Niels Langeveld a SEAT Leon Eurocup új bajnoka

2016.11.10.
Silverstone-ban szerzett négy gőzelmével, a Paul Ricard-on elért kettős győzelmével és a Red Bull Ringen szerzett egy győzelmével Niels Langeveld nagyon motiváltan érkezett Katalóniába. A norvég Stian Paulsen, aki három győzelmet szerzett (Estoril, Silverstone és Mugello), nem volt könnyen legyőzhető. A 2016-os esztendő versenyeinek harmadik esélyese a spanyol Mikel Azcona, aki szintén három győzelemmel (Estoril, Mugello és Nürburgring) büszkélkedhet, a barcelonai versenypályán a hazai nézőközönség támogatását maga mögött tudva versenyzett. A pálya 4,6 km hosszú, 16 kanyarral, így a SEAT Leon Eurocup utolsó szakaszát jelentő pályát az egyik legnehezebbnek, a legjobb technikai tudást igénylő helyszínnek tekintik. Ez a pálya tökéletes a kiélezett párbajokra, melyre a két futam során, azaz november 5-én, szombaton, és a második futamon november 6-án, vasárnap került sor. A második verseny során a rajtkockákat felcserélték, ennél fogva a katalán verseny - a versenysorozat történetében immár harmadik alkalommal – a döntő helyszínné vált.  

Hamisítás elleni védelem a pótalkatrész-piacon 1. rész

2016.11.09.
Az internet, a globalizáció és a határok nélküli logisztika világában kinyíltak a beszerzési lehetőségek, és szinte nincs olyan eszköz, amit ne lehetne megvásárolni, bárhol is készült a világban. Ez igaz az autóalkatrészekre is, melyeknek nagy szerepük van a közlekedésbiztonságban, és az autó élettartamát, értékét is befolyásolják. Sajnos sokan áldozatul esnek azoknak a hamisítóknak, akik valamely rossz minőségű alkatrész-utánzatot egy jól csengő márkanév alatt értékesítenek. A dobozolók nem kímélik a gyári és az utángyártott alkatrészeket sem, ezért az első és legfontosabb szabály, ha nem szeretnénk pórul járni: ALKATRÉSZT MINDEN ESETBEN CSAK HIVATALOS, MEGBÍZHATÓ FORRÁSBÓL SZEREZZÜNK BE!   Hamisított alkatrészek eredete A hamisított fém és műanyag alkatrészek leggyakrabban ázsiából érkeznek, míg a motorolajok és folyadékok területén a helyi hamisítás a meghatározó. A kétévente megrendezett Automechanika kiállítást minden alkalommal meglátogatják a német vámhivatal munkatársai, akik a standokat pásztázzák a hamisítványokat a kutatva. Idén több, mint 4000 kiállító volt jelen, így sok céghez kellett ellátogatna. Ahogy az elmúlt 10 évben megszokottá vált, idén is több tucat standot zártak be, főleg az ázsiai kiállítói területen. Vannak olyan cégek, akik az úgynevezett saját márkás (szabadon megválasztható márkajelzésű) termékeik mellett előszeretettel csomagolnak valamely más gyártó nevében.   A következmények A jóváhagyással nem rendelkező, nem eredeti minőséget képviselő alkatrészek többszörösen is megkárosíthatják a járműtulajdonosokat, ugyanis az egyszeri olcsóbb bekerülés sokszorosan bosszulja meg magát a többletjavítások és a hamisított alkatrész által tönkretett további alkatrészek beszerzése során (például egy rossz olaj vagy tüzelőanyag-szűrő esetén). Ilyen esetekben „csak” az anyagi kár jelentős, de a biztonságkritikus alkatrészek, például egy féktárcsa vagy fékbetét esetén emberi életet is veszélyeztetnek a hamisítók.   Mit tehetünk? Ha járműtulajdonosok vagyunk, akkor mindenképp megbízható, szakmailag felkészült, legális autójavító műhelybe vigyük autónkat. Oda, ahol megbízható forrásból származnak az alkatrészek, és a munkára és a beszerelt alkatrészre is garanciát vállalnak, melyet igazolnak. Ha autójavítással foglalkozunk, akkor ne vállaljunk javítást ismeretlen forrásból származó, az ügyfél által hozott alkatrészekkel, mert akkor is nekünk kell garanciát vállalni. Általános igazság: az étterembe sem mi visszük a húst, hogy kisüssék. Meg kell tanítani az ügyfeleket, hogy a megfelelő alkatrész kiválasztása a beszerelő műhely feladata. Természetesen a minőségi előírásoknak megfelelő elérhető márkák között fel lehet ajánlani a választás jogát, akárcsak az étlapon is több menü közül lehet választani. A folytatásban bemutatjuk az alkatrészgyártók védelmi mechanizmusait, a hamisítás elleni védekezés főbb lehetőségeit.   Őri Péter

Fának csapódott, meghalt, anyja fizethet a fakárért

2016.11.09.
A meghökkentő eset Németországban történt. A hatóság az írta, a fában 50-szer 35 centiméteres sérülés keletkezett, ezért az anya fizessen meg 548 eurót kár címén - írja a bild.de A fa sebei begyógyulnak, a miénk soha - nyilatkozta a lányát balesetben három hónapja elvesztő anya. A csekket egyébként az ottani útkezelő küldte ki, s arra a szabályra hivatkoznak, hogy aki kárt okoz a növényzetben vagy az út menti palánkokban, annak a kárt meg kell téríteni. A szervezet még azt is kiszámolta, hogy a fa életfunkciói húsz százalékkal csökkentek, így kalkulálták ki az 548 eurós kárfizetést.  

Vége az ingyen töltésnek a Tesla-tulajok számára

2016.11.09.
A Tesla új ügyfelei, akik 2017. január 1. után rendelik meg autójukat, az ingyenes Supercharger hálózat használati jog helyett csak évi egy vouchert kapnak majd, amely körülbelül 1600 kilométernyi töltéshez lesz elég. Ezen túlmenően fizetniük kell majd az áramért, de ez Elon Musk szerint ez még mindig jóval olcsóbb lesz, mintha benzinnel autóznának. A Teslájukat 2016-ben vagy korábban megrendelők továbbra is ingyen használhatják majd a Supercharger gyorstöltő hálózatot, amely 270 kilométernyi hatótávolsághoz juttatja az autókat 30 percen belül. Ez a hálózat jelenleg 734 állomást és 4605 egyedi töltőpontot tartalmaz a világon. A Tesla már korábban bejelentette, hogy a 2018-ban érkező olcsóbb típusa, a középkategóriás Model 3 vásárlói nem használhatják majd ingyen a gyorstöltő hálózatot.
Címkék: 

Vonat és autó ütközött, idejében kiugrott a sofőr

2016.11.09.
A vonat a sínpálya melletti árokba lökte a személyautót, amelyből még az ütközés előtt kiszállt annak vezetője, így nem sérült meg a balesetben. Hasonlóan sérülés nélkül vészelték át az ütközést a vonaton utazók is. A műszaki mentést a pusztaszabolcsi és a székesfehérvári hivatásos tűzoltók végzik, akik első lépésként áramtalanították a gépkocsit. A vasúti forgalom jelenleg szünetel az érintett pályaszakaszon.  
Címkék: 

Körözött magyart fogtak el az osztrák határőrök

2016.11.09.
Éppen visszaállították az osztrákok a határellenőrzést, ezen akadt fenn a magyar. Ellenőrizték papírjait, s kideült, hogy körözést rendeltek el ellene Ausztriában. Négy bíróság is kerestette a férfit, azonnal őrizetbe vették. Az orf.at jelentése nem tér ki arra, miért körözték Ausztriában a magyart. 

A német bajnokságban folytatja a motoros Gyutai Adrián

2016.11.09.
26 éves paksi motoros szerdán azt mondta az MTI-nek, hogy menedzsmentjével közösen kialakítottak egy hároméves stratégiát, miután az idei szezon nem úgy sikerült, ahogyan azt eltervezték. "Nem árt a lépcsőzetesség, mert szeretném arra a szintre visszatornázni magam, amelyen a tavalyi szezonban voltam állandó pontszerzőként az olasz bajnokságban, s egy Moto3-as világbajnoki futam résztvevőjeként" - jelentette ki a Korda Racing versenyzője. Fotó: facebook.com Gyutai hozzátette, a kétéves, felemásra sikerült olasz bajnoki szereplés után most egy átgondolt koncepció mentén haladva vág neki az új kihívásoknak. Így 2018-ban a Supersport-vb európai futamain is rajthoz állna, egy évvel később pedig már teljes idényt motorozna ebben a géposztályban. A paksi motoros azt mondta, egy Yamaha R6-ossal versenyez majd az IDM Superstock 600-as kategóriájában, ezzel a márkával a H-Moto Team segítségének köszönhetően az idén már megismerkedett. "Decemberben egy tíznapos spanyolországi edzőtábor vár rám, sok motorozási lehetőséggel, s ez alkalmat ad arra, hogy javítsak a stílusomon, ebben ugyanis még van hova fejlődnöm" - emelte ki Gyutai, akinek a karrierje az idén pénzügyi problémák miatt veszélybe került, de többek között szülővárosának, Paksnak az önkormányzata is mellé állt szeptemberben.
Címkék: 

Leköszön az Audi Sport legendás vezetője

2016.11.09.
Gass 2016 végén veszi át Ullrich feladatait az Audi Sport élén, de a korábbi vezető tanácsadóként még egy évig segíteni fogja a munkáját, mielőtt 2017 végén nyugdíjba megy. Ullrich 1993 novemberében vette át az Audi Sport vezetését. A 90-es években a Super Touring bajnokságban aratott sikereket csapatával, aztán 1999-től Le Mans-ban és a prototípusok világbajnokságán (WEC). 2004-ben visszatért az Audi a DTM-be, 2009-ben pedig belépett a GT3 bajnokságba. „Maradok, de ő lesz az Audi Sport új vezetője. Én leszek az öreg tanácsadója, segíteni fogom, ahogy ő is segített nekem az évek alatt” – nyilatkozta Ullrich. „Így lesz a legjobb, most van egy évünk rá, hogy az új programunk, a Formula E felé orientálódjunk” - tette hozzá a korábbi vezető, aki még azt is hozzátette, hogy már három éve eldöntötte az Audi, hogy Gass lesz az utóda. Ullrich szerint a következő év legnagyobb feladata az lesz, hogy az Audi Sportnak a WEC-ből való kiszállás miatt feleslegessé váló alkalmazottainak új munkát találjanak az Audin belül. „Nem fogunk tudni mindenkit megtartani, de remélhetőleg érdekes munkát tudunk nekik ajánlani az utcai autós részlegünknél” – nyilatkozta. Az Audi Sport 370 embert foglalkoztat Neuburgban és Neckarsulmban.

Az autós szakma a hamisítás ellen

2016.11.09.
Kialakult egy konfliktusokban született szolidaritás a gyári képviseletek és a márkakereskedők, szervizek között, felismerve a tényt, hogy egy hajóban evezünk és közös célunk az ügyfelek kiszolgálásának és ezzel elégedettségének egyre magasabb szintre emelése és a közúti közlekedés biztonságának növelése. Ez a kooperációs és megújulási képesség eredményezte, hogy az ágazat talpon maradt és fejlődni képes. 2017-ben már újra százezer fölé emelkedhet az új személyautó értékesítés volumene, miközben a többi szegmensben is látható fejlődés mutatkozik. Ebbe a körbe illik szervesen a hamisitás elleni fellépés fokozása. Hamisítják a járműipari szoftvereket, a műszereket, az alkatrészeket. Ezzel kockára téve a gépjárművet használók és környezetük épségét, egészségét, a közúti közlekedés biztonságát némi látszólagos és pillanatnyi anyagi előnyért. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) , ennek tagvállalatai és a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesülete (JAF) úgy határoztak, hogy szorosabb és teljes körű együttműködéssel fogják a szellemi tulajdont védeni, harcolni a hamisítások és ezek elkövetői ellen. Minden szerviz számára nyitott a lehetőség a gyári technológiák legális beszerzésére. Szeretnénk, ha ezzel élnének, vagy tevékenységük illegális részét nem folytathatnák. A felfedezett törvénytelenségekkel kapcsolatos további intézkedésekbe egyre határozottabban és eredményesebben kapcsolódnak be az illetékes hatóságok, ami a hatóságok és a mi munkánkat is eredményesebbé teszi. Meggyőződésünk, hogy az autózásban érintett valamennyi fél érdeke, és ezért közös célunk, hogy a Magyarországon a szellemi tulajdon sérelmére elkövetett jogsértések száma jelentős mértékben csökkenjen. Kérdéseik esetén a JAF és MGE készséggel rendelkezésre áll.   Marótiné Koczur Györgyi                            Erdélyi Péter elnök                                                          ügyvezető elnök JAF                                                                       MGE

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója