A Ford az iparágban elsőként teszteli önjáró autóit havas utakon

2016.01.15.
Más autógyártóktól és technológiai vállalatoktól eltérően – amelyek kizárólag száraz, túlnyomórészt napos időben végeznek ilyen teszteket – a Ford tisztában van azzal, hogy az automatizált közlekedés nem csupán ideális környezetben zajlik majd. “Remek dolog, ha egy autó önállóan közlekedik tökéletes időjárás esetén,” vélekedett Jim McBride, a Ford önjáró autókkal foglalkozó technológiai vezetője. „Akkor viszont már némiképp más a helyzet, amikor az autó olyan útfelületen halad, amit hó borít. Az időjárás bizony nem befolyásolható, ezért mi téli útviszonyok közt is teszteljük technológiánkat, hiszen az amerikaiak mintegy 70 százaléka olyan helyen él, ahol télen havazik.” A Ford téli tesztjeinek helyszíne az Mcity, a Michigan Egyetem városi forgalmat szimuláló, közel 32 focipálya méretű területe. Az önjáró autók nem használhatják a GPS-adatokat, amivel azok pontossága mindössze néhány méter, ez pedig nem elég a jármű helyzetének pontos meghatározásához. Márpedig a precíz helymeghatározás kulcsfontosságú – nem csupán a városon vagy az adott útvonalon belül, hanem magában a közlekedési sávban is, ahol már néhány centiméter is komoly különbséget jelenthet. A GPS-nél sokkal pontosabb megoldást kínált a Fusion Hybridekben alkalmazott LiDAR technológia, ami centiméteres pontossággal méri be az autó pozícióját. A LiDAR rendkívül sűrű lézeres energiaimpulzusokat bocsát ki magából, s ennek alapján az önjáró autók valós idejű, nagy felbontású háromdimenziós képet alkotnak a környezetükről. Az útakadályok és a közlekedési jelzések alapján történő nyomvonal-meghatározásban a LiDAR kínálja a leghatékonyabb megoldást a környezet fontos információinak és a metaadatainak (vagyis az adatok mögöttes információinak) összegyűjtésével – ideális időjárási körülmények közt. Ám ha az úttestet hó borítja, vagy sűrűvé válik a forgalom, a LiDAR és a többi eszköz, például a kamerák nem látják az útfelületet. Ugyanez a helyzet, ha magukat a szenzorokat borítja el a hó vagy a latyak. E probléma megoldására a Ford és a Michigan Egyetem szakértői olyan közös kutatásba kezdtek, amelynek célja, hogy az önjáró autók akkor is ‘lássanak’, ha az utat eltakarja a hó. Hogyan működik egy ilyen autó havas környezetben? A havas utakon történő navigáláshoz a Ford önjáró autóit nagy felbontású 3D térképekkel szerelik fel; ezek kiegészítő információt adnak az útról és a jármű környezetéről, vagyis a felfestett jelzésekről, a közlekedési táblákról, sőt a környezet külső megjelenéséről és topográfiájáról is. “A más cégek által kidolgozott térképek nem mindig használhatók havas környezetben,” mondta el Ryan Eustice, a Michigan Egyetem mérnöki karának docense. “A Forddal közösen megalkotott térképeink hasznos információkat tartalmaznak az autó háromdimenziós környezetéről, így az autó helyzete még a hóval teljesen lefedett területeken is pontosan meghatározható.” Kedvező időjárás esetén egy önjáró autó automatikusan felméri a közlekedési jelzéseket, a fákat és az épületeket, és így alkot térképet a tesztkörnyezetről. Amikor a jármű nem látja az útfelületet, a térképen tárolt tájékozódási pontok segítségével határozza meg helyzetét, s így kedvezőtlen útviszonyok között is képes haladni. “A csúszós utakon gyakran használt, szokásos biztonsági rendszerek – például az elektronikus stabilitásvezérlés és a kipörgésgátló – az önjáró vezérlőszoftverrel összehangoltan működnek,” magyarázta McBride. “Az a célunk, hogy önjáró autóink érzékeljék, ha az útviszonyok romlanak, s ilyenkor képesek legyenek eldönteni, hogy biztonságos-e még az autózás, és ha igen, meddig.” Az önálló közlekedés úttörője A téli autózás még számos kihívást tartogat, ám a Ford tesztjei már eddig is fontos eredményekre vezettek az önjáró autózás fejlesztésében. Ez a munka mintegy tíz éve vette kezdetét a Ford első generációs önjáró autója, egy LiDAR technológiával felszerelt F-250 Super Duty megalkotásával. 2013-ban jelent meg a Ford második generációs önjáró autója, a fejlettebb LiDAR érzékelőket használó Fusion Hybrid szedán, és tavaly nyáron a vállalat a fejlesztés kutatási szakaszából a továbbfejlesztett mérnöki szakaszba lépett, ami a gyártást megelőző három szakaszból immár a második fázis megkezdését jelentette. E hónap elején a Ford újabb fontos lépést jelentett be: a vállalat háromszorosára, vagyis összesen harminc darabra növelte a Kalifornia, Arizona és Michigan állam közútjain futó önjáró autóinak számát. Jelenleg egyik autógyártónak sincs ekkora ilyen jellegű flottája. A harmadik generációs önjáró autók a Fusion Hybrid szedánra épülnek, és az első, kifejezetten autókhoz kifejlesztett LiDAR szenzorok hosszabb, körülbelül 200 méteres hatótávolságának köszönhetően többféle forgalmi helyzetet képesek kezelni. A Ford már több mint egy évtizede foglalkozik az önállóan működő járművek kutatásával; ez a bővítés kulcsfontosságú szerepet játszik a Ford Intelligens Mobilitás programban, melynek célja új szintre emelni az összeköttetést, a mobilitást, az önjáró autókat, a felhasználói élményt és az adatelemzést.

Rekordszámú látogató az Autostadtnál 2015-ben

2016.01.15.
2000-ben történt megnyitása óta több, mint 33 millió vendég kereste fel a Volkswagen Csoport kommunikációs platformját Wolfsburgban. A járműátadások tekintetében is csúcsot döntött az Autostadt tavaly: 168 514 új autót vehettek át itt az ügyfelek 2015-ben (2014: 166 488 darab). Ez a Németországban átadott összes Volkswagen személyautó 28 százalékát tette ki. „A Volkswagen Konszern számára a tavalyi évet előre nem látott, jelentős kihívások határozták meg. Ennek tükrében még jobb érzés látni, az emberek milyen érdeklődéssel fordulnak a Volkswagen felé. Az Autostadt sikere pedig szintén ezt igazolja.” – nyilatkozta Matthias Müller, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke. „Számunkra a 2015-ös év csúcspontja az Autostadt 15 éves jubileuma volt. A teljes csapat sikere ez, amelyet most egy látogatói rekorddal koronázunk meg. A látogatók számának 8,5 százalékos emelkedése óriási elismerés a vendégeink részéről. Látogatásuk megerősíti az Autostadt egyik legfőbb küldetését, hogy a Volkswagen Csoport vendégszerető nagykövete legyen.” – foglalta össze a 2015-ös évet Otto F. Wachs, az Autostadt ügyvezetője. Új kiállításaink, mint a világ leglátogatottabb járműmúzeumában, a ZeitHaus épületében megtekinthető „Rokon járgányok”, az Autostadt által kínált változatos októtatóprogramok, a DESIGN DISPLAY kiállítássorozat vagy a Movimentos Fesztivállal közös kulturális rendezvények különleges alkalmakat teremtettek az érdeklődőknek, hogy ellátogassanak az Autostadtba. Téli és nyári szezonális eseményeink szintén mágnesként vonzották a látogatókat, tavaly kereken egy millióan voltak kíváncsiak ezekre a rendezvényekre. A Volkswagen különböző elektromos járműveivel megtett 8 000 tesztút során a látogatók a Föld kerületének háromszorosával megegyező távolságot tettek meg. A 2015-ös év kiemelkedő eseményeivel kapcsolatos információk elérhetőek az Autostadt médiaoldalán a www.presse.autostadt.de oldalon. A wolfsburgi Autostadt: a világ vezető autós célpontja A Volkswagen Csoport kommunikációs platformjaként működő wolfsburgi Autostadt „Emberek, autók és ami őket mozgatja” mottójának megfelelően a Konszern értékeit és a mobilitás témakörét kívánja élményszerűen bemutatni. Mióta 2000-ben megnyitotta kapuit, több mint 33 millió látogatót fogadott az Autostadt, amely így Németország egyik legkedveltebb turisztikai célpontjává nőtte ki magát. Mindemellett az Autostadt a világ legnagyobb újautó átadási központja és a ZeitHaus, a világ leglátogatottabb járműmúzeumának otthona. Kulturális események széles kínálatával, mint amilyen például az évente megrendezésre kerülő Movimentos Fesztivál, az Autostadt a kultúra rajongóinak nemzetközi találkozóhelye.

Búcsúzik a 86-os buszjárat

2016.01.15.
A fonódó villamoshálózat átadásához kapcsolódva a térség autóbusz közlekedése is jelentősen átalakul, a budai oldal egyik tradicionális vonalán, a 86-oson január 15-én (péntek) este végleg elmegy az utolsó autóbusz. A viszonylat évtizedek óta szinte változatlan útvonalon, ugyanezzel a számjelzéssel közlekedik, számos budapesti utas számára meghatározó szerepet játszva a napi utazásuk során. A BKK – méltó módon búcsúztatva a 86-os vonalat – január 15-én, pénteken különleges járműveket is közlekedtet Óbuda, Bogdáni út és Újbuda, Függetlenségi park között. A kora délutáni óráktól kezdődően az esti üzemzárásig az Ikarus 180 típusú nosztalgia autóbusz közlekedik, a menetrendszerinti utolsó előtti Bogdáni úti és az utolsó Függetlenségi parki indulást pedig egy feldíszített, Ikarus 280-as típusú autóbusz fogja teljesíteni, amely hosszú évekig meghatározó járműve volt a 86-os járatnak. Az Ikarus 180 típusú nosztalgia autóbusz indulási időpontjai: -          Újbuda, Függetlenségi parktól: 14:29 (Vincellér utca megállóhelytől indul Óbuda felé), 16:22, 18:15, 20:43, 22:19 -          Óbuda, Bogdáni úttól: 15:25, 17:20, 19:56, 21:30  A feldíszített, Ikarus 280 típusú autóbusz indulási időpontjai: -          Óbuda, Bogdáni úttól: 23:14 -          Újbuda, Függetlenségi parktól: 23:51 Mindkét különleges jármű 23:00 és 23:10 óra között Óbuda, Bogdáni út autóbusz végállomáson tartózkodik, ahol utasaink és a közlekedésbarátok, érdeklődők számára lehetőséget biztosítunk a járművek együttes megtekintésére, fotózására. Az Ikarus 180-as utolsó menetrend szerinti érkezése a Bogdáni úthoz 22:54 óra, a feldíszített Ikarus 280-as pedig 23:14-kor indul utolsó útjára ugyaninnen, így a különleges járművek között az átszállás lehetősége biztosított.  
Címkék: 

Egyre biztosabb a Peugeot Dakar-rali győzelme

2016.01.15.
Al-Attijah a La Rioja és San Juan közötti, 281 kilométeres gyorsaságit magába foglaló szakaszon ugyan több mint nyolc perccel volt gyorsabb a 11. etapon negyedik Peterhanselnél, ám összetettben így is több mint 50 perccel van lemaradva tőle. Al-Attijah egy féltengelytöréssel is kénytelen volt szembenézni, de így is megnyerte a szakaszt Loeb előtt, akit műszaki hiba miatt az utolsó két kilométeren csapattársa, Cyril Despres vontatott be a célba. A motorosoknál a francia Antoine Meo volt a leggyorsabb, az ezúttal második ausztrál Toby Price ugyanakkor továbbra is komoly előnnyel vezet összetettben.   Eredmények, 11. szakasz, La Rioja-San Juan, 281 km:      autósok:     ------- 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia Mini) 4:49:16 óra 2. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, monacói, Peugeot) 5:52 perc hátrány 3. Mikko Hirvonen, Michel Perin (finn, francia, Mini) 7:01 p h.     az összetettben: 1. Stephane Peterhansel, Jean Paul Cottret (francia, Peugeot) 37:42:40 óra 2. al-Attijah, Baumel 51:55 perc hátrány 3. Giniel De Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota) 1:17:24 ó h.     motorosok:     --------- 1. Antoine Meo (francia, KTM) 5:19:08 óra 2. Toby Price (ausztrál, KTM) 18 másodperc hátrány 3. Pablo Quintanilla (chilei, Husqvarna) 2:48 perc hátrány     az összetettben: 1. Price 40:08:30 ó. 2. Stefan Svitko (szlovák, KTM) 35:23 p h. 3. Meo 43:46 p h.     Pénteken a San Juan és Villa Carlos Paz közötti 481 km-es gyorsasági vár a mezőnyre.    
Címkék: 

Nem találtak gyanús szoftvert a hatóságok a Renault-nál

2016.01.15.
Ségolene Royal környezetvédelmi miniszter késő délután tartott sajtótájékoztatóján elismerte, hogy csaló szoftvert valóban nem találtak, de a vizsgálat adatai szerint a dízelmotorral működő Renault-modellek károsanyag-kibocsátása meghaladja az engedélyezett szinteket. Az autógyár részvényének árfolyama 10,28 százalékos veszteségben, 77,75 eurón zárta a napot a párizsi tőzsdén, de a nap folyamán több mint húsz százalékos mínuszban is állt, amikor a szakszervezeti képviselők bejelentették, hogy a motorok emissziós értékeivel összefüggésben a francia DGCCRF (Direction générale de la concurrence, de la consommation et de la répression des fraudes) versenyjogi, fogyasztóvédelmi és csalásellenes hivatal január 7-én házkutatást tartott a Renault autógyár hivatali helységeiben. A tőzsdéről érkező kellemetlen hírek után, a másik nagy autógyártó, a PSA Peugeot Citroen jelezte, hogy náluk nem volt házkutatás, és a motorok hatósági tesztelésekor semmilyen probléma nem mutatkozott. A Renault esetében a cég székhelyén a Párizs közeli Boulogne-Billancourt-ban, valamint a két nagy fejlesztő központban, a fővárostól délre és nyugatra voltak házkutatások a vezetőség szerint. A vizsgálatok pontos idejét azonban nem jelölte meg a cég. A Renault a házkutatásokat olyan "nyomozati kiegészítésnek" nevezte, amelyek célja, hogy a Volkswagen-botrányt követően Franciaországban felállított független technikai bizottság "az első vizsgálati elemeit véglegesen megerősítse". Az autógyár szerint az eddigi tesztek nem jeleztek csalásra lehetőséget adó szoftverekkel üzemelő motorokat a Renault-járművekben. A Volkswagen autógyár károsanyag-kibocsátási botrányát követően Franciaországban a kormány kezdeményezésére szeptember végén kezdődtek véletlenszerű tesztelések az országban forgalmazott valamennyi márkájú gépkocsiból mintegy százon, hogy ellenőrizzék, betartják-e a környezetvédelmi előírásokat. A France Inter közszolgálati rádió már a környezetvédelmi miniszter sajtótájékoztatója előtt arról számolt be, hogy a Renault esetében a vizsgálatok különösen rossz eredményekkel zárultak. Ségolene Royal közölte, hogy a Renault és a két külföldi márka esetében is azt állapították meg, hogy a szén-dioxid- és a nitrogén-oxid kibocsátásának szintje meghaladja az engedélyezettet, de csalást lehetővé tévő szoftverekkel egyik sem volt felszerelve. A francia környezetvédelmi miniszter nem nevezte meg a két külföldi autómárkát.
Címkék: 

A Volkswagen Haszonjárművek 430 800 gépkocsit szállított ki 2015-ben

2016.01.15.
A Transporter, a Multivan, a Caravell és a Californa együttesen 171 100 darabot elért értékesített mennyiségével a T modellcsalád típusai 1,4 %-os növekedést mutattak a 2014. évi 168 700 darabbal összehasonlítva, és mindezt annak ellenére sikerült elérni, hogy 2015 nyarán került sor a modellváltásra a T5 és a T6 generáció között.  A Crafter egyes típusaiból 2015-ben 2,5 %-kal többet, összesen 50 400 darabot adtak el a megelőző év 49 200 egységnyi mennyiségével összehasonlítva. 2015-ben összességében 132 900 Volkswagen Caddy-t szállítottak le, ez 10,8 %-kal volt kevesebb, mint a 2014-es 148 900 darabos mennyiség.  Az Amarok kiszállítások némileg csökkentek a nagyon ingadozó dél-amerikai piacokon, különösen Brazíliában, így ezen a földrészen összesen 2,1 %-kal, a 2014-es 78 100 darabról 76 500 egységre esett vissza a kiszállítási darabszám.  Összességében a kiszállítások tavaly Nyugat-Európában 2,5 %-kal estek vissza, a korábbi 292 000 egységről 284 600 darabra. Németországban a január és december közötti időszakban 111 100 gépkocsit szállítottak le, 7,5 %-kal kevesebbet, mint a 2014-es 120 100 darab volt. A spanyol piacon a márka 17,6 %-kal növelte eladásait, és elérte a 10 500 kiszállítási darabszámot a megelőző év 8 900-es mennyisége után, míg az Egyesült Királyságban 4.7 %-os volt a növekedés, itt a 2014-es 45 200 darabról elérték a 47 300 darabos eredményt. Kelet-Európában a márka kiszállításai visszaestek, az itt átadott 31 200 járművel, ez 17,3 %-os csökkenést jelent a 2014-es 37 700-as mennyiséggel összevetve. Ezzel szemben a Közel-Keleten az értékesítés 26,7 %-kal nőtt, a megelőző év 27 400 darabos mennyiségéről 34 700 egységre. A konjunktúrában lévő török piacon a leszállított 31 700 darab kis haszonjármű 31,8 %-os növekedést jelentett a 2015-ben eladott 24 000 egységgel összevetve. Dél-Amerikában a márka által piacra szállított haszonjárművek száma 7,5 %-kal csökkent, a 2014-es 36 900-ról 34 100 egységre, itt a legnagyobb piacnak számító Brazíliában  10 800 gépkocsit szállítottak le, ez 35,9 %-kal volt kevesebb, mint a 2014-es 16 900 darab. Az ország-specifikus mini konjunktúrának és a megnövekedett piaci részesedésnek köszönhetően  ugyanezen időben az argentin piacon a kiszállítások 19,0%-kal nőttek,  a 2014-es 15 500-ról 18 500 darabra.

Átadták az első hazai Ladát

2016.01.15.
A történet azzal kezdődött, hogy az említett gáláns úriember, az újkori LADA értékesítésének első napján elindult a hozzá legközelebb eső márkakereskedésbe. Besétált Debrecenben a LADA Ujhelyi üres szalonjába és látatlanban megvásárolt egy LADA 4x4 Classicot. Az autót meglepetésnek szánta, kedvese aggastyán korú, régi Nivája megérett a cserére. A pár mindkét tagja a mezőgazdaságban dolgozik, ott is találkoztak, pont ma két éve. Racka juhtenyésztéssel foglalkoznak, így Szabó úr az átadásra beígért egy bográcsos juhpörköltet is. (Ami parádésan sikerült, egy csepp sem maradt belőle.) Eljött a nagy nap, a kedves még mindig nem tudott semmiről, az átadásra is valamilyen álindokkal csalta el hős lovag. És mi történt? Volt nagy meglepődés, boldogság és örömkönnyek, kipirult arcok és szerelem, piros szíves lufik és juhpörkölt és persze a gyönyörű, csillogó zöld LADA 4x4 Classic. Az importőr üdvözölte a párt, az ilyenkor szokásos ajándékok mellett egy emlékkártyát is kapott a boldog leányzó, miszerint ez a legelső Európában eladott EURO6 motorral szerelt autó. Ez majd biztos jól fog jönni az eladásnál, már ha bármikor is sor fog kerülni erre. Mert hát a LADA az LADA. Ez pedig különösen. 

Bully a hegyen

2016.01.14.
Mentés az osztrák Alpokban                                                                        Fotó: Boros Jenő  Nem mindig hóhányó A sárga mentőhelikopter pilótája óvatosan manőverez a sziklafal oldalán, de nem talál megfelelő helyet a biztonságos leszálláshoz, így félméteres magasságban lebeg a föld felett. Az orvos és ápoló kiugrik a gépből és fut a sérülthöz, akit kiemelnek a pályakarbantartó Pisten Bully orrára illesztett plexitető alól. Gyors vizsgálat után a föld felett lebegő helikopterbe emelik a sérültet, majd éles kanyarral a közeli város felé repülnek és a kórház tetején landolnak, ahol már a baleseti sebészet szakorvosa és ápolója várja érkezésüket. A síbaleset sérültje hatalmasat bukott, ráadásul nehezen megközelíthető helyen, ahová csak a rollbaként vagy ratrakként ismert lánctalpas tudott érte menni, és csak csörlőzéssel tudott biztonságosan felkapaszkodni a mélyből. A manőver sikerült, de mire a sérültet felhozta, átadta a mentőhelikopter személyzetének besötétedett, így aztán nekiállt szokásos éjszakai műszakjának. Sokszor párban dolgoznak, hogy tökéletes legyen a sípálya Lejtők mindenese A Pisten Bullly segít a hegyi-mentőknek, árút szállít és karbantartja a sípályákat: óránként százezer négyzetméternyi területen egyengeti el a havat, ahol sok van onnan elhordja, ahol kevés, oda tol néhány tonnával. A gleccserszögekkel erősített széles alumínium hernyótalpaival és tolólapjával simítja a pályát. Talajnyomása négyzetcentiméterenként 0,044 kg, így nem süllyed el a hóban a 3,6 tonnás menetkész tömegű, és hét méter hosszú jármű, mely elektronikus vezérlésű rendszerének meg automata sebességváltójának köszönhetően egyetlen joystickkal irányítható. Teljes menetfelszereléssel, tolólapokkal, egyengető hengerekkel is 21 km/órás sebességre képes, és 5,3 méter széles nyomvonalat alakít ki a Bully. Tökéletes panoráma Sportos kormány és ülés a komfortos kabinban Előre negyven, oldalirányban harminc fokos lejtőn is biztonságosan mozog, de vész esetén, például mentéskor ezer méteres csörlő segíti a kapaszkodásban. A panoráma-szélvédőt a motorral fűtött folyadék tisztítja, a jó kilátást növeli az ökörszarv kormány is, mely nem lóg bele a látótérbe. A kabintetőre épített sárga villogók a jó láthatóságot, az ikerfényszórók és a forgatható keresőlámpák a látást biztosítják a klimatizált és zaj-szigetelt fülkében dolgozó vezetőnek, aki sportkocsikból ismert Reacaro ülésből irányítja a gépet. A motor 330 lóereje nagyjából egy sportkocsié, ám forgatónyomatéka mint a mozdonyé: a 8,7 literes Detroit Diesel 1300-as percenkénti fordulatnál 1424 newtonmétert teljesít, miközben nem hangos: zajszintje kapaszkodáskor sem haladja meg a 75 decibelt. Az erősebb változat 12 literes Mercedes motor nyomatéka kétezer Newtonméter, és ez száz kilométeren 150 litert fogyaszt. Pisten Bully 600E+, a dízel-elektromos változat Zöld változat A Kassbohrer cég ajánlatában jelenleg tizenkét -féle típus szerepel. A legújabb változatnak már nemcsak a színe, de technikája is eltérő elődeitől: a zöldre fényezett Pisten Bully 600E+ dízel-elektromos modell, melynek hajtáslánca soros, 6 hengeres, 400 lóerős teljesítményű belsőégésű és villanymotor kombinációja. Húsz kilométeres maximális tempójával óránként 16 liter gázolajat fogyaszt, így 275 literes tankjával simán lenyom akár 16 órás műszakot is, igaz, váltott pilótákkal. Vezetése inkább szaktudást, koncentrációt és persze tapasztalatot igényel, mert egyébként bármelyik személyautót veri kényelemben. Méreteire viszont nagyon figyelni kell, mert eszközöktől függően a az 5,5 méter széles munkagép hossza 6,1 métertől 9,1 méterig változik, ahogy tömege is, attól függően, hogy milyen feladatot kap. Az alapmodell menetkészen 8150 kilogrammot nyom, de tolólappokkal és rakoménnyal az összsúly elérheti a 12,5 tonnát.  Krónika A prototípus 1969-ben készült, az első példány szögletes dizájnját 1972-ben ívelt karosszéria váltotta. A Mercedeshez tartozó Kassbohrer cég emblémája korábban buszokról és kamion felépítményekről volt ismert, most már lánctalpas járműveiről híres. 1969. óta tizenötezer készült a németországi Sendenben, ahol négyszázan dolgoznak. A Bully ott van minden csúcson, a világ magas hegyein egyengeti a havat, hogy közlekedésre vagy éppen csúszkálásra is alkalmas legyen. Az európai hegyek után meghódította az indiai Gulmargot: a Kasmír állambeli Srinagernél az egyetlen nagyméretű szállítóeszköz, de ilyen szolgál az Antarktiszon is, akár mínusz hetven Celsius fokban. Meseszerű völgyben található Mátraszentistván síterepe Magyar síterep és gépállomány Az egyre szaporodó hazai sípályákon is megjelentek a Pisten Bullyk, igaz, itthon a régebbi és az Ausztriában már kiszolgált, vagyis olcsóbban megszerezhető darabok működnek többek között Visegrádon, Kékestetőn, Eplényben és Mátraszent-Istvánon. A lelkes pályaépítők és jó szakemberek munkájának köszönhetően megfelelően szolgálnak a nem túl hosszú magyarországi síszezonban, a sógorokéhoz képest jóval kisebb területen. A sportág megszállottjai itthon is sokat tesznek a sikerért, mert egyre több pályaépítő és üzemeltető próbál síparadicsomot varázsolni Magyarországon. Ezek nem több-száz hektáros területet jelentenek: a harminc kilométernyi hazai síterepen ötven számozott pályáján ötven sílift működik, ezen kívül olykor használható még a húsz kilométeres sífutó pálya Sopronban.    

A régi roadsterek szelleme visszatért

2016.01.14.
Nemrégen mutattuk be nektek itt az oldalon az emírek homokfutóját, vagyis a Zarooq Sand Racer-t. Nos, azt az autót ugyanaz az ember tervezte, mint ezt itt. Nevezetesen Anthony Jannarelly. Jannarelly mindig valami hihetetlenül izgalmas, újszerű és pompás dizájnnal tud előrukkolni, így mindig külön öröm az ő munkájában gyönyörködni. Viszont a névadó kollégáinak is fel kéne nőniük hozzá, hiszen a „Sand Racer” és a „Design-1” sem tűnik túl ötletes elnevezésnek. A Design-1 egyértelműen megidézi az autóipar klasszikus korszakát. Bárki, aki ismeri az ’50-es évek kiváló roadstereit, azonnal meglátja a hasonlóságokat. Gondolhatunk itt például a Ferrari 250 Testa Rossa-ra vagy a Shelby AC Cobra-ra. Az autó tehát bőven merített az elődöktől is, ám természetesen megvan neki a saját karaktere. Érdekessége, hogy bár első ránézésre azt gondolhatnánk, hogy a motorja elöl található, ez nem így van. A 304 lóerős, 3.5 literes, V6-os motor, amely a hátsó kerekeket hajtja, az ülések mögött kapott helyet. Az erőátvitelt egy hatfokozatú, manuális váltó segíti. A Design-1 könnyű és egyszerű szerkezete magában foglal egy acélcső alvázat, alumínium, szénszálas vagy üvegszálas karosszériaelemeket, egy apró szélvédőt és egy egyszerű, sofőrközpontú, kétüléses belső teret. A mindösszesen 710 kilós autó négy másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, a végsebessége pedig 217 km/h. Az első prototípust Dubaiban gyártja le Jannarelly és csapata. Az első darabokat valószínűleg idén nyáron kezdik majd el leszállítani. Jannarelly állítása szerint a verda egyik legnagyobb erőssége a testreszabhatósága lesz. Egy rakatnyi kiegészítőt lehet hozzá külön kérni. A karosszériaelemektől kezdve a szélvédőig mindent külön kérésnek megfelelőre szabnak. Ha kell keménytetőt és különböző aerodinamikai elemeket is szerelnek rá. A lehetőségek végtelenek.

A PSA Peugeot Citroën csoport eladásai 1,2%-kal növekedtek a 2015-ös évben

2016.01.14.
A PEUGEOT 9,4%-os növekedést produkálva 1 056 000 autót értékesített, köszönhetően főként a PEUGEOT 308 sikerének (+31%), amely mögött nem sokkal maradnak el a PEUGEOT 2008 (+11%, immár harmadik éve tartó töretlen lendület) és 208 (+10%) modellek sem. A 2008 és a 308 egyaránt dobogós helyen végzett kategóriájában az európai piacon. A legjelentősebb növekedést Hollandiában (+25%, azaz +10 500 eladott autó), Spanyolországban  (+24%, azaz +19 900 db), Olaszországban (+21%, azaz +17 500 db) és Franciaországban (+7%, azaz +23 900 db) sikerült elérni. A CITROËN 2012 óta most jegyzi a legnagyobb értékesítési volument: 731 000 autót értékesített, ami éves szinten 3%-os, a 2. félévben pedig ennél is jelentősebb (6%-os) növekedést tükröz. A forgalomba helyezések terén a márka összességében 5%-os (a 2. félévben 7%-os) növekedésnek örvendhet. A CITROËN eredményei a fontosabb európai piacokon, így Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Olaszországban és Németországban is javultak. Ez egyfelől a márka személyautói – a C4 Cactus (82 000 db), az új C1 (60 000 db), a C4 Picasso (113 000 db) – , másfelől pedig a haszongépjárművek, köztük főként a kategóriaelső új Berlingo népszerűségének köszönhető. A DS márka, amely az utolsó negyedévben a 2014-es év hasonló időszakához képest 20,7%-kos előrelépést produkált, éves szinten 76 500 autót értékesített. A remek eredmény leginkább a megújult modellek (az új DS 5 júniusi, az új DS 4 és DS 4 Crossback második félévi) piaci bevezetésének, a limitált szériás DS 3-ak népszerűségének, valamint az immár 78 európai DS SALON-ból álló DS hálózat fejlesztésének köszönhető. Kína és Délkelet-Ázsia: a PSA Peugeot Citroën csoport 736 000 eladott autóval őrzi pozícióit (-0,9%) A 2015-ös évben a nemzetközi márkák számára csekély növekedési potenciált jelentő kínai piacon csoportunk kiugró eredményt ért el az utolsó negyedévben (2014-hez képest +8,9%), fő célja azonban továbbra is a jövedelmezőség megőrzése marad.      Kínában a PEUGEOT eladásai +6%-kal 408 000 darabra emelkedtek, s ezzel a DongFeng Peugeot belépett a legnagyobb növekedést elérő nemzetközi márkák közé. Ehhez leginkább az új PEUGEOT 408 sikere segítette hozzá, 68%-os előrelépést tükröző 107 000-es darabszámával. Fontos szerepet játszott az innovatív online kereskedelmi platformok bevezetése is, jelentős kínai e-kereskedelmi oldalakkal együttműködésben. Említést érdemel a PEUGEOT SUV-ok (3008 et 2008) töretlen népszerűsége is, amelyekből 110 000 darab kelt el 2015-ben. A CITROËN ebben a térségben több mint 300 000 autót értékesített, az utolsó negyedévben pedig 10%-os mértéket meghaladó, kiugró növekedést produkált. Ehhez leginkább a C3-XR SUV adta a lendületet, amely 2015 elején jelent meg Kínában, és 67000 eladott példánnyal hamar felülmúlta az értékesítési célkitűzéseket. A CITROËN C-Elysée a maga 90 000-es darabszámával továbbra is a Dongfeng Citroën eladási listáinak élén áll. Az új limuzin karosszériájú Citroën C4, amelyet október óta forgalmaznak, szintén remekül debütált : máris 8 000 darab talált belőle gazdára. Ezekben az eredményekben vitathatatlan érdemei vannak a Dongfeng Citroën kiváló kereskedelmi hálózatának, amely a JD Power 2015-ös listájának első helyén végzett az ügyfelek kiszolgálása tekintetében. 21 500 eladott autóval Kína jegyzi a DS márka globális értékesítéseinek 21%-át. A csoport prémium márkájánál tapasztalt 46%-os volumennövekedés arról tanúskodik, hogy a keleti országban hatalmas igény mutatkozik a franciás luxus iránt.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója