Új külsővel debütál a 2025 Mercedes-Benz EQS

2024.05.02.
A Mercedes-Benz elegáns EQS elektromos luxusszedánja a negyedik modellévére készül, frissített orr-résszel és új akkumulátorcsomaggal, amely tovább növeli a már most is versenyképes hatótávolságot. Míg az EQS élete első három évében 108,4 kWh-s akkumulátorcsomaggal rendelkezett, addig a 2025-ös modellben ez a szám 118,0 kWh-ra nő. A Mercedes szerint az akkumulátor méretének növelése a korábban frissített regeneratív fékezési szoftverrel párosulva tovább javítja az elektromos szedán hatótávolságát. A Mercedes az európai WLTP adatokat használva több mint 11 százalékos hatótáv-növekedést számolt ki. Feltételezve, hogy ez az Egyesült Államokra is átültethető, a 2025-ös EQS szedán hatótávolsága várhatóan közel lesz a 390 mérföldhöz (630 km). A megnövelt hatótávolság mellett a Mercedes az EQS elülső részét is áttervezte. A megújult dizájn szembeötlő, de nem tolakodó. A korábbi modellek elejére ragasztott tengernyi Mercedes-Benz csillagot egy hagyományosabb megjelenésű hűtőrács-kialakítás váltotta fel, amelynek krómozott lamellái fekete alapon kontrasztosan kiemelkednek. Emellett a lapos Mercedes-Benz címer helyett a hagyományosabb, állócsillagos motorháztető-díszítés került. Az autó belsejében a Mercedes egy sor olyan változtatást vezetett be, amelyek a hátsó utasok számára a kényelemre összpontosítanak. A klímavezérlő szellőzőnyílások most már krómozott díszítésűek, a hátsó üléspárnák pedig kontrasztos varrást és nappabőr csíkozást kaptak. Ha ez nem lenne elég, az extra költségeket bevállaló vásárlók az Executive Interior csomag mellé beszerezhetik a Pinnacle csomagot. A csomag olyan hátsó üléseket tartalmaz, amely akár 38 fokban hátra dönthetőek, és lehetővé teszik a hátsó utasok számára, hogy a nagyobb mozgástér érdekében előre dönthessék az anyósülést. A 2025-ös EQS frissített adataira és áraira még egy kicsit várnunk kell, de a Mercedes megerősítette, hogy a felújított modell még idén megérkezik a márkakereskedésekbe.

Egyetlen töltéssel Budapesttől Firenzéig a CATL új akkumulátorával

2024.05.02.
A Pekingi Autószalonon mutatta be legújabb fejlesztését a CATL. A Shenxing PLUS egyszeri 4C töltéssel akár 1000 kilométeres távolság megtételére képes, a szupergyors töltésnek köszönhetően pedig mindössze tízperces töltéssel 600 kilométer hatótávolságot ér el. A CATL a Shenxing akkumulátorral működő autók tulajdonosainak egy olyan rendszert hoz létre, mely az akkumulátor mellett gyorstöltő hálózatot és különböző szolgáltatásokkal kiegészített Shenxing klubtagságot kínál majd egy csomagban. Mindössze nyolc hónappal a forradalmi léptékű Shenxing szupergyors töltésű akkumulátor piaci bevezetése után a CATL újabb termékfejlesztéssel lepte meg a piacot. Az innovatív energiaipari technológiák fejlesztése területén világelső vállalat a Pekingben megrendezett Auto China 2024 járműipari konferencián mutatta be legújabb fejlesztését, a Shenxing PLUS-t. A szupergyors töltésű LFP (lítium-vas-foszfát) akkumulátortechnológiára épülő innováció 4C szupergyors töltéssel 1000 kilométer feletti hatótávolságot képes elérni, amelynek köszönhetően az utasok egy töltéssel könnyedén megtehetik például a Budapest-Firenze útvonalat. 1000 km-es hatótávolság biztosítja a gondtalan utazást A Shenxing PLUS akkumulátor nagy hatótávolságúvezetési élményt nyújt, mely a városi közlekedés mellett képes a hosszútávú utazások iránti fogyasztói igényeket is kielégíteni. Az 1000 kilométeres tisztán elektromos működésen alapuló hatótávolság a vállalat folyamatos technológiai áttöréseinek köszönhető. A Shenxing PLUS anód- és katódtechnológiája növeli az akkumulátor energiasűrűségét, miközben hatékonyan szabályozza a térfogattágulást a töltési és kisülési ciklusok során. Az akkumulátorgyártásban elsőként használt, egy darabból álló burkolat optimalizálja a belső térkihasználást, lehetővé téve a Shenxing PLUS celláinak soha nem látott energiasűrűségi szintjét. A Shenxing PLUS akkumulátor modulmentes CTP (cell-to-pack) 3.0 technológiára optimalizált struktúrával rendelkezik, amely 7%-kal növeli a tömörítési hatékonyságot. Az anyagok és a szerkezet terén elért áttöréseknek köszönhetően a Shenxing akkumulátorrendszer energiasűrűsége először lépi át a 200 Wh/kg-os küszöbértéket, elérve a 205 Wh/kg-ot, így az 1000 kilométer feletti hatótávolságot könnyedén biztosítja. Akár 10 perces gyorstöltéssel 600 km-es táv A nagy hatótávolság mellett a Shenxing PLUS szupergyors töltést kínál, mindössze 10 perc alatt akár 600 km-es hatótávolságot képes biztosítani. A másodpercenkénti egy kilométeres szupergyors töltési sebességgel a termék egyedülálló az akkumulátorpiacon. Annak érdekében, hogy a CATL növelje a töltési sebességet a Shenxing PLUS olyan technológiát alkalmaz, amely simább és hatékonyabb energiaátvitelt tesz lehetővé a katód és az anód anyagai között. A vállalat jelentősen bővítette az akkumulátorrendszerben a terminálok túláram felületét és kapacitását is, hogy az a nagy áramerősségű töltés során gyorsan elvezesse a hőt. Ezen felül az újonnan kifejlesztett AI polarizációs modell képes előre jelezni és valós időben szabályozni a töltési áramot, lehetővé téve a gyorsabb és intelligensebb töltést.
Címkék: 

Stratégiai partnerséget kötött a Continental a DeepDrive-val

2024.05.02.
A két cég egy olyan hajtás- és fékelemekből álló kombinált egység fejlesztésébe kezdett, amelyet közvetlenül a jármű kerekére kell szerelni. A DeepDrive a hatékony villanymotorok fejlesztésének specialistája, valamint sok éves tapasztalattal rendelkezik a nagyüzemi gyártásban is. A Continental a fékrendszerekkel kapcsolatos tudásával és az innovatív technológiák iparosításával kapcsolatos szakértelmével járul hozzá az együttműködéshez. „A DeepDrive-val egy erős partnerre tettünk szert, akivel fenntartható módon tudjuk előmozdítani az e-mobilitás piaci elterjedését. Az általuk kifejlesztett villanymotorok növelik az elektromos járművek hatótávolságát, valamint könnyebbek, gazdaságosabbak és erőforrás-hatékonyabbak is. Ezek kombinálása a nagy teljesítményű fékmegoldásainkkal egy új, kompakt egység előállítása érdekében történik és döntően hozzájárul az elektromos mobilitás sikeréhez” – mondta el Matthias Matic, a Continental Safety and Motion üzleti területének vezetője.    „Meggyőződésünk, hogy kétrotoros motorunk fejlesztése forradalmasítja a gépjárművek villamosítását. A Continental-lal való stratégiai partnerség lehetővé teszi, hogy meghajtási rendszerünket féktechnológiával kombináljuk, ami a jövő mobilitásához nélkülözhetetlen innovatív elektromos alkatrész létrehozását eredményezi. Az ilyen megoldások iránti növekvő kereslet is azt mutatja, hogy ebbe az irányba kell elindulnunk” – jelentette ki Felix Poernbacher, a DeepDrive társalapítója és ügyvezető igazgatója. Mindkét cég nagy lehetőséget lát az együttműködésben, mivel a járművek villamosítása lehetővé teszi, hogy az alváz minden funkcióját, beleértve a hajtást is, közvetlenül a kerékre helyezzék a jövőben. Az elektromos járművek különböző követelményeinek – például a hatótávolság maximalizálása, a beépítési hely minimalizálása és az egyidejű modularitás – legjobb megvalósítása érdekében átfogó járműszintű optimalizálásra van szükség. Az innovatív egység, ami hajtásra és fékezésre is képes hatékonyabb, kompaktabb és gazdaságosabb. A DeepDrive kifejlesztett és szabadalmaztatott egy úgynevezett kétrotoros, radiális fluxusú motort, amely központi hajtóegységként vagy kerékagyhajtásként is beépíthető sorozatgyártású járművekbe. A partnerség egy hatékony, kompakt kerékmeghajtás kifejlesztésére összpontosít, amelyet a költséghatékony gyártás érdekében optimalizáltak. A Continental nem csak a fékkomponensekkel járul hozzá a közös projekthez: az iparosítás terén való szakértelmével a vállalat azt is biztosítja, hogy a müncheni motorinnováció hamarosan közúton is használhatóvá váljon. Először egy hidraulikus féket integrálnak az újegységbe. Ezt követően a hosszútávú tervek szerint hidraulikus komponensek nélküli száraz fékrendszereket is adaptálnak a DeepDrive innovatív kerékhajtásába. A hajtás és a fék egy egységben történő párosítása egyben az első lépés egy integrált alvázelemekkel ellátott sarokmodul felé – csakúgy, mint a Continental légrugós rendszerei, kompakt egységben, közvetlenül a keréken. Az együttműködést a Continental Corporate Venture részlege kezdeményezte. Az egység pénzügyi befektetőként szintén részt vett a müncheni székhelyű DeepDrive cég Series A finanszírozási körében, amelyet az év elején teljesítettek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Hibridezés a Toyotán túl – Hyundai Kona Hybrid teszt

2024.05.02.
Egy újabb furcsa átmeneti időszakát éljük az autózásnak, amikor egyre többen fordítanak hátat a teljes villanyos elköteleződésnek, és ismét elkezdenek nyitni a kompromisszummentes autózás felé. Ha ránéztünk a hibrid autók felhozatalára akár másfél évvel ezelőtt is, alig találtunk mást a Toyotán kívül. Mostanra viszont kínál hagyományos, tehát külső elektromos töltésre nem szoruló hibrid hajtásláncot az MG, a Dacia, a Nissan-Renault-Mitsubishi, a Honda és persze a Hyundai-Kia is. Szóval, ha valakinek nem szimpatikus a Toyota életérzés, akkor van alternatíva, méghozzá nagyon szerethető, amilyen a Hyundai Kona Hybrid tesztautóm is. Már az első generációs Kona is beszédtéma volt ugyanis elsőként lépték meg a merészen elosztott első-hátsó lámpatesteket a városi crossoverek szegmensében, ráadásul készült belőle borzasztóan menő N sportváltozat is. Aztán 2022 decemberében bemutatták a második generációt, ami robotzsaru formavilággal söpörte le az asztalt. Továbbra is felismerhetően Kona maradt, de még vadabb dizájnelemekkel, azzal a retrofuturisztikus formanyelvvel, amit jelenleg senki sem csinál jobban a dél-koreaiaknál. Elérték, hogy már nem ők követnek másokat, hanem ők vannak hatással a komplett autóipar kinézetére. Már az alap Kona hűtőrács betétjei is elég hangsúlyosak, a vaskos, műanyag kerékjárati ívekről nem is beszélve. Alapból igazi terepjárós kiállása van, N-Line-ként – ahogyan például nálam is járt – azonban dinamikusabb az összkép. Garantáltan utána fordul mindenki a vékonyan végigfutó Seamless Horizon első és hátsó fényhidaknak, de legalább ennyire látványosak az éles idomtörések az autó oldalán. Az N-Line kivitel esetében erre még sportos lökhárító betétek, méretes diffúzor és két króm kipufogóvég is rátesz. A rengeteg formai játék ellenére is egységesek az illesztések, de a lökhárítók színe sajnos eltér a kaszni színétől. Beülve úgy éreztem, hogy amennyire karakteres lett a külső, annyira identitásmentes lett a belső. Oké, azért így is tipikusak az élmentes, végtelenségig puhított, egy barátom szerint a 70-es évek amerikai autóbelsőit idéző formák, és a hosszasan végigfutó vízszintes elemek, de valahogy hiányoltam belőle valamit, amihez kötődni tudnék. Persze az sem segített a tesztautón, hogy teljesen fekete volt odabent a sportos kivitel miatt – ahogy néztem, ennél csak világosabb, színesebb, vidámabb lehet a beltér, és ez lehetséges, hogy segítene az otthonosságán. Legalább egy márkajelvényt rakhattak volna a kormányra valamiféle kapaszkodóként, de a valódi Alcantara üléseket mindenképp értékeltem. Pedig minden grammra megvan odabent: kellemes anyagok, pontos kapcsolók, jól használható, 12,3-colos infotainment rendszer, Bose hangrendszer – akkor mégis miért akarja titkolni ezeket? Minden úgy néz ki, mintha olcsóbb lenne, mint amilyen. Csak használat közben tapasztaljuk a kapcsolók finomságát, amiből ebbe az utastérbe jutott bőséggel szerencsére, vagy a színtelen, fekete képernyők gyors szoftverét. Rá kellett jönnöm, hogy letisztult és steril között is van különbség. Ugyanakkor méreteit meghazudtolóan tágas és felhasználóbarát. Egyenes falainak köszönhetően elől és hátul egyaránt szellős a fej- és lábtér, a középkonzol pedig tele van okos megoldásokkal, a telefontartós töltőtől kezdve, a kifordítható pohártartókig. Ezen a szinten ráadásul korántsem megszokott a hűthető-fűthető első ülések, vagy a fűthető hátsó ülések jelenléte. 466 literes csomagtartó kapacitása is bőségesnek számít a szegmensben, ráadásul majdnem száz literes növekedés az elődhöz képest. Vékony karimájú kormányával nagyon könnyedén manőverezhető városi környezetben is, igazi kompromisszummentes méreteket kapott. Futóműve egész jól megbírkózott Budapest förtelmes útjaival is, ugyanakkor néha beszűrődött némi zaj a kerékjáratok felől, ahogy autópályán is szokatlanul nagy volt a szélzaj. Szerencsére a hajtásláncot többnyire egyáltalán nem érzékelni, ami a Hybrid esetében egy 1,6-literes, 105 lóerős GDI benzinmotorból és egy 43,5 lóerős villanymotorból tevődik össze. A benzinmotort csak hidegindításkor hallani, később azonban nem igazán érezni belőle semmit, ahogy a 6-fokozatú duplakuplungos automatából sem. Annak ellenére, hogy csak egy 1,56 kWh-s, 240 voltos akksi van benne, nem kell tojásokon lépkedve közlekedni, hogy sokat menjen villanyról. Persze elinduláskor és nagy terhelésen szereti beröffenteni a benzinmotort, de elég a lábunkat egy kicsit felemelni, hogy újra EV módban haladjunk. A gázállással való játék és a remek grafikák is sokat segítenek a hatékony és takarékos közlekedés eléréseben. Ennek megfelelően ment le az én fogyasztásom is: míg az elején városban 4,5 literes átlagokat produkáltam, később egészen 3,7 literig levittem egy-egy városi körömet. A nagy tesztátlagom végül 5,2 liter/100 km lett, de ebben van egy jó nagy adag autópályázás is. Emelt szabadidőautó létére meglehetősen stabilan, laposan és kiszámíthatóan kanyarodik, bár ezt már megszokhattuk a Hyundaitól. Amikor nem csak hangtalanul kigurult, de néha még gyorsított is ott, ahol más autók lassulnának, akkor éreztem, hogy a háttérmunka el lett végezve. Jót tett neki, hogy sok szempontból a tisztán elektromos változathoz fejlesztették, ezért már a HEV is kap alsó és felső aktív légterelőket, hogy ezzel is csökkentsék a légellenállását. Csupán egyetlen idegesítő szokása van: a táblafelismerő nem csak akkor csipog, ha túllépjük a megengedett sebességet, hanem akkor is, ha felismer egy táblát. Tehát szinte folyton. Ha viszont kiakarjuk kapcsolni a menüben, akkor azért szól ránk, mert nem nézzük az utat. Feloldhatatlan kör. Jelenlegi árlistája szerint 11,3 milliról indít a hibrid Hyundai Kona. Az N-Line csomag csak Prime és Style felszereltségekhez kérhető, kb. félmilliós felárért. Egy átgondolt, mindennek a kellős közepére belőtt, jól használható, méreteit meghazudtolóan tágas szabadidőautó lett a második generációs Kona, ami még a remek elődjéhez képest is tudott fejlődni. A legtöbb versenytársával szemben kínál összkerékhajtást is, ráadásul elérhető benzines, hibrid és elektromos változatban is. Noha nem áll távol a sportos hangulat a Hyundaitól, én biztos kihasználnám, hogy merészebb, színesebb lehet az utastér. Már most kíváncsi vagyok, hogy ezzel a hatékonysággal párosítva mire lesz képes a tisztán elektromos változat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

70 éves az első magyar rohamkocsi

2024.05.02.
Az OMSZ közleménye szerint nagy szeretettel vár minden érdeklődőt a Markó utcai Mentőpalotához a rohamkocsi-szolgálat 70. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségre. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Sufnituningos, Lambo-ajtós Suzukinak vették el a forgalmiját a rendőrök - videó

2024.05.02.
Az egy dolog, hogy a jobb sorsra érdemes Suzuki ajtajait szabálytalanul átalakította a tulajdonos – hogy felfelé nyíljanak, mint egy Lamborghinin –, de még az ülések is hiányoztak az utastérből, a vezető egy ládán ülve irányította a járművet.   Viszont a mélynyomó megvolt, ráadásul akkora, hogy az egész csomagtartót elfoglalta.
Címkék: 

Ráfutásos tömegbalesetet rögzített a kamera az M1-es autópályán

2024.05.02.
Mindenki az utolsó pillanatban fékez, mivel nem tartják meg a megfelelő követési távolságot. Ebben a miliőben történik meg a ráfutásos baleset, ami a belső és a külső sávot is elfoglalja. Megáll a forgalom, de sokan így is inkább próbálnak elmenekülni a helyszínről, ezzel elmulasztva a segítségnyújtást.   Mindig győződjünk meg róla, szükség van-e segítségre, ajánljuk is fel azt, illetve értesítsük a mentőket, a rendőrséget. De mindezt úgy, hogy ne okozzunk újabb veszélyes helyzetet. A haladási sebességet mindig a körülményeknek megfelelően válasszuk meg, hogy biztonságosan juthassunk el A-ból B-be. A saját biztonságod és mások biztonsága érdekében, csak a vezetésre koncentrálj, tartsd a távolságot, hiszen nem tudhatod, mikor történik valamilyen váratlan esemény előtted! Baleset esetén: leállósávra húzódj le! vedd fel a láthatósági mellényt! csak az irataidat és a mobiltelefonodat vedd magadhoz! szállj ki és a szalagkorláton kívül hívd a 112-es telefonszámot! a segítséget a korláton kívül várd meg, biztonságban! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Frissítést kapott a Toyota nálunk elérhetetlen csúcsmodellje

2024.05.02.
Kibővítette az eredetileg 2022 nyarán bevezetett Crown Crossover zászlóshajó tudását a Toyota. Az Avalon szedánt az észak-amerikai piacon öt generáció után váltó, innovatív formátumú, emelt karosszériás fastback szedán átfogó modellfrissítése még távolról sem indokolt, ugyanakkor a felhasználói visszajelzések, illetve az általános technológiai fejlődés nyomán néhány apró és egy markánsabb módosítást hajtott végre a Toyota. A legfontosabb a vadonatúj Nightshade felszereltségi szint bevezetése. A más modellcsaládoknál már sikerrel alkalmazott kivitel elnevezése („éjjeli árny”) sötét tónusú kivitelt sejtet: az emblémák sötétített kivitelűek, az ajtók külső védőpaneljei és kilincsei, külső tükörházai, valamint cápauszony-antennája feketék, a 21 colos keréktárcsák matt fekete színűek. Érdekesség, hogy a nightshade szónak amúgy a marketing világán kívül semmi köze a sötétséghez: a nadragulyát (Atropa belladonna) nevezik így az angol nyelvben. További apró részletek is megújultak. Míg eddig csak az utasok kaptak nagyteljesítményű USB-C töltőaljzatokat (egy elöl, kettő hátul), a vezető oldalán hagyományos USB-A port szolgált töltésre, mostantól ez utóbbi helyén is modern, gyorstöltő csatlakozót találunk. A belépő szinten eddig szövetkárpitozású ülések várták az utasokat, elöl fűthető kivitelben, de a 2025-ös modellévre ez eltűnik, és itt is megjelenik az elöl fűthető és szellőztethető, hátul fűthető kivitelű, bőrkárpitozású ülés, ami a magasabb felszereltségű modelleken eddig is a szériakivitelhez tartozott. Korábban egyáltalán nem volt rendelhető, és most is kizárólag a legmagasabb Platinum felszereltségi szinten elérhető a head-up kijelző, valamint az aktív hátsókerék-kormányzás. Ugyanitt megjelent a motorosan állítható kormánykerék és az érintés nélkül nyitható csomagtérajtó. Ami a többi műszaki részletet illeti, ott nincs változás. A Toyota Crown Crossover minden változata full hibrid és összkerékhajtású, ám mindkét technológiából kettő különböző változatot kínál a modell. A Platinum szint kivételével a Crown minden változata a széles körben alkalmazott, 2,5 literes szívómotorra épülő, negyedik generációs Toyota hibrid rendszert (176 kW, 239 LE rendszerteljesítmény) kapja meg. Ez alapértelmezésben kizárólag az első kerekeket hajtja, ám ha a menetkörülmények vagy az útviszonyok szükségessé teszik, a pillanatnyi hajtóerő akár 80 százalékát a hátsó tengelyre szerelt villanymotorból veszi. A csúcsmodellt ezzel szemben a 2,4 literes turbómotorral szerelt Hybrid Max (268 kW, 365 LE) konfigurációval szerelik. Itt szintén villanymotor hajtja a hátsó kerekeket, ám ez a kivitel minden esetben összkerékhajtással közlekedik, a nyomaték tengelyek közötti megosztását 70:30 százaléktól egészen 20:80 százalékig variálja a vezérlés. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A VW partnereket keres a rugalmas észak-amerikai ellátási lánc kiépítéséhez

2024.05.02.
Amint azt Christoph Hartmann, a VW-csoport anyaglogisztikai digitalizációért felelős vezetője az Automotive Logistics and Supply Chain Mexico (ALSC) konferencián világossá tette, a vállalat valószínűleg 2024-ben logisztikai partnerekhez fordul, hogy támogassák egy közös, a teherautó-rakománynál kisebb rakományt szállító (LTL, részrakomány) hálózat létrehozását az Egyesült Államokban és Mexikóban. Az ellátási lánc hálózatot az elmúlt néhány évben megzavaró válságok, illetve a változékony, bizonytalan, komplex és ellentmondásos (vuca) környezet normalizálódása értékes tanulságokkal szolgált a VW-csoportnak. Az ellátási lánc tervezőivel szemben új követelményeket támasztottak, hogy válságidőben tudjanak irányítani, és leküzdjék a globális akadályokat az anyagok időben történő eljuttatásában. A logisztikai partnerekkel való szorosabb együttműködés és a digitális eszközök használata a bejövő ellátási lánc nagyobb átláthatósága, valamint az akadályok leküzdése érdekében olyan eredmény, amelyet a VW-csoport a jövőre vonatkozó globális logisztikai stratégiájának középpontjába helyezett. - Megcsináltuk a házi feladatunkat az átláthatóság terén a digitalizáció révén, és sokkal jobbak vagyunk az online adatok elérhetővé tétele terén - mondta el a konferencián Hartmann. Európában a vállalat a digitális ikertechnológiát használja a teherautó-rakományok (FTL) átláthatósága érdekében, hogy pontosabb információkat kapjon arról, hogy hol vannak a megrakott teherautók, ki vezeti őket, és mivel vannak megrakva, ami Hartmann szerint segít a VW-csoportnak abban, hogy jobban kezelje az útközbeni zavarokat. Terjeszkedés Észak-Amerikában Ezt a stratégiát az autógyártó most Észak-Amerikába is átviszi, válaszul a régióban való terjeszkedésre, és ennek érdekében nagyobb együttműködésre törekszik. - Észak-Amerikában az együttműködés a lényeg - mondta Hartmann. - Tudatosult bennünk, hogy egyre nagyobb a lábnyomunk a régióban és hogy új üzemek jönnek létre. Ez egy új megközelítés. Hartmann kollégái a 2023 december elején tartott ALSC Mexico konferencián felvázoltak néhányat az Észak-Amerikában történt és folyamatban lévő terjeszkedésből. Paulo Monteiro, a Volkswagen Tennessee államban található chattanoogai üzemének logisztikai vezetője rámutatott, hogy az üzemet további akkumulátorgyártás céljából bővítik, mivel az autógyártó vertikálisan integrálja az akkumulátoros elektromos járművek (BEV) gyártásához szükséges ellátási láncot. Az elmúlt évek zavaraiból tanulva Monteiro 120 logisztikai szakembert felügyel az üzemben. Csapata rugalmas és képes szembenézni azokkal a kihívásokkal, amelyeket az autóiparban mindenki megismert. Monteiro felügyeli az amerikai Volkswagen-csoport harmadik feles logisztikai szolgáltatóinak (3PL) ezer alkalmazottját is, ami jelzi, hogy az autógyártó mennyire szorít a kapcsolatokon. Monteiro elmondta, hogy az amerikai VW éves szinten körülbelül 7,3 millió köbméter alkatrészt mozgat, az éves tengerentúli alkatrészszállítások pedig körülbelül 3000 tengeri konténernek [TEU és FEU] felelnek meg. Emellett 2,2 millió nagy teherhordót (GLT) és 3,5 millió kis teherhordót (KLT) mozgatnak, ami szoros ellenőrzést igényel. - Elég egyetlen szállítmányt nem a megfelelő időben leszállítani, és máris leállhat a termelés - mondta. - A mi üzletünk nagyon kritikus, hogy biztosítsuk a termelés megfelelő áramlását. Akkumulátorcellák szállítása Kanadából Az észak-amerikai terjeszkedés magában foglalja egy gigagyár építését is a kanadai St. Thomasban, a VW-csoport integrált PowerCo akkumulátor üzletágának keretében. Amikor a St. Thomas-i gigagyár 2027-ben teljesen beindul, a vállalat számításai szerint naponta 200 teherautó, konténer vagy vasúti kocsi szállít majd anyagot az üzembe. Ez az anyag Észak-Amerikából és a tengerentúlról érkezik majd. Sören Stade, a PowerCo St. Thomas projekt logisztikai vezetője szerint a jobb anyagáramlás érdekében a beszállítók a gigagyár melletti beszállítói parkba költöznek. Naponta mintegy 150 vasúti kocsi vagy teherautó fogja kivinni az akkumulátorcellákat, főként Chattanoogába, míg az újrahasznosított anyagokat 2027-től főként teherautókkal szállítják majd. Jelenleg a VW-csoport a BEV-gyártáshoz szükséges akkumulátorcellák 95 százalékát Ázsiából szerzi be. - Ezt a technológiát valóban magunkévá kell tennünk az iparágunkban, és a VW stratégiai szempontból úgy döntött, hogy az ellátási lánc vertikális integrációjába kezd - magyarázta Stade a konferencián. - Ezzel a járműveink akkumulátorcelláinak költségét is jelentősen le fogjuk csökkenteni. Ez fontos, tekintve, hogy a VW-csoport BEV járműveinek összértékének mintegy 40 százalékát az akkumulátor-rendszer teszi ki. Ha valóban az értékláncot akarjuk irányítani, akkor az akkumulátorcellák gyártását is nekünk kell irányítanunk - mondta Stade. Ez a vertikális integrációra vonatkozó döntés kiszélesítette a VW-csoport beszállítói lánc tevékenységét. Vertikálisan integrálódunk az ellátási láncba, nemcsak a cellákat gyártjuk, hanem mélyen belenézünk az ellátási láncba is, egészen az egyes bányák termelésének biztosításáig, hogy biztosítsuk a cellák aktív anyagát. Stade elmondta, hogy az akkumulátorcellák gyártása nagymértékben automatizált folyamat lesz, és AGV-kre, automatizált tároló- és visszakeresési rendszerekre, valamint automatizált szállítórendszerekre támaszkodik majd. - Standardizálnunk kell a létesítményeket, és a digitalizációra kell támaszkodnunk az ellátási lánc átláthatósága érdekében - magyarázta Stade. Mexikóra koncentrálnak A Volkswagen-csoport beágyazta magát Mexikóba is, összeszerelő és alkatrészgyártó üzemmel Pueblában és motorgyárral Silaóban. Az évi 400 ezer darabos mexikói járműgyártás nagymértékben függ az Észak-Amerikából érkező alkatrészektől, ami évente 11,2 millió köbmétert tesz ki, további 300 ezer köbméter áru a tengerentúlról jön. Peter Koltai, a Volkswagen de México termelésirányítási és logisztikai főigazgatója elmondta, hogy a Puebla és Silao gyártási helyszínek között az autógyártó évente több mint 4 millió GLT-t és 6 millió KLT-t kezel. A VW-csoport a haszongépjárművek gyártásában is jól megalapozottan jelen van Mexikóban, a Volkswagen Truck and Bus és a Navistar is a csoport része. A Volkswagen Truck and Bus évente 3800 járművet gyárt, amihez 140 ezer köbméternyi bejövő anyagra van szükség, amelyet 2000 út során 1000 konténerben szállítottak. Az áruk több mint 90 százaléka az országon kívülről, főként Brazíliából, míg 10 százaléka az észak-amerikai régióból, főként Mexikóból érkezik. - Az egyik jövőbeli kihívásunk az lesz, hogy olyan beszállítókat válasszunk ki és fejlesszünk, amelyek képesek minden alkatrészt helyben gyártani - mondta Halley Vieira, a részleg termelési és logisztikai részlegének üzemvezetője. A Navistar eközben mintegy 90 ezer járművet és 12 ezer motort gyárt a létesítményeiben. - Ezek előállításához 12,3 millió köbméter anyagot szállítunk. További 130 ezer köbméter érkezik a világ többi részéről, ami körülbelül 1400 konténert jelent - fejtette ki Haley Wilson, logisztikai igazgató. Jövőbeni hálózattervezés A bejövő LTL-hálózatra vonatkozó terveit illetően a VW-csoport logisztikai vállalata (VW Group Logistics) összegyűjtötte a gyárak logisztikai szakértőit és megteremtette a közös gondolkodás és tervezés lehetőségét. - Letettük az asztalra az összes beszállítói és gyártási telephelyünket, feljegyeztük a közöttük lévő összes útvonalat és szállítási vonalat, és megkérdeztük, hogy mit tudunk kitalálni. A csapat keményen dolgozott, hogy ötleteket találjon, és egymást is megleptük azzal, ahogyan a szállítást és a logisztikát szemléltük - mondta Christoph Hartmann. A vállalat most egy intermodális projektet vizsgál, amelynek keretében nagyobb mértékben használnák a vasútvonalat a teherautó-kapacitás hiányának leküzdésére, amit részben az Egyesült Államokban tapasztalható sofőrhiány okoz. Az autógyártó olyan háztól-házig szolgáltatást vizsgál, amely 53 láb hosszú konténereket szállítana, amelyek a közút és a vasút között cserélődhetnek. Egy másik fontos terület, amelyet a VW-csoport megcéloz, a konténerek összevonása mind a kartoncsomagolás visszaváltható konténerekkel való helyettesítése, mind a közös hálózat létrehozása tekintetében. - Sok mindenről még tárgyalunk - mondta Hartmann a mexikói ALSC-n a logisztikai és technológiai szolgáltatókhoz szólva - de 2024 lehet az a pont, amikor elérjük a piacot, és partnereinkkel közösen megtaláljuk a fenntartható és hatékony megoldásokat.

Rendőrök elől menekült a tragaccsal Dunaújvárosban, nem fogja elhinni, hogyan próbálta lerázni őket - videó

2024.05.02.
A vádirat szerint a férfit a bíróság 2023 februárjában eltiltotta a közúti járművezetéstől, mivel korábban engedély nélkül vezetett. A férfi az ítéletet figyelmen kívül hagyta, és 2023 júniusától több alkalommal vezetett az eltiltás hatálya alatt. június 23-án a vádlott Dunaújvárosban közlekedett egy öreg Seattal, amikor őt a rendőrök ismét ellenőrzés alá akarták vonni. A férfi azért, hogy a rendőri ellenőrzés elől elmeneküljön, nagy sebességgel tovább hajtott, a rendőrségi autók megkülönböztető fény- és hangjelzését sem vette figyelembe.   A vádlott a menekülése során veszélyes manővereket, előzéseket hajtott végre, melynek során több kocsit fékezésre vagy az útról történő lehúzódásra kényszerített. A férfi menekülése közben többször átlépte a 100 km/h sebességet, és egy alkalommal a ruháját is levette, és azt a gépkocsi ablakán kidobta, hogy ezzel is akadályozza az őt üldöző rendőrautóból a kilátást. Haladása során a férfi menetiránnyal szemben hajtott be a körforgalomba és az úttorlaszként használt gépkocsit is nagy sebességgel kikerülte, majd egy ingatlan udvarán hagyta az autóját és a helyszínről elszaladt. A férfi a közel 10 km-es menekülése során csaknem minden közlekedési szabályt megsértett. A jelenleg szabadságvesztés büntetését töltő férfit az ügyészség közúti veszélyeztetéssel és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétségével vádolja, vele szemben azt indítványozta, hogy a bíróság börtönbüntetésre ítélje és ismét tiltsa el a közúti járművezetéstől. A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Dunaújvárosi Járásbíróság dönt majd. A videón a vádlott menekülése látható a rendőrségi autó fedélzeti kamerájával rögzítve. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója