A BoschxRichter Ipari Innovációs Díjat nyerte el a Széchenyi István Egyetem két hallgatója

2024.10.30.
Fotó: Széchenyi-egyetem Két jelentős feltaláló, Robert Bosch és Richter Gedeon 11 év eltéréssel, de azonos napon, születtek, és innovációikkal tették jobbá a világot. A magyarországi Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt. ennek apropóján gondolta úgy, hogy megrendezi a BoschxRichter Innovátorok Napját, melynek fókuszában idén a Z generáció állt. Az eseményen adták át a BoschxRichter Ipari Innovációs Díjat, melyet három pályázat érdemelt ki „egészségügy” és „mobilitás” területeken. Az „egészségügy“ csapat kategóriájának díját a Széchenyi István Egyetem két hallgatójának, a gazdálkodás és menedzsment szakos Lőrincz Fanninak, valamint a mechatronikai mérnök hallgató Szőnyi Balázsnak ítéltek oda „Mesterséges intelligenciával a pszichés betegségek ellen” című kutatás-fejlesztésükért. Mindketten az intézmény Járműipari Kutatóközpontjában is tevékenykednek. A Széchenyi István Egyetem két díjazott hallgatója, Szőnyi Balázs és Lőrincz Fanni (balról a negyedik és az ötödik) az intézmény képviselőivel a díjátadó ünnepségen. „Fejlesztésünk ötletét az adta, hogy családomban női ágon generációról generációra előfordul a demencia és az agysorvadás. Az ilyen betegségekben szenvedők gyakran egyre inkább elszigetelődnek, ami súlyosan befolyásolja életminőségüket. Ezen problémák kezelésére pszichiáterekkel, pszichológusokkal és más szakorvosokkal együttműködve létrehoztunk egy innovatív megoldást, amely a társas kapcsolatok élményét kínálja számukra – fejtette ki Szőnyi Balázs. – Célunk, hogy egyszerűen nyomon követhetővé tegyük és javítsuk a betegek kognitív képességeit, memóriáját és általában életminőségét. Egyúttal segíteni szeretnénk azoknak is, akik hosszú időt töltenek egyedül vagy társadalmilag izolálódtak. A termékünket már kipróbáló felhasználók rendkívül kedvezően fogadták a megoldást. Különösen örömteli számunkra, hogy nagymamám is használja ezt a rendszert, és az ő esetében  tapasztalt pozitív változások egyértelműen visszaigazolják, hogy fejlesztésünk valóban hasznos és értékes.” Maga az innováció egy olyan, mobiltelefonon és különböző digitális eszközökön működő megoldás, amellyel a felhasználó természetes módon képes kommunikálni. Kialakításának köszönhetően használatához egyáltalán nem szükséges előzetes tudás. A mesterségesintelligencia-modellekre épülő alkalmazás egyrészt témáival idomul „partnere” érdeklődési köréhez, sőt képes a beszélgetésébe beleszőni akár a legfrissebb híreket is.  Másrészt a társalgások során folyamatosan elemzi az elhangzott  mondatok minőségét és összetételét, a legapróbb eltéréseket és változásokat keresve. Mindebből képes következtetni pszichés betegségek megjelenésére vagy súlyosbodására, de hozzá is járul ezek megelőzéséhez, mert a folyamatos társas interakció, az agyi aktvitások serkentése mind ezt segíti. Mint Lőrincz Fanni elmondta: megoldásuk az így nyert adatokat könnyen érthető grafikonokon jeleníti meg, valamint automatikusan heti jelentéseket készít. Hozzátette: olyan funkciót is kifejlesztettek, amivel emlékeztető állítható be például gyógyszerek bevételének idejéről, amire az alkalmazás a beszélgetés közben nem csupán figyelmezteti a felhasználót, de annak megtörténtére is következtet. „Megoldásunk nem helyettesíteni kívánja a társas kapcsolatokat, hanem kiegészítő lehetőséget jelenthet azok számára, akik nem tudnak mindennap interakcióba lépni ismerőseikkel és szeretteikkel“ – fűzte hozzá. Szőnyi Balázsnak és Lőrincz Fanninak további tervei is vannak, miként tegyék jobbá az alkalmazást. Szeretnének szinkronszínészeket bevonni a hangmodellek fejlesztésébe, hogy már egy ismert hanggal tudjanak a felhasználók kommunikálni, ami közvetlenebb élményt nyújtana számukra. A két fiatal bízik abban, hogy innovációjukból a jövőben sokakat segítő szolgáltatás válhat, hozzájárulva a pszichés betegségek kialakulásának megelőzéséhez és a betegek állapotának javulásához. Győzelmek az Országos Tudományos és Innovációs Olimpián Nem a mostani innováció az első, ami Szőnyi Balázs nevéhez fűződik, hiszen az Országos Tudományos és Innovációs Olimpián már több alkalommal eredményesen szerepelt. Két éve egy 3D szkennerekhez kapcsolódó szoftveres fejlesztésével nyert, amelyet azóta különböző fogorvosi és ipari alkalmazásokban is használnak. Tavaly ismét dobogóra állhatott, amikor egy társával olyan megoldással rukkolt elő, melyben egy Waze navigációs rendszerével együttműködő vezetéstámogató rendszert hoztak létre. Balázs nemcsak hazai versenyeken, hanem nemzetközi színtéren is aktív: tavaly Brüsszelben, az EU-verseny Fiatal Tudósoknak (EUCYS) rendezvényen, míg 2002-ben Atlantában, a Regeneron Nemzetközi Tudományos és Mérnöki Vásáron (ISEF) szerepelt.    

A Continental WinterContact gumiabroncsa nyert a német szakmai magazin tesztjén

2024.10.30.
Az AUTO BILD szakértői a WinterContact TS 870 teljesítményét a legmagasabb követelményekhez mérten értékelték: „Tesztgyőztes, kiegyensúlyozott abroncs, amely minden időjárási körülmény között megbízható teljesítményt nyújt, rövid fékúttal és kivételes futásteljesítménnyel” – hangsúlyozták a tesztelők. Fotó: Continental A WinterContact TS 870-et mini- és középkategóriás járművekhez fejlesztették, azonban a sportos kompakt autók is biztonságosan közlekedhetnek vele a téli időszakban. Az abroncsok széles méretválasztékban érhetők el: 14 és 18 coll közötti átmérővel, 40 és 70 közötti profilaránnyal, valamint 155 és 225 milliméter közötti szélességgel. A termékek között megtalálhatók a peremvédős abroncsok, valamint az XL jelöléssel ellátott modellek is, amelyek nagyobb terhelhetőséget biztosítanak. Az abroncsok sebességhatára eléri a 240 km/h-t. A Continental-csoport további márkái is kiemelkedő eredménnyel szerepeltek A Continental-csoporthoz tartozó Semperit, Uniroyal és Barum márkák szintén figyelemreméltó eredményeket értek el a teszten. A Semperit Speed-Grip 5 téli abroncs „példás” minősítéssel és 1,4-es összpontszámot kapott: „Kedvező árú második márka, amely minden időjárási körülmény között megbízható, magas futásteljesítménnyel és alacsony gördülési ellenállással” – olvasható a szakértők értékelésében. Az Uniroyal WinterExpert „jó” minősítést kapott: „kiegyensúlyozott teljesítmény, biztonságos kezelhetőség vizes útfelületen, jó futásteljesítmény, alacsony gördülési ellenállás”. A Barum Polaris 5 abroncs pedig „kielégítő” minősítést szerzett.  

Ötven autót rongált meg egy afgán férfi Ausztriában

2024.10.30.
A Kronen Zeitung cikke. Képernyőfotó. A képre kattintva megnézheti az osztrál lap videós beszámolóját. A károsultak számát ismét felfelé módosította a bűnügyi rendőrség. „A gyanúsítottat az ügyész utasítására az innsbrucki börtönbe szállították. „A férfi többnyire bevallotta a vádakat” – jelentette a rendőrség. A 27 éves férfi 50 járműben tett kárt a múlt hétvégén. Korábban 30-40-ről volt szó. A nyomozók szerint a kár összege hat számjegyű euró!    

Munkára fogták az álcázott alkoholcsempészt

2024.10.29.
Ha meleg van, ha hideg van, sokan hajlamosak álló helyzetben is járatni a motort. Teherautók esetében ez különösen zavaró, erre megoldás az EV-jármű, ami akár éjszaka is szállíthat árut a belvárosba. Az már persze kérdés, hogy a szállítók is idomulnak a jármű kultúrájához, vagyis nem dobálják a platóról a ládákat és csendben pakolnak. Ami biztos, hogy a lokálisan károsanyag-mentes technológia már nem csak nappal működhet, hiszen halk üzemmódjának köszönhetően éjszaka is feltöltheti a bolthálózatok árukészletét, így nem vonatkoznak rá a decibel-korlátozások. Már ahol létezik ilyen. A repülőgépeknél már általános az éjszakai zajkorlátozás. Különösen hasznos ez fesztáválok, esti tömegrendezvények idején, amikor megnő az italfogyasztás, például a németek hagyományos sörünnepén, az Oktoberfesten. Az ideit kiszolgáló Mercedes-Benz eActros 600-as összesen 82 ezer liter sört és több tonnányi friss Wiesn perecet szállított a bajor bulira. A Müncheni Állami Hofbräuhaus éjszakai megrendelését a Lettl Transporte teljesítette eActros 600-assal vontatott 27,5 ezer literes tartálypótkocsival. Az elektromos teherautó három napon keresztül, minden este a sörfőzdei feltöltése után indult Theresienwiese felé, közben négy Hofbräu fesztivál-sátornál fejtették hordókba a sört. A távolsági közlekedésre tervezett eActros több mint 600 kilowattórás akkumulátorkapacitása, valamint az új, saját fejlesztésű, hatékony elektromos hajtáslánc már 500 kilométeres hatótávolságot biztosít egyetlen töltéssel. Reális körülmények között a 40 tonnás járműszerelvény akár napi több mint ezer kilométert is képes lesz megtenni, lehetővé teszi ezt a törvényileg előírt vezetői szünetek alatti szakaszos töltés. Az eActros 600-as három akkumulátorcsomaggal rendelkezik, egyenként 207 kWh-val, teljes kapacitásuk 621 kWh. A hatótávolságot meghatározó teszteken a 40 tonnás össztömegű, 4x2-es nyerges vontatóval ezt 20°C külső hőmérsékleten végzett előkondicionálás után mérték. Közben rohamtempóban és kooperációban dolgoznak a versenytársak. A Scania nem csak elektromos, hanem gáztartályokkal felszerelt tehergépkocsikat is tesztelt, ezt jelzi új kamionjának, az Electric 45R-nek kombinált töltőcsatlakozója: a 375 kW teljesítményű CCS2 típusú DC töltővel másfél óra alatt feltölthetők az akkumulátorai. Scania F950-es alvázas modell tömege 11,05 tonna, amiből 3,6 tonna az akkumulátorok súlya. A maximális mennyiségű - hat darabos NMC-kémiájú akkumulátorpakk kapacitása 624 kWh, aminek 75 százaléka használható fel, 40 tonnás össztömegnél a Scania hatótávja 390 km. A kisebb kategória újdonsága a Stellantis-Hyundai páros kisteherautója: az olasz Iveco a dél-koreai Hyundai Motor Companyval közösen fejlesztette a tisztán elektromos eMoovy típust. A 2,5-3,5 tonnás modell fülke-alvázas és zárt áruszállítóként is készül, hatótávolsága 320 kilométer. Energiatároló pakkjának kapacitása 76 kWh, fedélzeti elektromos hálózata 800 voltos, így ultragyors töltéssel 10 perc alatt 100 km-re elegendő hatótávra tankolható. Az eMoovy kisteherautó a Hyundai Ionioq EV intelligens akkumulátor-kezelő rendszerét (BMS) használja. Az Év kamionja és busza Az 1977-ben alapított és 24 európai ország szakújságíróiból álló zsűri az International Truck of the Year (IToY) címet annak a gyártónak ítélik, amely a legjelentősebb mértékben járult hozzá a közúti közlekedés innovációihoz a hatékonyság, a károsanyag-kibocsátás, a biztonság, a járműdinamika és a kényelem tekintetében. A hannoveri expón hirdették ki, hogy a Mercedes eActros 600-ast választották a 2025-ös kamionjának, ezzel a német márka tizedszer nyerte el a címet. A modell sorozatgyártása a tavaly év végén indult a világ legnagyobb teherautó telephelyén a németországi Wörthben. Az Év kis-haszonjárműve díjat a a Renault elektromos Master modellje kapta. Mivel buszoknál hosszabbak a modellciklusok és ritkábban jelennek meg újdonságok, ezért az 1989-ben alapított Bus of the Year (Nemzetközi Év Autóbusza) díjat felváltva ítéli oda a 22 tagú szakmai zsűri: páros években a távolsági/turista, páratlanokban a városi buszok közül választanak, A 2025-ös Nemzetközi év autóbusza díjat az üzemanyagcellás, csuklós Solaris Urbino 18 Hydrogen nyerte. A busz a tetejére épített tartályokban maximum 51,2 kilogramm hidrogént tárolható, ezek 20 perc alatt tölthetők, egy tankolással 600 kilométernyi áramot képesek megtermelni a 140 személyes, elektromos hajtású csuklósnak. A lengyel Solaris hidrogén üzemanyagcellás buszából eddig 260 állt forgalomba és a gyártónak, további hatszázra van megrendelése, ezzel az évtized végéig minden kapacitását lekötötte. A Solaris először 2017-ben és idén nyerte el az Év busza díjat. Fotók forrása: Gyártók További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Az olaszoknál is csapatbajnoki címet nyert Losonczy Levente

2024.10.29.
Az olaszországi Forma-1-es pályán változékony időjárás, de jelentős mennyiségű csapadék fogadta a 40 fős mezőnyt, így már a pénteki időmérő edzésen sem volt könnyű feladata a résztvevőknek. A Honda Civickel versenyző Levi a szemerkélő esőben rendezett kvalifikáción kétszer is javítani tudott volna az idején, de mindkétszer közbeszólt a piros zászlós megszakítás, majd pedig a sötétedés miatt már nem indították újra az időmérőt. „Sajnos az én szempontomból rosszkor jött mindkét piros zászló, ráadásul azokkal a köridőkkel lehettem volna nyolcadik, vagy kilencedik, így viszont maradt a 18. rajthely” – mondta a 21 éves magyar versenyző. „Az első futamon az volt a legfőbb cél, hogy megóvjam az autót vasárnapra, ezért nem vállaltam semmi extra kockázatot, de okos versenyzéssel próbáltam előre jönni, néhány pozíciót sikerült is javítanom. Trükkös verseny volt, sok volt a víz a pályán, ezért nagyon nem volt tapadás, csúszós volt az egész. Persze száraz körülmények között jobb lett volna, de így nem volt ebben több, a 18. helyről startolva nem tudtam csodát tenni” – mesélte Levi, aki végül a 14. helyen végzett a szombaton rendezett első viadalon. „A második futamon a félig-meddig száradó pályán az első kanyar előtt meg tudtam találni a tapadást féktávon, és egészen a hetedik helyig tudtam feljönni. Ezután többször is bejött a biztonsági autó, az Audik tempója pedig sokkal nagyobb volt, ezért az egyenesekben nem tudtam védekezni velük szemben. Kicsit az én autóm is megsérült, részben ezért saját tempóból nem tudtam igazán érdemlegeset alkotni. Az egyik Safety Car utáni újraindítást követően féktávon sajnos összeértem az egyik ellenfelemmel, amiért büntetést kaptam. A csapatbajnoki címnek ugyanakkor nagyon örülök és gratulálok is mindenkinek a csapatnál, nagyszerű és kemény munkát végeztek ebben az idényben” – összegzett a versenyző. Képek: AL Motorsport Photography Levente az év elején bekerült a JAS Motorsport által működtetett, úgynevezett Driver Development Programba (DDP). Ennek keretében számos, az autóversenyzéshez szorosan kapcsolódó területen fejlődhet, a JAS jóvoltából pedig hamarosan egy GT3-as Honda NSX versenyautót tesztelhet majd. Levi az olasz bajnokság idei szezonjában Vallelungában aratott futamgyőzelmet, összesen 160 pontot szerzett és kilencedikként végzett az összetettben. Az Európa-kupában két futamot nyert és mellette további két dobogós helyezése volt, ezzel hatodikként zárt az összetettben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kimaxolja a retrót az új Renault 4 E-Tech

2024.10.29.
Két évvel a 4EVER koncepció után, végre hivatalosan is lerántották a leplet az új Renault 4 E-Tech-ről, ami a strapabírásáról és megfizethetőségéről legendás, 60-as évekbeli Renault 4-es apró családi autó modern megtestesülése, a villanyos korszakba átültetve. Talán kevésbé meglepetés, hogy komponensei 68%-ban megegyeznek a szintén a retro jegyében született Renault 5 E-Tech-kel, ugyanakkor a 4-es valamivel hosszabb, szélesebb, magasabb, tágasabb és nagyobb a hasmagassága is. 4140 mm-es hosszával így is a kisautók közé sorolható, hiszen még a Capturnél is kisebb, ugyanakkor a 420 literes csomagtartó ebben a kategóriában megsüvegelendő érték. Pláne, hogy csomagtér nyílása széles, alacsony küszöbös és akár elektromosan is nyitható. Minden részletében az elődöt idézi: a gömbölyű fényszóróitól a téglaláp hátsó lámpájáig, és még az oldalcsíkokat is belenyomták az ajtókba. Még a fodrozott vászontetőt is visszahozták, míg a külsőt akár 670 féle kombinációban lehet magunkra szabni, köszönhetően a motorháztetőre is lefolyó kéttónusú fényezésnek. Odabent számtalan franciás geget találhatunk. Köztük a rúzsról mintázott irányváltóval, vagy a farmert mintázó kárpittal, amiből a műszerfalra is juthat. Ugyanazt a 10,1-colos digitális műszercsoportot és 10-colos, Android alapú infotainment kijelzőt kapja, mint a Renault 5 E-Tech. Ugyanakkor a két kijelző ellenére jól érezhetően a letisztult egyszerűség és praktikusság jegyében rajzolták a kabint – ezzel egyébként szintén az elődre utalva. Igyekeztek úgy hangolni a futóművet, hogy az az emelt hasmagasság ellenére is kényelmes és könnyen manőverezhető legyen. Két elektromos hajtásláncból választhatunk majd: az alap változat 120 lóerős és 40 kWh-s akksi gondoskodik a kb. 300 km-es WLTP szerinti hatótávról. Míg a másik változat 148 lóerős és egy 52 kWh-s akkumulátorral van megtámogatva, hogy elérje 402 km-es hatótávját. Utóbbi ráadásul akár 100 kW-tal is tud gyorstölteni, míg a kisebb akksi 80 kW-ot képes felvenni, és mindkettő képes a kétirányú töltésre. Egy sűrű szegmensbe érkezik az új 4 E-Tech, de az is biztos, hogy kevés ennyire stílusos és a megfizethetőséget célzó van közöttük. Különösen támogatnám, ha elérhető lenne a piacon is a koncepcióra szerelt, a régi lemezfelniket imitáló kerekekkel is a későbbiekben. Árát a piaci bevezetéshez közelebb, 2025 első felében fogjuk megtudni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Itt méri majd holnaptól huszonhat új kamera a gyorshajtókat Budapesten

2024.10.29.
Az intézkedés segíti a fővárosi közlekedési stratégia keretében megfogalmazott cél elérését, amely szerint 2030-ra 50 százalékkal csökkenteni kívánják a fővárosban bekövetkező halálos balesetek számát - közölte az Árpád-hídon megtartott sajtótájékoztatón Kiss Ambrus. Az eszközök szükségességét mutatja, hogy az október 7. és 13. közötti tesztüzem során 38 790 alkalommal jeleztek a kamerák sebességtúllépést - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a kamerák üzemeltetését az önkormányzat finanszírozza, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pedig segítette az eszközök telepítését. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy ez az első alkalom Magyarországon, amikor egy önkormányzat sebességmérő kamerákat telepít. Ugyanakkor - folytatta - nyitottak további sebességmérők kihelyezésére is; ennek lehetőségét fél év múlva vizsgálják meg a rendőrség közreműködésével. További céljuk a sebességhatárok csökkentése a főváros egyes útszakaszain. Kérdésre válaszolva közölte, hogy a kamerák üzemeltetésének költsége, az eszközök bérleti díjával együtt 15 millió forint évente. Léránt Krisztián, a BRFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője kiemelte, hogy a gyorshajtás a vezető baleseti okok közé tartozik, ezért a BRFK kiemelt céljának tekinti a gyorshajtók, a szabálytalanul közlekedők kiszűrését. Léránt Krisztián, a BRFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője. Fotó: MTI/Kovács Attila A szerdától működő 26 sebességmérő berendezés 47 forgalmi sáv járműforgalmát fogja ellenőrizni. A kamerák a nap 24 órájában, napszaktól függetlenül, különböző fényviszonyok mellett képesek az elhaladó járművekről, azok rendszámtáblájáról jó minőségű felvételeket készíteni. Ugyanakkor a rendőrök továbbra is végeznek sebességellenőrzés járművekből és állványról is - fűzte hozzá. Az új kamerák az alábbi helyszíneken mérnek:    Árpád híd, Népfürdő utcai lehajtó (mindkét irány) a III. kerületi Szentendrei úton a Raktár utcánál, valamint a Monostori útnál (mindkét irány) a Rákóczi híd budai, illetve pesti hídfőjénél a Petőfi híd budai lehajtójánál a Bécsi úton a Zay utcánál (mindkét irány) a Bajcsy-Zsilinszky úton az Alkotmány utcánál az Üllői úton a Vágóhíd utcánál, valamint a Határ útnál a XI., Bocskai úton a Tass vezér utcánál a 6-os főút fővárosi szakaszán a Növény utcánál, a Duna utcánál (Savoya Park) a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton a KÖKI-terminálnál (mindkét irányban) a XI., Budaörsi úton a Rupphegyi útnál  a XI., Balatoni úton a Péterhegyi lejtőnél a XIII., Váci úton a Lőportár utcánál

Mesterséges intelligencia alakítja az ipari folyamatokat

2024.10.29.
Az Autoparts from Spain olyan platformot teremt, amely integrálja az autóipari alkatrészekre és az ágazat főbb vállalataira vonatkozó információkat, valamint piaci adatokat gyűjt Spanyolországban, hogy globálisan kínálhasson szakmai szolgáltatásokat. "A mesterséges intelligencia széles körben alkalmazható az autóiparban, lehetővé téve az ellátási lánc folyamatainak optimalizálását, valamint a járművek hatékonyságának javítását" - nyilatkozta Begoña Llamazare, a szervezet szóvivője. "A tendenciák a mesterséges intelligencia egyre nagyobb mértékű alkalmazása felé mozdulnak el az ágazatban, az egyre inkább összekapcsolt- és autonóm járművek, illetve az intelligensebb városok összefüggésében." Az autóbelső-alkatrészeket szállító Antolin az MI-t és a gépi tanulást (GT) az ipari- és irányítási folyamatok javítására használja, automatizálva bizonyos feladatokat, hogy az alkalmazottak magasabb értékű feladatokra összpontosíthassanak. Az automatizálással csökkentették a dolgozók fáradtságát a minőségellenőrzési feladatok során, és a hatékonyság és a munkahelyi biztonság javítása érdekében szabványosították a folyamatot létesítményeiben világszerte. Ez hatással van a logisztikára is: a kézi targoncákat, békákat mobil-, autonóm- és együttműködő robotokra cserélték. Az Antolin a dolgok internete (IoT) technológiával is növelte termelékenységét, és azt a folyamatadatok rögzítésére és nyomon követésére használta a megelőző karbantartás és a fejlett elemzés elvégzéséhez. Az MI-t a háromdimenziós tervezés és dokumentáció javítására is alkalmazzák. "A vállalat kísérletezik a mesterséges intelligencia segítségével az információk lekérdezésének, a jelentéskészítésnek és az utasítások érthetőségének érdekében, elősegítve az együttműködést és az eszmecserét az alkalmazottak között" - közölte a vállalat. Eközben a spanyol Gestamp alkatrészgyártó vállalatnál az Ipar 4.0 technológia használatát beépítették az energiahatékonyság és a fenntarthatóság javítására irányuló erőfeszítésekbe. A beszállító a digitális technológiát arra is használja, hogy támogassa az együttműködést és az átjárhatóságot az ellátási lánc egészében. "A valós adatok interoperabilitásának együttműködő rendszere javíthatja az operatív hatékonyságot és biztosíthatja a szén-dioxid-csökkentési célok eléréséhez szükséges nyomon követhetőséget" - nyilatkozta a lapban Diego Mallada, a Gestamp digitalizációért felelős informatikai vezetője. "A mesterséges intelligencia népszerűsítése komoly kihívást jelent az olyan vállalatok számára, mint a Gestamp, mivel az nem öncélú, hanem eszköz az üzleti célok eléréséhez." A Fersa Bearings ugyanakkor az általa Ipar 5.0-nak nevezett technológiát alkalmazza: a mesterséges intelligenciát bevonták a stratégiai döntéshozatalba, a működés tervezésében és optimalizálásába; digitális eszközöket alkalmaznak az üzemekben, automatizálták a minőségellenőrzést, digitális ikreket fejlesztettek a meghibásodások előrejelzésére. A Fersa szerint a technológia emberi intuícióval és tudással való kombinálása optimalizálja a stratégiai döntéshozatalt. A spanyolországi Autoparts projektben részt vevő vállalatok tapasztalatai azt is jelzik, hogy mennyire fontos az emberi tényező, a személyzet az autóipari folyamatok mesterséges intelligencia alapú átalakításában. A gestampos Mallada szerint a mesterséges intelligencia és az emberi tapasztalat integrálása kulcsfontosságú a hálózatba kapcsolt, rugalmas és hatékony gyár megvalósításához. Az Antolinnál eközben az MI lehetővé teszi a dolgozók számára, hogy az értékteremtő feladatokra összpontosítsanak a hatékonyság javítása érdekében, a munkával való elégedettséggel egyidejűleg. "A mesterséges intelligencia javította a hatékonyságot, a biztonságot és a minőséget a termelési folyamatokban, de az igazi potenciál akkor jelentkezik, ha integrálódik az emberi tényezővel, a jelenléttel és a tapasztalattal" - áll a projekszervezet közleményében. "A spanyol automatizálás MI-forradalma világos példája annak, hogy a technológia hogyan alakíthatja át az iparágakat, az innovációs fejlődést egy hatékonyabb és biztonságosabb jövő felé tolva".  

Súlyos baleset, teljes útzár és mentőhelikopter az M1-esen - sokkoló fotók

2024.10.29.
Frissítés2.0: Súlyos baleset történt korábban az M1-es autópálya főváros felé vezető oldalán, a Concó pihenőnél. - A 94-es km-nél az érintett pályaoldalt továbbra is zárva tartják, a forgalmat azonban a pihenőn keresztül már elengedik - írta negyed 6-kor az Útinform. A torlódás továbbra is meghaladja az 5 km-t. Korábban írtuk: Frissítés: - A 94-es km-nél az érintett pályaoldalt lezárták, a forgalmat megállították - írta háromnegyed 5-kor az Útinform. Az ebből fakadó torlódás több, mint 5 km-es, ezért aki teheti Győr és Komárom között a Bőny - Bana - Bábolna - Nagyigmánd útvonalon kerüljön. Korábban írtuk Baleset miatt 5 kilométeres a sor az M1-es autópályán Budapest felé a 94-es kilométernél, az utat lezárták - közölték az utinform.hu oldalán kedden. Kerülni Győr és Komárom között a Bőny - Bana - Bábolna - Nagyigmánd útvonalon lehet. Fotók: BalesetInfó/Sági Rebeka, M1-M0-M3 Autópálya Információ A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint nyergesvontató és kisteherautó ütközött az M1-esen a főváros felé Ácsnál. A kisteherautó kigyulladt, a tűz a kamion pótkocsijára is átterjedt. Másutt is van baj és torlódás, terelést építenek ki az M3-as autópályán Gödöllő és Bag között. A 31-es és 41-es km között, már csak a főváros felé vezető oldalon követel sávzárás figyelmet. - Vásárosnamény felé a torlódás megszűnt, Budapest felé azonban több, mint 10 km-es - írta az Útinform nem sokal negyed 4 után. Két személyautó karambolozott a 354-es főúton, Debrecen és Hajdúhadház között. A 13-as km-nél a fél útpályát lezárták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

További félmilliárd dollárt fektet a légitaxikba a Toyota - videóval

2024.10.29.
Néhány éve nem volt több futurisztikus álomnál, jelenleg az alternatív mobilitási megoldások egyik legizgalmasabb – bár kétségkívül legbonyolultabb feltételrendszerű – fejlesztési irányának számít, pár éven belül pedig valós lehetőséggé válhat a személyes célú légi közlekedés – magyarul, a repülő autó. Az persze már jó ideje nyilvánvaló, hogy ez a közkedvelt elnevezés téves: a területen érdekelt szakemberek, vállalkozások és befektetők ugyanis már régen rájöttek, hogy nincs értelme olyan járművet fejleszteni, ami közúton és a levegőben egyaránt képes közlekedni. Bizonyos kérdésekben vannak ugyan eltérő vélemények – ilyen, hogy ember vagy mesterséges intelligencia vezesse-e a repülő járművet –, a legfontosabbakban azonban szinte mindenki egyetért: a (talán nem is olyan távoli) jövő az elektromos hajtású, függőleges fel- és leszállásra képes, közepes hatótávolságú (helyi vagy helyközi közlekedésre alkalmas), kis utaskapacitású járműveké. Pontosan ilyen légi járműveket fejleszt immár tizenöt éve a Joby Aviation, amely eredményeivel 2018-ra kivívta a világ egyik legnagyobb mobilitási vállalatának, a Toyotának az érdeklődését. Az utóbbi az elmúlt hat évben 494 millió dollár (jelenlegi árfolyamon 184, 4 milliárd forint) értékű finanszírozással segítette a start-up kutatási és fejlesztési programját. Ezt az együttműködést emeli a következő szintre az október elején aláírt megállapodás, amelynek értelmében a Toyota a következő egy év leforgása alatt két egyenlő részletben összesen további 500 millió dollárral (186,7 milliárd Ft) járul hozzá a projekt kiteljesedéséhez. Az új beruházás, amellyel a Toyota további tulajdonrészt szerez a vállalatban, lehetővé teszi a Joby Aviation számára a hatósági engedélyek megszerzését, a homologizációs folyamatok elvégzését, valamint a sorozatgyártás előkészítését. Így a Toyota jóvoltából a Joby az elsők között – akár már 2025 vége előtt – kezdheti meg repülő taxijának kereskedelmi forgalmazását. A Toyota nem egyszerűen stratégiai befektetőként segíti a Joby erőfeszítéseinek megvalósulását: fejlesztési és gyártástechnológiai szakértelmét is megosztotta a vállalkozással. A képre kattintva megnézhet egy videót A Toyota mérnökei aktívan részt vesznek a légi jármű tervezésében, fejlesztésében, gyártásában és összeszerelésében.  Ahogy a Toyota észak-amerikai tevékenységeit elnök-vezérigazgatóként irányító Ogava Tecuó fogalmazott, a két vállalat közös meggyőződése, hogy a fenntartható légi közlekedés kulcsszerepet játszhat abban, hogy megoldást találjanak napjaink legsürgetőbb mobilitási kihívásaira. A Joby Aviation idén nyáron fontos mérföldkőhöz érkezett, amikor távolsági világcsúcsot állított fel prototípusának egy hidrogéntüzelőanyag-cellás üzemre átépített példányával. A sorozatgyártású jármű – legalábbis kezdetben – akkumulátorról táplálja majd villanymotorjait; és jóval konzervatívabb, 160 kilométeres hatótávolsággal léphet piacra egy bő éven belül. A jármű tervezett utazósebessége 320 km/óra. Fotók: Toyota, CarsCoops, YouTube További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója