Okosjárdával előznék meg a baleseteket a 13. kerületben

2016.11.12.
A tízéves magyarországi jelenlététét most ünneplő ITSH által november 7-9. között megszervezett esemény célja az volt, hogy az ENSZ Fenntartható Fejlődési céljai közül kiválasztott kihívásokra digitális megoldásokat találjanak ki, amelyek kidolgozását és megvalósítását hazai szakembergárdával tudja majd segíteni az ITSH. Digitális megoldások a biztonságosabb közlekedésért Az innovátorok által javasolt első megoldáscsomag az ENSZ 11. célkitűzéséhez (Fenntartható közösségek és városok), ezen belül is a közlekedésbiztonsághoz kapcsolódik. „Manapság az okos készülékeikbe belefeledkező járókelők gyakran a motorhang alapján érzékelik az autók közeledtét, amikor átkelnek az úttesten, ezért a jövőben egyre nagyobb kihívást és közlekedésbiztonsági kockázatot jelenthetnek a gyakorlatilag hang nélkül működő elektromos és önműködő autók, járművek” – magyarázta az egyik kiválasztott problémakört Jason Romeyko, az innovátorok csapatának vezetője. Az innovátorok egy több elemből álló komplex közlekedésbiztonsági pilot programot dolgoztak ki, amelyet első körben a XIII. kerületben lehetne megvalósítani, ahol az egyik legmagasabb a közlekedési balesetek száma. Az innovátorok komplex program több elemből építkezne: ·         Alkalmazás segítségével a gyalogosok mozgásának monitorozása, összehangolása közúti adatokkal: az adatok továbbítása és elemzése a felhőben, erre épülő veszélyjelző, alkalmazások kifejlesztése a gyalogosok számára. ·         Okos tartozékok/ruházat kifejlesztése: gyerekek számára pl. rezgő cipőfűző, amely előbbi adatok elemzését is figyelembe véve jelez, ha a járda széléhez, vagy veszélyzónához érnek. A javaslat szerint 10 ezer pár cipőfűzőt lehetne kiosztani pilot jelleggel iskolások között. A megvalósításhoz neves sportszergyártó céggel való partnerséget javasolnak az innovátorok. További „veszélyjelző” ruházatok/kiegészítők (például kabát) kifejlesztését is javasolják. ·         Okos járda: a felhővel összekötött járda felszínére ledek beépítése, amelyek fénnyel jeleznek, ha veszélyhelyzet áll elő a forgalmi adatok szerint. „Ezekkel a megoldásokkal biztonságosabbá tehetők az útkereszteződések a gyalogosok, a kerékpárosok és az autósok számára, és hatékonyan csökkenthető a halk elektromos autók térnyeréséből következő veszélyhelyzetek száma” – véli Jason Romeyko. Szerinte a XIII. kerületben végzett pilotra építve a javaslatuk globális megoldássá is fejleszthető.

Bemutatták a felfrissített Volkswagen Golfot

2016.11.12.
„Infotainment és hálózatba kapcsolt megoldások terén teszi a legnagyobb ugrást a Golf. Nincsen ennél intelligensebb, biztonságosabb és több összeköttetési lehetőséget kínáló kompaktautó” – magyarázta Dr. Herbert Diess, a Volkswagen Személyautók márka igazgatótanácsának elnöke a világpremier kapcsán. A több mint 33 millió példányban értékesített sikermodell új kivitelének bemutatása egyúttal a Volkswagen márka történelme legnagyobb termékoffenzívájának nyitánya. Dr. Herbert Diess hozzátette: „Igazán rákapcsol a Volkswagen. Csupán a 2017-es évben több mint tíz új modellről vagy jelentős modellfrissítésről rántjuk majd le a leplet. A Volkswagen 2020-ig teljes termékpalettáját megújítja.” Azt, hogy milyen lehetőségeket kínál ennek kapcsán a Golf, azt jól mutatja az is, hogy a vezetői segédrendszerek terén új mérceként szolgál. Olyan műszaki megoldások fokozzák jelentős mértékben a biztonságot, mint például a Front Assist automatikus vészfékrendszer az új gyalogosfelismerő rendszerrel, az új torlódási asszisztens és a szegmensben szintén újnak számító vészhelyzeti asszisztens. „A 2017-es modellévű Golf modellel a kompakt járművek körében első ízben tesszük elérhetővé az automatizált közlekedést” – mondja Dr. Frank Welsch, a Volkswagen Személyautók márka igazgatótanácsának műszaki fejlesztés területéért felelős tagja. „A Lane Assist sávtartó rendszer és az ACC távolságtartó sebességszabályzó fúziójával a torlódási asszisztens kívánságra akár 60 kilométer/óra sebességig képes átvenni az irányítást az igen megterhelő folyamatosan megálló, majd újra elinduló forgalomban. Ez a segédrendszer önállóan kormányozza, fékezi és gyorsítja az új Golf modelleket” – folytatta a főmérnök. A cikk nem ért véget. Kattintson ide a második részért!

Bemutatták a felfrissített Volkswagen Golfot

2016.11.12.
Ezeket az újdonságokat a továbbfejlesztett TSI motorcsalád egészíti ki. A új Golf modellekben debütál első ízben az új 1.5 TSI Evo – egy 110 kilowatt (150 lóerő)1 teljesítményű négyhengeres, turbófeltöltéses benzinmotor változó hengerlekapcsolással (Active Cylinder Management, ACT). Ezt egy BlueMotion-változat követi majd, a 96 kW (130 LE)2 teljesítményű erőforrás szintén rendelkezik majd az új ACT rendszerrel, valamint egy új vitorlázófunkcióval is. Ez utóbbi bizonyos esetekben a motort menet közben teljesen leállítja az üzemanyag-takarékosság fokozására. Dr. Welsch így összegezte a műszaki újdonságokat: „Mindez azt eredményezi, hogy az új Golf valós üzemelési körülmények között akár egy literrel kevesebb üzemanyagot fogyaszt a hasonló teljesítményű motoroknál. Ez a Smart Sustainability, azaz az intelligens fenntarthatóság. Ez a megfizethetőbb, mindenki számára elérhető haladás.” A Volkswagen ezenkívül a Golf GTI3 modelleket is erősebbé tette, a legendás modellváltozatok ezentúl 169 kW (230 LE)3, illetve GTI Performance kivitelben 180 kW (245 LE)4 teljesítményt nyújtanak majd. Új hétfokozatú DSG kettős tengelykapcsolós automatizált váltó szolgál majd ezentúl a kiemelkedő hatékonyságú sebességváltóként, ez fokozatosan leváltja a Golf összes hatfokozatú DSG egységét.   A Volkswagen a három- és ötajtós Golf, a Golf Variant, valamint a Golf GTI3 és Golf GTE5 sportos változatok modellfrissítését a márka otthonát jelentő gyárban, Wolfsburgban mutatja be. Itt fejlesztették ki a Golf mind a hét nemzedékét, és az évente születő közel egymillió Golf legnagyobb része itt készül. A legújabb Golf a még pontosabb vonalakkal jellemzett dizájnjáról ismerhető fel. A módosítások sorában új lökhárítókat, LED-technikájú nappali menetvilágítást is tartalmazó új halogénfényszórókat, új első sárvédő íveket, minden változat esetében alapfelszereltségként kínált teljes egészében LED-technikájú új hátsó lámpákat és új könnyűfém keréktárcsákat is találunk. A 2017-es modellévű Golf előértékesítése már december elején kezdetét veszi, a gazdagabb alapfelszereltség ellenére az alapára változatlan marad. A következő héten a Volkswagen a Los Angeles-i Autókiállításon a modellcsalád nulla helyi károsanyag-kibocsátású változatát is bemutatja a nagyvilágnak. Az új e-Golf6 a jelenleginél lényegesen nagyobb hatótávolságot kínál majd.

Már havazik a Nyugat-Dunántúlon

2016.11.12.
Hóesésben haladó járművek a 74-es főúton Zalaszentbalázs közelében A havazás, a szél és a hófúvás veszélye, valamint az északira forduló, viharossá fokozódó szél miatt Vas, Veszprém és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetéseket, a sok eső miatt három dunántúli megyére másodfokú, további kilenc megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki erre a napra a meteorológiai szolgálat.  MTI Fotó: Varga György
Címkék: 

Történelmi csúcson a mobilparkolási tranzakciószám

2016.11.12.
Folyamatos növekedést mutatnak Nemzeti Mobilfizetési Rendszerben indított vásárlások számai, a rendszer két és féléves üzembiztos, stabil, megszakítások és hiba nélküli működése alatt 2016. november 10-én első alkalommal haladta meg a napi mobilparkolások száma a 100 ezres számot, azaz a 100 550 fizetéssel végződő tranzakciót. A 2014. július 1-én üzembehelyezett Nemzeti Mobilfizetési Rendszer az első két üzleti évében – 18 viszonteladó partnerén keresztül, 76 parkolási üzemeltetőnél, 248 parkolózónában mobilparkolás, HU-GO viszonylati jegy, e-matrica, valamint parkolóellenőri lekérdezés mellett – több, mint 73 millió elektronikus fizetéssel végződött tranzakciót bonyolított le.
Címkék: 

Másodfokú téli tisztántartási készenlétet rendelt el a Magyar Közút

2016.11.12.
A Magyar Közút szombati, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint preventíven, illetve a csapadékviszonyoknak megfelelően közvetlenül is végzik a síkosság mentesítési munkákat. Az ország jelentős részén egyelőre eső esik, de a hőmérséklet a nyugati határ mentén csökken, és ezzel egy időben az eddigi eső egyre inkább havazásba vált át. A Kisalföldön és Vas megye nyugati felén már megmarad a hó - olvasható a közleményben. Nagyobb fennakadást nem jelentettek a társaság útellenőrei, de a közútkezelő arra kéri az autósokat, hogy a téli időjárási körülmények között fokozott óvatossággal és körültekintéssel vezessenek.

Király Viktor az első magyarországi Toyota C-HR tulajdonosa

2016.11.12.
A NUBU exkluzív divatbemutatója és Király Viktor koncertje által színesített program keretében, a Marie Claire Fashion Days előestéjén, a Várkert Bazárban megrendezett Toyota C-HR Fashion Night-on mutatta be vadonatúj, kategóriateremtő modelljét a jelenlévő közel ötszáz vendégnek, közöttük fontos üzleti partnereknek, a média képviselőinek és a hazai közélet ismert szereplőinek a Toyota. Az esti igazi meglepetése ugyanakkor az volt, hogy a Toyota felajánlott egy vadonatúj C-HR-t, és a modell márkanagyköveti szerepét Király Viktornak, aki korábban elsőként próbálhatta ki az autót hazánkban. A Toyota C-HR a Marie Claire Fashion Days előestéjén, a Várkert Bazárban megrendezett Toyota C-HR Fashion Night keretében mutatkozott be a hazai közönségnek. Az esten Király Viktor, az est sztárfellépője részére a Toyota felajánlott egy vadonatúj C-HR-t, és a modell márkanagyköveti szerepét. „Korábban ugyanakkor nem gyakran emlegettek bennünket egy lapon a divat és a trendteremtő design világával. Ezt a prekoncepciót szeretnénk végleg megváltoztatni a Toyota C-HR Fashion Night keretében bemutatott vadonatúj, kategóriateremtő, az ügyfeleink részéről is rendkívüli várakozások övezte C-HR-rel, amely új időszámítást nyit a Toyota számára – fogalmaz László Richárd, a Toyota Central Europe magyarországi divíziójának igazgatója. „Viktor közvetlensége, nyitottsága, trendszettersége, energikus lendülete tökéletesen passzol a Toyota C-HR által képviselt értékekkel, ezért nagyon örülünk, hogy elfogadta márkanagyköveti felkérésünket, és ő lehet az első Toyota C-HR tulajdonos Magyarországon. Reményeink szerint a Viktorral folytatott együttműködésünk révén még több új ügyfelet sikerült közelebb hoznunk a C-HR és a Toyota világához.” – teszi hozzá Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák hazai kommunikációjáért felelős vezetője.

Közösségi autómegosztó rendszeren dolgozik a Nissan

2016.11.12.
A tervek középpontjában a közösségi kapcsolattartás áll, mivel a Nissan a felhasználói profilok egyeztetése alapján alakítja ki az új generációs autómegosztó közösségeket, amelynek tagjai 100 százalékban digitális úton kapcsolódnak egymáshoz. A bevezetés előkészítését az idei évben Párizs környékén kezdik meg, és az első autók 2017 áprilisára kerülhetnek az utakra. A közösségi profilok kialakításán és a helymeghatározáson alapuló egyedi algoritmus egy csoportba sorolja az egymást kiegészítő igényű felhasználókat a 100 százalékban digitális, társtulajdonosi közösségek felállítása érdekében. A kiszámítható havi számlázás az autó használatán alapul, így a tulajdonosokat nem érheti meglepetés.  A Nissan Intelligent Get & Go Micra szolgáltatás az új Nissan Micra Acenta 0.9 manuális váltóval és a világon elsőként Bose Personal Audio hangrendszerrel szerelt modellt alkalmazza. A szolgáltatás magában foglalja a biztosítást, a szervizt, a hozzáférést az online egyeztető eszközhöz, az okostelefon applikációt és az autóba épített támogató technológiát. A közösségeknek el kell fogadniuk az éves 15 ezer kilométeres korlátozást.
Címkék: 

Autóvá átalakuló humanoid robotot fejlesztenek japán mérnökök

2016.11.12.
A robot első modellje úgy néz, mintha egy sci-fi képregényből kilépő kétlábú kolosszusról lenne szó: parancsra képes összecsukódni egy komplett, motorral és kerekekkel rendelkező futurisztikus járművé. A J-deite Ride elnevezésű robotóriás mintegy négy méter magas lesz. Humanoid robotként képes lesz lépkedni, autóvá összehajtogatva pedig bele lehet ülni és el lehet vele hajtani - olvasható az Asratec, a Brave Robotics és a Sansei Technologics cégek közleményében.   Az autóként is használható robotember fejlesztésének befejezését 2017-re tervezik, a különleges terméket egyebek között élményparkoknak akarják eladni. A kétfunkciós robot 1,5 méteres prototípusa már látható lesz az amerikai Orlandóban november 14-én megnyíló nemzetközi vidámparkipari szakvásáron (IAAPA).
Címkék: 

Ismét Hamilton volt a leggyorsabb Brazíliában

2016.11.12.
A Mercedes brit pilótája mögött a vb-pontversenyben vezető csapattársa, Nico Rosberg végzett a második, míg a finn Valtteri Bottas (Williams) a harmadik helyen. A délelőtt második holland Max Verstappen (Red Bull) ezúttal csak a hatodik időt érte el.     Eredmények:     2. szabadedzés: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:12.271 perc 2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:12.301 3. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:12.761 4. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:12.789 5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:12.828 6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:12.928      korábban:     1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:11.895 perc 2. Verstappen 1:11.991 3. Rosberg 1:12.125 4. Ricciardo 1:12.371 5. Bottas 1:13.129 6. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:13.289     A további program:     szombat: 3. szabadedzés 13.00 időmérő edzés 17.00     vasárnap: futam 17.00

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója