Harmadik éve: ha lassan is, de nő a hazai biztosítási piac

2016.03.04.
2015-ben – a korábbi évek tendenciájához hasonlóan - a nem életbiztosítások díjbevételének növekedése húzta a piacot. Örvendetes, hogy a nem életbiztosítási üzletágon belül szinte minden részpiacon enyhe bővülés mutatkozott. Kismértékben ugyan, de növekedtek a vagyonbiztosítási – a tűz- és elemi kockázatokból, az „egyéb vagyoni kockázatokat” lefedő biztosításokból származó – bevételek. Ugyancsak jó hír, hogy az elmúlt egy évben mintegy 2,5 milliárd forintos díjbevétel-növekedés mutatkozott az egészségbiztosítások területén is.  Bővülés látható a két nagy gépjármű-biztosítási területen, mind a casco, mind pedig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) piacán. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások területén jelentős volumennövekedés látszik: a 2014. év végihez képest közel 95 ezerrel kezeltek több kgfb-szerződést a biztosítók, mint egy évvel korábban. Ebben az adatban már szerepet játszik a gépjármű-értékesítés megugrása is, de a növekedést táplálta az is, hogy 2015-ben csökkent a biztosítatlan gépjárművek száma.  Az üzletág 2015. évi, 107 milliárd forintos díjbevétele ugyanakkor még mindig alatta marad a 2009. évi 125 milliárd forintos összpiaci kgfb-díjnak. A másik gépjármű-üzletágban, a casco-piacon is mutatkozott némi bővülés: a szerződések száma az egy évvel korábbi 812 ezerről 821 ezer darabra nőtt 2015-ben, az üzletágból befolyó díjbevétel pedig 64,1 milliárdról 69 milliárd forintra emelkedett. Ugyanakkor látszik, hogy a hazai gépjárműállománynak továbbra is csupán töredéke rendelkezik casco-biztosítással. A hazai gépjárműpark átlagéletkora mára már meghaladja a 13 évet, s az idősebb gépkocsikra általában ritkábban kötnek vagyonbiztosítást tulajdonosaik. A teljes piac 871,3 milliárd forintos díjbevételének nagyobbik része, 441,5 milliárd forint származott az életbiztosítási piac bevételeiből, az életbiztosítási díjbevétel 2,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az első pillantásra kedvezőtlen folyamat mögött azonban egy egészséges piaci átrendeződés áll: az egyszeri díjas termékek piaca 12 százalékkal zsugorodott, és a hangsúly inkább a hosszú távú ügyfél-megfontolást sejtető, folyamatos díjas termékek irányába tolódott el. A folyamatos díjas életbiztosítási piac bővülésében kiemelkedő szerepe volt az adókedvezménnyel támogatott nyugdíjbiztosításoknak: 2014-ben 11,6 milliárd, tavaly pedig már 29 milliárd forint folyt be ezekre a biztosításokra. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint hosszú évek óta először pozitív, 28,3 milliárd forintos eredmény mutatkozott a szektor biztosítástechnikai eredményét illetően. Ugyancsak a jegybanki adatok tanúsága szerint tovább növekedett az állampapírok szerepe a biztosítói befektetések körében: 2015 végén a szektor 1034 milliárd forintot fektetett közvetlenül állampapírba, míg a közvetett állampapír-befektetések összege elérte az 1220 milliárd forintot.             

Európa is kap az új Ford Kából

2016.03.04.
A jelenlegi Ford Ka gyártása idén áprilisban fejeződik be a Fiat lengyelországi gyárában, Tychy-ben. Az utódot már be kellett volna mutatni 2015 végén, de ismeretlen okokból késik a modell, várhatóan a debütálása az ősszel lesz, de nem az októberi Párizsi Autószalonon, mert a Ford már korábban bejelentette, hogy kihagyja azt a rendezvényt. Az új Ka valójában nem is annyira új, mivel Dél-Amerikában már egy éve piacon van. Ez nem véletlen, ugyanis a fejlesztését a Ford brazíliai részlege végezte a Fiesta padlólemezét alapul véve. A Ford Europe ügyvezető igazgatója a barcelonai World Mobile Congress kiállításon jelentette be, hogy Európában is bevezetik hamarosan a miniautó következő generációját. A gyártás legvalószínűbb helyszíne a romániai Craiova, ahol jelenleg a nem túl jól fogyó B-MAX egyterűket gyártják, ezért sok a szabad kapacitás. Az is elképzelhető, hogy az EcoSport gyártását is elkezdik itt, ami feleslegessé tenné, hogy Indiából importálják Európába. A Ka európai verziója valószínűleg gazdagabb biztonsági felszereltséget kap, mint a dél-amerikai. A motortérbe az 1,0 literes háromhengeres motort fogják szerelni, de az még nem tudni, hogy a turbós változatot is megkaphatja-e a kocsi. elődjével ellentétben az új Kát kizárólag ötajtós karosszériával lehet majd megvenni, és a méretek is nőni fognak.
Címkék: 

Továbbra sem zökkenőmentes az ukrán engedélyek átvétele

2016.03.04.
  A Nemzeti Közlekedési Hatóság Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal tájékoztatása szerint a 2016-os ukrán közlekedési engedélyek az ukrán fél ígérete ellenére még nem érkeztek meg a kijevi magyar követségre, így azokat az NKH által megrendelt futár nem tudta felvenni. Tekintettel arra, hogy az ukrán fél a héten több időpontot jelölt meg az engedélyek átadására, de azokat nem tartotta, a futárszolgálat megrendelését a kiadásért felelős magyar közlekedési hatóság akkor tartja időszerűnek, ha az engedélyek már a követségen vannak és azt a kijevi képviselet visszaigazolta. A hatóság az ukrán engedélyek beérkezéséről és a kiadás megkezdéséről további információt akkor tud adni, ha az engedélyek a kijevi képviseletre beérkeztek. A hatóság ilyen irányú tájékoztatásáról soron kívül értesítjük tagjainkat. A magyar fél a magyar engedélyeket a budapesti ukrán nagykövetségre átadta, azzal a kéréssel, hogy azokat ne továbbítsák az ukrán fél részére mindaddig, amíg az ukrán engedélyek átadása is megtörténik.

Autólopás! NEN-361 VW Golf V.

2016.03.04.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: NEN-361 -Gyártmány: Volkswagen -Típus: Golf V 1.9 PDTDI -Kivitel: 5 ajtós -Gyártási év: 2005 -Motorszám: BKC636921 -Alvázszám: WVWZZZ1KZ6B010014 -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2016 február 29 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XXII. -Utca, házszám: Magasház utca 2 -Megjegyzés: Autómat szinte a parkolást követően lopták el. Furcsa volt, hogy a záró gomb első megnyomására nem történt semmi, majd mikor újra megnyomtam csak akkor zárt be, ez akkor nem tűnt gyanúsnak, utána viszont igen, mert ilyen nem történt előtte. Ismertető jegyek: A jobb első ajtó karcos, valaki rám nyitotta az ajtót a parkolóban. A bal hátsó kerékjáratba rosszul áll a burkolat (törve volt).

Autólopás! NMM-581 Ford Focus - kombi

2016.03.04.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: NMM-581 -Gyártmány: Ford -Típus: Focus -Kivitel: combi -Gyártási év: 2008 -Alvázszám: WF0SXXGCDS8B86743 -Szín: bíbor -Lopás időpontja: 2016 február 27 -Lopás helyszíne - város: Székesfehérvár -Utca, házszám: Sziget u. 39. -Megjegyzés: Kedves Honlap üzemeltetők/Felhasználók! Autónkat (ami egy 2008-as Ford Focus combi, 1.6 benzin. A szín bíborvörös metál, de szerintünk sokkal jobb megnevezés a padlizsán) 2016. február 27. 21:30 és 2016. február 28. 6:15 között lopták el. A lépcsőház előtt parkoltunk a Sziget utcában, rendőrök voltak kint, helyszínelők is, de semmi nyomot nem találtak. Valószínű valamilyen mesterkulcs-szerűséggel vihették el. Kérem Önöket, hogyha bárki látja vagy tud róla valami infót, keressen meg minket. Segítségüket előre is köszönjük!!

Autólopás! KNZ-346 Honda Civic - fekete

2016.03.04.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KNZ-346 -Gyártmány: Honda -Típus: CIVIC -Gyártási év: 2006 -Alvázszám: forgalmi az autóban maradt -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2016 február 28 -Lopás helyszíne - város: BUDAPEST -Kerület: XVI. -Utca, házszám: Bíztató u.60. -Megjegyzés: Forgalmi az autóban volt sajnos:(

Autólopás! JUY-548 Suzuki Swift - piros

2016.03.04.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: JUY-548 -Gyártmány: Suzuki -Típus: swift -Kivitel: normál -Gyártási év: 2005 -Motorszám: m13a1631544 -Alvázszám: TSMMZA11S00151094 -Szín: piros -Lopás időpontja: 2016 február 23 -Lopás helyszíne - város: BUDAPEST -Kerület: XV. -Utca, házszám: PÁSKOMLIGET 59

Leányvállalatot alapított a Waberer's International Nyrt.

2016.03.04.
A Waberer's International járművei a német piacon átlagosan 6500 telephelyen rakodnak rendszeresen, ahol hetente átlagosan két és félezer rakodást végeznek. Tavaly a cég fuvarozási és szállítmányozási tevékenységével több mint 2 millió tonna árut juttatott el Németországból az unió más országaiba és azokból Németországba.     A vállalat szerelvényei 2015-ben 90 millió kilométert tettek meg német utakon, ami a flotta teljes évi európai futásteljesítményének hozzávetőlegesen 24 százaléka. A cég Németországból más európai országokba irányuló fuvarmegbízásokat jellemzően az autóipar, a háztartáselektronika, a napi fogyasztási cikkek és a kozmetikai ipar globális vállalatai számára teljesít. Közölték: 2015-ben mintegy 18 százalékkal növekedett a cég német megrendelőkhöz, vagy német úti célokhoz köthető árbevétele 2014-hez képest. A vállalat teljes európai forgalmának több mint egyharmadát adja ez a piac. A társaságnak Németország mellett Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Olaszországban, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában működnek leányvállalatai. A cég utolsó lezárt üzleti évében, 2014-ben csaknem 10 százalékkal, 496,2 millió euróra növelte árbevételét, az adózás, kamatfizetés és amortizáció előtti (EBITDA) eredménye 14,8 százalékkal nőtt, elérte a 73,4 millió eurót. Tavaly a csoport első háromnegyedévi konszolidált bevétele 392,4 millió euró volt, 6,4 százalékkal több a múlt év azonos időszakának bevételénél. Az EBITDA 55,5 millió eurót tett ki szeptember végén, amely 6,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az EBITDA 84 százaléka a nemzetközi fuvarozásból származott.
Címkék: 

Audi: rekordok Ingolstadtban és Győrben

2016.03.04.
Munkatársunk jelenti Ingolstadtból Hatalmas sajtóérdeklődés kísérte a rendezvényt. Az Audinak Európában és Kínában is sikerült megtartani a piacvezető szerepet, az Egyesült Államokban pedig most vásároltak először több mint 200 ezer autót- fogalmazott Rupert Stadler, aki elmondta azt is, a vállalat összességében 60 piacon könyvelhetett el növekedést. Az Audi Európában értékesítette a legtöbb autót, az öreg kontinensen 800 ezer új Audi tulajdonos lett. A növekedés a korábbi évhez képest öt százalék. Nem csak Európában, Kínában is első lett az Audi a prémium szegmensben. Az ázsiai országban 570 ezer Audit adtak el. S bár év közben voltak nehézségek a kínai piacon, úgy tűnik, hogy a konszolidáció után ismét erőteljes növekedéssel számol az Audi. Az Audi igazgatótanácsának tagjai a sajtótájékoztatón, középen Rupert Stadler elnökkel. Az Európában értékesített Audik közül minden ötödik Nagy-Britanniába került, ott összesen 166 ezer autót adtak el. De szépen teljesített az olasz, a francia és a spanyol piac is. Sikermodellek a sajtótájékoztatótól pár lépésnyire. Stadler kiemelte, 2015-ben 12 új vagy átdolgozott modellel jelentek meg a piacon.  Különösen az A4 kilencedik generációja és a Q7 második generációja volt nagyon sikeres. Az új A4-esből eddig 120 ezer megrendelést kaptak. Az A4, illetve elődje az Audi 80, amely először 1972-ben jelent meg, a legnagyobb számban értékesített Audi modell. A kilenc generációból 12 millió darab kelt el a világban. 250 újságíró vett részt a világ minden részéből. Nagyon jól teljesített az Audihoz tartozó Lamborghini is. Ötödik éve folyamatosan növeli eladásait a Sant’Agataban működő gyár. Tavaly először sikerült először átlépni a 3 ezres értékesítési mutatót. A növekedés mértéke pedig az előző évhez képest 28 százalék! A sikerhez legnagyobb mértékben a Lamborhini Huracán járult hozzá. Ezt 2014-ben vezették be a piacra, de az első teljes kifutatás éve 2015 volt. Mindjárt 2200-an meg is vásárolták a méregdrága sportautót. Ugyancsak nagyon jól teljesített a Ducati, amely ugyancsak az Audihoz tartozik. Tavaly a motorkerékpárból 55 ezer darabot adtak el a világban, tízezerrel többet, mint 2014-ben. A növekedés mértéke pedig 21,5 százalék. Nagy siker az Audinál a Ducati is.  Büszkék lehetünk arra, hogy audisok vagyunk – jelentette a világban 85 ezer embert foglalkoztató cég első embere – 11.411 magyar munkatársa nevében is, akiket külön is megdícsért, nagyszerű csapatnak titulálva győri munkatársait, akik az idén először szárnyalták túl a 2 milliós motor darabszámot.    Győrben is rekordok Ismét rekorderedményeket könyvelhet el a győri Audi Hungaria Motor Kft.: 2015-ben 2.022.520 motor készült, amellyel a vállalat első alkalommal lépte át a kétmilliós álomhatárt. Emellett a prémiumgyártó a járműgyártás darabszámát is jelentősen növelte. 2015-ben 160.206 autó gördült le a győri gyártósorokról – minderről Peter Kössler ügyvezető igazgató beszélt Ingolsadtban, aki az Audi AG éves sajtótájékoztatója után külön is találkozott a magyar újságírókkal. Axel Schifferer, pénzügyekért felelős ügyvezető igazgató, Peter Kössler, ügyvezető igazgató, dr. Knáb Erzsébet személyügyekért felelős ügyvezető igazgató és Lőre Péter kommunikációs igazgató Ingolstadtban. Megtudtuk, az Audi Hungaria az elmúlt üzleti évben 7 milliárd 906 millió euró árbevételt ért el, nyeresége pedig 442 millió euró volt - erről már Axel Schifferer beszélt Ingolstadtban.  2015-ben is Győr maradt a világ legnagyobb motorgyára cím birtokosa. A győri Audi 2015-ben is megőrizte világ legnagyobb motorgyára címet, termékpalettája az év végén 9 motorcsaládból állt, melyek teljesítménye 63kw-tól (86 PS) 449 kW-ig (610 PS) terjed. A Műszaki Fejlesztés területe 2015-ben is tovább szélesítette tevékenységeinek körét. A Motorfejlesztés egy új épülettel bővült, ahol az üzembe helyezett motorvizsgáló berendezések segítségével további motorteszteket tudnak végezni az Audi Hungaria szakemberei. Az Audi Hungaria Szerszámgyára immár tíz éve áll a precizitás és a rugalmasság szolgálatában, valamint a szerszámkészítéssel, készülék- és berendezésgyártással teszi teljessé az Audi Hungaria portfólióját. Jelenleg mintegy 600 munkatárs dolgozik a győri Szerszámgyárban.  Axel Schifferer a beszállítókról elmondta, a Volkswagen-konszernnek jelenleg 120 magyar beszállítója van, amelyek évi 2,5 milliárd euró értékben állítanak elő hazánkban olyan terméket, amelyeket autókba építenek be.  Ami pedig az idei évet illeti: megkezdődik az Audi TT RS coupé gyártása és 15 féle új motorvariánssal is bővül a gyár kínálata - hangsúlyozta Peter Kössler. A feladatok között említette azt is, hogy előkészítik a Q3 gyártását Győrben, amelyet 2018-tól gyártanak majd a Kisalföld székhelyén. Dr. Knáb Erzsébet személyügyekért felelős ügyvezető igazgató kifejtette, az Audi sikerének titka munkatársaikban rejlik, akiknek képzéséről folyamatosan gondoskodnak. Kérdésre válaszolva elmondta, idén munkatársaik  havi munkabérük 1,3 szorosát kapják meg prémiumként a tavalyi eredmények alapján.  A két sajtótájékoztató után egy harmadik is következett Németországban. Ezen dr. Hubert Waltl, a győri Audi felügyelőbizottságának elnöke vett részt, akit a Q3-as győri gyártásáról kérdezhettünk. Minden új modell bevezetése új beruházást is von maga után - jelezte az elnök azt, hogy a számítások most zajlanak, s Győrben a fejlődés töretlen marad. 2018-től az Audi Q3 új generációja az ötödik modell lesz, amely Magyarországon készül.   

Szép gesztus: a Mercedes gratulált a BMW-nek a születésnaphoz

2016.03.04.
Bár szeretik egymás ősi riválisnak feltüntetni, éppen ezért rácsodálkozhatunk a gesztusra, amit a Mercedes-Benz tett a BMW-nek – számol be a szokatlan lépésről az automobilwoche.de A Mercedes múzeuma Stuttgartban: öt napig ingyen beengedik a BMW dolgozóit.  Március 8 és 13 között a BMW dolgozói ingyen megtekinthetik az Mercedes-Benz Múzeumot. Mi több, a BMW-vel érkezők számára a parkolás is ingyenes. Sőt! Az első ötven BMW alkalmazottnak felajánlanak egy sváb ételpecialitást is, amit a Merecedes-Benz fizet. A BMW elődjét, a Bayerischen Motorenwerk nevű céget száz évvel ezelőtt, 1916 március 7.-én alapították.  Az automobilwoche megjegyzi, hogy harminc évvel korábban, 1886-ban Carl Benz und Gottlieb Daimler feltalálta az automobilt. A gratulációnak így egy kis éle is lehet. A BMW részéről Maximilian Schöberl  kommunikációs vezető a Mercedes-Benz gesztusára úri módon reagált, megköszönte a születésnap alkalmával küldött jókívánságokat. Az ellenmeghívás sem maradt el: szeptemberben a BMW-fesztiválra várják a Daimler alkalmazottait is.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója