai volt a téli abroncsok cseréje? - Mínuszokra, hóra is készülni kell a jövő héten

2017.04.16.
Húsvéthétfőn a több-kevesebb napsütés mellett elszórtan, főleg a Dunántúlon és a főváros környékén várható záporeső, zivatar, illetve jégdara. Napközben időnként megerősödik a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet többnyire plusz 1-6 fok között, északkeleten néhol mínusz 1, 0 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12-16 fok között valószínű. Kedden helyenként erős szél lehet. Emellett többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég és több helyen várható eső, zápor. A leghidegebb órákban általában plusz 2-6 fok lehet, de keleten néhol gyengén fagyhat. A nappali maximumok 8-13 fok között alakulnak. Szerdán sokfelé várható ismétlődő eső, zápor, a hegyekben, illetve késő délutántól elsősorban nyugaton és északon helyenként síkvidéken is lehet havas eső, havazás. Emellett nagy területen viharossá fokozódhat a szél is. A minimumhőmérséklet 0-5 fok, a maximumhőmérséklet 3-10 fok között várható. Csütörtökön is nagy területen lehet viharos a szél. Túlnyomóan borult lesz az ég, kezdetben többfelé várható eső, zápor, a hegyekben, illetve elsősorban nyugaton és északon helyenként síkvidéken is havas eső, havazás, majd délutántól gyengül a csapadékhajlam. A leghidegebb órákban mínusz 1 és plusz 4 fok között, napközben plusz 3-10 fok között alakul a hőmérséklet. Pénteken elszórtan várható záporeső, elsősorban a hegyekben helyenként hózápor, s többfelé lesz erős a szél, de már több-kevesebb napsütés is lehet. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 4 és plusz 2, a legmagasabb hőmérséklet 6-11 fok között valószínű.  Szombaton változóan felhős időre van kilátás hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, néhol záporesővel, helyenként erősödhet meg a légmozgás. A minimumhőmérséklet általában mínusz 4 és plusz 2 fok között valószínű. Napközben 10-15 fokig melegszik a levegő. Vasárnap elszórtan várható záporeső, de emellett megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a szél. A leghidegebb órákban 0-6 fok lehet. A nappali maximumok 10-15 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben. Forrás: MTI

A Német Autóipari Szövetség a valódi fogyasztási értékek publikálását fontolgatja

2017.04.16.
Márciusban a PSA csoport úttörőként bevezette a francia Környezetvédelmi és Közlekedési szakhatóság protokollja szerint végzett fogyasztási adatok közzétételét több, mint 1000 Peugeot, Citroen és DS modell esetében. Ezt követően Matthias Müller a VW éves eredményeiről szóló konferencián tett említést arról, hogy a Volkswagen a VDA tagjaival készül tárgyalásokat kezdeményezni e témában, remélve, hogy a jövőt és a fenntarthatóságot szem előtt tartó egyezségre jutnak az érintettek. A VDA elnöke, Matthias Wissmann a kezdeményezés ellenére viszonylag szűkszavúan válaszolt, amikor a tárgyalások helyzetéről érdeklődtek egy berlini kongresszus alkalmával, valamint arról, hogy vásárlói és/vagy környezetvédelmi szervezeteket is meghívnak-e az egyeztetésekre. „Konstruktív megbeszéléseket folytatunk a Szövetségi Közlekedési Minisztériummal a transzparencia javításának érdekében, azonban ezidáig nem sikerült megállapodásra jutnunk” - közölte Wissmann. A szaktárca szóvívője pedig nem volt elérhető az autonews.com szerint. A Genfi Autókállításon Greg Archer, a Közlekedési és Környezetvédelmi hatóság igazgatója úgy nyilatkozott, hogy a PSA valós körülmények között mért fogyasztási adatai jól mutatják, hogy a korábban megadott értékek sok esetben 40 százalékot is meghaladó mértékben tértek el a katalógusokban megadott adatoktól, melyet a NEDC-ciklus szerint mértek. Archer szerint a PSA teszt protokoll bizonyítja, hogy a fogyasztási adatok megbízhatóak, reprezentatívak és reprodukálhatók is egyben. Forrás: autonews.com  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója