Melósok kedvence - Por-, csepp- és ütésálló a Ford Transit slusszkulcs

2016.08.30.
Ám a Ford most megalkotta egy nap mint nap használatos technológia – az autó indítókulcsa – új változatát, amit arra terveztek, hogy még a legkíméletlenebb használat mellett is hibátlanul működjön az autó teljes élettartama alatt. A Ford kemény teszteknek vetette alá a Transit és a Transit Custom indítókulcsát, hogy megbizonyosodjon arról: az eszköz biztosan kibírja, ha 30 percre vízbe merítik, ötvenszer betonpadlóra ejtik, és 60 Celsius fokos forróságnak vagy éppen -20 fokos kemény fagynak teszik ki. Az indítókulcs egyébként teljesen úgy néz ki, mint bármelyik más slusszkulcs: vannak rajta gombok az autó nyitásához-zárásához, és a tolla behajtható. Ugyanakkor a szigeteléseknek köszönhetően tökéletesen vízálló, és a kulcsfejet alkotó két műanyag elem illesztő rését dörzshegesztés zárja le. A kulcs belső részeit úgy tervezték meg, hogy ellenálljanak a munkavégzés során gyakori hatásoknak, az apró újratölthető akkumulátor pedig a gyújtáskapcsolóba dugva automatikusan töltődik, így sosem fog lemerülni. “Vásárlóinknak szükségük van egy olyan indítókulcsra, ami bírja a pofonokat – sőt még újabbakat kér,” tréfálkozott Jonathan Allan, a Ford Európa elektromos tervezési részlegének vezetője. “Egy mobiltelefon időnként elromolhat, de a Ford új indítókulcsa sosem hagyja cserben a Transit vezetőjét, mert éppen olyan strapabíró, mint maga a jármű.” A mérnökök klímakamrában is bevizsgálták a kulcsot, méghozzá nemcsak sivatagi és sarkvidéki klímát szimulálva, hanem 100 százalékos páratartalom mellett is. A további tesztek a következők voltak: Porállóság (5 óra a finom szemű, örvénylő porban), ellenállás a kémiai hatásoknak (96 óra folyamatos próba gázolajjal, benzinnel, etanollal, oldószerekkel és izzadsággal), zseb-szimuláció (4 óra folyamatos rázás pénzérmék és más kulcsok között), az elem tartóssága (10 gombnyomás 12 alkalommal, a szokásos erővel), hosszú élettartam (100.000 aktiválás +50 és -10 Celsius fok közötti hőmérsékleteken). Az ütésálló indítókulcs a legújabb formatervezési szempontok alapján készült, amit a dizájnerek 10 éven át finomítottak és fejlesztettek a Transit-használók visszajelzései alapján. Az új Transit és Transit Custom modellek immár Európa-szerte megrendelhetők. Ezeket az autókat már a vadonatúj 2,0 literes Ford EcoBlue dízelmotor hajtja, amely a magasabb teljesítmény mellett akár 13 százalékkal alacsonyabb üzemanyag-fogyasztást kínál, jelentős mértékben csökkentve az üzemeltetési költséget.

Kettős győzelemmel és pályarekorddal lett bajnok Vincze Hanna

2016.08.30.
A múlt hétvégén ünnepelhette idei első bajnoki címét Magyarország legnagyobb gyorsaságimotoros csapata. A 220 Volt H-Moto Team legifjabb tehetségei a csehországi Vysoke Mitoban ültek motorra a MAMS Kispályás és Utánpótlás Bajnokság utolsó fordulójában. Vincze Hanna a PW50 Speciál kategóriában pályafutása első bajnoki címét szerezte meg, míg Kakuszi Ádám (SSP 300) kategóriájában a legjobb magyarként harmadik helyen zárt. A csapat legifjabb tagja, a 6 esztendős Szilárd Zalán (PW50) a népes mezőnyben az összetettben végül hatodik lett. Vincze Hanna - Fotó: Háfra Zsolt Ahogy arra előzetesen azért számítani lehetett, a 220 Volt H-Moto Team csapata már augusztus végén megszerezte idei első bajnoki címét a csehországi Vysoke Mitoban, ahol lezárult a MAMS Kispályás és Utánpótlás Bajnoksága. Vincze Hanna (PW50 Speciál) egész hétvégén remekelt, és amellett, hogy 4 másodperccel megjavította itteni legjobb idejét, megszerezte a pole pozíciót, mindkét vasárnapi futamon rajt-cél győzelmet aratott, és ráadásul az első futam harmadik körében hivatalos körrekordot – 1:08.9 - is futott kategóriájában. „Nagyon boldog vagyok, hiszen számomra a lehető legjobban alakult ez a hétvége. Azt tudtam, hogy jó formában vagyok, hiszen az elutazás előtt a kecskeméti gokart pályán sikerült megjavítanom a legjobb időmet. Arra azonban nem számítottam, hogy a cseh versenyen képes leszek négy másodpercet gyorsulni a múltkori körrekordomhoz képest. Mindkét versenyen rajt-cél győzelmet arattam, így sikerült megszereznem első bajnoki címemet. Noha a bajnoki szezon véget ért, nem állok le, az iskola mellett folyamatosan motorozok majd, hogy jövőre megvédhessem a címem, illetve tovább faraghassam a pályákon elért legjobb köridőimet” – mondta a nagyon boldog Vincze Hanna. Kakuszi Ádám Szintén elismerésre méltóan szerepelt Kakuszi Ádám (SSP300), aki úgy érkezett az utolsó versenyhétvégéhez, hogy a rendkívül erős nemzetközi mezőnyben akár az összetett bajnoki cím megszerzésére is esélyes volt, hiszen mindössze tíz pont volt a hátránya az éllovashoz képest. Ádám végül megőrizte a harmadik helyét az összetettben, így első, tanuló évnek szánt szezonjában máris figyelemre méltó eredményt ért el, ráadásul ő lett a kategória legjobb magyar versenyzője. „Ezt a versenyhétvégét is elégedetten zártam, hiszen jelentősen sikerült javítanom a korábbi legjobb köridőmön, majdnem három másodpercet faragtam eddigi legjobbomon. Az időmérőn, főleg a második felmenetelkor sikerült kihoznom a legtöbbet magamból és a motoromból, amivel a hatodik rajthelyet szereztem meg. Mindkét futamon sikerült megtartanom ezt a pozíciót, ám mindkét versenyen képes voltam a kvalis köridőmet hozni. Végig örömmel és nagy kedvvel motoroztam, és számomra hatalmas motivációt jelent, hogy összetettben ilyen eredményt tudtam elérni. Ez a harmadik hely arra ösztönöz, hogy még többet edzek, és kijavítsam a még meglévő hibáimat” – fogalmazott Kakuszi Ádám. Szilárd Zalán A mezőny legfiatalabb tagja, Szilárd Zalán (PW50) a nyolcadik helyen zárta a szombati időmérőt, és a vasárnapi két futamon is megtartotta helyét a középmezőnyben, ugyanis előbb a 7., majd a 9. helyen intette le őt a kockás zászló. Zalán ezzel összetettben megszerezte a 6. helyet, ami jelentős előrelépés a tavalyi 10. pozíciójához képest, ráadásul a sok edzés hatására idén szinte valamennyi pályafelmenetelkor javítani tudott a köridején. „Nagyon elégedettek vagyunk Zalán idei teljesítményével, hiszen szemmel láthatóan komoly előrelépés történt mind a köridejeit, mind pedig a versenyeredményeit tekintve. A mostani időmérő előtt hatalmasat esett a rollerjével, így már az is csodaszámba ment, hogy képes volt megszerezni a nyolcadik rajthelyet. Egy évet mindenképpen szeretnénk azonban még ebben a kategóriában versenyezni, hiszen folyamatosan fejlődik, és ez komoly másodpercekben jelentkezik immár versenyről versenyre. Hiába lett vége a bajnokságnak, természetesen az edzések folytatódnak, hiszen az év végéig további másodperceket szeretnénk lefaragni az aktuális köridejeiből” – jelentette ki Zalán édesapja, Szilárd Zsolt. A 220 Volt H-Moto Team tulajdonosa elégedett a legfiatalabb versenyzőinek teljesítményével, és nagyon büszke arra, hogy már az első közös évükben ilyen eredményeket értek el. „Nagy várakozással tekintettünk az előttünk álló hétvégére, és a vágyaink teljesültek, ugyanis csapatunk megszerezte Hanna révén az első bajnoki címét. De nemcsak neki jár a gratuláció, hanem Ádámnak és Zalánnak is, akik mindketten elismerésre méltóan teljesítettek egész évben. Ádám a legjobb magyarként zárta a sorozatot kategóriájában, ami nem kis dolog, főleg abból a szempontból, hogy ő ezt az évet a tanulásra szánta. A hatéves Zalán olyan szintre fejlődött második évében, hogy összetettben a hatodik lett, ami a nála idősebb vetélytársak között igencsak megsüvegelendő teljesítmény. Természetesen a szezon lezárultával sem engedjük el egymás kezét, hanem folytatjuk tovább azt a tudatos munkát, amit a kicsik és a felnőtt versenyzők együtt és külön is elvégeznek, elvégeztek egész szezonban. Mert csak így érhetjük el azokat az eredményeket, amit kitűztünk közösen magunk elé” – közölte Kelemen Krisztián, a 220 Volt H-Moto Team tulajdonosa.

A turbós 911-es „fapados” verziója is igazi élmény a pályán

2016.08.30.
Iginition, tehát gyújtás a rovat neve, amelyben különleges autókat mutatnak be az amerikai újságírók. Most épp a Porsche 911 Carrera alapváltozatát. A rövid filmecskét teletömték humoros jelenetekkel, de természetesen a látványosságról sem feledkeztek meg. Ráadásként külön kihegyezték a forgatást a turbófeltöltéses motor bemutatására. Minden turbós erőforrás esetében előfordul az úgynevezett turbólyuk jelenség. Azonban nagyon nem mindegy, hogy ebből mennyit érez a vezető, márpedig a Porsche ezen a téren is nagyot alkotott, szinte észrevétlenné téve a turbólyukat. Ezt a kérdéskört most részletesen körbejárják, a laikusoknak pedig könnyed stílusban tartanak műszaki fejtágítást. Külön érdekesség, hogy valóban egy alapváltozatot kaptak tesztelésre a 911-ből. Nincs benne aktív futómű, hátsókerék-kormányzás, és a kettős tengelykapcsolós automatizált (PDK) sebességváltó sem szerepel a felszereltségi listáján. Szintén nem rendelkezik kerámia féktárcsákkal, és Sport Chrono csomaggal, amely az üzemmódválasztó segítségével színesítené az autó karakterének beállítását. És még így is óriási élmény a vezetése, ez színtisztán átjön a videón keresztül! Halljuk a műsorvezető szaporább légzését, amelyből következik a gyorsabb szívverés, és érezzük az izgatottságát, illetve örömét, amelyet a Porsche vezetése okoz. Végül a tapasztalt versenyző Randy Pobst is próbára teszi a Thunderhill Raceway Park kétmérföldes aszfaltcsíkján, a hatás fokozásának érdekében. Nem árulunk el nagy titkot, ha előrebocsátjuk, hogy tökéletesre vizsgázott a Porsche 911 Carrera. Ezt a videót egyszerűen látnia kell minden Porsche és autórajongónak:

Életnagyságú Qashqai készült 3D-s tollal

2016.08.30.
A fantasztikus műalkotást a 3D tollas nyomtatás mestereiből álló csapat építette fel aprólékos kézi munkával a piacvezető 3Doodler által szállított tollakkal. A legapróbb részletekre is figyelve dolgoztak, hogy a végeredmény hűen tükrözze a már a kereskedésekben is kapható új crossover modellváltozat prémium szintű kialakítását és nagyfokú kifinomultságát. A Nissan Qashqai a legkeresettebb crossover modell Európában. Miközben a Nissan sunderlandi üzemében Angliában óránként készül el 58 Qashqai, az egyedi 3D modell elkészítéséhez 3 hétre és 800 munkaórára volt szükség. Az elkészült szobor nagysága – 4,4 m-es hosszúságával és 1,6 m-es magasságával – pontosan megegyezik a valódi Nissan Qashqai Black Edition méreteivel. A 3D nyomtatásra épülő iparág összértéke a becslések szerint 2020-ra elérheti a 17 milliárd dollárt. Az elmúlt néhány évben egyre növekvő mértékben kezdték alkalmazni a 3D nyomtatást a tervezéstechnológiában, ami alól az autóipar sem kivétel. Az innovációból a 3Doodler Create 3D nyomtatótoll megjelenésével lett tömegtermék, ami bárki számára lehetővé tette, hogy egyszerűen a levegőbe rajzolva egyedi háromdimenziós alakokat és mintákat hozhasson létre. A nyomtatótoll a szilárd műanyag alapanyagot 230 °C-ra melegítve megolvasztja, majd egy 0,7 mm átmérőjű adagolófejen át kinyomja, miközben a műanyagszál lehül és megszilárdul. A Grace Du Prez brit ipaművész által vezetett csapat 13,8 kilométernyi műanyagszál felhasználásával keltette életre a Qashqai Black Edition modelljét. A projekttel kapcsolatban Grace Du Prez elmondta: „Már több éve rajzolok tárgyakat a 3Doodler tollaival, de ez messze a legambiciózusabb megbízás, amit valaha kaptam. Ez a munka azt is jól szemlélteti, mekkorát fejlődött mára a 3D nyomtatás technológiája, ami most már bárki számára elérhető.” Koji Nagano, a Nissan Design Europe alelnöke hozzátette: „A Nissan ösztönöz minden olyan kezdeményezést, ami arra irányul, hogy modern, innovatív technológiákon keresztül jelenítsen meg a dizájnötleteket. A Qashqai prémium kivitelű Black Edition modellváltozatának szobrát megalkotó művészek egyben látványosan demonstrálták a 3D tollak használhatóságát.” A valódi Qashqai Black Edition-ből mindössze 3360 darab készül a teljes európai piacra, biztosítva ezzel a modellváltozat exkluzív jellegét. A csúcsot jelentő Tekna felszereltségi szintre alapuló modellváltozatot számos további korszerű stíluselemmel látták el. Ilyenek a 19”-es, fekete „Ibiscus” könnyűfém felnik, a modellre jellemző fekete küszöbborítások, illetve az ezüst színezésű első és hátsó díszítőelemek. Az autó emellett panoráma üvegtetővel is rendelhető, ami még stílusosabbá és kifinomultabbá teszi belső és külső megjelenését.

Az Audi sebességváltók gyártását kezdte meg Kínában

2016.08.30.
Új gyára kapacitásának teljes kihasználása mellett – nagyjából ezer dolgozója közreműködésével – az Audi évente mintegy 240 ezer sebességváltót állíthat itt elő, s a termelés modulrendszerű felépítésének köszönhetően egy későbbi fejlesztési lépcső során akár meg is duplázhatja az új üzem termelőképességét. „Első helyi sebességváltógyárunk révén az Audi újabb alaptevékenységét honosíthatjuk meg Kínában” – hangsúlyozta Joachim Wedler, az Audi China elnöke. „A Tiencsinben beinduló sebességváltó-gyártás mérföldkő lokális stratégiánkban.” A gyár mindemellett a hosszú távú fenntarthatóság terén is kiemelkedőnek számít. Egyebek mellett hő-újrahasznosító berendezéssel, illetve olyan tetőkonstrukcióval is rendelkezik, amellyel nappali világosság mellett jelentős mennyiségű elektromos áram takarítható meg. A Tiencsinben készülő, új hétfokozatú S tronic sebességváltó a moduláris hosszmotoros platform (MLB) második generációjára épülő modellekbe kerül, s kedvező üzemanyag-fogyasztással kombinálja a sportos és kényelmes vezetést. A 2.0 TFSI motorral közösen ez a váltómű is nagyban hozzájárul az új Audi A4 L hajtásrendszerének e piaci szegmensben vezető gazdaságosságához és teljesítményéhez. A prémium középkategóriájú limuzin új generációja szeptember folyamán érkezik Kínában a piacra és kategóriája legalacsonyabb szén-dioxid-kibocsátása jellemzi. A Volkswagen Csoport 2014 óta gyárt Kínában kettős tengelykapcsolós sebességváltókat a moduláris keresztmotoros platformra (MQB) épülő modelljeihez. A Tiencsinben beinduló gyártás a Volkswagen ATJ immár második bővítési fázisának lezárását jelenti. A vállalat tulajdonosai az AUDI AG (49 százalék) és a Volkswagen Group China (51 százalék). „A Volkswagen Automatic Transmission Tianjin előnyös szinergiák lehetőségét kínálja a vállalatcsoport márkái között, ily módon is erősítve őket. A rendelkezésre álló források hatékony kihasználásával utunk minden egyes lépése során maradéktalanul megfelelhetünk hosszú távú fenntarthatósági ígéreteinknek” – emelte ki Dr. Jochem Heizmann, a Volkswagen Group China elnöke. Az Audi már 1988 óta van jelen Kínában, ahol azóta is vezető prémiummárka. Az Audi leányvállalataként a FAW-Volkswagen az észak-kínai Csangcsunban az Audi A6 L, Audi A4 L, Audi Q5 és Audi Q3 modelleket gyártja, míg a joint-venture foshani üzemében az Audi A3 Sportback és az Audi A3 Limousine gördül le a szerelőszalagról.

Ásványolaj szövetség: a jövedéki adó emelését a forgalmazók érvényesítik az árakban

2016.08.30.
A főtitkár kiemelte, hogy az üzemanyag ára főként a forgalmazók árpolitikai döntésétől függ, annak ellenére, hogy kialakításánál figyelembe kell venni a kőolaj világpiaci ára által determinált beszerzési vagy előállítási költséget, a dollár-forint árfolyamot, valamint az aktuális adóterheket. A költségelemek ugyan megjelennek a kiskereskedelmi árban, de azok mértéke minden forgalmazónál eltérő lehet - mondta.     A főtitkár úgy vélte: a jövedéki adó emelkedésének nem lesz komoly hatása az üzemanyag-fogyasztásra, főleg, ha az adó bevezetése mellett tartósan alacsony marad a kőolaj világpiaci ára. Nem beszélve arról, hogy jelenleg két töltőállomás üzemanyagárai közötti 15-20 forintos különbség nagyobb, mint a jövedéki adó változásának bruttó értéke. Az ugyanakkor egy másik kérdés, hogy az így kialakuló magasabb árszint versenyképes lesz-e a környező országokéval, azaz a nemzetközi fuvarozáshoz kapcsolódó dízel fogyasztást ez nem érinti-e majd érzékenyen, mérhető értékesítési kiesést okozva - tette hozzá.     Grád Ottó, arra a kérdésre, hogy az államnak mekkora plusz bevételt jelentene a jövedéki adó emelkedése, azt válaszolta: az elmúlt évben a központi költségvetés a kőolajtermékeket terhelő jövedéki adókból közel 600 milliárd forint bevételt realizált. A szeptember 1-től hatályos törvény szerint az adó mértékének változása, a két termékkör fogyasztás szerinti súlyozását figyelembe véve, közel 7,5 százalékos jövedéki adó emelkedést jelenthet az üzemanyagok esetében. Az adóból származó többletbevétel csak azokban a negyedévekben jelentkezik, amikor a magasabb adómértéket alkalmazzák, kérdés, hogy ez mennyire lesz tartós – mondta. Az NGM hétfői közleményében ismertette: amennyiben a kőolaj világpiaci ára tartósan hordónként 50 dollár felett marad, a jelenlegi adómértékek nem változnak. Amennyiben a kőolaj világpiaci ára hordónként 50 dollár vagy ennél kevesebb, akkor a benzin jövedéki adója literenként 5 forinttal, a gázolajé 10 forinttal nő. Az üzemanyagok magasabb jövedéki adójából befolyó többletet a kormány a közúthálózat fejlesztésére fordítja. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szeptember 22-ig teszi közzé honlapján a kőolaj világpiaci árát, amely meghatározza az üzemanyagok jövedéki adójának október elsejétől hatályos mértékét. Az adómértékek a kőolaj világpiaci ára függvényében negyedévente módosulhatnak, azaz az október 1-jétől meghatározott mértékek idén már nem fognak változni. A következő felülvizsgálati időpont 2016 decembere, a január 1-től érvényes adómértékeket 2016. december 22-ig teszi közzé honlapján a NAV. A minisztérium szerint egy esetleges októberi jövedékiadó-emelésnek nem lesz piaci áremelő, inflációs hatása, mivel a fuvarozók és a mezőgazdasági termelők kereskedelmi-gázolaj adókedvezménye is emelkedik. A NGM hangsúlyozta: a benzin esetében az Európai Unióban csak Bulgária alkalmaz a magyarországinál alacsonyabb jövedéki adót, és a gázolajat terhelő magyarországi jövedéki adó is a legalacsonyabbak között van. Mint írták, a családok, háztartások és vállalkozások érdekét szem előtt tartva döntött úgy a parlament, hogy az európai jövedéki adóemelési trendet egyedi módon alkalmazza és csak akkor emeli a jövedéki adót, ha alacsony a kőolaj világpiaci ára. A fuvarozók által felhasznált kereskedelmi gázolaj (7,5 tonna feletti kamionok és buszok) és a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adómértéke (adó-visszaigénylés lehetősége által) pedig még ennél is kedvezőbb, a lehető legalacsonyabb szinttel, az uniós irányelv által biztosított minimummal egyezik meg - áll az NGM közleményében.  

Continental gumiabroncsokkal készül a Volvo tanulmány-teherautója

2016.08.30.
„A Volvo Trucks-szal régóta fennálló együttműködésünk és partneri viszonyunk megerősítése érdekében a Continental Abroncs Divízió hivatalos beszállítóként vesz részt a projektben. Mi azzal támogattuk a projekt ambiciózus céljait, hogy olyan speciális gumiabroncs prototípusokat fejlesztettünk ki, amelyek kiemelkedő gördülési ellenállással rendelkeznek” – jegyezte meg Klaus Kreipe, a Continental OE Teherautóabroncs-részleg vezetője. Hozzátette: a gumiabroncsok kifejlesztése során számos, innovatív megoldást alkalmaztak, ennek köszönhetően nagyobb üzemanyag-hatékonysággal rendelkeznek és kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtanak. A sikeres együttműködés eredményeként a tanulmány teherautót a Continental 315/70 R22.5 méretű gumiabroncsával szerelték fel mind a kormányozott és a hajtott tengelyen, míg a pótkocsi 385/55 R2.5 méretű abroncsokat kapott. A svéd gyártó projektje során megvalósult szakmai együttműködés megteremti a lehetőséget a további szoros, technológiai kooperációra. A Volvo Trucks a Volvo-csoport tagja és a világ egyik vezető teherautó, busz és munkagép gyártója. A cég teljes körű szállítási megoldásokkal áll a magas elvárásokkal rendelkező vásárlók számára a közepes és nehéz-tehergépjárművek széles skálájával.

Nem lesz népszavazás a gumihulladék-feldolgozóról Kaposváron

2016.08.30.
A képviselők döntő többsége által megszavazott előterjesztés szerint a kaposváriaknak az "Akarja-e Ön, hogy Kaposváron gumihulladék-feldolgozó üzemet létesítsen a Homatech Recycling Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.?" kérdésre kellett volna választ adniuk. A népszavazást Pintér Attila, az MSZP városi elnöke, önkormányzati képviselő magánszemélyként kezdeményezte. Az akciót aláírásukkal támogató választópolgárok aránya meghaladta a népszavazás elrendeléshez szükséges 25 százalékot. A Homatech ennek hatására visszalépett az építkezéstől, az önkormányzat és a cég közös megegyezéssel felbontotta a feldolgozónak szánt terület értékesítéséről szóló szerződést, a város a vételárat visszafizette a társaságnak. Archív felvétel egy korábbi, lakossági tiltakozó megmozdulásról - Fotó: Gőzsy Gáborné A testület úgy ítélte meg, hogy a felelős gazdálkodás alkotmányos alapelvével ellentétes lett volna, ha a város 18,3 millió forintot költene egy olyan népszavazásra, melynek okai már nem állnak fenn. Pintér Attila az ülésen azt javasolta: a testület ne a népszavazás elutasításáról, hanem az elrendeléséről hozzon határozatot, de azt ne tartsák meg. Ő pedig - akár a közgyűlés felhatalmazásával - vállalja, hogy okafogyottságra hivatkozva bírósághoz fordul. Mindezt azzal indokolta, hogy ez a döntés felelne meg a népszavazásról szóló törvény előírásainak. A javaslatát a képviselők nem támogatták. Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester és Csillag Gábor jegyző egyaránt azt hangsúlyozta, hogy törvényes, ésszerű, életszerű döntés született. A Homatech a gumifeldolgozót eredetileg Százhalombattán tervezte felépíteni 2017 májusára, idén február elején azonban közölte, hogy új helyszínt keres, mert a lakosság és a képviselő-testület nem látná szívesen a beruházást. Szita Károly áprilisban jelentette be, hogy a cég Kaposvárt választotta 16 milliárd forintos beruházása helyszínéül, és már a nyáron megkezdi az 50 embert foglalkoztató üzem kivitelezését. A politikus akkor hangsúlyozta, olyan világszínvonalú, környezetbarát technológia mintaüzeme létesül a városban, amely a várost a környezetvédelem és az újrahasznosítás élvonalába helyezi. Szólt arról is, hogy somogyi megyeszékhelyen eddig sem kapott és ezután sem kap működési engedélyt olyan cég, amely a legkisebb veszélyt is jelentheti az egészségre. A feldolgozás folyamata Az ellenzéki pártok ugyanakkor nem sokkal a bejelentés után tiltakozásukat fejezték ki, és követelték, hogy a fideszes többségű önkormányzat vonja vissza a feldolgozó támogatásáról szóló döntést. Azzal érveltek, hogy a projekt kockázatos, féltik az emberek egészségét. Hiányolták az előzetes tájékoztatást és nehezményezték, hogy a fejlesztésről nem kérték ki a lakosság véleményét. A feldolgozó ellen több tüntetés is volt a városban. Szita Károly a beruházó visszalépéséről szóló júliusi városházi közleményben hangsúlyozta: a Homatech környezetvédelmi fejlesztésének eredményeként Kaposvár hosszú távon "Európa egyik leginkább környezetbarát, a hulladéktól teljes egészében mentesített városává válhatott volna, a beruházás minden környezeti és anyagi hasznával együtt". "Az üzem megvalósításának ötlete ugyanakkor megosztotta városunk lakóit, és egy erős közösség számára, mint amilyen a miénk, ez nem jó, ezt a megosztottságot én is meg akartam szüntetni" - közölte. A városháza jelezte: "a döntés a lakossági tiltakozások hatására született meg, a beruházással összefüggésben környezetvédelmi aggályok egyik félben sem merültek fel". Forrás: MTI

A szakértelem miatt érdemes a márkaszervizt választani

2016.08.30.
Átlagosan meddig hordják márkaszervizbe az autókat az ügyfeleik? - Erről egészen pontos adunk van, ez a Fordnál 4,8 év. Az adat természetesen összefüggésben van azzal, hogy nálunk összesen 5 év a garancia, 2 év a kötelező jótállás, melyhez a Ford önként vállal 3 évet kilométer-korlátozással. Utóbbi 100-200 ezer km típustól függően. A régióban, Ausztriában 4,9 év ez az adat, de Európában előfordul 6 év körüli eredmény is, például Spanyolországban, Hollandiában, Írországban és Norvégiában. Miért érdemes a garanciaidőn túl is márkaszervizbe vinni az autót? - Egyértelműen a szakértelmünk miatt, mi teljes körűen teljesítjük a gyártó műszaki előírásait, mind a javítási technológiában, alkatrészek minőségében, mind pedig a szakemberek felkészültségében. Gyári minőségben dolgozunk, ezzel a gépkocsi műszaki paraméterei a karbantartás, javítás, az esetleges karosszéria javítás után is megőrzik a gyári paramétereket, mely jelentős hatással bír a biztonságra. Milyen szervizmegoldásokkal kínálnak új autókat vásárlóknak? - A Ford 5 év gyári garanciát kínál, típustól függően 100-200 ezer km futáskorlátozással. Ezt az öt éves garanciát időben nem lehet meghosszabbítani, de a kilométer-korlátozást ki lehet tolni +100 ezerrel, ez a legnépszerűbb modellünk, az 1,5-ös dízel Focus esetében 50 000 forint. Új termék a Fordnál az új gépkocsihoz vásárolható  szervizcsomag. Jelenleg a piacon csak az öt év alatti, összes gyárilag előírt karbantartást tartalmazó szervizcsomag elérhető, mely a fent említett 1.5 TDCi Focus esetében maximum éves 20 000 km futásteljesítményt feltételezve 279 000,- Ft. A nagyobb futásteljesítményt tervező ügyfeleknek létezik egy 5 év/7 szerviz megoldás is 369 000 forintért. A közeljövőben bevezetünk egy kiterjesztett szervizcsomagot is, mely nemcsak a kötelező karbantartásokat, hanem az időtartamhoz és futásteljesítményhez kalkulált minden szervizeseményt tartalmaz, különös tekintettel a kopó-forgó alkatrészekre (pl. fékbetét csere). A szervizcsomagok nagy előnye, hogy egy esetleges árváltozás nem érinti negatívan az ügyfél pénztárcáját, mert például a négy év múlva esedékes alkatrészcsere, vagy javítás is a jelenlegi áron kalkulált költségét a csomagár már tartalmazza. Emellett fontos előny, hogy a szervizcsomag ára együtt finanszírozható az új gépkocsi árával. Mit kínálnak az idősebb autókkal rendelkezőknek? - A Ford 2015-ben vezette be a Ford Motorcraft 5+ programot, amely idős autóval rendelkező ügyfeleinknek kínál kiemelt kedvezményeket és kimondottan a korosabb gépjárművekre kidolgozott karbantartási csomagokat, mint például az éves szerviz 23 900 forintért vagy . A program átlátható és egyszerű árazása miatt szintén nagy népszerűségnek örvend ügyfeleink körében. Sokan keresik a Fix Ár karbantartási csomagajánlatainkat, amelynek keretében a megvásárolt gépjárművek karbantartási költségének kiszámíthatóságát és tervezhetőségét erősítjük minden ügyfélszegmens részére. Sajnos a múltban több olyan negatív kritika érte a márkaszervizeket, hogy drágák, pedig az összehasonlítás csak egy-egy kiragadott paraméteren alapul, mely elferdíti a valós képet.  Fontosnak, hogy ránk akkor is lehet számítani, ha valakit már a második vagy a harmadik szervizből küldik el, mert nem tudják megjavítani az autóját.  

Ez autóverseny volt!

2016.08.29.
Már bőven voltak járművekkel vívott versenyek a belső égésű motor feltalálása előtt is, így nem meglepő, hogy teherautókkal, kamionokkal is összemérik a tudásukat az emberek. Szigorúan többes számban, ugyanis nem csak a pilótán múlik a siker, hanem a mögötte álló csapaton is. 2016 augusztusának utolsó hétvégéjén Magyarországon, a Hungaroringen volt a Kamion Eb idei 5. fordulója. Nem ismeretlen versenyzési forma Magyarországon sem a teherautós sport, hiszen már az 1970-es évek végén is létezett teherautó-krossz, amiben csőrös ZIL-ekkel indultak. A V8-as benzinmotorral hajtott orosz platósok katonai gyakorlótereken küzdöttek egymással és a pálya nehézségeivel. Aszfalton 1987-ben mutatkozott be először ez a versenyzési forma a Hungaroringen, ami egy 4 éves sorozat kezdete is volt. Az egykori Hungarocamion nevéhez köthető, a vállalat és munkatárai aktív közreműködésével létrejött versenyek „veszte” a népszerűség volt… Kiss Norbert (Fotó: Sport Live Media) Egészen 2015-ig kellett várni arra, hogy újra nyerges traktorok dízel dübörgését lehessen hallani a versenypályán. A debütálás sikeres volt, így idén újra ellátogatott a mezőny hozzánk, sőt jönnek jövőre is! Hiába van négy versenyfutam is egy kamionverseny hétvégén, még ez sem elegendő ahhoz, hogy a pályán folyamatosak legyenek az események. A „holtidő” kitöltésére az – osztrák mezőnnyel kiegészített, és így 39 autót számláló – Swift Cup Europe és a 35 autós Blancpain GT Sorozat Sprint Kupája volt hivatott. Előbbiek 25, utóbbiak 60 perces versenyeket futottak mindkét nap, plusz az ezeket megelőző időmérő edzéseket. Kiss Norbert (Fotó: Sport Live Media) A pályán kívül is akadt látni- és tennivaló, így nem csak legelhivatottabb rajongók, hanem a közúti szállítmányozásban érdekeltek, és mindenki más is találhatott számára érdekes elfoglaltságot. A lényeg azonban a pályán történt, naponta többször is! Az 5,4 tonnás, 160 km/h-ban maximált végsebességű versenykamionok egészen hihetetlen látványt, versengést és drámát is okoztak a hétvége során. A tavaly még sereghajtóként szerepelő csapathoz igazolt kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert a szintén frissen igazolt új konstruktőrrel jelentősen átpozícionálta a Tankpool24-et. Nem csak az eddig elképzelhetetlen dobogót érték el, hanem futamgyőzelmet is szereztek. Így érkeztek a Hungaroringre, ahol minden reménye megvolt a csapatnak a jó folytatásra. A szabadedzések igazolták a nyári fejlesztések eredményességét, az elsőt megnyerte a szombathelyi versenyző. Az időmérő edzésen folytatta a remeklést, de a végső rajtsorrendet eldöntő „Super pole” során hárman is jobbnak bizonyultak nála. Johen Hahn (Fotó: Sport Live Media) Az első verseny rajtsorrendje tehát a Hahn (háromszoros Európa-bajnok), Smith (újonc, de az elmúlt két év bajnokcsapatában versenyez), Janiec és Kiss volt az első két sorban. A bajnokság akkori éllovasa, Adam Lacko csak utánuk következett! Hiába indul guruló rajttal a kamionverseny – nincs az a hajtáslánc, ami kibírná a 13 literes dízelmotorok 5000 newtonméteres nyomatékának rászabadulását álló helyzetben –, a 70 km/h-ról 160-ra való gyorsulás közben nagy az adok-kapok. Az első kanyarban még maradt a rajtsorrend, de a másodikban és a harmadikban már volt esemény bőven. Az élete első futamgyőzelmét egy évvel ezelőtt pont itt megszerző Stephanie Halm megpróbálta teljes gázon teljesíteni a hármas kanyart, de ez nem sikerült, és többeket is a bukótérbe kényszerített, ő az utolsó helyre esett vissza. A közönség legnagyobb örömére Kiss Norbi a célegyenesre fordító kanyarnál előzte meg Janiec-et, ott, ahol igazából csak ő tud előzni a Hungaroringen. Az utolsó körre is maradt izgalom, az addig stabilan a 2. helyen autózó Smith került sorra, és megint egy olyan helyen, ahol meglehetősen ritka az előzés, őt is megelőzte a tavalyi bajnok, és így – Hahn mögött – másodikként haladt át a célvonalon. Anthony Janiec (Fotó: Sport Live Media) A 2. versenyfutam rajsorrendjét az előző eredménye határozza meg, az első 8 helyezett fordított sorrendben vág neki a távnak. Ezért a korábban utolsó helyre visszaeső, de onnan a 8-ig felkapaszkodó Halm rajtolt az élről, Kissé a 7. pozíció volt. Amiért ez a szabályrendszer elkészült, pontosan az történt a pályán. A hátrébb rajtoló, de gyorsabb versenyzők folyamatosan próbálkoztak az előzésekkel. Hiába kapta el a legjobban a rajtot Frantisek „Frankie” Vojtisek – ő már 1988-tól versenyzett kamionnal a Hungaroringen! – Halm hamar megelőzte. Mögöttük érkezett Gerd Körber, aki szintén veterán, már az első Truck Trophy-kon is itt járt. Mivel a Hungaroring a legtöbb helyen „csak” 12-13 méter széles, ezért amikor kettő, vagy akár három nyerges vontató került egymás mellé versenytempóban, az összeérések elkerülhetetlenek. Volt is koccanás bőven, pedig még csak a második körben jártak. Körber Lacko-val, majd Janiec-kel is összeért, aminek legjobban Kiss Norbi örült, hiszen egyre előrébb került. Két kör alatt történt annyi esemény, mint máskor egy egész hétvége során se! Adam Lacko (Fotó: Sport Live Media) A harmadik kör sokkal nyugodtabb volt, Halm kezdett elhúzni, ugyanis Vojtisek mindenkinél lassabb volt, de megelőzni még nem tudták. A 2-5. helyen centikre autóztak egymástól, olykor egymás mellett, mint mögött. A „párhuzamos közlekedésnek” az lett az eredménye, hogy előbb Körber, majd Kiss Norbi is megelőzte Lackót. Vojtisek LIAZ-a, elnézést, az a múlt században volt, szóval MAN-je továbbra is nagyon „széles” volt, sokáig nem bírt vele a másik veterán. A célegyenes végén aztán Körber elfékezte magát, amit Kiss Norbi használt ki a legjobban, megelőzte a németet. De ment vele Lacko és Hahn is, megint nagyon sokan voltak egymás mellett a 2-es kanyar előtt. Kicsit hátrébb Kursim és Janiec vívtak, a pálya kanyargós, felső részén gyakorlatilag végig egymás mellett menetek. Ilyet is ritkán látni a Hungaroringen, hogy ennyi ideig ennyire fej-fej mellett haladjon két versenygép! A következő körökben úgy vonatoztak a versenyzők, hogy ha ezt a közúton tennék, akkor legalább 20%-kal csökkenne a kamionok fogyasztása! Szó szerint centiméterek voltak a lökhárítók között. Ez egészen addig tartott, amíg a 12-es kanyarban és utána Vojtisek annyival lassabb nem lett, hogy a többiek csak egymás mellett fértek el. Ennek az lett a következménye, hogy Hahn Lackót megelőzve Norbi mellé „esett”, és a 13-as kanyarban kitessékelte. A helyzetet Janiec tudta legjobban kihasználni, előreugrott a 3. helyre – legelöl Halm már 14 másodperccel vezetett. Smith is kikerülte Lackót és Hahnt, de Norbit egyikük sem tudta megelőzni, pedig az óriás drifttel – amivel mentette a helyzetet – sokat vesztett. Gerd Körber (Fotó: Sport Live Media) Az utolsó előtti körre Kiss ledolgozta a hátrányát Janiec-hez képest, aki előtt közvetlenül ott volt Vojtisek. A célegyenesre fordító kanyarban – amit igazán el lehetne már nevezni róla – Kiss bebújt Janiec mellé. Egymás mellett fordultak, de az egyenesben érezhető volt az MAN erőfölénye, egy autónyival hamarabb érte el a 160 km/h-s végsebességet. Így érkeztek az 1-es kanyarhoz, ahol Norbi végül kifékezte a franciát, aki próbált visszatámadni, de a 2-es kanyarban is kívülre került. Ezzel magára húzta Lackót, de nem tudott előzni a cseh versenyző. Norbi az utolsó pillanatokig nyomás alatt tartotta Vojtiseket, akinek a kamionjából még az utolsó kör első harmadában kis kék füstpamacs távozott. Hogy ez, vagy valami más okozta azt, hogy a célegyenesre fordító kanyar végén már nem úgy gyorsított, ahogy előtte tízszer, nem tudni, de e miatt Norbi egy picit hozzáért. A keresztbe álló – és lassuló – MAN miatt Norbinak is el kellett kapnia a gázt, amit Janiec nem tett meg mögötte. Vojtisek a belső íven levő betonfalnak ütközött, Norbi elment mögötte-mellette, de a gázelvétel nélkül gyorsító Janiec nála is jobban gyorsult, és a célvonal előtt pár méterrel előrébb került, mint a tomboló közönség kedvence. A 2016-os magyar Kamion Eb 2. versenyét a német Stephanie Halm nyerte Anthony Janiec és Kiss Norbi előtt. A verseny után a felügyelők végül nem találták szabálytalannak az esetet, így a pályán kialakult sorrend hivatalossá vált, Kiss Norbi kétszer is felállhatott a dobogóra. A cikk még nem ért véget, a folytatáshoz kattintson!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója