Vasárnapi közlekedési és időjárási prognózis

2016.01.16.
Északnyugaton kevesebb, másutt több lesz a felhő, délen, délkeleten néhol gyenge havazás, hózápor előfordulhat. Az északi, északnyugati szél megerősödik, időnként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és -10, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és -5 fok között alakul (forrás: www.met.hu).  A police.hu tájékoztatása szerint a téli időjárás a közúti közlekedésre, annak módjára és lehetőségeire is kihat. A balesetek megelőzése, elkerülése érdekében a megváltozott viszonyokhoz minden közlekedőnek igazodnia kell. Természetesen a téli gumiabroncsok sem nyújtanak teljes védelmet. Ezért nedves, havas, vagy jeges burkolatú úton, illetve korlátozott látási viszonyok esetén körültekintőbben, az átlagosnál lassabban, óvatosan vezessünk! Különösen számolnunk kell jeges útburkolattal felüljárók, hidak, és aluljárók környezetében, valamint szélcsendes erdei útszakaszokon. A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk. M1 autópálya: 2016.január 11 - 2016.január 17-ig a 12+250-66+500, valamint a 12+500-66+500  kilométer szelvényben mindkét pályatesten a haladósáv zárására kerül sor burkolatjavítás miatt, mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett. Információink szerint a többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek. Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket!  A „Kamionstop” 2016. január 16. (szombat) 22 órától január 17. (vasárnap) 22 óráig tart.

Új néven és új méretekben lesz kapható a Dunlop Geomax motocross abroncs család

2016.01.16.
Az amerikai profi vonalban négy éve tartó, megszakítás nélküli sorozatban Geomax MX32 és MX52 mintázatú abroncsokkal nyerik a supercross és motocross nemzeti bajnokságokat. Most újabb jó hírrel szolgálhatunk a motocross szerelmeseinek: a Geomax MX32 és MX52 hamarosan 18” méretben, hátsó kerékre szerelhető változatban is kapható lesz. „A terepmotorosok már régebben jelezték, hogy szívesen látnák az MXGP-nyerteshez méltó teljesítményt nyújtó, 19” méretű, hátsó kerékre gyártott Geomax MX sorozatot 18” méretben. Végre teljesül a vágyuk: a 18” méretet 2016 januárjában dobjuk piacra” - nyilatkozta Andy Marfleet, a Dunlop Motorcycle EMEA régióért felelős marketingmenedzsere. A Geomax MX3S lágy és közepes terepre készült, míg az MX52 közepes, illetve kemény terepen teljesít a legjobban. „A termékcsalád bővítése során átneveztük a Geomax MX32 abroncsokat, melyek mostantól Dunlop Geomax MX32 helyett Geomax MX3S néven fognak futni. Az új névben szereplő S betű azt jelzi, hogy az abroncsot lágy és közepes talajra terveztük, de voltaképp csak a név változott, hiszen arról a jól ismert abroncsról van szó, mely immár számos bajnoki címet hozott használóinak. Az újonnan bevezetett 18” méret révén a típus most még több motoroshoz juthat el.” A Geomax MX52 100/100-18 és 110/100-18 méretekben lesz kapható, ezek mellett a Geomax MX3S a 120/90-18 méretkategóriában is piacra kerül. Mindkét abroncs ugyanazzal a technológiával készül, mely annak idején mind az amatőr, mind a profi versenyzők kedvenceivé tette őket. A típusok már több világbajnokságon, számos motormárka esetében bizonyítottak, így például KTM, Kawasaki és Honda motorokon is első helyezést értek el velük A „block within a block” kialakításban a futófelület eltérő magasságú mintablokkjai a legváltozatosabb terepviszonyok között is kivételes tapadást biztosítanak. A visszarúgás-gátló oldalfali gumikeverék kiváló csillapítást biztosít. A kialakítás célja a visszarúgás csillapítása és olyan függesztés biztosítása, melynek révén az abroncs képes pontosabban követni az útfelületet. Az első gumiabroncs menetiránynak megfelelően kialakított futófelületi mintázata jobb tapadást eredményez, és javítja az útérzetet.

Ikonikus Ford modellek LEGO-ból készült változatát mutatták be Detroitban

2016.01.16.
”A LEGO Csoport a világ egyik legnagyobb játékgyártó vállalata, amelyért a gyerekek és felnőttek világszerte rajonganak” - fogalmazott Joe Hinrichs, a Ford amerikai részlegének elnöke. ”Együtt nőttünk fel a LEGO-val, ez a projekt olyan tehát olyan a számunkra – és mérnökeink számára is – mint egy valóra vált álom.” A 185 darabos Mustang készlet egy időmérőt és egy autóversenyzőt is tartalmaz. A 664 darabos F-150 Raptor készlet egy jól felszerelt garázzsal, egy trélerrel, egy versenyindító jelzőlámpával és egy A-modellből átépített hot rod autóval érkezik, a minőségi kivitelezést pedig a Ford munkatársainak csoportja garantálja. ”Nagy várakozással tekintünk a kultikus Ford-modellek alapján készített új LEGO Sebesség Bajnokai készletekre”, mondta el Jill Wilfert, a LEGO Csoport licenc és szórakoztatási divíziójának elnökhelyettese. ”Mindegyik LEGO Ford autónak saját története van, és bármennyit lehet velük játszani. Ezekkel az új készletekkel a gyerekek a legvadabb autós fantáziájukat is valóra válthatják. Könnyedén beleképzelhetik magukat a mini autóversenyzők helyébe, s így kipróbálhatják a földkerekség legvagányabb autóit.” A LEGO fejlesztőcsapata a vállalat dániai központjából működött együtt a Ford licenc- és tervezői gárdájával a terméktervezés és termékfejlesztés ideje alatt.  Minden részletet együtt találtak ki, még a csomagolás és a marketingstratégia is közös munka eredménye. A Mustang készlet javasolt kiskereskedelmi ára 14,99 dollár, az F-150 Raptor készlet pedig 49,99 dollárba kerül majd.

Dakar 2016 - Hirvonen nyerte a 12. szakaszt

2016.01.16.
A verseny honlapjának tájékoztatása szerin a San Juan és Villa Carlos Paz közötti 481 kilométeres szelektív szakaszt a második helyen végző Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel katari, francia duó mindössze kilenc másodperccel teljesítette lassabban. Összetettben továbbra is a francia Stephane Peterhansel, Jean Paul Cottret egység vezet nagy fölénnyel. A motorosoknál ezúttal a portugál Helder Rodrigues bizonyult a leggyorsabbnak, összetettben viszont az ausztrál Toby Price magabiztosan őrzi az első helyet. Eredmények, 12. szakasz, San Juan-Villa Carlos Paz: autósok (866 km, ebből szelektív 481 km):     ----------------------------------------- 1. Mikko Hirvonen, Michel Perin (finn, francia, Mini) 5:34:17 óra 2. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Mini) 9 másodperc hátrány 3. Leeroy Poulter, Robert Howie (dél-afrikai, Toyota) 45 mp h.     az összetettben: 1. Stephane Peterhansel, Jean Paul Cottret (francia, Peugeot) 43:27:42 ó 2. al-Attijah, Baumel 40:59 perc hátrány 3. Giniel De Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota) 1:07:16 ó h. motorosok (931 km, ebből szelektív 481 km):     ------------------------------------------- 1. Helder Rodrigues (portugál, Yamaha) 6:00:24 ó 2. Toby Price (ausztrál, KTM) 4:32 p h. 3. Kevin Benavides (argentin, Honda) 4:55 p h.     az összetettben: 1. Price 46:13:26 ó 2. Stefan Svitko (szlovák, KTM) 37:39 p h. 3. Pablo Quintanilla (chilei, Husqvarna) 53:10 p h. Szombaton a Villa Carlos Paz és Rosario közötti 699 kilométeres (ebből szelektív 180 km) szakasszal zárul a verseny. Forrás: MTI

Az EKSZ szerint felborulhat a főváros egységes közlekedési rendje

2016.01.16.
A BKV egyik szakszervezete, az EKSZ szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja: kormányzati pénzből "behozhatatlan előnybe hozzák majd" a főváros határától induló járatokat, miközben "szándékosan ellehetetleníthetik" a BKV, illetve Budapest működését. Az EKSZ hangsúlyozza: a közszolgáltatást a kormánynak, a fővárosnak és a településeknek közösen meghatározott arányban kellene finanszírozniuk. Kockázatos játékba kezdett a kormány és a főváros azzal, hogy a főpolgármester és a miniszterelnök megállapodott: az állam magához veszi az elővárosi járatok közlekedésének működtetését - olvasható a közleményben. Idézik Nemes Gábort az EKSZ elnökét, aki szerint felborul a régióban az egységes közlekedési rend, szervezési, összehangolási káosz alakulhat ki. Az agglomerációs közlekedés átengedésével súlyos szakmai hibát követ el a főpolgármester, és ezzel beláthatatlan kárt okoz a régió közlekedésében - olvasható a szakszervezet állásfoglalásában. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a kormány és a főváros közötti tárgyalások megegyezéssel lezárhatók, az állam átveszi az agglomerációs közlekedés működtetését és kész a HÉV átvételére is. Forrás: MTI

Neves elődöt idéznek a faceliftes Porschék

2016.01.16.
Kihasználva a Boxster és a Cayman közelgő felfrissítését, egy kis csavart is belecsempésznek a testvérpár megújulásába. A Porsche mindig is büszkén merített múltjából és ugyanez történik most, hiszen a 718 típusjelzés is nagyon szép emlékeket ébreszt. Ezt a nevet viselte ugyanis a híres Targa Florio verseny 1959-es és 1960-as győztese! Akkoriban a 718-as számot egy négyhengeres, középre szerelt motorral gyártott Porsche versenygép viselte, márpedig a Boxster/Cayman felfrissítése során a motorpaletta is a neves elődöt idézi majd. Szóval nem csak a külsejét rajzolják át a modellpárosnak (valószínűleg elég látványosan), hanem új fejlesztésű négyhengeres erőforrásokat is kapnak. Az első hírek alapján 2,0 illetve 2,5 literes, turbófeltöltéses motorok szolgálnak majd a megújuló autókban. A legnagyobb durranás mindebben, hogy a még meg nem erősített pletykák szerint egy változó geometriájú feltöltő mellett döntöttek a mérnökök (amely valószínűleg csak az izmosabb S változatban kap helyet). A dízelmotoroknál bevett szokás ez a megoldás, de a benzineseknél nagyon ritka.Rendkívül drága ugyanis megtervezni és a megfelelő anyagokból legyártani a nagyobb hőt termelő benzinesekhez ezt a fajta feltöltőt. Jelenleg a szériaautók között kizárólag a 911 Turbo büszkélkedhet ilyen megoldással. Porsche Targa Florio (1963) A kétliteres változat 300 lóerővel és 350 Nm-rel, míg a 2,5 literes valószínűleg 350 lóerő körüli teljesítménnyel és 400 Nm forgatónyomatékkal csábít majd, ami körülbelül tíz százalékos teljesítménynövekedést jelent a leköszönő szívómotorokhoz képest. Mindezeken felül overboost funkcióval is ellátja a Porsche a négyhengeres turbómotorokat, tehát a leendő tulajdonosok 20 másodpercig még nagyobb nyomatéknak örülhetnek, amikor a padlóig nyomják a gázpedált. Remélhetőleg hamarosan érkeznek az első képek is a megújult párosról, a hivatalos adatokkal egyetemben. Az újdonság esztétikai sajátosságait egyelőre homály fedi. Forrás: porscheforever.hu

Vitézy Dávid lett a közlekedési múzeum megbízott főigazgatója

2016.01.16.
A közlemény szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma októberben a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatói posztjának betöltésére pályázatot írt ki, de az eredménytelenül zárult, ezért a miniszter az új pályázat kiírásáig megbízott vezető kinevezéséről döntött. Fotó: facebook.com/vitezydavid A megbízott főigazgató feladata koncepció kidolgozása a múzeum hosszú távú működtetésére, továbbá az intézmény átfogó megújítása és az újjáépítés irányítása. Az államtitkárság azt írta, hogy a Városliget átfogó rekonstrukcióját célzó Liget Projekt részeként a több mint százéves közlekedési múzeum nem csupán eredeti pompáját nyeri vissza, hanem 21. századi tudásközponttá válik. Vitézy Dávid közgazdász, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület egyik alapítója és vezetője, 2010-2014 között a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója volt, 2015 februárjától pedig a közösségi közlekedés fejlesztését felügyelő miniszteri biztos.

2016-os Dakar Rali 11. etap: Nasser Al-Attiyah bezsebelte második futamgyőzelmét

2016.01.16.
A kitartás mindig kifizetődik: a katari Nasser Al-Attiyah és a francia Mathieu Baumel a 2016-os Dakar Rali 11. etapján ismét ékes bizonyítékát adta annak, hogy tavaly miért őket koronázták meg a széria abszolút királyaivá. A páros a 431 kilométer hosszú etap során, a tizennegyedik helyről indulva az első helyre hozta be az AXION X-raid csapat 300-as rajtszámú MINI ALL4 Racing versenyautóját, amellyel tovább csökkentette időhátrányát az élen autózó Stéphane Peterhansel mögött, miközben stabilan tartja az abszolút második pozíciót. „Megnyertük az etapot, és noha nagyon kemény menet volt, elképesztően boldog vagyok, hogy sikerült. A rajttól a célig kiváló futamot autóztunk, és ez az, amiről az autóversenyzés valójában szól” – mondta önfeledten Nasser Al-Attiyah a célba érkezést követően. Nasser Al-Attiyah (QAT) és Mathieu Baumel (FRA) Mikko Hirvonen és Michel Périn kiváló tempót autózva, rendkívüli navigációs teljesítményt produkálva végül az etap harmadik helyén érkezett meg a célba, amellyel az AXION X-raid csapat 315-ös rajtszámú MINI ALL4 Racing versenyautója továbbra is az összetett tabella negyedik helyén áll. „Nagyszerű futam volt, de azért nem volt egyszerű. Skandináv srácként szükségem van némi hűvös levegőre, a friss oxigénről már nem is beszélve, miután azonban elhagytam az oldalsó ablak nyitólapját, eléggé küzdelmes volt az állott levegőt szívni és úgy versenyezni. Sikerült megszereznem a harmadik helyet, így holnap ismét beleadok mindent, megcélozva egy még fényesebb helyezést” – nyilatkozta a korábbi WRC-pilóta. Mikko Hirvonen (FIN) és Michel Perin (FRA) Az AXION X-raid csapat 304-es rajtszámú MINI ALL4 Racing versenyautójával versenyző spanyol duó, Joan „Nani” Roma és Alex Haro a harmadik MINI-párosként érkezett meg a 11. etap legjobb tíz helyezettje közé. Kemény munkájuk ezúttal is kifizetődött, hiszen a csapat a hatodik helyen végzett, amellyel ugyanezt a pozíciót sikerült megkaparintaniuk az összetett tabellán is. „Nagyon jó futamon vagyunk túl. Az etap középső szakaszában elég kemény tempót diktáltam és jó párat előztem is, ami megadta az autóversenyzés eredeti, közvetlen érzését. Kicsit több kilométert megyünk Alex-szel, és máris minden hibátlanul működik” – fogalmazott Joan „Nani” Roma. A 2016-os Dakar Rali 11. etapján a brit kisautó-gyártó ismét bizonyította a MINI legendás megbízhatóságát: az etap végén hét MINI ALL4 Racing versenyautó végzett a legjobb tizenötben. Joan "Nani" Roma (ESP) és Alex Haro (ESP) Jakub „Kuba” Przygonski és Andrei Rudnitski a tizenkettedik helyre hozta be az ORLEN csapat 327-es rajtszámú MINI ALL4 Racing versenyautóját, amelyet sorban egymás után három további MINI követett a célban: Harry Hunt és Andreas Schulz a tizenharmadik, Erik van Loon és Wouter Rosegaar a tizennegyedik, míg Orlando Terranova és Bernardo „Ronnie” Graue a tizenötödik helyen. Az összetettben Harry Hunt ezzel a tízedik, a holland páros a tizenharmadik, az argentin duó a tizennegyedik, míg a Jakub „Kuba” Przygonski – Andrei Rudnitski alkotta csapat a tizenhetedik helyen áll. Jakub "Kuba" Przygonski (POL) és Andrei Rudnitski (BLR) A 2016-os Dakar Rali utolsó előtti, 12. etapja San Juan-ból Villa Carlos Paz városába vezeti vissza a versenyzőket, egy utolsó nagy megmérettetést kínálva: az indulókat 481 versenykilométer várja.

Ma lép életbe a budai fonódó villamoshálózat menetrendje

2016.01.16.
A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint az új forgalmi rendben a 17-es villamos meghosszabbított útvonalon, a Margit híd budai hídfőjétől - a Széll Kálmán téren, az Alkotás utcán és a Fehérvári úton át - a Savoya Parkig közlekedik. A 18-as villamos megszűnik, szerepét a Hűvösvölgytől a Széll Kálmán tér-Krisztina körút-Fehérvári út útvonalon a Budafok, Városház térig közlekedő 56-os, illetve az 56A villamos veszi át. Az 56-os csak hétköznap csúcsidőben jár majd, azon kívül a Móricz Zsigmond körtérig közlekedő 56A villamos szállítja az utasokat. A 19-es és a 41-es villamos várhatóan március közepétől a jelenlegi dél-budai végállomásától meghosszabbított útvonalon, a Batthyány téren át a Bem rakpart-Frankel Leó út-Bécsi út vonalon a Bécsi út/Vörösvári út végállomásig közlekedik. A Clark Ádám téri munkák elkészültéig mindkét járat két szakaszon, megosztva közlekedik, mind a Bécsi út/Vörösvári úttól, mind a dél-budai végállomástól a Clark Ádám térig, ahol a Lánchíd alatti gyalogosalagúton átsétálva másik villamosszerelvényre átszállva lehet továbbutazni. A 61-es villamos a Fehérvári út elejéig közlekedik, végállomása a 47-es villamos Móricz Zsigmond körtéri megállójába kerül át. A BKK közlése szerint a 7-es, a 29-es, a 34-es, a 65-ös, a 65A, a 106-os, a 134-es és a 253-as busz közlekedésében az előzetes tervekkel ellentétben nem lesz változás. A 9-es busz jelenlegi, Kőbánya irányú útvonala a Nyugati pályaudvarnál véglegessé válik: a busz a Podmaniczky utca érintése nélkül, a Szent István körútról közvetlenül a Bajcsy-Zsilinszky útra kanyarodva közlekedik. Megszűnik a 86-os busz, szerepét Budán a 9-es busz, a Bogdáni út és a Batthyány tér között közlekedő új 109-es busz, a Batthyány tértől meghosszabbított útvonalon, szintén az óbudai Bogdáni útig közlekedő 111-es busz és a 17-es, 19-es, 41-es villamos veszi át. A 111-es busz útvonala meghosszabbodik, a Batthyány tértől a Kolosy téren át az óbudai Bogdáni útig közlekedik. Óbuda felől a fonódó villamosokra a Kolosy téren lehet majd átszállni. A 160-as, a 260-as és a 260A busz útvonala lerövidül: a buszjáratok külső végállomásuktól az óbudai rendelőintézetig közlekednek majd. A fonódó villamoshálózat elindulásával párhuzamosan változik a 3-as és a 133-as autóbusz menetrendje is. A 133-as busz késő este és hétvégén is közlekedik, és megáll a Budafoki út/Karinthy Frigyes út csomópontban is. A 33-as busz késő este és hétvégén sűrűbben jár. Forrás: MTI

Az idei Harley-fesztiválon a Helloween és a The Sweet zenekarok adják a talpalávalót

2016.01.16.
A rock és metál szerelmeseinek legnagyobb örömére idén a szabadság fővárosában a ’70-es évek bőrnadrágos fenegyerekei a Helloween tépi majd a húrokat. Bizony jól olvastad! Sőt a felejthetetlen buli-élmény dupla dózisban garantált. A fesztivál fő attrakciója a Helloween, alapjaiban változtatta meg a zeneipart, és egy életre beírta magát a metál történelmébe egyedi hangzásvilágával. Garantált, hogy a 2015-ös album legjobbjai és az olyan örökzöldek, mint az I Want Out vagy a Keeper Of The Seven Keys nem maradnak le a tracklistáról. A szombati tombolás előfutára a The Sweet! A banda, „ami nélkül a KISS sem volna.” Gene Simmons alábbi kijelentése nem áll messze az valóságtól, ugyanis a The Sweet, a mai napig az egyik legnépszerűbb glam rock banda. A fesztivál két bombasztikus fellépői visszaadják a klasszikus rock koncertek különc világát, amit az együtt tomboló több ezer rajongó még fergetegesebbé tesz. Egy biztos, akaratlanul is ütemes lábdobolásba kezdesz majd, amint felcsendülnek a legismertebb dalok. Szóval tudod már mit csinálsz június második hétvégéjén? Gyere és bulizz együtt a legjobb fej emberekkel, énekeld együtt több ezer rock fanatikussal kedvenc dalaid, és tombolj napfelkeltéig. Éld át a „Feel the freedom” életérzést. Egy biztos, a pazar show, a gitárok visító hangja, a dob ütemes ritmusa és az egyszerre tomboló zenefanatikusok nyújtotta kavalkád maga lesz a legális eufória. Az Open Road Fest 2016 helyszíne változatlanul Alsóőrs, időpontja pedig: június 8-12

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója