Rekordmennyiségű szabadalmat mutatott be a Ford

2016.01.19.
A közlemény szerint a szabadalmak többsége az önjáró és az intelligens autókkal, a testen hordható eszközökkel, az eBiciklikkel, valamint navigációs és autómegosztó rendszerekkel kapcsolatos. Az újdonságok között szerepel egyebek mellett egy kerékpáros rendszer, amely felismeri a bicikli utakat és jelzi a szokásostól eltérő útviszonyokat. Egy másik fejlesztés javaslatot tesz a biztonságos sebességre a környező infrastruktúra, az átlagos sebesség és a GPS-adatok alapján, az új elülső féklámpa-technológia pedig javítaná a kommunikációt a járművek, az önjáró autók és a gyalogosok között. A Ford tájékoztatása szerint Délkelet-Ázsiában az elmúlt három évben több mint 140 százalékkal növelték a bejegyzési kérelmek számát, Észak-Amerikában ez az arány 100 százalék, Európában pedig több mint 50 százalék volt. Emellett az autóipari cég az utóbbi öt évben csaknem 200 százalékkal növelte az elektromos autókkal kapcsolatos szabadalmainak számát, aminek eredményeként minden más autógyártónál több szabadalommal rendelkezik a turbótöltésű, közvetlen befecskendezéses benzinmotorokkal kapcsolatban. A vállalat közleményében emlékeztetett továbbá, hogy az alapító Henry Ford nevéhez is több mint 150 bejegyzett találmány fűződik. A Michigan állambeli Dearborn központú Ford Motor Company hat kontinensen 65 üzemben gyárt és értékesít autókat Ford és Lincoln márkanéven. Összesen mintegy 197 000 alkalmazottat foglalkoztat világszerte.
Címkék: 

Fővárosi Közgyűlés - Rendkívüli ülést hívott össze Tarlós csütörtökre

2016.01.19.
A budapest.hu oldalon közzétett meghívó szerint a napirendi pontok között szerepel továbbá a HÉV államosítási tervének, valamint a fővárosi alapszolgáltatások idei finanszírozási kérdéseinek a megtárgyalása. A január 6-i dátumozású kezdeményező indítványban a rendkívüli közgyűlés összehívását azzal indokolták, hogy bizonytalanná vált a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés jövője, valamint veszélybe kerültek a főváros olyan alapszolgáltatásai is, mint a közvilágítás, a közterületek takarítása, a hómentesítés, a parkgondozás, a kéményseprés vagy épp a színházaink működése. "Orbán Viktor és kormánya láthatóan nem tiszteli a budapestiek napi erőfeszítéseit, és nem veszi figyelembe a fővárosiak által a központi költségvetésbe befizetett napi 18 milliárd forintnyi adót, és a jövőben láthatóan nem kíván foglalkozni azokkal a fővárosi problémákkal, amelyeket egyébként ő maga hozott létre" - áll a dokumentumban. Mint írták, az adótörvények decemberi módosítása, a közösségi közlekedés finanszírozásában való állami szerepvállalás folyamatos csökkenése veszélybe sodort minden fővárosi alapszolgáltatást. A közgyűlési meghívóban Tarlós István arról tájékoztatott, hogy a törvény értelmében 15 napon belül össze kell hívnia az ülést, ha azt a képviselők legalább egynegyede indítványozta.

Érkezik a K7 fedőnevű KIA Cadenza

2016.01.19.
A Cadenza következő nemzedéke is követi a KIA már jól bevált stílusjegyeit. A hűtőrácsot átrajzolták egy kicsit, ám tudjuk, hogy milyen autó is tart felénk. A LED-es fénycsíkkal ékesített, sarkos fényszórók, a határozott sárvédők és a lökhárítóból világító, összetett pókszemek is jól beazonosítják a Cadenzát. A hosszú motorházat, a szépen emelkedő övvonalat és a dinamikus tetővonalat az európai limuzinok ihlették, az ablakvonalon és az ajtókon végigfutó, gazdag króm-díszítés pedig a Cadenza eleganciáját hangsúlyozzák. A kocsi hátulján olvasható egy 3.3-as felirat, ebből következtetni a szedán motorizációjára is – nagy, hathengeres erőforrás is kerül a gépháztető alá.
Címkék: 

A Continental csoport teljesítette a 2015-re kitűzött célt

2016.01.19.
- 2015-ben tovább folytattuk a nyereséges növekedést az egyébként kihívásokkal teli környezetben. Az európai és amerikai piac szélesedése kompenzálta a Kínában tapasztalt lassú növekedést, az oroszországi és brazíliai recessziót, illetve az iparágban tapasztalható üzleti visszaesést, főképp a nyersanyagok szektorában - mondta Dr. Elmar Degenhart, a Continental Igazgatóságának elnöke múlt héten az előzetes eredményekről tartott sajtótájékoztatón, melyre a michigani Detroitban rendezett Észak-Amerikai Nemzetközi Autó Show keretében került sor. - 2016-ban a személyautók és a hat tonna összsúlyt meg nem haladó kishaszon-járművek globális gyártása 88 millióról várhatóan 89 millió darabra nő. Az értékesítés esetében pedig körülbelül 5 százalékos növekedésre számítunk, elérve ezzel a 41 milliárd eurót. Továbbra is célunk, hogy a korrigált EBIT árrést 10,5 százalék felett tartsuk - tette hozzá Degenhart. A Continental egyike a világ legnagyobb autóipari beszállítóinak. A Continental AG öt divíziójának (Interior, Chassis Ú Safety, Powertrain, ContiTech, Tyre) együttes forgalma 2015-ben megközelítette a 39,2 milliárd eurót. Jelenleg a cégcsoport több mint 208 000 alkalmazottat foglalkoztat 53 országban. A Continental Magyarországon hat gyárral és egy gumiabroncs kereskedelmi központtal van jelen és a bérelt munkaerővel együtt mintegy hétezer munkavállalót foglalkoztat.

Taxistüntetés - a rendőrségen is bejelentették a folytatást

2016.01.18.
- Hétfő este a rendőrségen is bejelentették az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakozó taxisok demonstrációjuk folytatását. A rendőrség az MTI megkeresésére azt közölte: az engedélyezésről még egyeztetnek. Korábban írtuk: Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója hétfő este arról számolt be, hogy a legtöbb taxi az Andrássy út és a Deák téri templom közötti szakaszon áll. Az Andrássy út, Bajcsy-Zsilinszky út és a József Attila utca csomópontjánál rendőrök irányítják a forgalmat, de egy sávon ott is haladhatnak az autósok. A Károly körúton - amelyet egy időre teljes szélességében elzártak a taxisok - már minden sáv szabadon járható. Min írtuk. előzetes bejelentés nélkül kezdtek hétfő reggel demonstrációba a fővárosban taxisok az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás elleni tiltakozásul. Délután három óra után a tiltakozók lezárták a Bajcsy-Zsilinszky utat a Deák Ferenc tértől a Szent István-bazilikáig és az Andrássy út elejét. Korábban Gelencsér Zsolt, a tüntetés egyik szervezője azt mondta, reggel nyolc óráig maradnak a demonstrálók. Hozzátette: nem tud arról, hogy más helyszíneken lesznek-e lezárások. A taxisok azután döntöttek a lezárásról, hogy problémájukra nem született megoldás a képviselőik és Tarlós István főpolgármester közötti megbeszélésen, illetve küldöttségeik kérésével "nem foglalkoztak érdemben" a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál, a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, valamint az Uber irodájánál sem. A taxisok információt próbáltak kérni követelésük teljesítésének időpontjáról. A rendőrség hétfő délután felszólítást tett közzé honlapján az Uber ellen szerveződött taxistüntetés szervezőihez és résztvevőihez címezve, miután a tiltakozók egy-egy útszakaszt teljesen lezártak a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) akkor azt írta: a demonstráció résztvevői jogsértést követnek el. A rendőrség több közleményben is felszólította a be nem jelentett demonstráció szervezőit és résztvevőit, hogy a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca és az Andrássy út kereszteződésénél "állítsák vissza a rendezvény azon korábbi állapotát", amelynél a forgalom haladása egy-egy forgalmi sávon biztosított volt. Korábban írtuk: Korábban Gelencsér Zsolt, a tüntetés egyik szervezője közölte, megállapodtak a rendőrséggel, és a Bajcsy-Zsilinszky úton a Károly körút felé egy sávon átengedik este hét óráig a mentők, a rendőrök, a tűzoltók és a BKK autóit, utána pedig a többi járművet is. Fél héttől végül az összes jármű közlekedhet. Gelencsér Zsolt azt mondta, reggel nyolc óráig maradnak a demonstrálók. Hozzátette: nem tud arról, hogy más helyszíneken lesznek-e lezárások. A taxisok azután döntöttek a lezárásról, hogy problémájukra nem született megoldás a képviselőik és Tarlós István főpolgármester közötti megbeszélésen, illetve küldöttségeik kérésével "nem foglalkoztak érdemben" a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál, a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, valamint az Uber irodájánál sem. A taxisok információt próbáltak kérni követelésük teljesítésének időpontjáról. A rendőrség hétfő délután felszólítást tett közzé a honlapján az Uber ellen szerveződött taxistüntetés szervezőihez és résztvevőihez címezve, miután a tiltakozók egy-egy útszakaszt teljesen lezártak a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) akkor azt írta: a demonstráció résztvevői jogsértést követnek el. A rendőrség felszólította a be nem jelentett demonstráció szervezőit és résztvevőit, hogy a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca és az Andrássy út kereszteződésénél "állítsák vissza a rendezvény azon korábbi állapotát", amelynél a forgalom haladása egy-egy forgalmi sávon biztosított volt. Később újabb közleményt tett közzé a rendőrség, amelyben azt írták: a rendőrség felszólításának eleget téve három irányban, a Bajcsy-Zsilinszky út - József Attila utca, a Bajcsy-Zsilinszky út - Andrássy út, valamint a Bajcsy-Zsilinszky úton a Nyugati tér irányába egy-egy forgalmi sávban megindult a forgalom. Ezzel együtt viszont második alkalommal is a felszólították a szervezőket, hogy a Bajcsy-Zsilinszky úton a Károly körút irányába egy forgalmi sávon biztosítsák a gépjárművek haladását. Korábban írtuk: A Deák Ferenc tértől továbbra sem lehet a Bajcsy-Zsilinszky út felé autóval eljutni. Gelencsér Zsolt, a tüntetés egyik szervezője közölte, megállapodtak a rendőrséggel, és a Bajcsy-Zsilinszky úton a Károly körút felé egy sávon átengedik este hét óráig a mentők, a rendőrök, a tűzoltók és a BKK autóit, utána pedig a többi járművet is. Azt mondta, reggel nyolc óráig maradnak a demonstrálók. Hozzátette: nem tud arról, hogy más helyszíneken lesznek-e lezárások. A taxisok azután döntöttek a lezárásról, hogy problémájukra nem született megoldás a képviselőik és Tarlós István főpolgármester közötti megbeszélésen, illetve küldöttségeik kérésével "nem foglalkoztak érdemben" a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál, a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, valamint az Uber irodájánál sem. A taxisok információt próbáltak kérni követelésük teljesítésének időpontjáról. A rendőrség hétfő délután felszólítást tett közzé a honlapján az Uber ellen szerveződött taxistüntetés szervezőihez és résztvevőihez címezve, miután a tiltakozók egy-egy útszakaszt teljesen lezártak a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) akkor azt írta: a demonstráció résztvevői jogsértést követnek el. A rendőrség felszólította a be nem jelentett demonstráció szervezőit és résztvevőit, hogy a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca és az Andrássy út kereszteződésénél "állítsák vissza a rendezvény azon korábbi állapotát", amelynél a forgalom haladása egy-egy forgalmi sávon biztosított volt. Később újabb közleményt tett közzé a rendőrség, amelyben azt írták: a rendőrség felszólításának eleget téve három irányban, a Bajcsy-Zsilinszky út - József Attila utca, a Bajcsy-Zsilinszky út - Andrássy út, valamint a Bajcsy-Zsilinszky úton a Nyugati tér irányába egy-egy forgalmi sávban megindult a forgalom. Ezzel együtt viszont második alkalommal is a felszólították a szervezőket, hogy a Bajcsy-Zsilinszky úton a Károly körút irányába egy forgalmi sávon biztosítsák a gépjárművek haladását. Előzetes bejelentés nélkül kezdtek hétfő reggel demonstrációba a fővárosban taxisok az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás elleni tiltakozásul. Délután három óra után a tiltakozók lezárták a Bajcsy-Zsilinszky utat a Deák Ferenc tértől a Szent István-bazilikáig és az Andrássy út elejét. Korábban írtuk: A szervezők nevében Gelencsér Zsolt azzal indokolta az akciót, hogy küldöttségeik kérésével "nem foglalkoztak érdemben" a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál, a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, valamint az Uber irodájánál sem. A taxisok információt próbáltak kérni követelésük teljesítésének időpontjáról. Gelencsér Zsolt azt mondta: Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára azt mondta küldöttségüknek, "lelkiekben velük van, egyebet nem tehet". A taxisok azután döntöttek a lezárásról, hogy problémájukra nem született megoldás a képviselőik és Tarlós István főpolgármester közötti megbeszélésen sem, ezért az Uber ellen meghirdetett demonstrációjuk folytatása mellett döntöttek. A szervezők azt közölték, hogy 140 taxis vesz részt a hétfő reggel óta tartó demonstráción. Az Uber internetes fuvarmegosztó szolgáltatás a világ 68 országában, több mint 310 városban volt elérhető idén januárban, és - a hozzá hasonló vállalkozásokkal együtt - nagy konkurenciát jelent a hagyományos taxiszolgáltatásnak szerte a világban. - A kormány szerdai ülésén megtárgyalja a taxisok ügyét - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy más témában tartott sajtótájékoztatón hétfőn a Parlamentben. A miniszter közölte: mindenkivel konzultálnak, és a közlekedési államtitkárság már több alkalommal is egyeztetett a taxisok képviselőjével. Mérlegelni fognak minden javaslatot - tette hozzá Lázár János. Korábban írtuk: A taxisok azután döntöttek így, hogy problémájukra nem született megoldás a képviselőik és Tarlós István főpolgármester közötti megbeszélésen, így a taxisok folytatják az Uber ellen meghirdetett demonstrációjukat. A főpolgármester az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az adófizető, jogszabályokat betartó magyar taxisok a továbbiakban is számíthatnak a főváros támogatására Uber-ügyben, de Budapestnek nincs hatósági eszköze és fizikai lehetősége az alkalmazás betiltására, lekapcsolására. Az MTI-nek nyilatkozó Czifery Csaba, a Magyar Taxisok Szakszervezetének elnöke azt mondta, számukra az az egyetlen lehetséges megoldás, ha megszűnik az Uber, vagy ezen szolgáltató is azokat a feltételeket teljesíti, amelyeket a "hivatásos" autósoknak kell. Ha a négy felsorolt helyszínen nem kapnak pozitív választ vagy egy közeli határidőt az Uber beszüntetésére, lezárják a forgalom elől a teljes Bajcsy-Zsilinkszy út-Andrássy út-József Attila utcai kereszteződést - mondta a szakszervezeti elnök. Czifery Csaba időközben jelezte, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumnál nem fogadták a taxisok küldöttségét. - Az adófizető, jogszabályokat betartó magyar taxisok a továbbiakban is számíthatnak a főváros támogatására Uber-ügyben, de Budapestnek nincs hatósági eszköze és fizikai lehetősége az alkalmazás betiltására, lekapcsolására - közölte Tarlós István főpolgármester hétfőn. Az MTI-hez eljuttatott közleményében a főpolgármester azt írta, korábban azért módosították a taxisrendeletet, hogy a városban megszűnjön az azt megelőző 15 évre jellemző "felfordulás", illetve, hogy békésebbek legyenek a taxisok munkakörülményei. Tarlós István közölte: az Uber-sofőrök a fővárosi taxisrendelet előírásainak nem felelnek meg, Budapest célja a kormánnyal együttműködve az, hogy a taxisrendeletet mindenki betartsa. Hozzátette ugyanakkor, a fővárosnak nincs hatósági eszköze és fizikai lehetősége arra, hogy az Ubert betiltsa vagy lekapcsolja, a szabályokat be nem tartó "vadtaxisokat" kiszorítsa. Korábban írtuk: A taxisok hétfő kora reggel óta tartanak demonstrációt a fővárosban a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca és az Andrássy út kereszteződésében az Uber ellen. Délelőtt petíciót adtak át a Főpolgármesteri Hivatalban, majd a Városháza előtt megjelenő taxisok közül négy képviselő tárgyalt Tarlós István főpolgármesterrel. A találkozón nem született megállapodás, így a taxisok folytatják meghirdetett demonstrációjukat. A Budapesti-rendőrfőkapitányság (BRFK) az MTI megkeresésére azt válaszolta, hogy a BRFK a hatályos jogszabályok alapján, a szükséges erőkkel és eszközökkel biztosítja a demonstrációt. Az MTI azt szerette volna megtudni a rendőrségtől, hogy kezdődtek-e már az előre be nem jelentett demonstrációról egyeztetések a rendőrség és a taxisok között, utólag kértek-e területfoglalási engedélyt a demonstrálók, illetve, ha továbbra is folytatják demonstrációjukat, a rendőrség tervez-e bármilyen intézkedést a forgalom helyreállítása érdekében. Az Uber internetes fuvarmegosztó szolgáltatás a világ 68 országában, több mint 310 városban volt elérhető idén januárban, és - a hozzá hasonló vállalkozásokkal együtt - komoly konkurenciát támaszt a hagyományos taxi szolgáltatásnak szerte a világban. A szolgáltatás lényege, hogy a rendszeréhez csatlakozó (hivatásos vagy akár nem hivatásos) autósok és leendő utasaik okostelefonra letölthető alkalmazáson keresztül, közvetlenül találhatnak egymásra, és a viteldíjat is a rendszeren keresztül rendezik. Az Uber múlt héten azt közölte, hogy utazásmegosztó szolgáltatásukat használók száma Budapesten 2015-ben folyamatosan nőtt, már 80 ezernél tart, ami nyolcszorosa a tavaly év elején mértnek. Tájékoztatásuk szerint az autós partnerek száma a 2015. év eleji 200-ról év végére 1200-ra emelkedett. Az utasok többsége budapesti, de a külföldi felhasználók száma is jelentős. Korábban írtuk: A sofőrök ezt követően a Bajcsy Zsilinszky úthoz mentek tovább rendőri kísérettel. Az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakozó taxisok hétfőn délelőtt adták át petíciójukat a Főpolgármesteri Hivatalban. Majd a Városháza előtt megjelenő taxisok közül négy képviselő tárgyalt Tarlós István főpolgármesterrel. A petíció tartalmáról a taxisok nem árultak el részleteket. Délelőtt a Városház utca a Főpolgármesteri Hivataltól a Pilvax közön át egészen a Ferenciek teréig megtelt taxikkal. A taxisok hétfő kora reggel óta tartanak be nem jelentett demonstrációt a fővárosban a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca és az Andrássy út kereszteződésében. A helyszínen mintegy száz gépkocsi sorakozott fel, egy-egy forgalmi sávot szabadon hagyva akadályozzák a forgalmat, jelentős torlódást okozva. A helyszínt a rendőrség biztosítja. A taxisok "Tiltsák be az Ubert!" és "Zárjegy nélküli cigaretta-árusítás = Uber" feliratú molinókkal tiltakoztak. Korábban írtuk: A felsorakozott gépkocsik még mindig egy-egy forgalmi sávot szabadon hagyva akadályozzák a forgalmat, a helyszínt a rendőrség biztosítja. A Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésében nem működnek a jelzőlámpák, rendőrök irányítják a forgalmat. A belváros felé jelentős a torlódás. A Budapesti Közlekedési Központ a Facebook-oldalán azt közölte, hogy a 9-es autóbusz megnövekedett menetidővel közlekedik, a 105-ös autóbusz az Apor Vilmos tér felé módosított útvonalon jár, nem érinti a Deák Ferenc téri megállót. A demonstráló taxisok egyike az MTI-nek azt mondta, körülbelül 130 autót vártak reggel. Hozzátette, addig maradnak, amíg a telefonszolgáltatók online áruházaikból el nem távolítják az Uber applikációját. Arra a felvetésre, hogy ez 1-2 órán belül nem feltétlenül teljesül, azt válaszolta, "több napra készültünk". Pusztai László, az egyik taxistársaság képviseletében azt mondta, a rendőrség azt kérte tőlük, a városban máshol ne legyen forgalomlassítás, ezt pedig a taxisok meg is ígérték. Azt is mondta, hogy 11 óráig biztosan maradnak, akkor ugyanis a Városházára mennek, hogy átadják petíciójukat. Korábbi kijelentését Pusztai László úgy pontosította, hogy a városházához a tervek szerint körülbelül húsz autóval vonulnak, a kereszteződésben lévő taxik azonban maradnak, akár egész nap, sőt éjszaka is, amennyiben nem kapnak érdemi választ. A taxisok hangsúlyozták: nem politika célú demonstrációt tartanak. Az MTI helyszínen lévő tudósítói arról számoltak be, hogy körülbelül 100 autó van a helyszínen, amelyek elé molinókat feszítettek ki, "Tiltsák be az Ubert!" és "Zárjegy nélküli cigaretta-árusítás = Uber" felirattal. Elhaladó autósok élesen bírálták a taxisokat, akik ugyanolyan hangnemben válaszoltak nekik. A helyszínen vannak a készenléti rendőrség munkatársai is, az Erzsébet hídtól a Kossuth Lajos utcán több tucat rendőr tartózkodik. Az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás. A rendszerhez csatlakozó autósok és utasok az okostelefonra letölthető alkalmazáson keresztül találhatnak egymásra, és a viteldíj rendezése is a rendszeren keresztül történik. Korábban írtuk: A Bajcsy-Zsilinszky út, Andrássy út kereszteződésében nem működnek a jelzőlámpák, rendőrök irányítják a forgalmat. A belváros felé jelentős a torlódás, de az autósok türelmesen viselik a helyzetet. A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán azt közölte, hogy a 9-es autóbusz megnövekedett menetidővel közlekedik, a 105-ös autóbusz az Apor Vilmos tér felé terelt útvonalon jár, nem érinti a Deák Ferenc téri megállót. A demonstráló taxisok egyike az MTI-nek azt mondta, körülbelül 130 autót vártak reggel. Hozzátette, addig maradnak, amíg a telefonszolgáltatók online áruházaikból el nem távolítják a Uber applikációját. Arra a felvetésre, hogy ez 1-2 órán belül nem feltétlenül teljesül, azt válaszolta, "több napra készültünk". Pusztai László, az egyik taxistársaság képviseletében azt mondta, a rendőrség azt kérte tőlük, a városban máshol ne legyen forgalomlassítás, ezt pedig a taxisok meg is ígérték. Azt is mondta, hogy 11 óráig biztosan maradnak, akkor ugyanis a Városházára mennek, hogy átadják petíciójukat. Az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás. A rendszerhez csatlakozó autósok és utasok az okostelefonra letölthető alkalmazáson keresztül találhatnak egymásra, és a viteldíj rendezése is a rendszeren keresztül történik. Korábban írtuk: A taxisok a Uber magán személyszállító szolgáltatás ellen tiltakoznak. A rendőrség tájékoztatása szerint a felsorakozott gépkocsik egy-egy forgalmi sávot szabadon hagyva akadályozzák a forgalmat. A csomópontban a tömegközlekedést és a gépjárműforgalmat a rendőrség egy-egy forgalmi sávon biztosítja, és azt kéri, hogy aki teheti, kerülje el az útszakaszt. A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán azt közölte, hogy a 9-es és a 105-ös autóbuszok pár perces késéssel közlekednek. Az MTI tudósítója szerint 100-120 taxi demonstrál, incidens nem történt. A taxik a buszsávot is elfoglalják, így a reggeli csúcsforgalom indulásakor torlódás várható. A taxik szélvédőjén a Uber felirat pirossal áthúzva látható rajta a "No thanks!", azaz a "Köszönjük, nem!" felirat. Korábban írtuk: A tájékoztatás szerint a felsorakozott gépkocsik egy-egy forgalmi sávot szabadon hagyva akadályozzák a forgalmat. Az érintett csomópontban a tömegközlekedést és a gépjárműforgalmat a rendőrség egy-egy forgalmi sávon biztosítja, és azt kérte, hogy aki teheti, kerülje el az útszakaszt. Az MTI helyszíni tudósítója szerint 100-120 taxi demonstrál, incidens nem történt.

70 éve adták át a Kossuth hidat

2016.01.18.
Budapest ostroma alatt a szovjet Vörös Hadsereg elől Budára visszavonuló németek a főváros két partja közötti összeköttetést biztosító valamennyi hidat felrobbantották. Vereségüket ez sem tudta meggátolni, az utolsó, Budán ellenálló egységek 1945. február 13-án tették le a fegyvert. A szovjetek a két oldal összeköttetésének megteremtése érdekében 1945. március-április folyamán a Margit-híd mellett ideiglenes hidat vertek, majd a Fővám térnél a Ferenc József (ma: Szabadság) híd, a Boráros térnél pedig a Horthy Miklós (ma: Petőfi) híd roncsaira szükséghidakat eszkábáltak. Áprilisban a déli összekötő vasúti hídnál készült szükséghíd, majd novemberre az Erzsébet híd mellett megépült a népnyelv által csak "Böskének" becézett pontonhíd. Előre látható volt, hogy ezek az átkelők a téli jégzajlás idején használhatatlanná válnak, így a kormány már 1945. április 19-én úgy döntött, hogy "fél-állandó" hidat kell készíteni. Ennek helyét a budai Batthyány tér és a Parlament előtti Kossuth Lajos tér között jelölték ki (innen a híd neve), mert a környéken ki lehetett alakítani a hídfőket és fa elhajtókat, és a mederben sem volt akadálya a pillérépítésnek. Az első tervek hétnyílású fahídról szóltak, a legnagyobb nyílás 80 méteres lett volna. Nagy fahíd építésében azonban a szakembereknek nem volt tapasztalatuk, és a facölöpök sem tűntek elég megbízhatónak a jégzajlások ellen. A tervezők, Mistéth Endre és Hilvert Elek ezért vasbeton pilléreket és a főnyílásokban acélcsövekből hegesztett rácsos szerkezetet javasoltak. A híd középső három nyílása 55, 80 és 55 méter, a part melletti három-három nyílás 27,5 méteres volt; ezeket fából tervezték, de végül csak egy-egy készült fából, ezt 1954-ben cserélték acélra. A kilencnyílású híd teljes hossza 355 méter volt. Az alapozásnál pillérenként 14 darab 256 mm átmérőjű vascső cölöpöt vertek le, köréjük, a meder fenekéig 15 cm-es előre gyártott vasbeton köpenyfalat engedtek le, amit a víz alatt kibetonoztak, a sodrás ellen kőhányással védték meg. A cölöpverést 1945. május 16-án kezdték, a nyolc mederpillér öt és fél hónap alatt készült el. Ezt követte a felszerkezet, ez volt Magyarországon az első hegesztett főtartójú híd. A vasanyagot olajkutakból, kiemelt hídroncsokból és összedőlt házakból szerezték, a faanyag dunai fürdők elbontásából származott. A kétszer egy forgalmi sávos pálya szélessége 7, a fapallókból készült járdáké 3,35 méter volt, a hidat 15 tonnás járművekre méretezték. Építéséhez 850 tonna vasat és 3000 köbméter fát használtak fel, a szakmunkások az ország minden részéből érkeztek. Az acélszerkezetet a Csepel Vasmű és a Győri Vagongyár készítette, a beépítést a szeptember 22-én felavatott 100 tonnás József Attila úszódaru végezte, mely később a roncskiemeléseknél és a hidak újjáépítésénél is szolgált. Az építők még a januári mínusz tíz fokos hidegben is napi 16-20 órát dolgoztak. A "hídcsatának" egy halottja volt, egy szállítóhajó elsüllyedésekor pedig hat embert kellett kimenteni a Dunából. A gyalogos forgalom 1946. január 15-én indult meg, de a hivatalos átadó ünnepséget az utolsó Duna-hidak felrobbantásának első évfordulóján, 1946. január 18-án tartották. (A jégzajlás egy héttel korábban tette tönkre a pontonhidakat.) Az avatáson Tildy Zoltán kormányfő, Gerő Ernő közlekedési miniszter, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság részéről a szovjet Levuskin és Trajin tábornokok, Townsend amerikai ezredes és Edgecumbe brit tábornok voltak jelen. A hidat a fővárosiak nevében Bechtler Péter alpolgármester vette át. A hídon a járművek óránként tíz kilométeres sebességgel, 20 méteres követési távolsággal közlekedhettek, az autóbuszforgalom március 12-én indult meg. A hídépítést Zádor István festőművész örökítette meg, Háy Gyula pedig drámát írt róla Az élet hídja címmel. A korlátozott teherbírású Kossuth híd az állandó Duna-hidak újjáépítése után már nélkülözhetővé vált. 1956 tavaszán lezárták a jármű-, majd 1957-ben a gyalogosforgalom elől, bontását 1960. március 17-én kezdték meg. A hídnyílások vasszerkezetét két úszódaru egy darabban tette partra, itt feldarabolták, majd elszállították őket. A pilléreket lazító robbantással, majd légkalapáccsal távolították el, a törmeléket a mederből úszódaru emelte ki. A cölöpöket elvágták, a köpenyeket kiemelték, és Kulcsig úsztatták le, ahol a partba építették be azokat. A meder tisztítása 1963. január 2-án ért véget. A két hídfő helyét a pesti és a budai rakparton emléktábla őrzi.

Csökken az üzemanyagok ára, a gázolaj már 300 forint alatt

2016.01.18.
A csökkentéssel a 95-ös benzin átlagára 312-313 forintra, a gázolajé pedig 298-299 forintra mérséklődik. Legutóbb pénteken változtak az árak, akkor a benzin átlagára bruttó 5 forinttal, a gázolajé bruttó 4 forinttal csökkent. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.

OPEC: Az idén stabilizálódni kezd az olajpiac

2016.01.18.
- A szervezeten kívüli termelők mintegy hét éve tartó, időnként a napi kétmillió hordót is meghaladó világpiaci túlkínálata után a termelő-beruházások visszaesése miatt 2016-ban már megindul a kínálat csökkenése - fogalmaz a jelentés. Az OPEC prognózisa szerint a szervezeten kívüli országok termelése napi 660 ezer hordóval csökkenhet az idén. A legnagyobb visszaesés az Egyesült Államok termelésében lesz, napi 400 ezer hordó. Csökkeni fog emellett még a kanadai, az északi-tengeri és a latin-amerikai kitermelés is az OPEC szerint. Előző havi jelentésében az OPEC napi 380 ezer hordós termeléscsökkenést jelzett előre az idei évre. Az OPEC termelése decemberben napi 210 ezer hordóval csökkent. A tagok közé ismét felvett Indonéziával együtt a szervezet decemberben napi 32,18 millió hordó olajat termelt - ez is jócskán meghaladja azonban az OPEC-olaj iránti keresletet, ami a szervezet saját prognózisa szerint az idén napi 1,7 millió hordóval napi 31,6 millió hordóra emelkedik. Hétfőn az olajár már emelkedésnek indult, kora délután a Brent nyersolaj ára 1,80 százalékkal, a WTI nyersolajé pedig 1,33 százalékkal állt magasabban a globális kereskedelemben napi kezdőértékénél. Délután egy órakor a Brent olaj ára hordónként 29,46 dolláron, a WTI 30,80 dolláron állt.
Címkék: 

Négyszáz járatát törölte a Turkish Airlines a havazás mia

2016.01.18.
Az isztambuli havazások miatt a repülőtér korlátozta a forgalmat, a Turkish Airlines négyszáz belföldi és nemzetközi járatot, köztük a hétfői TK1033-as és a keddi TK1035-ös budapesti járatot is törölte. Az Atatürk Nemzetközi Repülőtér járatinformációs rendszere szerint a Turkish Airlines mellett az Aeroflot, illetve a belföldi járatokat teljesítő Onur Air egy-egy járata sem indul el.

Sit down, Start up!

2016.01.18.
Vannak, akiknek lehetőségük nyílik és mernek nagyot álmodni. Bátorság és merészség kell az ötlettől a globális piacig bejárni a siker minden lépcsőfokát. Vannak, akik nap, mint nap szeretnének vállalkozóként tevékenykedni és büszkén megélni munkájuk sikerét. De mi is a siker? A siker lehet a világpiac meghódítása vagy a környék legjobb ötletének megvalósítása, bármi, ami egyénileg számunkra a sikert jelenti. A lényeg az elhatározás, és hogy mi a végső cél. Ha megvan a cél, akkor meg kell találni a legjobb üzleti modellt. Lehet az ötletgazda Startupper vagy vállalkozó, akinek a vállalkozása a szenvedélye. 2016. január 21-én a Goodwill Consulting Kft. megrendezésre kerül a 7. Goodwine Üzleti Borklub, melynek keretén belül sok Startup vállalkozással kapcsolatos kérdésre adnak választ szakembereink, és meghívott vendégeink. Az est moderátora: Kotrik Viktória, a 88 magyar találmány és a 66 újabb magyar találmány könyvek szerzője. A borokat a Kristinus Borbirtok biztosítja, a borkóstolót Heiszler Ákos tartja, a Kristinus borbirtok képviseletében. További információk és jelentkezés: http://goodwine.hu/esemenyek/hetedik-alkalom-2016januar-21-1800

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója