A fővárosban megszűnt a szmogriadó riasztási fokozata

2015.11.09.
A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint ugyanakkor ismételten életbe lépett a tájékoztatási fokozat. A vasárnap délután kezdődött javulás nyomán Budapesten a szálló por szennyezettségi szintje már egy mérőponton sem haladta meg a riasztási küszöbértéket, ugyanakkor még 6 mérőponton magasabb volt, mint a tájékoztatási küszöbérték. A szmogriadó tájékoztatási, vagy riasztási fokozatát - a szálló por esetében - akkor kell elrendelni a fővárosban, ha 3 mérőállomáson az egy időben mért légszennyező anyag szintje, két egymást követő nap átlagában meghaladja a tájékoztatási, vagy riasztási küszöbértéket, és a meteorológiai előrejelzések szerint a következő napon javulás nem várható - emlékeztet a közlemény. A tájékoztatási fokozat azon légszennyezettségi szint küszöbértékének meghaladását jelenti, melynek rövid idejű hatása veszélyt jelent a lakosság egyes különösen érzékeny csoportjaira, például a gyermekekre, az időskorúakra és a krónikus betegekre - tette hozzá. A szakemberek azt ajánlják, hogy elsősorban a veszélyeztetett népességcsoportokba tartozók kerüljék a jelentős gépjárműforgalom által érintett tereket, útszakaszokat.
Címkék: 

Hétfőn is folytatódik Lufthansa-sztrájk

2015.11.09.
Az Ufo német ágazati szakszervezet vasárnap szüneteltette a pénteken kezdett sztrájkot, hétfőn viszont tovább folytatják azt, és Frankfurt és Düsseldorf után kiterjesztik Münchenre. A frankfurti és a düsseldorfi repülőtéren 4:30-tól 23 óráig sztrájkolnak, a müncheni repülőtéren 4:30-tól éjfélig. A Lufthansa vasárnapi közleménye szerint a légiutas-kísérők munkabeszüntetése miatt 929 járatot kellett törölni, ami 113 ezer utast érint. Töröltek négy Frankfurtból Budapestre közlekedő járatot is (az LH 1334, az LH 1338, az LH 1340 és az LH 1342 jelzésű járatot), valamint három Münchenből Budapestre közlekedő járatot (LH 1676, LH 1678, LH 1682), és ezek párjait, azaz négy Budapestről Frankfurtba közlekedő járatot (LH 1335, LH 1339, LH 1341, LH 1343), illetve három Budapestről Münchenbe tartó járatot (LH 1677, LH 1679, LH 1683). A sztrájk csak a Lufthansa anyavállalatot érinti, a konszernhez tartozó leányvállalatok, így a Germanwings, a Eurowings, az Austrian Airlines és a Swiss zavartalanul működik. A szakszervezet és a munkaadó vitája a korai nyugdíjba menetel és az öregségi nyugdíj feltételeiről folyik. A Lufthansa a már alkalmazásában álló dolgozók esetében kész elfogadni a szakszervezet anyagi követeléseit, de az újonnan belépőknek csak alacsonyabb nyugdíjat jelentő feltételeket hajlandó biztosítani. A Lufthansa működését sorozatos munkaügyi viták terhelik. A légiutas-kísérők utoljára 2012-ben sztrájkoltak, de a pilóták 2014 áprilisa óta már 13 alkalommal szüntették be a munkát. A földi személyzet két figyelmeztető sztrájkja 2013-ban jórészt megbénította a társaságot. Az első háromnegyed évet 24,3 milliárd euró bevétel mellett 1,7 milliárd euró nyereséggel zárta a Lufthansa-csoport, de a konszernnek egyre nagyobb versenyt támasztanak a diszkont légitársaságok és az öböl menti országok állami légitársaságai.

Orosz interkontinentális autópálya

2015.11.08.
A tervek szerint tehát egy olyan közúti kapcsolatot hoznának létre, amely a glóbusz 80%-át foglalja magában. Amint a térképen is láthatod, Londontól indulna, és meg sem állna egészen New York-ig. A hálózat végigmenne Kelet-Európán, Szibérián, Kamcsatkán majd pedig Alaszkán keresztül, Kanadán átvágva jutna el az Államokig. Első pillantásra azt mondhatjuk, hogy ezt a projektet lehetetlen megvalósítani, hiszen nehéz lenne meggyőzni az összes érintett nemzetet, és különben is egyszerűen túlságosan hosszú szakaszról van szó. Ugyanakkor, ha a Transzszibériai vasútvonalat sikerült megépíteni, akkor miért is ne sikerülne ezt is? Az biztos, hogy egyfajta államközi, „intercivilizációs” projektként közelebb hozná egymáshoz az embereket. Persze számos logikus kérdést lehetne feltenni azzal kapcsolatban, hogy valóban szükség lenne-e egy ilyen autópályára.

Mindig legyen parkolóhelyed!

2015.11.08.
A városközpontban gyakran lehetetlen parkolóhelyet találni. Ez nem csak bosszantó, de időpocsékolás is. Sőt környezetszennyező a feleslegesen megtett körök miatt. A Bosch rendszerével ennek egy csapásra vége lehet, hiszen a szabad helyek jelezhetnek a sofőröknek. A rendszernek az a lényege, hogy szenzorokat telepítenek a parkolóhelyekre, amelyek rendszeresen ellenőrzik, hogy éppen foglaltak-e vagy sem. Ezt az információt aztán továbbítják egy szerverre. A szenzorok nagyjából akkorák, mint egy CD és 3 centiméter magasak. Elemmel működnek, tehát nem kell őket sehová sem csatlakoztatni. Természetesen ellenállnak az időjárás körülményeinek és a súlyos autók nyomásának is. Az általuk biztosított információt (vagyis azt, hogy hol van szabad parkolóhely) a sofőrök megtekinthetik egy weboldalon vagy egy mobil applikáción keresztül. Már az utazás megkezdése előtt rákereshetnek a helyekre, akár méret vagy típus szerint is. A mobilos alkalmazás akár oda is navigál, ha kell. Emellett statisztikákat is gyűjtenek, így simán megnézhetjük, hogy általában mikor és hol telnek meg a helyek, illetve hol számíthatunk üresedésre. Sőt, akár fizethetünk is az applikáción keresztül a parkolóhelyért.  

Három kerékkel mindenen át

2015.11.08.
A célom az volt, hogy alkossak egy megállíthatatlan, futurisztikus járművet, amelyet könnyű használni és nagy csomagtere van, illetve könnyedén és gyorsan elér bárhová. Szintén fontos szempont volt, hogy átalakítható legyen bármiféle munkára vagy akár arra, hogy sportjárgányként használva szórakozni lehessen vele egy jót. A felhasználása tehát a gazdájának hozzáállásától és szándékaitól függ – árulta el Valerio Polifroni, dizájner. Ez a szerkezet egy háromkerekű jármű, ami bármiféle terepen keresztül tud vágni, miközben akár igen súlyos szállítmányt is visz. A meghajtását egy sokoldalú, alkalmazkodni képes hibrid motor biztosítja, tehát a tulajdonos döntheti el, hogy mikor milyen energiaforrást vesz igénybe. Az egész szerkezetet úgy tervezték meg, hogy igen nehéz anyagokat is el lehessen szállítani vele. Amellett, hogy strapabíró még igen okos is: rendelkezik mozgásérzékelő szenzorokkal, giroszkóppal és gyorsulásmérővel is. Ezek segítségével képes érzékelni a sofőr testének mozgását és annak megfelelően reagálni.

Légy divatos a volán mögött!

2015.11.08.
Az amerikai kosarasok tudják, mitől döglik a légy. Különösen igaz ez olyan sztárokra, mint például LeBron James vagy épp Dwight Howard. Nemrégiben azonban a nyolcszoros NBA all-star Carmelo Anthony öltötte magára az új Ermenegildo Zegna és Maserati Capsule közös kollekcióját, amikor tesztvezetésen próbálgatta a Maserati Ghibli S Q4-et Olaszországban. Carmelo Anthony tehát egyszerre bizonyította vezetési és öltözködési képességeit. Hiába, ma már nem elég a pályán bizonyítani, azon kívül is ott kell lenni a szeren! A New York Knicks klasszisánál aligha találhattak volna megfelelőbbet az új bőrből és selyemből készült kollekció prezentálására. Lássuk, hát miből is áll ez az új kollekció: először is itt van nekünk egy napabőrből készült dzseki, egy halszálkamintás selyemsál, sötétbarna kecskebőr kesztyű, az autóvezetést elősegítendő pedig vezetésre tervezett cipők és egy fém-bőr napszemüveg. Plusz kiegészítésként szintén bőrből készült táska, kulcstartó és borjúbőr irattartó gondoskodik arról, hogy ne csak te, hanem a cuccaid is biztonságban legyenek, akármerre is vezessen az utad. A termékek ára 250-3995 amerikai dollár között mozog. (forrás: miferfiak.hu)

Amikor majdnem föladta - Hamilton

2015.11.08.
Az F1 ünnepelt sztárja, háromszoros világbajnokként a legnagyobbak közé emelkedett, megvédte bajnoki címét, s minden idők legsikeresebb brit versenyzőjének vallhatja magát. Lewis Hamilton gyakran hangoztatja, sosem felejti el, honnan indult, s hogy sikereiért kőkeményen meg kellett dolgoznia. Nemrég részletesebben is elmondta, mit is jelent mindez, s pályafutása kezdeti nehézségeiről, valamint legnagyobb mélypontjáról mesélt. „Angliában folyton rajtam viccelődtek, én voltam az egyetlen fekete a gokartpályán. De még rosszabb volt az első olaszországi versenyem. Rajtam és édesapámon kívül csak egy fekete volt, egy afrikai, aki olcsó órákat árult a pályánál. Ki kellett vívnom az elismerést, kemény volt, nagyon kemény” – emlékezett vissza a kezdeti nehézségekre a Bildnek adott interjúban. Hamilton ma már elismeri, olykor arra is gondolt, hogy föladja. „Ezeket a pillanatokat soha nem fogom elfelejteni. Gokartról autókra váltottam. Tizenhat voltam, a McLaren pedig nagyon sokat várt el tőlem. A nyomást már nem is lehetett elviselni. Az egyik nap ott ültem az autóban az édesapámmal, és azon gondolkodtam, ez tovább nem fog menni. Túl sokat hibáztam a versenyzés során. Gondjaim voltak az iskolában a jegyeimmel is, már a házi feladatot sem tudtam megcsinálni. Korrepetáló tanárra volt szükségem. De nem mondhattam apámnak, hogy ez már túl sok nekem. Kétségeim voltak, hogy elég jó vagyok-e. Senki sem tudott segíteni. Ez volt a legmélyebb pont számomra.” Aztán végül mégis túljutott a holtponton, s onnantól fölfelé ívelt a karrierje. 2003-ban brit Forma–Renault-bajnok lett, 2005-ben a Forma–3-as Euro-szériát, egy év múlva a GP2-t nyerte meg, majd máris az F1-ben találta magát a McLarennél. Bajnokesélyesként. Elmondása szerint a nehéz időknek nagy hasznát vette később.„Semmi pénzért nem adnám ezeket. Örülök, hogy ilyen tapasztalatokra tehettem szert. Ezek nélkül nem lennék olyan erős, mint most vagyok. Ez olyan, mint edzeni: emelgeted a súlyokat, hogy minél erősebbé válj. Ezek a mélypontok jelentették számomra a súlyokat” – magyarázta. Akinek még Senna sem érhet a nyomába… Harmadik bajnoki címének megszerzése kapcsán Hamilton mostanság sokat beszélt arról, mennyire fontos szerepet játszott életében Ayrton Senna, aki példakép volt számára a versenyzésben. Most azonban azt is kiemelte, hogy a brazil valójában csak a második helyen áll „hősei” között. „A legnagyobb hősöm az édesapám. Senna a közelébe sem érhet” – jelentette ki. „Bár Senna is maga volt a Mount Everest – oda akartam feljutni –, apámnak nem érhet a nyomába. Ő feláldozta értünk a karrierjét. Lemondott az új ruhákról, a finom ételekről, minden pennyt megspórolt, három-négy munkát is végzett egyszerre, mindent az én pályafutásomba fektetett. Ő irányított mindent, még amikor az F1-be kerültem, is.” Anthony Hamilton az első gokartos méterektől kezdve irányította fia pályafutását, mely egészen az F1-ig vezetett. Ott viszont az első bajnoki cím után végül szétváltak útjaik, s Lewis úgy határozott, otthagyja édesapját, s új menedzsmentet keres. A válás nem volt konfliktusoktól mentes. „Apám erős volt. Mindent irányítása alatt tartott, ennek köszönhetően kerültünk a Forma–1-be. Viszont szerettem volna elkövetni a saját hibáimat, a pénzemről határozni, szerettem volna, ha nincs meg többé köztünk ez a feszültség. Az F1-ben voltunk már, valójában ezzel elértük a nagy célunkat, szóval szükségtelennek találtam ezt. Harcoltunk, és meg kellett hoznunk ezt a nehéz döntést. Jót tett nekem, helyes volt részemről. Ma már mindenekfölött áll számomra” – utalt arra, hogy végül újra rendezték viszonyukat apjával. …és aki nélkül ma aligha uralkodhatna Hamilton hasonló folyamaton ment keresztül a McLarennél is, ott is túlszabályozva érezte magát – 2012-ben ezen a téren is úgy érezte, eljött a váltás ideje. „Ott kezdtem. De bármit gondoltam és akartam, nem szabadott. Nem lehettem önmagam. De nem felnövő virágoknak kellene lennünk, akik azt csinálhatják, amit akarnak?” – tette fel a költői kérdést, majd a Mercedeshez szerződésről beszélt. „Nem egészen igaz az a történet, hogy Niki Lauda beszélt rá erre. Ross Brawnnak ugyanekkora része volt ebben, ha nem nagyobb. Ott ültem vele, aki olyan sok bajnoki címet nyert a Ferrarival, és azt kérdezte, szeretnék-e a Mercedesnél versenyezni. Akkor már tudtam, ez az én utam. Jó érzés volt, hogy akartak engem és tiszteltek. Rossnak is komoly része van a mostani sikerekben. A harmadik címem megszerzése után is üzentünk egymásnak. Az ilyesmit sosem fogom elfelejteni” – tisztelgett volt csapatfőnöke érdemei előtt. (forrás: Speedweek)

BMW Motorrad okostelefontartó

2015.11.08.
Ezért a BMW Motorrad egy okostelefon-tartót tervezett, amellyel egy legfeljebb 5” nagyságú készülék gyorsan és biztonságosan a kormánybilincsekhez rögzíthető, így szavatolva az optimális láthatóságot és kezelhetőséget. Segítségével a motoros igénye szerinti irányban, mind függőlegesen mind vízszintesen rögzíthető a készülék. Az okostelefon-tartót a BMW Motorrad Navigator V konzoljával (kiegészítő tartozék) lehet a motorkerékpárra szerelni. A robusztus, műanyag kemény tok nemcsak a portól és a víztől védi az okostelefont, hanem egyúttal a lehető legjobb láthatóságot is biztosítja az átlátszó és tükröződésmentes, hajlékony fóliás betekintő ablakának köszönhetően. Az áramellátás a motorkerékpár elektromos csatlakozóján (extrafelszerelés), a töltés pedig micro-USB-n keresztül, vagy ha a készülék támogatja, akkor vezeték nélkül a Qi szabványnak megfelelően történik. Utóbbinál a megfelelő energiaátvitelt az elektromágneses indukció szavatolja, a töltés folyamatáról pedig egy LED ad visszajelzést. A csúszást, rezgést és rázkódást gátló zselés betét gondoskodik az okostelefon biztonságos és gondos elhelyezéséről, továbbá a hőelvezetésről. Az új BMW Motorrad okostelefon-tartó várhatóan 2016 második negyedévében lesz elérhető

Tóbiás és Balambér – Tóbiás és az ősz I. rész

2015.11.08.
Tóbiás rosszkedvűen ébredt. Először nem nagyon sejtette, mi is lehet ennek az oka. Hiszen minden úgy történt, ahogy általában reggelente szokott. Az ébresztőóra időben csörgött, ilyenkor Tóbiás tudta, hogy még pár percig kucoroghat a takaró alatt, aztán indulhat a nap –nagyon szerette az ébredéseket, hiszen egy új napon új kalandok várhatnak egy ilyen kicsi kölyökkutyára, mint Tóbiás. De ezen a reggelen egyáltalán nem volt kedve ahhoz, hogy kidugja az orrocskáját a takaró alól. Úgy érezte, legszívesebben ki sem kelne az ágyból – ha nem lenne muszáj, és nem kellene iskolába menni. És ahogy így morcoskodott, hirtelen rájött, hogy mi is a probléma – nem süt a napocska! Mégiscsak kikászálódott a meleg ágyikóból, az ablakhoz sündörgött, és ahogy kinézett az udvarra, megbizonyosodott róla, hogy sejtései beigazolódtak: végérvényesen és visszavonhatatlanul beköszöntött az ősz. Igazából október körül járt az idő, az iskola is rég elkezdődött már, de a napocska azért minden nap előbújt az egyre terebélyesebb szürke felhők mögül, hogy meleg sugaraival megörvendeztesse a világot. Ám ma reggel – ma reggel talán ő is ágyban maradt. Az égen csak néhány barátságtalan sötét pamacs árválkodott, és búsan jelentették: itt van az ősz, itt van újra… Tóbiás nagyon elkeseredett. Nem szerette az őszt. Az ősz hideg, szürke és vizes. Tele van pocsolyával, köddel, hulló levelekkel. Már nem lehet mezítláb szaladgálni a kertben, és minden reggel sapkát kell húzni – és Tóbiás a sapkát sem szerette. A tavasz csodálatos: nyílnak a virágok, ébred a természet, friss, új illata van a világnak. A nyár: nincs is ennél jobb! Az iskolai szünetben számos móka és kaland vár, strandolás, kirándulás, és az a rengeteg, jéghideg, isteni finom fagylalt! Nem is beszélve arról, hogy Tóbiásnak nyáron van a születésnapja. A tél: nos, a téllel nincs minden rendben, hiszen hideg és sötét, de hát mégiscsak ilyenkor jön a Mikulás, ekkor van karácsony – a legcsodálatosabb ünnep, és persze ne feledkezzünk el a szilveszteri mulatságról sem! De az ősz: ősszel nincs semmi érdekes, csak lucsok és eső. Tóbiás kedvetlenül vánszorgott ki a konyhába. Édesanyja már az asztalra készítette a jó meleg kakaót és a puha kalácsot. - Itt a reggeli, jó étvágyat, Kölyköcském! Tóbiás csak ímmel-ámmal majszolgatta a kalácsot. - Hol van Balambér? Még nem jött reggelizni? Elkésik az óvodából. Balambér Tóbiás kisöccse volt. Az már igaz, hogy Tóbiás is elég kicsike kölyökkutya volt, de Balambér még nála is kisebb. És Balambér még óvodás volt – Tóbiás pedig már iskolába járt. - Balambér már tegnap este sem érezte jól magát, tüsszögött, fújta az orrát, és az éjszaka be is lázasodott. – mesélte aggodalmasan Édesanyjuk – Valószínűleg megfázhatott valahol. Ma biztosan nem megy óvodába. És hamarosan felhívom Tubi doktor nénit is, hogy jöjjön el és vizsgálja meg Balambért. - Na tessék! – méltatlankodott Tóbiás – Ez az ősz tényleg nem jó semmire! Nem süt a napocska, mindjárt esik az eső és még Balambér is megbetegedett miatta. Utálom az őszt! Igenis utálom!!! Tóbiásnak most nem volt ilyen a vidám reggeli ébredés - Ugyan már, Kölyköcském! – nyugtatta az Édesanyja – Az ősznek is megvannak a maga szépségei. A természet csodálatos színekbe öltözik, beérnek a gyümölcsök, lesz finom sült tök és sült gesztenye. Egyre hosszabbak az esték, kevesebb a dolog odakint, többet lesz együtt a család. Gondolj csak bele: itt ülünk majd a jó meleg kályha körül, és mézes teát iszogatunk, társasjátékozunk, jókat nevetünk. Balambér pedig valószínűleg attól fázott meg, hogy kimelegedve, kabát nélkül szaladgált az óvoda udvarán. Csalóka az időjárás – a napocska még süt, de már igazán hideg van. Hiszen ismered az öcsédet, milyen kis szeleburdi tud lenni… Tóbiást még a finom sült tök és a társasjáték említése sem derítette jobb kedvre – még mindig utálta az őszt, és nagyon sajnálta szegény beteg Balambért. Magában dohogva öltözködött, és rosszkedvét még csak fokozta, mikor meglátta, hogy az előszobában a fogason a kabátkája mellett ott lógott az a sárga láthatósági mellény, amit még a születésnapjára kapott az új, ezüstszínű biciklijéhez. - Jaj, neeeeee, Édesanya! Ugye nem kell fölvennem ezt a rémséget? – sopánkodott Tóbiás, miközben magában még jobban utálta az őszt. - De bizony hogy fel kell venned, Kölyköcském! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon az Édesanyja. – Itt az ősz! - Tudom, másra sem gondolok, mint hogy itt ez a fránya ősz… - dünnyögött Tóbiás – Csak azt nem értem, mi köze van ennek a fránya láthatósági mellénynek a fránya őszhöz… - Nagyon is sok! – mosolygott az Édesanyja, és megsimogatta Tóbiás buksi fejecskéjét – Ősszel már nem olyan fényesek a reggelek, mint nyáron. Szürkébb az ég, tompább a fény, és hamarosan beköszöntenek a ködös reggelek is… - Na, még csak az hiányzik! – fakadt ki Tóbiás – A köd… Az a fránya köd… - Még nem fejeztem be, Tóbiás! – szólt rá szigorúan az Édesanyja – Lassan a reggelek is olyanok lesznek, mint az esti szürkület. És ha jön a köd, az a fránya köd, az orrocskád hegyéig sem fogsz látni! És nem csak te – hanem senki más sem! Se a gyalogosok az utcán, se a biciklisek, se az autósok. A láthatósági mellényre pont ezért van szükség! Hogy a rossz látási viszonyok mellett is észre lehessen venni egy ilyen kicsi kölyökkutyát, mint Te! – azzal puszit nyomott Tóbiás orrocskája hegyére, és felsegítette nyüszítő kölyköcskéjére a láthatósági mellényt. Tóbiás még mindig morgolódott magában, miközben kitolta új, ezüst színű biciklijét az utcára. Felpattant rá, és lassan tekerni kezdett a bicikliúton. Szerencsére Tóbiásék utcájában, a Tulipán utcában volt bicikliút. Ez megkönnyítette Tóbiás dolgát, hiszen nagyon szeretett biciklivel iskolába járni. Sőt, a környező utcákban is végigvezetett a bicikliút, csak a belvárosban, a Szamóca tér környékén kellett rákanyarodni a biciklivel az úttestre. Tudatosan közlekedő kutyakölyköcske tudja, hogy csak a biciklijét tolva haladhat át a zebrán Tóbiásnak hosszú időbe telt, mire megtanulta a biztonságos kerékpáros közlekedés szabályait. Nagyon sokáig nem is mehetett egyedül biciklivel iskolába: Édesanyja kísérte el reggelente – szintén biciklivel, ami persze sokkal nagyobb volt, mint Tóbiás biciklije, és volt rajta gyerekülés is – ebben utazott Balambér. Aztán ahogy telt-múlt az idő, és Tóbiás egyre nagyobb és ügyesebb lett, már egyedül is elengedték a szülei. Tóbiás ilyenkor gyakran ismételgette magában a szabályokat, nehogy elfelejtsen valamit. A legfontosabb szabály az volt, hogy mindig jó helyen kerekezzen: amíg tart a bicikliút, addig nincs semmi gond! De csakis a bicikliúton! Tóbiás legelőször azt tanulta meg, hogy a járda a gyalogosoké! A kerékpárosoknak nincs ott semmi keresnivalója! És ezt sajnos elég fájdalmasan tanulta meg… Régen történt az eset, amikor Tóbiás még ennél is kisebb kölyökkutya volt. Egy szép nyári napon éppen a cukrászdából lépett ki, kezében egy hatalmas adag fagylalttal – eper és karamella, Tóbiás kedvencei -, amikor megtörtént a baleset. Ahogy Tóbiás a cukrászdából kilépett az utcára, éppen abban a pillanatban száguldott arra egy kerékpáros, teljesen szabálytalanul a járdán kerekezve – és éppen abban a pillanatban ért a cukrászda elé, amikor Tóbiás kilépett az ajtón, és bumm! Összeütköztek! A kerékpáros nem is zavartatta magát: feltápászkodott, visszamászott a biciklijére és sebesen elkarikázott. Tóbiás azonban ott maradt a járda közepén, az orrát lehorzsolta, a finom fagylaltját elejtette, és sírt… keservesen sírt… Szerencsére éppen arra járt Béla bácsi, az öreg teknőc. Felsegítette Tóbiást, adott neki egy zsebkendőt, hogy megtörölgesse lehorzsolt orrocskáját, és fájdalomdíjként vett neki egy másik adag fagylaltot: dupla adag epret és karamellát. Tóbiás már ekkor megtanulta, hogy a járda a gyalogosoké. A kerékpárosoknak nincs ott semmi keresnivalójuk. Hiszen sosem lehet tudni, mikor lép ki valaki egy bolt ajtaján vagy egy ház kapuján, vagy mikor fordul be valaki a sarkon. Mert akkor bizony már késő fékezni… És akkor jön a bumm! Tóbiás fagylaltja a földön landolt! Úgyhogy Tóbiás mindig szépen ügyesen a bicikliúton kerekezett, és a Szamóca tér közelében rákanyarodott az úttestre. Szigorúan a jobb oldalra, a forgalommal azonos irányban! Hiszen senki nem lehet olyan ostoba, hogy a forgalommal szemben biciklizzen! Ám voltak napok, mikor a szokásosnál is nagyobb volt a nyüzsgés az utakon: ilyenkor Tóbiás biztonságosabbnak látta, ha leszáll a bicikliről, és inkább a járdán tolva, gyalogosan folytatja tovább útját a Mogyoró Körúti Általános Iskola felé. És ez a mai barátságtalan, szürke reggel éppen ilyen volt. Tóbiás lógó orral tolta biciklijét a Szamóca tér felé, mikor az egyik sarkon harsány köszönésre lett figyelmes. - Jó reggelt, Tóbiás! Vigyázz, barátocskám, mert sáros lesz az orrod hegye! – OBB Marci, a Város rendőre vidáman mosolygott Tóbiásra. – Nézz a lábad elé, mert ebben csúf, szürke időben könnyen nekimehetsz valaminek – vagy valakinek! OBB Marci mindig óvatosságra int! Tóbiás mormogott valamit, hogy köszöni szépen a tanácsot, de Marci máris folytatta: - Bizony, mindig sok dolga van az Országos Balesetmegelőzési Bizottságnak, azaz az OBB-nek, de így ősszel különösen sok mindenre kell figyelnünk! Egyik napról a másikra megváltoznak a látási viszonyok, és bizony nem mindenkinek jut eszébe bekapcsolni az autó fényszóróját vagy a bicikli lámpáját. Sajnos, tegnap is meg kellett bírságolnom Sámuelt, a medvét, mert nem volt bekapcsolva az autója fényszórója. Hiába mentegetőzött, hogy csak elfelejtette, ki kellett rá szabnom a büntetést, nem tehetek kivételt. A szabály az szabály! Arról nem is beszélve, hogy ebben a szürke időben mennyire veszélyes, ha valaki nem látszódik jól. De te Tóbiás nagyon rendes kölyköcske vagy, és viseled a láthatósági mellényt. Csak így tovább! És ne a cipőd orrát bámuld, hanem járj nyitott szemmel! Látni és látszani! Ez a lényeg! Szép napot, Tóbiás! Azzal OBB Marci már sietett is tovább a Szamóca tér felé, hogy a reggeli csúcsforgalomban szemmel tartsa a közlekedőket. A Tóbiás és Balambér hangoskönyv CD 2. része már kapható! Reméljük, tetszett a történtet első fele! Most pedig, mint mindig összegyűjtöttük nektek a tanulságokat és néhány érdekességet a meséből! A kisgyerekeknek (és a nagyobbaknak) nem szabad kimelegedve kabát nélkül szaladgálni ősszel, különben úgy járhatnak, mint Balambér és megbetegedhetnek, aztán lesz sok hapci, és akár még lázasak is lehetnek! Figyeljünk oda, mit viselünk ősszel! Érdemes elkezdeni a télen megszokott réteges öltözködést. Ahogy Tóbiás és Balambér Édesanyja mondta, a napocska még süt, de már hideg van ezért érdemes sapkát húzni a gyerekek buksijára. A láthatósági mellény nagyon fontos, most is mint mindig! Hiszen tudjátok, látni és látszani: ezzel nem szabad játszani! A ködös napokon szinte elengedhetetlen a láthatósági mellény viselése, ezzel rengeteg baleset megelőzhetünk! Köd: a levegő páratartalmának egyik megjelenési formája. Lényegében olyan réteges felépítésű felhő, melynek alapja a földfelszínt éri. Köd esetén a látótávolság 1 km-nél kisebb! Ilyenkor sem a gyalogosok, autósok sem pedig a biciklisek nem látnak olyan jól, mint nyáron! Ezért nagyon fontos, hogy mindig égjen a bicajunkon elől a fehér lámpánk, hátul pedig a piros színű. Bringánkon, a kerekeken való prizma is segíti azt, hogy jó messzire láthatóak legyünk! Amikor Tóbiás fiatalabb volt, Édesanyjával járt iskolába, Balambér pedig a gyerekülésen utazott! A bicikliút a bicikliseké, a járda pedig csakis a gyalogosoké! Tilos a járdán biciklizni, mert balesetveszélyes! Mindig az út jobb oldalán haladjunk, a forgalommal azonos irányba! Következő héten elolvashatjátok a mese másik felét! Ha mindennapos friss információra, játékra, és jó tanácsokra vágytok, kövessétek Tóbiást és Balambért Facebookon! Ha ezt a mesét hangoskönyv formájában megakarjátok hallgatni, kattintsatok IDE. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója