BMW i8 - az első részletek

2013.08.07.
 A BMW i márka a BMW csoport franciaországi, Miramas melletti tesztpályáján szervezett menetpróba keretében mutatja be második sorozatgyártású modelljét, a BMW i8-at. A hálózatról tölthető (plug-in) hibridmodell napjaink leginkább progresszív karakterű sportautója. E korszerű jármű a hosszú távú fenntarthatóság aspektusát a sportautók piaci szegmensében következetesen megvalósítva testesíti meg a BMW i alapgondolatát.A BMW i8 a vezetés BMW által kínált élményének éppoly forradalmi, mint jövőbe mutató megfogalmazása, intenzív érzelmek jellemezte formavilág, a sportautók dinamikus menetteljesítményei, illetve a kisautókra jellemző üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékek mellett. A különösen könnyű és aerodinamikailag igen fejlett karosszéria, a BMW eDrive hajtástechnika kompakt, BMW TwinPower Turbo technikával feltöltött, 1,5 literes háromhengeres benzinmotor és az intelligens energiamenedzsment itt olyan egyedi koncepcióvá áll össze, amely már az Efficient Dynamics fejlesztési stratégia új lépcsőjét jelenti. E forradalmian új megközelítés a menetteljesítmények és az üzemanyag-fogyasztás egészen egyedi viszonyát valósítja meg. A BMW i8 szénszál-erősítésű műanyag (CFK) utascellájával új mércét állít a hálózatról tölthető (plug-in) hibridmodellek tömegcsökkentése terén, miközben tisztán elektromos, ígykárosanyag-kibocsátástól mentes hajtással is közlekedhet, s emellett a sportautók menetdinamikai képességeivel szolgál, álló helyzetből várhatóan mintegy 4,5 másodperc alatt gyorsítva fel 100 kilométer/órás tempóra.A BMW i8 már a kezdetektől kimondottan agilis menettulajdonságok és kiemelkedő gazdaságosság jellemezte, hálózatról tölthető hibridmodellnek készült. A BMW i modellekre jellemző, LifeDrive-architektúrája ideális feltételekkel szolgál a mérsékelt saját tömegű konstrukciókat felsorakoztató építési mód számára.A belsőégésű és az elektromos motor, az energiatároló, a teljesítmény-szabályzó elektronika, a futómű-komponensek, illetve a strukturális és ütközésbiztonsági funkciók egyaránt az alumíniumból készült Drive-modulban kapnak helyet, míg a 2+2 üléses modell Life-modulja központi elemeként szénszál-erősítésű műanyagból készült utascellája szolgál. E konstrukció különösen alacsony pozíciót biztosít az autó tömegközéppontjának, az első és a hátsó tengely közötti közel 50:50 arányú tömegeloszlás mellett, nagyban elősegítve a BMW i8 kifejezetten agilis menettulajdonságait.A BMW i8 modell-specifikus, a BMW csoport saját fejlesztésében született, plug-in hibrid hajtásrendszere az Efficient Dynamics koncepció új fejlesztési lépcsője. E technika a BMW TwinPower Turbo rendszerével feltöltött, kompakt háromhengeres benzinmotorból, elektromos hajtásból, valamint a háztartási elektromos hálózati csatlakozóról is feltölthető lítiumion-akkumulátorból épül fel.A 170 kW/231 LE teljesítményű belsőégésű erőforrás a hátsó kerekeket hajtja, míg a 96 kilowattos (131 LE) elektromos motor az első kerekek felé továbbítja teljesítményét. E korszerű hajtásrendszer akár 35 kilométeres távon és akár 120 kilométer/óra sebességgel a tisztán elektromos autózást is lehetővé teszi, emellett a sportos kanyarvételek során erőteljes gyorsulással és a menetdinamikára összpontosító nyomatékelosztással a kiváló vonóerő-átadási képességek jellemezte összkerékhajtást is megvalósítja. Az erősebb motor a hátsó kerekeket hajtja, így a hibridrendszer rásegítése (boost) révén iránymutató gazdaságossággal kínálja a vezetés a BMW modelljeire jellemző élményét. A BMW i8 a hálózatról tölthető modellek számára kialakított EU-tesztcikluson felvett átlagfogyasztása a sorozatgyártás kezdetekor kevesebb, mint 2,5 literre adódott 100 kilométerenként, míg a hozzá tartozó széndioxid-kibocsátás kilométerenként 59 gramm alatt alakul.Menetteljesítmények és üzemanyag-fogyasztás optimális viszonya: a BMW i8, mint az Efficient Dynamics koncepció újabb vonzó fejlesztési lépcsőjeA BMW csoport immár több mint egy évtizede indította útjára Efficient Dynamics fejlesztési stratégiáját, amelynek alapvető célja a BMW csoport minden egyes új modellje menetteljesítményeinek illetve gazdaságosságának jelentős növelése. Az Efficient Dynamics koncepciója éppúgy kiterjed a már meglévő technikák jelentős továbbfejlesztésére, mint a forradalmian újszerű hajtásrendszerekre. Ennek során a könnyűszerkezetes építés és a fejlett aerodinamika, a BMW TwinPower Turbo és a BMW eDrive technikáival készült dinamikus hajtásrendszerek, valamint a járműbeli összes energiaáramlás intelligens szabályzásának hatékony járműkoncepcióit kombinálja egymással. A merőben új, forradalmi technikák a BMW i márka modelljeiben mutatkoznak be, majd a BMW csoport további fő márkáinak termékeiben is megjelennek.A BMW i a széndioxid-kibocsátás városi környezetben nullára csökkentésének útján is élen jár. A project i keretében 2007 óta végzett kutató- és fejlesztőmunka eredményeképpen olyan forradalmi mobilitási megoldások alapjait sikerült lefektetni, amelyek különösen széles körben veszik tekintetben a világban zajló környezetvédelmi, gazdasági és társadalmi változásokat. A jövő mobilitásával szemben megfogalmazott egyéni igények és a globális elvárások közötti szükséges egyensúlyt a BMW csoport olyan egységes megközelítéssel kívánja megvalósítani, amelyet a BMW i márka testesít meg. A BMW i gépkocsik alapvetően a tisztán elektromos közlekedésre, illetve a plug-in hibrid hajtástechnikára összpontosító járműkoncepciójukkal tűnnek ki. Iránymutató formatervezés, intelligens könnyűszerkezetes építés, a vezetés a BMW modelljeire jellemző élménye és a károsanyag-kibocsátás nélküli mobilitás ötvözete, rendkívül precíz energiamenedzsment, valamint a természeti erőforrásokat kímélő, energiatakarékos termelés egyesül itt innovatív prémium karakterré.LifeDrive-architektúra a hajtásrendszer alumínium vázszerkezetével és szénszál-erősítésű műanyag utascellával: még vonzóbb és még könnyebb, optimális légellenállás mellettA BMW i modellek számára kifejlesztett, úgynevezett LifeDrive-architektúra ideális feltételeket teremt a tömegspirál megfordításához, illetve a modell-specifikus esztétikus formatervezés számára. A BMW i8 hosszúsága 4.689, szélessége 1.942, míg magassága 1.293 milliméter, a sportkocsikra jellemző arányokat kölcsönözve számára. E dinamikus karakter a hosszú motorházfedél, a jól látható aerodinamikai megoldások, a megnyújtott tetővonal, a karosszéria rövid túlnyúlásai és a viszonylag hosszú, 2.800 milliméteres tengelytáv révén érvényesülhet még hangsúlyosabban. A sportosság és a gazdaságosság ezen iránymutató kombinációja a BMW i modellek jellegzetes formai nyelvezetén vonzó módon jelenik meg a 2+2-üléses modell dizájnjában.A BMW i8 kiegyensúlyozott aerodinamikai harmóniája révén kiváló, mindössze 0,26-os légellenállási tényezővel (cw) rendelkezik. A karosszéria minden felületén pontosan kialakított légáramlások a legmagasabb fokú menetstabilitás és dinamikai képességek mellett gondoskodnak a légellenállás és a leszorító erők optimális összhangjáról.Intelligens könnyűszerkezetes építés – az alapkoncepciótól a legapróbb részletekigAz alumíniumból készülő Drive-modul és a szénszál-erősítésű műanyag (CFK) utascella (Life-modul) révén a BMW i8 esetében is maradéktalanul érvényesülhet az Efficient Dynamics stratégia részét képező könnyűszerkezetes építési koncepció. A könnyű és ütközésbiztonsági szempontból is optimális high-tech anyag, a szénszál-erősítésű műanyag alkalmazása minimum azonos szilárdság mellett mintegy 50 százalékos tömeg-megtakarítást tesz lehetővé az acél, és 30 százalékot az alumíniumkomponensekkel összevetve. E megoldással sikeresen egyenlíthető ki az elektromos motor és a magasfeszültségű töltéstároló többlettömege. A BMW i8 saját tömege 1.490 kilogramm alatt alakul, de a LifeDrive-architektúra kedvező hatást gyakorol az első és a hátsó tengely közötti tömegeloszlásra is. Az autóban mélyen és középen elhelyezett akkumulátoregység a tömegközéppont számára is hasonlóan alacsony és középre eső pozíciót biztosít, ezzel növelve hatékonyan az aktív biztonság színvonalát. A BMW csoport egyetlen más jelenlegi modellje sem rendelkezik ilyen alacsony tömegközépponttal.A lehető legmagasabb fokú mozgékonyság szempontjából mértékadó fontosságú az első és a hátsó tengely közötti harmonikus tömegeloszlás, amelyet a BMW i8 esetében közel a tökéletes, 50:50 arányhoz alakítottak a tervezők. A kompakt elektromos motor a sebességváltó-egységgel és a teljesítmény-szabályzó elektronikával közösen az elektromos gép által hajtott első tengely közvetlen közelében kapott helyet. A feltöltött belsőégésű motor szintén a lehető legrövidebb úton juttatja teljesítményét a hátsó tengelyre, ugyanis sebességváltójával együtt a BMW i8 hátuljában üzemel. A korszerű koncepciót a lítiumion-akkumulátor az autó közepében enyhén előretolt elrendezése teszi teljessé. Az alumíniumházba épített töltéstároló egység itt ütközésbiztonsági szempontból is optimális helyen működhet.
Címkék: 

Sima járású, új háromhengeres turbómotor az Opeltől

2013.08.07.
A 85 kW/115 LE teljesítményű kismotor már alul is nagyon nyomatékos, pöttöm méreteit meghazudtolva 166 Nm-t fejt ki 1,800 és 4,700/perc között. Az 1.0 SIDI Turbo (Spark Ignition Direct Injection) az egész működési tartományában nyomatékosabb az ugyanilyen teljesítményű, nagyobb lökettérfogatú motoroknál, miközben fogyasztása 20 százalékkal szerényebb az Opel jelenlegi 1.6-literes szívómotorjáénál.A jövőre az ADAM kisautóban, új, hatfokozatú sebességváltóval debütáló 12-szelepes 1.0 turbó egy három- és négyhengeresekből álló, 1.0 - 1.4 literes motorcsalád első tagja. Hatékonyságának kulcsa a modern technika, például a közvetlen befecskendezés, a változó vezérlés és a könnyű alumíniumblokk. Az Opel várakozása szerint nagyon takarékosak lesznek ezek a motorok, jóval 100 g/km alatti CO2 emisszióval.“Ennek a kis motornak a fejlesztésével nemcsak a fogyasztást és a CO2 emissziót akartuk minimumra leszorítani, hanem azt is szerettük volna megmutatni, hogy egy ilyen kis motor is lehet annyira kifinomult, mint a négy- vagy több hengeresek,” mondta Dr. Matthias Alt, az Opel kis motorjaiért illetékes főmérnök. “Csírájában fojtottuk el a háromhengeresekre jellemző kiegyensúlyozási-, zaj- és rezgési problémákat, és bízunk benne, hogy vásárlóinkat is kellemesen lepi meg az eredmény. Nagyon eleven és kulturált háromhengeres motor ez, amely nem csorbítja a vezetés élvezetét.”Osztályelső akusztikaA tervezők tiszta lappal indultak, így eleve kiküszöbölhették a háromhengeres motorok vonzerejét csökkentő „sántikáló” járást. Az alumínium présöntvény blokk éppúgy csökkenti a zajkisugárzást és a testhangot, mint a súlyt. A nagynyomású üzemanyagcsöveket és porlasztókat szerkezetileg elkülönítették a hengerfejtől, hogy minimális legyen a lüktetés átvitele, míg a szivattyút és a csöveket akusztikailag tökéletesítették. Fontos szerepet játszik az olajteknőben elhelyezett kiegyensúlyozó tengely is. Csendes, invertált fogazású lánc hajtja a főtengellyel azonos fordulatszámon, de ellenirányban.További akusztikai jellemző a felső és első motorburkolat, a szívócső és a vezértengely-ház optimalizálása, a főtengely szigetelése öntöttvas csapágyfedél-betétekkel, a sziszegésmentes turbófeltöltő és az acél olajteknő.Eredményképp egyrészt finomabban működik az új 1.0 SIDI Turbo a többi háromhengeresnél, másrészt csendesebb sok négyhengeresnél. Próbapadon például teljes gáznál, az egész fordulatszám-tartományban halkabb az ugyanilyen teljesítményű 1.6-literes benzines turbónál. Az autóban egyáltalán nincs szükség plusz zajszigetelésre, bonyolult motorfelfüggesztésre vagy segédvázra.Nagy teljesítmény és nyomatékErőnek sincs híjával az 1.0 SIDI Turbo, nyomatéka éppúgy meghaladja az Opel jelenlegi 1.6-literes szívómotorjáét, mint a 85 kW/115 LE csúcsteljesítmény.Konstrukciós remekmű a kis tehetetlenségű, vízhűtéses turbóval összecsavarozott kipufogócsonk integrálása az alumínium hengerfejbe. Ez is hozzájárult a töltőnyomás gyors felépüléséhez, már alacsony fordulatszámon. Az 1800/percnél leadott 166 Nm nyomatékmaximum csaknem 30 százalékkal nagyobb, mint ugyanilyen fordulatszámnál az 1.6-literes motoré.A hatfuratos porlasztók a hatékony égés érdekében a dugattyúk középvonalában állnak, a motor lélegzését változó vezérlés segíti. Változó szállítású olajszivattyú és kikapcsolható vízpumpa járul még hozzá a kedvező fogyasztáshoz.Új, súlytakarékos, hatfokozatú sebességváltóAz 1.0 SIDI Turbóhoz társított vadonatúj, hatfokozatú manuális sebességváltót közepes nyomatékokra méretezték. Mindössze 37 kilogramm a száraz súlya, körülbelül 30 százalékkal könnyebb a jelenlegi megfelelőjénél. Kompakt méretű is, a tengelyirányú hossz csupán 375 mm.Sok mindent vett át az Opel következő generációs váltóiból, ezért nagyon könnyen, rövid mozdulatokkal kapcsolható. Széles, aszimmetrikus fogprofilokat kapott, az első és a második fokozat háromszoros-, a harmadik és a negyedik dupla szinkronizálású, de szinkronizált a hátramenet is.Az új váltót több kis- és szub-kompakt Opel típusban használják majd, 220 Nm nyomatékig. 12-féle áttételskála és hétféle főáttétel közül enged meg választást.Az Opel hajtómű-megújítási programjának következő lépéseAz új 1.0 SIDI Turbo és a hozzá tartozó sebességváltó piaci bevezetése a következő lépés az Opel hajtómű-portfóliójának megújításában, amely három új motorcsaládot és 13 motort irányoz elő 2012 és 2016 között, egy sor új erőátvitellel együtt. A bemutatkozás a középméretű benzinesekkel és dízelekkel kezdődött, amelyekhez most csatlakozott a kis 1.0 turbó. Valamennyi a GM szentgotthárdi üzemében készül, közös futószalagon.Az új generációs Opel hajtóművek a nagyobb motorok erejét és finom működését ötvözik kis fogyasztással és CO2 emisszióval, megfelelve az ügyfelek elvárásainak.
Címkék: 

Nielsen: árelőnyt jelenthet a társadalmi cél támogatása

2013.08.07.
A Nielsen a vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról végezett felmérést február-márciusban 58 országban - köztük Magyarországon - több mint 29 ezer fogyasztó megkérdezésével. A minta mindegyik országban reprezentatív az internet-használók kora, valamint neme szempontjából.Az MTI-hez eljutatott közlemény szerint a magyar fogyasztók 31 százaléka a felmérés előtti hat hónapban vett legalább egy árucikket vagy szolgáltatást olyan cégtől, amelyikről tudta, hogy közvetlenül juttat pénzt társadalmi törekvésekre, az európai átlag 27 százalék.    A felmérés készítői szerint e két adat arra utal, hogy magyar vásárlók pozitívabban viszonyulnak a vállalatok társadalmi célokat támogató programjaihoz mint az európai átlag.A felmérésből kiderült azt is, hogy földrajzilag jelentősen eltér a fogyasztók véleménye, például a Fülöp-szigetek, Thaiföld és Indonézia válaszadóinak kimagaslóan magas aránya, több mint kétharmada, Indiában pedig háromnegyede mondja, hogy hajlandó magasabb árat adni társadalmi felelősséget vállaló cégek áruiért.

Fejlesztés a Békés Drén Kft.-nél

2013.08.07.
A cég közleménye szerint a Békés Drén 2011-ben kötötte meg a támogatási szerződést, amely az idén májusban zárult, és nagymértékben javította a társaság versenyképességét.Az eszközbeszerzés keretében a speciális környezetvédelmi, víz- és mélyépítési munkálatokat végző társaság gépeket és eszközöket vásárolt. Ezeknek köszönhetően tovább bővült a Békés Drén szolgáltatásainak köre, illetve a speciális feladatokat rövidebb idő alatt tudja elvégezni.A projekt részeként új honlapot is készítettek, megújult a marketing stratégia, és a vállalati teljesítménycélok hatékonyabb megvalósítására képzéssel egybekötött szervezetfejlesztési terv készült.A több mint száz főt foglalkoztató társaság árbevétele 4,38 milliárd forint volt tavaly, némileg elmaradt a megelőző év 4,39 milliárd forintos teljesítménytől. A cég adózás utáni eredménye nagyobb mértékben csökkent, 512 millió forintról 343 millió forintra. Saját tőkéje 2,5 milliárd forintra emelkedett az előző évi mintegy 2 milliárd forintról.

E-útdíj: jövő hét közepétől lehet beadni a hiteligényt

2013.08.06.
Hozzátette: a KAVOSZ honlapján már nyilvánosságra hozták az útdíj hitel feltételeit tartalmazó általános szerződési feltételeket, a hirdetményt, a hiteligényléshez szükséges hitelkérelem nyomtatványokat, a mellé csatolandó okmányok listáját, hogy a vállalkozások fel tudjanak készülni a hiteligénylés beadására.    Krisán László hangsúlyozta: a KAVOSZ gyorsított eljárás keretében bírálja el a beadott kérelmeket. Így várhatóan augusztus 15. és 20. között meglesznek az első hitelbírálatok, a megkötött szerződések alapján a folyósítások is megkezdődnek a fuvarozó vállalkozások Állami Autópálya Kezelő Zrt.-nél nyilvántartott számláira, amelyekről intézhetik az elektronikus útdíjfizetést.A hitelt csak kis- és középvállalkozások vehetik fel az általuk üzemeltetett, útdíjfizetésre kötelezett gépjárművenként maximum egymillió forint összegben, de egy vállalkozás akár több jármű után is igényelhet hitelt.Az igénybevételi feltételek között szerepel az is, hogy az igénylő nem lehet csődeljárás vagy felszámolás alatt, nem lehet lejárt köztartozása, nem lehet tartósan veszteséges, és nem szerepelhet a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) sem lejárt tartozással - hívta fel a figyelmet a vezérigazgató.    Krisán László kifejtette: a hitel nettó kamata 1 havi Bubor plusz 1,5 százalék, ami jelenleg 5,5 százalék nettó kamatot jelent, futamideje egy év, amely további két alkalommal hosszabbítható.    A kamatot és a díjakat a ténylegesen felhasznált hitelösszegre, és csak a használat idejére kell megfizetni, a hitelkeret feltöltődő, azaz gyakorlatilag bármikor rendelkezésre áll a futamidő alatt, amennyiben a vállalkozás azt folyamatosan visszafizeti - hangsúlyozta Krisán László, jelezve, hogy a hitelhez állami kezességvállalás és kamattámogatás is kapcsolódik.    A hitelügylet mögé a szerződött összeg 20 százaléka és a hitel 3 havi kamata együttes összegével egyező mértékű óvadék elhelyezése is szükséges, de ez az útdíj hitelkeretből is biztosítható. A hitel mögé nem szükséges semmilyen egyéb ingatlan vagy ingó - például a gépjármű - fedezet bevonása - tette hozzá Krisán László.
Címkék: 

A Skodától rendelt motorvonatokat a német vasút

2013.08.06.
A ZDF német országos közszolgálati műsorszóró társaság Heute.de hírportáljának keddi beszámolója szerint a DB AG 110 millió euró értékben rendelt a Skoda Transpontationtől kétemeletes motorvonatokat, amelyek a Nürnberg-Ingolstadt-München vonalon közlekednek majd 2016-tól.    Tavaly a német vasút 1,2 milliárd euró értékű keretszerződést kötött a Pesa Bydgoszcza nevű lenyel gyártóval, amely több mint 400 motorvonatot szállíthat Németországba.    A DB AG eddig főleg a Bombardiertől és a Siemenstől vásárolt járműveket, de gyakran támadtak problémák a partnerekkel. A Siemensnek például már 2011-ben le kellett volna szállítania az Inter-City Express (ICE) vasúti szerelvények új generációját, de a megrendelést még mindig nem sikerült teljesíteni.    A Skoda Transportation számára a német megrendelés komoly referencia, amely megnyithatja az utat más nyugat-európai piacok felé is - mondta Zdenek Majer, a cég értékesítésért felelős vezetője.  A Skoda Transportation elsősorban vonatokat és villamosokat gyártó cseh részvénytársaság, nem azonos a német Volkswagen konszernhez tartozó Skoda autógyártó vállalattal. A cégcsoport mintegy 25 ezer főt foglalkoztat, magyarországi érdekeltsége a Ganz - Skoda Electric Zrt.MTI 
Címkék: 

Rekordok féléve a Rábánál

2013.08.06.
A Rába a tárgyidőszakban 11,8 százalékos növekedés mellett 23,7 milliárd forintos árbevételt könyvelhetett el a 2012. I. félévi 21,2 milliárd forintos összeggel szemben. A bővülés ebben az időszakban is az exportpiacokon elért sikereknek köszönhető, ahol összességében 23 százalékkal nőttek a társaság eladásai. A csoportszintű EBITDA-növekedés is figyelemre méltó volt, az eredmény több mint duplájára nőtt 2013 első hat hónapjában a bázisidőszakkal összehasonlítva. A kiváló üzleti teljesítmény értékét emeli a tény, hogy a társaság mindezt a piacok gyenge aktivitása és kedvezőtlen növekedési trendek mellett érte el. A Rába sikert hozó üzleti stratégiája azon alapszik, hogy a vevőkapcsolatok és az értéklánc tekintetében egyre magasabb szinteket megcélozva magas hozzáadott-értékű termékeket állít elő: a vevők a testreszabott tervezéssel együtt magas színvonalú kiszolgálást, kiváló ár-érték arányt és első osztályú minőséget kapnak.A fejlődés hajtóereje immár hagyományosan a Rába exportbevételeinek 80 százalékát hozó Futómű üzletág, amely a tárgyidőszakban is kiemelkedően teljesített, üzemi eredménye 1.642 millió forinttal, csaknem hatszorosára növekedett. A stratégiai üzletágba történt jelentős K+F befektetéseknek köszönhetően komplex termékeink mára masszív eredményt termelnek. A magas mérnöki tartalmú mezőgazdasági és nehézgépjármű-futóművek keresettek voltak az amerikai és az európai piacon is. A több mint egyötödével, 20,4%-kal növekvő árbevétel 17,5 milliárd forintot tett ki 2013 első félévében a Futómű üzletág esetében. A Jármű üzletág árbevételének 18,2 százalékos csökkenésével szemben az Alkatrész üzletág növekedést könyvelhetett el valamennyi eredménysorán 2013 első hat hónapjában. Árbevétele 12,1 százalékkal volt magasabb 2012 hasonló időszakához mérten, üzemi eredménye duplájára emelkedve 165 millió forintot ért el.A tavalyi év során stabil növekedési pályára állt társaságnál az idén is folytatódik a felfelé ívelő trend. Csoportszinten valamennyi pénzügyi mutatóját tovább javítva, 2013 I-II. negyedévében 1.918 millió forint nettó nyereséget ért el a tavalyi év hasonló időszakában realizált 159 millió forint nyereséggel szemben. A társaság az év során 3 milliárd forinttal, 10,4 milliárd forintra csökkentette nettó hitelállományát.  „Társaságunk büszke arra, hogy csökkenő piacméretek mellett is kiváló eredményt tud felmutatni. Innovációvezérelt, fókuszált növekedési stratégiánk nyomán organikus növekedést értünk el legfontosabb piacainkon. Transzparens tőzsdei cégként, magyar döntési központú vállalatként a hazai stratégiai céloknak megfelelően integrálódunk a nemzetközi járműiparba, számos piaci szegmensben elérve a „best-in-class” beszállítói pozíciót. Termékfejlesztéseink és javuló pénzügyi eredményeink révén vevőink és tulajdonosaink számára egyre magasabb értéket teremtünk. A Rába hagyományai és kompetenciája, amelyet a globális piacokon bizonyított, a biztosíték arra, hogy társaságunk versenyképes maradjon és erősítse pozícióit.”  – emelte ki Pintér István, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója.
Címkék: 

A téligumi-használat szigorítását javasolja a gumiabroncs-szövetség

2013.08.06.
Morenth Péter, a HTA ügyvezető elnöke háttérbeszélgetésen, kedden Budapesten azt is elmondta, hogy a gumiabroncs-gyártókat tömörítő szervezet erről egyeztetést kezdeményezett a kormánnyal.   Hozzátette: a szövetség üdvözli a fővárosi önkormányzat rendeletét, miszerint kötelező lesz a budapesti taxik számára a téligumiabroncs-használat idén október 15-től, de szerinte ezt a teljes autóstársadalomra ki kellene terjeszteni, vagy legalábbis szigorítani kellene az előírásokon.    Rámutatott ugyanakkor: a taxisok többsége eddig is használt téligumit, ezért a rendeletnek nem lesz számottevő forgalomnövelő hatása.   Becslésük szerint tavaly az autósok 40 százaléka nem téligumival közlekedett. Arról nincs pontos adat, hogy a nem megfelelő (téli-)abroncs használata hány balesetet okozott.    A szövetség becslése szerint a gumiabroncs-iparág tavalyi belföldi és exportértékesítésének értéke 365 milliárd forint volt. A szegmens a bruttó hazai termék (GDP) 2-3 százalékát adja évente. Az iparágban foglalkoztatottak száma Magyarországon közvetlenül 5000 fő, közvetve 10-15 ezer embernek adnak munkát.    A piac 80 százalékát lefedő hét hazai tagvállalat - Apollo Vredestein, Bridgestone, Continental, Goodyear-Dunlop, Hankook, Michelin, Pirelli - tavaly 1,99 millió gumiabroncsot adott el az országban.    Rábai Dániel, a HTA elnöke, a Continental ügyvezető igazgatója szerint a téligumik használata 5 százalékkal nő az idén részben a tervezett kommunikációs kampányuk eredményeként. Tájékoztatása szerint a kereskedőknél tavalyról felhalmozódott nyári készletek miatt a gyártóknál az év első hat hónapjában 1,3 millióról 10,1 százalékkal esett vissza a személyautókra eladott  gumiabroncsok száma Magyarországon, míg Európában 6 százalékos csökkenést mutattak ki június végéig. A teherautó-gumik piacán a szakember szerint kétszámjegyű növekedés tapasztalható, de kényszervásárlásokról lehet beszélni, elsősorban a korábban visszatartott vásárlások miatt.   A Magyar Gumiabroncs Szövetség (Hungarian Tire Association-HTA) két éve alakult az iparág törvényes érdekeinek képviseletére.MTI 
Címkék: 

„Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedő

2013.08.06.
Az országos vetélkedősorozat főtámogatója az Autós Nagykoalíció www.ank.hu.A vetélkedő célja, hogy a közlekedők széles rétegeinek - gyalogos, kerékpáros, gépjárművezető, utas - figyelmét egy időben ráirányítsuk a biztonságos, balesetmentes közlekedésre. Célunk továbbá a szülői példamutató magatartás fontosságára és a család közösség nevelő erejére való figyelemfelhívás. A versenyre nevezhet minden olyan család, ahol az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, és két 6-18 év közötti gyereket nevelnek (nem kizáró ok, hogy a család három vagy több gyermeket nevel, de a vetélkedősorozaton két 6 és 18 év közötti gyermekkel lehet részt venni, és továbbjutás esetén a csapat összetételén nem szabad változtatni). A részvétel feltételei:a. Közlekedésbiztonsági nyílt nap: A megyei (fővárosi) balesetmegelőzési bizottságok a www.kreszvaltozas.hu  honlapon szereplő helyszíneken és időpontban a Magyar Autóklubbal közösen nyílt közlekedésbiztonsági napot szerveznek, melynek keretén belül tesztlap kitöltésére, kerékpáros vetélkedőre, csúszós pályán történő vezetésre, gépjárművek műszaki átvizsgálására, gyakorlati vezetéstechnikai tanácsok megismerésére van lehetősége az érdeklődőknek.  A nyílt napon bárki részt vehet, a rendezvényre kilátogató családok részére vetélkedők kerülnek megszervezésre.b. Internet:2013. április10-től 2013. augusztus 31-ig a www.kreszvaltozas.hu honlapon keresztül egy KRESZ tesztlap kitöltésével lehet jelentkezni azon családoknak, akik a fenti kiírásnak megfelelnek.Továbbjutás:A megyei balesetmegelőzési bizottságok a területi közlekedésbiztonsági nyílt napokon adnak tájékoztatást a családi vetélkedők lebonyolításáról. A bizottságok döntése alapján a családok közlekedésbiztonsági nyílt napon illetve egyéb rendezvény keretén belül kerülnek kiválasztásra.Megyénként (a fővárosból is) egy család jut az országos döntőbe. A www.kreszvaltozas.hu honlapon keresztül regisztráltak közül egy család részére biztosítunk lehetőséget az országos döntőbe jutásra.Az országos verseny díjazását az Autós Nagykoalíció biztosítja. Fődíj egy Skoda Rapid személygépkocsi. Az országos döntő egyéb díjai értékes, családi üdülési és üzemanyag utalványok. A verseny díjai a véglegesítést követően megtekinthetőek a www.kreszvaltozas.hu internetes honlapon.   A családi vetélkedő országos döntője 2013. szeptember végén kerül megrendezésre a Zsámbékon átadott drivingcamp Hungary közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai centrumban.

A magyarok szerint nincs munkahelyi biztonság

2013.08.06.
A 32 országra kiterjedő felmérés eredményeit a Workmonitor című kiadvány foglalja össze. Ebből kitűnik, hogy a görögök után a magyarok közül gondolják a legtöbben, hogy a hazájukban nem létezik munkahelyi biztonság. A harmadik helyen Spanyolország áll, így ez a vélekedés valószínűleg a gazdasági válság által érzékenyebben érintett országokban elterjedtebb.   Szlovákiában 11, az Egyesült Királyságban 12, Németországban pedig 35 százalékponttal alacsonyabb a munkával kapcsolatos bizonytalanság, mint Magyarországon.    Magyarországról többen költöznének külföldre egy jó állásért, mint a közép-európai régió többi országából, a megkérdezettek 48 százalék költözne el, ha kapna megfelelő állást egy másik országban. A lengyelek közül 34 százalék, a szlovákoknál 32 százalék, míg a cseheknél csak 30 százalék hagyná el a hazáját a jobb munkalehetőségekért.   Magyarországon a legalacsonyabb azoknak az aránya, akik lemondanának a fizetésük egy részéről az állásuk megmaradásáért cserébe. A magyarok közül mindössze 15 százalék lenne hajlandó ilyen áldozatra, míg a régió többi országában ez az arány 30 százalék felett van.  A magyarok bizonytalansága a rugalmas foglalkoztatási formákkal kapcsolatos bizalmatlanságban is tetten érhető: mindössze 58 százalékuk gondolja, hogy egy határozott idejű állás ugródeszkát jelenthet a hosszabb távú munkaszerződéshez, míg például a lengyelek közül 88 százalék vélekedik így. Bár 10-ből 9 magyar inkább aláírna egy határozott idejű szerződést, mint hogy teljesen munka nélkül maradjon, a többség véleménye szerint ez a megoldás inkább csak a fiataloknak való.MTI 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója