AMTS 2015

2015.11.22.

Hétfőtől változik a forgalmi rend a Budaörsi úton

2015.11.22.
Változik a forgalmi rend a fővárosban a Budaörsi úton hétfőtől - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt is tudatta az MTI-vel, hogy szintén hétfőtől várhatóan november végéig több szakaszon a járdák aszfaltozását végzik, időszakonként sávlezárással, a csúcsforgalmi időszakon kívül. A BKK arra kéri az autósokat, hogy a munkaterület mellett fokozott figyelemmel közlekedjenek. Jövő héten a kifelé haladó oldalon a Holdvilág utca és Fehérló utca közötti szakaszon, valamint a kétszer négysávos szakaszon, a Nagyszőlős utca és a Pannonhalmi út között végzik a járda aszfaltozását csúcsforgalmi időszakon kívül, útszűkület mellett. Jövő szombaton és vasárnap pedig a befelé haladó oldalon, a Holdvilág utca és a Villányi út közötti szakaszon aszfaltozzák a járdát, a forgalom a munkaterület mellett továbbra is kétszer két sávon haladhat - olvasható a közleményben.
Címkék: 

Csaknem 40 százalékkal csökkent az orosz autópiac

2015.11.22.
A több mint hatszáz, Oroszországban tevékenykedő európai vállalatot tömörítő Association of European Businesses (AEB) üzleti érdekképviseleti szervezet adatai szerint a múlt hónapban 129 958 személygépkocsit és kis-haszonjárművet értékesítettek az országban. Ez 38,5 százalékos csökkenés tavaly októberhez képest. Szeptemberben az eladások szerényebben, 28,6 százalékkal zsugorodtak. Az első tíz hónapban az eladások száma 33,6 százalékkal 1,32 millióra esett. Az AEB várakozása szerint idén összesen 1,55 millió új személygépkocsit és kis-haszongépjárművet értékesítenek Oroszországban, 36 százalékkal kevesebbet a múlt évinél.  Októberben a Volkswagen márka eladása 26 százalékkal csökkent, a piaci részesedése ugyanakkor nőtt, miközben a helyi Lada márka értékesítése 46 százalékkal zuhant. A Renault 35 százalék, a Toyota 48 százalék, a Nissan 49 százalék eladáscsökkenést jelzett októberben éves szinten.  Több év komoly növekedés után az autóeladások már tavaly is jelentősen csökkentek, ahogy az orosz gazdaság gyengülni kezdett az olajárak zuhanásának és a Moszkva elleni nyugati szankciók bevezetésének következményeként. A rubel árfolyama meredeken esett, ami a fogyasztókat arra kényszerítette, hogy halasszák el a nagy értékű termékek megvásárlását.

2020-ban jön a következő Volkswagen Phaeton

2015.11.22.
A Volkswagen a dízelügy miatt jelentősen átalakítja a közeljövőbeli stratégiáját, aminek része a következő Phaeton bemutatójának elhalasztása is. A luxusautót eredetileg 2017-ben mutatták volna be hagyományos motorokkal, de most úgy döntöttek, hogy elhalasztják a premiert, és kizárólag elektromos hajtást kínálnak majd a kocsihoz, hogy a Tesla Model S konkurense lehessen. A Phaeton határozza majd meg a Volkswagen márka arculatát a következő évtizedben. Automatizált vezetés, nagy hatótávolságot biztosító akkumulátor, és korszerű asszisztens rendszerek jellemzik majd az új modellt, emellett a legkorszerűbb kapcsolódási rendszerekkel is fel lesz szerelve, amivel az utasok végig online maradhatnak utazás közben. Az Autocar belső forrásokra hivatkozva azt írja, hogy az új Phaeton műszakilag az Audi Q6 e-tronnak lesz a közeli rokona. Az Audi szabadidő-autója 2018-ban jelenik majd meg a piacon, szintén csak elektromos hajtással. Ezt a modellt az idei Frankfurti Autószalonon bemutatott e-tron quattro tanulmány vetítette előre. a koncepcióautót három villanymotorral rendelkezett, egy az első tengelyt, kettő a hátsó kerekeket hajtotta, a rendszer összteljesítménye 435 lóerő volt. A Volkswagen közben már fejleszti a moduláris, elektromos autók számára készülő építőkészletét, amely az MEB nevet kapta. Az MQB-hoz hasonlóan ezt is szinte minden járműkategóriában alkalmazni tudják majd, az ezzel szerelt elektromos személyautók és kishaszonjárművek hatótávolsága 250-500 km lesz.

Sebastian Vettel lett a bajnokok bajnoka

2015.11.22.
Húsz versenyző közül Sebastian Vettel nyerte meg szombat délután a Race of Champions gálát, amely a motorsport legnagyobb alakjait hívta össze egy kis év végi gálaversenyre a londoni olimpiai stadionban. A döntőben Vettel a kilencszeres Le Mans-i győztes dán Tom Kristensent győzte le, így első alkalommal lett a Bajnokok Bajnoka. Persze korábban sem kellett üres kézzel távoznia a Race of Champions gálákról, hiszen schumacherrel párban hat alkalommal nyerték meg a Nemzetek Kupáját, amelyet hagyományosan egy nappal az egyéni verseny előtt rendeznek meg. Kristensen már a negyedik alkalommal jutott be a döntőbe, de győznie most sem sikerült. "Természetesen nagyon boldog vagyok, és megtiszteltetésnek veszem, hogy itt győzni tudtam, de elég sok időmbe került. Már nagyon sok első osztályú pilóta nyerte meg ezt a kupát, én is sokszor próbálkoztam, de sokszor elbuktam, és most végre összejött” – nyilatkozta Vettel. "Amit a ROC gála ad nekünk elsősorban, az sok öröm és élmény. Gyerekként még csak a saját örömünkre versenyeztünk, az ilyen események jól emlékeztetnek erre. Amikor lehajtjuk a sisakrostélyt, akkor már csak a győzelem érdekel minket. Mindannyian tudjuk, hogy ez a rendezési formátum nagyon nehéz, mert senki sem tud sok időt eltölteni az autókban, ezért gyorsan kell megtalálni a ritmust. Ma úgy éreztem, ez a kezdetektől megvolt bennem. Hideg volt, de nagyszerű volt az atmoszféra, köszönöm mindenkinek, aki eljött és megnézte a verseny!” – tette hozzá. Az elődöntőben Vettel a tavalyi bajnokot, David Coulthardot győzte le 2-1 arányban, miután a skót kiugrott a döntő futamban, és ezért megbüntették. Korábban a Forma-1-es honfitárs kollégáját, Nico Hülkenberget győzte le, valamint a ralikrossz világbajnokot, a norvég Petter Solberget. A másik ágon Kristensen  a Formula E bajnokát, Nelson Piquet Juniort, a BTCC bajnokát, Jason Platót és a Blancpain Endurance Series bajnokát, Alex Buncombe-ot legyőzve jutott be a döntőbe.   Döntő: Sebastian Vettel beat Tom Kristensen 2-0 Az elődöntőben esett ki: David Coulthard, Alex Buncombe A negyeddöntőben esett ki: Nico Hulkenberg, David Coulthard, Jason Plato, Andy Priaulx A nyolcaddöntőben esett ki: Petter Solberg, Daniel Ricciardo, Jenson Button, Susie Wolff, Nelson Piquet Jr, Romain Grosjean, Ryan Hunter-Reay, Bradley Philpot  

365 Opel Vivarót vettek a Falugondnoki program keretében

2015.11.22.
Az Európai Unió Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapjából származó forrásokra lehetett a kistelepülések (5000 főnél kisebb lélekszámú) önkormányzatainak és non-profit szervezeteinek pályáznia egy olyan közbeszerzés keretében, amely meghatározta, milyen kisbuszok vásárlását lehet ily módon finanszírozni. Az Opel palettájáról a Vivaro Combi került be ebbe a körbe és a sikerrel pályázó kistelepülések közül mintegy négyszázan választották ezt a modellt. A kilencszemélyes Vivarók közül többet a vásárló igényeinek megfelelően alakítottak át: volt, amelyiknél csak egy vonóhorog szerepelt az extra kívánság listán, de volt olyan Vivaro, amelyet teljesen átalakíttatott az Opel Magyarország, hogy mozgássérültek szállítására, kerekes székek rögzítésére alkalmas legyen. Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója az átadáskor a következőket mondta: „Fontosnak tartjuk, hogy valamilyen formában mi is hozzájáruljunk a vidéken, kistelepülésen élők életminőségének a javításához, támogatjuk a Falugondnoki Program célkitűzéseit. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy közel 400 pályázó választotta a Vivaro Combit és azt az Opel által biztosított ötéves szolgáltatás csomagot, amely kiterjesztett garanciát és biztosítást is tartalmaz.” A magyar személyautó piacon az Opel továbbra is őrzi első helyét 11,58 %-os piaci részesedéssel. A cég november 20-án nyitott márkakereskedői hétvége keretében mutatja be a nagyközönségnek az új Opel Astrát, amelytől azt várja, hogy további lendületet ad az értékesítésnek.
Címkék: 

Javában szerelik a fix traffipaxokat Szegeden

2015.11.21.
– Ezt a traffipaxot most jó időben szerelik, nem úgy, mint az előzőt a Dorozsmai úton – írja a delmagyar.hu akkor, amikor a mindig forgalmas Bertalan hídon két sávot lezártak. A portál arra céloz, hogy sikerült már a kora esti csúcsforgalomban is, erős ködben beemelni a keresztgerendát a városból kivezető legforgalmasabb út felett – konkrétan Budapest irányába. A hidas építés idejére lezártak egy-egy sávot, így akkor összesen két sávban haladt a forgalom. Fotó: delmagyar.hu Szegeden a Szőregi úton, a 43-as út 1-es kilométerszelvényénél, az Algyői úton, a Dorozsmai úton és a Kálvária sugárúton, Kisteleken a Petőfi utcán, míg Vásárhelyen a Szántó Kovács János utcán lesz sebességmérő. A traffipaxok még nem működnek. A rendőrség azt ígéri, hogy az élesítési időpontokról időben adnak tájékoztatást.

Tóbiás és Balambér Kalandjai - Tóbiás és az Ősz II. rész

2015.11.21.
Előző héten elolvashattátok a mese első felét. Ha még nem olvastátok el, IDE kattintva megtehetitek! Most pedig folytatjuk a mesét. A történet végén elolvashatjátok azokat a fontos dolgokat, amiket érdemes a gyerkőcökkel átbeszélni a mese után. Egon a Béka, Balambér, Léna a kis Egér, és Tóbiás Tóbiás búskomoran kullogott tovább. Ez a fránya ősz, ez a fránya szürke idő senkinek sem szerencsés. Még Sámuelt, a medvét is megbírságolta OBB Marci, mert Sámuel elfelejtette bekapcsolni az autója fényszóróját ebben a fránya szürke időben. Tóbiás úgy gondolta, hogy bár a büntetés jogos volt, de ezek után bizonyára Sámuel sem szeretheti túlságosan az őszt. Tóbiás tovább baktatott, és ahogy a zebrához ért, észrevette a piros lámpánál várakozó Béla bácsit. Az öreg teknőc magában dohogva várta, hogy a közlekedési lámpa zöldre váltson: - Hová siet mindenki ennyire… Mindig csak ez a rohanás… Irgum-burgum… Hiszen ugyanoda jutunk akkor is, ha nem loholunk annyira… - Jó reggelt kívánok, Béla bácsi! – köszöntötte Tóbiás az öreg teknőcöt. - Ááááá, jó reggelt neked is, Tóbiás! Iskolába-iskolába? - Oda-oda, bizony… Bárcsak már ott lennék, semmi kedvem nincs biciklizni, de még csak sétálni sem ebben a barátságtalan, fránya őszi időben… - morgott Tóbiás. - Látod-látod, Tóbiás, pont ez itt a baj. – sóhajtotta Béla bácsi. - Micsoda? Az ősz? – csillant fel Tóbiás szeme, hogy végre talált valakit, aki ugyanúgy utálja ezt a fránya őszt, mint ő. - Dehogy az ősz… Az ősz gyönyörű! Figyeld csak meg a fák lombját – bronz, arany, vörös színben pompáznak. És ahogy rájuk esik ez a gyenge kis szűrt fény…  Én tán még jobban is szeretem így a fákat, mint a nyári, zöld lombjukkal… És nézd, nézd a fényes, gömbölyű gesztenyéket ott a fák alatt, mintha drágakövek lennének. És milyen telt illata van a levegőnek! A természet hamarosan aludni tér, hogy téli álma után új, friss tavaszra ébredhessen… De hol is tartottam az előbb? - Hogy valami baj van… - válaszolta csalódottan Tóbiás, és nagyon sajnálta, hogy a kedves Béla bácsi ennyire odavan az őszért. - Persze-persze, már emlékszem! – mondta Béla bácsi. Közben a közlekedési lámpa zöldre váltott, így hamarosan átértek a zebrán, és tovább ballagtak a Szamóca tér felé. Tóbiásnak nagyon lassan kellett tolnia a biciklijét, mert Béla bácsi, az öreg teknőc bizony már nem volt az a sietős fajta… - A baj a következő, Tóbiás… Te is mondtad, hogy ebben a barátságtalan időben nincs kedved sétálni. Hát, szinte mindenki így van ezzel… Én ugyan éppen nem, de nagyon sokan csak arra vágynak, hogy minél hamarabb odaérjenek, ahova indultak, és ne kelljen túl sok időt eltölteni ebben a csepergő esőben. Ezért még a szokásosnál is gyorsabban mennek vagy gurulnak. - Bizony így van… - sóhajtott fel Tóbiás – Legszívesebben én is futnék az iskoláig, hogy mihamarabb odaérjek. Tetszik tudni, Béla bácsi, én nagyon nem szeretem az őszt. Hideg, vizes, és még Balambér is megbetegedett tőle. Nem is beszélve erről a ronda, sárga láthatósági mellényről, amit Édesanya reggel rám adott… Béla bácsi elmélyülten tanulmányozta a sárga mellényben pompázó Tóbiást. - Hát, ami igaz az igaz, nem ez a legszebb színű mellény, amit valaha is láttam. Viszont Édesanyádnak igaza van. Akármilyen furcsa is a színe, mégiscsak szükség van rá. Hiszen ez a fontos: látni és látszani! - Hogy tetszett mondani, Béla bácsi? – kapta fel a fejét Tóbiás – Látni és látszani? Hiszen pár perccel ezelőtt pont ugyanezt mondta nekem OBB Marci, a rendőr! - Úgy bizony, és milyen igaza volt OBB Marcinak… Látni és látszani! Ez a fő szabály! Főleg így ősszel. Vagy télen. Vagy estefelé. Vagy éjszaka. Leginkább olyankor, mikor már nincs természetes fény – azaz nem süt a nap. Így biztonságos, Tóbiás! Ezért kell különösképpen odafigyelni mindenre, ezért van ennyi dolga OBB Marcinak is, és ezért adta rád Édesanyád a mellényt, valamint ezért van lámpa a kerékpárodon. Ezért szép az Ősz! A fák színes lombja gyönyörű! - De van ám! – vakkantotta Tóbiás büszkén – Úgy, ahogy kell! Egy fehér színű lámpa elöl, és egy piros színű hátul! És még fényvisszaverő prizmáim is vannak! Elöl fehér, hátul piros, és itt vannak a sárgák a bicikli küllőin! - Helyes-helyes! Nagyon helyes! Ezekre nagy szükség van ám ebben a borongós időben! Figyeld csak meg! Még csak reggel van, de az autók lámpái világítanak. Tóbiás a medvére gondolt, Sámuelre, aki bizony tegnap reggel éppen hogy elfelejtette bekapcsolni az autója fényszóróit – és hát be is zsebelhetett egy büntetést OBB Marcitól, aki roppant lelkiismeretesen végezte a munkáját, és vigyázott a Város lakóinak biztonságára. Tóbiás és Béla bácsi tovább bandukoltak a szemerkélő esőben, és az öreg teknőc tovább folytatta mondandóját: - Bizony-bizony… Figyelni kell arra, hogy látszódjunk. Hogy észre lehessen venni, ha jövünk. És ha mindenki figyel erre – gyalogosok, kerékpárosok és autósok egyaránt, akkor megvalósul a fő szabály: látni és látszani. És ezzel elkerülhetjük a veszélyes helyzeteket és a baleseteket. Nézz csak ide, Tóbiás! – mosolyodott el Béla bácsi, az öreg teknőc. – Még én is ragasztottam egy láthatósági matricát a páncélomra. Ide középre, ni! Igaz, hogy én nem száguldozok, és elég lassan megyek, de így a biztos. És hát biztos, ami biztos, ugyebár… Tóbiás vigyorogva nézett hátra, és valóban: Béla bácsi teknőcpáncéljának kellős közepén egy hatalmas, piros láthatósági matrica díszelgett. - Látni és látszani! – ismételte Tóbiás – Köszönöm szépen, Béla bácsi, hogy el tetszett magyarázni ezt a fontos szabályt. Most már tudom, bármilyen ronda sárga is ez a láthatósági mellény, mégis nagy szükség van rá, ha borongós, szürke időben biciklivel közlekedünk. Béla bácsi csak mosolygott. Nagyon kedvelte Tóbiást. Okos, jól nevelt kölyökkutya, aki mindig tisztelettel beszél az idősebbekkel. Hamarosan a Mogyoró Körút sarkához értek, itt volt az általános iskola, ahová Tóbiás járt. Béla Bácsi, hátán a láthatósági matricával - Én itt befordulok, Béla bácsi. További szép napot kívánok! És nem felejtem ám el: látni és látszani! Viszontlátásra! – azzal Tóbiás már be is fordult a sarkon, Béla bácsi pedig tovább ballagott a Széna téri piac irányába. Az iskola előtt ott várta Tóbiást két jóbarátja: Egon, a béka és Léna az egérke. - Már azt hittük, nem is jössz! Mindjárt becsöngetnek! Hol voltál ennyi ideig? – kérdezte szemrehányóan Léna, és megigazította kicsit félrecsúszott szemüvegét. - Út közben találkoztam Béla bácsival, és együtt sétáltunk idáig. Jót beszélgettünk. Csak hát Béla bácsinak nem túl sietős - mentegette magát Tóbiás, miközben lelakatolta biciklijét az iskola bejárata előtti biciklitárolóban. – És képzeljétek, előtte meg találkoztam OBB Marcival, a rendőrrel, aki elmesélte, hogy tegnap meg kellett büntetnie Sámuelt, a medvét, mert ebben a ködös, szürke időben elfelejtette bekapcsolni az autója fényszóróját. - Szegény Sámuel, ő igazán nem érdemel büntetést, olyan rendes, mindig kapok tőle mézeskalácsot… Nagyon-nagyon finom mézeskalácsot… - sopánkodott Egon. - Ugyan már! – csattant fel Léna – Most nem ez a lényeg! Akármilyen finom is az a mézeskalács, igenis büntetés jár azért, ha valaki nem tartja be a közlekedési szabályokat. OBB Marci igazán jól tudja ezt! Pláne olyan esetekben, amikor valakinek a biztonsága, vagy a testi épsége kerülhet veszélybe…. Egoooon! Figyelsz te rám egyáltalán? Egon ugyanis, ahelyett, hogy Lénát hallgatta volna, gúnyos vigyorral méregette Tóbiást: - Aztaaaa, felvetted a randa sárga láthatósági mellényt? - Hát, ha rajtam múlt volna, én biztosan otthon hagyom – vallotta be Tóbiás – De Édesanya ragaszkodott hozzá. Aztán OBB Marci és Béla bácsi elmagyarázta, miért is van rá szükség, és hogy mi a fő szabály: látni és látszani! - Látni és látszani? – érdeklődött Léna, és izgatottan mozgatta a fülét. Mindig nagyon izgatott lett, ha valami újdonságról, új tudnivalóról volt szó. - Bizony ám! Látni és látszani! Ez itt a lényeg! – vakkantotta vidáman Tóbiás – Figyeljetek csak! Elmesélem nektek! - Úgy ám! Látni és látszani! – helyeselt Léna – Nekem szerencsére nem kell ronda láthatósági mellényt hordanom, mert én nem biciklivel járok iskolába, hanem gyalog. De nézzetek csak ide! Az iskolatáskám szélén van két láthatósági csík! Olyan, mintha minta lenne, de valójában ha fény esik rá, világít! Úgyhogy én mellény nélkül is látszom! - Hát nekem nincs ilyenem… Se mellényem, se csíkom… - szomorkodott Egon - Időszerű lenne beszerezni valamelyiket! – oktatta ki Léna – Szólj otthon apukádnak, vagy anyukádnak, hogy vegyenek pár fényvisszaverő matricát, és azt majd felragasztjuk az iskolatáskádra. - Erről jut eszembe! – csillant fel Tóbiás szeme – Tudjátok, hogy Béla bácsi láthatósági matricát ragasztott a teknőcpáncéljának a közepére? Nagyon hasznos – próbált komoly maradni Tóbiás –, de nagyon mókás! – és kacagott. Vele kacagott Egon és Léna is. Jókedvűen, viháncolva léptek be az iskola kapuján. Csak Egon, a béka morgolódott egy kicsit. - Nézzétek, emiatt a fránya eső miatt tele van az egész udvar sárral meg pocsolyával. Hát hogy fogok én így ugrabugrálni. Úúúútálom az őszt! Hogy én mennyire útálom…. - Ugyan már! – mosolyodott el Tóbiás, és Béla bácsi szavaira gondolt, hogy milyen szép az őszi természet, és arra, amit Édesanyja mondott, hogy ilyenkor többet vannak együtt a családok – Ne utáld az őszt. Gondolj csak arra, milyen finom a sült tök és a sült gesztenye. És nézz csak fel a fákra: milyen gyönyörű színekben pompáznak a levelek… Így néz a hangoskönyv CD 2. része! Neked megvan már?! Reméljük, hogy tetszett a mese. Most pedig összegyűjtöttük nektek a legfontosabb tudnivalókat, közlekedésbiztonsági üzeneteket, amiket érdemes átismételni a meséből: Béla Bácsi csak akkor indult el, amikor a lámpa zöldre váltott, hiszen tudjátok, a Piros az Tilos! A villogó zöld lámpánál sem szabad elindulni! A barátságtalan idő miatt mindenki siet (pl. autósok), hogy gyorsabban odaérjenek ahova elindultak, emiatt sokkal több a baleset az utakon. Legyünk mindig óvatosak, és ahogy Béla Bácsi mondta, nem kell sietnünk, lassan és biztonságosan is odaérünk! Szerencse, hogy a városban ott vannak a rendőrök, ők figyelnek, és vigyáznak ránk, úgy, mint OBB Marci! LÁTNI ÉS LÁTSZANI! Ez az egyik legfontosabb szabály! Ha jól láthatóak vagyunk, megelőzhetjük a bajt! Megelőzésnek kiváló: láthatósági mellény, továbbá lámpák és fényvisszaverők a bringán. Béla Bácsi páncéljára piros láthatósági matricát ragasztott, ez nagyon jó ötlet! Ha nincs az iskolatáskátokon láthatósági csík úgy, mint Egonnak, láthatósági matricát ragaszthattok rá! Ez ugyanúgy visszaveri a fényt. Tóbiás az iskolánál lelakatolta a biciklijét. Ez fontos dolog, ugyanis így senki nem tudja elvinni az engedélyünk nélkül! Az Ősz nem is olyan rossz, mint ahogy Tóbiás az elején gondolta, elképzelte, hogy milyen jókat lehet társasozni, meleg kakaót inni, a fák is gyönyörűek. Kattintsatok IDE, ha szeretnétek megvenni a Tóbiás és Balambér hangoskönyv 2. részét! További mindennapos friss hírekért, játékokért és újdonságokért lájkoljátok Tóbiást és Balambért Facebookon! Minden héten frissülő rovatunkban itt az Autószektoron! 

Várakozásra számíthatnak a Romániába utazók

2015.11.21.
Az intézkedés a ki- és belépő irányt is érinti, ezért a román határszakaszon várakozásra lehet számítani. A rendőrség honlapján folyamatosan tájékoztatja a nyilvánosságot az aktuális várakozási időről: http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo A megnövekedett várakozási idő miatt a rendőrség kéri az érintett útszakaszon közlekedők fokozott türelmét!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója